Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)
1975-01-08 / 7. szám
6 Dunántúlt napló 1975. január 8., szerda Hamarosan elkészül a megye műemléktérképe — írja ’ a Magyar Nemzet. — Baranya 316 községe közül kétszázban már befejezték a felmérést, a műemlékek megmentésére szakszerű javaslatot tettek. Törekvésük, hogy a műemlékek általában valamilyen rendeltetési céllal szülessenek újjá; legyen fogadó, múzeum, posta, kiállítóterem, vagy aminek éppen a legalkalmasabb. A várbaráti körök eredményes munkája mellett a Mecseki Ércbányászati Vállalat már vállalta, hogy a területükön lévő műemlék jellegű épületeket rendbehozzák. Hasonló társadalmi segítséget vár az a sok műérték, melyek Baranyában találhatók. „Emlékmű feketegyémántból." A Magyar Hírlap munkatársa a Mecseki Szén- bányászati Vállalat Kossuth- bányai üzeméről ír ezzel a címmel. A cikkből megismerhetjük a külön műszak kiemelkedő teljesítményét, melyet a bányászok a fel- szabadulási emlékmű anyagi támogatására szerveztek. Kétszáz ezer forintot utaltak át erre a célra a Kossuthosok, a tröszt üzemei közül a legtöbbet. A teljes összeg így lett majdnem egymillió forint. A cementet nemcsak termelni, hanem utaztatni is kell — olvashatjuk a Népszabadságban. — A Bere- mendi Cementmű termelése már elérte az évi 900 ezer tonnát. Mivel az őszi hónapokban egy vállalat sem halmozza fel a cementet, így az a BCM silóiban vesztegel. A fogyasztók másik része a cement kétharmadát zsákokban kéri, és csupán a Déldunántúli Tü- zép telepeire évente 6—7 ezer szakadt cementzsák érkezik, mert a papírzsák sem a tárolást, sem az utazást nem bírja. Pécsett a Pol- láck Mihály Műszaki Főiskola kutatói foglalkoznak a cement műanyagfóliába történő csomagolásával, melybe egyéb tárcák, kutatóintézetek, szállító és gyártóművek is bekapcsolódtak. Az egyre emelkedő papírárak is a műanyag előnyét igazolják, marad tehát a mechanikai probléma megoldása, s a pécsiek „vezérletével” ^ez sem lehetetlen. Lipőczki József Demokratikus és népi szervek megalakulása é& működése Baranya megyében Az első lépése Nemzeti bizottságok A népi szervek közül a legelsőnek jöttek létre és a legfontosabb feladatokat látták el a nemzeti bizottságok. Nem rendeletek alapján kezdték meg működésüket, hanem a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja szerint. A Nemzeti Függetlenségi Front programja 1944. november 30-án a következő módon határozta meg a nemzeti bizottságok feladatát és szervezetét: „A német elnyomók és magyar cinkosaik elleni harcban, a fasiszta és feudális reakció szétzúzására és a demokratikus átalakulás biztosítására községenként és városonként a demokratikus pártok megbízottai- ból és a kipróbált Hitler-ellenes hazafiakból nemzeti bizottságokat kell teremteni. A nemzeti bizottságok a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front helyi szervei, amelyek egyesítik a demokratikus hazafias erőket és vezetik a harcot a demokratikus népi Magyarországért”. Pécsett a város felszabadulása után néhány nappal a demokratikus pártok küldötteiből „Intéző Bizottság” alakult és csak később nevezték Nemzeti Bizottságnak. Később a szak- szervezet is képviseltette magát a pártokhoz hasonló arónyszóm- ban. A nemzeti bizottságok létrehozásában a legfőbb szerepe a Magyar Kommunista Pártnak volt, amely az ország egész újjáépítését irányította. Amikor a nemzeti bizottságok a közigazgatást megszervezték, utána már tisztán csak politikai ellenőrző feladatokat láttak el, majd szerepük egészen lecsökkent. 1949 január végén pedig hivatalosan meg is szüntették őket. bizottságok Az ideiglenes nemzeti kormány az 1945. április 18-ón megjelent 1080/1945. M. E. sz. rendelettel intézkedett az igazoló bizottságok felállításáról, de megszervezésük a helyi nemzeti bizottságokra tartozott. A rendelet szerint igazolni kellett a közalkalmazottakat, a pedagógusokat, társadalmi szervezetek dolgozóit, a szabad pályán működő értelmiségi foglalkozásúakat (orvos, gyógyszerész, mérnök, ügyvéd, állatorvos, újságíró, színész, stb.). Az igazoló eljárás során ezek a felszabadulás után a népi szerveknek nagy szerep jutott az új demokratikus élet megindításában. E szerveken keresztül szólt bele a nép a saját sorsának irányításába. Községi, járási, városi, megyei és országos szinten ezek a szervek adták azt a keretet, amelynek segítségével a felszabadult nép kialakította gazdasági, kulturális, társadalmi, igazgatási, államszervezeti rendszerét. a bizottságok azt igyekeztek megállapítani, hogy milyen volt az igazolás alá vontak korábbi magatartása: nem vétettek-e a nép ellen, nem voltak-e nyilas, vagy más fasiszta párt tagjai. Üzemi bizottságok A gyárakban, üzemekben, vállalatoknál népi szervekként alakultak meg az üzemi bizottságok. Fontos szerepük volt az ipari termelés felszabadulás utáni megindításában, az üzemek újjáépítésében, a munkás- osztálynak a hatalomért folytatott harcában. Az üzemi bizottságok létrehozásáról a kormány később, 1945. február 15-én intézkedett az 50100/1945. Ip. M. sz. rendeletével. A népi demokratikus viszonyok kialakulása kezdetén az üzemi bizottságok valósították meg az ipari termelés munkásellenőrzését. Az üzemi bizottságok hatásköre kiterjedt a munkaviszonyt ellenőrző összes ügyekre: a munkabérre, a munka- és szabadságidőre, a munkások jogaira, gazdasági és szociális érdekeire, a családvédelemre, az üzembiztonsági és egészség- ügyi berendezésekre, a balesetek elleni védekezésre, a fegyelmi ügyekre, a gyári munkarend és munkafegyelem kérdéseire, az üzemeknek a fasiszta elemektől való megtisztítására. De feladatuk közé tartozott a termelés fokozásának előmozdítása, az új munkamódszerek bevezetése. : Ténnelési bizottságok A felszabadulás után fontos nemzeti érdek volt a mezőgazdasági munka sürgős megszer-vezése. Munkaerő és fogaterő híján elsősorban kisparaszti módon lehetett a földeket megművelni. A földbirtokreformot végrehajtó népi szervek, a Községi Földigénylő Bizottságok, a Megyei Földbirtokrendező Tg- nácsok és az Országos Földbirtokrendező Tanács is arra törekedtek, hogy ne maradjanak műveletlenül a szántóterületek. A mezőgazdasági termelés tervszerű irányítása a termelési bizottságok feladata volt. A megyei termelési bizottság a Nemzeti Függetlenségi Front pártjainak a delegáltjaiból, a mezőgazdasági szakbizottságok és a gazdasági munkásképviselet küldötteiből, valamint a gazdasági felügyelőség vezetőjéből alakult meg. A Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége (FÉKOSZ) 1945-ben alakult meg a Magyarországi Földmunkások Szövetségének utódaként. A régebbi szervezet olyan céllal alakult újjá, hogy a földmunkások és kisbirtokosok érdekvédelmi szerve legyen. Fontos szerepe volt a földreformmal szembehelyezkedő reakciós erők elleni harcban. Volt mezőgazdasági munkaközvetítő joga is. A helyi csoportok képviselői mindenütt részt vettek a falusi népi szervekben. Az Újbirtokosok és Földmunkások Országos Szövetsége (ÚFOSZ) a földhöz jutott újr gazdák gazdasági, társadalmi és kulturális érdekvédelmi szerve volt. A FÉKOSZ és az ÚFOSZ egyesüléséből jött létre 1948. december végén a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége a (DÉFOSZ). A szegényparasztság és középparasztság egységes paraszt- szervezete volt. Mépi bizottságok Községi, járási, városi és megyei Népi Bizottságok alakultak 1948-ban. A megyei népi bizottságok a megyék legfőbb gazdasági, igazgatási és politikai népi ellenőrzési szervei lettek. A megyei Népi Bizottság az ösz- szes megyei szerveket és azok funkcióit figyelemmel kísérte; bizottságilag összefogta és ösz- szehangolta az összes népi szervek és szakhivatalok működését. A megyei Népi Bizottság Baranyában is a tanácsok rendszere kiépítéséig működött. Dr. Kopasz Gábor KENDE SÁNDOR ^Tuxcóa. Lánu 53. És az ablakkerethez üveget is szereztem. Zuglóból, az Erzsébet királyné útia végén, a reszelőgyárból. Két tábla üveget kaptam egy fél zsák krumpliért, amit Mátyásföld előtt egy árokba dőlt kocsi alól ástam ki az egyik repülőtéri éjszakán. Be is vágták a reszelőgyárban az üveget a megfelelő méretre: madzaggal centiztem le a keretről, s a szükséges hosszban megbütyköltem a zsineget, úgy vittem ki nekik Zuglóba, a krumplival együtt. De szállítóeszközt az üveghez nem adtak, egy triciklit találtam csak a gyár rozsdatemetőjében, kerekek nélkül. Mégis azon húztam haza az üveget, tengelyen és sáros hóban. És a két üveglap közül csak az egyiket törtem össze, otthon, amikor már. majdnem elkészültem az egésszel, az utolsó pillanatban. Az egyik keret már a helyén állt, szépen illeszkedett a forgópántokon, csikorgás nélkül fordult ki és be — tulajdonképpen a másikkal is végeztem, csak ahogy a keretbe emeltem volna, akkor roppant egyet, és csörömpölve csapódott a bakancsomhoz az elvetemült. Ügy megijedtem, káromkodni se tudtam. Apám se. Aki kivételesen, éppen akkor, otthon tartózkodott. Legalább egy hosszú percig álltam dermedten, aztán forgolódni kezdtem az üres kerettel együtt. Erre már ő is megmozdult. Kitért az utómból, nem akart bántani, alig hallhatóan dörmögte maga elé: — Na, ezt még tanulnod kell, cimbora . . . Válaszképpen a keretet is odavágtam, a csörömpölő tábladarabok tetejébe. Az ajtóban elkapott, nem engedte, hogy kirohanjak. És azt se, hogy belevágjam dühömben a szerszámom a kész üvegbe is. — Világ bakkecskéje! — kiáltott rám. - Mit akarsz?! A szimpla ablak is ablak, te őrült!. . . Legalább érdemes fűteni ! Igen, persze, igaza van, csak menne most innen valahová!.. . Nem, a takarításnak még nincs sok értelme — de az ablak már valami, ezt-azt el lehet kezdeni .. . például a zongora- térítőről a vakolatot és a szemetet ki kell rázni, a fekete politúr-lakkos borítást végre újra fényesre dörzsölni ... talán .. . Apám fejében is megfordulhatott, ez vagy csak ilyesmi. Mert elengedett előbb, csak utána kérdezte meg: — Az ő zongorájuk megmaradt? . . . Nem kellett válaszolnom. Kifordult, szénért indult. A szomszéd pincéből szerezte a szenet. Ott megmaradt a szén, vagyis csak az maradt mea, a lakókat nem láttuk. Apámnak ez jelentette az ünnepet. Hogy befűthetett. Tulajdonképpen tehát örült az ablaknak ő is. És annak, hogy jól megy az üzlet. Tűrhetően. Ezekben a napokban kesztyűket és villany- körtéket árult. De már nem a hátsó utcában, hanem a Nagykörút és a Rákóczi út sarkán, a járdára kirakott deszkaládáin. Hogy honnan szerzett ennyi kesztyűt és ezt a rengeteg villanykörtét? — soha nem kérdeztem meg. A kesztyűkből kaptam tőle egy párat, kiválaszthattam a legmelegebbet. De a villanykörtéket igazán nem értettem. Ki tudja, és ki nézi, hogy jók-e? Ö se tudhatja, hiszen hol a pokolban próbálja volna ki? És kinek kell Nyikoláj Zabelkin, a Szovjetunió Hőse Magyarországért harcoltunk Utcai harcok hazánk felszabadításakor. Szerencsés embernek tartom magam, mert Magyarország felszabadulásának 30. évfordulóját itt, magyar barátaim körében élem. Három évtizeddel ezelőtt 'részt vettem Magyarország területén a német fasiszta hadsereg elleni harcokban. Katonasorsom végigvitt az országon a keleti határoktól a nyugatiakig, részt vettem csatákban az ország déli és északi körzeteiben. Sok mindent átéltem a fél év alatt. Minderre visszaemlékezvén azonban nem vállalkozom rá, hogy időrendi sorrendben felidézzem minden egyes nap eseményeit. Inkább a Magyarországgal és a magyarokkal való találkozásaim legjellemzőbb és véleményem szerint legfontosabb epizódjait emelem ki, amelyek egész életemre hatottak, s hazám után Magyarországot a legközelebb hozták hozzám. Az első lépések Az emberi emlékezet különösen mélyen őrzi azt, amivel először kerül szembe. Bennem is élénken él az a nap, amikor először léptem magyar földre. Hajnalban a Katyusa- üteg, amelynek parancsnoka voltam, elhagyta lőállását, hogy előbbre vonuljon. Hamarosan kibontakozott előttünk Szeged képe. Egységünk megkerülte a várost, és megállt a Tisza-par- ton. Átkelőhelyet kellett keresnünk, méghozzá gyorsan, mert a túlsó parton már gyalogságunk harcolt, és tudtuk, hogy nagy szükség van segítségünkre. Szerencsénk volt: a műszakiak már megépítettek egy pontonhídat, megkezdődött az átkelés. Küldöncöt menesztetvillanykörte, éppen hogy villany- körte annak, akinek kabátja sincs, ablaka sincs — és egyáltalán, méa villany sincs sehol?! Hiába. Alighanem apámnak volt igaza. Mert minden kellett, ami kapható. Csak legyen. A felkészülés. A hit jele. Tünete vagy okozója — minek? Hogy kezdődik. Hogy el tud kezdődni... El tud kezdődni, mert el akar kezdődni. Valami. Arra hát maradt még erő. 3. Engel Bandit úgy kellett keresnem, hogy sehol se kérdezősködhettem utána. Hátha éppen azzal hozok rá bajt, ha érdeklődöm. Lehet, hogy fölösleges volt ez az óvatosság, vagy legalább is túlzott. A vakmerőségben azonban nem hiszek, könnyelmű pedig legföljebb önmagával legyen az ember. A másikat akkoriban senki se merte kockáztatni; ezekben az első reménykedésekben mindenesetre még nem. A töredezett időnek ez volt a hősiessége. (Folytatása következik.) tem az ütegért, jómagam az átkelőhely közelében maradtam. Rágyújtottam. Néhány perc múlva megjelentek Ka- tyusáink, mögöttük a lőszerszállító teherautó. Elindultam a kocsik felé. És ekkor történt valami, ami sok más példa mellett tanúsítja, hogy a Vörös Hadseregnek Magyarországon jó segítői voltak, s a fasizmust az egyszerű emberek éppúgy gyűlölték, mint mi. Elindultam a lőszerszállító kocsik felé. A tűzfegyverek már a part közelében jártak, de a lőszeres kocsik még csak akkor kezdtek leereszkedni a folyóhoz. S ekkor az egyik teherkocsi közelében felrobbant egy ellenséges lövedék. Alighanem senki sem törődött volna vele: elvégre háború van, és háborúban lőni szoktak! A következő pillanatban azonban a teherautó kigyulladt. Bizonyára szilánkok sértették meg a benzintartályát. A helyzet nagyon komoly volt: a teherautón tíz láda volt, mindegyikben két-két harci rakéta. Ha a tűz eléri a ládákat és meggyullad a robbanópor a rakétákban .. . Katasztrófa! Egy szempillantás alatt semmi sem marad az ütegből, sem a pontonhídból. Ugyanúgy tudta ezt az üteg minden harcosa, mint én. Azzal is tisztában voltunk, hogy a baj elhárítására nagyon kevés az idő. Ezért a katonák, nem várva parancsot, az égő teherautóhoz rohantak, a sofőrök pedig a Katyusákhoz és a lőszeres kocsikhoz futottak, hogy minél messzebbre vigyék őket az égő kocsitól. Mire odaértem a lángoló teherautóhoz, az első ládákat már leemelték róla, és távolabb vitték. Honnan volt az embereknek ennyi erejük? Renszerint két harcos cipelt egy ládát. Hát ez meg kicsoda? Egy civilruhás férfi, fején kis posztókalap. Körülnéztem, s akkor megpillantottam még két másik parasztembert is a kocsi mellett. Ők idősebbek voltak, mint az előbbi. No, de nem volt idő töprengésre, hogy kicsodák és honnan kerültek ide. Cselekedni kellett. Minden perc drága! És sikerült í Az égő teherautót még idejében lepakoltuk, majd önkéntes segítőinkkel együtt a lerakott ládákat feldobáltuk a többi kocsira. A leégett kocsi sofőrje elmondta, hogy amikor kigyulladt a teherautó, a három magyar futott oda elsőnek. Szó nélkül hozzáfogtak lerakni a ládákat a kocsiról. Különösen a húsz-huszonkét éves forma fiatalember igyekezett nagyon. Valószínűleg nagyon erős lehetett: egymaga dobta a vállára a kocsiról leadott ládát, és vitte biztonságosabb helyre. (Folytatjuk)
