Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)
1975-03-22 / 80. szám
A Pécsi Stúdió jövő heti műsorairól HÉTFŐ A „Közlekedési őrjárat”-ről, a Közlekedésbiztonsági Tanács és a Pécsi Stúdió közös műsoráról mondja Somogyvári Valéria szerkesztő: — Nem nehéz kiszámítani, hogy a közút kis hibájának kijavítása sokkal olcsóbb, mint a hiba miatt történt balesetek emberi és anyagi kára. Egy helyszínt kerestünk fel, ahol sorozatban történnek balesetek a rossz út miatt, a legutóbbi például az elmúlt héten. Dunaszekcsőről, erről a dinamikusan fejlődő községről készített riportot a szerb-horvát műsorban Filáko- vity Brankó. A riportot szerb dalok és táncok vezetik be. A német nyelvű „Hétfői magazinban” többek között bemutatják a töttösi Engert- családot. KEDD A „Felnőttek az iskolapadban” című riport második részében arra a kérdésre keres választ Várkonyi Balázs, hogy „Mit tehet az iskola?” A szerb-horvát ifjúsági műsorban a gyermekek beszélnek, énekelnek a szabadságról. A műsort Pávics György állította össze. A német adásban ellátogatnak a bári keltetőüzembe. SZERDA Első alkalommal jelentkezik élő, egyenes adásban a „Fiatalokról-fia- taloknak” c. műsor, amelyet ezúttal a KISZ Baranya megyei és Pécs Városi Bizottságával közösen szerkeszt a stúdió. Baranya 30 éves dinamikus fejlődését dolgozták fel szellemi vetélkedő formájában. A „Panoráma” c. szerb-horvát kulturális magazinban szó lesz iuraj Dalmatinacnak, a híres horvát építész születésének 500. évfordulójáról, valamint a két testvérváros, Mohács és Pélmonostor együttműködéséről. A német nyelvű ifjúsági adásban fiatal mezőgazdászokkal készült riportot közvetítenek. CSÜTÖRTÖK Tiszay László „Muzsikával faluról- faiura” című sorozatában ezúttal az olaszi tanácsra, az alsószentmártoni ÁFÉSZ boltba, valamint a mattyi általános iskolába látogat el. Dr. Zeller Gyula közgazdasági előadásának témája: a takarékosság. A nap zenei műsorából említést érdemel Muszty Bea és Dobay András szereplése. PÉNTEK A szokásos zenés fejtörőjáték után dr. Csiky Ottóval, a\ Megyei Bíróság elnökével beszélgetnek, majd sport- magazin következik Kovács Imre szerkesztésében. Az „Új történelmünk tanúi” sorozatban ezúttal Győri Pállal, a felső- szentmártoni tsz elnökével beszélgetnek a szerb-hovát műsorban. A német adásban interjú hangzik el Éva Strittmatter NDK írónővel. SZOMBAT „Szolidaritás” címmel zenés riportműsor hangzik el, a színházban készült felvételek felhasználásával. A szerb-horvát műsorban a hallgatók zenés kéréseit teljesítik, és „Három megyén át” címmel aktuális összeállítással jelentkeznek. VASÁRNAP „Húsvéti kaleidoszkóp” címmel 80 perces zenés, verses összeállítás szórakoztatja a hallgatókat. Istenek csatája Újabb fiatal drámaírót avatott a Pécsi Nemzeti Színház Szüts Bernát Istenek csatája című történelmi játéka, — mint több hasonló korábbi ősbemutató is — a nagy társadalmi mozgások bonyolult, ellentmondásos folyamatával foglalkozik. E művekben a forradalmi téma filozófiai közelítése, a régi és új, haladó és maradi összeütközése; hatalom és erkölcs összefüggései állnak a középpontban a korszerű színház jegyében, amely a ma embere számára kíván megfogalmazni korunkat feszítő kérdéseket vagy válaszokat. Szüts Bernát csakúgy, mint előbb, a Zára fiatal írója, konk- lét történelmi helyszínt, illetve milliőt választott egy elképzelt cselekményhez. Ez viszont csak keret, alkalom az író gondolataihoz. Ez a darab nem attól történelmi, hogy Babilonban játszódik. A levegője az, mivel történelmi korok általában vallásos köntösben jelentkező forradalmi változásait választotta témájául. Voltaképp játszódhatna bármikor, bárhol, s ebben a téma nehézsége, hátránya is. Azokról a forradalmakról ugyanis, amelyek - ha nem képesek (vagy nem is akarják) az egész közösség, a nép felszabadítását végigvinni; tehát jelentkezzenek bármilyen eszmeiség jegyében, jelében is —, csak a kizsákmányolás új formáját eredményezhetik -, sokan elmondták már ugyanezt jobban is, halványabban is, mint Szüts Bernát. A téma ismert, nézzük, miért? Babilon főistene, Marduk és papjai ellen fölkeltek az újhi- tűek, akik rettegés nélkül, emberáldozatok nélkül, boldogan és talán egyenlőségben akarnak élni. A lázadást leverik, éhség, dögvész jár a belhábo- rú nyomában. Az új isten, Eláh „prófétája", Avram háza népével kegyelmet és menedéket kap — háziőrizetben, — rokona, a király, Nimród városában. Ezzel indul a darab, melynek két középponti hősében, Avram és Nimród alakjában a két isten, vagyis két ideológia küzd egymással. Elah az új törekvések, tehát az elnyomottak istene. Hívei a hajóépítők, rabszolgák körében éppúgy megtalálhatók, mint a palotaőrség tisztjei között. Marduk az uralkodó hit. Védelmében csattog a korbács, vér folyik, olcsó az emberélet. Főpapja Tháré ravasz és okos a manipulációban, de a titkon izmosodó forradalom ellen már nincs elég hatalma. Fia, Ofir beleszeret Avram lányába és az összeesküvőkhöz csatlakozik. A családi és érzelmi kapcsolatok szálai egybefonódnak a végül is győzelemre jutó politikai felkelés szálaival. Marduk hatalmas szentélye összeomlik, a főpapot megölik; Avram hatalomra, a volt király háziőrizetbe kerül. S a színpad hátterében a szentély, a hatalmatjel- képező óriási, mindent eltipró két láb-díszlet újra felmagasodik - az előadás legnagyszerűbb pillanata és rendezői ötlete! —, azaz mi sem változik, csak az adók, a sanyargatás, a hadikiadások lesznek nagyobbak. Ismét csattog az ostor... S támadnak új istenek is, akiket ezúttal a Náthán vezette „Jeruzsával fiai" tisztelnek, bár őket egyelőre legyűri a hatalom. Az Istenek csatája tehát sokféle szálból szövődik. Érezni, avatott kéz öltötte őket egymásba, de azt is, hogy több ízben egyik vagy másik mozzanata, epizódja, kellő súlyát nélkülözve éppen el is maradhatna, anélkül, hogy a mű egésze csorbulna. A darab lírai elemei nem eléggé intenzívek, s a lélek mélyén játszódó egyéni, emberi drámák nem mindig képesek átizzani abba a nagy máglyába, amely a mű alap- konfliktusa; itt-ott amott pislákolnak csupán. Motiválatlan részletei helyenként zavaróak. A zárókép nagyszerű, monumentális látványélménye sokáig bennünk rezeg, ide már csak egy lezáró gondolat kínálkozik, s ennek valóban részesei is leszünk. Az már vitatható, szükséges-e a hosszú előkészítő dialógusban többszörösen is megmagyarázni azt, ami a történelem dialektikájából - jelen esetben a díszletfunkció vizuális hatása révén — egyenesen következik. Alapjában véve fő pilléreket adó drámai magját, a fő erőket ütköztető cselekményét, főhőseinek jellemét és mindezek egymásba kapcsolódását illetően ez a mű hibái ellenére is rendelkezik olyan értékekkel, amelyek színpadra érdemesítik. Ezúttal is Czímer József dramaturg fölfedező és támogató munkásságáról szólhatunk elismeréssel. Szüts Bernát határozottan jó szerkesztő készségű, valóságlátó és az egy középponti drámai magra koncentrálni képes író. Ritka erény, érdemes volt rábukkanni. Első drámájának mellékszálai gyöngébbek fundamentuma szilárd. Az igazi élményhez ezúttal is Sik Ferenc rendezése segít hozzá. Az elmondottakból érezhető; jól választotta meg a drámai erők fő hangsúlyát és a kibontakozást egyengető mellékesemények arányait. Valamivel több szöveghúzás nem ártott volna. Egyéni stílusához híven fontos szerephez jutnak itt is a látványelemek, a mozgás, a fény, a gesztusok, a nagy tömeghatású szép kompozíciók. Vota Emil egyszerű és kifejező díszletvilága, Schaffer Judit szép jelmezei együtt élnek a produkcióval. Egységesnek mondható az előadás stílusa. is, egy-két halványabb alakítástól eltekintve. Holl István (Nimród) és Pákozdy János (Avram) két ellentétes figurája harmonikus, kiegyensúlyozott oszlopa az előadásnak. Pákozdy higgadt, bölcs egyszerűségével megragadó, színeváltozása is hiteles; Holl a hatalom súlyával a vállain és kirobbanó indulataival egyaránt taszít és vonz; zsarnok, aki bukásában válik mélyen és bölcsen emberivé. Szeme fáradt, gunyoros villanásában, mellyel az új hatalom jövőjébe lát, évezredek sorsa tükröződik. Kéz- dy György (Főpap) is összetett figurát állít elénk. Ö a zsarnok főideológusa, akinek vannak nagyon emberi pillanatai is. Tetszett Szegváry Menyhért Há- ránja; Szilvássy Annamária Keturája bájos, komoly fiatal lány, de ennél nem mélyebb és nem több. Partnere Horváth István (Ofir) a bonyolultabb feladatokban (például apja teteme előtt) kevéssé meggyőző. Sir Katalin (Rabszolgalány) nőies, szép, kellemes jelenség; kár, hogy szövege üres, teát- rálisan cseng-bong. Dávid Kiss Ferenc (Testőr) markáns, művészileg jól átgondolt erőteljes figurát teremtett; Fülöp Mihály hajóépítő mestere is korrekt alakítás és ugyanez vonatkozik a kisebb szerepek művészeire is. Károly Róbert zenéje hangulatteremtő erővel csendült fel fontosabb dramaturgiai pontokon. Wallinger Endre Utak és útitársak Bárdosi Németh János új könyve Magyar sors-kockákon ez ígyen döntődött, Mind összekerülünk közös mártir-hősök. Adynak e Móricz Zsigmond- hoz írt sorai jutnak eszünkbe, midőn Bárdosi Németh Jánosnak félszázad irodalmi életéről írt csaknem félezer lapnyi terjedelmű munkáját lapozzuk. Együtt van e műben — hosz- szabban, rövidebben említve — szinte az egész magyar irodalom Tinóditól Csorba Győzőig. A magyar sors fájának tragédiáiról panaszkodnak a lapok. Arról a fáról, amelyről csak keveseknek jutott aranyalma, de annál több megaláztatás, mellőzés, szenvedés és halál. Hisz mi még élő tanúi vagyunk Juhász Gyula és József Attila öngyilkosságának, Móricz „kutyakorbácsos” kiűzetésének, Bajcsy-Zsilinszky Eridre kivégzésének, Szabó Dezső éhenhalásának, Krúdy Gyula nyomorának, Radnóti Miklós, Mohácsi Jenő és még oly sokak mártíriumának. Nem csoda, ha Krúdy már 1931-ben így kiált fel: „Magyar Író! Vajon lesz-e valaha föltámadásod?" És ha már Krúdyt idéztük, hadd említsük meg azt a párhuzamosságot is, amely a csak 1957-ben megjelenhetett írói arcképek és az Utak és útitársak között vonható. Mindkét szerző portréírósaiban számos ötletet vet fel; tollrajzaik nemcsak lenyűgözően érdekesek, szellemesek, de ugyanakkor sajátosan egyéniek, megkapóak is. Bárdosi Némethéi — költői egyéniségéből fakadóan — gyakran lírai hangvételűek is. Kritikáik sohasem személyes élűek; a közepes írókról éppoly meleg szeretettel nyilatkoznak, mint a nagyokról. Még valami jellemző mindkettőre! A mesterség tiszta, alázatos és önzetlen szolgálata. „Szépség és igazság — ez a kezdet, s tetőm is" - írja Bárdosi Németh. Az ilyenfajta memoárjellegű írásokat problémázva veszi kézbe a mai olvasó. Vajon adnak-e valami újat a korról, az írókról? Hogyan hatnak ezek az írások ma — egy más történeti korszak atmoszférájában? Bárdosi Németh nemcsak író, költő, de szerkesztő is volt. 50 év óta benne él az irodalmi világban. A múlt és a jelen korra vonatkozó megfigyelései éppe.n ezért rendkívül hitelt- érdemlőek. Nemcsak mi, azát- élők, de a mai fiatalok is sok olyan részletet tudhatnak meg az ország, a felszabadulás előtti irodalom életéről, amelyet más forrásból aligha tudnának megszerezni. Ezek óz apró írások a maguk üdeségé- ben úgy hatnak reánk, mint friss, élő dokumentumok a korról, a nép életéről, az írók tevékenységéről. Nagy találkozások ezek az írások a magyar irodalom nagyjaival, olyanokkal, akiknek többségéről már utcát, teret neveztek el. De az élőkkel is: Weöres Sándorral, Csorba Győzővel, Tüskés Tiborral és másokkal. És mivel Bárdosi Németh elsősorban költő, prózai írásait is gyakran hatja át lírai lendület, a szülőföld vonzásának ihletése. Különösen erős ez a lüktetés a vasi berek című részben, ahol a költő visszaidézi a régi utakon járt arcokat, a Faluéi Ferenc Irodalmi Társaság műhelytitkait, az Írott Kő sorsát, küzdelmét. Hol a régi idők hangulata csap ránk ezekből a sorokból, hol a mában taposunk. Ahogyan élő irodalmunk is a múlt haladó hagyományából táplálkozik, a szerző is vissza-visszatér a régiekre. A kötet borítólapjára vetített ars poetika-szerű szövegében is Balassit idézi: Balassitól a költő nálunk mindig strázsált, ahogy strázsálunk, siratta sorsát s tollal, karddal viaskodott a csillagokkal. A „vasi” író tör elő a Tinódiról írt sorokban, midőn arról tudósít, hogy a vándorlantos „itt pihen a sári rögben, a vasi égbolt bárányfelhős takarója alatt." Talán vasi volta miatt szereti annyira Berzsenyeit is, akiről négy tanulmány is szerepel a műben. Felkeresi a Berzsenyi-emlékeket, sírókat, s szeretettel emlékezik a költő mellett nyugvó „gyerekasz- szony”-ra, Dukai Takách Zsuzsannára is. (Mellesleg megjegyezzük, hogy a „gyerekasz- szony" 60 éves korában halt meg.) A felsoroltak ellenére sem mondható Bárdosi Németh könyve irodalomtörténeti kézikönyvnek. Bár sok benne a személyes utalás, intimitás; párlapos önéletrajzi jegyzetlapokat is találunk benne, mégsem mondható munkája eddigi tevékenysége felmérésének, írói életmű-értékelésnek. A szerző maga ekként nyilatkozik művéről: „Vallomás és önéletrajz együtt. Vallomás az irodalomról, magamról (az élet és irodalom kapcsolatáról), s egy korszak képe is lelrajzolódik az ötven év távlatában, gyakran Szombathely és Pécs irodalmi életének a hátterében." A munkába sűrített és do- kumentumszerűen igazolt adatok értékes forrásai máris az irodalomtörténészeknek, a jövő kutatóinak is, de élvezettel olvashatja mindenki, aki szereti az irodalmat, az írókat-költő- ket, akik az ihletettség mítoszából kilépve néha nagyon is pőrén, pénzéhesen állnak elénk. A szerző nem hallgat el semmit, nem kendőz, nem lakkoz, Tinódival együtt vallja: „Az mi keveset írtam, igazat írtam." Értékeléseit elsődlegesen nem az esztétikai kategóriák szabják meg, helyet enged mások megfontolt ítéleteinek, de saját magából kiindulva elsősorban az írói hatásfok mércéjét, mondanivalójának súlyát vizsgálja. Ügy érezzük, mintha a szerző e 13. művében egy kissé elszámolni akarna önmagával, eddigi múltjával — a jövő felé. 50 év töretlen tisztaságú irodalmi törekvései ugyanis további munkára köteleznek. Mert hisz „az eltűnő időből ez őriz meg, emberségednek, ez ad alapot." Bárdosi Németh János — ahogy e művében is bevallja — mindig azt fájlalta, hogy nem lehetett tanár. Ha tanári diplomát nem is sikerült szereznie, mégis vérbeli tanár ő. Nemcsak a tanár pontosságával, tanításvágyóval tanít bennünket emberibb életet élni, de költői szépségekben gazdag eszmevilágával, rokonszenves egyéniségéből fakadó érzelmi telítettségével, hangulatot, hatást szuggeráló erejével meg tudja kötni a mai nemzedék szívét is „íróink útjelző csillaglényében." Végezetül meg kell még jegyeznünk, hogy a könyv művészi védőborítóját, a kötéstervet és a szerző arcképét Martyn Ferenc készítette. A kötetet szerkesztette és jegyzetekkel Rózsa Béla látta el. A mű kiadását — példamutatóan — a költő szülővárosa, Szombathely város Tanácsa vállalta. Dr. Tóth István ISMÉT ŐSBEMUTATÓ Panyik István felvételei l*— ........
