Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)
1974-12-19 / 347. szám
1974. december 19., csütörtök Dunántúli napló Kevesebb bosszankodás? Gyorsjavító szolgálat A régi gyakorlat szerint ha meghibásodott egy csaptelep és ömlött a víz, a PIK-lakás bérlője szólt a házkezelőségnek, a ház- kezelőség a műszaknak, ők küldtek egy kivizsgáló szakembert, aki megállapította, hogy mi a hiba, visz- szament és továbbította a feladatot az illetékes javító vagy szerelő részlegnek. Június 1-től egyszerűsödött ez az eljárás: a házkezelő- ség a bejelentés után közvetlen küldi a műszaki technikust, aki megrendeli a munkát a karbantartóktól. Éves átlagban csaknem 30 ezer műszaki hibát jeleznek a lakók és a vállalat 96—98 százalékosan képes elvégezni a feladatokat. Párszáz család azonban mégis bosszankodik ha elhúzódik a javítás, avagy megfelelő szerelvény (pl. csaptelep) híján a vállalat nem tudja megjavítani vagy kicserélni a rossz felszerelést. Ha nincs anyag, az vitathatatlan akadály, ám egy- egy javítás elhúzódása két ok miatt lehetséges. Az első: a meghibásodás nem veszélyezteti a lakás, illetve az épület használhatóságát, és így a vállalat szakemberei a már beütemezett munkáik sorrendjét betartva vállalják csak a feladatot. A másik ok: a javításhoz nem egy, hanem esetleg három szakember munkája is szükséges. Például egy csőrepedésnél kell szerelő, kőműves és festő, így előfordulhat, hogy mind a három szakember más-más időpontban jelenik meg a lakáson és a pár órás munka napokat vehet igénybe. A PIK ezért arra törekszik, hogy minél több olyan szakembere legyen, akik nem egy hanem két-három mesterséghez is értenek. A várost kis területekre osztják, ahol két-három szakember lesz felelős az előadódó problémák megoldásáért. A gyorsjavító szolgálatot pedig a jövőre irányítják már. 1975-től komoly eredményeket várnak az új szervezeti változtatástól. Hatékonyság, szervezettség, ésszerűség, takarékosság A jövő év súlyzói Megszoktuk, amikor a következő év vagy évek terveiről beszéltünk, úgyszólván kizárólag csak nagyra- törő és szép céljainkat hangsúlyoztuk, a többiről nem esett szó, természetesnek vettük, a célok munkánk nyomán teljesülnek. Majd megoldjuk. Most azonban a tervekről szóló sajtóvélemények és más megnyilatkozások a célok mellett rögtön a nehézségeket is említik, elsősorban is a negatívan ható világgazdasági változásokat. Nehezednek a feltételek. Helyzetünkkel ma már azok is tisztában vannak, akik eddig jobbára csak a kirakatok tartalmán keresztül vetették össze és érzékelték gazdaságunk mindenkori gondjait. Nyersanyagszegény ország vagyunk, a világpiacra utalt ország vagyunk, minden harmadik termékünket elcseréljük a külfölddel. Nekünk nyersanyagra és olajra van szükségünk, azon felül is, amit a szocialista országok szállítanak. Ugyanakkor a tőkés világpiacon éppen e számunkra létfontosságú cikkek árai szöktek a csillagos égig, miközben az általunk külföldön eladott termékek ára csak kisebb mértékben emelkedett. ;ÉiéÍ^|QÍ|Íi|iÍ cserearányok Romlottak a cserearányok, s ezáltal veszteségek értek és érnek bennünket, s talán még nagyobb veszteségekre is fel kell készülnünk. A cserearányok romlásából már az idén is több százmillió dolláros veszteségek vannak. Hogy ez mennyi? Vessük össze a magyar gépipar egy évi tőkés exportjával —, amely körülbelül 300 millió dollár. Úgy jártunk, mintha a gépipar egész évben ingyen szállított volna a tőkés piacokra. A Közös Piac marhahúsbehozatali tilalmát nem is említem. És ezek csak a külgazdasági nehézségek. A képhez hozzátartozik, hogy a népgazdaság kiegyensúlyozatlansága is hozzájárult nehézségeinkhez. Többet használtunk fel és fogyasztottunk, mint amennyit idehaza megtermeltünk. Néhány új dologhoz a jövőben hozzá kell szoknunk. Az idén a tőkés világban dühöngő árhullám feltornyosult határainkon. Korábban mindezt a minisztériumok érezték: az átcsapó hullámokat, az életszínvonalra vigyázva, elnyelte az állami költségvetés. Most viszont — kölcsönzött megfogalmazással élve — egy kicsit mindnyájunknak meg kell támasztanunk a vállunkkal a határainkon átdobott terheket. Igaz, a fogyasztói árszínvonal évi egy-két százalékos emelkedéséhez vagyunk hozzászokva. Ismeretes a jövő évi előirányzat: a fagyasztói árszínvonal emelkedése nem haladhatja meg a 3,6 százalékot. Amiben, persze benne van, hogy elérheti. A tőkés piacokról behozott termékek áremelkedései nem hagyhatók figyelmen kívül, a terheket meg kell osztani. Hogy ezt a drágulást a költségvetésből vagy a zsebből fizetjük, végsősoron ugyanott vagyunk, mind a két esetben mindnyájan veszítünk a dolgon. Legyünk reálisak ez a 3,6 százalék szomszédainkhoz mérve még mindig szerény mérték. Lépéstartás Az árkérdés mellett egy másik új dolog — vagy inkább egyáltalán nem új —, okosabban és feszesebben kell gazdálkodnunk. Anyagainkkal, erőnkkel, eszünkkel. Hozzá kell szoknunk, ha akarunk, ha nem, a jövő évi 5—5,5 százalékos nemzeti jövedelem növekedést nehezebben és nagyobb erőfeszítések árán érjük el, mint most a 6 százalékot. Annyit fogyaszthatunk és használhatunk fel, amennyit megtermeltünk, de még ez sincs előre a zsebünkben. Most aztán mindnyájunknak, a munkapadnál és az íróasztaloknál meg kell lobogtatnunk a zászlót, amelyre már rég ráírtuk: hatékonyság, szervezettség, ésszerűség, takarékosság ... Szegények vagyunk nyersanyagokban és energiahordozókban, ám vanUf panelhax-színeaes A panelházak színesítésére új módszert vezetett be Dunaújvárosban az Építéstudományi Egyesület helyi csoportja. Színes hazai kőzúzalékból, műanyag kötőanyag felhasználásával színezik a házgyári lakáselemeket. Színes faliképeket is kialakítanak. A festék nélküli, színes faliképek időállóak és gazdaságosan készíthetők a házgyárakban. Szőlőoltványok Az ültetvénytervező és Szaporítóanyag Forgalmazó Vállalat lerakataiban Pécsett, a Ri- góder-tetőn és a Tiborc utca 97. számú házban mintegy 40 ezer szőlőoltvány várja a vásárlókat. Bőséges a választék Olaszrizlingből, Chardonnay- ból, Kékfrankosból és Cabernet Francból. Kisebb mennyiségben kaphatók a csemegefajták; a Cardinal, a Pannória kincse, az Irsay Olivér, a Csaba gyöngye, a Szőlőskertek királynője és a Saszla. A lerakatve- zetők a helyszínen laknak, így kora reggeltől késő estig felkereshetik őket a vevők. Átlagban 4 forinttal drágultak az oltványok a tavalyihoz viszonyítva. nak szakismereteink és termelési tapasztalataink. Akkor hát? Ésszel és fantáziával, energiával és vállalkozói kedvvel, előrelátással és rugalmassággal amink van, abba dolgozzunk bele mindent, abban legyen benne mai és holnapi megélhetésünk alapja. Megélhetés. Az egész világ fut a jobb megélhetés után, itt nincs pardon, a lépéstartásért meg kell küzdeni. Az életszínvonalról eddig nem esett szó. A tervekben az is benne van — reális lehetőségeinkhez szorosan kapcsolódva —, mennyivel növekszik az életszínvonal, a reálbérek és a reáljövedelem, a fogyasztás és a sok más egyéb. Vész nincs, nem kell összébb húzni a nadrágszíjat. A gazdaságnak viszont igen. Miklósvári Zoltán A mozsgói terményszárító. Nehéz küzdelem a természettel 160 Helye«« 28 méter Körülményes robbantás Névtelen és rang nélküli szocialista brigád. Tulajdonképpen ez nem igaz. István- aknán mindenki ismeri Mari- csékat. Az elmúlt esztendőben a brigád másfél évtizedes küszködés után elnyerte a zöldkoszorús címet. Van tehát nevük is, rangjuk is. A műszaki patronáló némi iróniával mondja, hogy ez az egyetlen brigád, amely az ő irányítása alatt elnyerte a szocialista címet, a többi mind feloszlott. Órája beszélgetünk — semmire sem jutottunk. A tények: István-aknán a széntelepek feltárása, a fejtési vágatok kihajtása a legsürgetőbb feladat. A kongresszusi munkaverseny egyik legfontosabb célkitűzéseként is ezt tartják számon. Maries Imre júniusban szerződést kötött a Mecseki Szénbányák igazgatójával: két hónap alatt 160 méter vágatot kihajtanak. Teljesítették. — Mehetünk haza? Mit akarsz még tudni? Reggel fél hét. Hajuk még nedves, bőrük vörös a forró fürdőtől. Kabátjukat nem vetették le, táskájukat hónuk alatt szorongatják. Sietnének. A csarnokban aknászok rohan- gásznak, az éjszakás teljesítményeket gyűjtik, a reggeles leszállóknak utasításokat adnak. Maries Imre sapkáját gyűri. Keze kirepedezett, a mosószer csak a sima bőrfelületről vitte le a piszkot. Néhány helyen üdepiros folt, az éjszaka lehorzsolta valami a bőrét. — Gábor, ugorj ki, nézd meg a táblán hány méterünk van. Károly Gábor mór az előbb mondta, hogy sietnie kell haza, délután kettőre mentő ügyeletbe vissza kell Komlóról érnie. — Huszonnyolc. Egy hónap teljesítménye. Nagyon kevés. Tíz esztendeje Széchenyi- aknón új bányamező feltárásán dolgoztak Maricsék: volt olyan hónap, amikor 180 méter vágatot hajtottak ki. — Emlékszel — mondja a csapatvezető, — amikor a robbantás rongyokká tépte a kabátom? Igen. Száz méterre kellett volna a robbantás helyétől elmenni — a kábel azonban csak harminc méter volt. Órák is elmúlhattak volna, míg új kábelt hoznak, a ciklusgrafikon szerint haladó gyorsvágathaj- tó csapat ennyi késlekedést nem engedhetett meg magának. Maries Imrével láttuk, amint felénk zúdul az ötven csillényi kő, de valami csodálatos véletlen folytán semmi bajunk nem lett. Templomnyi omlás felfogása közben találtam Maricsot, tíz kocsi fát is beépített, mire a köveket mozdulatlanná merevítette. Aztán az aknák mélyítése: akkoriban nem voltak még rakodógépek. ügyesség, kitartás, vakmerőség, időnként utolérhetetlen teljesítmények voltak a Maries brigád, főképpen a csapatvezető erényei. — Nem hittem, hogy végülis szocialista brigádot alakítasz, hogy az igazgatóval külön szerződést kötsz, még inkább hihetetlen. — Hát ha már úgyis annyi esztendeje együtt dolgozunk... A Mészáros Pista, Jelena István, a Szondi Sanyi, ez a Károly Gabi, a Bessenyei Tibi, a Hu- bi Gyula, Csonka János, Tóth Feri, Pethő Pál, Sörös János, a Nagy Jóska ... Régi gyerekek, a munkában mindig helytálltunk, most néhányon iskolába is járnak, aztán munka után Pécsbányán az úttörő parkot építjük ... Maries Imre ötven esztendős, másfél évtizede 49 százalék szilikózisa van. A Szondi Sanyi és a Károlyi Gábor az előbb azzal tréfálkoztak vele, hogy az első nyugdíjat már a temetőbe kézbesítik . . . Imre csak nevet, lent a bányában nehéz még versenyezni vele. A 28 méter nagyon bántja. Csak azt mondja: hát most csak annyira tellett, amennyit a táblára írtak. Harántvágatokat hajtanak. Ezekből csapolják le a később leművelésre kerülő széntelepek gáztartalmát. Csak sújtólégbiztos robbanóanyaggal lehet jöveszte- ni, ezzel kőben csak nagyon kis hatása van a robbantásnak, az is inkább az ácsolatokat viszi ki, mint a követ. A gumiszalag mellett három-négyszáz métert maguk hordják be az anyagot, nyolcvan kilós TH-va- sakat. Szembe hömpölyög a levegő, felkapja a port, apróbb követ. Véres a szemük, sokszor órákig nem tudnak elaludni, fájdalmas a szemhéjukat lecsukni. Ez is a mostani huszonnyolc méterhez tartozik ... A műszaki patronáló, Bánkúti Antal úgy tűnik, tréfálkozva mondja a legkomolyabb dolgokat is. Lehetséges, hogy néhány brigád szétoszlott, tény azonban, hogy Pécsbányán a szocialista brigádok egész sorának útját egyengette, mint a bányaüzem KISZ-titkára. — Menjetek már haza, újságcikkekből nem éltek meg! Este majd elalusztok, s csodálkoztok a huszonnyolc méteren, meg, hogy nincs nevetek, rangotok. Lombosi Jenő Takarmányüzem Mozsgón Évente 1000 vagon táp Két héttel ezelőtt adták át rendeltetésének a mozsgói Zrínyi Tsz új takarmány-központját. A központ három objektumból áll, egy bábolnai típusú terményszárítóból, egy 400 vagon befogadóképességű földszintes terménytárolóból és egy óránként 3,5 tonna kapacitású ÉLGÉP típusú takarmánykeverő üzemből. A szárító üzem a múlt ősz óta, a modern tárház a búza aratása óta üzemel, a keverőben még csak a próba- gyártás történt meg, de 1975 januárjától a szövetkezet megkezdi a különféle marha- és baromfitápok folyamatos gyártását. A beruházás 9,5 millió forinttal kezdődött 1973 áprilisában, s noha gyorsan elkészült, a menetközbeni módosítások és az építkezés közben felmerült előre nem látott problémák miatt, végül 14 millió forintba kerül. Az objektum lehetővé teszi, hogy a Zselic legnagyobb területű, 9167 hektáros, — több, mint 15 ezer holdas — termelő- szövetkezetében megoldják a szemestakarmányok ipari feldolgozását. A gabona útja a kombájn adapterétől a végtermékig, a tápig emberi kéz érintése nélkül történik. A kombájntól a nyerskukorica az 50 vagonos előtároló billentős garatába kerül, innen felvonókkal a szárítóba, amely búzából napi 35 vagonnal, kukoricából a víztartalomtól függően napi 15—20 vagonnal szárít meg. A szárított kukorica zárt rendszerben jut a 400 vagonos tárolóba — ezt a jövőben újabb 200 vagonos tároló csarnokkal bővítik. A tároló mellé épült keverőüzem folyamatosan dolgozza fel különféle tápokká a gabonát, évente 900—1000 vagon mennyiségben. A folyamatból egyetlen láncszem hiányzik, egy speciális betápláló kocsi, ún. Fluid-kocsi, amit már meg is rendeltek. GELKA-szerviz épül Komlón Régi vágya teljesül a komlóiaknak a jövő esztendőben: az igen rossz körülmények között működő Gelka-részleg új üzemépületet kap a város központjában. Az építéssel kapcsolatos szerződést az illetékesek a közelmúltban kötötték meg. Ezek szerint a szervizállomás a Kossuth Lajos utcában kapott helyet, az OTP és a fodrászat közötti üres telken. A modern állomás a szomszédos épületekkel azonos külső megjelenésű lesz. A kivitelezési munkálatokat a Sásdi Építőipari Szövetkezet 1975. március 1-én kezdi. A szervizépület átadási határideje 1975. december 31.
