Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)

1975-01-13 / 12. szám

— Verseny a labdáért. (Soos Mihály és Szokolai István felvételei.) Az év sportfotói. Kapu előtt — Akrobatika a sportpályán Harman a huszonháromból Javában alapoznak már a PMSC labdarúgói. Ez az az időszak, amikor senki sem irigyli a játékosokat. A futások hosszát ezer méterekben mé­rik, az edzésidőt pedig órák­ban. A piros-feketék huszon- hármas keretében három új já­tékos található. Mindegyikőjük az ifjúsági és a tartalékcsapat­ban bizonyította, hogy ott a helye az első csapat keretében. Egyelőre még csak a kereté­ben. A több sok mindenen jó­részt rajtuk múlik. Tapaszti János 1955-ben született, 183 cen­timéter magas, 76 kiló. Döbrö- közön kezdett játszani, 1971- ben került a Pécsi Dózsához, Czibulka dr-ról ma is szeretet­tel beszél. A jól megtermett fiú legszívesebben középhátvédet játszik, de ezen a poszton nagy a versengés. Főként szélsőhát­védként veszik számításba. Szintén a Téli Kupa mérkőzésen mutatkozhatott be hivatalos ta­lálkozón a PMSC-ben, balhát­védet játszott, a Rába ellen. Englóner László majd idén bekerült az első csa­pat keretébe. Persze ezt meg­előzően történt egy és más. Erőssége volt a Rába Kupa­győztes Garami-csapatnak. Érett, sokoldalú középpályás játékára felfigyeltek a szakem­berek, bekerült a megyei és az Kézilabda DNK A HDN totótippjei a következő hétre: 1. Bologna—Napoli. A Nápoly az első liga legnagyobb döntetlengyár­tója idegenben. Tavaly Bolognában: 2:2. Most is így lesz? Tippjeink: x, 2. 2. Internazionale—Torino. Jobban hajt a Torino, de nem hinnénk, hogy meglepetést okoz. Tippjeink: 1, x. 3. Juventus—Fiorentina. A Juvének otthon győznie kell. Tipp: 1. 4. Lazio»—Milan. A Lazio ismét baj­nokságra tör, hazai győzelem vagy döntetlen. Tipp: 1, x. 1953-ban született. 181 cm magas, 73 kiló. Saját nevelés­nek számít, a Pécsi Dózsában kezdett játszani 1969-ben. Elő­ször az ificsápatban, majd pe­dig a tartalékban szerepelt. Lo- vig Károly volt ekkor az edző­je. Ahogy mondta, 1974 sérülé­sekben gazdag esztendeje volt, hónapokat kellett kihagynia. Év végén mégis bemutatkozha­tott az első csapatban. Az Ú Dózsa elleni Téli Kupa mécs­esén csereként állt be, majd Véménden már kezdő ember volt a hátvédsor jobb oldalán A védelem szinte minden helyén használható, leggyakrabban szélsőhátvédet játszatott vele Kovács edző. Lutz Jakab 1956-ban született, 183 centi­méter magas, 66 kiló, a Szé­chenyi Gimnázium tanulója. Pécsváradi fiú, ott lett először igazolt játékos. 1971-ben került a Pécsi Sportiskolához, 1974 júliusában a tartalékcsapathoz, 5. Sampdoria—Cesena. Hátu!sók ha találkoznak. Tipp: 1, x. 6. Temana—Róma. Terniben győz­het a Róma. Tippjeink: 2, x. országos vidék ifjúsági váloga­tottba. A Téli Kupa mérkőzésen kellemes meglepetést okoz a jó játékával, pedig a Videoton, az Ü. Dózsa és a Rába ETO tapasztalt, válogatott játékosai ellen kellett bizonyítania. Kívül­ről nézve talán neki van a há­rom fiú közül a legnagyobb esélye, hógy tavasszal NB l-es játékos legyen. Délelőtt csak ritkán edzhet — iskolába jár — ezért esténként, mikor a töb­biek már fürödnek, még túl­órázik egy kicsit. Garami edző nagyon jó véleménnyel van ró­la, társai is becsülik. Veszélyes ellenfele volt, Pénzes, aki az elején egy-kétszer meg­forgatta az újoncot, de aztán Tapaszti kemény szerelései megtették magukét. Megyei majd délnyugati ifjúsági válo­gatott volt, most került be a keretbe, a taralékcspatból. héttői Dunántúli napié l. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Készült Saphir 96-os ofszet rotációs eljárással Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054 Győzelemmel kezdett a kupavédő Vasárnap reggelre felszerel­ték a PVSK-csarnokban a lab­dafogó hálókat, felhúzták a kosárpalánkokat, a Péter—Vaj­da játékvezetői kettős „felügye­lete" mellett kilenc góllal meg­verte az Építőipari a Széchenyi Gimnázium középiskolás legé­nyeit és ezzel kezdetét vette a 24. kézilabda Dunántúli Napló Kupa első fordulója. A délelőtt folyamán három első osztályú találkozóra került sor. A har­madikon némi meglepetés szü­letett. A PMSC-ből átigazolt já­tékosokkal — Kálóczy, Kiss már játszott, és állítólag Pados is ide tart — alaposan megerősö­dött kesztyűgyáriak két góllal legyőzték a megyebajnok Bolyt. A délutáni műsor első meg­lepetését a Porcelángyár okoz­ta. Simán győzött az egy osz­tállyal feljebb játszó BTC ellen. Dr. Dombi Tibor, a Porcelángyár edzője elégedett volt és mint mondta, ha Tiszai nem fárad el, még nagyobb arányban is győz­hettek volna. A komlóiak két csapatából több ismert játékos hiányzott. Jeszencsák a sport­iskolások, Kitti pedig az első csapat edzője lett, Juhász pe­dig Várpalotára akar menni. A nap főmérkőzésén a tavalyi férfi kupavédő, Siklós nagy küz­delem után győzött a PMSC fia­talok ellen. A találkozó két gólerős játékos párharcát hoz­ta. A siklósi Bender 13, a pécsi Steer 9 gólt dobott. EREDMÉNYEK: Férfi I. osztály: Siklós—PMSC 24:22 (13:10). V.: Böhm, Kiss L. Kitűnő mérkőzés, szép gólok. Ld.: Bender (13), ill. Steer (9). Tanár­képző—Szentlőrinc 19:18 (9:11). V. Kisgadó, Kótzián. Megérdemelt fő­iskolás győzelem. Ld.: Posch (7), illetve Varga (10). Kesztyűgyár—Boly 19:17 (9:9). V.: Berkes, Raus. A má­sodik félidei jobb játékával győzött a Kesztyűgyár. Ld.: Cserepes (5)* ill. Burai (7). Komló B—Komló A. 27:24. (14:14). V.: Radnai. Róth. Békés házi rangadó. Ld.: Zacommer (8), ill. Klangár (11). Női I. osztály: Tanárképző—PEAC 17:7 (8:2). V.: Kisgadó, Kótzián. Jó formában játszott a Tanárképző. Ld.: Tílinger (8), ill. Kissné (7). Porce­lángyár—BTC 14:9 (8:6). V.: Radnai, Róth. ötletesebben játszottak a por­celángyáriak. Ld.: Sztranyák (4), ill. Gál (2), Éles (2). Kesztyűgyár— Komlói Carbon 11:9 (4:6). V.: Bőhm, Kiss. Színvonalas mérkőzés. Ld.: Ja­kab (4), ill. Daun (4). Férfi II. osztály: Kesztyűgyár—Me- cseknádasd 17:16, Sportiskola—István- akna 14:11. Tanárképző II.—Műszaki Főiskola 26:17. PEAC—PMSC II. 10:8. Női II. osztály: Cserkút—Tanárkép­ző II. 16:9. Sellye—Boly 20:7, Sport­iskola II.—Műszaki Főiskola II. 21:15. Ifjúsági fiú: Tanárképző—Vegyigép. ipari 15:13. Siklós—Szentlőrinci ÁFÉSZ 18:11. Középiskolás fiú: Építőipari—Szé­chenyi 17:8. Leöwey—506 ITSK 20:15. Nagy Lajos—508 ITSK 12:12. Szent- lőricni ÁFÉSZ—Szentlőrinc 23:17. A VOLÁN 12. SZ. VÁLLALAT, PÉCS, KOMLÓI ÜZEMEGYSÉGE autószerelőket és segédmunkásokat keres felvételre Jelentkezés : Komló, Autósvölgy. Egy-iksz-kettő 7. Varese'—Lanerossi. A Varesének győznie kell, ha meg akar kapasz­kodni az első osztályban. Tipp: 1, x. 8. Arezzo—Como. A Como feltétlen esélyes az egyik pontra. Tipp: x, 1. 9. Atalanta—Foggia. Az első ligát mindketten megjárt csapatok talál­kozóján a hazaiak az esélyesebbek. Tipp: x 1. 10. Avellino—Pescara. Tipp: 1. 11. Brescia—Novara. Egyenlő erők, a hazai pálya dönthet. Tipp: 1, x. 12. Reggiana—Genoa. A Reggianát temetnünk kell. Tipp: 2, x. 13. Sambenedettese—Perugia. Fi­gyelmet érdemel a vendégek igen jó idegenbeli mérlege. Tipp: x, 2. Pótmérkőzések: 14. Taranto—Par­ma. Tipp: x, 1. 15. Alessandria— Palermo. Tipp: x, 1. 16. Cagliari— Ascoli. Tipp: 1, x. I—mz—) SPORTJAI £ LAGOS: A Nigériában túrázó nyugatnémet Bor. Mönchengladbach labdarúgó csapata 30 000 néző előtt meglepetésre 3:1 (1:1) arányban vereséget szenvedett a hazai kupa­győztes Enugu Rangerestől. £ MOSZKVA: A kazahsztáni Ka- ragandában a 20 éves szovjet Alekszandr Grigorjev 221 cm-es eredményt ért el a férfi magasug­rásban — fedettpályán. £ CLAREMONT: A Track and Field World amerikai atlétikai szak­lap 1974 legjobb atlétájának a len­gyel világcsúcstartó és Európa-báj- nok Irena Szewinskát tette az első helyre 29 szavazattal, 157 ponttal — 25 ország 36 spojttudósítójának szavazása alapján. — A második helyre a nyugatnémet Rosemarie Witschas került 5 szavazattal, 57 ponttal, 3. pedig az ugyancsak nyu­gatnémet Ruth Fuchs 2 szavazat­tal, 42 ponttal. # GARMISCH PARTENKIRCHEN: A nyugatnémet műkorcsolyázó bajnok­ság párosversenyét a Corinna Halke, Eberhard Rausch kettős szerezte meg 7 helyezési számmal 105,62 ponttal, 2. Schneider, Pulcer 17 hsz., 99,15 pont, 3. Beck, Stahl 18 hsz., 98,07 pont. # BISHOPS STORTFORD: Nemze­tek közötti válogatott gyeplabda mérkőzésen Anglia 1:0-ás félidő után 2:2 arányú döntetlent ért el Malaysia ellen. ^ GÖPPINGEN: Nemzetközi ké­zilabda mérkőzésen az ex Európa Kupa győztes nyugatnémet Göppin­gen 17:17 (8:7) arányú döntetlent ért el a román Steaua Bukarest ellen. # SAN FRANCISCO: A nemzet­közi női teniszverseny döntőjében, a 75 000 dolláros Virgina Slims tor­nán Cris Evert 6:1, 6:1 arányban győzött Billie Jean-King ellen. £ SAPPORO: A 90 m-es sáncon 47 versenyző részvételével nemzet­közi síugró versenyt rendeztek. A győzelmet az olimpiai bajnok ja­pán Yukio Kasaya szerezte meg 242,2 pontos eredményével (105 és 108 m) ugrásával. A 2. helyen a finn Rautionaho végzett 231,5 pont­tal (102, 107 m) harmadik az ugyancsak japán Sawada lett 234,7 ponttal (101,5, 100 m). £ BUENOS AIRES: Buenos Aires­ben magyar idő szerint éjfél körül vógetérő Forma—1 autós világbaj­nokság 1975. évi első futamára le­bonyolították a kötelező edzést. A 15 versenyből álló Grand Prix soro­zat az argentin viadallal rajtol. A 23 résztvevő közül a legjobb köridőt a francia Jean Pierre Jarier érte el, Uop Shadow* gépkocsiján 1:49,21 perces idővel a közel 6 km-es pá­lyán, így ő kapta az első rajthelyet. A további sorrend az élen Pace (brazil) Brabham BT 44, Reutemann (argentin) Brabham BT 44, Lauda (osztrák) Ferrari 312 B4, Emerson Fittipaldi (brazil) McLaren M 23. A Tanárképző—Szentlőrinc mérkőzésen szép támadás után be- vetődéssel gólt szerez a szentlőrinci játékos. Arató László felvétele.

Next

/
Oldalképek
Tartalom