Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)

1975-01-19 / 18. szám

1975. január 19., vasárnap Dunántúli napló 3 Vezetőségválasztó párttaggyűlések vitáiból Az elmúlt héten me­gyénk pártalapszervezetei- ben folytatódtak a kong­resszusi irányelveket és a szervezeti szabályzat ter­vezetét vitató vezetőség­választó taggyűlések. A taggyűléseken sok észre­vétel, javaslat, vélemény hangzott el a kongresszu­si dokumentumokról. Mun­katársaink részt vettek né­hány taggyűlésen, az ott elhangzottakról készült alábbi összeállításunk. Hauber István művezető, a Sopiana Gépgyár párttaggyű­lésén felszólalásában a követ­kezőket mondta: — Gyakorlati ember lévén, főként a gazdasági munka fel­adatairól szóló elvek kötötték le figyelmemet. Konkrétabban az, hogy nálunk, ahol az egy­kori mezőgazdasági gépgyár­tásról előbb az élelmiszeripa­ri, majd legutóbb a vákuum- technikai gépek gyártására tér­tünk át, — mit tettünk és mit teszünk annak érdekében, hogy a profilváltozást nyomon kö­vesse a szakmai felkészültsé­günk is. Nos, hogy csak a la­katos üzemünket említsem, ma már ott tartunk, hogy a koráb­bi 30 betanított munkásunk kö­zül csupán 3—4-nek hiányzik a szakmunkás bizonyítványa. Ugyancsak itt említem meg, hogy a fiatal szakmunkások 30 százaléka tanul tovább a szak- középiskolákban. Az említett új gépek gyártásának nagyon fontos előfeltétele a megfele­lő képzettségű műszaki gárda biztosítása is, amelyet a gyár vezetősége különböző fokú mű­szaki beiskolázásokkal kíván megoldani. A gazdasági irány­elvek többek között arra is fel­hívják a figyelmet, hogy javí­tani kell a nagyértékű beren­dezésekkel felszerelt ipari vál­lalatok gazdálkodási feltétele­it. Ennek érdekében az import­ból származó, rendkívül érté­kes vákuumtechnikai gépeink jobb kihasználása mellett arra törekszünk, hogy e gépek egy részét saját műszaki fejlesztés­ből, illetve saját erőből állít­suk elő. Az egészségügy fejlesztése „Az egészségügyi intézmé­nyek felújításával és bővítésé­vel, a meglévő hálózat szerve­zettebb irányításával, az orvos- tudomány új eredményeinek al­kalmazásával javítjuk a beteg- ellátást és a betegségek meg­előzését." A kongresszusi irányelvek fent idézett sorairól szóltak a legtöbbet a vita résztvevői a Megyei Kórház pártalapszerve- zetének taggyűlésén. Bezdán József, Kovács Ferencné, dr, Bohenszky György és dr. Sápsz- ky Vilmos fontosnak tartották az irányelvekben az egészségügy fejlesztésével összefüggő célki­tűzések meghatározását. Ugyanakkor néhány jelentős észrevételt, javaslatot is tettek. Bezdán József az egészségügyi ellátás feltételei javításának szükségességére hívta fel a fi­gyelmet. Szóvá tette, hogy egyes gyógyászati eszközök mű­szaki állapota nem felel meg a korszerű követelményeknek, s ezzel a helyzettel a fejlesztési tervek kidolgozásánál számolni kell. Kovács Ferencné az egész­ségügyi dolgozók utánpótlásá­nak szükségességére hívta fel a figyelmet, külön kitérve annak jelentőségére, hogy a népese­dési politika szellemében, a szülőágyak számának növelése mellett, a szülésznőképzést is biztosítani kell. Dr. Bohenszky György azokat a gondokat tet­te szóvá, melyeket a gyógyá­szati tevékenység számára a létesítmények szűk volta, a gyógyszerellátási nehézségek okoznak. Dr. Sápszky Vilmos hangsúlyozta: az eredményes gyógyítás fontos feltétele a tu­dományos kutatások fejlesztése. Ezért helyeselte, hogy en­nek jelentőségére az irányel­vek felhívják a figyelmet. A tu­dományos kutatások fejleszté­lié le mén y ek a kongresszusi irány elitekről séhez természetesen anyagi tá­mogatásra van szükség, de igen fontos annak a szemlélet­nek a fejlesztése is, mely fon­tosságára ráirányítja a figyel­met, a megértést. Gondosabb tervezést! Az Öntödei Vállalat mohácsi gyáregységének taggyűlésén Zsivkovics Mátyás festő a követ­kezőket mondotta i — Az irányelvek egy az egy­ben elfogadhatók. Ha a kong­resszus határozatra emeli őket, egyet keil tenni: jobban vég­rehajtani, mint sok korábbi ha­tározatot. — Hogy gazdasági problémá­inkon úrrá tudjunk lenni, reá­lisabbá kell tenni a tervezést. Már a tervezés előtt térképez­zék föl gondosan a területen dolgozók véleményét. Jelenleg az a helyzet, ha egy beruhá­zást határidőre át is adnak, a tervet csak két-három év múl­va hozza. Itt egy csomó pén­zünk úszik el. — Nagy erőfeszítéseket te­szünk, nagy összegeket költünk a képzésre. Párttagságunk ja­varésze tanul. Elértük, amivel nem sok pártszervezet dicse­kedhet: még egy-két hónap, s nem lesz párttag, akinek nincs meg a nyolc általánosa. A Volán 12-es számú Válla­lat ötös számú — 37 tagot számláló — alapszervezetének vezetőségválasztó taggyűlésén a felszólalók közül Mátyás Ist­ván anyaggazdálkodási cso­portvezető többek között az ön­képzés fontosságát hangsúlyoz­ta. Kötelező a párttagnak a marxizmus—leninizmus eszméit ismerni, s eszmei, politikai mű­veltségét fokozni — mondta. A jövőben a pártszervezet veze­tősége minden bizonnyal még jobban „odafigyel” majd a dolgozók ideológiai képzésére, önképzésére. Ugyanezen a taggyűlésen Klein Antal garázsfőművezető az irányelvekről a következőket mondotta: — Mint közlekedési dolgozó­nak különösen örvendetes, hogy az irányelvek kiemelten foglal­koznak a személy- és áruszállí­tás, valamint a közlekedés min­den ágának fejlesztésével. Az irányelvek azt is kimondják, hogy a személyszállítás gerince továbbra is a tömegközleke­dés. Az sem közömbös, hogy vállalatunknál már eddig is a tömegközlekedés javítása poli­tikai kérdésként vetődött fel. Az irányelvekből reánk háruló feladatok végrehajtása nagy munkát igényel minden egyes dolgozónktól, gondolok jtt a jobb üzemszervezésre, takaré­kosságra. Ez utóbbi esetben különösen sokat tehetünk, mi­vel nem kevés energiahordozó, üzemanyag van reánk bízva. Nem mindegy miként használ­juk fel. Nemzetiségi politikánkról A kátolyi kommunisták ösz- szevont pártvezetőség-választó taggyűlésén, Graics Andrásba helyi Új Élet Termelőszövetke­zet tagja, az irányelvekből adó­dó helyi feladatokra hívta fel a figyelmet: — A bejelentett áremelések nálunk nem okoztak izgalmat. Az embereket megnyugtatja, hogy az irányelvekben lefekte­tett célkitűzések alapján nem lesz törés az életszínvonalban, sőt javuló ellátás várható. A helyi ellátás azonban nem megoldott Kátolyban, a falu egyetlen boltja hosszabb ideje zárva van. Hasonló a helyzet a remzetiségi kultúrháznál is. Az irányelvekben lefektetett közművelődési politikával a nemzetiségiek, s mindenekelőtt a nemzetiségi kommunisták egyetértenek, mert úgy érzem ez ránk is vonatkozik. Kátoly­ban megvalósult az anyanyel­vi oktatás, a többnyelvűség. Mégsincs nálunk nemzetiségi kérdés. Több nyelven, de közös célért a szocializmus felépíté­séért dolgozunk valamennyien, sokácok, magyarok, németek. Aranygyűrű Háhner István ujján Hiába mondták neki, hogy Pista operáltasd meg a lába­dat! Jó ideig elhessegette ma­gától a gondolatot. — Dehogy fekszem kés alá. Hiszen három hónappal ez­előtt még kergettem a labdát az üzemi kispályán . . Aztán tegnap, amikor kora- délelőtt szürke ünneplősben, mintás nyakkendővel bejött az üzembe, az emeleti tanácste­remben félrehúzódott. Levette cipőjét, talpát a radiátornak támasztotta, bízva abban, hogy ettől megszűnik a zsibbadás. Tudta, hogy ez csak a pillanat­nyi jó. Az érszűkület ettől még megmarad. Az álom, ami régen nem adatott meg Jól emlékszem még arra, amikor édesanyám kézen fogott — éppen itt az ideje fiam, hogy zenét tanulj -, s felmentünk egy emeletet, a neves zongo­raművészhez, hogy órát ve­gyünk. Aztán az első tíz perc után félbeszakadt a pályám — azóta sem tudom miért — s nem lett belőlem zongoramű­vész. — Könnyű hangszer? Attila kétszer is megemeli az oboát, s megsaccolja: — Talán, ha másfél kiló. Miután közös nevezőre ju­tunk, elárulja, hogy egyáltalán nem nehéz az oboát megszó­laltatni. Hat éve tanul itt a komlói zeneiskolában: hetente egy órát a tanár bácsi felügye­lete mellett, s természetesen ott­hon minden nap gyakorol. — És az elején ...? — Amikor megkaptam a hangszert az iskolától, csak annyit tudtam, hogy három da­rabból áll, s hogy miként lehet szétszedni meg összerakni. Ha­zavittem, s próbáltam fújogatni. — Miért az oboát választot­tad? — A belvárosi iskolában, aho­va járok, volt egy hangszerbe­mutató. Ez tetszett a legjob­ban. Hát így. Ábrahám Attila nyolcadik osztályos, „komoly” fiatalember. Már szakmát is választott: mű­szerész lesz, Szereti a számtant és a fizikát, s a család úgy döntött, hogy Pestre megy ta­nulni. Ott rokonoknál lakhat. — És a zene . . .? — Az, abbamarad. Majd hozzáteszi, hogy nem véglegesen. A hangszert le kell adni, de a középiskolában már nem lenne annyi ideje, hogy még különórákra is járjon, hi­szen fő dolog a szakma. Talán az első keresetek után vehet egy saját oboát is. Majd elvá­lik. Zenélő gyerekek lök akarata is — sok esetben valamiféle régi, titokzatos álom az elérhetetlen után, hiszen ne­kik ez akkor, jó pár esztendő­vel ezelőtt nem adatott meg. Az okok között persze ott van az az örök ok is: „Ha már a szomszéd gyerek hegedül, ak­kor te sem maradhatsz le, fi­am, legalább dobolni tanulj meg . . ." Pintér Ildikó akkor a legbol­dogabb, ha a dávidföldi csalá­di ház kis szobájában előve- heti a csellót, a kottatartót, s az öcsivel, az ötödikes Attilával játszhatnak valamit. — Apu, aki géplakatos a bá­nyánál, valamikor játszott a bányász-zenekarban — mondja. — Esz-trombitán. — És .. .? — Hát azt mondta, ha van hozzá kedvem, csak próbáljam meg. A csellót választottam, mert nagyon szép a hangja. •Hozzáteszi, hogy olykor néha, ha szomorú, bezárkózik, előve­szi a csellót, s játszik valami vidámat. — öt éve tanulsz .. . — Igen, s ha még egyszer választhatnék, akkor is ezt vá­lasztanám. Bár, az elején kicsit unalmas volt, keresni a fogáso­kat, a hangokat, no meg szol- fézsra járni sem a legjobb, de hát a kottában ki kell igazodni. Nem mutathat mindent meg a tanár néni. Mondja, hogy akkor izgult a legjobban, amikor az első kis kamarafellépés előtt meglátta a színfalak mögül, hogy apu meg anyu is beül q közönség közé. Esténként otthon, a csa­ládnak egészen más játszani. Ha valami nem sikerül, újra le­het kezdeni. De a pódiumon nem ... — Mi szeretnél lenni ...? Mosolyog. — Nem baj, ha még nem tu­dom? - kérdez vissza. Csak he­tedikes vagyok. A komlói zeneiskolában majd háromszáz fiatal tanul: ismer­kedik a zenével, a hangszerek­kel. A tanulóknak több mint nyolcvan százaléka munkásgye­rek, Hogy miért tanulnak? Va­laki azt mondta, hogy feltehe­tően közrejátszik ebben a szü­Fél évre száz forintot kell be­fizetni: a tandíj nem sok. Aki­nek becsúszik egy-két négyes, az is csak ötven forinttal fizet többet. Nagy lehetőség ez: így érzik a szülők is. A hangszert sem kell megvásárolni. Aki be­iratkozik, el is végzi azt a né­hány esztendőt, s ha nem is lesz belőle világhírű művész, de zeneértő, zeneszerető ember igen. Kerekképű, talpraesett srác Welczenbach Anti, mindjárt be­tűzi is a nevét, mert eddig bár­hol bemutatkozott,—mindjárt visszakérdezték, ötödik osztá­lyos a Kökönyös-keleti iskolá­ban, elsős a zeneiskolában. — Trombitás vagyok — mond­ja. Ehhez bizony tüdő kell. Kiigazít: — A rekeszizommal kell nyom­ni a levegőt, s főleg, nem sza­bad erőlködni. Mert akkor csak recseg és sípol. Na és a han­goláskor, vigyázni kell, hogy a pöcök el ne csússzon ... Amikor először jött a zeneis­kolába, félt, hogy majd kineve­tik, remegett is kicsit a lába, amint feljött az emeletre, de ma már biztosan tudja; semmi oka nem volt rá. Félévkor trombi­tából és szorgalomból ötöst kapott, szolfézsből négyest. — Szüleid? — Édesanyám betanított mun­kás a ruhagyárban, apukám csatlós Bétán. — Ők mit szóltak hozzá? — Apa azt mondta, hogy csak járjak, s ha látja, hogy viszem valamire, akkor vesz egy pisz­tont. Olyat, amilyen a tanár bácsinak van. — És meglesz? Már hogyne lenne meg. Hi­szen az úttörőzenekarban is játszik már. Kozma Ferenc Tizenhat évesen, harminc év­vel ezelőtt a Szorb-féle városi gázgyárhoz került. Kartonjára ezt írták: ürítő. A nagykemen­cénél dolgozott, amely ontotta a kiégett kokszot, a gázt. Már az első napokban az is meg­fordult a fejében, hogy otthagy­ja a gázt okádó üzemet, de a felvételre várók miatt, meg azért, hogy dolgozhat, ma­radt ... — Akkor a szükség és a ba­rátok kötöttek ide, de ma már minden. Nemrég azt mondta az igazgatóm, hogy áthelyez­ne a kettes telepre dicspécser- nek. Nem vállaltam, azért, mert akkor nem találkozhat­tam volna nap mint nap a régi kollégákkal. — Mégis másként alakult. — Három éve nagy változá­sok történtek az üzemben. Megszüntették a régi egysé­geket, a városi gázt a benzin bontásával állítjuk elő, s ké­szülünk a földgáz fogadására. Ezért vállaltam el a szigetelési csoportvezető teendőit. A gáz­csövek szigetelését végezzük. Az átállás nehézségeket oko­zott. Azelőtt nem foglalkoztam ilyen feladatokkal, ezért tanul­nom kellett. Hiába végeztem el a vegyipari szakmunkáskép­zőt, a művezetői iskolát. Mind­ez a ma feladatainak ellátá­sához kevésnek bizonyult. Ezért vagyok magammal elégedetlen: csak addig jutottam el, hogy beiratkoztam a technikumba... — Ezek szerint csalódott? — Ha valamiért keserű a szám íze, az amiatt lehet, hogy nem tanultam. De nem is bán­kódom miatta, mert a szabad­időmet másra fordítottam. A közügyért Az igazgatótól tudom. Azt kellene írni, hogy halmozza a társadalmi megbízatásokat Igazságtalan lenne. Szb-tag ét bizalmi. Munkavédelmi felügye­lő. A kerületi lakásgazdálko­dási osztály társadalmi albizott­ságának tagja. Közéleti em­ber. Amikor társadalmi tevé­kenységéről érdeklődöm, a vá­rosrész (I. kerület) gondjait ecseteli. — Nyolcszáz lakásigénylát tart nyilván a kerületi hivatal. De évente negyvennél több la­kást nem tudunk adni. Az épí­tési ütem szerintem nem kielé­gítő. — Ha lehetne, mit változtat­— A vállalatnál? — Tíz éven át ha két em­ber hozzászólt egy megbeszé­lésen, akkor azt mondtuk: si­keres értekezlet volt. Ma más a helyzet. Felszabadultabb a légkör. És mégis. A mostani emberek nem eléggé összetar­tok. Azelőtt tízszerte rosszabb körülmények között dolgoztunk, ennek ellenére kollektívabb volt a légkör. Azért, mert min­denki elfoglalt? Háhner István nem sokat szerzett” az életben. Kétszo­bás állami lakásban él, gyere­kei a bőrös szakmát választot­ták. Öt kielégítette, hogy mun­katársaiért, az első kerületie­kért tehetett valamit. Ha ideje engedte, kaolint vett a tenye­rébe, abból figurákat formált, fából gémet faragott. Csak a márvány keménysége rettentet­te meg. Pedig Bocz Gyula, a villányi kőbánya „gazdája” biztatta ... Háhner István végigjárta a kátrány desztillációt, volt kon­denzáció kezelő, függetlenített szb-elnök, gépházi munkás, s most csoportvezető, nem sokat „szerzett”, de annál többet tett. Háromszoros kiváló dol­gozó, s tegnap délelőtt jobb kezének gyűrűsujjára felhúzta a harminc éves szolgálat elisme­réseként járó arany pecsét­gyűrűt. Salamon Gyula ÉI etérték H

Next

/
Oldalképek
Tartalom