Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)
1975-01-01 / 1. szám
Leg y en a zene m indenk i é - - d e h o g y a dll ^^orozatunk Pecs-Baro- nya zenei életével foglalkozik. A kodólyi gondolatra keressük a választ: hogyan lehetne a zenét a társadalom minél szélesebb rétegeihez eljuttatni. Hogyan lehetne megállítani a megye kóruséletének sorvadását? Valóban elvész-e az igazi muzsika számára — felnőtt korában — a zenehallgatásra érett fiatalság? „Legyen a zene mindenkiéi" — ebben a törekvésben az egyik legfontosabb tényező az a hely, ahol a muzsika fölcsendül. De van-e Pécsnek a város országosan ismert, elismert zenei életéhez méltó hangver- senyterme? Nincs. Nem férnek be Várnagy Viktor, az Országos Filharmónia pécsi vezetője: — A hangversenyterem — és próbaterem! — hiánya kezd katasztrofális méreteket ölteni. A Liszt-teremben a ruhatárnál hatalmas tömegek, — félórákig nem tudunk kezdeni ... Nemzetközi hitű művészek nemegyszer a bejáró előterében öltözködnek. Nincs megfelelő öltöző. Állandósultak a próbaterem-gondok, a zenekar hol ide, hol oda cipeli a drága hangszereket. ■ ■ Több a koncertlátogató, mint amennyien beférnek. Az egyetemi bérletre több mint 200 jelentkezőt kellett elutasítani, a szólóhangversenyekről nem is beszélve. Pedig 150 pótszé- ket teszünk be esténként... Hiába, az ifjúsági koncertek, a zenei nevelés húszéves termése beérett; évente több százzal növekedne az aktiv hangversenylátogatók száma, csak éppen nem férnek be... Bizony, nagyon elkelne már egy igazi, valóban Pécshez méltó hangversenyterem I... De nincs... Az okok eléggé közismertek. A lehetőségek már kevésbé. Vegyük sorra őket. Ez év januárjában „Lesz-e Pécsnek új hangversenyterme?” című írásunkban fölvetettük azt a lehetőséget, amelyet a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulája kínálhat. Illetékes szakemberek véleménye szerint az aula eleve hangversenycélokra is készült. Az akusztikai berendezéseknek csupán egy részét szerelték fel. További ún. „hangterelő lamellák” szükségesek és rögzített, billenőlapos széksorok, megfelelő kárpitozással. Ezt megelőzően akusztikai méréseket kell végezni koncertek közben, közönség jelenlétében. A méréseket az akusztikai laboratórium mérnöke és az épület tervezője ingyen elvégeznék. A megvalósítás költségeihez Lamberto Gardelli koncertsorozatot, és számos élvonalbeli magyar művész pécsi koncerteket ajánlott fel. Akusztikai mérésekre alkalmas zenekari és zongorakoncertek elhangzottak ez év tavaszán az aulában. Mérések nem voltak, ez ügyben—érdemben — senki nem intézkedett. Csorba Tivadar, a Városi Tanács művelődésügyi osztályának vezetője: — Engem ebben az ügyben senki meg nem keresett. Lehet, hogy emberek egymás között beszélgettek róla, de abból még nem születik semmi... Mi jelenleg a Liszt-terem felújításához igyekszünk hozzájárulni . .. Antal György, a Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatának igazgatója: — Az aula reális út lehetne, de eddig nem jött létre semmi. Persze az Egyetemi Tanács, az egyetem rektora nélkül nem fog menni. Tudtommal őket még nem kérdezte meg senki... — Mire számíthatunk a Liszt-teremben? Ezer férőhelyes koncertterem az aulában? — Teljes felújításra. Legutóbb kicseréltük az elektromos berendezést. A továbbiakban — a nyáron — padozatcsere, festés és a széksorok kicserélése következik kényelmes, korszerű széksorokkal, összesen egymillió 240 ezer Ft költséggel. A PIK korszerűsíti a bejáratot. Felújításra szorul a ruhatár is. — Megszűnik tehát a tumultus, bővül a ruhatár? — Hol bővitsünk itt? Hely nincs. — Esetleg talán az udvar felé ... — Az már beruházás. Miből? ... A lehetőségek? A kör itt lezárult. A Liszt-terem szebb és kényelmesebb (és valamivel kisebb) lesz, de a probléma alapvetően nem változik. £s különben is a nagyobb gond nem a pár száz főnyi kamaraterem hiánya. Olyan több is van. A megfelelő nagyságú, legalább ezerszemélyes koncertterem hiányzik. Ezzel kapcsolatban többen fölvetették: Szombathelyen és Győrben a megvásárolt zsinagógát alakították át nagy koncertteremmé. Vajon nem lehetne ugyanezt Pécsett is? Dr. Schweitzer József, a pécsi főrabbi: — Szombathelyen és Győrött még a miénknél is nagyobb méretű volt a fasisztáktól elszenvedett pusztítás. Ott minimálisra redukálódott a zsidó hitfelekezetűek száma. Nálunk ennél szerencsésebben alakult a helyzet. Nincs szándékunkban eladni a zsinagógát. Egyfelől kegyeleti okokból. Hitközségünk nem teheti ezt, amíg él a mostani generáció, amíg emlékeik és legyilkolt hozzátartozóik emléke hozzá fűződnek. Másfelől: nagy ünnepeken használjuk a zsinagógát. Majd egy későbbi időpontban visszatérhetünk erre a kérdésre. Most nem aktuális ... Feltehetően a megoldás egyetlen lehetőségét változatlanul az aula kínálhatja. Erről dr. Tigyi József akadémikus, a POTE rektora így nyilatkozott: — Bennünket valóban senki nem kérdezett meg az aula ügyében. Nélkülünk tárgyaltak róla... Ami ennek a lehetőségét illeti: mi már eleve úgy csináltattuk meg, hogy koncertekre is alkalmas legyen. Megfelelő akusztikai módosi- tásokkal ez szerintem megoldható lenne. De ez külön tárgyalás témája. Alaposan, minden vonatkozásával együtt meg kell vizsgálni és az illetékes szervekkel meg kell vitatni ezt a kérdést, mint lehetőséget. Nyilatkozni csak azt követően vállalkozhatunk a továbbiakat illetően... Egyelőre tehát — és bizonyára még jó ideig — maradnak a jelenlegi körülmények. Törődjünk bele és próbáljunk a zenehallgatásnak, a zenei nevelésnek más formái után tekinteni? A válaszért mindenki forduljon a saját lelkiismeretéhez. Wallinger Endre Bezárt a Hotel Tourist Szilveszterkor elmegy az utolsó vendég, s Újév napján már nem nyit ki a pécsi Hotel Tourist. Az egykori ferenceskolostorból átalakított turista- szállá Pécs egyébként is szűkös szálloda-viszonyai között az egyetlen olcsó szálláslehetőség volt. És ez most — átmenetileg — megszűnik. A szálloda-bezárás nem friss' intézkedés következménye (a pécsi Idegenforgalmi Hivatal már csaknem egy esztendeje megkezdte a felszámolást), az előzmények jó néhány évvel ezelőttre nyúlnak vissza. Pontosan akkorra, amikor eldőlt, hogy Pécsett a Hungária Szálloda és Étterem V. — Hungar Hotels — új B-kotegóriójú szállodát épít. 1971-ben merült fel. hogy a Hotel Tourist-ot adja át a város, s abból az új szállodához kapcsolódó A- kategóriájú, lakosztályos szállodarészt alakítanak ki. Egy akkor készült feljegyzés szerint a Belkereskedelmi Minisztérium megvizsgálja annak lehetőségét, hogyan tudnának Pécsett a megszűnő helyett egy másik olcsó turistaszállót építeni. 1973 decemberében született aztán az a megállapodás, amelynek értelmében 1975. január 1-én át kell odni a Hotel Touristot. Az akkori állásponttal, miszerint a Hungar Hotels építsen Pécsett egy új 150 ágyas turistaszállót, a város nem értett egyet, mert jobbnak látta, ha egy ilyen jellegű intézmény saját — azaz városi szerv — kezében marod. Ebben mindmáig nem történt döntés, az átadásra vonatkozó megállapodás azonban érvényes. Az átadás-átvételi eljárást az év első munkanapján megkezdik, jóllehet, Pécs város Tanácsának végrehajtó bizottsága ebben még nem mondta ki a végső szót mondván: meg kell várni a Belker állásfoglalását az új turistaszálló építését illetően. Mi történik tehát? — December 31-én bezártunk — közölte Asztalos Ferenc, a Városi Idegenforgalmi Hivatal vezetője. — A személyzet részben marad, részben átveszi a Hungar Hotels, néhány dolgozónktól pedig — szerződésesektől — meg kellett válni. A berendezés egy részét a Bizományin keresztül értékesítjük, más részét meglevő szálláshelyeinken hasznosítjuk. És az új tulajdonos? — Az a szándékunk, hogy ideiglenes rendbehozatal után (konyhát, éttermet felújítjuk, a szobákat berendezzük) ismét üzembehelyezzük a szállót — tájékoztatott Varga Csaba, a Nádor Szálloda igazgatója. — Természetesen turistaszállóként. A tervezett nagyobb átalakításra akkor kerül sor, ha rendeződik a szállodahelyzet Pécsett, azaz felépül az új Pannónia, s befejeződik a régi Pannónia és a Nádor felújítása. A nyitás időpontja bizonytalan. Jó pár hónap beletelik, míg erre sor kerül. Pécs addig szegényebb lesz 40 szállodai szobával és 130 ággyal. Ahol egyébként sincs elegendő szálláshely, ott még ez a párhónapos kiesés is fennakadást okozhat a vendégfogadásban. Vajon ez volt a legjobb megoldás? H. I. Egyszerűen nem tudom, mire vélni a dolgot: ismerősöm, akit még soha kigombolt ingnyakkal nem láttam, s a merev-hivatalos beszélgetésen túl még egy „hogy vagy?” erejéig sem jutottunk, — most melegbarna háziköntösben fogad, tar fején fénylik az igyekezet, hogy a kedvemben járjon, felszabadultan cseveg, miközben a poharakkal matat... És véleménye van. Nem stencilezett, „sk” aláírással hitelesített him ÜNNEPI MELLÉKLET vatalos állásfoglalása, hanem saját véleménye, amely nem egészen simul az írott és aláírott szöveghez. „Mi történt?” — kérdem balgán, mert olybá tűnik, hogy in flagranti kaptam a jólöltözöttet, a magára kínosan vigyázót, hogy rátörtem, illetlenül kilestem titkait .., Semmi — mondja értő vi- gyorral és konyakot cseppent, — otthon vagyok. Az otthonomban, — teszi hozzá nyomatékkel. És a dolgok rendes menete szerint megváltjuk a világot, beszélünk borról, nőről, f útba 11 ról, — közben nem hagy nyugton a gondolat: ez az ember nemcsak nyakkendőt köt reggelenként, honem egy másik arcot is felölt. A háziköntössel együtt leteszi az otthonit, s felvesz valami mást, a külvilág számára készült jól- sza bottat... Vajon hányán lehetünk így, akik duplán élünk: otthon éljük az igazi életünket, s a kapun kilépve már rendelés szerint... * Nyár volt. és éppen delet harangoztak. Bezárt már az újságos pavilon, félig üresen futottak a buszok, az ismerős tér hirtelen kitágult, nagy lett és barátságtalan, a szemközti házak oly messzire húzódtok vissza, hogy úgy éreztem: hiába is indulnék el, soha nem érnék át a másik oldalra. Hiányzott a tér ember-melegsége, a cipők csosszonása, az ismerősök köszönése... Delet harangoztak akkor. Kezemben az agyongyűrött újság, bennem még a kávéház vasárnapi idegensége, a vala- kivel-beszélgetnem-kell kény- szerűsége. „Szervusz, — mondta a barátom, amikor elhallgatott a székesegyház harangja — ne haragudj, nekem most haza kell mennem”. Az egyedüllét akkor kapta el a torkomat, amikor végigmentem a kétlépésnyi utcán. A nyitott ablakokból ételszagot vágott hozzám a szellő, kanalak csörömpölését hallottam, átláttam a házak falán, — odabenn emberek ültek az asztal körül, maszatos szájú gyerekek, szóda fröccsent a boros- pohárba, ingujjra vetkőzött férfiak ettek... és valami- gonosz csoda folytán megérertem a boldogság, az otthon illatát... Azóta tudom: soha annyira egyedül nem lehet az ember, mint egy nagyvárosban, vasárnap, amikor delet harangoznak. * „Tudom, röhögni fogsz, de amikor megkaptam a papírt, sírvafakadtam. Bőgtem és ar- concsókoltam mindenkit, aki a közelembe került, — és akkor kaptam meg az első pofont. Bejött az egyik munkatársam és azt mondta: mit kell ebből olyan nagy ügyet csinálni? Neki magyaráztam volna, aki még kollégiumban sem lakott soha, akinek mindent a feneke alá dugtak, — neki mondtam volna, hogy úgy éreztem akkor: velem már nem történhet nagyon nagy baj az életben, hogy otthonom van, kuckóm, menedékem, ahová visszahúzódhatok, ahol védve érzem magam, ahol az élet időjárásváltozásai sem érhetnek any- nyira, hogy kizárhatom a világot, ha úgy tetszik, hogy nem kell befognom a gyerekem száját, ha hangosan sír, nem kell alkalmazkodó kutya-mosollyal megtoldani azt az ezer forintot, amit más kegyéért fizetek, és beverhetek egy szöget a falba anélkül, hogy engedélyt kellene kérnem rá, hogy végre igazán azt mondhatom : hazamegyek..." Nem röhögök, Karcsikám — és régesrégen visszaadtuk már azt a pofont. Mi, akik sokkal, de sokkal többen vagyunk. * A szemén látom, a mohón figyelő tekintetén: arra vár, hogy hanyatt vágódják. Húszezerfo-
