Dunántúli napló, 1975. február (32. évfolyam, 31-58. szám)

1975-02-09 / 39. szám

© Dunántúli napló 1975. február 9., vasárnap Farsangi böngészde % Az illetlenkedőket kivezették • Parfüm-szökökút • Csárdás, először 1841-ben Mit táncoltak az egykori far­sangok vidám napjaiban? Jár­juk végig képzeletben a ,'.Far­sangi böngészde" című tánc­palotát; elénk tárulnak a régi báli emlékek és erről szól kró­nikánk. A mulatnivágyó fiatalság egykoron külföldről hozta be a ritmikus vígadás módját. Csokonai Vitéz Mihály „Do- rottyá"-jában csinos beszámo­lót nyújt erről: Kezdődik a minét. — Három gavallérral, / Három deli dó; ma kiáll szép manérral ... / Opor kilenc anglus kontratán­cot jóra; / Mégsem szállt lan- kadtság vagy görcs az inára.../ Bongorfi egynéhány személyt öszveszede, / És alia polacca a táncnak erede... / Végez­vén a lengyelt, stájeren forog­nak, / A szála közepén tipeg­nek, topognak . .. / Jártak ga- loppátát, straszburgert, haná- kot, / Valcerest, mazurkát, sza- bácsot, kozákot. . . A farsang eredetileg a né­met „fasching" szóból szárma­zik, és — pajkoskodást jelent. A vígság időszakát jelzi, mely vizkereszt napjától húshagyó keddig tart. Már 1773-ban nagyban vigadtak Buda váro­sában, de úqy látszik, a tán­coslábú * fiatalok akkoriban nem kevés bait okozhattak, mert a oest-budai helytartó- tanács iának látta kiadni a következő rendeletet: ,,Ö felsége Mária Terézia királynő keqyesen megengedi, hogv a közönséq a maga na­gyobb gyönyörűségére maska­rában bállozzék. Megkívánja azonban, hogy mindenki tisz­tességesen viselje maqát, mert az illetlenkedőket irgalom nél­kül kivezetik!” A rendelet értelmében a mulatságok este nyolc órától hajnali három óráig tartottak. Februárban, farsang derekán öt óráig. Farsang utolsó nap­ján pedig éjjel féltizenkettőig volt szabad mulatni. 1793-ban a budai Vígadó­ban volt farsangi bál, mely fényesen sikerült. A táncot Schilder József karmester igazgatta, aki ez alkalomra új menüettet és más német tán­cokat komponált. A bálok hi­vatalos táncrendjében ekkor csakis idegen, főleg német táncok szerepeltek. Például ezen az 1793-as bálon tízféle táncot lejtettek. Milyen volt az 1793-as bá­li divat? A német polgárok nyakig érő bugyogóba voltak öltözve, nyaktól a mell aljáig érő pruszlikokkal és széles, három­szögletű kalapokkal. A vagyo­nosabb polgárok és a beamte- rek — hivatalnokok —, toalett­jét köcsögkalap — cilinder — egészítette ki. A magyar urak, akik megjelentek a táncmulat­ságokon, igaz, hogy színes nemzeti viseletben ékeskedtek, de — németül társalogtak! 1804-ben, a pesti Beleznay- kertben tartottak nagyszabású táncmulatságot, mely azért ne­vezetes emlékű, mert ez alka­lommal Chladek táncmester egy eredeti verbunkost tanított be, melyet nagy hévvel jártak a táncosok. Az első jogászbálról a „Je­lenkor" című lap 1832. évi 16. számában olvashatunk: „A medikus bálon felbuzdul­va, az egyetem törvénytanulói az idén legelőször önköltségei­ken táncmulatságot adtak a ,,Hétválasztó"-nál, oly csínnal, ízléssel és szellemmel, mely a művelt magyar nemes ifjút na­gyon kedvessé, szeretetre mél­tóvá teszi.” A medikusok báljáról — akik megelőzték a jogászokat —, egy Pesten járt angol hölgy, bi­zonyos Miss Pardoe kellemes meglepetéssel írja: ,,A medikusok bálján a kis­teremben egy parfüm-szökőku- tat állítottak fel, a táncosnők zsebkendői számára . .." Budán, 1838-ban a Batthyá- ny-palotában táncolták először a csárdást, a következő főúri bálon már nyolc pár lejtette a tüzes magyar táncot, a harma­dikon pedig már húsz párnál több állott ki. A negyedik bál táncrendjébe már be volt állít­va e tánc Csárdás név alatt. Ekkor már alig fértek el a pá­rok, s az ifjúság nem érte be ezzel, hanem egy német táncot kihagytak, s helyette — máso­dik csárdást jártak! A csárdást Pesten 1841-ben táncolták először nyilvános es­télyen ! Révész Tibor KENDE SÁNDOR KTutcía 81. . . . Meg cipőm is volt már, és fehérneműm is, aztán tás­kám, napszemüvegem, és las­sanként minden. Fésűm, és az arcomra krém, a bőrömre illat. És a szobaasszony kinyithatta takarításkor az ablakot. A kí­nált ételnek még nem örültem, de már nem öklendeztem, ha a tányér fölé hajoltam. És amikor még egy ruhát kaptam, annak a próbájára bi­zony fölkészültem, s már nem engedtem Dariót a fürdőkád­hoz, hanem a szobában kellett várakoznia. Nem siettem és nem takarékoskodtam semmi­vel, mélyen fölszívtam a párás illatot, a tisztaság páráját és a magam illatát, és szemérmet­lenül nyújtózkodtam a nyitott ablakban, mielőtt a virágos, ta­vaszi kosztüm simogató selyme körülhullámzott. A vállam, a mellem, a csípőm, a combom... Szerettem volna elfészkelődni, összkuporodni benne, mint ha puha pihék közé bújnék . .. amikor a derekam köré fonó­dott a karja. A lehelete, a borostás álla. A redőnyök, a villanylámpa, a mellékutcák lármája. Az új ruha gyűrhetetlen sely­me. Nem, nem, nem, esküszöm, hogy nem, még később sem, még amikor elment, még utá­na se mindjárt — hanem csak éjszaka, birkózva az álmatlan­sággal, a párnákkal és az új­féle magánnyal, és fuldokolva elmerültem, majd újra fölriad­va — gondoltam először arra, hogy . . . hogy talán még nem késő. Talán még el fogja hin­ni ... talán nem tudunk majd A magyarorszagi közlekedési szabályok története A Fehérvárra menő hadi úttól az új KRESZ-ig 1879: Védelem a közutaknak 1890: Lovas­kocsi-KRESZ 1910: Az első gép- jármű-KRESZ 1929: Balkéz­szabály 1950: Túlzott óvatosság 1962: Nyolc módosítás A tihanyi apátság 1055-ben kelt latin nyelvű alapító le­velében ez a magyar nyelvű töredék olvasható: „Feer wa­rn reá menech hodu utu reá”. Mai magyar nyelven: „Fehér­várra menő hadi útra". Eze­ken az utakon, amelyek jó­részt irtások és földutak lehet­tek, valóban nem volt szükség arra, hogy szabályozzák az előzést, vagy az áthaladási elsőbbséget... Legelső olyan törvényünk, amelyikben utakról is van szó, szintén nem tartalmaz közleke­dési szabályokat. A Zsigmond király idejéből származó 1435. évi XXIII. törvénycikk 2. és 3. §-a ugyanis „álutakról" szól: „Nyomozzák ki, vizsgálják meg és hozzák tisztába, hogy me­lyek az egyes vómhelyeket megkerülő álutak, s hol van­nak ilyenek, és mekkora tá­volságban, vagy közelségben szabad s kell az egyes vá­mosoknak törvényes szokás szerint az ilyen álutakat elzár­ni és az utasokat azoktól el­tiltani, vagy távol tartani." Ezek lehettek volna tehát az első utak, amelyeken tilos volt az átmenő forgalom és a cél­fuvar is — persze nem közle­kedésrendészeti szempontok miatt. 1879 A legelső néhány általános közlekedési szabályt az 1879. évi XI. törvénycikkben találjuk. Már a múlt században felis­merték, hogy a biztonságos közlekedés csak gondozott, jó karban levő utakon valósítható meg, ezért mór az első ilyen tárgyú szabály jelentős védel­met nyújtott a közutaknak és tartozékainak: „20 Ft pénz­büntetésre, illetőleg 3 napi el­zárásra büntetendő, aki vala­mely útmutatót, község-, vagy egészen pontosan számolni . . . akarja hinni majd ... az övé­nek akarja majd . . . ennek a napnak a gyümölcseként, alá­zatosan és áradozva . . . És most? Amikor Hanga Miklósnak meg fogom mon­dani, amikor majd meg tudom mondani neki, hogy akkor éj­szaka mennyire féltem ... és attól a reggeltől a hónapok végtelenségéig milyen össze­szorított fogakkal/trartam, hogy el fogja-e hinni7 a túl korán jelentkező kis életet? — meg­mondhatom-e Miklósnak most mór, meg kell-e mondanom neki, hogy örültem, igenis örülnöm lehetett, amiért olyan simán ment, ugye, mindjárt az első napokban sikewült, mert nem rondultam meg, hanem rögtön, ahogy meglátott, kel­lettem neki, akart ugye, és igenis boldog voltam, mert ezért jöttem, ezt akartam, utál­jon és vessen meg érte akár­ki, akkor is így volt: ezért jöt­tem, ezt akartam, és nem gon­doltam másra, csak hogy talán még nem késő... örültem, igen — és álljon ki ő is dél­ben a Piazza Barberini sarkára, lesse meg Ágnesét, milyen tisz­tán és komolyan néz maga elé az úton — de ne lássa köze­lebbről, csak a túlsó oldalról! mérföldjelzőt, tilalomtáblót szándékosan megrongál, vagy bemocskol. 50 Ft-ra bünteten­dő, aki szilárd anyagból levő tárgyat mások veszélyeztetésé­re az utcán eldob, aki a sza­bad közlekedést akadályozza, vagy nehezíti azáltal, hogy ut­cán, vagy téren hordókat, lá­dákat lerak, aki a figyelmez­tető jeleket ledönti, vagy el­viszi". Ez a törvény az első, ame­lyik a gyorshajtást bünteti: „büntetendő az, aki sebes haj­tás által veszélyezteti a sze­mély- és vagyonbiztonságot." 1890 Közlekedésrendészetünk fon­tos állomása az 1890-ben al­kotott úttörvény, amelynek né­hány tömör fogalmazású pa­ragrafusa felöleli az akkori lo- vaskocsi-KRESZ-t. Az úttörvény már kimondja, hogy a három méternél na­gyobb nyílású hidakon is tilos a sebes hajtás; elrendeli, hogy a szabadon hajtott állatcso­port mellett lépésben kell elha­ladni. Itt találjuk meg először a forgami elsőbbséggel bíró jár­műveket. Az úttörvény szerint minden jármű köteles kitérni „az udvari katonai, posta-, tűzoltó- és mentőkocsinak.” Ez az első jogszabály, amely Magyarországon általános ér­vénnyel kimondta a „balra hajts” elvét. Ettől függetlenül majdnem bizonyosra vehető, hogy még jóval az írásos sza­bály előtt kialakulhatott az út­testen való haladás rendje. Erre enged következtetni az a tény, hogy például a hajtó ülése a kocsin rendszerint meghatározott oldalra esett. 1890-ben tehát már a „balra hajts" volt a szabály, s ezt vették át a későbbi KRESZ-ek is. Csak 1941-ben tértünk át — Európa legtöbb országához hasonlóan — a „jobbra hajts"- ra. Az 1890. évi úttörvény fog­lalkozik először az előzéssel is. Kimondja, hogy jobbra kell előzni és hogy hidakon ti­los az előzés. Az úttörvény e néhány közlekedési szabály megalkotásakor természetesen még csak a lovaskocsi-forga- lommal számolhatott, s nem vehette figyelembe az időköz­ben megjelent gépjárműveket. 1910 A századforduló után meg­jelent a gépkocsi. Rohamos el­terjedése miatt nemzetközileg Mert Dario .. . Miért is kel­lene Hanga Miklósnak meg­tudnia, hogy örültem-e Darió- nak, senkinek semmi köze hoz­zá; ő úgy érezte, hogy örültem neki. örültem, örülnöm kellett, mert ő az egyetlen, aki olyan önző volt miattam, hogy sen­kit se szeretett, akit szeretnem kellett. Az természetes, hogy Vé-ma- mától mennyire idegenkedett, olasz tulajdonság ez, az érzel­mes és nagyszívű anya-kuljusz nem tiszteli a mostohát, viszo- lyog a gondolattól, képtelen befogadni egy idegen asszonyt az édesanya helyére. Dario azonban anyut se szí­velte, könnyűvérűnek és felelőt­lennek tartotta. A prűd, déli nevelés, a szent és megbontha­tatlan család eszméje? Otthon kereken kikértem magamnak, és nem egyszer faképnél hagy­tam a kapu alatt, ha anyura terelődött köztünk a szó, és valahányszor összevesztünk, igen nehezen sikerült megbé­kítenie, emlékezhetett erre jól. De itt is, azóta is: ez az egyet­len ingoványos terület, egy- egy szóváltás után napokig ke­rülgetjük egymást. (Folytatása következik) is szabályozni kellett forgal­mát. Ezért jött létre az 1909- ben kötött első. nemzetközi gépjárműközlekedési egyez­mény, amelynek alapján 1910- ben elkészült az első magyar gépjármű-KRESZ. 1910-ben egyébként 1047 autó volt Ma­gyarországon. Ez a KRESZ alkalmazta elő­ször azt a négy veszélyt jelző táblát, amelyet az 1909. évi nemzetközi egyezmény foga­dott el. Tárcsa alakúak voltak és a bukkanót, az útkanyaru- latot, az útkereszteződést, meg a vasúti átjárót jelezték a ma is használatos ábrákkal. Itt találjuk meg azt az álta­lános előírást, hogy „a gép­járműveket állandó figyelem­mel és nagy elővigyázatosság­gal vezesse" a vezető. 1910- ben a személyszállító gépjár­művek - ha 3 tonnánál köny- nyebbek voltak — lakott terüle­ten 25 km/órával haladhattak, a 3 tonnánál nehezebbek 20 km/órával. Néhány érdekesség az 1910- es KRESZ sebességkorlátozó rendelkezéseiből: „A menetse­bességet a szükséghez képest a lépésben haladó kocsik se­bességéig kell mérsékelni: — olyan utcákon, ahol a ko­csiút a gyalogosközlekedésre is szolgál, — erős útkanyarulatokban, — javítás alatt álló hidakon, — ahol a gépek biztos mű­ködése az út síkossága miatt bizonytalanná válik stb. Ma is majdnem ugyanezek a sebességkorlátozó-fajták ér­vényesek — persze némileg változott értelemben — s ezek a meghatározások majdnem , szóról szóra azonosak a mai KRESZ-ben is. Az első gépjármű-KRESZ már szabályozta a hangjelzést, s ez a rendelet rögzítette azt az ismert és ma is érvényes szabályt, hogy ijedező állatok­kal, csordával találkozás ese­tén — ha az úttest egyik olda­lát meredek rész, vagy szaka­dék határolja — gépjárművel a szakadék oldalára kell állni, még akkor is, ha az menet­irány szerint az úttest ellenke­ző oldalára esik. I929 Az 1910-es KRESZ-t követő két évtized nem hozott lényege­sebb változást a szabályokban. Ugyanakkor a világ autóparkja jelentősen megduzzadt, de megnőtt a magyar gépjármű­vek száma is: 1929-ben már 19 052 gépjárművünk volt. Az első világháború után — 1926-ban — Párizsban új nem­zetközi egyezményt kötöttek. Magyarország ehhez is csatla­kozott, törvénybe iktatta, s 1929-ben adták ki azt a KRESZ-t, amely már mindenféle járműre kiterjedt. Az 1929. évi KRESZ-ben már nemcsak négy jelzőtáblát talá­lunk, mert csatlakoztunk a jel­zőtáblák egységesítésére kötött genfi egyezményhez is. Az 1929- es KRESZ tiltja meg először a vezetőnek a szeszes ital fo­gyasztását! „Közlekedési esz­közt csak józan egyén vezethet, illetve hajthat.” A magyar közlekedésrendé­szet hosszú időn át általában egysoros közlekedéssel számolt, s csak 1929-ben mondták ki, hogy nagyforgalmú és megfe­lelő szélességű útvonalon a jár­művek párhuzamosan is közle­kedhetnek, ha ezt a rendőr- hatóság elrendeli. Érdekesség az 1929-es jog­szabályból: „minden körülmé­nyek között szabad utat kell adni az államfő, a tűzoltók és a mentők szolgálatban álló jár­műveinek, de lehetőség szerint ki kell térni a kormányfőható­ságok, a közbiztonsági szervek és a posta járműveinek, továb­bá az autóbusznak (I), valamint a zárt sorokban menetelő kato­nai vagy egyéb alakulatoknak." Az 1929-es KRESZ kimondta, ha a járművek olyan útkeresz­teződésben találkoznak, ahol a közlekedést hatósági közeg nem irányítja, a bal kéz felől — ké­sőbb jobb kéz felől — érkező­nek, a fő- és mellékútvonal kereszteződésében pedig a fő­útvonalon haladónak van el­sőbbsége a többi járművel szemben. 1950 A második világháború után világszerte megnövekedett a gépjárművek száma. Ez a fej­lődés nem csupán mennyiségi, de jelentős szerkezeti változá­sokat is hoz a sebesség és a közúti biztonság növelése ér­dekében. Az új helyzet értelmében szü­letett meg 1949-ben az újabb nemzetközi gépjármű egyez­mény, amely a legújabb ta­pasztalatokat igyekezett rend­szerbe foglalni. Ehhez az egyez­ményhez Magyarország csak jóval később — az Elnöki Ta­nács 1962. évi 28. sz. törvény- erejű rendeletével — csatlako­zott. Az egyezményben elfoga­dott új nemzetközi jelzéseket az 1950 decemberében hatály- balépett KRESZ-ünk azonbcn jórészt átvette. Az 1950. évi KRESZ a közle­kedés folyamatossága és a bal­esetmegelőzés közti egyensúlyt kissé a balesetelhárítás felé billentette a közlekedés zavar­talanságának rovására. A pár­huzamos közlekedés korábbi szabályát úgy szűkítette, hogy csak olyan útvonalakon enge­délyezte a párhuzamos közleke­dést, amelynek a szélessége legalább 16 méter. Ezzel jófor­mán kizárta a párhuzamos köz­lekedés lehetőségét ott is, ahol adottak lettek volna a feltéte­lei, mert ilyen széles utcát vajmi keveset találhattunk az ország­ban. Ez a KRESZ az 1910-ből szár­mazó sebességkorlátozások so­rát néhány kisebb változtatás­sal átvette és 15, valamint 5 km/órás sebességkorlátozásokra bontotta. Az 5 km/órás sebes­ségkorlátozások kiválasztása ál­talában szerencsésnek bizo­nyult. Annál kevésbé sikerült az, hogy a 40 év előtti sebesség- korlátozások közül sokat kritika nélkül vett fel a 15 km/órás korlátozások közé, s ez aztán képtelen dolgokra vezetett. Az 1910-es KRESZ ugyanis a lépés­re való lassítást a felsorolt he­lyeken csak a szükség szerint követelte meg, az 1950-es vi­szont ezeken a helyeken — a „legfeljebb" szó betoldásával — már semmikor sem engedett meg 15 km/óra sebességnél többet (például a Nagykör­úton haladva a mellékutcák útkereszteződései előtti). Ez a KRESZ a korábbi há­rom előzési feltételt még meg­toldotta kettővel: előzni csak akkor szabad, ha közben az előző jármű nem lépi túl a neki megengedett legnagyobb sebességet és ha a szabad ki­látás biztosítva van. Itt találjuk meg először azt a szabályt, hogy útkeresztező­désben a kanyarodó jármű hát­rányban van az egyenesen ha­ladóval szemben. I962 Az 1953-as KRESZ-nek és a ma hatályban lévő — időköz­ben 8 újabb kiegészítő rende­lettel módosított — 2/1962. (IX. 29.) BM—KPM számú rendelet­nek a szövege és szelleme is­mert, hiszen eszerint közleke­dünk ma is. Igaz, nem sokáig, mert 1976. január 1-én életbe lép az új KRESZ ... Schätz! Istvánnak és dr. Mar­kos Jenőnek, az Autóközlekedési Tanintézet tájékoztatójában meg­jelent cikke alapján összeállí­totta: Pánics György.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom