Dunántúli napló, 1975. február (32. évfolyam, 31-58. szám)
1975-02-22 / 52. szám
A JELENKOR MÁRCIUSI SZÁMA A Pécsett szerkesztett irodalmi is művészeti folyóirat új számának gazdag szépirodalmi anyagában többek között Balogh László, Gyurkovics Tibor, Maraf- kó László, Takács Imre és Weöres Sándor verseit, valamint Kampis Péter és Mészöly Miklós elbeszélését olvashatjuk. Befejező részéhez érkezett Kolozsvári Grand- pierre Emil: A család hivó szava c. kisregénye, s a második résszel Sárospataky István Zóra c. drámája. A művészeti írások sorában érdeklődésre tarthat számot Miklós Pál beszámolója Manzú budapesti kiállításáról és Bodri Ferenc képzőművészeti könyvszemléje. Az irodalmi tanulmányok közül kiemelkedik Czine Mihály írása Sarkadi Imre művészetéről. Szi- gethy Gábor Petőfi „A tél halála, 1948” c. versét elemzi. A kritikai rovat élén Szabó Ede írása Csorba Győző új verseskötetét elemzi. Takáts Gyula ,,Az olasz líra egy magyar ága” címmel Paolo Santarcangeli költészetéről, Bárdosi Németh János pedig Tóth Endre válogatott verseiről ír. Weöres Sándor Via vitae Oly kicsi kunyhó, csak meghajolva lehet belépni. Odabenn kiegyenesülve, szemközt egy ajtó: lám, mégegy szoba, már nagyobb. Onnan nyílik mégegy, és mégegy, ez már oszlopcsarnok, tágasság, ragyogás,' benn bál van, táncos forgatag, sokadalom, és mindenfelé sok széles szárnyas-ajtó akkora termekbe, hogy fedelük alá a felhők beúsznak, benn szakad az eső, vagy a mennyezetről süt a nap. Termek, teli erdőkkel, hegyekkel, tengerekkel, levegővel, már nem látszanak a falak. Tovább nincs is fal, se padló, csak a rögös, füves föld, és tető sincsen. Aztán az alap is elenyészik, űrben jár a láb, hova lett a kunyhó, ahová beléptél? Kolozsvári Grandpierre Emil p A család hívó szava (Részlet) IvIv'm-I-MvMv; Mmmmsi ___________________: A m ikor Gáliszterék há- zsongárdi villájában megismerkedtem Loliká- val, az én szemem is megakadt a lányon. Megakadt, mert dús barna haja, élénken csillogó fekete szeme csak úgy vonzotta a tekintetet, a puszta látása örömöt fakasztott a lelkekben, A kedvező benyomás csak fokozódott beszélgetés közben. Egyfelől Lolika gyönyörűen beszélt magyarul, ami Kolozsvárt is ritkaságszámba ment, másfelől lényéből megvesztegető kedvesség, jóindulat sugárzott. Irigyeltem Gurkát, hogy ilyen nagyszerű felesége lesz. Keserves árvaságában mindig az otthon melegéről ábrándozott, gyerekekről s egy asszonyról, aki boldogságot áraszt maga körül, Lolika eszményi élettársnak látszott. Mindenki ezen a véleményen volt, annál váratlanabbul érte a családot a nyilvánvaló tény, hogy a házasság nem sikerült. Kivétel nélkül mindenki Gyurkát hibáztatta —, aki mint családunk nem egy tagja, közismerten szoknyabolond volt. Sem Gyurka, sem Lolika nem szorgalmazta a válást. Mindkettőjüknek megvolt rá az oka; Lolika nem akart lemondani asszonyi rangjáról, az első világháború után erősen megcsappant a férfiak száma, ezért megelégedett a címmel vagy a ranggal, ahogy vesszük, meg a gyéren jelentkező férji közeledésekkel. Négy esztendő múltán szánta rá magát Gyurka a válásra és annak utána harmadik házasságára, Pintyőkével, egy főtéri divatáru kereskedő ugyancsak szemrevaló lányával. Gyurka Pintyőke mellett is csaknem négy esztendeig kitartott. Átsiklok a többi házasság fölött, mert amint a tények tanúskodnak felőle, ezekben is ugyanazok az elemek okoztak bonyodalmakat, mint az első, a második és a harmadik házasságában. Gyurka bátyámból, hiába faggattam, semmi érdemlegeset nem tudtam kiravaszkodni. Sommás önkritikával éhen hagyott. Mert ugyan mit értem ilyenszerű kijelentésekkel: — „naív voltam", „megtévesztett a külső", „nem tudtam, mi van belül" vagy — és ezt hallottam leggyakrabban — „nődolgokban nagy marha voltam akkoriban, Emil öcsém, címeres marha”. A zon a tavaszon a természet szeszélyéből együtt virágzott az akác, a bodza, a jázmin, az olajfa. A taxisofőr bajosan találta meg az utat, a térképet nem használta, minden második saroknál kérdezősködött. így értünk el a Farkastorok, vagy valami hasonló nevű utcába. Amint kiszálltam, valósággal mellbevágott a súlyos illatoktól vemhes levegő. HÉTVÉGE — Ejha! — nyilvánított véleményt a sofőr, kiszállott ő is s még körülnézett, mielőtt visszaindult a poros, kormos, füstös, benzingőzös városba. Béke ömlött el a tájon, kékes- lilás párákba burkolódzó béke. A ház mögött az erdő sötétlett, szemben velünk, az öbölszerűen kitáruló völgy peremét bezáró hegyoldalt ugyancsak erdő koronázta. Köröskörül elszórtan, gyümölcsfák. Gyurka bátyám karon fogott és körbevitt a házon, meg a telken, hogy megmutassa, mi minden változott, mi mindent vásároltak, építettek, amióta itt jártam. A lakást berendezték, nagyrészt a régi bútorokkal, az adóterhek miatt újra nem telt. Az emeletet már elfoglalta a legnagyobb lány. Rózsika a férjével meg az unokával, bazén- re ugyancsak nem futotta. A szőlőlugas alapját viszont már megvetették, a fiatal tőkék zöld indáit hozzá erősítették az acélvázra húzott drótokra. A düle- dező régi kerítés helyén új állott, igaz, nem kőből, mint Gyurka szerette volna. — Nem baj — mondta —, befuttatom vadszőlővel. Az gyorsan nő, ősszel olyan pirosak a levelei, mint a paradicsom. Két-három év és élősövény választ el a szomszédtól. Gyere, üljünk le. Marika majd szól, ha elkészült a vacsorával. Kerti garnitúra, nem tönkökből, mint a divat kívánja, régimódi, kényelmes székek állattak a vasasztal körül. Szembefordultunk a kilátással. — Nősültem—elváltam, nősültem—elváltam, nősültem—elváltam, mint a bolond. Mert annak tartottak, te is bolondnak tartottál. Pedig megérthettél volna, hiszen te is majd megvesztél, ha egy kívánatos nőt láttál... — E tekintetben semmi változás nem történt. — Tudod — folytatta —, mindig keményen dolgoztam. Segítségre, nőre egyformán szükségem volt. Mindegyik feleségemet úgy vettem el, hogy a dolog végleges. Aztán kiderült, hogy ezért, vagy azért nem lehet folytatni. Akkor elváltam. Nő nélkül nem tudtam meglenni, tehát megint megnősültem. Gyereket is akartam, bár eleinte, ha tüzesvérű nőhöz jutottam, csak az járt az agyamban, hogy kitomboljam magam. Ehhez pedig az kellett, hogy odahaza várjon nő, egyszóval feleségem legyen ... Lolikára ma is gyöngéden gondolok, ő bajosan szülhetett volna gyereket, any- nyira elhanyagoltam. Ami Pintyőkét illeti, ő remek nő volt, a szakma érdemes művésze, ahogy ma mondanák... Őt csak az előkészületek érdekelték, rafinált volt, mint hét... Nem akarom kimondani... A negyedik feleségemmel többet veszekedtünk, mint ahányszor együtt háltunk... Hosszú história! Aztán betoppant az életembe Hajnalka ... • Gusztusos nő volt, nagy, húsos Szája édesen nyílt mosolyra, mohón az ételre. —, Emlékszel a beszélgetésünkre? — kérdezte Gyurka, s ahogy lassan eláradt arcán a mosoly, minden komolyság lepattog zott róla. K olozsvárról Gyurka Bukarestbe költözött, ahol üzeme kisebb fajta gyárrá gyarapodott. Kirobbant a második világháború. Én katonáskodtam, őt a süketsége megkímélte az újabb megpróbáltatásoktól. Egyik Pest-környéki külvárosban telepedett meg s miután hazakerültem a hadifogságból, egy délután fölkeresett. Hosszú évek után akkor találkoztunk újra. Elmondta, hogy ötödik feleségénél tart, de hiába tesz eleget férji kötelességeinek ... — az ünnepélyes kifejezést ravaszkás hunyorítós- sal fűszerezte, de mindjárt utána elkomolyodott: — hiába, az asszony csak nem esik teherbe. — Pedig hát ideje volna, édes öcsém ... Túl az ötvenen már nem sokat várhatok, ha magam akarom fölnevelni a gyerekeimet. . . Nem tudom mitévő legyek . .. •— Elmégy ehhez és ehhez az orvoshoz, hogy vizsgálja meg a feleségedet. — Ez a kis részében fölidézett beszélgetés juttatott a kulcshoz, amely Gyurka férji viselkedését valamelyest megvilágította. Osztályunk öngyilkos berögzöttségei — írtam a történet elején — Gyurkát megsebezték ugyan, fájdalmasan, de csak felületesen. Ő, aki annyi előítéleten könnyedén túltette magát, aki fölismerte Ady nagyságát, amikor még javában tombolt a vihar körülötte, tehát nem hajlott meg az irodalmi közhangulat előtt sem, makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy a felesége szűz legyen. Emiatt rengeteget szenvedett, mert egyik-másik asszonynak foltok takarták a múltját, ugyanakkor — s ebből tömérdek bonyodalom származott — Gyurka szexuális igényeit első sógornője, Magdi határozta meg, s ezeket az igényeket a dabasi Erzsi éppúgy nem tudta kielégíteni, mint a tiszta múltú, szép külsejű, minden tekintetben kifogástalan Lolika, a kolozsvári banktisztviselőnő. Erzsitől megszökött, Lolikával viszont évekig élt együtt, ami egy olyan heves vérmérsékletű, türelmetlen és gyorsan határozó embernél, mint Gyurka, meglepő. A gyerek reményében várt. K ét vagy három felesége, ami az ágybéli örömöket illeti, minden várakozásnak megfelelt. Ezek oldalán viszont azért gyötrődött, mert nem bírta megbocsátani nekik a múltjukat. Megint csak a gyerek reményében halogatta a válást. Hajnalkáról, ötödik feleségéről, már családapa korában így nyilatkozott: „olyan szép volt és olyan kedves, hogy neki megbocsátottam volna, ha őszintén mindent elmond. Ő azonban kitartott a hazugsága mellett, holott én pontosan tudtam, mi volt a helyzet. Azt azonban, hogy meddő, már nem bocsátottam meg. Válás után feleségül vettem Marikát, aki mindjárt a házasság elején teherbe esett. — Tudod, hiszen elégszer hajtogattam, az én álmom a család volt. Minden cselekedetemet ez a törekvés vezette. Gyerek nélkül nincs család. Ezt régebben csak éreztem, most már tudom. Mikor Rózsika megszületett, mikor először hajoltam az ágya fölé, megváltozott a világ körülöttem, megváltoztam én és megváltoztak a nők. Igen, ők is, már ami engem illet. Elvesztették súlyúkat, fontosságukat. A cél a család volt. ötven éves elmúltam, mire befutottam a célba. Addig legalább kitomboltam magam.” A közelben vattát sírtak a nyárfák. Fehér könnyek libegtek a puha levegőben s tompították az alkony amúgyis halk zenészeit. — Gyertek már. Kihűl az étel! — kiáltott Marika. Szabad ég alatt terített, a ház előtti teraszon, minthogy hosz- szú asztaluk . nem volt, négy egymás mellé tolt kisebb asztalra, amelyet egyetlen, még a kelengyéből származó abrosz- szal takart le. Híven a hagyományhoz, Marika kacsát sütött. Amint Gyurka a pezsgős üvegeket nyitogatta, kisebb-na- gyobb pukkanások követték egymást. Volt, amelyik megijesztette egyik-másik unokát, mások viszont édesen elnevették magukat. Gyurka arcán egyetlen ideg sem moccant, süketsége betonfalán az ágyúlövés sem hatolt át. — A gyerekeim — nézett rám büszkén. Mind a négy gyerek az asztalnál ült. — Az unokáim — mondta ugyancsak büszkén. Egyelőre három volt, a két idősebb lánytól. — A feleségem — folytatta. — Ha ő nincs, régen beadtam volna az ipart. Mögöttünk magaslott a ház, arról már nem beszélt, csak arra felé intett a fejével. A megvalósult álom, egy küzdelmes élet eredménye, ezt akarta mondani. Ahány arc, annyi kifejezés, G. Manzu: Férfi tanulmány a „Béké,,-hez. kitörő kacagások, csöndes derű, huncut kacsintások, ilyen meg amolyan tartalmú fintorok, halk vihorászás, hangos kérkedés. Gyurka szokott helyén, az asztal végében, arcán boldogan elomló mosoly, de nem tudta, ki min kacag, mit helyesel, mi ellen tiltakozik. Időnkint a felesége, egyik vagy másik gyereke feléje fordult és szájmozgásra fordította, ami kacagásra, meglepetésre, bosszankodásra késztetett bennünket. — Néha Gyurka érintette meg valamelyikünk kezét s úgy kérdezte a beszélő felé fordulva: — Mit mond? I lyenkor a tolmács száját tornásztatva elmondta a vicc, vagy a történet csattanóját, a bonyolultabb esetekből a lényeget, ami mindig kevesebb a lényegnél. Szokatlanabb témáknál papíros és ceruza szolgált közvetítési eszközül. A szövegben ki-ki tömörségre törekedett. Az amúgy is rohanó élet — színeit, árnyalatait, illatát, formáit levetkőzve suhant el mellette. Süketsége kizárta a beszélgetésből, ki a családból, melyet ő teremtett meg, ő tartott el, amelynek ő volt a feje. Látszólag közöttünk ült, valójában mintegy befalazva süketsége magáncellájába, mint a rab, aki abból, ami oda- künt történik, valamelyik társa személytelen morzejeleiből értesül. A családi kör legszívszorítóbb változata. Balogh László STONEHENGE Csorba Győzőnek, Anabázisa olvastán Kirándulók járnak a kőkörök omladéka közt tanácstalanul sarokkő oltárkő kőgerencják egy oszlopon tőr és balta nyoma találgatják miként kerülhetett a síkságra ez a kö-alkotás s kutatják hogy négyezer év előtt mi volt célja rendeltetése A mű közömbös megőnv titkát lehet most csak rendezetlen halmaz ám egykor rendszer működött benne hiszen a törvény akkor is törvény ha nem ismerik még szabályait pedig mutatja felfedezhetőn mint a tőr és balta vésett nyomát vagy mikor napéjegyenlőségkor sarokkőről hull oltárra árnyék S ha az egészből töredék marad romolhatatlan öntörvényeit a rom is rejti évezreden át .s megőrzi titkát és alkotóját Fotó: Kovács Ferenc. % G. Manzu: A Béke, 1967.
