Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)

1975-01-08 / 7. szám

A Dunántúlt napló 1975. január 8., szerda hírek 1975. JANUÁR 8 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából GYÖNGYVÉR nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.31 — nyug­szik 16.10 órakor. A Hold kél 3.57 — nyujszlk 12.55 őrekor. Zsolt Béla N yolcvan évvel ezelőtt, 1895. január 8-án született Komáromban és 54 éves korában, 1949 februárjában halt meg — Zsolt Béla költő, publicis­ta, író. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Az első világháború után, 1918-ban Nagyváradon kezdte újságírói működé­sét. Munkatársa volt a Nagyváradi Naplónak, a Nagyváradnak és a Nagy­váradi Esti Lapnak. 1921- től a budapesti Világ munkatársa lett, 1933-tól az Újság című napilap fő­munkatársa és ezzel pár­huzamosan a Toll című radikális hetilap főszer­kesztője. Szépirodalmi mű­veket is irt, ezekkel azon­ban kisebb sikere volt, mint publicisztikájával. A rendszer népellenes és antiszemita intézkedéseit támadó polemikus cikkei tekintélyt szereztek nevé­nek a haladó körökben. A második világháború ide­jén behívták munkaszolgá­latra. 1943-ban a katonai bíróság lázitásért öthóna­pi börtönre ítélte. Kisza­badulása után internálták, majd 1944-ben a németek elhurcolták. Kalandos úton sikerült megszöknie és Svájcon keresztül tért ha­za, 1945-ben. A felszaba­dulás' után haláláig a Haladás cimű polgári ra­dikális hetilapot szerkesz­tette. A Magyar Radikális Párt országgyűlési képviselője volt és őszintén támogatta a népi demokratikus át­alakulást. Irt színműveket, regényeket, verseket is. §4ilil§§ SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Balettek fe­hérben (este 7 órakor) József Attila-bérlet. Pannónia Bár: Pannónia Kok­tél. Nyitva 22—04 óráig. Olimpia eszpresszó: Farsangi randevú. Nyitva 22—04-ig. MOZI Park: A lopakodó Hold (3, nő, f8) Petőfi: A lopakodó Hold (hnő) Filmklub (8) Kossuth: Az aranyember (f10, hn12, 2, n5) A veréb is madár <f7. f9) FÉK Klubmozi: Bekötött szem­mel (fő) Várható időjárás szerda es­tig: túlnyomóan felhős, szeles idő, szerdán már sokfelé futó esővel, majd hózáporral. Álta­lában élénk, többfelé erős északira forduló szél, helyen­ként viharos széllökésekkel. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet általában mí­nusz 1—plusz 4 fok között, a szélvédett helyeken mínusz 3 fok körül, legmagasabb nap­pali hőmérséklet szerdán plusz 2—plusz 7 fok között. Ünnepi tanácsülés Somberekén Tegnap, kedden délelőtt •10 órai kezdettel ünnepi alakuló tanácsülést tartot­tak Somberekén. Mint mór hírül adtuk, Somberek és Palotabozsok községi ta­nácsok községi közös ta­náccsá szerveződtek. Teg­nap választották meg ta­nácselnöknek a volt som- bereki tanácselnököt: Dombai Gyulát, helyette­sévé Horváth Józsefet vá­lasztották, cuki eddig Pa- lotabozsokon töltötte be a társadalmi elnök tisztét. Az új községi közös ta­nács vb-titkóri munkakör­be Erdei Katalint nevezték ki. Az ünnepi alakuló gyűlésen részt vett Takács Sándor, az MSZMP mohá­csi járási bizottságának osztályvezetője. ♦ — A Dunántúli Napló szerkesztősége január 8- án, szerdán délután 5-től 6 óráig jogi tanácsadást tart székházában (Pécs, Hunyadi u. 11.). A tanács­adás díjtalan. — Felszabadulási em­lék-parkok létesülnek tár­sadalmi munkában a szi­getvári járásban. Eddig Nagydobszán, Nagypeter- den, Szentlászlón, Alma­melléken és Nemeskán kezdték meg a fásítást, a virágok kiültetését. — Gyulán, a Békés me­gyei kórház területén el­készült az a négyszintes, modern épület, amelyben egyebek között helyet kap a város nyolc körzeti or­vosi rendelője és vala­mennyi szakorvosi rende­lője. Az új létesítmény épülete 28 millió forint­ba, a műszerek és a be­rendezés mintegy 2,5 mil­lió forintba került. ♦ A Baranyáméit árai A múlt évhez viszonyítva emelkedtek az árak a MEK boltokban. A burgonya kilója 2,90 és 3,70 forint, a vörös­hagymáé 4,80 forint, a bel­földi fokhagymáé 30 forint, a szovjet import fokhagyma ára pedig 15 forint. A fejeskáposz­ta kilója 3,20 forint, a kelká­posztáé 5,20 forint. A vöröská­posztát kilónként 4,60 forintért, a karalábét 3,80 forintért, a karfiolt 14 forintért, a sárga­répát 4,40 forintért, a gyökért pedig 8,60 forintért árusítják az üzletekben. A zellergumó kilója 7.40 forint, a cékla ki­lója 3,40 forint. A fekete retket 4.80 forintért, a tormát 20 fo­rintért, a petrezselyemzöldet 1.40 forintért, a zellerzöldet 1.40 forintért árusítják. A pa­raj kilója 10 forint, a gomba kilója 48 forint, az almáé pe­dig 4,20 és 8.80 forint. A tojás darabja 1,70 és 2 forint. A mák 60 forint, a dióbél 52 forint. Elhunyt Demse Dávid né Sásdon, 78 éves korá­ban elhunyt a híres mold­vai ..nótafa", Demse Dá- vidné, akit a moldvai ma­gyar népdalok megőrzé­séért és terjesztéséért a Népművészet Mestere címmel tüntettek ki. Az idős népi énekes felbecsülhe­tetlen értékű folklórkincset hozott magával szülőföld­jéről — a moldvai hava­sokból — új hazájába, a Mecsek vidékére. Demse Dávidné hangját számos rádiófelvétel, alakját pe­dig filmszalag őrzi. ♦ — Gyermekintézményt patronál a Szigetvári Ál­lami Gazdaság Görösga- lon, ahol nemrégen 25 személyes óvoda készült. Az épületet, a berende­zést a gazdaság adta, ezen kívül a környékből szállítja a kicsiket, vala­mint fedezi egy óvodai alkalmazott munkabérét is. — Fiatal házasok ön­költségi áron jutnak új házhelyekhez Szentlász­lón, ahol még ebben az évben új utcát nyitnak a Rákóczi úttal párhuzamo­san és itt 26 házhelyet osztanak ki. — Egyrészes mosogató 70 százalékos engedménnyel, két­részes mosogató 50 százalékos engedménnyel kapható. Árusí­tás: Pécs, 39-es dandár u. 2'c. Nyitva: szerda, csütörtök, pén­tek 8—17 óráig, szombaton 8— 12 óráig. (x) — Szabás-varrás tanfolyam indul a Doktor S. Műv. Köz­pontban. Beiratkozás: január 8—9-én, 16 órától a Technika Háza alagsorában. (Janus P. u. 11.) Tanít: Cser Ferencné. Január 9-én a beiratkozás ha­ladók részére. (x) — „Egy iskola — egy üzem" társadalmi munka- akció 'keretében a MÉV szolgáltató üzemének „Vosztok 6" szocialista brigádja több mint tízezer forint értékű társadalmi munkában testnevelést se­gítő egy darab kondicio­náló gépet készített o pé­csi Jókai úti Á'.'olunos Is­kola részére. — Tánciskola kezdődik jan. 8-án, szerdán 18 órakor a Vasutas Klubban. Várady Antal u. 7/2. Vezeti: Balog. Megszűnik a sártenger? Már hetek óta sortén- geren kellett keresztülver­gődniük az utasoknak Pé­csett, a József Attila és a Petőfi utca kereszteződé­sében található 10-es busz­megállóban. Legutóbb pal­lókat fektettek le, ezeken egyensúlyozva szálltak buszra gyermekes anyák, idős emberek. A Pécsi Köz- tisztasági és Útkarbantartó Vállalat igazgatója, Gyi- mesi László megkeresé­sünkre ígéretet tett, hogy a közterületi ellenőrök fel­keresik a felelős építés- vezetőt és sürgős intézke­dést kérnek. — Szabás-varrás tanfolyamot indítunk kezdők részére, ja­nuár 10-én, a KPVDSZ Műve­lődési Házban, Pécs, József u. 15. Beiratkozás 10-én, 17 óra. Vezeti: Szöllősy Kálmánné. (x) — Körzeti gyermekorvo­si rendelőt építenek Má- gocson. A közel egymil­liós építési költséghez je­lentős mértékben járul hozzá a helyi Béke Tsz, az egyházasikozári tanács és a bikali tanács. A rendelő átadását az év közepére tervezik. — Elvesztettem kulcscsomó*­mat szombaton, január 4-én, a Kolozsvár u., Semmelweis u. környékén. Kérem a becsületes megtalálót, hogy pénzjutalom ellenében adja le a Hunyadi úti hirdetőbe. (x) — Felújították, kívül-be- lül újjávarázsolták a si- montornyai várat. A 700 éves épületben klub­könyvtárat rendeznek be, földszintjén fegyverkiállí­tás fogadja a látogatókat, a pincében pedig repre­zentatív vendéglátóipari létesítményben szórakoz­hatnak majd' a környékre látogatók. A 13. század második felében épített várra — Simon országbíró egykori lakhelyének felújí­tására — több mint nyolc­millió forintot költöttek. — Meggyorsítják a Du­na folyását. 1978-ig a ma­gyar részen 204 millió fo­rintot, a csehszlovák olda­lon pedig 180 millió koro­nát költenek folyamszabá­lyozási munkákra a Duna szigetközi, illetve a csalló­közi szakaszán. A munkák azt a célt szolgálják, hogy közepes és alacsony víz­állás esetén is megfelelő vízmélység legyen a ha­józható mederben. Ezt úgy érik el, hogy mesterséges partfal kiépítésével, újabb vízalatti kőgátak telepíté­sével, a Duna ágak ren­dezésével meggyorsítják ezen a szakaszon a víz folyását. — Felhívás: 1974. október 25­én délelőtt a pécsi köztemető bejáratánál egy Harkány fe­lől érkező Trabant gépkocsi elütött egy idős asszonyt. A baleset körülményeinek tisztá­zásához a helyszínen tartóz­kodók segítségét kérjük. Jelent­kezés a 20-926-os telefonszá­mon, délelőtt 10-ig és este 6 után. (x) A csepeli szabadkikötő­ben egy öt tonnás portál­daru üzemközben felbo­rult és a daru kezelője, Fábián János 52 éves bu­dapesti lakos a helyszínen meghalt. Havonta új bemutató Kalocsán Színvonalas program ké­szült az új évre a népmű­vészek kalocsai színpadán. Minden hónap utolsó szombatján egy-egy be­mutató lesz a folklór-szín­padon, a Kalocsai Városi Tanács és a Népművelési Intézet rendezésében. El­sőként január 25-én a hartai német nemzetiségi együttes, valamint Sze- remle, Dunaszekcső, Szak- már népművészeti cso­portjai mutatkoznak be. Februárban Drágszél és Homokmégy folklór-együt­tesei, az eleki román nép­művészek és a szebényi népi együttesé lesz a pó­dium. Azután a romániai magyar népművészet mes­terei lépnek fel a kalo­csai ének-zenei általános iskola gyermekegyüttesé­vel. .il'rieghívják a galgamá- csai népi együttest, s a maglódi szlovák együttest is. ♦ — Rekordidővel, alig két hónap alatt készült el Mágocson az addig nehe­zen -járható Hunyadi utca építése. Az útépítés föld­munkálatait a Béke Tsz tagsága társadalmi mun­kában vállalta. — A körzeti orvosi la­kást újította fel a helybéli tanács Magyarszéken 98 ezer forintért. A község­ben folyik a körzeti védő­női lakás rekonstrukciója is több mint százezer fo­rintért. — Dunaújvárosba meg­érkeztek az idei első szov­jet vasércszállítmányok. Előbb a szovjet Petróza- vodszk, majd a magyar Kaposvár nevű hajó ho­zott három, illetve két uszályban szovjet vasércet Réniböl. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: minden­napos felvételi ügyeletek gyer- mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyer­meksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan na­pokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyer­mekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, traumatológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház, gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ELET telefonszolgálat hí­vószáma: 12-390, este 7-től reg­gel 7 óráig. tegnap történt A Népköztársaság Elnö­ki Tanácsa dr. Geszti End­rét, a KIOSZ Országos Központjának főosztályve­zetőjét eredményes mun­kássága elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Ér­demrend arany fokozatá­val tüntette ki. Mihail Leszecsko, a szovjet minisztertanács el­nökhelyettese kedden Moszkvában fogadta dr. Szekér Gyula nehézipari minisztert és meleg baráti légkörben megbeszélést folytatott vele — jelenti a TASZÍSZ. Lapzárta Nagyszabású tüntetés zajlott le kedden Athén­ban a chilei junta politi­kája ellen. A többezer fő­ből álló menet — élén diákdkkal és neves művé­szekkel — a chilei és az amerikai nagykövetség épülete elé vonult, Chile- és Amerika-ellenes jelsza­vakat kiáltozva. A résztve­vők ezt követően írásbeli tiltakozó ínyilatkozatot ad­tak át a két nagykövetség hivatalos személyiségei­nek. * Súlyos gépkocsi-szeren­csétlenség érte kedden Antonio Bisagliát, az olasz állami vállalatok mi­niszterét. A miniszter autó­ja a sűrű ködben egy te­herautóval ütközött össze. A 47 éves Bisagliát súlyos fejsérülésekkel szállították a padovai kórházba, s ott azonnal megoperálták. Fjodor Kulakov, az SZKP KB titkára és PB tagja hétfőn átnyújtotta a második Lenin-rendet a volgográdi területnek. * Dzsemal Bijedics jugo­szláv kormányfő kedden fogadta Mario Soares por­tugál külügyminisztert. A felek eszmecserét folytat­tak időszerű nemzetközi problémákról, valamint a két ország közötti kapcso­latok fejlesztéséről. * A Nairobiban tartózko­dó James Callaghan brit külügyminiszter kedden megkezdte hivatalos meg­beszéléseit kenyai kollé­gájával, Munyuagp Waiyakival. A tárgyalások napirendjén a kétoldalú kapcsolatokkal összefüggő kérdések, valamint az af­rikai kontinens problémái szerepelnék. * Az Elysée-palotában kedden reggel Valery Gis- card d’Estaing francia ál­lamfő elnökletével szűk- körű minisztertanácsot tar­tottak. Az ülésen Jacques Chirac miniszterelnök, lean Sauvagnargues kül­ügyminiszter és Jean-Pier- re Fourcade gazdasági és pénzügyminiszter vett részt. Az elnöki palota szóvivő­je szerint 'a francia nem­zeti bank aranytartalékai­nak átértékelésével kap­csolatos technikai intézke­désekről volt szó. ír Ford elnök kedden Kis­singer külügyminiszterrel tanácskozott, a Fehér Ház szóvivője szerint nemzet­közi problémákat tekintet­tek át, közöttük „a Dél- Vietnamban kialakult helyzetet is". RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt. A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.45: Kertbarátok mű­sora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.22: Zenekari muzsika. Közben: 9.00—9.20: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: ..Nyitnikék'*. Kisiskolások műsora. 10.40: El­füstölt milliók. Lantos István zongorázik. 11.30: A Szabó család, (ism.) 12.00: Déli Kró­nika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei kok­tél. 13.20: Népdalok. 13.52: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.07: Balladáink viliága. J. rész. A házasságtörő bűnhó- dése. 14.30: Nőkről, nőknek. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Harson a kürtszó. A Gyermek- rádió műsora. 15.45: Honthy Hanna énekel. 15.59: Hallga­tóink figyelmébe. 16*00: A vi­lággazdaság hírei. 16.05: Kó­ruspódium. 16.19: Elfüstölt mil­liók. II. rész. 16.39: Régi ma­gyar. muzsika. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Versenyművek. 17.45: Elfüstölt milliók. III. rész. 18.00: Váci Mihály élete és költészete. 18.20: A zon­goraművészet első aranykora. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Nótaest. 20.15: Mikrofonközei­ben: Rafael. 20.50: Hírek. 20.53: Az év emberei. Portrék 1974 nemzetközi életéből. 21.23: \ örökzöld dallamok. 22.00: Hírek. Időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: A dzsessz világa 23.20: Operett­részletek 24.00: Hírek. Időjá­rás. 0.10—0.25: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben: 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Népda­lok, néptáncok. 9.00: Hírek. 9.03: Könnyűzene Bródy Ta­más szerzeményeiből. 9.35: Megjelenés előtt . . . 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: kb. 10.30—10.35: Felhívjuk fi­gyelmüket. 11.00—11.05: Hírek. Időjárás. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Barokk mu­zsika. 12.40: Házunk tája. A Falurádió műsora. 13.00: Hí­rek Időjárás. 13.03: László» Margit és Udvardy TiE^pr éne­kel. 13.40: Orvosi tanácsok, (ism.) 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenés délutánja. 14.00: Pásztor László tóncadalaiból. 14.15: Barká­csolók ötperce. 14.20: Opera­részletek. 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. 14.35: A Moszkvai Rádió műsorából. 14.45: Ver­sek. 14.50: Fáy András tánc­dalaiból. 15.15: Artur Rubin­stein három Chopin-keringőt zongorázik. 15.30: Hírek. 15.33: A váci Vox Humana énekkar énekel. 15.42: Rimszkij-Korsza- kov: Versenymű harsonára és fúvószenére. 15.55: Versek. 16.00: Kovács Gyula nótáiból. 16.15: Kapcsoljuk a 22-es stú­diót. Barna «Mária (ének) hangversenye. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Szimfonikus táncok. 16.50: Ifjúsági könyvespolc. 17.00: öt­órai tea. Közben: 17.30: Hí­rek. 17.33—17.36: ^ Közönség- szolgálat tájékoztatója. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Külpo­litikai figyelő. 18.20: A csoda­tevő. Rádiójáték. 19.06: Glin­ka. Ruszlán és Ludmilla. ötfel- vonásos opera. Közben: 19.54: Jó estét, gyerekek. 20.00: Esti Krónika II. 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30—20.33: Új köny­vek. 21.15—21.27: Versek. 23.00— 23.15: Hírek. Időjárás. 24.00— 0.10: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Iskolarádió. 18.25: Új magyar zene a rádióban — a közön­ség és a kritikusok 1974. évi díjáért. II. rész. 19.25: Kísér- tetjárás Magyarországon. 19.45: Romantikus zene. 21.04: Hírek. 21.07: Dzsessz Prágá­ból. 21.38: Külföldi tudósoké a szó. 21.53: Hangfelvételek — felsőfokon. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. * PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: Hét közben. Aktuális riportműsor sok zenével. Szer­keszti: László Lajos. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Paul Robeson énekel. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Vidám népdalok. Közben: népi kincsek nyomában. Közremű­ködik: Vujkov Bálint néprajz­gyűjtő. — Szomszédaink éle­téből. — Zene ajándéktekercs­ről. — Hírek. 19.30: Német nyelvű műsor. Hírek. — A me­sekönyvben lapozunk. — Ifjú­sági koktél. Hoffmann Antal műsora. 20.00: Műsorzárás. lóta. 19.05: Reklámműsor. 19.10: A Közönségszolgálat tá­jékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Va­csora a hadiszálláson. Tévé­játék. 21.45: Nyitott boríték. 22.25: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Városok — művek. NSZK-film- sorozat. I. rész. Milánótól Bresciáig. 20.30:* Nézetek a gyermeknevelésről. II. rész. 20.55: Tv-híradó 2. 21.15: Ze­nés film. 21.45—22.55: Kislány a hintán. Szovjet film. MAGYAR TV 9.28: Műsorismertetés. 9.30: Delta. Tudományos híradó (ism.) 9.55—10.20: Német nyelv (középisk. I—II—III—IV. oszt.) 10.20: Tréfacsinálók. Angol film. (ism.) 11.55: Játék a be­tűkkel (ism.) 12.20—12.45: örökség. Néprajzi sorozat. Ma­gyar parasztbútorok. (ism.) 17.23: Műsorismertetés. 17.25: Hírek. 17.30: Expedíció a kő­korszaki emberek nyomában. Csehszlovák úti rajzfilm-sorozat. I. rész. 17.55: Síppal, dobbal, énekszóval . . . Látogatás a budapesti XVI. kerületi Geis- ler Eta ének-zene általános is­kolában. 18.35: Hol vagytok ti régi játszótársak? Dokumen- tumfilm-sorozat. I. rész. A pi­JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű tv- napló. 17.30: Távcső. 18.00: A Vajdaságon át. 18.15: Népi muzsika. 18.35: Tudományos stúdió. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Szerelemből élni — jugoszláv játékfilm. 21.30: Arcképek: Skender Kulenovic. 22.30: A világ a háborúban — angol dokumentumsorozat. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Amerre vaddisznók járnak. Drámasorozat, (ism.) 21.00: Huszonnégy óra. 21.15: Tv-tárca. 21.45: Szomjas föld — filmsorozat. 22.35: Kaméleon — balett. I I Dr. Lajos László felvétele Fehér táj

Next

/
Oldalképek
Tartalom