Dunántúli Napló, 1974. december (31. évfolyam, 329-357. szám)

1974-12-01 / 329. szám

2 Dunántúlt napló 1974. december 1., vasárnap Egyesült a gerényesi, a sásdi és a vásáros- dombéi termelőszövetkezet Tíz falu 6 ezer hektár föld Tanácskozott a megyei diákparlament Fiatalok egy csoportja a diákparlamenten. Fotó: Erb János Felszabadulási ünnepi hét Sásdon Távirat érkezett Sásd nagyközség Pártbizottságá­ra, amely köszönti a párt-, állami- és tömegszervezeti vezetőket, a nagyközség egész lakosságát, felszaba­dulásuk 30. évfordulója al­kalmából. A feladó: Pécsi Mihály Kiskunfélegyházáról. Ott él az idős veterán, aki részt vett 1918-ban a Kom­munisták Magyarországi Pártja sásdi szervezetének megalakításában, s aki ma már egyetlen élő tanúja a történelmi sorsfordulóknak. Ez a szép gesztus járult hozzá ahhoz a programsoro­zathoz, amelyet Sásd felsza­badulásának évfordulójára szerveztek. Ma egy hete, va­sárnap a járás tizenkét mű­vészeti csoportjának bemu­tatóival kezdődött az egyhe­tes ünnepi sorozat. Kedden kiállítás nyílt a nagyközség felszabadulásá­nak történetéből. A hét köz­ben felszabadulási vetélke­dők zajlottak, a megye fia­taljainak részvételével em­lékstafétát rendeztek és sor került egy névadóra is: az ifjúsági klub felvette a már­tír-költő Radnóti Miklós ne­vét. Tegnap délután fél ötkor fúvószenekar muzsikája har- sant a művelődési ház előtt. Az egyik, hazánkban állo­másozó szovjet alakulat ze­nekara adott térzenét. Ugyanitt, az udvaron gyüle­keztek öt órakor a fiatalok, s, nemsokára megindult a fáklyás felvonulás. A Kapos­vári utcában az elé a ház elé mentek, ahol a KMP sásdi szervezete megalakult. Az emléktáblánál elhelyez­ték koszorúikat a Járási és a Községi Pártbizottság, a járási Hivatal és a helyi KISZ-szervezet képviselői. Ezután az ünnepi megemlé­kezésre került sor. Az elnök­ségben helyet foglaltak a járás és a nagyközség párt-, állami- és tömegszervezeti vezetői, valamint a meghí­vott szovjet katonai parancs­nokok. Az egyhetes ünnep­ségsorozat este, a művelő­dési házban rendezett ifjú­sági bállal zárult. ♦ Felszabadulási emlékün­nepséget rendeztek tegnap Bíkalon az Állami Gazda­ságban, melyen Farkas Béla párttitkár mondott ünnepi beszédet. A szalatnakiak is tegnap ünnepeltek, a meg­emlékezés szavait Somogyi Lászlóné tanácselnök mond­ta el. Szászvár és Máza tartott ünnepi tanácsülést a szász­vári Bányászklubban. Po- tyondi János tanácselnök ünnepi beszéde után a fia­talok a falu felszabadulásá­val foglalkozó vetélkedőn vettek részt. Abaligeten a község fejlődését dokumen­táló kiállítás nyílt, Bükkös- dön az ünnepi nagygyűlés mellett a KISZ-alapszervezet és az úttörők is bemutatták emlékműsorukat. ♦ Szombaton Nagy Máriá­nak, az MSZBT főtitkárá­nak vezetésével a Szovjet­unióba utazott az MSZBT küldöttsége. A delegáció tagjai résztvesznek a Szov­jet Baráti Társaságok Szö­vetségének Moszkvában megrendezésre kerülő III. konferenciáján. A sásdi járás második leg­nagyobb közös gazdasága jött létre a gerényesi Béke, a sás­di Búzakalász és a vásáros- dombói Aranykalász Tsz-ek egyesülésével szombat délután, mikor a gerényesi tagság is kimondta az igent. A vásáros- dombóiak már délelőtt, a sás- diak pedig egy héttel korábban leadták titkos szavazatukat s ezzel egyetlen ellenszavazat nélkül kimondták az 1975. ja­nuár 1-i egyesülést. Az új szövetkezet közös földterülete 6103 hektár, 10 604 hold — taglétszáma 992 fő, ebből 403 nyugdíjas és jára­dékos. A szövetkezethez tíz község tartozik: Sásd, Felső- egerszeg, Varga, Vázsnok, (Meződ) Vásárosdombó, Tar- rós Gerényes, Ág, Kisvaszar és Tékes. Mindhárom gazdaság kedvezőtlen termőhelyi adott­ságú volt ennek ellenére va­A közgyűlést Szegedi Ernő, a MÉSZÖV elnökhelyettese nyi­totta meg és köszöntötte a résztvevőket, így többek között Czégény Józsefet, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkárát. Bar- tolók Mihályt, a SZÖVOSZ elnökhelyettesét, dr. Földvári Jánost, a Megyei Tanács el­nökhelyettesét, dr. Németh La­jost, Pécs város Tanácsának elnökhelyettesét, Neubauer Jó­zsefei, az SZMT vezető titká­rát. Ezt követően a küldött közgyűlés az új tagok felvéte­léről tárgyalt és felvette tagjai sorába az újpetrei, valamint a véméndi lakásépítő szövet­kezetét. Az új tagok felvétele után Nagy Sándor, a MÉSZÖV el­nöke terjesztette elő a szö­vetség elnökségének beszámo­lóját. Beszélt arról a korszerűsö- dési folyamatról, amelynek so­rán a megyei szövetség kö­zépirányító szervezeti jellege a fogyasztási szövetkezetek ér­dekvédelmi, érdekképviseleti szervévé fejlődött. Elmondta, hogy az új feladatokhoz iga­zodva a MÉSZÖV korszerűsí­tette az ügyintézői tevékeny­ségét, kialakította az ágazati titkársági rendszert. Méltatta a titkárságok, a szövetkezetek összehangolt munkáját, kiemel­ve a munkás fogyasztási szö­vetkezetek, valamint a közös vállalatok — az UNIVERZUM, a MÉK és a KONZUM — mun­káját. Hangsúlyozta a tagér­dekeltségű üzletpolitika foly­tatásának szükségességét. Végezetül, a MÉSZÖV elnö­ke a jövő féladatait taglalta. A beszámolót követő vita során felszólalt Czégény Jó­zsef, a Megyei Pártbizottság titkára, aki beszédében egye­bek között elmondta, hogy a MÉSZÖV elnöksége a realitás­nak megfelelően számolt be a fogyasztási szövetkezetek el­múlt négy esztendős tevékeny­ségéről, a 131 szakcsoport jó munkájáról, amelyek áruter­melésüket az elmúlt időszak során csaknem megkétszerez­ték. Végül további eredmé­nyes munkát kívánt a szövet­kezetek tagságának Ezután Bartolák Mihály, a SZÖVOSZ elnökhelyettese emelkedett szólásra, aki egyebek között a vagyonvédelmi helyzet javítá­sának különböző lehetőségeire tett javaslatot. A plenáris ülést követően az gyoni helyzetük meghaladja az átlagost. Közös termelési érté­kük több, mint 100 millió fo­rint, hitelterheltségük alacsony s mindez erőteljes fejlesztést tesz lehetővé. Közös fejlesztési tervüket a Keszthelyi Agrártu­dományi Egyetem Termelésfej­lesztési Intézetével készíttették el. Terveik központjában a komplex meliorációs program kiterjesztése, a talajok termő- képességének növelése áll, ez lehetővé teszi, hogy a kukori­cán kívül a búzát és a pillan­gósokat is zárt rendszerben termeljék, amit külön-külön nem tudtak volna megvalósíta­ni, Távlati céljuk nem a növé­nyi végtermékek értékesítése, hanem több hús előállítása. Ennek érdekében már 1975-ben megkezdik Vásárosdombón egy terményszárító — tároló telep építését. (Rné) ágazati választmányok tanács­koztak, majd a délután folya­mán került sor a MÉSZÖV ve­zető testületéinek újra válasz­tására. A tizenegy tagú elnök­ség elnöki tisztét a következő néqy esztendőben ismét Nagy Sándor tölti be. A MÉSZÖV el­nökhelyettesévé Szegedi Ernőt- választották még. (M.) Segítenek a Kossnth- bányai brigádok A ház falán tábla: „Ezt a házat az árvizkárosult László István részére építették Kossuth bányaüzem szocialista brigád­jai." (Hozzátéve, hogy a Vol­kov, a Gagarin, a November 7. és az előkészítő három bri­gádja 1200 óra társadalmi munkával.) Mánfa lakói egyhamar nem felejtik el augusztus 27-ét, e napnak is a délutánját. Hatal­mas felhőszakadás zúdult a vidékre, a nagymennyiségű csa­padék nyomán megduzzadt pa­tak kiöntött; magával víve álla­tot, embert -, mindent amit elért. Harka János erre a napra így emlékezik: — Mi, feljebb lakunk, a víz ide nem ért. Amint mondták a lentiek a dolgot, eszembe ju­tott, hogy nagyapámék ott lak­nak a patak mentén ... Amikor leértem, látom, hogy az út fe­lől nem tudok a házhoz men­ni, a hidat elvitte az ár. Kerül­ve, a domboldalon ereszked­Ifjúsági T. Ház a FEK-ben Harminckét baranyai közép­iskola 156 képviselője gyűlt egybe tegnap délelőtt a pécsi Fegyveres Erők Klubjában, hogy az V. megyei diákparlamenten tanácskozzon a középiskolai és a kollégiumi életről. Frey Margit, a komlói Stein­metz Miklós Szakközépiskola tanulója, a parlament elnöke köszöntötte a diákok képviselőit és a vendégeket. Köztük Újvári Jenőt, a Baranya megyei Párt- bizottság munkatársát, Lőcsei Attilát, a Pécs városi Pártbizott­ság munkatársát, Síró András­áét, a KISZ KB munkatársát, valamint a Munkaügyi Minisz­tériumot képviselő Aradi Ár- pádnét és az Oktatási Minisz­tériumot képviselő Varga Lajost. A parlament ülését Bernics Ferenc, a Megyei Tanács mű­velődésügyi osztályának vezető­je nyitotta meg, majd dr. Bárdi László megyei iskolai csoport- vezető mondott vitaindítót. Középiskola és közéktiség — Az elmúlt parlament óta sokat fejlődött a középiskolák­ban a közéletiség, de még min­dig az á probléma, hogy az él­vonal nagyon aktív, a nagyobb tömegek pedig passzívak — Akad például olyan középisko­lai osztály, ahol csak egy KISZ- tag van. tem le. Derékig érő vízben hoz­tuk ki az öregeket. . . A ház, amelyet jó hetven év­vel ezelőtt építettek — s mely­nek falához a vályogot László Pista bácsi is hordta - nem bírta a víz nyomását. Kidőlt az oldala a verandarészen, meg hátul, a konyhánál is. A ház falai, mint a szivacs, beszív- tók a vizet. A benne való lakás életveszélyessé vált. Wilk János, a Volkov brigád vezetője:- Az egyik brigádtagunk mónfoi. Az ár után kijöttünk, hogy megnézzük, mit segíthet­nénk neki. Akkor hallottuk László Istvánék esetét. Elhatá­roztuk, hogy a régi ház mellett egy újat építünk, s a kulcsait november 29-re, Komló felsza­Az iskolai diákparlamentekre a közéletiség magas szintje volt jellemző, de a cél továbbra is: minél több diák, minél többet tegyen a közösségért, mert — mint azt Aczél György fogal­mazta — „Munka nélküli forra­dalmárokra nincs szükség." Mindig valamiért és nem vala­mi ellen kell küzdeni, s ez a gondolat kell vezérelje a köz ügyében felszólalókat. A legtöbb középiskolában va­lóban a jobbat akarás volt a diákparlamentek célja. Ennek szellemében beszéltek a tanár­diák viszonyról, az oktatási rendszerről is. A gondok azon­ban egy fejlett oktatási rendszer gondjai. A diákok különösen a merev rendelkezések, a nem mondotta bevezetőjében. — mindig ésszerű irányelvek ellen emeltek szót. S az a válasz: „mert előírás van rá", nem elé­gítette ki őket. De a „miért badulásának jubileumára át­adjuk ... A munka könnyen ment, hi­szen egy volt bányásztársuk­nak építettek. Tegnap délelőtt Jazbinsek Vilmos Komló város országgyű­lési képviselője az építők ne­vében adta át az új ház kul­csait, a mánfán rendezett ün­nepségen. Ott voltak az építők — Kossuth bányaüzem dolgo­zói - és Komló város vezetői. Amikor László Pista bácsi át­vette a kulcsokat, csak egy szót tudott mondani: „Köszö­nöm.” Pedig a rokonok szerint Pista bácsi, aki jelenleg 78 esz­tendős és aki több mint 35 esz­tendőt töltött a föld alatt Ist- ván-aknán, készült a beszéd­re. .. — Kozma — nem növeszthet a középiskolás szakállt és bajuszt?” kérdésre adott válasz sem egészen el­fogadható: „mert a régi rend­tartás tiltotta, az új pedig nem foglalt állást a kérdésben". j| öttetefc, jű javaslatok A diákparlamenteken számos jó javaslat született, közülük jónéhányat azonban ott hely­ben és azonnal el lehetett vol­na intézni. Voltak olyan javas­latok is — például: legyen a Balatonnál minden iskolának üdülője — amelyek jók ugyan, de egyelőre megvalósíthatatla­nok. Elhangzottak olyan ötletek is, amelyeket meg lehet és meg kell valósítani. Például: legye­nek korszerűbbek a tankönyvek, legyen szervezettebb a gyakor­lati foglalkozás. Vitaindítója végén dr. Bárdi László beszámolt a legutóbbi megyei diákparlamenten el­hangzott javaslatok sorsáról. Ezt követően a parlament szekció­üléseken folytatta munkáját. Tizenkét küldött az országos parlamentben A négy szekció — szakmun­kásképző, gimnáziumi, szakkö­zépiskolai és kollégiumi — ve­zetője a délutáni plenáris ülé­sen számolt be a szekciók mun­kájáról, az ott elhangzott javas­latokról. A délutáni plenáris ülésen felszólalt Takács Gyula, a Me­gyei Tanács elnökhelyettese is. Végezetül a tanácskozás megválasztotta azt a 12 küldöt­tet, akik az országos diákparla­menten képviselik a baranyai középiskolásokat. Nyoma sincs a hónak Az elmúlt napok havazásai­nak az orszáq legtöbb terü­letén már nyoma sincs, a szombati jelentések szerint a Mátra magasan fekvő helye­in, a kékesi részen 15—20 centiméteres a hó, az alacso­nyabban fekvő helyeken nincs összefügqő hóréteg, a Mecsek északi oldalán három centimé­teres havat mértek. Az ÜTINFORM jelentése arról számolt be, hogy a havazás nem okozott gondot a közúti forgalomban. Az érdekelt igaz­gatóságok, valamennyi utat megtisztították „feketék", szá­razok a mátrai, a mecseki és a pilisi utak is. Százhúszezer szövetkezeti tag Baranyában M egkétszerezték árutermelésüket a szakcsoportok Az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek, a ta­karék szövetkezetek és a lakás szövetkezetek közel százhúsz­ezer fős tagsága képviseletében 130 küldött részvételével, szombaton Pécsett, a Ságvári Endre Művelődési Házban tartották meg a megyei küldött közgyűlést. Pista bácsi új házat kapott...

Next

/
Oldalképek
Tartalom