Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)
1974-12-04 / 332. szám
6 Dunántúlt napló 1974. december 4., szerda Illem szabad magukra hagyni a halaiba készülőkét Az öngyilkosok orvosa A házak egykedvűen nézik az utcát. Kötöttsapkás, maxikabátos lány húzza össze fázósan a göncét, két szatyros asz- szony beszélget. Komoly tekintetű, Eden-kalapos úr áll a buszmegállóban, A zebrán hárman igyekeznek éppen át, óvatosan néznek körül, hiszen már ott is előfordult halálos gázolás, meghalni pedig senki sem akar. Senki? A szék a kisebbik szobában van. Kényelmes, fekete műbőrrel bevont, forgó szék, amilyent igazgatók alatt lát az ember. Beleülök, kipróbálom. De tíz perc múlva nem is érzem magam olyan pompásan. Beszélgessünk, mondta orvosbarátom, s akkor nekikészülődtem, elkezdtem, de egy idő múlva rájöttem, hogy egyedül én beszélek. Elvesztek a szavak, a fejem tökéletesen kiürült. Riasztó helyzet volt. Igen, mosolygott az asztal túloldalán ülő orvos, ez egy ilyen szék . . . Arra kértem, hogy tízpercenként cseréljünk helyet. Akkor elnevette magát és átmentünk a másik szobába. • Keresik a bűnbakot Hirtelen és könyörtelenül vágok bele, mint a kezdő hóhér, aki eldöntötte magában, hogy most. — Mondja . . . Miért lesz valaki öngyilkos? Egészen másról beszélgettünk addig. — Mindenkiben lakik agresszivitás. Ha ez elér bizonyos szintet, levezetődik. Sokszor nem megfelelően, hiszen erre ritkán van lehetőség. — Szóval nem mindig azt vághatjuk pofon, akit szeretnénk . . . — Erről van szó. De azokról a konvencionális fékekről is, amelyek közbelépnek. Sok minden fékezi ezt az agresszivitást, amelyet aztán elfojtunk, vagy másutt levezetünk. Ha az agresszió szintje meghaladja a tűrés határait, s nem adódik levezetésre egyéb alkalom, az ember önmaga ellen irányítja. Az öngyilkosság voltaképpen ennyi. — Egész egyszerűen hangzik. Magyarázatot azonban szinte soha nem tudnak adni rá, okát a legtöbb esetben nem találják . . . — Az okok . . . Mindenki az okát keresi, vizsgálgatja. Pedig ennek a cselekedetnek nemcsak oka,' célja is van! Elsősorban a személyiség továbbélésének a lehetősége. Az agresszió közvetett hatása. A bűntudat kialakítása azokban, akik ellen a cselekvés irányult. Ne feledjük: óriási hatást érhet el valaki azzal, hogy végez magával! Mindenki foglalkozik a dologgal, keresik a bűnbakot. Emlékszik még Dómján Editre? Az egész ország a bűnbakot kereste ... — Nehéz kérdés is jöhet? — Igen. — Volt már olyan ember abban a székben, akiről biztosan tudta, hogy megöli magát? Akiről ott és akkor biztosan tudta? — Igen. Hosszas csönd. — Nehéz lehetett. — Nehéz volt. Valamennyiünknek. — Valamennyiüknek? — Igen. Ezt nem lehet egyedül csinálni. Ez csoportos munka. Minden esetet megbeszélünk, feldolgozunk, látjuk egymáson, hogy melyikünk indiszponált. Azt kikapcsoljuk. Ezt csak teljesen érintetlen, háborítatlan lelkiállapotban lehet végezni. Fáradtan, szórakozottan? Szó sem lehet róla. Azt az iszonyú nagy érzelmi terhet, amit az ilyen fajta emberekkel való foglalkozás jelent, egyszerűen megosztjuk egymás között. Kevesebb a saját konfliktus veszélye. — Azt beszélik, hogy a pszichiáterek előbb utóbb maguk is ... Szóval, hogy a páciensek hatása . . . — Amerikában felmérték az egyes orvosi szakmák között, hogy mekkora gyakorisággal fordul elő az öngyilkosság. A pszichiáterek vezetnek. Ha nem is úgy kell felfogni, mint ahogy beszélik, mindenesetre, aki magára maradva, egyedül végzi ezt a munkát, előbb- utóbb odajut, hogy nem tudja feldolgozni magában az érzelmi megterhelést és úgy jár, mint bárki más, hasonló helyzetben. Az orvos is csak ember. . . 3500 ö|í^yitkosi|fi|g A három ember átért, az Eden-kalapos urat és a maxiszoknyás lányt elvitte a busz. Újabb emberek léptek a színre — vagyunk elegen. Tíz és félmillióan. Sok mindenre büszkék lehetünk, mert nagyszerű eredményeket tettünk már az emberiség asztalára — sajnos, az öngyilkosság dolgában is előkelő helyen állunk. Elsők vagyunk a világon 1900 óta. Évente mintegy 3500 sikeres öngyilkosságról számol be a statisztika és több, mint tízszerese a sikertelen kísérlet. Mégis — miért? MIÉRT? — Magyarázni, azt lehet. Vannak elméletek, mint az anomia-elmélet, amely az ön- gyilkosságokat azzal magyarázza, hogy a társadalmat alapjaiban megrázó események következtek be, megváltoztak az erkölcsi, tulajdon, társadalmi formák, keverednek a régivel és ez aztán egyensúlyzavart hoz létre. De vannak olyan országok, ahol igen magas az öngyilkosok száma, és ahol semmiféle gyökeres társadalmi változást nem lehet kimutatni. Ez az elmélet tehát nem egyértelműen igaz. Fontos lehet az emberi kapcsolatok alakulása is. Ahol rideg, érzelemszegény a környezet a családban és szélesebb körben, ott az öngyilkosság gyakoribb. A kudarcokat fel kell tudni dolgozni, az ilyen helyen a kudarc-élmény tűrése a legalacsonyabb. — örökletességre sosem gondoltak? — öngyilkosok nem születnek. Arról van szó, hogy kitől kapja a viselkedési mintát az illető, öngyilkosnak lenni, élni, bizonyos magatartás-formákat jelentenek. Járt itt már olyan ember, aki pendelyes gyerek korában ott asszisztált, amikor öregapját levágták a kötélről, fiatalemberként élte át, hogy édesapját hazahozták az erdőből, ahol felakasztotta magát... Aznap, amikor nálunk járt, fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene. Olyan helyzet elé került, amelyhez meg kellett találnia a megfelelő magatartási formát, amelyet meg kellett volna oldania. Természetes volt, hogy azonnal a kötélre gondolt. Ezt aztán könnyen vélhetik örökletes- ségnek, pedig nem az. És mintát, sajnos, kapunk eleget. A sztárok öngyilkosságai nálunk és a világban valóságos öngyilkossági hullámokat produkálnak. — Mint annak idején a Werther... — Pontosan. Cry for help Presuicidalis syndroma. Szép név, így hívják a szakemberek azt a jelenséget, amikor az öngyilkos-jelölt megmagyarázhatatlan dolgokat tesz. A halálba készülő ember jeleket hagy maga után. Elmegy szokatlan időpontban olyan ismerőséhez, akinél évek óta nem járt. Csönget. Köszön. Bemegy és leül. Mi újság? Semmi . . . Csönd van, némi zavar, az ismerőse nem érti. ül egy darabig, aztán felugrik és megy. Meghülyült, gondolja magában a vendéglátó, de amikor meghallja, hogy az illető másnap, netán aznap este megölte magát, gyötörni kezdi a bűntudat. Mindent megért. Hát persze! Szerencsétlen. És, ha akkor én megmondom ... Ha szólok valakinek . . . Ha teszek valamit . . . Felelősnek érzi magát ismerőse haláláért. A halálba készülő ember sejtelmes kijelentéseket tesz. környezete nem érti vagy nem ér rá foglalkozni „ezekkel a hülyeségekkel”. A halálra célozgat. Ez nem érdekel senkit. Búcsúleveleket irogat. Gyászolni kezdi magát. Mindent, mindent csak utólag értenek meg az emberek, mindenre csak utólag találják meg a megfelelő magyarázatot. És iszonyú önvádak alakulnak ki, újabb tennivalói akadnak a pszichiáternek. — A legszomorúbb az, hogy kimutatható, hogy a jelöltek 85 százaléka tette előtt orvoshoz megy. Segítséget akar, panaszkodik, alvászavarokat, fejfájást jelez. És nem segítséget kap, hanem gyógyszert. Altatót, amit , később bevesz. Mi adjuk a fegyvert a kezébe. Ha felismernék ezt a jelenséget, betegség-tünetet, presuicidális syndromát, más lenne a helyzet. Az angolok cry-for- help-nek, segélykiáltósnak nevezték ezeket a jeleket. A közöny, érdektelenség a legnagyobb baj, legdurvább hiba! Nem szabad magukra hagyni ezeket a beteg embereket.- Betegek?- Igen. Az öngyilkosság mindenképpen kóros.- És milyen megoldás volna jó?- Angliában megszervezték a telefonvonalakat. Kitűnően szervezték meg s amióta az emberek ismerik azt a telefonszámot, amelyen lelki segítséget kapnak, negyven százalék, kai csökkent az öngyilkosságok száma. Ez zuhanás!- Nálunk sem ártana akkor bevezetni Pécsett.- Nem szeretném idő előtt elkiabálni, de jó úton van ... Okas önkontroll Egy csoport az öngyilkosok orvosa. Megosztják a terheket, izgulnak minden emberért. Sokszor este tizenegykor csörög a telefon a team-vezető lakásán: jól csináltuk vajon? Ezt rendszerint álmatlan éjszakák követik. Állandó pszichés karbantartás — valahogy a TMK-hoz hasonlítható az a tevékenység, amely a csoport minden tagját érinti. Szakemberek, egymást kezelik. Észre- vesznek egymáson minden személyiségből fakadó védekezést, gondot, fáradtságot. És ez elvezet aztán egy igen nagyfokú önismerethez, önkontrollhoz.- Jó így élni?- Könnyebb. Nekünk nagyon nehéz a dolgunk és mindent meg kell tanulnunk. A demokráciát is. De megtanultuk.- Ez azt jelenti, hogy erre a pszichés karbantartásra, minden embernek szüksége volna? Hogy mindenkinek meg kellene ismernie magát, hogy okos önkontroll mellett kellene élnie? Akkor nagyot tennénk a tudat fejlődéséért?- Azt jelenti. A házak egykedvűen nézik az utcát. Emberek jönnek-mennek. Eden- kalapban, maxiszoknyában, szatyrokkal, anélkül. A zebrán óvatosan nézegetnek körül, mert ezek az autók szörnyű, hogyan közlekednek, aztán már gázoltak a zebrán is. Meghalni pedig senki sem akar. Kampis Péter 29. Ugrottam. Nem akartam sokáig otthagyni őket. Egy perc, kettő, kapkodtam, és futottam vissza. — Föltettem a gázra. Apa egészen hárafordult, az ajtó felé: — Nem mondtad a barátunknak, hogy... — megvakarta a tarkóját — miafene! hogy vendégünk lesz este?... Jaj. — Apa, hiszen . . . — Nem mondtad. Rosszul tetted. — ... hiszen csak most jött! — De te, természetesen, maradsz! — paskolta Miklós térdét, aki engedelmesen ült mellette a bőrkanapén. — Olasz, úgy nézem tiszt, katonatiszt, de jámbor fickó, nem számít. Olyan amolyan .. . Néha megjelenik, eljön ide, egyszer meghívjuk, este így, ilyenkor . . . nem baj, semmi ... Ne törődj vele, te hozzánk tartozol I Miklós közben egyfolytában engem nézett, apa válla mögül a szememet kereste. Ha tudtam volna mondani valamit! . .. Apa fölállt, megérintette a kezemet: — Kiforr a kávé! — indított az ajtó felé. — Nézz utána. — Rögtön . . . Ügy engedtem el magam után a kilincset, hogy keskeny rés maradjon, s odakint, a konyha és az előszoba között is nyitva hagytam. Mégse hallatszott ki semmi. ♦ . . . Meg fogok magyarázni Miklósnak mindent — egyedül ezt éreztem fontosnak. Dario Santi széptevését nem értheti félre, annál sokkal okosabb fiú. Figyelte, figyelte, persze hogy egész este őt figyelte, de tudhatja, hogy ez semmi, az olaszok mind ilyenek. Butaság; mi lehet ebből?! Nem gondolja komolyan senki. Világosabb a napnál, hogy butaság. Láthatta, hogy apa se törődik vele igazán. És én se maradtam mellette többet, mint amennyi a vendégnek kijár, hiába csókolta meg mindenért a kezem. Csak Vé-mama meg Hedvig, ők szúrkálnak összevissza! Nekik jobban tetszik ez az alacsony tálján bonviván — nem tudom, Hédi miért nem fogja meg magának?! Bizonyisten, nem ismerem ki magam velük! Hiszen Vé-mama tulajdonképpen fél tőle, mert a németeket nem szereti, a németektől fél a legjobban — és egy olasz az majdnem német (legalábbis, a háború szerint, — viszont amíg tart a háború, addig csak így lehet nézni mindent). Tehát válogatás nélkül fél mindtől, de azért mégse árt, ha legalább egy ilyen akad a közelben, ennek már a beosztása is igen rejtélyes lehet —- tiszt, de milyen tiszt, hogy mindig ráér?! — szükség esetén hátha segít majd, és reménykednek, talán meg is lehetne kérni. Hédi még nógat is, reggelenként a konyhában, meg ilyenkor, hogy legyek ehhez az olaszhoz kicsit kedvesebb. Persze, ő csak egyetlen Vilmájára gondol, csak Vilmuska biztonságát ne veszélyeztesse itt semmi! — legyek hát kedvesebb Dario Santihoz, egy olasz tiszt látogatása a házban sokféle mendemondát eloszlathat, vagy megelőzheti, hogy egyáltalán gondoljanak itt valakiről olyat, ami nem kívánatos. Egyszóval, némi védettség a mostohánknak — nem tudom pontosan, hogy miért vagy mivel szemben . . . Santi úrral azonban bármiről inkább lehetett szamárkod- ni, csak politikáról nem. Én semmi furcsát nem találtam ebben, hiszen például apa is ilyen, és valószínűleg sokan gondolkoznak hasonlóan. Legföljebb annyiban nem volt egészen természetes így, mert Dario elvégre katona, olasz tiszt, miért mondja hát mindenre: — Politika nincs! Ahogy a szótárból kibetűzte magának: — Politika nem tudni! Néha így is: — Politika, politika! Nem kérdezni, nem beszélni! Legfőképpen pedig: ha egyszer nem szereti őket!... Hedvigre azt mondja, öreg, és hogy az ilyen okos lányokból nem lesz jó anya. Vilmuskáról meg elfordítja a fejét, de nem azoktól a furcsa rángásaitól fél, hanem képtelen elviselni a tudatot, hogy mostoha. Hiába, az olaszok másfélék, én mondtam nekik. Hiszen még anyut se szereti! — Nem tehetek róla, hogy senkivel se kedves, nekem meg minduntalan megcsókolja a kezem. (Folytatása következik.) Tízen Sopianaeból Állampolgári ismeretek November elején volt az eredményhirdetése az Állampolgári ismeretek általános iskolai tankönyvpályázatnak, melyet az Oktatási Minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet és a Tankönyvkiadó Vállalat írt ki. A pályázaton sikeresen szerepeltek a Pécsi Tanárképző Főiskola történelem szakos hallgatói. A zsűri első díjat nem adott ki. Két II. díj, két III. díj és több pénzjutalom került kiosztásra. A Történelem Tanszék Tudományos Diákkörének „Tízen Sopianae- ból" jeligéjű pályamunkája 10 000 Ft-os második díjat és 4000 Ft-os különdíjat kapott. A pécsi főiskolások kapták a legmagasabb ösz- szegű díjat. A pályázó csoport tagjai: Holti Zsuzsa IV. é. orosz-tört. szakos, Nagy Zsuzsa IV. é. magyar-tört. szakos, Varga Lajos IV. é. orosz-tört. szakos, Papp Mária U. é. magyar-tört. szakos főiskolai hallgatók, Lux Ilona és Szűcs Anna magyar-tört. szakos általános iskolai tanárok és Bilecz Endre főisk. tanársegéd, Nászay Csilla az AG- ROBER műszaki rajzolója a grafikákat készítette. Fontos szerepet vállalt a tankönyv kidolgozásában Simon Gábor, a Pécsi Állam- és Jog- tudományi Egyetem III. éves hallgatója. A pályázat elkészítését Bernáth János főiskolai adjunktus irányította. Pécsi műkincsek színes nyomatokon A napokban megállapodás jött létre a Janus Pannonius Múzeum és a Képzőművészeti Alap Kiadó- vállalat között arról, hogy közös gondozásukban 1975 első felében megjelenik a pécsi Csontváry Múzeum katalógusa. A katalógus Csontváry Kosztka Tivadar Pécsett látható nyolc nagyméretű festményét színes, 12 grafikáját fekete-fehér reprodukcióban adja közre. A megállapodás szerint a hagyaték őrzője, Gerlóczy Gedeon valamint a pécsi Janus Pannonius Múzeum birtokában levő összes Csontváry-festményről színes levelezőlapok készülnek. Ezek országos terjesztésben mindenütt kaphatóak lesznek. Ezenkívül a pécsi Zsolnay-kerámiagyűjtemény anyagából tíz féle hasonló színes levelezőlap készül és kerül országos terjesztésre. A pécsi Modern Magyar Képtár anyagából válogatással ugyancsak színes képes levelezőlapok és naptárok készülnek a jövőben.
