Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)

1974-11-10 / 308. szám

Piros fotelban tűnődőm, ke­zemben egy piros dossziéval, „Cigány-ügyek" van a tetejére írva. Ogyek. Dögevés, pénz-viták, házvételek, születések, halálo­zások, iskolai mulasztások, nem. dolgozások, „férjhezmenete- lek" ... — Dögevésf Megrökönyödve kérdezem, bár Itt azon rőkönyödnek meg, hogy én megrökönyödöm. tr,-í. Az — mondja Orgyán Sándorné, az eqyházasharaszti tanácselnökasszony —, nekünk Igen kevés gondunk van a döa- kút tisztításával. Csak kutyát, macskát hagynak bent — Pénz-viták, házvételek? — Hát... egyik a másiknak kölcsönad, tartozik, ezekről a megállapodásokról papírt kell készíteni, aztán megveszik a so- kacok házait, ehhez állami se­gítséget is kapnak, hogy a te­lepről beköltözhessenek a falu­ba. — És akkor a telepen egy putrival kevesebb lesz... — ör­vendezek, de kiderül, hogy ko­rán. — A, nem. A meg üreseden* putriba mindjárt beköltöznek. Azt is eladják, veszik. A putri csak akkor szűnik meg, ba magától dől össze. — A papírt ezekről a meq- állapodásokról maguk készítik? Az einökasszonv összekulcsol­ja ölében a kezét — Még a nevüket se tudják aláírni sokan. — Dehát az Iskolában meg­tanulnak ... — iskola — legyint örgyém- né. Közjáték, Néhány hónappal előbb jártam az alsószentmérto- ni iskolában. Fischer Ferencné elmondta, hogy kevés az egy­éves előkészítő. Nem tudnak a kisgyerekek magyarul. Iszonyú hátránnyal indulnak neki az is­kolának, bukdácsolnak, elma­radnak. — Van olyan gyerek, aki jól olvas és ír, de magyarul be­szélni nem tud ... — Melyik a legnehezebb tárgy? — Az írás. A cigánygyerekek manipulációs készsége alacsony fokon áll. — Miért? — Úgy nőnek fel, mint a gomba az erdőben. Semmit se kapnak a kezükbe, se játékot, se cipőt, ami fejlesztené a kéz­ügyességüket A Petőfi utca elején bent jár­tam egy házban, öt gyerek kö­zül a legkisebb négy esztendős. Áll a sparherd mellett, fülbeva- lósan, egy kis, sárga virággal a hajában ... Lánygyerek. Nézzük egymást, aztán megszólítom, de nem felel. Cigányul vagy romá­nul kellene megtanulnom, hogy megértsük egymást — £n se tudom jól a magya­rul — mondja az anyja. A sparherd alatt kosárban a kotlós, ficeregnek a kiscsibék. Macska is van, kettő, hatalmas Mária-kép a falon. — Milyen játéka van a ki­csinek? Értetlenül néz az anva visszc. Hót, játszik avval, ami g ke­zébe kerül. Nem érti. Nem érti. Nem érti. — Hónaydikos volt, Mária? Szemérmesen lesüti a fejét Ahogy egy újdonsült fiatalcsz- szonyhoz illik. — Negyedikes. — És az ura? — A Jóska? Az is negyedikes. Férjuram persze egy évvel öregebb. Ő már tizennégy éves. Most töltötte be. Most éppen babot szed valahol napszám­ban. Lakásuk: a putri előszobá­ja, fellocsolt főldpadió, a sarok­ban egy koszos ágy. Fz minden. Dehát ke!l-e még valami a öol- dogsághoz? Meg nem lehet számolni, hoqy hányán vannak ilyenek? Sokan. Nagyon sokan. így volt ez itt mindig, eztán is így lesz. Hacsak ..., JteJ, keserves sorsra született, *ki cigánynak született! Jaj, •zomorú élete lesz annak! Jaj, elküldik mindenünnen, odébb- rúqják, csak azért, mert feke­tébb a bőre! Jaj, becitálják a törvény elé, pedig nem is csi­nált semmit! Ha megnő, öreg lesz, segély* se kap a tanácstól, pedig amaz­nak négy kereső pye-eke is van, mégis kap szocialista se­gélyt...I Jaj, még a klubba se mehet be, megszúrják a sokc- cok! Csak azért, mert cigány.. No, az igaz. Csakugyan ke­serves sorsra született. Csak­ugyan szomorú élete lesz. El­küldik, becitálják, segélyt nem kap, a sokac-klubba nem en­gedik be. De nem azért, mert cigány. öt évvel ezelőtt Alsőszentmár- tonban hétszázhúsz cigány élt. Ma ezerszázra tehető a számuk. Évente negyven-ötven élveszüie- tést jegyeznek az onyakőnyvbe, a többi bevándorolt lnnen-on- man. Százhúszezer forint segélyt osztanak ki közöttük egyetlen esztendőben. Rászorulnak, hi­szen betegesek, meg aztán nem dolgoznak. (Minek, ha úgyis-se­gélyt kapnak?) Igen pontatlan fogalmaik vannak a munkavi­szonyról, zöme alkalmi munkát vállal, néhány napos, hetes le­kötöttséget jelentő, rendszeres jövedelmet nem biztosító gyü­mölcsszedést, napszámot öt évvel ezelőtt még anyaszült mez­telenül jártak a telepen az em­berek, gyerekek, ma mór nem, ma már, ha akarnak, szépen ki tudnak öltözködni. „Igen nagy a fejlődés” mondták a taná­cson ezt emlegetve. De a tizen­négy és húsz óv közöttiek egy­általán nem dolgoznak, azt han­goztatják, hogy túl fiatalok a munkára. Iskolába nem járnak, van két-három gyerekük, har­madik, negyedik .feleségük” ... Fekete, göndör és elég hosz- szú haja van. Szép sárga nad- róq és eav lila ing egészíti ki a képet Mellém szeqődik, ide­gen vaqyok. Nem szól, csak jön mellettem a cigánytelepen. A „főtéren" megállók és körülné­zek. Az, hogy főtér, onnan gon­dolom, hogy itt ven az egyet­len latrina, téalábó! épült fe- hérremeszeít fülkék. Végül én szólítom meg. — Hány éves? Keresztbe fonia a karját ter­peszállásban válaszol. — Tizenhat Kosztics Mártonnak hívják. — Dolgozik? — Most nem, beteq vagyok. — Na de ha nem beteg. — Napszámba járok. Hová, minek, mennyit keres, fölösleges is megkérdeznem. — Felesége van-e, Márton? Csóválja a fejét. — Mást nincs, most beteg vagyok. Akkor nem kell asszony. De már volt neki három. Az egyik putri előtt kislányok őcsoroqnak. Meglátnak és vi­hognak, összebújva. Egyikük fe­jén kendő. ő a tizenháromesztendős Ig­nác Mária, egy hónappal ez­előtt ment férjhez. Az itt úgy meqy, hogy otthonról meg Kell szöktetni a menyecskét, aztán készen is van a dolog. Az admi­nisztráció a kukoricásban zaj­lik. Iskola? Hát majd felmentést kérnek, hiszen férjnél vont... amint látja, nem lehet gátat vetni. Szétfut, min o higany. Min­denki összejár mindenkivel, mindenki rokona mindenkinek. Már a divatos betegség, a neu­rózis is pusztít: a múltkor jött egy, és promtcillint kért, de in­jekcióban, mást nem fogadott el. Nem is volt beteg. — Akad közöttük szellemi fo­gyatékos? — Haja). A te'epen nyolc idióta, számos debilis él, a gye­rekek között is rzéD számmal akad. Fiatalok. Az öregkori sze­nilitás is igen korán kialakul náluk, már negyven év fölött le­het számolni vele. Az átlagos életkoruk is igen alacsony. Alacsony. Alacsony itt minder». Az életsznrvonal, a szellemi szint, tudatnívó, az egy főre eső fo­rintösszeg és az átlagéletkor. Fel kell emelni őket — ez a jel­szó, de hogyan? Este, a sokac- klubban az öreq Verbanáez Mi­hály bácsi öklével nagyot vert a pultra. — Én mondom, innen mene­külni kelll Ezekkel nem lehet csinálni semmit.., semmit., Bosnyák Marión, a tanácsi ki­rendeltség vezetőie állandó fe­szültségről beszélt — A legnagyobb gond az volt hogy miért nem lőhetnek be a cigányok a sokac-klubba? Hát kérem, az a klub azért lett, hogy a megmaradt sokac- ság vasárnaponként cigánymen­tesen szórakozzon... Cigánymentesség? Fel kell emelni őket — ez ei jelszó. Következetesnek kéne Venni. A törvényeket be kéne tartani. Szokásaikat megváltoztatni, per­sze, csak a rosszakat Szigorú­an, igazságosan bánni velük. Úgy, ahogyan minden más ál­lampolgárral teszik. A műhely még nem a tele­pen van, hanem Ignácék előtt, a fűvőn. Négyen fonják a kosa­rat, fürge mozdulatokkal, egyik lábukat maguk alá húzva. — Miféle disznót vágott teg­nap, Mitrovics? — Az nem a Reité — vála­szol azonnal —, annak otthon a disznaja. Ott fogtam lent... Jóisten-küldte gäbe volt.. „Nem mértem ki a húsát" tilta kozik „csak a rokonomnak ad­tam belőle egy kilót..." Dehát rokon itt az egész falu. Készül­nek a kosarak, kerül belőle Pécsre is. Negyven forint egy fűzvessző-kosár. Szépek. A telep amott kezdődik, a vörösre festett haranglábnál. Dankó utca, Dózsa utca. ösző- borjú álldogál a meszelt putri udvarán, mellette pucér gyerek ül egy lavórban. Pancsol. Szem­ben hatalmas göbe szundikál, nekitámaszkodva hortyog egy atyafi. Kutyák bóklásznak min­denütt, felkunkorodó farokkal, falat után szimatolva. Színes vi­lág. Az asszonyok kipirositva, színes ruhában tesznek-vesznek az udvarokban, másnak, tere­getnek, csecsemőt szoptatnak. Söpörnek. Tüzet raknak. Az ud­varokban téglatűzhely, vagy ta­pasztott kemence púposodik. Néhol sparherd, csak úqy, ma­gában. Kerítés nincs. Tón ma­gántulajdon sincs. Kuszófj nő be mindent, ott üldögélnek a fűvön, teszik azt, omit kell, vagy­is semmit Élnek. Süt a Nap, megállt a vüláq. Gauguin jut az eszembe, amikor meaérkezeít Tahitibe, va­lami Ilyesmit láthatott Négy asszony is sündörög emitt — Hányon laknak itt? — Most sokan ... De mink megvettük az Ilka néni házát az hatszobás. — Mennyiért vették meg? — Százhúszezer forintért. — Teatyaúristen! Derűs, kék szeme van ennek a cigányasz- szonynak, mosolyog még a te­kintete is. El seiYi tudom kép­zelni, honnan van ezeknek száz- húszezer forintjuk? És ennyiért vesztegetik errefelé a sokáé- házakat — Én a Lajos bácsiét vettem meg ... Kilencvenötezer... Hirtelen eszembe jut hogy a gyerekek bukdácsolnak az isko­lában. Keresem az asztalt, amin leckéjüket írják. Asztal nincs. A berendezési tárgyak leqtöbbje a giccses szentkép. Abból bőven van. Kosz, bűz szintén. Fel kell őket emelni. Fel kell őket emel­ni. Azokat is, akik ezt talán nem is akarják. „Hogy boldogok-e? Kötve hi­szem ..." Valóban, nehezen hí. hető, hogy ez a szabadság — bocsánat Inkább szabadosság — boldoggá teszi-e őket? Igen sokuknak komoly szociális gond­jai vannak. Betegségek gyötrik őket. Mindenütt érzik elmara­dottságukat amit éreztetnek is ’ velük, ebből aztán tőkét ková­csolnak maguknak ..........^zért, mer t én cigány vagyok" han­goztatják, ha valahol elmarasz­talják őket Jogaikat kiválóan ismerik, kötelességeiket már sok­kal kevésbé. Egyszer tudomásul kellene venniök, hoqy nem azért marasztalják el őket, mert cigá­nyok, hanem mert piszkosak, nem dolgoznak, törvényeinket megsértik, nem tisztelnek sem embert, sem istent, csak a salát szokásaikat. „Már egy éve dol­gozom ..." „Két hónapia dolgo­zom ..." „Két éve dolgozom" — ilyeneket lehet hallani. — Iskolába kellene járjanak, min­dent ugyanúgy kellene, hogy csináljanak, mint a magyar, vagy a sokác gyerekek. Utópisz­tikus gondolatok? Felemelés? Segítség? Nem beszélni kell róla, tenni. A be­teg gyereknek sem lehet elma­gyarázni, hogy a „szűri" jót tesz neki: tiltakozik kézzei-lábbal el­lene, mégis megkapja. És szülei viszik e! a szurira, akik szeretik. tompa Péter Dr. Falusi Istvánnal, a körzeti orvosukkal beszélgettem délután. Hűha, de sok mindenre fény derült! Ami megütötte a füle­met, az egyetlen mondata volt: — Olyan kevés ember van, aki személyes felelősséget vál­lalna ebben az ügyben... És a „sokminden”. Erkölcsi, társadalmi gát, fék, nincs. Amit a természet ad, az van. Fiatal korban szülnek, igen sok gye­reket, ez nagyon rontja a szo­ciális helyzetüket Speciális be­tegségeik vannak: tetvesséq, ru- hösség, gennybőrűség, krónikus­sá váló gyomorpanaszok... — Azt mondogatják, hogy a cigány a vasat is megemészti.. Méregbe gurul. — Egy fenét Tízéves korába» erős dohányos. Alkoholt fo­gyaszt Sokszor töményét. Egy­oldalúan és rendszertelenül táp­lálkozik. Ha kukorica van, egy hétig azt eszi, ha krumpli, azt ha dög, azt. Legtöbbjük a ba­bot főzi meg, azon élnek. Ed­zettek, azt is mondják. A leg­többje reumás, télen-nyáron me- zítióbalnak a gyerekek, ne ál­lítsa senki, hogy annak nincs következménye. A legtöbb ház­ban csak egy-két ágyat talál, a többiek, Dedig szép szómmal vannak, földön, szalmán hálnak. A rendelésemen átlagosan nyolc­vanon jelennek meg, télen száz­húszon. De ótiönnek Egyházas- harasztiba is. Óidra is, Siklós- nagyfaluba Is. Renaeteq közöt­tük az asztmás, a férges. Ezen a tavaszon minden qyerek skar- látos lett Alsószentmártonban, tavaly fertőző májgyulladást ka. poít mindenki... A járványnak. Kulturális alap es realitások Manapság szinte vala­mennyi vállalatnál, üzem­nél és szövetkezetnél ta­lálkozhatunk azzal a foga­lommal, hogy kulturális alap, ám sokan még nin­csenek tisztában rendelte­tésével. Arról van szó, hogy az üzemek és válla­latok pénzt költhetnek a kultúrára. A pénz rendel­tetése egészen egyértel­műnek látszik. Csakhogy mégsem az. A márciusi közművelő­dési határozat már nyo­matékosan felhívta a fi­gyelmet a vállalatok és szövetkezetek kulturális alapjának célszerű és pa­zarlásmentes felhasználá­sára, társadalmi ellenőrzé­sére. Mert az alap fel- használása a legtöbb he­lyen ellentmondásos. Próbaképp nézzünk szét az ipari és a mezőgazda- sági szövetkezetek háza táján. A főleg városokban található kisipari szövet­kezetek a részesedési alap nyolc százalékát fordíthat­ják kulturális célokra. Ez az összeg olykor elérheti a 300—400 ezer forintot is. Lényegesen más a hely­zet a mezőgazdasági ter­melőszövetkezeteknél. Igaz, egy-egy ösztöndíjas egyetemi hallgató ma már megtalálható a tsz-eknét is, ezzel is segítve a szak­ember-utánpótlást A Jászapáti Alkotmány Tsz egy szem ösztöndíjasának minden hónapban 700 fo­rintot ad. Az összeg, a ta­nulásra fordított pénz te­hát nem túlzottan jelentős. Hacsak nem vesszük fi­gyelembe a dolgozók is­koláit és más kisebb tan­folyamokat Figyelemmel kell len­nünk persze a város és a falu viszonylataira, felté­teleire. A falusi tsz-tag- ság jóval kedvezőtlenebb körülmények között él a kultúrát illetően. Am ép­pen ezért kanhatna rend­kívüli jelentőséget falun a „kultúrára fordítandó" pénz! Csakhogy valójában mire is költik a termelő­szövetkezetek a kulturális alapot? A felhasználás: kirán­dulások, jutalomüdülések, egy-két tanulmányút a folyóiratok, 6 rádió és tv előfizetése, tanszervásár­lás, a főkönyvelő tovább­képzése, a KlSZ-szervezet kiadásai, a mezőgazdasá­gi kiállítás megtekintése, sporthozTÓjárulás, sport- vetélkedők, játékvezetői díjak, KRESZ-vetétkedők ajándékai, gépjármű-ügy­intézés, tekepálya-javítás.- Ne is soroljuk tovább. Mindez már átfogó képet adhat a „kultúrára fordí­tott” pénzről. A felsorol­tak között persze akad néhány „kultúr cikk” is. A tsz-vezetők ugyanis meg­lehetősen óvatosan keze­lik a kulturális alap pén­zéi Alapeivük, hogy a tsz-dolaoző elsősorban a munkaegységet nézi zár­számadáskor, s csak az­után jöhet a kultúra, vagy akármilyen beruházás. Nem mindig egyértel­műek a kisipari szövetke­zetek kulturális kiadásai sem. A sport általában mindenütt központi tétel. Kell is. Csakhogy gyakor­ta egyhatodot, eavötödöt, vagy annál is többet ál­doznak sportcélokra, míg «_ valódi kulturális célki­tűzésekre jóval keveseb­bet Le kell vonnunk e ta­nulságokat Pénz már akad (ha nem is túl sok) a kultúrára. Ez bizony jó dolog. Csakhogy még né­hol igen qyér a kultúra iránti igényi Ráadásul megesik, nem is ritkán, hogy a szövetkezetek ve­zetői sem hidiák pontosan hogyan lehetne jól fel­használni ezt a pénzt. Van értelme a kulturá­lis alaonak! Nem kido­bott pénz! Csak éapen jól kellene gazdálkodni vele. Mindezt azonban „csak” a társadalmi -llen- Őrzés nem oldja meg. Szémann Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom