Dunántúli napló, 1975. február (32. évfolyam, 31-58. szám)

1975-02-08 / 38. szám

2 Dunántúli napló 1975. február 8., szombat Új akció­program, személyi változások Ülést tartott a KISZ Pécs városi Bizottsága A KISZ 1975—76-os mozgal­mi évének feladatairól és sze­mélyi kérdésekről tanácskoztak tegnap délelőtt a KISZ Pécs vá­rosi Bizottságának ülésén, ame­lyek jelen volt Lukács János, a Pécs városi Pártbizottság titká­ra, valamint Petőházi Szilvesz­ter, a KISZ Baranya megyei Bi­zottságának első titkára is. A résztvevők meghallgatták és elfogadták a Végrehajtó Bi­zottság munkájáról szóló be­számolót, majd megvitatták az 1975/76-os mozgalmi év akció- programjában meghatározott feladatokat. Az eddigiekhez ké­pest jelentős változás, hogy az ifjúság különböző rétegei szá­mára ajánlották a programo­kat, a KISZ KB és a Pécs városi küldöttértekezlet határozata alapján. így külön-külön, sajá­tos feladatokat kapnak a ta­nuló, a dolgozó fiatalok és az úttörőszervezetben tevékenyke­dő kiszesek. A soronkövetkező mozgalmi évben különös fi­gyelmet szentelnek felszabc- dulásunk 30. évfordulója méltó megünneplésére, a kongresszu­si munka- és tanulmányi verse­nyek lebonyolítására, továbbá a Forradalmi Ifjúsági Napokra való felkészülésre. Személyi változásokról is döntöttek a bizottság tagjai. Érdemei elismerése mellett, más fontos megbízatása miatt Lu­kács Lászlót felmentették a KISZ Városi Bizottsága első tit­kári tiszte alól. (Lukács Lászlót három nappal ezelőtt, február 5-én választották meg a Pécsi Hőerőmű pártbizottsága titká­rának.) A KISZ Pécs városi Bi­zottsága első titkárának Kom- ládi Józseinét, a KISZ Megyei Bizottsága volt munkatársát vá­lasztották. Pártértekezlet a Pécsi Orvostudományi Egyetemen A Pécsi Orvostudományi Egyetem pártértekezletét pén­teken tartották az egyetem ta­nácstermében. A küldöttérte­kezleten az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos és Kulturális Osztálya képvisele­tében megjelent dr. Zsögön Éva egészségügyi minisztériu­mi államtitkár, Bocz József, az MSZMP Baranya megyei Bi­zottságának titkára, Szentirányi József, az MSZMP Pécs városi Bizottságának titkára. A küldöttértekezleten két napirendi pont szerepelt: a pártbizottság beszámolója az elmúlt pártkongresszus óta végzett munkáról, valamint a kongresszusi irányelvekkel kapcsolatos állásfoglalás, illet­ve a pártbizottság tagjainak megválasztása. A pártbizottság beszámoló­ját dr. Tényi Jenő, a POTE pártbizottsáqának titkára ter­jesztette elő. Az előterjesztést követő vitában felszólalt dr. Zsögön Éva egészségügyi mi­nisztériumi államtitkár is, aki többek között elismerően szólt az egyetemen folyó oktatási reformról. Bocz József, az MSZMP Baranya megyei és Pécs városi Bizottságának üd­vözletét tolmácsolta a küldött- értekezletnek. A küldöttértekezlet elfogad­ta a pártbizottság beszámoló­ját. A POTE pártbizottságá­nak titkárává újra dr. Tényi Jenő egyetemi tanárt választot­ták. Bál a szociális otthonban találmány ­Világító kesztyű motorosoknak Világító kesztyű motorosoknak — a Pécsi Kesztyűgyár ötletes újdonsága, amelyet a február 13-án Münchenben nyíló sport­szer világkiállításon mutatnak be. A mandzsettás kesztyű ér­dekessége, hogy kézfejét vilá­gító műbőrrel díszítik, nyíl vagy más, feltűnő formában. így na­gyon célszerű a sötétben, mert jelzi az irányt, merre halad a motoros. Münchenben egyébként a Pé­csi Kesztyűgyár a Tannimpex Külkereskedelmi Vállalattal kö­zösen önálló kiállítással szere­pel. A bemutatásra szánt ter­mékek kilencven százaléka a pécsi gyár mintaműhelyéből ke­rült ki, többek között hetven sí- kesztyűmodell szebbnél szebb szín- és mintaváltozatban. Ezen­kívül lovagló- és golfkesztyűk tartoznak a kollekcióhoz. Az utóbbi időben megnőtt a ke­reslet a sportkesztyűk iránt, di­vattá vált különösen a fiatalság körében. pécsi hagyomány Tekintetem végigpásztázza a finomságokkal megpakolt asztalt: az egyik óriás ezüst tálban nyúlgerinc szeletek sor­jáznak, a másikban borjúge­rinc kínáltatja magát. Amott ökölnyi fürjek franciasaláta fé­szekből kandikálnak ki. Aztán a halak: fogas, pisztráng, la­zac. Az asztal sarkain vörös­réz ételmelegítők alatt kéke­sen vibrál a spiritusz lángja. Odébb, az a gyümölcstál, akár egy reneszánsz csendélet; al­ma, körte, banán, hamvas sző­lőfürt. A Nádorban már hagyo­mány: hat esztendeje — éven­te egy alkalommal - rende­zik meg a Nádor - „svéd asztal" rendszerű — vacsora­estjét, amelyre meghívják a törzsvendégeket. Ez a meg­tiszteltetés a vendégeknek fejenként száz forintba kerül, s hogy a vendéglátóknak mennyibe, ne firtassuk . .-. Nézzük, honnan is ered a „svéd asztal” mint étkezési, vendéglátási forma. Nem a svédektől hanem a finnektől. Ök voltak a világon az elsők, akik a hideg- és melegételek Visszatérne a keskeny orrú és vékony sarkú cipő divatja? A Dunántúli Cipőkereskedelmi Vállalat ugyanis a korábbi idő­szak modelljeihez viszonyítva vékonyabb talpú, keskenyebb sarkú; nyújtottabb orrú láb­beliket kínál 1975-re. Az előre­jelzések szerint a farmerszerű vószoncipők tért hódítanak, megszűnnek az „ütköző-színek" és főleg a barna, sárga, drapp és a kék terjed el. Ez év első felének üzletekben is fellelhető termékeiből tart bemutatót a Dunántúli Cipő­kereskedelmi Vállalat február 8—9—10-én Pécsett, a Pannó­nia Szálló nagytermében, ahol a most még nem gyártott új­donságokat is kiállítják ma 11 órától. A vállalat tavaly több mint 800 millió forint értékben 6 millió kétszázezer darab cipőt juttatott el az ország különbö­ző részébe, ennek húsz száza­lékát értékesítették a mintegy félszáz baranyai boltban. Idén 5—1& százalékos forgalomnö- vekOTrest vd@ak. Két budapesti, a bonyhádi, szombathelyi, mart­fűi és a kecskeméti gyárral, ezenkívül 23 szövetkezettel, helyiipari vállalattal tartanak fenn kapcsolatot, importáltak NDK-ból, Csehszlovákiából, Lengyel- és Olaszországból, Romániából, valamint Iránból. Ebben az évben a Pécsi Cipész Szövetkezettel kívánják bővíteni a kapcsolatot. 1974-ben 16 százalékkal nőtt a gyermek-, kismama- és női cipők választéka, idén 23 szá­zalékkal emelkedik a tervek szerint a kismama- és a munka­cipők forgalma. Szombathely­ről megérkezik a főként fiata­loknak hasznos betétes Siesta- cipő. A népszerű fröcsik lyuka­csos felsőrésszel, könnyített talppal is készülnek. A szom­bathelyi gyár még hajlékony, betétes férfi pincércipőt is szál­lít. Megjelenik a hétvégi sza­badidő-lábbeli több színben, műbőr- és vászonanyagból elő­állítva. Bulgáriából béléses irha házi és utcai cipők, Irónbói pe­dig tenisz-, kosárlabda- és autóscipők érkeznek, utóbbia­kat mokaszin-kivitelben, sevró- bőrből gyártják. Citerazene, tánczene, népi énekesek szórakoztatták tegnap este a görcsönyi Szociális Ott­hon lakóit. Az intézet immár hagyományossá vált farsangi bálját rendezte tegnap 17 .árai kezdettel, melyre egy régebben tett fellépésük sikere alapján meghívták a pécsi Pávakör egy csoportját is. A Pávakör Máté -Nyilas citeraegyüttese, az éne­kesek és a Pécsről hivott tánc­zenekar kellemes hangulatot te­remtett, jókedvvel, tánccal, vi­dám beszélgetéssel telt el a Megyei Szociális Otthon lakói­nak idei farsangja. nagy választékát kipakolták az étterem egyik asztalára, meg­állapítottak egy tarifát, aki ezt befizette, abból és annyit ehe­tett, amennyit akart. A finnek tálalási mójlja igencsak megtetszett a své­deknek, s ők népszerűsítették, így róluk kapta elnevezését is. Valamit a pécsi hagyomá­nyokról, — mert van — ugyan­is Magyarországon itt, a Ná­dorban alkalmazták először 1970-ben, mint fő étkezési formát. Ma már a Hungarho- tels más egységeiben is meg­honosodott, különösen a reg­geliztetéseknél. A svéd asztalnak népszerű­ségét jelzi Pécsett, hogy egy nap alatt mind a 250 belé­pőjegy elfogyott. Nem csoda, hiszen tegnap este kétezer adag ételt tálaltak fel a tár­saságnak: harmincfajta hi­deg-, négyfajta melegételt, húszféle cukrászsüteményt és tíz fajta gyümölcsből készült tálat. Svéd rendszerű vacsoraest: vendéglátó és vendég megad­ja a módját: a Nádor vezetői az étterem ajtajában fogadják a vendéget. Az estélyiruhás hölgyeket, sötétruhás, szmokin- gos urakat udvariasan a dél­szláv szőttessel díszített, tűz­piros abroszokkal fedett aszta­lukhoz kísérik. Aztán követke­zik a szemle, — a vendégse­reg körüljárja a svéd asztalo­kat. Szabó Dezső mestersza­kács és Rudolf Nándor mes­tercukrász pedig vezényli „le­gényeit". Aztán szervíroz ma­gának a kedves vendég: az ínyencek csipegetnek, s aki netán éhes, hát az sem kell, hogy szégyellje magát, hisz „otthon van”, a Nádorban. Csupa ismerős arc. Mindenki ismeri egymást. Ök az ügyvé­dek a kávéház 24-es asztalá­tól, ők tudják, hogy mi a 27- nél szoktunk ücsörögni, az a nyugdíjas úr mellettünk balról fogyasztja el mindennapi ká­véját, s közben újságot olvas. Törzsvendégek vagyunk. (Mécs) Tudományos konferenciák Pécsett Elkészült az Akadémia idei terve Elkészült a Magyar Tudomá­nyos Akadémia idei terve. Eb­ben több pécsi rendezvény is szerepel. Áprilisban a Pécsi Or­vostudományi Egyetem Biofizi­kai Intézete és az Akadémia Természettudományi Főosztálya ötnapos elektronmikroszkópos autoradiográfiás iskolát indít. Tárgya: az elektronmikroszkó­pos autoradiográfia biológiai alkalmazása és a legújabb eredményei. A Pécsi Akadémiai Bizottság és a Pollack Mihály Műszaki Főiskola szervezésében konfe­renciát rendeznek a számítógé­pes szimulációs módszerekről. Megvitatják majd, hogy mikép­pen lehet ezeket a módszere­ket a műszaki, az orvosi és a közgazdasági tudományokban alkalmazni. A rendezvény a tervek szerint május 15-én kez­dődik. Ugyancsak májusban — e hó 19. és 24. között — az Aku- démia Idegélettani Csoportja szervez Pécsett egy nemzetközi szimpoziont. Később meghatá­rozandó időben, de még az idén KGST témaülést szervez­nek Pécsett, mégpedig a Pécsi Akadémiai Bizottság, a PAB klinika szakbizottsága, a Me­cseki Ércbánya Vállalat egész­ségügyi szolgálata, és a Pécsi Orvostudományi Egyetem I. szá­mú belgyógyászati klinikája. Később döntik el, hogy Bala- tonfüreden, avagy Siklóson ren­dezzék -e meg azt a szimpo­ziont, amelyet az Eötvös Lo- i ránd Fizikai Társulat és az Aka­démia Központi Fizikai Kutató ! Intézete Magspektroszkópia magreakciókkal címmel. VASÁRNAP: BUSÓJÁRÁS MOHÁCSON ) Háromnapos vígság ) Vasárnap nonstop program > Kedden farsangtemetés Jankelék, maszkos gyerekek százai köszöntötték már csü­törtökön a mali pokladát, a gyerekfarsangot, a vasárnapi nagy busójárás bevezetőjét. A hagyomány szerint három napos farsang rendezvényso­rozatát az idén szombaton dél­előtt a már ugyancsak éven­ként megrendezendő „Schnei­der Lajos" népdaléneklési ver­seny nyitja. Itt Baranya leg­szebb hangú, általános és kö­zépiskolásai vesznek részt. A versenyt követően 14.30-kor gálaműsort adnak a győztesek. Az esti órákban a Bartók Bé­la Művelődési Központ lesz a különböző rendezvények színhe­lye. Népi zenés-táncos műsor­ban lép föl több jugoszláv és magyar csoport, majd ezt kö­vetően ifjúsági jelmezbálon ta­lálkozhatnak a farsangoló fia­talok. Térzenével kezdődik a vasár­napi program 9.30-kor, s ettől kezdve szinte megállás nélkül követik egymást a rendezvé­nyek. Ebben az időben három különböző helyen nyílik kiállí­tás. Jámborné, Balog Tünde (Makó) batikolt munkáit és Kulutácz Mátyás, mohácsi fa­zekas mázas kerámiáinak be­mutatóját tekinthetik meg az érdeklődők. A Kanizsai Doroty- tya Múzeumban Képek Mohács történetéből címmel, a város reprezentatív könyvtárában pe­dig gyermekrajz valamint szov­jet grafikai és ex libris kiállí­tás nyílik. Tíz órakor „Arra alá Baranyában . . ." címmel nem­zetiségi népzenei műsort ad a Kossuth Filmszínházban a Ko- linda Együttes, Ferencz Éva, Pribojszky Mátyás és számos más baranyai népdalénekes és pávakör részvételével. Divat- bemutató kezdődik a Duna Áruházban 11 órakor. Diafilm­sorozatot vetítenek 11.30-kor a Kossuth Filmszínházban Mo­hács építészetéről és képzőmű­vészetéről. Délután két óra tájban gyü­lekeznek a busók a Kóló téren, ahonnan 15 órakor indulnak a Szabadság utcán és a Széche­nyi téren át a Duna irányába a többi felvonuló maszkával együtt. A sötétedésig tartó farsango­lást utcabál teszi még hangu­latosabbá, a Széchenyi téren. Este 8 órakor délszláv mű­sorest kezdődik a Bartók Mű­velődési Központban jugoszlá­viai és mohácsi délszláv cso­portok fellépésével. Ugyancsak itt rendezik meg a gazdag ren­dezvénysorozat befejezéseként a sokacbált. A hagyományos farsangteme­tésre kedden, február 11-én kerül sor, amelyet este a mű­velődési házban busóból követ. Svéd vacsoraest a Nádorban Öt új nyilvános telefon Lvov- Kertvárosban Halványzöldek a telefonfülkék Lvov-kertvárosban. Tegnap dél­től a Gyöngyös utca 7., a Vik­tória utca 3/a., az Éva utca 1. és a Varsány utca 8. szám alatt öt új nyilvános távbeszélő állo­más áll a lakosság rendelke­zésére. A Dunántúli Napló ja­nuár 17-i számában, megkér­deztük rovatunkban Varga Sán­dor, a Pécsi Postaigazgatóság vezetője tavaszra ígérte az új állomások felszerelését. Gyors intézkedésének köszönhető, hogy már február 7-én megol­dódott a kertvárosi lakótelep egyik súlyos problémája. Eddig ugyanis egyetlen lehetőségük volt telefonálni, a Varsány ut­cánál található telefonfülkéből. Ezúton kérjük a lakókat, óv­ják a rongálóktól a távbeszélő állomásokat. Finn

Next

/
Oldalképek
Tartalom