Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)

1974-12-23 / 351. szám

A budapesti találkozó visszhangja + HIDEG. India északi ré­szein szokatlanul hideg, fagyos, ködös, esős az időjárás. A rossz idő következtében Uttar Pradesh államban 48, Ozsam- mu és Kasmír államban 20, Biharban pedig több mint száz személy életét vesztette. ♦ OMLADOZÓ ISKOLÁK. Angliában több mint 35 ezer olyan épület — köztük ezernél több iskolaépület van — amely bármelyik pillanatban össze­omolhat — derült ki az épüle­tek állapotának kivizsgálására alakított bizottság jelentéséből. Pedig a bizottság jelentésében említettnél legalább kétszer több ház van Angliában, amely kriptává válhat az emberek számára — írja a Daily Te- I egraph. + GERALD FORD amerikai elnök az ország romló gazda­sági helyzete miatt tanácsko­zásra hívta össze munkatársait. A megbeszélés előtt republi­kánus szenátorok nyilatkozat­ban kérték az elnököt, hogy te­gyen ' energiagazdálkodási kényszerintézkedéseket és léte­sítsen a növekvő munkanélküli­ség enyhítésére egymilliárd dolláros alapot. ♦ A CHILEI JUNTA „kiváló­nak" nevezte a Kínai Népköz- társasággal fenntartott kapcso­latait — jelentette a Latina hír- ügynökség Santiagóból. A fa­siszta junta hivatalos képvise­lője szerint a két ország áru­csereforgalmának nagysága már eléri az évi 100 millió dol­lárt. A képviselő emlékeztetett arra, hogy a junta nagykövet­séget tart fenn a kínai fővá­rosban és bejelentette: „Most tanulmányozzuk a meglevő kapcsolatok bővítésének mód­szereit.” ♦ NÉGYÉN. Ho Cseng-ven, oki a szecsuáni tartományban eddig csapattiszt volt, immár a kínai fegyveres erők vezérkari lőnökhelyetteseként szerepel. Ho Cseng-ven a negyedik sze­mély, akit az utóbbi hetekben erre a posztra kineveztek. + HITEL. Kuvait az arab or­szágok gazdasági fejlesztésé­nek elősegítésére létrehozott pénzalapjából 28,2 millió dol­láros hitelt adott Szíriának és a Jemeni Arab Köztársaság­nak. ♦ MÉLTÁNYOLTA... A hi­vatalos egyiptomi látogatáson tartózkodó Sauvagnargues francia külügyminisztert va­sárnap egyórás megbeszélésen fogadta Anvar Szódat elnök. Sauvagnargues a nap folya­mán megbeszélést folytatott Higazi miniszterelnökkel és Isz- mail Fahmi egyiptomi külügy­miniszterrel is. Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára ebédet adott Sauvagnargues tiszteleté­re, s pohárköszöntőjében mél­tányolta Franciaország közel- keleti politikáját. • • Ünnepélyes hatalom­átadás Jörge Campios külügyi ál­lamtitkár jelenlétében Por­tugália szombaton Saotomé városában hivatalosan át­adta a hatalmat Sao Tómé és Principe felszabaditási mozgalmának (MLSTP). Az ünnepélyes hatalomátadás­ra a lisszaboni kormány és a szervezet képviselői kö­zött a múlt hónapban Al­gírban létrejött megállapo­dás értelmében került sor. A két szigetet függetlenné nyilvánításáig — 1975. jú­lius 12-ig — ideiglenes kor­mány, illetve a föléje ren­delt portugál főbiztos irá­nyítja majd. Az ideiglenes kormány vezetőjét és négy tagját az MLSTP, egy tagját pedig Portugália nevezi ki. Megmozdult a hegyoldal Síelők tragédiája Tirolban Vasárnapra virradó éjjel fák­lyák fényében folytatták a men­tési akciót Tirolban, ahol Kitz. bühel környékén lavina temet­te el síelők egy csoportját. Az utóbbi évek egyik legnagyobb lavinaszerencsétlenségének ed­dig kilenc halálos áldozata van, de vasárnap is folytatták a mentést és kutatást, így felte­hetően újabb eltűntekre buk­kannak. Amikor szombaton dél­után váratlanul „megmozdult a hegyoldal", a veszélyeztetett területen mintegy 15 síelő tar­tózkodott. A Bécsi Rádió vasárnap dél­előtti jelentése szerint nem sok remény van arra, hogy a hótö­meg alatt valaki is életben má­radhatott. A színhelyre helikop­terrel érkeztek mentőalakulatok, műszeres kutatást végeznek, ezenkívül a lavinamentésre be­tanított kutyákat is bevetették az eltemetettek felderítésére. Vasárnap hivatalosan közöl­ték, hogy az eddig megtalált kilenc szerencsétlenül járt oszt­rák és nyugatnémet turista és sielő személyazonosságát sike­rült megállapítani. Voltak, akik átélték a bor­zalmas, pillanatok alatt leját­szódott lavina-tragédiát. Az egyik szemtanú beszámolt arról, hogy nagy, robbanásszerű zajt hallott, majd férje, akivel együtt haladt le a pályán s tőle mind­össze két méternyire volt, el­tűnt a szeme elől. Gulyukova, szovjet partizánnő, aki a Kis-Kárpátokban harcolt. Karol Savéitól, a Csehszlovák—Szovjet Baráti Társaság Szlovák Központi Bizottságának titkárától átveszi a társasági Érdemrend 1. fokozatú kitüntetését. ♦ MINI-CSÚCS. Egyiptom, Szíria, Jordánia külügyminiszte­rei és a Palesztinái Felszabadi­tási Szervezet képviselője ja­nuár 1-én Kairóban ül össze, hogy a rabati arab csúcson ho­zott határozatok szellemében megvitassa a gerillamozgalom és Jordánia kapcsolatait és a genfi közel-keleti békeértekez­leten való PFSZ-részvétel kér­déseit — jelentette vasárnap az AI Ahram. ♦ JASSZER ARAFAT, a PFSZ ♦ NYOMOR. Csaknem egy­millió belga él szegénységben és nyomorban, derül ki egy Brüsszelben nyilvánosságra ho­zott tanulmányból, amelyet c nyugdíjasok, öregek és a mun­kában megrokkantak helyzeté­nek javításáért küzdő társadal­mi szervezetek hoztak nyilvá­nosságra. A vasárnapi jugoszláv lapok első oldalaikon, részletes jelen­tésekben számolnak be az Eu­rópai Kommunista és Munkás­pártok Konferenciája budapesti előkészítő tanácskozásának be­fejezéséről. A Borba közli a ta­lálkozóról kiadott közleményt, és valamennyi lap ismerteti Alekszandr Grlicskovnak, a JKSZ küldöttsége vezetőjének Belgrádba való visszaérkezése után adott nyilatkozatát. Az er­ről közölt Tanjug jelentés sze­rint Grlicskov nagyon jónak ér­tékelte a találkozót és kiemel­te, hogy az további lépést je­lent az európai konferencia fe­lé, amelyet a jövő év közepe táján tartanak meg. A vasárnapi jugoszláv lapok ezenkívül közlik a budapesti ta­lálkozó nemzetközi visszhang­ját, kiemelve a magyar lapo­kat, mindenekelőtt a Népszó badságot. Idéznek a Pravda és a Rabotnicseszko Delo írásai­ból és egyes nyugati lapok cik­keiből. Portugál—NDK közös közlemény Berlin : Vasárnap hazaérkezett Lisz- szabonból az NSZEP Központi Bizottságának küldöttsége, me­lyet Hermann Axen, a Politi­kai Bizottság tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára vezetett. A delegáció Lisszabonban megbeszéléseket folytatott az Alvaro Cunhal vezette portu­gál pártküldöttséggel. A látogatásról kiadott közös közlemény tanúsága szerint a felek minden megvitatott kér­désben azonos álláspontot vallottak. A találkozón idősze­rű nemzetközi kérdésekről, a pártközi kapcsolatokról, vala­mint a kommunista és mun­káspártok közös harcáról volt szó. Lisszabon : Vasárnap visszautazott Luan­dába Antonio Rosa Coutinho angolai portugál főbiztos. ♦ + TEHERÁN. Vasárnap Mo­hammad Reza Pahlavi sah fo­gadta a háromnapos hivatalos látogatáson Iránban tartózkodó Jacques Chirac francia minisz­terelnököt és feleségét. végrehajtó bizottságának elnö­ke a palesztin forradalom tá­mogatására alakult Arab Front (összarab Front) algíri ülésén elhangzott felszólalásában ki­jelentette, hogy fenyegető kö­zelségben van az ötödik közel- keleti háború. Arafat indokként utalt arra, hogy Izrael a jelek szerint képtelen belenyugodni katonai és politikai kudarcaiba. A palesztin vezető másrészt úgy tartja, hogy az imperialista or­szágok Izraelt legjelentősebb szövetségesüknek tartják az energiaválság leküzdésére irá­nyuló terveik elérésére, s ez is valószínű tényezője lehet eset­leg egy újabb közel-keleti há­borúnak. ♦ ROBBANÁS. Két hatalmas robbanás rázkódtatta meg szombaton este, már zárás után az egyik legnagyobb bej­rúti áruházat. Súlyos anyagi károk keletkeztek, emberélet­ben nem esett kár. Az izraeli nehéztüzérség a hét végén órá­kon át tüzelt dél-libanoni fal­vakra. Az izraeliek ezen kívül géppuskával lőtték a tűzszüneti vonaltól mindössze egy kilomé­ternyire lévő Blida falut is. Bej­rúti lapjelentések szerint az izraeli támadók tetemes anyagi károkat okoztak. ♦ PORTUGÁL KÜLDÖTTSÉG. Vasárnap elutazott Moszkvából a Jósé Vera Jardim külkeres­kedelmi államtitkár vezette portugál küldöttség. A delegá­ció tárgyalásainak eredmé­nyeként — mint ismeretes — kereskedelmi és hajózási egyez­ményt írtak alá a Szovjetunió és Portugália között. ROMÁN KARTON 13,90 Ft-os reklámáron! AUTÓSZÖNYEGEK minden típusú gépkocsihoz. Nagy választékát találja A MECSEK ÁRUHÁZ textil osztályán, II. emeleten. A természettel szembenálló orvosnak van néhány perce Lehet-e gyógyítani a halált? Az életből a halálba való átmenet nem pilla­natok alatt történik és több szakaszra oszlik. Az első közülük a klinikai halál, amely az utolsó lélegzetvétellel és szív­dobbanással áll be. Hat perc az a maximális idő, ameddig az agy él az utolsó szívdobbanás után . . . Moszkvában befejezte mun­káját a Nemzetközi Reanimá­ciós Szimpózium. Az esemény kapcsán az APN tudósítója, Vlagyimir Nyegovszkij profesz- szorral, a fiziológiai-kísérleti laboratórium vezetőjével be­szélgetett. — Az orvostudomány fejlődé­se arra ösztönöz minket, hogy akkor se álljunk tétlenül, ha betegünk kritikus állapotba ke­rül. Ma már olyan esetekben is győzedelmeskedhetünk a ha­lál felett, amelyekben tegnap még reményünk sem volt. Hat perc A nagyszámú kísérletek és a gazdag klinikai tapasztalatok megcáfolták azt a halállal kapcsolatos szemléletet, amely ezt az eseményt Rubiconnak tekintette. Úgy vélték, hogy csak egyszer lehet meghalni. Bebizonyosodott, hogy a halál visszafordítható folyamat. Ter­mészetesen nem minden eset­ben, a hirtelen „alaptalan ha­lálról" von szó, amikor életerős szervezet pusztul el. Még egyéb feltételek is szüksége­sek, a legfontosabb közülük az azonnali orvosi segítség. Az életből a halálba való átmenet nem pillanatok alatt történik és több szakaszra osz­lik. Az első közülük a klinikai halál, amely az utolsó léleg­zetvétellel és szívdobbanással áll be. Hat perc az a maxi­mális idő, ameddig az agy él az utolsó szívdobbanás után. A szívizmok munkáját viszont esetenként néhány óra múlva is újból sikerül megindítani. A természettel szembeszálló orvosnak van néhány perce. Erős hatású gyógyszerek állnak a rendelkezésére és különböző fogások, a mesterséges léle­geztetés, a szívmasszázs ... A szív munkájának megindításá­hoz még rendelkezésre áll a defibrillátor, amely meghatá­rozott impulzusokat bocsájt ki és munkára készteti a megállt szívet. Mindezeket az eszközö­ket már széles körben alkal­mazzák a reanimációs közpon­tokban, amelyeket minden na­gyobb szovjet kórházban fel­állítottak. A mentőállomásokon sokkellenes brigádokat szervez­tek. Különleges berendezések állnak a rendelkezésükre a kli­nikai halál elleni harcban. Már több ezer embert mentettek meg, akik balesetek és kataszt­rófák során a halál mezsgyéjé­re kerültek. A reanimációs módszereket sikeresen alkal­mazzák „az első számú halál­nem”, a szívinfarktus ellen. Korszerű berendezések segítik az orvosok munkáját, a szov­jet kórházakban az ilyen bete­geknek intenzív osztályokat lé­tesítettek, ahol szüntelenül fi­gyelik az emberi szervezet alapvető fiziológiai funkcióit. Az orvos időben megkapja a vészjelzést, így azonnal meg­teheti a szükséges intézkedé­seket. A felső határ azonban még mindig az a bizonyos öt perc, amely az esetek döntő több­ségében áthághatatlannak tű­nik. Felmerült a kérdés, miként lehetne meghosszabbítani a klinikailag visszafordítható ha­lál idejét? Ez ma a legfonto­sabb kérdés a reanimációs ku­tatók és orvosok számára. Mérgező savak Az ember szervezete egy bonyolult, mégpedig önvezérlő rendszer. Abban a pillanatban, amikor megáll a szív, a szer­vezet az élet és a halál mezs­gyéjére kerül, az önvezérlés megszűnik. A szövetek, így az agy szövetei is nélkülözik a működésükhöz szükséges oxi­gént. Eltorzul az anyagcsere, melynek következtében mérge­ző savak keletkeznek. A mér­gező anyagokat kiszűrő máj és vese vérellátásának megszűné­se visszafordíthatatlan folyama­tok kezdetét jelenti. Ezeknek a jelenségeknek a megakadályozása a klinikai halál határoinok kitágítását jelentik. E cél elérése érdeké­ben különböző módszereket al­kalmazunk. Egy részük még kí­sérleti stádiumban van, míg másokat már alkalmaznak a klinikák. Az egyik legkidolgo­zottabb módszer a hipothermia. a szervezet lehűtése, vagyis oz anyagcsere és ezzel a veszélyes savak keletkezésének lelassí­tása. Esetenként célszerű kü­lönleges búra alkalmazásával a fej, azaz az agy hűtése, ahol a visszafordíthatatlan folyama­tok a többi szervnél korábban kezdődnek. A magam részéről célszerű­nek tartom a plazmoforézis módszerének alkalmazását, amikor a mérgező anyagokkal túltelített vért lecsapoljuk, ki­vonjuk belőle a vörösvérteste- ket és a fehérvérsejteket, majd ezeket visszavezetjük a szerve­zetbe. Donor, gépek... A vér salakoktól való megtisz­títását az úgynevezett keresz­tező véráramoltatással végez­zük, egyelőre állatkísérletek­ben, amikor a klinikai halál állapotában lévő állat véredé­nyeihez az egészséges donort kcpcsoljuk. Egy ilyen kísérlet során si­került helyreállítani a szerve­zet összes funkcióját, így az agy tevékenységét is, egy olyan állatnál, amely 20 per­cig volt a klinikai halál álla­potában. Érdekes eredménye­ket kaptunk, amikor az élő donor mellett mesterséges má­jat, vesét és véráramoltató be­rendezést kapcsoltunk a kísér­leti alanyhoz. Ez még tovább hosszabbította a klinikai halál állapotát. A reanimáció további fejlő­dése az elektronikához és a kibernetikához kapcsolódik, amelyek segíthetnek nekünk a halál és az életrekeltés bio­lógiai folyamatainak irányítá­sában. A gépek vezérlésével a szervezet funkcióit a megadott határok között tarthatjuk és ami nagyon fontos, előre jelez­hetjük a reanimáció kimenete­lét. Hétfői El A 180 tagú dallasi Baptista Kórus koncertje — fenyőfa-formában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom