Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)
1975-01-20 / 19. szám
289 millió forinttal növekedett Baranyában a betétállomány Hz OTP minden jogos igényi kielégít Szirmai Jenő OTP-vezérigazgató nyilatkozata a HDN-nek Dél-Dunántúl megyéinek OTP igazgatóságai igen jó munkát végeztek az elmúlt esztendőben. A megyék takarékpénztári hálózata túlteljesítette a betétállomány emelési tervét. A lakásszám növekedés ugyancsak jónak ítélhető meg. A tanácsok is körültekintően gazdálkodtak a rájuk bízott pénzzel. Ezeket állapította meg Szirmai Jenő, az Országos Takarék-, pénztár vezérigazgatója, aki a napokban tett pécsi látogatása alkalmából nyilatkozatot adott a takarékpénztárak tevékenységéről lapunk munkatársának. — Hogyan ítéli meg az OTP Baranya megyei Igazgatóságának munkáját? —- Az elismerés hangján szólhatok a baranyaiak tavalyi munkájáról - mondta Szirmai Jenő. — A tervezett 150 millióval szemben a megyében 289 millió forinttal növekedett a betétállomány. Ez 192 százalékos tervteljesítést jelent, mely a legjobb az országban. Különösen kiemelkedő volt a postai — zömében mezőgazdasági munkából eredő — betét-növekedés. A betétállomány növelésén belül kiemelt feladatként kezelték a megyében az ifjúsági betétek gyarapítását, melyek száma tudomásom szerint 1810-zel nőtt a múlt év során. Ezzel a baranyai ifjúsági betétek száma meghaladta a 8500 darabot. Az elmúlt év során érték el Baranyában az egyik ieqmaqasabb la- kásszámnövekedést: 2580 lakás épült a megyében, melyből állami célcsoportos beruházásban nyolcszáz, OTP társasházi akcióban pedig 736 lakás valósult meg. Az említett 736 lakásból 321 a munkáslakásépítési program keretében lett értékesítve. — Központi kérdés a lakásépítés és értékesítés, ezen belül is a munkáslakásépítési akció. Véleménye szerint Baranyában a vállalatok élnek-e az akció adta lehetőségekkel? — Megítélésem szerint a vállalatok többsége mindent megtesz, hogy a dolgozókat vállalati kölcsönhöz juttassa. Kedvező ez a lakásépítési forma. Persze itt leginkább arra kell törekedni, hogy a lakáshoz jutottak havi törlesztési összeaei elviselhetők legyenek. Az OTP három éviq törlesztési kedvezményt biztosít a munkásoknak. Azt kellene mindenütt elérni, hogy a vállalatok is 15 évi lejáratra adjanak kölcsönt dolgozóiknak. — Baranyában Pécsett, Komlón, Szigetváron és Bere- menden kophatnak munkás- kedvezményt. Várható-e, hogy a munkáslakásépítési akcióban résztvevő települések száma emelkedik a jövőben? Gondolok itt Siklósra . . . — Ez nem az OTP hatáskörébe tartozik. Az illetékes kormányszervek minden bizonnyal mérlegelik a területnövelés lehetőségeit. — Egyre több nagycsaládos költözik OTP lakásba. A lakások megtervezésénél a takarékpénztár miként veszi figyelembe a nagyobb családok igényeit? — Természetesen a nagycsaládosok lakásproblémáit elsősorban az állami lakásokból kell megoldani, de a különböző kedvezmények lehetővé teszik, hogy a többgyermekes családok is vásárolhassanak OTP lakást. A jövőben tervezésnél az OTP figyelembe kívánja venni a néoe- sebb családok igényeit. Épp ezért, ott ahol az építési technológia lehetővé teszi egyszoba, plusz két félszobás lakásokat tervezünk építeni. — Fél évtizedes az ifjúsági takarékbetét 'orma. Várható-e még nagyobb kedvezmény j e betétfajta tulajdonosainak? — A napokban jelenik meg a rendelet, mely szerint a betét lejárta előtt és után egy évvel is igénybevehetik a kölcsönt az érintettek a kedvező feltételek között. Azt is el szeretnénk érni, hogy az épülő OTP lakások mintegy tíz százalékát olyan ifjúsági betéttel rendelkezők kapják meg, akik lakásra jogosultak. A tulajdonosokat a KISZ és az OTP javaslatára jelölné ki a tanács. I — Takarékos évnek nézünk elébe. Érezhető lesz ez a kölI csönformák megítélésében? — 1975-ben is törekszünk minden jogos igény kielégítésére. Elsősorban a lakásépítési hitelek kielégítése a legfontosabb feladatunk. A személyi kölcsönöknél az eddig ismert elvek maradnak érvényben. Viszont nagy lehetőség van a mezőgazdasági hitelekben, ezt szorgalmazni szeretnénk, mert ezzel is az árutermelést fokozzuk közvetett formában. Megemlíteném, hogy a pénzkihelyezés forrása a lakossági betét. 1975-ben nagy munka vár a baranyai takarék- pénztári, takarékszövetkezeti és a posta betéttel foglalkozó dolgozóira, mert ebben az évben a tervezett betétállomány-növekedés 290 millió forint. A takarékoskodás eddig is társadalmi ügy volt, most méginkább azzá kell lennie. — Az OTP a tanácsok bankja. Milyen összeggel gazdálkodhatnak ebben az esztendőben az államigazgatási szervek Baranya megyében? — 1975-ben mintegy 2,5 milliárd forintot fordíthatnak fejlesztésre és költségvetési fenntartásokra. Ez az összeg minden tanácsnak jó színvonalú üzemelési, fejlesztési lehetőséget biztosít. Végezetül annyit, hogy az idén mintegy háromezer lakás építése szerepel a baranyai programban, melyből ezer állami, körülbelül nyolcszáz pedig OTP társasház lesz — mondta befejezésül Szirmai Jenő. Mécs László Gázlecsapoló épül Vasason 1957-ben a gázkitörésveszélyes vasasi szénbányában létesült az ország első gázlecsapo- lója, ami közel egy évtizedig igen eredményesen működött. Akkor visszavonultak a gázveszélyes munkahelyekről, s a le- csapolót is leszerelték. A vasasi bánya most jelentékeny fejlesztés előtt áll, ezért ismét napirendre került a kitörésveszély megszüntetésének szükségessége. A bányászkodás ismét a mélység felé halad, s a fejlesztés nagyarányú kibontakozása az évtized végefelé várható. Addig azonban meg kell teremteni a biztonságos munkavégzés feltételeit, Ennek nagyon fontos eleme a gázlecsapoló megépítése és 1976-ra tervezett beléptetése. A mintegy 4 millió forintos költségű beruházás építészeti része csaknem kész. A Petőfi aknai fatelep területén épül az új üzemi épület, a gépészeti berendezések szerelésére ezután kerül sor. Ha az északi területen épülő gázlecsapoló a várt meny- nyiséget adja, felmerülhet annak lehetősége, hogy a kinyert gázt ne engedjék a szabadba, hanem használják fel üzemi és lakossági célra. Az elmúlt év végén a korábbi megyei kiegészítő parancsnokságok átszervezésével megalakultak a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokságok, amelyek új feladatainak egy része a hadkötelesekkel kapcsolatos tevékenység. Erről kaptunk tájékoz- tást a minap Szűcs Ferenc vezérőrnagytól, a vezérkari főnök helyettesétől. A hadkiegészítők évente mintegy félmillió 18—23 éves hadköteles fiatallal foglalkoznak, közülük állítják ki a sorállományt, amely a Magyar Néphadsereg honvédelmi feladatait sajátítja el. A mai korszerű, nagy szakmai felkészültséget kívánó hadseregben Évente félmillió fiatallal foglalkoznak Felkészítés 38 szakmára A szellemi rátermettség fontossága fontos, hogy a sorállomány mindig olyan összetételű legyen, ami a modern technikai felszerelés magasszínvonalú használatához, kiszolgálásához szükséges. A hadsereg ma 38 szakmában nyújt, a polgári életben is elismert képesítést 1 város építésének kiskorában keletkezett Felújítják Komlón a Béke Szállót „1955 — Madarassy” — az előcsarnok egyik domborművén az alkotó neve és a keletkezés évszóma utal arra, hogy Komló' egyetlen szállodája a szocialista bányászváros építésének hőskorában keletkezett. Azóta két évtized telt el, a Béke megöregedett... — Akkor kellett volna látni, micsoda szép szálloda volt ez — emlékezik vissza meghatot- tan a kezdeti évekre Balázs Jenöné portás, aki 1957 óta dolgozik itt, s ma a szálló legrégibb alkalmazottja. — Szép volt, tiszta volt, csak az erőmű pernyéjével kellett hadakozni. Minden szobából le lehetett csengetni a portára, volt rádió is . .. Ma sem ez, sem az nincsen. A kezdeti években a szálloda — nem szálloda volt. Kiküldetésben lévő szakemberek éltek itt hónapokig, aztán volt időszak, amikor tsz-tanfolyamokat rendeztek és a kétágyas szobákban hatan laktak. A nem rendeltetésszerű használat gyorsította az öregedést. De volt egy pillanat, amikor itt is minden felragyogott. Ez Komló nagy élményéhez, Gagarin látogatásához fűződik. Gagarin nem jött — Szóltak, készítsünk elő egy szobát a Gagarin-család nak, hátha megpihennének .. — idézi Balázsné. — Olyan szé pen megcsináltunk mindent olyan izgalommal vártuk őket Mégsem jöttek ... Vendégkönyvből próbáljuk idézni a múltat. De a vaskos könyvben mindössze öt oldalon vannak bejegyzések, s ebből is egy az, ami figyelemreméltó: „Amikor napi munkám után hazatértem, az éjjeli szekrényen pár köszöntő sor várt, amiben születésnapom alkalmából minden jót kívántak a szálló dolgozói. Ez nagyon jól esett” — írta Zastira Erich revizor. A szép gesztus akkor mindennapos szokás volt, azóta valahogy elfelejtődött. És a vendégkönyv is az alsó fiókba került. .. A Béke Szálló ma már szálloda, vendégei vannak minden égtáj felől, s hazai kiránduió45/A lakástextil boltjában PÉCS, BEM U. 22. (Ügyvédi Munkaközösség épülete, bejárat a folyosóról) alkalmi, előnyös bútorvászonvásár 90 cm széles csehszlovák bútorvédő anyag 23 forintos reklámáron MOST ÉRKEZETT. Varrodai szolgáltatási Figyelmes kiszolgálás! csoportok is egyre gyakrabban keresik fel, akiket Egregy, Si- konda vonz erre a környékre. A város jeles vendégeit azonban nem fogadhatja falai közé a szálloda, azokat finoman Pécsre irányítják, mielőtt a szálloda közelébe érnének. És ez fáj a szálló valamennyi dolgozójának. Ötmillió forintért Idén bizonyára megszűnik ez a „diszkrimináció”. A Békét felújítják. A pécsváradi Tö- VALL 5 milliós munkához kezd hamarosan. A szálloda 51 szobájából jelenleg 33-ban helyezhetnek el vendégeket, a többiben irodák vannak. Van ezenkívül 5 turistaszoba is. A Béke összesen 110—120 vendéget fogadhat, átlagos kihasználtsága azonban 46—47 százaléknál nem több. A felújítás után az irodákat kiköltöztetik, s emeletenként egy-egy lakosztályt alakítanak ki. A férőhelyszám változatlan lesz. A felújítás ideje alatt a köz- étkeztetés kicsit döcögős lesz, hiszen néhány hónapig szünetel majd a főzés. Az alatt Si- kondáról hozzák majd be az ott lefőzendő napi 300 adagot, s a presszóban és a társalgóban szolgálják fel az előfizetéses menüket. A bányásznapra elkészül Mennyi ideig tart a felújítás? Csicskár Ottótól, a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat komlói kirendeltség-vezetőjétől kapjuk a választ: — A bányásznap nagyon jelentős ünnep Komló életében, sok vendég érkezik hozzánk. Addig mindenképpen szeretnénk megnyitni az újjávarázsolt szállodát. S akkor bizonyára felelevenedik az a régi szép szokás és a vendégkönyv is feljebb kerül... H. I. és 35 szakmában biztosítja a megfelelő szakmai gyakorlat megszerzését. Ez azért nagyjelentőségű, mert statisztikai adatok szerint a bevonulok mintegy egyharmada semmilyen képzettséggel nem rendelkezik, s a hadseregben szerzik meg azt a szakismeretet, ami a leszerelés után a polgári életben való megfelelő elhelyezkedést segíti elő. Gyakran esik szó arról, hogy a mai fiatalság egy része olyan fizikummal rendelkezik, ami a hagyományos értelmű katonai szolgálatra nem teszi alkalmassá. Csakhogy a hagyományos értelmű katonai szolgálat is egyre kisebb térre szorul, s a hadseregben mind több az olyan szolgálati ág, ahol nem annyira a fizikai, mint inkább a szellemi rátermettség a fontos. Ebből a meggondolásból kiindulva vizsgálják felül az egészségügyi alkalmasság követelményrendszerét. A hadsereg sokféleképpen gondoskodik a bevonultakról. így pl. a népesedéspolitikával összhangban a két vagy több gyermekes bevonultakat — ilyenek is vannak! — külön kérelem nélkül leszerelik egy esztendei szolgálat után. Bevált az a gyakorlat — és ezután is alkalmazzák —, hogy a nős, családos, sorköteleseket lehetőség szerint a lakóhelyhez közel vonultatják be. A leszereléskor a családosok — a család egy főre jutó jövedelmétől függően — egyszeri leszerelési segély címen pénzjutalomban részesülnek. A megyei hadkiegészítő és területvédelmi parancsnokságok a helyi tanácsokkal, iskolákkal, munkáltatókkal és társadalmi szervekkel jó kapcsolatban és egyetértésben végzik feladatukat, a hadköteleseknek pedig mindig rendelkezésre állnak. Szabályozott félfogadás — mint más intézményeknél szokásos — itt nincs! Kaposvári jelentés 27I30 vagon répát dolgoztak fel Befejezéshez közeledik a szezon a Kaposvári Cukorgyárban. A gyár 1200 főnyi mun- kásgárdájának kampánymunkája szeptember 5-én kezdődött s minden bizonnyal február elsejéig tart. A korábbi esztendőkben a répa feldolgozásával már december végén végeztek Kaposváron. A szezon elhúzódásának oka egyrészt az, hogy Baranya, Somogy és Tolna 90 cukorrépa termesztő gazdaságában az eredetileg 31 500 vagonra becsült termés 600 vagonnal többre „sikerült", így még a kaposvári gyár kénytelen volt nagyobb répaszállítmányokat átirányítani a társcukorgyáraknak. Körülbelül egy hetes eltolódást okozott a rendkívül csapadékos időjárás is. Vasárnap estig a kaposvári gyárban 27130 vagon répát dolgoztak fel a gépek. A hó végéig még kétezer vagon répából nyernek cukrot. Ez a mennyiség nyolcezer vagonnal több, mint az elmúlt esztendőben volt. A termésmennyiség igen jónak ítélhető meg, ugyanez nem mondható el azonban a minőségről, mely az elmúlt esztendőhöz mérve romlott. A cukorrépában levő cukortartalom csupán 13 százalékos. tiétföi □