Dunántúli napló, 1975. február (32. évfolyam, 31-58. szám)
1975-02-21 / 51. szám
Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KADIA JENŐ 1975. február 17-én, 26 éves korában türelemmel viselt hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február 22- én, szombaton délelőtt fél 11-kor lesz Bostán. Gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesanya, nagymama, déd- mama, OZV. EULENHAUPT FERENCNÉ Kiaszta Rozália, a Heim Pál leány- kollégium nyugdíjasa, 83 éves korában elhunyt. Temetése február 24- én, hétfőn fél 2 órakor lesz a szent Mihály kápolnából. A gyászoló család. A Pénzügyminisztérium Bevételi Igazgatóságának dolgozói, pártalap- szervezete és szakszervezeti bizottsága mély megrendüléssel tudatják, hogy JAKAB SÁNDOR személyzeti és oktatási vezető, életének 60. évében, február 17-én, váratlanul elhunyt. A Pénzügyminisztérium saját halottjának tekinti. Temetése február 24-én, hétfőn déli 12 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Emlékét kegyelettel őrizzük. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk és nagymamánk, özv. BOGNÁR KÁLMANNÉ Szántó Eszter volt Donátusi u. 32. sz. alatti lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése 22-én, szombaton 12 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudátjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, JAKAB SÁNDOR életének 60. évében váratlanul elhunyt. Temetése február 24-én, déli 12 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló felesége, leánya és a rokonság. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiunk, keresztfiunk, keresztapánk, unokatestvérünk és rokonunk, SCHLÉGL FERENC február 18-án, 25 éves korában csendesen elhunyt. Temetése február 25- én, kedden 3 órakor lesz a Vasas ll.-i temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom és nagymamám, JANCSEK JÓZSEFNÉ Fülemüle u. 11. sz. alatti lakos elhunyt. Temetése február 26-án, szerdán fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló Pintér család. Köszönet Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, FÉSŰS JÓZSEF temetésén megjelentek, koszorúkkal, virágokkal, táviratokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Nagy Lajos Gimnázium tantestületének, dolgozóinak a küldött koszorúkért, valamint a Komarov Gimnáziumnak, kollégáknak, ház lakóinak, a nagyárpádi ismerősöknek és rokonoknak. Fésűs és Ladányi család. Húszéves pénzügyi gyakorlattal, tervstatisztikai és üzemgazdasági tanfolyammal, felsőfokú KALÁSZ végzettséggel rendelkező dolgozó állást változtatna. Ajánlatokat „pontos munkaerő” jeligére kérem a Hunyadi úti hirdetőbe küldeni. Nagy gyakorlattal rendelkező titkárnő állást változtatna. „Precíz” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. SEGÉDMUNKÁST felveszek. Újvári öntő m. Fürst S. u. 8. Fiatal gyermektelen házaspár szoba konyha vagy garzon albérletet keres. 2—3 évre előrefizetés is érdekel. „Megegyezés II.” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Bérbe veszek másfél, kétszobás lakást. „Család” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Fiatal házaspár 1 . gyerekkel különbejáratú, üres szoba konyhás albérletet keres. „Jánoska” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Keresek két vaqy két és félszobás zöldövezeti komfortos bérlakást. Cserelakás a Kodály úton. Kertes jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Egy szoba konyhás, éléskamrás, kertes, állattartásra is alkalmas, komfort nélküli lakásomat ráfizetéssel elcserélném nagyobb komfortosra vagy összkomfortosra. „Széntröszt-la- kás” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Gondozásért összkomfortos szobát adnék egyedülálló középkorú nőnek. Egy kisfiam van. 13-736 telefonon. Elcserélném Kodály úti háromszobás harmadik emeleti tanácsi lakásomat hasonlóra Pécs területén. Nem távfűtéses jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. __________ A lbérleti szobát keresek külön bejárattal és fürdőszoba használattal lehetőleg Uránvárosban fiatal gyógyszerésznő részére. Érdeklődni 13-240 számú telefonon. Elcserélném egyszoba komfortos házfelügyelőségem hasonló főbérletre, első emeletig. Páfrány u. 9/B. összeköltözők. 2 1/2 szobás komfortos bérlakást cserélek két különálló szoba konyhás vagy garzonra, egyik lehet régibérű is. „Ércbányász” jeligére a Hu- nyodi úti hirdetőbe. Belvárosi első emeleti aázfűtéses, modern másfélszobást elcserélnék 2 szobás központi fűté- sesre. Csendes jeligére a Hunyadi u. hirdetőbe. Orvosházaspár pici gyerekkel Pécsett júliustól különbejáratú, bútorozatlan albérletet keres — fürdőszoba, konyha használattal. Ajánlatot „Nárcisz” jeligére a szombathelyi hirdetőbe. ADAS-VÉTEL MODERN GARNITÚRÁK 3880 forinttól részletre kaphatók VAJTA kárpitos Pécs, Déryné u. 11. Eladó jó állapotban NDK sportkocsi, gömbölyű járóka, 50 literes Lehel hűtőszekrény. Vö- röskereszt u. 38._______ N émet variálható babakocsi eladó. Érdeklődni 12-347-es telefonszámon. Kijáró elsőosztályú 8 hónapos vemhes üsző eladó. Cserkút, Petőfi u. 15._________________ M odern bútorok vétele, eladása. Sallai u. 15. Bútorüzlet. Tel.: 16-579. Eladó egy db fiatal vemhes tehén. Siklós- bodony 41 sz.__________ O lajkályha, Gemenc, világítás hőcsöves eladó. József u. 36. Eladó víkendházra fenyő tetőfa. Kertész u. 16. Érdeklődni szombat vasárnap. 8/100-as Diamant síkkötőgép eladó. Diósi út 42/6.____________________ W EM angol visszhango- sító eladó. Érdeklődni 17—22 óráig Mecsek cukrászdában, zenekarnál. Rádiómagnó japán eladó. Garaj u. 16._____ J ókarban lévő 3/4-es női kerékpárt vennék. Velő- sy Ödön. Királyegyháza 160. A Mecsek Tourist I975. évi társasutazásai Pécsről, panoráma autóbusszal: CSEH—LENGYEL KÖRÚT, 5 napos, ind. április 26. Részvételi díj: 2100,— Ft DUBROVNIKI ÜDÜLÉS, 8 napos, ind. május 24. Részvételi dij: 2700,— Ft ERDÉLYI KÖRÚT, 5 napos, ind. június 25. Részvételi díj: 2380,— Ft SZOVÁTAI ÜDÜLÉS, 8 napos, ind. augusztus 19. Részvételi díj: 1600,— Ft (félpenziós) Budapestről, repülőgéppel: ÜDÜLÉS A BOLGÁR TENGERPARTON — ARANYHOMOK — 8 napos, ind. július 5. Részvételi díj: 3980,— Ft ÜDÜLÉS A ROMÁN TENGERPARTON, (Venus üdülőtelep) 10 napos, ind. július 12. Részv. dij: 3710, — Ft Egyéni üdülési lehetőségek: A ROMÁN ÉS BOLGÁR TENGERPARTON júniustól szeptemberig, 1700,— Ft-tól 2100,— Ft-ig A társasutazások részv. dijában nem szerepel az útlevél és a költőpénz összege. Jelentkezés: Pécs, Széchenyi tér 9. (Megyei Tanács épületében), valamint Mohácson, Siklóson, Harkányban és Szigetváron a Mecsek Tourist kirendeltségeken. húsvéti aj állatai DUNA KANYAR TÚRA 2 nap 1975. március 30—31. Útvonal: PÉCS—BUDAPEST—SZENTENDRE- VISEGRÁD—ESZTERGOM—PÉCS Panoráma autóbusszal. Szállodai elhelyezés Esztergomban 2—3 ágyas szobákban. Részvételi díj: 472,— Ft. NYUGAT-MAGYARORSZÁG 3 nap 1975. április 4—5—6. Útvonal: PÉCS—SZOMBATHELY—KŐSZEG— NAGYCENK—SOPRON—FERTŐRÁKOS- FERTŐD—GYŐR—PANNONHALMA— SZEKSZÁRD—PÉCS. Panoráma autóbusszal. Szállodai elhelyezés Szombathelyen és Győrben 2 ágyas szobákban. Részvételi dij: 750,— Ft. Részletes felvilágosítás: IBUSZ IRODA PÉCS (Széchenyi tér 8. szám.). Philips kazettás magnó eladó. Garai u. 16. Tel.: 21-952.____________ Mindenféle anyag építkezéshez eladó. 9.5 m gerenda, szarufák, léc, tégla. Petőfi u. 22. Kifogástalan állapotban lévő frakk és szmoking eladó. Telefon: 20-869. Eladó 6x9 Magnifax nagyítógép. Dr. Dombay J. u. 2/a, I. em, 4 ajtó. Eladó alig használt kandalló, két helyiség fűtésére is. Világos, mogyoró színű nikkeles, dupla ajtós, hőrácsos. Érdeklődni: vasárnap, III. kér. Aranyhegy, Fecske dűlő 4. ________ í róasztal igényesnek, sezlon, ebédlőbútor el- adó. Telefon: 20-149. Propán-gáztűzhely palackkal eladó. Jakabhegyi út 11.____________ 1 db 8/40-es japán távcső eladó. Érdeklődni: Szabó István műköszörűs, Sallai u. 22. _____ B élyeggyüjteményeket, tömegbélyeget, régi pénzt, kitüntetéseket, képeslapokat, albumokat veszek. Pécs, Zrínyi utca 19. Dohánybolt._________ G ázpalackot vennék. — Két kis gyermek jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Olajkályha eladó. Hajós u. 2/2. Olajkályha eladó. Hunyadi János u. 77. I. em. 3. ajtó._____________ Eladó jótállásos olajkályha, egy gyerek íróasztal, eay 200 literes olajoshorao. Komló, Irinyi u. 42. Nerndorfer Lajos. 14 óra után. GÉPJÁRMŰ Latvija mikrobusz újonnan felújítva és vizsgáztatva eladó. Cím: Pécsi Nemzeti Színház Gazda ságiHJvatala^_______ 25 0 köbcentis Jawa műszaki vizsga előtt segédmotorra cserélhető. Pécs, Vöröskereszt u. 38. UL-es gömbölyű műszerfalas 412-es Moszkvics betegség miatt eladó. Építők u. 20. Tel.: 21-137. IM -es Skoda eladó. Fel- sővámház u. 64. Megtekinthető 3 óra után. 900-as Wartburg alkatrészként eladó. Érdeklődni hétköznap 17 óra után. Vasárnap egész nap. Kozári Tibor, Molvány, Fő u. 48.________ T rabant Special eladó. „Konkrét ajánlat” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Trabant Speciált vennék. „Special” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 408-as Moszkvics CX rendszámmal eladó. Szőke, Fő u. 15. lF-es Wartburg eladó. Pécs, 39-es dandár u. 9/c. 7. e. 2,__________ J ó állapotban lévő Trabantot vagy Trabant Combit vennék, IB rend- számtól. Tel.: 15-830. 500-as Fiatot vennék. Pantya, Mohács, Szélső u. 25.__________________ Z siguli személygépkocsi eladó. Komló, Fenyő u. 7. Délutáni órákban. INGATLAN Csertetőn szőlő, lakható épülettel eladó. Érdeklődni: Szigeti út 6/B. VII. em. 4. ajtó. Fekecs. Mólomban, családi ház melléképülettel, gazdálkodásra alkalmas területtel, ugyanott telek, építési engedéllyel egyben és megosztva azonnali beköltözéssel eladó. Alsó u. 14. Mátyásné. Három szoba, komfortos családi ház, 470 négyszögöl területtel eladó. Dombóvár, Kölcsey u. 5. ___________________ E ladom budai, Moszkva tér melletti, 2 szobás komfortos, lakott, I. emeleti, utcára néző öröklakásomat 27 000 forintért. Telefon: 18-246. 300 négyszögöles üres és betelepített szőlőterületek eladók. Előnevelt csirke kapható. Kovács László, Pécs, Nagy- szkókó 39.______________ Eg y- és kétszobo komfortos házrész nagyméretű kerttel eladó. Már- tírok útja 60. _________ 3 12 négyszögöl szőlő és gyümölcsös eladó. Cserkút. Alkotmány u. 25. Harkányhoz 4 km-re Ko- vácshidán családi ház gazdasági épülettel, 1200 négyszögöl kerttel eladó. Busz, vasút van. Érdeklődni: Kocsiséknál. 3 szoba-konyha nagy kerttel eladó. Okorág, Rákóczi u. 49. sz, alatt. Harkányban vagy Balatonon társasüdülőben kész vagy félkész egyszobás lakrészt vennék. „Készpénz” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Beköltözhetően eladó Pellérden, Dózsa 59., kertes családi ház. Megtekinthető szombat és vasárnap. ______________ H árom szoba, összkomfortos, központi fűtéses, kertes, szuterinos gará- zsos családi ház beköltözhetően eladó. Lakás is érdekel. Kapács u. 4.~ Lánycsók, Petőfi u. 68. sz. ház, két családnak megfelelő, gazdasági épületekkel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Mohács, Eötvös u. 15. Vargáéknál. Kozármisleny Újtelep központjában 223 n-öl házhely eladó. Ajánlatokat kérem: „Kétszintes” jeligére a komlói Hirdetőbe. Otszobás belvárosi családi ház eladó. Háromszoba összkomfort azonnal beköltözhető. Két családnak is megfelelő. Érdeklődni a 13-356-os telefonon. Kettő és félszobás szövetkezeti lakás eladó. „Beköltözés 76 nyarán” íeligére a Bem utcai hirdetőbe. Városban telek, építési engedéllyel, mellékhelyiségekkel, nagy garázzsal, anyaggal eladó. Baranyavár u. 14. 350 OÖI szántó eladó a pellérdi szőlőhegyen. Érdeklődni: Pécs, Gyöngyvirág u. 28. Eladó szoba, konyhás házrész. Pécs, „Szombat délután” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Szétköltözők I Kétszoba összkomfortot és másfélszoba komfortot adok kettő és fél, háromszobás tanácsi lakásért, vagy családi házért. „Legalább komfortos” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó 580 D-öl terület házhelynek, valamint szőlőtelepítésre alkalmas szőlő alá megforgatva. Érdeklődni: Sebestyén Sándor, Vasas I., Pajtás út 13. 3 szoba, hallos öröklakás belvárosban, beköltözhetően eladó. Telefon: 13-941.___________ 3 szoba, személyzetis, összkomfortos, garázsos, fél ház beköltözhetően sürgősen eladó. Szend- rey Júlia 4. Megyei Kórház mellett. Telefon: 16-597. __________________ E ladó 560 D-öl szőlő Gyód, Fő u. 72. Felső buszmegállótól 10 percre. Eladó Patacs, Majordűlőben 208 négyszögöl gyümölcsös lakható épülettel. Érdeklődni: Dr. Münnich F. u. 8. sz. Házfelügyelőnél. 300 négyszögöl telek eladó Látrányban (Balci- tonlelléhez 4 km). Érdeklődni: Péntekhelyi u. 25. Szalai.___________ 1200 négyszögöl, kertészeknek való föld megosztva is, bérbeadó. I. kér. Gyöngyösi István u. 3, szám. ________________ 3 00 négyszögöl szőlő a Mikszáth utcában bérbeadó. Érdeklődni: Aradi vértanúk útja 42. de. 8—10-ig, du. 2-től, szombat, vasárnap egész nap. Vennék 2 vagy 2,5 szobás szövetkezeti lakást 150 ezer kp. + OTP átvállalással. „Húsvét” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.______________ Eladó 340 négyszögöl fiatal lugas szőlő, műút mellett, pince, présház, kút, villany van. Érdeklődni szombat, vasárnap délután. Szigeti út 83. Vörös.______________ S ikóndán épülő nyaraló áron alul eladó. Nagy kocsi is érdekel. Nagy György, Komló, Kazin- czy u, 2._______________ E ladó sürgősen 2 és félszobás OTP öröklakás + OTP átvállalással, tanácsi lakáscserével. Pécsi lakás előnyben. Érdeklődni: Komló, Alkotmány út 33. szám. I. emelet 4.____________ H arkányi telek eladó. Érdeklődni: Juhász Istvánnál lehet. Tengelic, Kossuth L. u. 30. cím alatt. EGYES Nyúltenyésztéshez társat keresek, hely, ketrecek, engedély van. Ugyanott törzskönyvezett szülőktől származó puliköly- kök és 70 tojásos keltetőgép, betongerendák kisebb nagyobb darálók, mérleg és több más olcsón eladók. Pécs, Kovácstelep, ürögi fasor 64. Mindennemű föld-, kö- vezési, kerítés, szőlőmunkát vállalunk. „Maszek” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Középiskolás lányom mellé megbízható, lehetőleg a Széchenyi tér környékén lakó idősebb nőt keresek, aki hétfőtől csütörtökig, du. 2—4 között lakásán felügyelne tanulására, esetleg matematikából vagy francia nyelvből korrepetálná. Pótnagymama jeligére kérek választ a Hunyadi úti hirdetőbe. Dolgozókat felvesznek A PÉCSVARADI TOVALL pályázatot hirdet főkönyvelői munkakör betöltésére. Pályázhatnak mindazok, akik mérlegképes könyvelői oklevéllel, 5 éves gyakorlattal vagy ennél magasabb végzettséggel rendelkeznek. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatokat részletes önéletrajzzal, az eddigi működés lövid leírásával 1975. febr. 28-ig lehet benyújtani a vállalkozói igazgatójának. Érdeklődni : személyesen vagy írásbqn 7720 Pécsvárad, Kossuth L. u. 3. Tel.: 71 lehet. (589) AZ ÉLELMISZER és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat felvételré keres: árukísérőket, adminisztratív munkakörbe érettségizett női dolgozókat kereskedelmi szakképzettségű, vagy szakképzetlen férfi dolgozókai raktári munkára, felveszünk. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 59. Raktárbázis, Munkaügy. (544) A SZENTDÉNESI Egyetértés Mg. Tsz tehenészcsaládot felvesz. Csak ebben a munkakörben dolgozók jelentkezzenek. Szakmunkások előnyben. Lakás megoldható. Jelentkezés személyesen Horváth László főállattenyésztőnél. (3592) A II. SZ. BELKLINIKA takarítónőt, 6 órás konyhalányt és asszisztensnőt felvesz. (3655) GYARTASFEJLESZTÖ mérnököt, szerkesztőt, hormatechnoló- gust, diszpécsert, kooperátort, könyvelőt, lakatos szakmunkást, forgácsoló üzembe különféle acél és vas alkatrészek hőkezelésében jártas dolgozót, valamint segédmunkást felveszünk. Jelentkezés EIVRT Sopiana Gépgyára, Pécs, Szalai A. u. 8. Üzemgazdasági osztály. (541) BIZALMAS munkakör betöltésére adminisztrátort felveszünk. Jelentkezés EIVRT Sopiana Gépgyára, Pécs, Szalai A. u. 8. (542) i—^ HEGESZTŐVIZSGÁ- MÉH VAL rendelkező szak- v munkást és telepi segédmunkást felveszünk. Jelentkezés: MÉH Vállalat pécsi telepe, Pécs, Gomba u. 4. TMK-műhely. (559) TMK-MOHELYBE segédmunkásokat alkalmazunk. Jelentkezés a Pécsi Építőipari Szövetkezet telepén, Fel- szabadulás út 16., a műhelyvezető- nél. * (562) OLAJFŰTÉSŰ kazánhoz vizsgázott kazánfűtőt alkalmazunk azonnali belépésre. Jelentkezés az Építőipari Szövetkezet Felszabadulás út 16. sz. telepén, a telepvezetőnél. (563) TAKARÍTÓNŐT napi 8 órás elfoglaltsággal felvesz a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat Dísznövénytermesztő Üzeme, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 77. Jelentkezés az üzemvezetőnél. (567) KÉPESÍTETT könyvelőt élelmezés- vezetői beosztásba, hosszan tartó helyettesítésre felveszünk. Jelentkezés önéletrajzzal. Kisegítő iskola, Pécs, Kulich Gyula u. 1. (3614) A BAKSAI EZUSTKALÁSZ Mezőgazdasági Termelőszövetkezet ócsárdi baromfitelepére telepkarbantartó villany, szerelőt és lakatost felvesz, jó kereseti lehetőséggel. Pécsről kijárás a tsz jármüvével biztositott. Jelentkezni lehet a tsz főállattenyésztőjénél. (600) A PÉCSI FÉMIPARI VÁLLALAT felvételre keres Pécs, Felsőmalom u. 13. sz. alatti üzemébe: kézi és gépi lánchegesztéshez betanított munkára női dolgozókat, valamint kovács szakmunkást. György-aknai üzemébe: esztergályost, lakatos szakmunkásokat, forgácsoló munkához betanulásra férfi és női dolgozókat, valamint éjjeliőröket. Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom u. 13. sz. Munkaügyön. (530) KŐMŰVESEKHEZ segédmunkásokat és egy asztalost keres a Pannónia Sörgyár. Pannónia Sörgyár, Pécs. (586) ELŐADÓKAT, gyors- és gépirónőket, valamint adminisztrációban jártas dolgozót felveszünk. Jelentkezés: Dél-dunántúli TUZÉP Vállalat, Pécs, Rákóczi út 46. Munkaügyi osztály. (587) TAKARÍTÓNŐKET — lehet nyugdíjas is — felvesz a Geodézia Vállalat. Jelentkezés: Jogász u. 4. (590) GÉPKOCSIVEZETŐKET 4-5 éves gyakorlattal, C., E. vizsgával felvesz a Szövetkezeti Szállítási Vállalat, Pécs, Megyeri út 53. (594) SEGÉDKÉPKOCSIVEZETŐI beosztásba teljesen kezdőt, C, E. vizsgával felveszünk. Szövetkezeti Szállítási Vállalat, Pécs, Megyeri út 53. (593) A PÉCSVARADI TOVALL pályázatot hirdet főmérnöki munkakör betöltésére. Pályázhatnak mindazok: akik építészmérnöki oklevéllel és 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatokat részletes önéletrajzzal és az eddigi működés rövid leírásával 1975. február 28-ig lehet benyújtani a vállalkozás igazgatójának. Érdeklődni személyesen vagy írásban 7720 Pécsvárad, Kossuth L. u. 3. Tel.: 71 lehet. (588) SZAKKÉPZETT vas és műszaki eladókat, segédmunkásokat, gépelni tudó adminisztrátort, valamint udvarost felvesz a TITÁN Kereskedelmi Vállalat B. m. kirendeltsége, Pécs, Megyeri út 59. Raktárbázis. (Údvaros lehet nyugdíjas is.) (599) AZ OLYMPIA étterem takarítónőket alkalmaz. Bérezés a kollektiv szerződés szerint. Jelentkezés az üzletigaz. gatónál. (804) TAKARÍTÓNŐKET alkalmaz a Vendéglátó Vállalat gondnoksága. Rákóczi út 18—20. (605) B. M. TANÁCS GYÓGYSZERTÁRI Központja újmecsekaljai új raktárába érettségizett leányokat keres assziste- tensjelölti munkakörbe. Munka mellett továbbtanulási lehetőséget biztosítunk. Jelentkezés a raktárvezetőnél. Pécs, Lánc u. 22. sz. alatt. (624) SZALLITMANYKÍSÉRŐKET és éjszakai kitárolókat jó keresleti lehetőséggel, azonnali belépéssel felvesz a Pécsi Tejüzem. Tüzér u. 15. (1436) AZONNALI belépéssel felveszünk 1 fő főiskolai végzettségű női nevelőt. Fizetés megegyezés szerint. 501. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, Komló, Ságvári u. 1. (1438) 2 Fő TAKARÍTÓNŐT felvesz az Orvos Kollégium, 48-as tér 4. szám. (1443) ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT, statikus tervezői, ^építésztechnikust statikus szerkesztői munkakörbe, építész műszaki rajzolót azonnali belépéssel felveszünk. SZOVTERV, Pécsi, Kisfaludy u. 4/2. Telefon: 15-138. (318) SZENTLŐRINCI Állami Gazdaság bogádmindszenti központjában anyag- könyvelőt alkalmaz azonnali belépéssel. Kijárás naponta Pécsről a gazdaság autóbuszával biztosítva. Jelentkezés: Bogádmindszenten a főkönyvelőnél. (376742) ESZTERGÁLYOST, autóvill. szerelőt, autószerelőt, karosszérialakatost, géplakatost, hűtőjavitót vagy bádogost, szervizmunkást, segédmunkási, udvar- takarítót, takarítónőt felveszünk. Jelentkezés: a műszaki osztályon, 5. ÉPFU, Pécs, Megyeri út 26. (376737) KÖZGAZDASÁGI technikumi végzettségű férfi munkaerőt állóeszköznyilvántartónak felveszünk. Jelentkezni lehet: a számviteli osztályvezetőnél. 5. ÉPFU, Pécs, Megyeri út 26. (376738) A SZENTLŐRINCI Állami Gazdaság tésenyi telepére állatgondozókat vesz fel. Lakást biztosítunk. Jelentkezés személyesen Nagy Lajos telepvezetőnél. (376736) MŰSZAKI tevékenységben jártas részlegadminisztrátort és bérelszámolót felveszünk azonnal. B. m. Háziipari Szövetkezet, Pécs, Déryné u. 35. (376746) ADMINISZTRATÍV tevékenységben jártas gyors, és gépirónöt felveszünk. B. m. Háziipari Szövetkezet, Pécs, Déryné u. 35. (376744) GÉPKOCSI-ELŐADÓT, gyors- és gépirónőket, 6 órás adminisztrátort, gépkocsirakodót, raktári segédmunkást felveszünk. Jelentkezés': EIVRT. Sopiana Gépgyára, Pécs, Szalai A. u. 8., üzemgazdasági osztály. (376735) ZÁRT termelési rendszer Tolna és Baranya megye területére szerviz- szerelőt keres. „Azonnali belépés” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. (376734) A KÉM ESI KÖZÖS ÚT Mg. Termelőszövetkezet gépüzemeltető technikusi állás betöltésére pályázatot hirdet. Feltétel: 5 éves szakmai gyakorlat. Jelentkezés a tsz elnökénél. (376731) GÉPKOCSIVEZETŐKET és karosz- szérialakatosokat keresünk felvételre. Havi munkaidő: 191 óra. Jelentkezés: Postai Gépjármű Szállítási Üzem, 7607 Pécs, Diósi út 51. (376701) KŐMŰVES, fűtésszerelő, gázszere lő, villanyszerelő, asztalos, ács szakmunkásokat és segédmunkásokat félveszünk, csak pécsi munkahelyekre. Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat, Pécs, Tímár u. 23. sz. (280431) A PÉCSI HŐERŐMŰ Vállalat fel vesz váltóműszakos munkakörbe fiatal érettségizett vagy szakközépiskolát végzett férfiakat. A felvétel után villamosipari szakmunkásvizsga megszerzése is lehetséges. Felveszünk még műszerész, lakatos, esztergályos, ács és szigetelő szakmunkásokat, férfi és női segédmunkásokat, betanított munkásokat. Jelentkezés a személyzeti osztályon 6—14 óráig. (376724) AZONNALI belépéssel felveszünk segédmunkásokat. Jelentkezni lehet Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet, Pécs, Ágota u. 1. (280502) ÜZEMÜNKHÖZ felveszünk férfi dolgozókat, betanítás után gépesített munkahelyen alkalmazzuk. Pécsi Villanymalom, Szigeti út 69. (376721) SZOVŐUZEMUNKBE — szövőtechnikusi vagy annál magasabb képesítéssel rendelkező — főművezetőt keresünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni részletes önéletrajzzal a Magyar Hirdető Vállalat Pécsi Ki- rendeltségénél lehet, Pécs, Sallai u. 9. „Szövetkezet” jeligére. (376718) AZ AFIT XIV. SZ. AUTÓJAVÍTÓ Vállalat 10. sz. Üzemegysége felvesz pénztárosnőt, esztergályost, autóvillamossági szerelőt, raktári segédmunkást. Gépkocsi ösz- szeszereléséhez betanított munkást. Jelentkezés: Pécs, Bolgár Néphadsereg út 33. északi kapu. (376720) PÉCSI MUNKAHELYEKRE, útkarbantartási munkákhoz kubikos brigádot és segédmunkásokat felveszünk. Az elhelyezés, illetve távolsági szállításról gondoskodunk. A részletek megbeszélése és megállapodás az üzemvezetőnél, a Petőfi laktanyánál, Pécs- felső vasútállomás mellett, a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat telepén. (376643) Építkezők, figyelem! 400-AS CEMENT március 31-ig 20,— Ft/q engedménnyel KAPHATÓ TELEPEINKEN. DÉL-DUNÁNTÚLI TUZÉP VÁLLALAT.