Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)

1974-12-20 / 348. szám

Ökölvívó MNK Pécsett Gedó is szorítóba lép Ifjúsági csb Budapesten Az utolsó fordulójához ér­kezett az ökölvívó Magyar Népköztársasági Kupa. A II. csoport befejező fordulóját a Steinmetz SE rendezi Pécsett. A szurkolók öt csapat leg­jobbjait láthatják a szorítóban. A rendezd Steinmetz SE ver­senyzői mellett mérkőznek a Vasas, Kaposvár, Tatabánya és a Csepel legjobbjai is. Négy forduló után a Steinmetz SE vezet a csoportban és a pi­ros-fehéreknek esélyük van a győzelem megszerzésére. A forduló érdekessége, hogy papírsúlyban szorítóba lép Ge­dó György olimpiai bajnok. Ellenfele a pécsi Kálmán lesz. Légsúlyban indul a kaposvári Ferstek, harmatsúlyban Jung- hausz (Vasas) Jerzsabekkel ta­lálkozik. A felsőbb súlycsopor­tokban is több ismert verseny­zőt láthat a közönség. A már említett Steinmetz SE verseny­zők mellett Újvári, Galambos, Láng, Túri és Takács küzd azért, hogy ismét Pécsett ma­radjon a II. csoport bajnoki címe. 0 BERLIN. Hans Jürgen Kreische, az NDK válogatott és a Dynamo Dresden erőssége porcműtéten esett át, játékára hónapokon ót nem számíthat­nak. 0 HUELVA: Nemzetközi ba­rátságos mérkőzések: Huelva— Stoke City 2:0, Andalúziái válo­gatott—Románia 4:3. 9 LONDON. A negyedik li­gás Chester folytatja diadalút- ját az angol Liga Kupában. A Newcastle United elleni meg­ismételt mérkőzésen 1:0-io győzött és bekerült a legjobb négy közé. 0 ATHÉN. Rendkívül kemény küzdelmet vívott egymással a görög és a bolgár labdarúgó válogatott a szerdai EB-mérkő- zésen. A görögök nagyon örül­nek a sikernek, 40 év alatt elő­ször győztek Bulgária ellen. • MEXIKÓVÁROS. Sok volt a sportszerűtlenség a mexikói bajnokság őszi idényében. 147 játékost állítottak ki, továb­bi 825 nevét lelirták. Az argen­tin Juan Carlos Sconfianza, a Puebla kapitánya kiütötte egyik ellenfelét, majd az odasiető edzőt is leteritette egy ököl­csapással, 6 mérkőzéstől eltil­tották, ezenkívül 120 dollár büntetést fizet. Az elsőligás At- letico Espanolból 20 játékost állítottak ki a 18 hét alatt. 0 ZÜRICH. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség bíró-bi­zottsága ülést tartott, amelyen megvitatták, hogy milyen játék­vezetői javaslatokat terjessze­nek június 21-én a nemzetközi labdarúgó szövetség skóciai el­nökségi ülése elé. Azt a walesi javaslatot, hogy töröljék el a közvetett szabadrúgásokat, a bírók testületé elutasítja. A já­tékvezetők javasolják, hogy az NSZK-ban rendezett világbaj­noksághoz hasonlóan, minden pályára szabályszerűen jelöl­jék ki a fotóriporterek helyét. Megállapodtak abban, hogy nem javasolják szabadrúgá­soknál a les eltörlését, erre to­vábbi kísérletezések szüksége­sek. Az MNK befejező forduló­jára a PVSK tornacsarnokban kerül sor szombaton délután 16 órakor. * Az MNK mellett még egy fontos esemény résztvevői a baranyai ökölvívók. A megye ifjúsági válogatottja bejutott az országos négyes döntőbe, ahol Budapest I. és III., vala­mint Borsod válogatottja az ellenfél. Az országos ifjúsági CSB döntője Budapesten lesz szombaton és vasárnap. Europa­Amerika súlyemelő viadal A napokban Isztambulban ülése­zett az Európai Súlyemelő Szövetség vezetősége. A szokásos év végi be­számolók mellett véglegesítették 1975-re egy újszerű, bizonyára jelen­tős nemzetközi érdeklődésre is szá- mottartó eseményt. — 1975 novemberében Montreálban Európa—Amerika súlyemelő viadalok­ra kerül sor. Az 1976. évi - montreáli olimpiai játékok szervező bizottsága és a Nemzetközi Súlyemelő Szövet­ség elnöksége között már korábban megállapodás jött létre, hogy a szokásos eloolimpiát az Európa—Ame­rika találkozó jelentse. Montreálban két-két európai és amerikai csapat csap össze. A két csapat 18 ver­senyzőjét és a 2 tartalékot a szep­temberi, moszkvai világ- és Európa- bajnokság után, a szovjet főváros­ban jelölik ki. C VILÁG I Sf o 3 > Mérlegen a röplabda NB II. Nem lépett előbbre a sportág A röplabda NB ll-ben sze­repelt pécsi csapatok idei tel­jesítményeit vizsgálva, már az elején adott a következtetés: 1974. évben valóban nem lé­pett előbbre e sportág. A Vörös Meteor szerepelt a legeredményesebben. A fiúk ta­valy újoncként negyedikek vol­tak, idén hajszálon múlott a bajnokságuk. Az utolsó fordu­ló előtt azonos volt pontszá­múk a NIM csapatáéval. A pesti rangadón 2:1-es vezeté­sük után a negyedik játszmá­ban 9:4-es előnyre tettek szert és vezetőik a nézőtéren már nagy titokban kezetráztak egy­mással, de a végén a nagyobb tapasztalat az ellenfélnek nyújtotta a babért. Pető Imre szakosztályvezető, aki megte­kintette a múltheti osztályozok küzdelmeit, azt állítja, hogy a látottak alapján, csapata siker­rel megbirkózott volna a fel­adattal és jóllehet, hogy fel­kerülhetett volna az NB l-be. A PEAC volt NB l-es női csapatával „érmes" helyre pá­lyázott és kedvezőtlenebb játsz­maarányával negyedik lett. A fiúk kiesési gondok nélkül vé­geztek a tizedik helyen. Czakó Gyula dr. szakosztályvezető ön­kritikusan mondotta: — A lányok tavaszi első he­lyezése után a kedvezőtlen őszi sorsolás ellenére bíztunk a bronzéremben, ami nem si­került a végén. A cél nem le­hetett ennél magasabb, hiszen sem felkészülésben, sem játék­erőben nem ütötték meg a legjobbak szintjeit. A férfi csa­patnál is csak az volt a cél, hogy összekovácsolódjanak. Sajnos, edzőcserékre került sor, ma nincs szakvezetőnk és Az ÖKÖLVÍVÓ MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGI KUPA 5. fordulóját A HONVÉD STEINMETZ SE RENDEZI 1974. december 21-én 16 órakor, a PVSK-tornacsarnokban. Résztvevők: Budapesti Vasas, Csepel, Tatabánya, Kapos­vár, Honvéd Steinmetz SE. Jegyek a helyszínen kaphatók. Hárít a PEAC-sánc a Haladás elleni mérkőzésen. a csapatkialakítás sem sikerült úgy, ahogy szerettük volna. A Steinmetz SE férfi együt­tese újoncként a bentmaradá- sért küzdött. Mivel mindössze egyetlen sovány kis győzelmet aratott egy esztendő alatt, csak úgy maradhatott NB II-es, hogy a szombathelyi csapatok fúziója miatt nem volt kieső. A Tanárképző női csapatá­nak a sorsa is az utolsó for­dulóban dőlt el. Budapesten a mór érdektelen MAFC ellen 2:2-ig tartották magukat, az­után tapasztalatlanságuk miatt kapkodni kezdtek és kiestek. Ahogy évközben hangoztatták, erősítéseik nem sikerültek el­képzeléseik szerint és főleg itt­hon nem voltak eléggé határo­zottak. Felmerülhet itt is a kérdés, hogy vajon egy kis összefogás­sal nem érhettünk volna el sok­kal kedvezőbb eredményeket? A megkérdezett vezetők hatá­rozottan mondták, hogy idén nem volt gáncsoskodás, klubér­dekek hangoztatása. A PEAC például négy erősségét enged­te át a Meteornak és ez is hozzásegített a második helye­zéshez. Ugyanakkor a PEAC-ot női vonalon nemigen tudta vol­na erősíteni ez évben a Vörös Meteor. Abbon viszont meg­egyezett a vélemény, hogy a pécsi röplabdasport csak igen alapos szakmai munkával, a sportolók töretlen szorgalmával és mindenekelőtt ez eddiginél szervezettebb utánpótlás neve­léssel léphet ki szürkeségéből. T. Z. Hölgyek Férfiak figyelmébe ajánljuk, hogy a pécsi fodrászüzletek KARÁCSONY ÉS AZ ÚJÉVI ÜNNEPEK ELŐTT AZ ALABBIAK SZERINT tartanak nyitva: 1974. december 21-én 6—22 óráig, december 24-én 6—18 óráig, december 31-én 6—20 óráig. A többi napokon a nyitvatartási idő nem változik. Szabó, a PVSK egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékosa kapura tör. A felvétel a Máza-Szászvár—PVSK mérkőzésen készült. Fotó: Arató László. A táblázat élén a PVSK labdarúgói • Erőnlétben sokat javult a csapat • Esély a bajnoki címre Három pontos előnnyel a bajnoki táblázat első helyén zárta az őszi fordulót az NB III délnyugati csoportjában a PVSK labdarúgó csapata. En­nél jobb teljesítményre még a legelfogultabb szurkolók se számítottak. Az átszervezett bajnokság kezdetekor a szakvezetés az 1 —6. hely valamelyikének meg­szerzését tűzte ki célul. Elmé­letileg ebben ugyan szerepel az első hely, de a vezetés a bajnokság megnyerését nem tartotta elsődlegesnek. Nyáron Lendvai Miklós sze­mélyében új edző került a csapathoz. A rajt jól sikerült, de az ötödik fordulóban meg­torpant a csapat. Vereséget szenvedtek Véménden, majd hazai pályán a Bp. Építőktől. A hetedik forduló ismét vál­tozást hozott, az NB I. B-t megjárt Pénzügyőr csapatát a fővárosban fektették kétvállra. Ez a siker visszaadta az önbi­zalmat és egy héttel később az addig veretlen és listaveze­tő Dunaújvárosi Építőknél bi­zonyult jobbnak a PVSK. Ez­után ledolgozták a hátrányt és a tizedik fordulótól a Vas­út került az élre. Vitathatatlan, hogy a dél­nyugati csoportban van a leg­több bajnokesélyes. A BVSC, o BKV Előre, az Építők min­dent megtesz a feljutás érde­kében. Mégis, minek köszön­heti a PVSK őszi elsőségét? Döntőnek bizonyult a csapat erőnléte. A fekete-fehérek az első perctől az utolsóig jól bír­ják erővel. Nagyszerű példa erre a BVSC elleni rangadó. A fővárosi testvércsapat az el­ső félidőben már 2:0-ra veze­tett. Szünet után nagy fölény­be került a PVSK és nemcsak az egyenlítés, hanem egy perccel a befejezés előtt a győztes gól megszerzése is si­került. De több mérkőzésen szünet után fordította maga javára az eredményt a PVSK. Az erőnlét mellett még egy fontos tényezőről kell beszél­ni. A Vasút rendre jobbnak bizonyult a rangadókon. Az él­csoportba tartozó csapatok közül csak a Bp. Építőknek termett babér a PVSK-val szemben. Az őszi fordulóban Lendvai edző 19 játékosnak adott le­hetőséget. Szabó, Balázs I. és Grünwald valamennyi mérkő­zésen szerepelt, egyszer hiány­zott Kaszás, Somogyvári és Kanyar. A legjobb teljesít­ményt a közvetlen védelem nyújtotta. Ha sorrendet állí­tanánk fel, akkor Balázs I. kívánkozik az élre, de nem sok­kal marad el mögötte Szabó. Kialakult a középpályás sor is, ahol Grünwald volt a legered­ményesebb. Kaszás sokat javult a hajrára, Zoltai viszont adós maradt a helyzetek kihaszná­lásával. A csatársor legjobb teljesítményét Radics nyújtotta. A góllövő listát Radics veze­ti 12 góllal, őt követi Grün- wald 7, Somogyvári 6, Balázs I. 5 góllal. A PVSK évek óta esélyes a magasabb osztályba jutásra. Az elmúlt két évben nem si­került. Az őszi szereplés alap­ján most joggal várhatja a közvélemény, hogy a PVSK bajnokságot nyer. Ha Lendvai Miklós edző továbbra is ilyen következetes marad és a játé­kosok hozzáállása se változik, akkor a nehéz sorsolás ellené­re a tavaszi forduló végén is az első helyen állhat a csa­pat. Lázár Lajos a GLASGOW. 23 éven alu­liak válogatott mérkőzése: Anglia—Skócia 3:0. 0 PERNIK. Utánpótlás EB- mérkőzés: Bulgária—Görögor­szág 2:1. 0 FIRENZE. Artemio Franchi, az UEFA és az olasz labdarúgó szövetség elnöke nyilatkozott, mert több olasz lap értesülése szerint rövidesen a klubok is­mét szerződtethetnek külföldi játékosokat. — Nincs szó arról, hogy az 1966-ban kelt tilalmat feloldjuk — hangsúlyozta Franchi. Természetesen idővel bizonyos döntések felülvizsgál­hatók, de szerintem most az il­letékesek sokkal inkább nemet szavaznának, mint bármikor korábban. Dunántúli namo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó.Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054

Next

/
Oldalképek
Tartalom