Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)
1974-12-29 / 355. szám
A Véménd meglepetése Jól hajrázott a Szigetvár A Szászvár többre képes A labdarúgó-bajnokság átszervezése után az NB III. délnyugati csoportjába négy baranyai csapat került. A PVSK 28 pontjával az első helyen zárta a: őszi szezont. A PVSK telje- síiményéről már volt szó lapunkban. most a Véménd, a Máza- Czászvári Bányász és a Szigetvár értékelésére kerül sor. A Véménd eredményével kellemes meglepetést okozott. A termelőszövetkezeti csapat a hatodik helyezettel azonos pontszámmal — 20 pontot gyűjtöttek össze — a nyolcadik helyről várja a tavaszi folytatást. Az átigazolási időszakban több magasabb osztályt megjárt játékossal erősítettek, ennek ellenére a vezetés azt a célt tűzte a csapat elé, hogy ne legyenek a kiesők között. Eddig a célt alaposan túlteljesítették. A jó eredmény elérésében" döntőnek bizonyult, hogy nagyon akart a csapat. A 19 mérkőzés alatt volt ugyan egykét rövidzárlat (Székesfehérvár), de a legjobbaknak is egyenrangú ellenfelei tudtak lenni. Legyőzték többek között a listavezető PVSK-t, és a harmadik helyezett BVSC-től is csak balszerencsés körülmények között szenvedtek vereséget a fővárosban. Döntő tényező az is, hogy a bázis - a helyi termelőszövetkezet — maximálisan biztosítja a feltételeket. A csapat eddigi edzője Szőke József megvált a véméndi- ektől, januártól Tárcza Zoltán személyében függetlenített edző i ányítja majd a munkát. A főfoglalkozású edzőtől az utánpótlás előrelépését is várja az egyesület vezetése. Az őszi szezonban 16 játékos kapott lehetőséget, közülük Doszpod, Kelemen, Tüske, Szabó és Telek valamennyi mérkőzésen játszott. A góllövő-listát Jánosi és Telek vezeti 6—6 góllal. A legjobbak: Kiss, Kelemen, Kajtór és Doszpod voltak. A Máza-Szászvári Bányásznál legalább 19 pont megszerzését tűzték ki célul, de csak 17-et sikerült szerezni. Ennél valóban iöbbre képes a bányász csapat. Pillanatnyilag ugyan nincs nagy probléma, hiszen a 12. helyen zárták az őszt, de a mezőny rendkívül tömör és könnyen lehet baj. A bajnokság első felében belső problémák miatt ingadozóbb volt a csaDat teljesítménye. Néhány idősebb játékos többet engedett meg magának, mint lehetne. Stepán Tibor edző és a szakosztály vezetése nagyon helyesen nem riadt visz- sza a fegyelmezéstől és bátran építettek a fiatalokra. A fiatalítás természetesen nem megy egyik napról a másikra. A bajnokság második felére aztán feljavult a csapat és a táblázat első három helyezettjével szemben 50 százalékos teljesítményt ért el. Ez azt igazolja, hogy a szászváriak többre képesek. A legjobb teljesítményt Szu- lics nyújtotta. A legeredményesebb játékosnak Stemler bizonyult 10 góllal, míg a fiatalok közül Katona fejlődött a legtöbbet. A Szigetvár az első mérkőzését megnyerte, aztán sorra vereségek következtek. Ennek oka a hiányos felkészülés volt. Gyakorlatilag az új edző — Megy- gyes Lajos — csak egy héttel a bajnoki rajt előtt ismerkedhetett meg a játékosokkal. A csapat sokáig az utolsó helyen kullogott, majd a szeTestedzes-e a munka? # Csökken az emberi mozgás Mérlegen az NB lll-as mennyisege Rendszeres mozgás naponta Kapható a hírlapárusoknál és a postás kézbesítőknél Természetesen hamar fejest ugrottak a medencébe az első vendégek, köztük — élve az alkalommal az úszók és az öttusázók. De jópár „civil" vendég is úszkált a kellemes, 27 fokos vízben. — Nagyon szeretek úszni, nyáron minden nap itt vagyok a Hullámban — mondta Pogány Károlyné, a Széntröszt Pedig az ember mozgásra született. Ennek hiánya súlyos károkat okoz az emberi szervezetben. Orvosok, tudósok kimutatták a mozgáshiánnyal járó veszélyeket, s kidolgozták a megfelelő ellenszert is. Fiataloknak, öregeknek egyaránt arra keíl törekedniük, hogy naponta rendszeresen pótolják a munkavégzés során hiányként fellépő mozgást, s ezáltal elérjék testük állandó edzettségi állapotát. Nem kell tehát mást tenni, mint hogy egy kicsit ki-ki önmagát, munkavégzését megfigyelje és felmérje. Ha ezt megtesszük pontosan, rájövünk majd arra, hogy testünknek meíy részei és milyen arányban vesznek részt munkavégzésünk során a mozgásban, S amelyik testrészünk egyáltalán nem, vagy csak igen kismértékben végez munkát, mozgást, azt érdemes pótolnunk. Ma már a testedzésnek, a mozgásnak számtalan formája ismeretes, a természetjárástól a kocogásig, a házi tornától a súlyemelésig, a futástól az evezésig. S ha elvégzik ezekben az önméréseket, egyértelműen felelnek majd a címben feltett kérdésre: A munka önmagában még korántsem testedzés! TOTÓ A totó-52. heti. 13 plusz 1 találatos szelvénye a következő: 1. Birmingham—Ipswich 0:1 2 2. Burnley—Carlisle 2:1 1 3. Chelsea—Queens Park 0:3 2 4. Everton—Middlesbrough 1:1 x 5. Leicester—Leeds 0:2 2 6. Luton—Wolverhampton 3:2 1 7. Manchester City—Derby C. 1:2 2 8. Newcastle—Liverpool elhalasztva 9. Sheffield U.—Arsenal 1:1 * 10. Stoke—West Ham 2:1 1 11. Tottenham—Coventry 1:1 x 12. Oldham—Manchester U. 1:0 1 13. Orient—Sunderland 1:1 x 14. Cardiff—Aston Villa 3:1 1 15. West Bromwich—Blackpool 2:0 1 16. Bristol Rovers—Bristol City 1:4 2 „Hagyjanak engem békén, dolgozom én eleget, mozgok -is sokat, minek nekem még ezen kívül sportolnom is!?” Hányszor, hány helyen és hány ember szájából elhangzik ez a kijelentés, amikor egy-egy üzemben, gyárban, irodában felhívják a dolgozók figyelmét a testmozgás, a testedzés valamilyen formájában való részvételre. A munka minden esetben bizonyos mozgáselemekkel párosul. A korábbi évtizedek, évszázadok során azonban óriási változások következtek be a munkavégzés milyenségében. Míg korábban általánosságban az összetett mozgással járó munkavégzés volt a fő jellemző, addig a technika óriási fejlődése révén ma mór csak egynéhány speciális mozgásfajta jellemzi munkavégzésünket. A szakosodás lecsökkentette az élet modern területén a mozgásformákat. A különböző típusú forgácsológépeken dolgozók szinte teljes munkaidejükben egyhelyben állnak, s elsősorban kezük, karjuk van némiképpen igénybe véve. Egyre több helyen végeznek ma már ülőmunkát — s itt nem csupán az adminisztratív munkakörökről van szó. A munkavégzés ma fizikailag kétségkívül kedvezően alakult a dolgozók szempontjából. Egyre kevesebb már azoknak a dolgozóknak a száma, akik „holtfáradtan" távoznak munkahelyükről. A technika fejlődésével párhuzamosan azonban csökken az emberi mozgás mennyisége. zon közbeni edzőcserék látszólag még bizonytalanabbá tették a csapat helyzetét. Megy- gyes Lajostól Borovácz Sándor, majd Mátyás József vette át az edzések irányítását. Átad fák a közönségnek la bda rúgócsa patok őszi szereplése Kollár, a Szigetvár kapusa elöklözi a labdát I December vége lévén, szokatlan látvány fogadta szombat délután a látogatót a Hullámfürdő előcsarnokában. Szerencsére az edzőcsere nem okozott újabb törést, váratlan győzelmek sikerélményhez juttatták a játékosokat, mely eredményességben is megmutatkozott. Idegenben győzték le a BKV Előre és a Véménd együttesét, az utolsó fordulóban pedig 10 emberrel fektették kétvállra a sokáig élen álló Dunaújvárosi Építőket. Az utolsó öt mérkőzés 70 százalékos eredményt hozott. Az őszi szezonban 19 játékos szerepelt, Varga és Csőre minden találkozón ott volt. A legjobbak Béni, Varga, Szöllősi, Dvorszky és Csőre voltak. A góllövőlistát Csőre vezeti 9 gólllal. Lázár Lajos Pécs első fedett uszodáját Kinyitott a pénztár és a vendégek egyre-másra vették útjukat az öltöző felé. Nem nehéz kitalálni, hogy elérkezett a várva-várt pillanat: átadták a nagyközönségnek Pécs első fedettuszodájót a Hullámfürdőben. A belépő első megállapítása: nemcsak jó a sátortetős uszoda, hanem szép is. Az építők befejezték a medence környékének lebetonozását, virágok kerültek a sátor végébe. Elkészült a világítás is: kigyulladtak a lámpafüzér fénycsövei. A sportolókra is gondoltak: nagy másodpercmutatós óra jelzi az idő múlását, jövő év elején pedig új pályaköteleket kap a medence a Vízmű jóvoltából. Amint Solti Dezső, a Vízmű igazgatója elmondta, a pécsi Graboplast sátortető jelenleg a legnagyobb az országban. Felépítésében tucatnyi vállalat vett részt, költségei mintegy hétmillió forintra rúgnak. A nyitvatartás rendje a következő. Reggel 6-tól 8-ig a sportolók jöhetnek edzeni, 8-tól 18 óráig a- nagyközönség veheti igénybe az uszodát, 18 órától 21 óráig ismét a sportolók következnek. Szünnap minden hónap első hétfőjén és keddjén, egyébként vasárnap és ünnepnap is nyitva. A belépőjegyek árai nem mondhatók drágának. Egész napra 10 forint, fél napra (déltől) 7 forint. Diák, katona és nyugdíjas jegy 5 forint. Ha csoportos látogatásról van szó - például iskolai úszóoktatás — akkor személyenként és óránként 2 forintot kell fizetni. dolgozója. — ülőmunkát végzek, rám fér a testmozgás. Nagyon szeretem a Hullámfürdőt, „ősidők óta" ide járok, itt tanultam meg úszni is 5 éves koromban. Csak egyet mondhatok: csodálatos a fedettuszoda, máskor is jövök. Végül kellemes kötelezettségünknek teszünk eleget, amikor megemlékezünk azokról az emberekről és vállalatokról, akik legjobban szívügyüknek érezték a fedettuszoda ügyét. Dr. Németh Lajos, a városi tanács elnökhelyettese mindvégig rajta tartotta szemét az építkezésen, nem egyszer személyes közbelépésével segített átjutni egy-egy buktatón. A Vízmű igazgatója, Solti Dezső és Korhecz József a fürdők üzemvezetője nélkül aligha állna a sátortető, nagy munkát végeztek és végzett az egész vállalat, mint ahogy dicséret illeti az Építő és Tatarozó Vállalatot is, Habó József igazgatóval és Wunderlich József főmérnökkel az élen. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivata\ • 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 Nyitva 8—18 óráig 27 fokos víz Belépődíj: 10, illetve 7 forint MEGJELENT *