Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)
1974-12-25 / 353. szám
Megalapozott remények 3ZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Alit tettünk gyermekeinkért? Kétmilliárd forint állami segítség Új iskolák, óvodák, bölcsődék, játszóterek A szocialista brigádok példamutatása Gyermekáldás. Ilyen szépen és találóan nevezi a magyar nyelv a család gyarapodását, a kis jövevény érkezését. Kifejezi egyben azt is, hogy a gyermek öröm, ahogy mondani szoktuk: kincsünk, szemünk fénye. Gondoskodni arról, okit szeretünk, kedves kötelesség. Értük dolgoznak a szülők, hogy legyen derűs otthon, ruha, étel, játék. Értük fáradozik a nagyobb család, a közösség, a társadalom. Mit tettünk a gyermekekért 1974-ben? Számunkra is ünnepi ajándék számbavenni az ered ményeket, csokorba gyűjten ami értékben kifejezhetetlen amivel gazdagabbak lettünk Kormányzatunk ebben az évben számos új rendelkezéssel javította a gyermekes családok helyzetét. Magasabb lett a gyermekgondozási segély, s kétszeresére nőtt az anyasági segély összege. A dolgozó nőket és gyermeküket egyedül nevelő apákat — a gyermekek számától függően — kettő, öt, illetve kilenc nap fizetett szabadnap illeti meg. A kicsinyek betegsége esetén 3 éves korig 60 nap, 3 és 6 év között 30 nap táppénzt vehet igénybe az anya. Több mint kétmilliárd forintot áldoz évente kormányzatunk annak érdekében, hogy hazánkban kialakuljon a háromgyermekes család. Kifejeződik ez abban is, hogy a többgyermekes családok kedvezőbb feltételek között juthatnak lakáshoz. Országszerte, így Pécsett és Baranyában is számos új létesítmény született ebben az évben, elősegítve, hogy gyermekeinket mind megfelelőbb környezetben és körülmények között neveljük. A teljesség igénye nélkül soroljuk fel a legjelentősebbeket. Lippón új, korszerű, 6 tantermes iskolát vettek birtokba, Kertvárosban pedig a 16 tantermes iskola második 8 tanterme, valamint a kiszolgáló helyiségek készültek el az idén. Pécsett a Karikás Frigyes úti iskolában úszó-tanmedencét adtak át. Kialakításánál igen jelentős társadalmi munkát végeztek a MÉV dolgozói. Nőtt az iskolák felszereltsége, Pécsett közel egymillió forintot fordítottak szemléltetőeszközök beszerzésére, a korszerűbb oktatás feltételeinek megteremtésére. A Köztársaság téri általános iskolában üzemi dolgozók és a szülői munkaközösség társadalmi munkában hozta létre az úttörőszobát, napközis játéktermeket, vetítőszobát, fizika-, kémia-, biológia-kabineteket. A Pécsi Hőerőmű 3 szocialista brigádját dicséri: büfét kapott a pécsi Gyárvárosi Általános Iskola. Komlón, o Steinmetz Miklós Szakközépiskolában bővítették a könyvtárat, szabadpolcos kölcsönző, olvasóterem várja a gyerekeket. Az Építsünk óvodát-akció keretében épült, vagy kialakított óvodákban újabb 800 gyermek megnyugtató elhelyezése vált lehetővé. Siklóson új óvodát és bölcsődét avattak, Hetvehelyen, Godisán, Somogyapátiban, Gö- rösgalon, Drávátokon épületek átalakításával, bővítésével teremtettek óvodát, játszókat, foglalkoztatókat. Pécsett 16 helyen, így a Geisler Eta utcában, a Nagy Jenő utcában, a Szabadság úton. a 39-es dandár úton, a Hajnóczy úton, az Endresz György úton, a Bőrgyárban, Dohánygyárban és másutt inPécsett 800 gyermek résiére épült óvoda az Építsünk óvodát-akció keretében A TARTALOMBÓL: Erőnk évről évre nagyobb Beszélgetés Horváth Lajos elvtárssal, a Megyei Tanács elnökével A rr rr gyűrű bezárult Harminc éve kezdődött meg Budapest felszabadítása A B>CtA-város Apák és fiúk Hazánk és a világgazdaság dithattak az idén új óvodai csoportokat. Pécsett, a belvárosban Ifjúsági Ház, a Komarov Gimnázium mellett korszerű tornacsarnok épül. Új otthont kap a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet, megszépül, bővül a délszláv általános iskola diákotthona. Újmecsekalján rövidesen elkészül egy új bölcsőde. Sokat tettünk, s még többet szeretnénk tenni gyermekeinkért. Új iskolák, óvodák, bölcsődék, parkok és kirándulóhelyek, társadalmi munkában készült klubok, foglalkoztatók, szemléltetőeszközök és játékok, temérdek ajándék. Ezer jele a szeretetnek, amit gyermekeink iránt érzünk. így lehetünk gazdagabbak, mint amire a hivatalos költségvetésből tellene. Ha valahol felállítanák az emberiség karácsonyfáját, amelyen az esztendő kedvező eseményeit fehér, a kedvezőtleneket fekete gyertyák jeleznék — a fehérek lennének többségben. Ilyenformán képzeljük el a mai nemzetközi politikai karácsonyfánkat, bár az is igaz, hogy nem mindenki látja így. Ha például egyes nyugati politikusokra hallgatnánk, akik sötét színekkel festik le a jelent — még a fenyőfát se lenne kedvünk felállítani. Ök tehát fekete szemüvegen át nézik a világot, szerencsére ettől még nem lesz olyan, mint az ő szemüvegük. Szó nélkül azonban mégse menjünk el a sötét kép mellett. Az idézett nyugati politikusoknak valami okuk mégis csak van erre. Az infláció, ornely hidegrázásként futottját országukon és nem akar múlni, az energia- és nyersanyagvólság, amely arra készteti őket, hogy gazdaságuk kényszerű átrendezését fontolgassák: ez a keserűre hangolt beszédek fő indítéka. De miért beszélnek a világról? Vajon az egész földet átfogná ez a hidegrázás aggodalom és gond? Nem fogja át! Bár némi hatással — másutt is érezhető. A szocialista országok külpolitikájának történelmi vívmánya, hogy a hidegháborút sikerült felváltani az enyhüléssel, hogy a gazdasági együttműködés a nemzetközi élet egyik fő vonásává lett, s így megalapozott remény van az atomháború elkerülésére. A világméretű gazdasági együttműködés azonban — óz igen nagy és kölcsönös előnyök mellett — elhozza a tőkés világ megrázkódtatásainak, elsősorban az áremelkedésnek bizonyos — átszűrt és csökkentett — hullámait hozzánk is. Ez azonban a nemzetközi helyzetnek csak egyik vonása. Ami számunkra az általános helyzet szempontjából döntő, hogy a szocialista közösség léte stabilizáló, békét biztosító, a társadalmi haladást serkentő hatással van a világra. A nyugatiaknak szembe kell nézniük gondjaikkal, ezt vállukról senki le nem veszi. A világ azonban sokkal több, mint a fejlett tőkés országok csoportja. A nemzetközi élet fő irányzata az enyhülés. A nagy horderejű szovjet-amerikai megállapodások mellett az 1974. esztendő számos más olyan eseményt is hozott, amelyek a fő irányzatot erősítik. Megdőlt a portugál és a görög fasizmus, korszerűbb rendszer váltja fel a régit Etiópiában; minden eddiginél szélesebb támogatást kapott az arab népek ügye; ha lassan is, de haladt az európai biztonsági és együttműködési értekezlet munkája. A fejlődés azonban nem egyenletes. A Közel-Keleten Izrael makacssága miatt ismét a robbanás határáig nőtt a feszültség; Chilében tartja magát a fasiszta katonai junta; Indokínában még mindig nem állt helyre az igazi béke; időnként nem lebecsülendő ellentmondásokba lendülnek az enyhülés ellenségei és a kínai vezetők még mindig ragaszkodnak a nemzetközi haladásnak oly sok kárt okozó magatartásukhoz. íme: ha nem teszünk is föl fekete szemüveget, a rózsaszínűt se használjuk. A józan realitás szemüvegét hordjuk. Ez o biztosítéka annak, hogy helyesen ítéljük meg a világot. Voltak idők, amikor az ember már akkor boldogan felsóhajtott, ha ezt mondhatta : ezt az évet is megúsztuk háború nélkül!- Ma sokkal többet mondhatunk el. Ráncokat mélyítő gondoktól, nehéz feladatoktól nem mentes ugyan az élet, mégis elégedetten gyújthatunk meg sok-sok gyertyát az emberiség karácsonyfáján. XXXI. évfolyam, 353. szám 1974. december 25., szerda Ára: 1,20 Ft