Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)
1974-11-04 / 303. szám
Tudósítóink jelentik I ' " ' i I Szekszárd örömmámorban úszott szombaton este a Zrínyi utcai tornacsarnok. A Szekszárdi Vasas—Nagykanizsai VTE NB lles női kosárlabda-mérkőzés után, melyen a szekszárai együttes 53:34 arányban nyert, a szurkolók méltán ünnepeitek. A felszabadulás óta a 5/ekszórdi Vasas női együttese ugyanis az első csapat, amelyik labdajátékokban kiharcolta or NB l-be jutást 1959 óta megszakítás nélkül az NB II ben szerepelt a Vasas gárdája, ahol több alkalommal végzett a harmadik helyen, két évvel ezelőtt pedig már ezüstérmet szerzett. A csapat másfel évtizedes NB ll-e$ szereplése során számos élvonalbeli játékost nevelt, Kovács Köti után Budavári és Geiszháuer személyében pedig újabb válogatott kosarasok kerültek Srekszárdról a fővárosba. A közönség vastapsa, az egyesület elnökségének virágcsokrai joggal illették a játékosokat és Buttás Pál edzőt, aki Szabó Ödön célratörő szakmai mur- káját folytatva az NB l-be „vezényelte” együttesét Tolna megye 1974. évi fi. és III, osztályú asztalitenisz egyéni bajnokságát a megyei sport- székházban rendezték. A bajnokságon 23 női és 31 férfi versenyző állt asztalhoz. A mezőny legfiatalabbja a 11 éves Bolvári Ildikó, legidősebbje pedig a 42 éves Mencző Jerő volt. Nőknél a II. osztályú bajnoki címet Bolvári Ildikó (Tolnai VL), a III. osztályban pedig Balogh Ilona (Tolnai VL) szerezte meg. Férfiaknál „a doyen"a 42 éves dunaföldvári Mencző Jenő mindkét osztályban bajnoki címet szerzett. Az NB lll-as tekebajnokság utolsó fordulójában a Szekszárdi Szövetkezeti SK csapata Hiába várta ellenfelét. A- második helyezett Kaposvári Volán versenyzők helyett telefonértesítést küldött, miszerint gépjárművük meghibásodása miatt nem tudnak elutazni. Közölték ,ozt is, hogy nem kérik az újrajátszást, ami azt jelenti, hogy a szekszárdi csapat 8 0 arányban szerezte meg a találkozó két pontját Fekete László Nagykanizsa Az Olajbányász SE labdarúgóinak szomorú végű karambolja miatt az egyesület vezetői telefonon kérték a vasárnapi, a Bp. Spartacus elleni mérkőzés elhalasztását Az MLSZ főtitkára azonban nem járult hozzá, s a mérkőzést lejátszották. Kunos Ferenc vezetőedző és a csapatot biztató közönség jó pszichológusnak bizonyult ■— az egyik bajnoki pontot otthon tartották az Olajbányászok. Az egyéb események élén a Zala megyei asztalitenisz felnőtt tizekbajnokság állt, amely helyi sikereket hozott. A férfiaknál Bellosevich Miklós (Kanizsa Sörgyár), a nőknél pedig Soós Judit (MÁV NTE) egyaránt kilenc győzelemmel — tehát veretlenül — végzett az éien. A kiesés ellen küzdő NB li-es csapatok közül az Olajbányász SE férfi kosárlabdagárdája nagyon jó játékkal 94:81 arányban győzte le a Soproni Textiles együttesét, a Kanizsa Sörgyár férfi tekecso- patának bennmaradási kísérletét viszont valószínűleg teljesen szertefoszlottá a Szombathelyi Dózsa, amely meglepetésre 6:2 arányban győzött a Sörösök ellen. Tihanyi István Kaposvár A szinte téliesre fordult idő és a Táncsics kosarasok idei mérsékeltebb szereplése miatt bizony alig pár tucat néző volt kíváncsi Kaposvárott a K. Táncsics—Bakony Vegyész NB lí-es kosárlabda találkozóra. Ráadásul az eső is szemerkélt, amikor kezdődött a játék. Igazuk vált azoknak a szurkolóknak, akik azt hajtogatták, nem a naptárt kéne nézni, meg azt, hogy tavaly ilyenkor jő idő volt, hanem a kosárlabdának mór a teremben lenne a helye. Persze az is igaz, hogy Kaposváron alig van kosarazásra alkalmas tornaterem. Aztán a két csapat egyre hevesebb küzdelme csak felmelegítette a nézőket is, különösen szünet utón, amikor a hazaiak már 8—10 ponttal vezettek az egyébként végig szoros mérkőzésen. Hidasi kipontozódása után viszont pillanatok alatt változott a helyzet. A veszprémiek nemcsak ledolgozták hátrányukat, de vezetést is szereztek. A Táncsics a végén a sírból hozta vissza a második pontot úgy, hogy a mérkőzés sorsát eldöntő kosár után a Bakony Vegyésznek már nem volt ideje az ellentámadásra sem. Az eredményjelző táblán a végén ez állt, Táncsics—Bakony Vegyész 68:67. Meglepetéssel zárult Somogybán a megyei sakk CSB. A korábbi bajnok K. Spartacus egy csapatra való játékost vesztett az átigazolásoknál és mindenki azt várta, hogy a K. Vasutas nyeri a bajnokságot. A papírforma persze a sakkozóknál sem mindig érvényesül. Szövetkezetiek „csak azért is” megszerezték a bajnoki címet, és most ók mehetnek osztályo- zóra, ahol a tét az NB ll-be jutás. lehet, hogy a Spartacus ott is sikeresen szerepel? K.S. Tűzolfoűnnep Pakson Paks önkéntes tűzoltőtestüle- te szombaton ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. Az ünnepség résztvevői tisztelettel emlékeztek meg a testület első parancsnokáról Módi Kovács Jánosról, aki külföldi tapasztalataival is, anyagiakkal is támogatta az egyesület megalakítását — és természetesen mindazokról, akik egy évszázadon át közvetlenül, lelkesen védték embertársaik életét, vagyonát A belügyminiszter a jubileum alkalmából hat önkéntes tűzoltót tüntetett ki a közösség érdekében hosszú időn át lelki- ismeretesen végzett társadalmi munkájáért A tűzbiztonsági érem aranyfokozatát Csonka Ferenc, Dömötör József, Kole- szór József és Paczolai Béla, ezüstfokozatát Mihályfi Lajos, bronz fokozatát Lázár Dénes kapta. Szerény remények a kupavisszavágók előtt Rossz napok járnak a magyar futballra. Egy hónapja még felhőtlenebb volt a szakvezetők, játékosok,v szurkolók homloka. Hogyne, hiszen akkor még mindenki bízott az újjászervezett válogatottban, s a kupanyitány is szép folytatást ígért, hiszen a BEK-ben, KEK-ben és az UEFA Kupában rajtolt négy magyar csapat közül csupán a Videoton volt kénytelen búcsúzni, az Újpesti Dózsa, a Ferencváros és a Rába ETO meggyőző játékkal jutott tovább. Most? • Dózsa: csak a csoda segíthet • FTC: óvatos optimizmus • ETO: talán sikerül A válogatott leszerepelt Becsben, Cardiffban, s — a győzelem ellenére — Luxemburgban is. A kupacsapatok közül a Dózsa hazai pályán 2:1-es vereséget szenvedett az angol bajnok teedstől. A Ferencváros bravúros 1:1-et harcolt ki Liverpoolban, de a magyar csapat Tanulás? Kedvence? Étele? Álma? 23 kérdés Gergely Gáborhoz Gergely Gáborra nem lehet nem odafigyelni. A Sopianae Kupán, ahol megjelent, rögtös csoportosulás támadt. Már a külseje is feltűnő: „Rákóczi- frizura”, gondos vonalvezetésű bajusz, feje búbján sárga reklámsapka, de. szellemileg és fizikailag is örökké mozgó, eredeti egyéniség. Rögtön ráállt a beszélgetésre, velem együtt ro- hangászott a nyüzsgő folyosón, csendes sarkot keresni. Válaszai épp oly gyorsak és pontosak, mint félelmetes tenyeres ütései. Még csak annyit róla: 1953-ban született, 1962-ben kezdett el versenyezni a KSI- ben. Balatoni Tibor, Juhos József és Volper László voltak első edzői, jelenleg Rózsás Péternél a BVSC-ben versenyez, a válogatottban Bérezik Zoltán a mestere. Kétszeres EB-ezüst■— Eddig melyik edzőtől tanult legtöbbet? — Mindenkitől kaptam valami nélkülözhetetlent — Bérezik? — „First dass“ — első osztályú ember, edző és pedagógus. Megfogadom a tanácsait. — Melyik versenyzőtől tart legjobban? — Bengtssonnal nem szeretek korán találkozni. A döntőben az már más ... — Ki ellen szeret játszani? — A szovjetek ellen. — Milyen ütőt használ? — Svéd Stiga fa, japán Butterfly borítással. — Lesz-e olyan jó a Jőnyer —Gergely páros, mint a Jónyer —Klampár kettős volt? — Ez két embertől függ. En nagyon szeretném. •— Az Európa Liga meccsen bravúros beugrása volt Magos mellé a vegyespárosban ... — Véletlen volt a győzelem, minden mindegy alapon játszottunk. De azért marad a Jónyer—Magos páros. — Látványosan versenyez, de látványosan viselkedik is a mérkőzéseken. Levegőbe csap, magasba ugrik. Kiszámított dolog ez? — Dehogy. Minden spontán. Magamat doppingolom így. Nálam úgy hozzátartozik ez a játékhoz, mint a tenyeres ütés. — Igaz-e, hogy Klampár azért nem hajtott a svédek ellen, nehogy Gergely Európa- bajnok legyen? — Erről nincs véleményem. — örül a népszerűségnek? — Igen. Főleg fiatalok között érzem jól magam. Ügy akarok élni, hogy soha ne okozzak csalódást azoknak, akik szeretnek. fl Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres: betonozd munkásokat It- és lánghegesztőket, kőművesek mellé segédmunkásokat állandó és nyugdíjas aszlalosokat állandó és nyugdíjas éjjeliőröket Vidékiek részére szállást biztosítunk JELENTKEZNI LEHET s f Pécs, Rákóczi út 56. Munkaerőgazdálkodáson. Érdeklődő levelekre azonnal válaszolunk! Levélcím: 7601 Pécs, Pf. 1^7. — A sportban ml az életcélja? — Világbajnokságon az élen végezni. Nem merem mondani, hogy elsőként... Ha most nem sikerül, azért még nem adom fel. •— Milyen végzettsége van? — Érettségiztem és most a 7F-re járok, az oktatóképzőre. — Edző akar lenni, ha visz- szavonul? — Igen. Edző és újságíró. — Felesége sportoló? — Nem, női fodrász. — Megnézi, ha versenyez? — Mostanában ritkán. Egy hónap múlva apa leszek. — Gratulálok. 21 éves, még játszhat együtt a gyerekével. — Nem fog pingpongozni. — Sokfelé járt már. Melyik ország tetszett a legjobban? — Portugália. Sok függ az eredménytől is. Újvidék például nagyon tetszett Indiára is kiváncsi vagyok, remélem szép lesz. •— Más sport nem érdekli? — Van egy focista barátom. Komárom y, az Egyetértésből. Néha kijárok a meccseire. — Autója van? — Még nincs. Egy Zsigulit szeretnék. — Kedvenc szórakozása? — Pop-zene minden mennyiségben és főleg sztereóban. — Kedvencei? — A néger zene és itthon a Fonográf. — Kedvenc étele? — A rántott hús, ha nem zsíros. Csak sok legyen. — Álmodni szokott? — Soha. Sportról pláne nem. Idegsport a mienk. Egy nap után úgy elfáradok, hogy nincs időm álmodni, csak aludni. — Sok sikert az életben és a sportban. Belénessy Csaba Rigert három világcsúcsa Vasárnap Moszkvában David Rigert, a 27 éves szovjet súlyemelő világ- és Európa-bajnok félnehézsúlyban három új világ, csúcsot állított fel. összetettben 390 (175, 215) kilóra módosította szeptember 27-én, a manilai világbajnokságon elért világrekordját Szakításban a bolgár Nikolov eddigi 175 kg-os világcsúcsát módosította 175,5 kg-ra. Lökésben ugyancsak fél kilóval javított, 215-ről 215,5 kg-ra, a régi csúcsot Rigert állította fel, ugyancsak a manilai világbajnokságon. □tietföi pillanatnyi formája nem ad okot túlzott önbizalomra. A Rába ETO 2:0-ra nyert a nyugatnémet Fortuna Düsseldorf ellen, de ez o két gól előny nem biztos, hogy elegendő lesz idegenben. Könnyen megtörténhet, hogy a három legrangosabb labdarúgó kupa küzdelemsorozata magyar szereplők nélkül folytatódik. Akik látták a Népstadionban az Újpest vergődését Leeds ellen, szeretnék elfeledni azt a 90 percet. Köztük van Várhidi Pál edző. — Bebizonyosodott, hogy ami | elég hazai pályán, a nemzetközi porondon, az európai étI vonalba tartozó csapatok ellen | kevés — mondta az október 23-i ! mérkőzés után. — Néhány jó- ' tékosunk lelett eljárt az idő, i nem éveik száma sok, hanem j játékfelfogásuk avult. Hogy látja most, közel két hét távlatából, s a szerdai Leeds-i visszavágót megelőzően az esélyeket a Dózsa mestere? —> Nem lennék sportember, ha eleve lemondanék a továbbjutás lehetőségéről — mondta Várhidi. — A Leeds erőszakos, nagy munkabírású játékosokból | álló, tipikus angol futballt játszó csapat, 5 bár most nincsenek jó formában, fanatikus közönségük biztos, hogy egy pillanatra sem hagyja lankadni őkel. Nagyon nehéz lesz a szerda esti mérkőzés. Sajnos Horváth sérülése, és a Leeds elleni budapesti mérkőzésen kiállított Harsány/ eltiltása, érzékenyen érint bennünket, kénytelen leszek átformálni a hátsó alakzatokat és p középpályát is. Az általános hangulat az, hogy rajtunk csak a csoda segíthet, de szeretnénk erre rácáfolni: játékkal, akarással, lesz még 90 — vagy akár 120 percünk, hogy kiköszörüljük az itthoni csorbát, A kupagyőztesek Európa Ku pa tornán a Liverpool van hasonló helyzetben, mint a BEK- ben a Dózsa, ők odahaza vesztettek pontot az FTC-vel szemben. Bár a Liverpool pillanatnyilag az első helyen áll az angol bajnokságban, formája nem meggyőző, szombaton 1:0- ra kikapott Ipswich Town-tól. — Nagyon iá csapat a Liven, pool, jobb, képzettebb, rutinosabb a játékosanyaga a miénknél — mondta Albert Flórián, a Ferencváros technikai vezetője, — Persze játékosainknak nincs kisebbségit érzetük, az angliai 1:1 után nem is lehet. Bár a visszavágó esélyese Budapesten is a Liverpool, bízom a csapatban, abban, hogy közönségünk lelkes buzdítása győzelemre segíti a fiatalokat Sajnos, összeállítási gondjaink vannak, Dalnoki edző csak közvetlenül a kedd délutáni mérkőzés előtt hirdet csapatot. Az UEFA Kupában a Rába ETO állja még a sarat. A Düsseldorf győri legyőzése kétségtelenül bravúr, de mennyit ér a 2:0? — Egészen biztos, hogy a Fortuna Düsseldorf otthonában óriási lendülettel támad majd, át kell vészelnünk a kritikus első 30 percet, s akkor tolón elég lesz az előny — mondta Farsang Ferenc edző. Nagy csatákat, érdekes mérkőzéseket ígér a három kupa keddi, szerdai fordulója. A BEK-ért és a KEK-ért nyolcnyolc, az UEFA Kupáért 16 mérkőzést játszanak. A következő, a harmadik fordulóba jutni már rangot jelent. Ha kiesnek ...? Akkor végérvényesen be kell látnunk, hogy a magyar labdarúgásnak nincs helye az európai futball- színpadon. Akkor le kell számolni g jelennel, s türelemmel, gonddal és következetes szigorral fel kell nevelni egy új — futballozni tudó és a sportágat alaposan szerető — játékosgenerációt. Vincié Jenő t r 4