Dunántúli napló, 1975. február (32. évfolyam, 31-58. szám)

1975-02-24 / 54. szám

fietf ötöl ­__________Hétfőig K inek legyen előnye? Az elmúlt héten már so­kan tanulmányozhatták részleteiben is az új KRESZ-t. A módosítások megjelentek a Magyar Közlönyben, foglalkozott vele az Autósélet legutóbbi száma is. Nem feladatunk, hogy itt hívjuk fel a gép- járművezetők és gyalogo­sok figyelmét a legfonto­sabb módosításokra, in­kább csak arra utalnánk, hogy tanulmányozása, meg­ismerése hasznos és szük­séges. Minden bizonnyal az év folyamán még sok szó lesz róla a lapokban, különböző tanácskozásokon és tanfolyamokon. Ez alkalommal csak egy részletkérdésével kívánok foglalkozni. A KRESZ mó­dosítása utal arra, hogy a biztonságos közlekedésben, az utazóközönség gyors szállításában, milyen nagy jelentősége van annak, hogy a tömegközlekedés járműveinek az előnyt biz­tosítsák. Ez a gondolat nem ren­delkezés, hanem tapaszta­lat és megértés alapján fogalmazódott meg. Aki né­ha vesz magának annyi fáradságot és van benne -érdeklődés, hogy egy útvo­nalon figyelemmel kísérje valamelyik autóbuszvezető munkáját, könnyen megért­heti az előnyük biztosításá­nak jelentőségét. Nem könnyű a nagyforgalmú vá­rosokban, sokszor szűk ut­cákban az egyre nagyobb méretű járművek irányítása. Hiába biztosítják, hogy a legmegfelelőbb helyeken legyenek a megállóhelyek, ha az öblökből a nagy for­galom következtében nem lehet elindulni. Hányszor fordul elő, hogy útkereszte­ződésekben, különösen ha a közlekedés szabályai nem a tömegforgalmú jár­műnek biztosítanak előnyt, milyen sokáig kell vára­kozniuk a továbbhaladás­ra. Ez saját, de az utánuk következők közlekedését is nehezíti. Nem beszélve ar­ról, hogy e járművek veze­tői hány ember életéért felelősek. Már az elmúlt évben Pé­csett kibontakozott egy mozgalom, mely arra hívta fel a gépjárművezetők fi­gyelmét: biztosítsanak előnyt a tömegközlekedést bonyolító járműveknek. So­kan magukévá tették ezt a felhívást, a kölcsönös udva­riasság jegyében segítik elő e járművek közlekedését. De elég sokszor még ma is tanúi lehetünk olyan ese­teknek, amikor útkereszte­ződésben, megállókból va­ló elinduláskor, előzés so­rán, személygépkocsik min­den áron élni akarnak elő­nyükkel, megfeledkezve az udvariasságról, a tömeg- közlekedésben dolgozók munkájának segítéséről. A megértés fontos, arra a jövőben is építeni kell, de ugvanakkor közmegelé­gedéssel lehet üdvözölni azt az új intézkedést, mely ezt az előnyt rendeletileg is biz­tosítja a tömegközlekedés­nek. Jó lenne, ha minél többen már most, amikor még csak a megértés és udvariasság törvényei érvé­nyesülnek, szoktatnák ma­gukat az új elvekhez! Mitzki Ervin □Hétfői Öt éuí szigorított A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola és a Testnevelési Főiskola közös szervezésében Kaposvárott sportlótenyésztő és lovasedző' tanfolyamot rendeztek. A tanfoly am tizenegy hallgatója az i3én januárban levizsgázott és sportlótenyésztői bizonyítványt és lova sedzői oklevelet kapott. börtönre ítélték a támadót „Megtámadott egy fiatal nőt." Ezzel a címmel számoltunk be a HDN február 3-i számában arról a bűncselekményről, amely 1973. augusztus 30-án hajnalban történt Pécsett. Egy munkába induló fiatal jegyke­zelőnőt támadott meg Bányai István — hasonló cselekményért már büntetett — 26 éves. Szőlő utca 26. szám alatti lakos. A megrémült lányt leteperte, erő­szakoskodott vele. Amikor a sértett segítségért kiáltott —, félve a leleplezéstől — elme­nekült az ittas fiatalember. Tá­vozóban kirántotta a táskát a kalauznő kezéből és magával vitte. A környező házak ablakaiból többen látták, hogy a Xavér templomtól a Sétatér irányába menekül a támadó. Értesítették a rendőrséget, amely fél órán belül elfogta a tettest. Bányai István ügyét a minap tárgyalta a Pécsi Járásbíróság. Bűnös­nek mondotta ki a vádlottat visszaesőként elkövetett erősza­kos nemi közösülés bűntettének kísérletében, valamint rablás­ban. Ezért ötévi, szigorított börtönben letöltendő szabad­ságvesztésre ítélte. A vádlott enyhítésért fellebbezett. — Hatszázhatvankétezer fo­rint értékű tervezést végeztek társadalmi munkában a So­mogy megyei Tanácsi Tervező Vállalat szocialista brigádjai az elmúlt évben. Többek között a siófoki óvoda, a balatonfenyve- si KISZ-tábor, több iskola és MHSZ-lőtér terveit készítették díjmentesen. Tanulmány — talán még nem későn... tlDtl üdjKätÜ tlDtl tlDll Mire jók az orfűi tavak ? Az orfűi üdülőövezet kiala­kítását nem előzte meg rész­letes, körültekintő vizsgálat. En­nek „köszönhető", hogy a kö­zelmúltban számos olyan prob­léma került napvilágra, amit utólag, jóval kedvezőtlenebb körülmények között ugyan, de meg kell oldani! Közismert, hogy a tavak vi­zének minőségét enyhén szólva rontják a csatornázatlan üdülő- területekről beszivárgó szenny­vizek. Az esőzések idején ren­getek hordalék is jut a tavak­ba. Mindemellett a halak be­etetéséhez szükséges tápanya­gok is „besegítenek" a tavak vízminőségének romlásába. Három feltétel A Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságon az elmúlt hó­napban fejezték be annak a tanulmánynak a készítését, amely összefüggéseiben próbál­ja vizsgálni az orfűi tavak hasznosításának gondjait. A je­lenlegi helyzetet vizsgálva meg­állapították: ahhoz, hogy Orfű korszerű és kulturált üdülőte­rületté fejlődhessen, három alapvető feltételt kell biztosí­tani. Az első a vízmennyiség és vízminőség szabályozása a vízgyűjtőn, a vízgazdálkodás és a környezetvédelem érdeké­ben. Ezzel egyidőben el kell hárítani a környezeti károkat. A harmadik követelmény: meg­teremteni a kulturált üdülőte­rület kialakításához szükséges körülményeket. Mindezt rendkí­vül hatékonyan és gazdaságo­san kell megoldani. A környezetvédelem általá­ban nem csekély anyagi áldo­zatokat követel. A tanulmány készítői épp ezért igyekeztek olyan javaslatokat adni, me­lyek megvalósítása anyagilag is a legkedvezőbb. Az erózió­védelmet erdősítéssel és a me­zőgazdasági tevékenység sza­bályozásával, a vízminőség ja­vítását csatornázással, szenny­víztelep építéssel, illetve a ha­lak etetésének korlátozásával lehetne elérni. A pécsi és az orfűi tón egyaránt szükség len­ne strandterületek létesítésére. Ugyancsak javasolják, hogy a tavakat rendeltetésüknek meg­felelően kellene szétválasztani, vagyis: az orfűi és a pécsi tó elsősorban üdülésre, a Herman Ottó és a kovácsszénájai tó pedig horgászásra, illetve já­rulékos üdülési célokra lenne hasznosítható. így aztán a hor­gászok, a fürdőzők, csónakázók és a vitorlázók kölcsönösen nem zavarnák egymást és vala­mennyi üdülési igényt ki lehet­ne elégíteni, méghozzá a meg­felelő vízminőség biztosításával. Átfogó értékelés Megjegyzésként: a tanul­mány készítői nem állítják, hogy megállapításaik támadhatatla- rok, de meg vannak győződve arról, hogy egy ilyen átfogó értékelésre szükség van, hiszen eddig is számos félreértés oko­zója volt az összefüggések fi­gyelmen kívül hagyása. Mun­kájuk elsődleges célja, hogy szakmai segítséget adjanak azoknak, akik az orfűi tavak sorsáról a jövőben dönteni fog­nak! Török — Törpe vízmű Darányban. A darányi tanács megrendelé­sére törpe vízmű építését kezdi meg a közeljövőben a Dél-du­nántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat a település lakosságá­nak vízellátása érdekében. A törpe vízmű kialakításának költ­sége több, mint tízmillió forint. — Kicsi a szekszárdi túró zsírtartalma. Két hónap alatt másodszor fordult elő, hogy a Szekszárdi Tejüzem által készí­tett 0,25 kilogrammos félzsíros tehéntúróban kevesebb volt a zsírtartalom az előírt mennyi­ségnél. A minőség javítására megtették az intézkedéseket. — „A társadalmunkban ta­lálható negatív jelenségek és ezek okai” — címmel dr. Pozs- gay Imre, a „Társadalmi Szem­le” főszerkesztő-helyettese tart előadást holnap, kedden dél­után 4 órától Pécsett, a KÖJÁL KISZ-klubjában. — Mérgezett békászó sas. Ritka szép ragadozó madarat, békászó sast találtak a közel­múltban a Somogy megyei szőlőskislaki határban. A sas 60 centiméter magas, a kiter­jesztett szárnyvégei közötti tá­volság 210 centiméter. Sajná­latos azonban, hogy a sason mérgezési tüneteket fedeztek .fel. — Kaposvárott a Belgrádi Nemzeti Színház. Tegnap dél­után Budapestre érkezett a Belgrádi Nemzeti Színház 90 tagú társulata. A fővárosi ven­dégszereplés után pénteken és szombaton Kaposvárott mutat­koznak be. — Jazz-rock koncert. A de­cemberben Győrött megrende­zett dunántúli amatőr pop-jazz vetélkedőn aranydiplomát szer­zett komlói 5-LET együttes tar­totta önálló koncertjét szom­baton este Komlón, a Május 1. Művelődési Központban. Az előadás során tíz saját szer­zeményüket és komolyzenei fel­dolgozásukat hallhatta a kö­zönség. Heimtűni a A szomszédok etették az elhagyott gyerekeket A héttagú család életében tragikusan beigazolódott a köz­helynek számító mondás: az al­kohol öl, butít és nyomorba dönt. Molnár Lajos 50 éves, Pécs, Kórház utca 6. szám alat­ti lakos idült iszákos, évek óta nem vállalt állandó munkát, al­kalmi keresetét elkocsmázta. Emiatt az öt gyermek sokat nél­külözött, felesége pedig ta­valy öngyilkosságba menekült. Az apára maradtak a gyerekek, aki azonban nem változtatott korábbi életmódján, elhanya­golta a kiskorúak gondozását. A két nagyobb mégcsak meg­állt valahogy a saját lábán, annyi pénzt azonban nem tu­dott előteremteni, hogy a ki­sebbek, — a 13, 10 és 7 éves öccseik - ellátására is elég le­gyen. A három kiskorú közül csak egy járt iskolába, a má­sik kettőt be se íratta apjuk, mondván, „nincs kedvük hoz­zá". Piszkosan, szegényes ruhá­ban, sivár környezetben, nem egyszer éhezve tengődött a há­rom gyerek. Az elmúlt év őszén két hétre egyszerűen „eltűnt" a családfő, egy fillér nélkül hagyva magára gyermekeit. A szomszédok figyeltek fel arra, hogy a kicsik száraz kenyeret rágnak és sajnálatból, hol az egyik, hol a másik etette meg őket. Végül Molnár Lajos na­gyobb leánya a rendőrséghez fordult segítségért. A veszélyez­tetett sorsú kiskorúakat azon­nal állami gondozásba vették. A szakértői vélemények alap­ján megállapítható volt, hogy a gyerekek — nevelés, gon­dozás híján — testileg, szel­lemileg egyaránt visszamarad­tak. A szülő hibája, hogy az egyébként is károsodott legki­sebb, 7 esztendős kisfiú nem került idejében orvoshoz, értel­mi fejlettsége megrekedt a 3 éves korúak szintjén. A zakla­tott, rendezetlen élet hátrányos következményeit valamennyi gyermek viseli. A bíróság bűnösnek mondot­ta ki Molnár Lajost és 5 hóna­pi börtönre ítélte. A büntetés kiszabásánál enyhítőként érté­kelték, hogy enyhe fokban kor­látozott cselekménye társadal­mi veszélyességének felismeré­sében. Az ítélet jogerős és vég­rehajtható. MOZDONYOK A MŰTEREMBEN. A Közlekedési Múzeum auláját ideiglenesen műteremmé alakították át a múzeum fotósai és meg­kezdték az 1896 és 1940 között készült 1:5 léptékű modellek fotó­zását. Az érdekes képanyagból albumot állítanak össze.---------------------------------«-----------------------------------­ÜE-05-07 — Vonatgázoiás Barcson. It­tas állapotban tiltott vágányré­szen közlekedett szombat este Barcson Mihály János nyugdí­jas, helyi lakos, és egy arra ha­ladó mozdony elütötte. A bal­eset következtében Mihály Já­nos bal lába megsérült. é — Országos irodalmi verse­nyek megyei döntői Szekszár- don. A hétvégén a „Hazánkról szóljatok szép szavak” című országos pályázatra benevezett Tolna megyei irodalmi színpa­dok tagjai vetélkedtek Szek- szárdon a Babits Mihály Mű­velődési Központban. Ugyan­csak a hétvégén rendezték meg az országos József Attila szavalóverseny Tolna megyei döntőjét. A megyei versenyen a Szekszárdi Garay János Gimnázium csapatát képviselő Németh Éva és Tóth Ilona ju­tott tovább a március közepén Pécsett sorrakerülő területi döntőbe. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Budapest) 888 Trabant Limousine (Győr) , 217 Trabant Lim. Special (Bp.) 519 Trabant Lim. Special (Győr) 60 Trabant Limousine Hycomat 2 785 Trabant Combi 13 890 Wartburg Limousine 28 304 Wartburg de Luxe 26 284 Wartburg Tourist 2 099 Skoda 100 65 218 Skoda 100*L (Budapest) 5 658 Skoda 100 L (Győr) 1 605 Skoda 110 L (Budapest) 4 808 Skoda 110 L (Győr) 812 Skoda Coupé 704 Moszkvics 412 35 561 Polski FIAT 1500 9 827 Zaporozsec 21 723 Zsiguli (Budapest) 66 468 Zsiguli (Debrecen) 23 660 Zsiguli Combi 6 030 Dácia 4 670 — Balesetveszélyes az új Traubisoda? A Badacsonyi Ál­lami Gazdaságok balatonvilá- gosi üdítőital üzemében „Euró­pa” típusú söröspalackba töltik a nagy szénsavtartalmú Traubi- sodát, de a palack nyomásbí­rása nem éri el a minimálisan kellő 15 atmoszférát. A Bpranya megyei Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet épp ezért leállíttatta megyénkben a for­galmazást addig, amíg az üzem megszerzi a palackra az engedélyt. [891TQURIST LIPCSEI VÁSÁR repülővel márc. IS—19., 5 nap 2180,— Ft 5 nap LENINGRADBAN repülővel ápr. 23—27. 2700,— Ft ÜDÜLÉS JESOLÓBAN, az olasz tengerparton, autóbusszal ápr. 4—9., 6 nap 4670,— Ft ÜDÜLÉS RIMINIBEN, az olasz tengerparton autóbusszal máj. 18—27., 10 nap 6900,— Ft BÉCS—GRAZ autóbusszal jún. első fele, 5 nap 2800,— Ft 8 nap PÁRIZSBAN repülővel jún. 22—29. 9750,— Ft Kérjük, keressék fel irodánkat, ahol részletes felvilágosítással szolgálunk. COOPTOURIST, Pécs, Alkotmány u. 3. Tel.: 13-407.

Next

/
Oldalképek
Tartalom