Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)

1974-11-07 / 306. szám

f *74. november 7. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 9 tvente kétezer tonna acél Öntödét avattak Kövágészöllösön Tegnap délután Kővágószől- lösön üzembe helyezték Dél- Dunántúl legnagyobb océlön- tödéjét Az átadási ünnepségen megjelent Tóka Jenő, o MÉV Igazgatója, Kovács István, a MÉV Pártbizottságának titkára, Ráez Gyula, a MEV Szakszerve­zeti Bizottság titkára. Kása József, a MÉV Szolgál­tató Özem vezetője jelentette, hogy a kongresszusi munkaver- »enyben tett felajánlásuknak pi üzem dolgozói eleget tettek: három hónappal határidő előtt elkészült az océlöntöde re­konstrukciója. Tóka Jenő Igazgató megkö­szönte a dolgozók áldozatkész munkáját és jelképesen üzem­be helyezte az új létesítményt Jelképesen, mert az öntödében a mintegy 14 millió forint érté­kű bővítési munkák idején sem szünetek a termelés. I A rekonstrukciós munkában résztvevők áldozatkészségét jel­zi, hogy a szocialista brigádok a vállalt 1500 óra társadalmi munka helyett ötezer óra társa­dalmi munkát végeztek. A MÉV új acélöntödéje jövőre 2000 tonna acélt készít, melyből a saját szükségletein kívül nagy- mennyiségű acélöntvényt bizto­sít a hazai cementiparnak és az ALUMINIUM TRÖSZT-nek. A tegnap délutáni ünnepsé­gen a kongresszusi munkaver­senyben elért kimagasló ered­ményeikért a Szolgáltató Üzem hat szocialista brigádja okle­velet kapott. Hárman vehették ót a Kiváló Dolgozó kitünte­tést, húsz dolgozó pedig üzem­vezetői dicséretben részesült Jubiláló színházi tagok A Pécsi Nemzeti Színház álla­mosításónak huszonötödik év­fordulója alkalmából ünnepel­ték tegnap a színház azon dol­gozóit, akik az elmúlt negyed­század óta megszakítós nélkül tagjai a társulatnak. Az ünnep­ségen részt vett dr. Csanálossy Sándorné, a Pécs városi Párt- bizottság munkatársa és Csor­ba Tivadar, a Pécs városi Ta­nács művelődésügyi osztályve­zetője, Váradi Géza közműve­lődési csoportvezető köszöntöt­te a jubilánsokat: Arany Kató színművésznőt, Bázsa Éva szín- művésznőt, Csanálossy Zoltán ügyelőt, Kucsera Pál gondno­kot, Mándoky Kálmán titkárt, Mármarosi József zenekari ta­got, Monori Ferenc színművészt, Monori Ferencné súgót, Rózsa­völgyi Ferenc zenekari tagot, idős Schulek Ferenc díszítőt és Vincze Győző festőtári vezetőt. A jubilánsoknak pénzjutalma­kat nyújtottak át Ajándék Ivovi elvtársainknak Komi népi egy üti es Baranyában Tegnap, november 6-án Be- remenden lépett fel a Komi Autonom Köztársaság népi együttese a november 7. tiszte­letére rendezett ünnepségen. A népi együttest elkísérte Érászt Alekszejevics Popov, a Komi Autonom Köztársaság művelő­dési miniszterhelyettese. A be- remendi Dózsa Tsz MSZBT-tag- csoportja a nevei vendégekkel együtt megkoszorúzta a szovjet hősök emlékművét, majd Sinku Pál, az MSZMP Baranya me­gyei Bizottságának munkatársa átadta a tsz MSZBT-tagcsoport- jának a kiváló munkáért odg-. ítélt eml^kplakettet, melyet az MSZMP Baranya megyei Bizott­sága propaganda és művelő­dési osztálya idén adott ki el­ső ízben. A műsoros est utón az ÁFÉSZ éttermében baráti találkozón vettek részt a ven­dégek és a tsz MSZBT-tagcso- portja. Mint hírűi adtuk, dr. Nagy József­nek, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága első tit­kárának vezetésé­vel kedden párt- I munkás küldöttség | utazott Lvovba. A küldöttség a Ba­ranya megyei Párt- ; bizottság ajándé- j kát, egy szép mű­vészi faliszőnye­get — is magával { vitte, hogy látoga­tásuk programjá­ban átadja a Lvov területi pártbizott­ság vezetőinek. A | szőttes faliszönye- get Zs. Kovács I Diana pécsi ipar- művész tervezte. Kivitelezését az al­kotóművész no­vember 7-e tiszte­lőiére társadalmi munkában végez- ! te. 3960 óra társadalmi munkában Kórházi felvételes ügyeletek CSÜTÖRTÖK: Gyermekgyógyászat. Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika. Szigetvár város és járás, a pérsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekíüiészeti betegek részére pá­ratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkór­ház Pécs és a megye egész terüle­téről. Belgyógyászat, sebészet, traumato­lógia: I. sz. Klinika. Égési sérülé­sek: Honvéd Kórház, gyermekek ese­tében : Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. PÉNTEK: Gyermekgyógyászat. Mindennapos fe’vételi ügyetetek gyermekbelbetegsk részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás. Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfüiészeti betegek részére pá­ratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermekkór­ház Pécs és a megye egész terüle­téről. Belgyógyászat, sebészet, traumato­lógia: Megyei Kórház. Égési sérülé­sek: Honvéd Kórház, gyermekek ese­tében : Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Az „Építsünk óvodát!” akció keretében eddig kereken 400 új óvodai hely létesült Pécsett. Tegnap újabb 25 hely „lépett szolgálatba” — ennyivel bőví­tették az Endresz György úti óvoda befogadóképességét a Mecseki Ércbányászati Vállalat IV. bányaüzemének dolgozói. 150 bányász — közülük nem egy a szabadságidejét áldozva fel — 3960 társadalmi munka­órában egy hónap alatt végez­te el az átalakítás munkáját. Különösen kiemelkedő részt vál­lalt ebből Bozsovits József épí- tőbrigádja. Az új óvodai csoport ünne­pélyes avatására tegnap dél­előtt került sor Antal Gyulá­nak, a Pécs városi Pártbizott­ság osztályvezetőjének és Papp Imrének, a Pécs Városi Tanács elnökhelyettesének jelenlétében. Kovács István, a MÉV párt- bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet, amelyben egyebek között számot adott arról is, hogy az uránbányászok Pécsett és a megyében milyen oktatási intézményeket patro­nálnak, s azok az odaadó tár­sadalmi munka révén hogyan gazdagodtak. Az új óvodarészt a város nevében Kabar Ferenc művelődésügyi osztályvezető- helyettes vette át, s nyomban át is adta használatra azoknak a gyermekeknek, akik a bányá­szok jóvoltából lehetnek óvodá­sok. — ÜGYELETES ÁLLATORVOSI SZOLGALAT november 7-én és 8-án reggel 8 óráig. Ügyeletes: dr. Papp Elemér. Lakása: Radnóti Miklós u. 7/b. Telefon: 16-433. Óvodabővítés Újmecsekalján 'AJ anus Pannonius Gimnázium kitüntetése Elnyerték a KISZ KB vörös vándorzászlaját A Janus Pannonius Gimná­zium és Szakközépiskola dísz­termében a tanulóknak csak egy része fért el a tegnap dél­előtt 9 órakor kezdődött zász­lóátadási ünnepségen. A töb­biek a termekbe helyezett hangszórókon hallgathatták KISZ-titkáruk, Borsics Mária szavait, melyekben beszámolt a végzett munkáról, a kitűnő eredményekről. A KISZ Köz­ponti Bizottsága nevében Lu­kács László, a KISZ Pécs városi Bizottságának első titkára me- leq szavakkal köszöntötte a KISZ KB magas kitüntetésének, a vörös vándorzászlónak új bir­tokosát. „Büszkék vagyunk a Janus KISZ-szervezetére" — mondotta többek között Lukács László. A zászló ünnepélyes átvétele után Hetes! Istvánná, az iskola igazgatója, majd az iskolai pártszervezet részéről Kecskés Tiborné mondott üdvözlő beszé­det Kiemelkedő munkájukért a gimnázium megtisztelő arany­koszorús jelvényét vehette át Hetes! Istvánná, Bíró Vilmosné, a tanulók közül Kónya Melin­da és Hofecker Mária. A ju­talmak átadása után Hernádi Laiosné igazgatóhelyettes üd­vözlő táviratokat olvasott fel. Az ünnepség második napiren­di pontjaként a Noqy Októberi Szociálisig Forradalom évfor­dulójáról emlékeztek meg. Az MSZMP Pécs városi Bi­zottságát Lőcsei Attila, a Pécs városi Tanács művelődési osz­tályát Kabar Ferenc képviselte az eseményen. A KISZ Pécs vá­rosi Bizottságát Szirtes Gábor, a megyei bizottságot Kut- nyónszky Géza képviselte. — A Pécsi Tanárképző Fő­iskola párt- és KISZ-szervezete nagysikerű műsoros estet ren­dezett kedden este a pécsi szi­geti területi pártalapszervezet veteránjainak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordu­lója alkalmából. — Népi hímzések. Pécsett, o Remény utca 45. sz. MSZMP helyiségben Gavallér Györgyné kézimunka szakköre mutatja be legszebb munkáit. A népi hím­zéseket egy napig lehet meg­tekinteni. — Zabrlikle Point című fllrn-o Kos­suth Klubmoziban XI. 9. és 10-én este 18 órakor ismét műsorra koröl. Jeavek a Kossuth mozi pénztárában válthatók. (x) — Rádió alapismereti tanfolyom | Indul november 8-án, 18 órakor o pécsi Sópvárl Endre Rádió Klubban. Jelentkezés a fenti időben a 39-es dandár úti Iskolai rádió klubban. 1 Halálos baleset a Dunán. November 6-án a reggeli órák- I ban a Gemenci Erdőgazdaság bédai erdészetnél a Dunán egy uszályhoz fából hidat csi­náltak a gyorsabb rakodás vé­gett. Ezen akartak traktorral át­menni az uszályra. Az alkalmi híd gyengének bizonyult és le­szakadt. A traktor vezetőjével I együtt a Dunába zuhant. Vági i Andor 49 éves köikedi lakos, | traktorvezető a helyszínen meg- 1 holt. Az ügyben a vizsgálat fo­lyik. 25 éves iubileuni Vas-Műszaki Kereskedelmi Vállalat Jelenleg négy megyében egy­millió háromszázezer embert, mintegy ezerkétszáz boltegysé­get lát el több mint tízezer-féle árucikkel a kétmilliárd forintos évi forgalommal dolgozó Dél­dunántúli Vas- és Műszaki Ke­reskedelmi Vállalat, amely most ünnepli fennállásának 25. év­fordulóját. Jogelődje: a Pécsi Vas- és | Szerszám Nagykereskedelmi j Nemzeti Vállalat 1949-ben ala- j kult a korábban államosított Hamerli-féle vaskereskedés te- I lephelyeiből. Az alapítási esz­tendő végén új névvel: Pécsi Vaskereskedelmi Nemzeti Vál­lalat — szerepel a Lenin téri központban, majd 1952-ben egyesül az 1950-ben megindí­tott Pécsi Műszaki Kisgép- és Kerékpár Nagykereskedelmi Nemzeti Vállalattal. A szerve­zettebb és egységesebb áruel­látás érdekében 1963-ban a Tolna és Baranya, 1974-ben pedig a Somogy és Zala megyei Vas- és Műszaki Nagykereske­delmi Vállalat egyesült. A négy megyére kiterjedő, országos vi­szonylatban is egyik legnagyobb kereskedelmi vállalat központja Pécs. A jubileumi ünnepséget teg­nap, november 6-án rendezték meg Pécsett. Az ünnepségen megjelent többek között Koós László, az MSZMP Baranya me­gyei Bizottságának osztályveze­tője, Jakabos Zoltánná, a Bara­nya megyei Tanács kereskedel­mi osztályának vezetője. Az ünnepi alkalomból „A Belkereskedelem Kiváló Dolgo­zója" kitüntetést kapta Lampek György, dr. Dombay Miklós és Tóth János. „25 éves munkás­ságért” arany gyűrűvel jutal­mazták dr. Tóth Lászlót, Szigeti Antalnál, Partényi Zoltánnét és Hamarics Györgyöt. Pénzjuta­lomban és dicséretben részesült 55 dolgozó, aki tíz évnél régeb­ben dolgozik a vállalat pécsi központjában. 68 millió forint értékű bútor A Pécsi Bútorgyár dolgozói tegnap délután emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 57. évfordulójáról, valamint a vállalat államosítá­sának negyedszázados jubileu­máról. A vállalat kultúrtermében rendezett ünnepségen részt vett Mikoly Istvánné, a Pécs városi Pártbizottság munkatársa, dr. Németh Lajos, Pécs város Ta­nácsának elnökhelyettese, Tol­ler Lászlóné, a HVDSZ Baranya megyei Bizottságának titkára. A Pécsi Bútorgyár 1949 végén alakult az államosított Angster és társai Orgonaqyár munkásai­ból. Az akkor alig egymillió fo­rint évi termeléssel szemben a 250 dolgozót foglalkoztató gyár a korszerű gépek segítségével ma már évente több mint 68 millió forint értéket termel. A környező megyékben jól ismerik o vásárlók a pécsi gyár termé. keit, szívesen vásárolják a „Ba­ranya—2" szekrénybútorokat és a szekrénysorokat. Az ünnepség keretében öt dol­gozó — Bátor! János, Herczog József, Hínterdörfler János, Kol­ler Jánosné és Várnagy Gyuláné - kapta meg a Könnyűipar ki­váló dolgozója kitüntetést. Tízen lettek a Vállalat kiváló dolgozói. A legjobban dolqozó munkások között 150 e-’er fo-int pénzjutal- I mat osztottak szét Kitüntetések Kitüntették az alapító tagodat Tegnap délután ünnepi állo- mánygyűlésen emlékeztek meg az októberi forradalom 57. év- foidulójáró! a Baranyo megyei Hadkiegészítő és Területvédelmi Parancsnokságon. Újvári László ezredes, parancsnok mondott ünnepi beszédet, majd kitünte­tést, illetve jutalmakat adott át. A Haza Szolgálatáért érdem­érem arany fokozatát kapta Szommer Imre őrnagy. Jutalmat kapott a Magyar Úttörők Szö­vetség e országos elnöksége ál­tal adományozott úttörővezetői érdeméremhez, illetve dicsérő oklevélhez Kispál Gyula őrnagy és Göndöcs Ionos polgári al­kalmazott, a SZOT elnöksége­ik dicsérő okleveléhez pedig Sudár András polgári alkalma­zott. 25 éves törzsgárda jelvényt kapott Rész Nándorné polgári alkalmazott. ♦ A Baranya megyei Tűzoltópa­rancsnokságon Kosteleczky Sán­dor ezredes, megyei tűzoltópa­rancsnok kitüntetéseket adott ót a belügyminiszter megbízá­sából. A Haza Szolgálatáért érdem­érem arany fokozatát: Piri Ist­ván tűzoltó törzsőrmester, ezüst fokozatát Finta József tűzoltó törzsőrmester vette át, A Tűz­biztonsági érem arany fokoza­tát; Szabó Károly tűzoltóhad­nagy, Németh Gyula önkéntes tűzoltóhadnaqy és Somogyi Ist­ván önkéntes tűzoltó főtörzsőr­mester kapta, ezüst fokozatát Rácz József tűzoltó őrmester, Varga József önkéntes tűzoltó í főtörzsőrmester és Cserna Béla üzemvezető kapta. Bronz foko- ! zatát Mózes Ferenc tűzoltó őr- ! mester, valamint Kántor György önkéntes tűzoltó főhadnagy vette át. Parancsnoki dicséretben ré­szesítettek 27 tűzoltót a szep­tember 18-i siklósi malomtűz oltásában kiemelkedő, áldozat­kész munkájukért, akiket a Ba­ranya megyei Gabonafelvásár­ló és -feldolgozó Vállalat igaz­gatója megjutalmazott. Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy sieretett feleségem, édesanyánk, anyósunk és nagyanyánk, LANTOS MIHALYNE 52. Cseke Rozália, volt vasasi lakos, életének 66. évében elhunyt. Teme­tése november 8-án, pénteken du. 2 órakor lesz a siklósi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, Hogy férjem, édesapánk, nagyapánk, FINTA JANOS baranyahidvégi lakos 79 éves korá­ban elhunyt. Gyászoló család. Köszönet K3sz5netet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, OZV. ER­DŐS! JÚZSEFNE, Judt Mária teme­tésén és hamvasztási szertartásán részt „ttok. Gyászoló rokonság. Huszonöt évvel ezelőtt, 1949. október 1-én alakult meg Ku- rucz-pusztán az első vókányi ter­melőszövetkezet A jubileum al­kalmából tegnap délelőtt Vó- ‘ Lányban, a községi kultúrház- j ban ünnepi megemlékezést tar- | tottak, tekintettel a sürgető me- | zőgazdasági munkákra, szőkébb körben, az ünnepélyen, melyen Haraszti László termelőszövetke­zeti elnök mondott ünnepi be­szédet, a szövetkezet egykori alt pitó taqjai és legkiválóbb do gozói vetteL részt. A jubileum alkalmából 25ala- I pító tag kapta meg a Termelő­szövetkezet kiváló dolgozója ki­tüntetést és az Üj Élet Tsz pénz­jutalmát, amelyet Haraszti László nyújtott át az idős, job­bára már nyugdíjas emberek­nek. Csizmár Jenő, a Pécsi járá­si Pártbizottság osztályvezetője miniszteri kitüntetéseket adott át. A Mezőgazdaság kiváló dol­gozója miniszteri kitüntetést Sólyom István kistótfolui brigád­vezető, FeLete József párttitkár, a Kurucz-pusztoi tsz egykori el­nöke és Kiss József nyugdíjas termelőszövetkezeti tag kapták meg. A í

Next

/
Oldalképek
Tartalom