Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)
1974-11-19 / 317. szám
/ Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Veretett férj, édesapa, nagyapa, «pás, dédapa és kedves rokon, JUHÁSZ ELEK, « Pécsi Gázmű dolgozója, 77 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt, Temetése 21-én, (csütörtökön) du. 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, Hogy drága férj, édesapa, nagyapa, testvér, após, sógor és kedves rokon, BÁLINT ANDRÁS nyugdíjas MÁV főfelügyelő, 75 éves korában, 1974. november 13-án váratlanul elhunyt. Üraga halottunkat foíyó hó 20-án, délután 3 órakor kísérjük a pécsi központ temető nagycsarnokából u-’olsó útjára. Emlékét örökre szivünkbe zárjuk. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleség, édesunya, anyós, •agymama. OLÁH GYULANÉ sz. Gyanó Mária, 51 éves korában, tűi ele nmei viselt hosszú szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése 20-án, de. 12 ómkor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy legdrágább édesanyánk, anyagunk, nagymamánk és dédskénk, OZV. BANK JÓZSEFNÉ sz. Maretics Erzsébet, 82 éves korában várai, emui eihunyt. Temetése noveinoer 20-án, (szerdán) 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa és nagyapa, FARKAS KAROLY nyugdíjas, életének 69. évében elhunyt. Temetése november 20-án, délután fél 4 órakor lesz a komlói temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, Hogy szeretett édesanyánk, IFJ. ÁCS GYORGYNÉ Koszi Margit, görcsönyi fokos elhunyt. Temetése november 20-án, (szerdán) 3 órakor lesz a görcsönyi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, lányom, nővérem, sógornőnk, nagynénink, unokám és kedves rokonunk, POLGAR (PÓLÓN) LAJOSNÉ Ulmer Apollónia Vasas II., Szövetkeze! u. 116. sz. alatti lakos, f. hó 16-án, életének 45. évében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése november 21-én, (csütörtökön) fél 3 órakor lesz a Vasas II. temetőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazokm. a kedves rokonoknak, jóbaráfoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, GÉMESI ISTVÁN temetésén részvétükkel, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondok köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, PATAKI GÉZA temetésén részt vettek, mély fájdalmamat koszorúk és virágok küldésével enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondok a B. m. Kéményseprő Vállalat dolgozóinak, a volt munkatársaknak, az IBUSZ-nak, a Nagy Jenő utca lakóinak és a 26. sz. ház lakóinak. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, PATKÓ JANOS temetésén részt vettek, koszorúk, virágok küldésével mély fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk az AMFORA Vállalatnak a koszorú küldéséért, A gyászoló csatád. MODERN GARNITÚRÁK 3680 tonnttól aszletre kaphatói V A i T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11. , Fehér comiaeeutt fércMj kád eladó. Érdeklődni le- ] hét délután. Székely B. ! u. 58. JPB gázkonvektor nyomáscsökkentővel eladó. Kedvező ár jeligére a Bem u-i hirdetőbe. Bélyeget, postatiszta magyar anyagot veszek 9tíü- tól. Szerdán, szombaton egesz nap. Pécs, III., Banki D. u. 17. II. em. Három. ________________ É rett trágya éladó. Ditz malom u. 16. Balokány mellett. »letTen négyzetméier edzett üveg táblában eladó. Ugyanott kettő db hatszázas keite*ögép Vál ■ szokat ..Uvegház” „eligé- r? a Bem u-: hirdetőbe. 2 pár orighiál svéd sítalp eladó. Kovács Attila Kalinin u. 52. I. e. délelőtt. __ Csöves kukorica eladó. Gésa űrhajós u. 1. sa. Használt, rossz rádiókat veiméi. Ajánlatokat ,,Csak hálózati'' jeligére a Bem u-i hirdetŐb Eladó egy Bobinós elöre- háiiYa varró kis varrógép. Üzemképes, jő. Pécs. Jókai M. u. 5. Házfelügyelő. Nagy teljesítményű 'akvárium elektromos szűrőkészülékek eladók. "Teljesítménye: 12 l/p?rc. Ara: 600,— Pt/db. Megrendelhető ajánlott levélben, postán utánvéttel. Cím: Gallyas Pál 6800 Hódmezővásárhely, Klauzál u. 111. _______ __ K étéves iskolázott luéfé- nyő • nagy mennyiségben k-Tíbmtó. Biczó József, Szentgotthárd. II. k. Vajda János xi. 9. Takarmányrépa eladó nagyobb mennyiségben. Kisdér. Petőfi _u. 31. Mekálor 602 olaikályhR eladó. Kovács. Pécs, Har- gita u. 13. ___________ m mgm Pannónia motorkerékpár nagyon olcsón eladó. Telefon: 11-085.______________ S koda”" 1000 MB eladó! í Pécs, Halász u. 11. 17 óra I után. I Simson Moped eladó. Igé- J nyesnek is. Érdeklődni, I Pécs. Rigó u. 9. 2 óra ! ut*n1 Tátra 603 személygépkocsi tartalékalkatrészekkel eladó. Érdeklődni hétköznap egesz nap. Harkány szerviz. Vasárnap 15—17 ó. iözött. Pécs. I.askó u. 20. I C. f rázs eladó Alsóbalokány utcában, érdeklődni 19- : onou. 17 óra ; uiáij. I M‘)Tt)RHl3AS Zaporossec eladó. Meződ öágvári u. 37. ____ | MZ 2ű9-es motorkerékpár, i Régen t 30 Marschall zen- j gető újszefü állapotban | sürgősen eladó. Komló, Kazinczy u. 9 Szabó. Eladó két jó állapotban : lévő Trabant. Megtekint- • hete az est’ órákuab. M c^ekiánosi, Iskola u. 21. Kertvárosi garázsomat át- i adnám, vagy belvárosira i cserélném. Adorján. Szé- i chenyi tér 2. 16-309 tele- j fon. C-ar ácsban tartott TB-s Polski 1300 eladó. Márciusig r> garázsban maradhat. Pécs. III. Ybl M. u. 12. 3 emelet 4. 8 «seb* összkomfortos öröklakás eladó beköltöz- í hetóen. Rákóczi út 73/a. j fsz. 3. Horváth. Belvárosi ház, két család részére alkalmas, beköltözhetően eladó. Teréz u, 8. ( Regényéi szőlőhegyen szőlő eladó. Pincével és építőanyaggal. Érdeklődni: Vöröskereszt u.^ 37.___ M ásfélszobás szövetkezeti lakás azonnal beköltözhetően eladó a belvárosban. ,,250 + OTP • jeligére a Bem_u-i hirdetőbe. , P áprádon a Fő u. 22. számú ház 960 n-öl területtel, a Fő u. 38. sz. ház 1000 n-öl területtel eladó. Érdeklődni a helyszínen. Kajsza.______________________ N agyméretű másfélszobás szövetkezeti lakás kp-ért eladó. Steinmetz térnél. — Érdeklődni: Jázmin u. 6. Gálost.______________________ ! Kétszobás ház zőiőrel eladó a Dömörkapunál. — Gálost. Jázmin u. 6. Vizsgával rendelkező kacs nő elhelyezkedne, — többéves gyakorlattal. Bárhova. ,,Középkorú" jeligéje a Bem u-i hirdetőbe. . Kicserélném eránvárosl I. Független lakást 1 em. 2 szobás távfűtéses vennék 8—10 hónapra. — tanácsi összkomfortomat ,, Igényes” Jeligére a Sal- térltéssel nagyméretű lilái utcai hirdetőbe. | szobás komfortos vagy össz- j kinn fnrr.F>K szén ’akácra. LA KA S Diáklány részére albérleti szobát keresek. Ajánlatokat „Fűthető” jeligére a Bem u-1 hirdetőbe. Külön bejáratú bútorozott szoba házaspárnak vagy két személynek azonnal kiadó. Pécs, Hajnal u. 16. Lránvárosl kétszobás lakásomat elcserélném 1 szoba komfortosra. Budai vám előnyben. „Negyvenezer” iehgér© a Bem u-i íirdetőbf. Kesibérfi kétszoba elöszo- oas lakásomat elcserélném összkomfortosra, ráfizetéssel. Szabadság a. 19. ajtó t. _________________ K iadó üres albérleti szoba, gyermektelen házaspárnak, azonnal el lehet, foglalni. Érdeklődni.: Terjánszky Józsefné, Pécs, III. Jed- lik Anyog u. 1. 3. em. 10, FÍeafcréluém kétszoba összkom for to« nagyerkély ca távfűtéses egyetemi városi lakásomat hasonló garzonra. „P.őkus" jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Szoba, fconyhás albérlet kiadó Pürj u 23. Érdek- íertiii a ts teo. UA”rf- piünéL, komfortos szép ’akásra. < ..Uránváros kizárva” jel-: Igére a Bem u-i hír de-! Wbc,_______________ ü j családi házban külön bejáratú nagy szoba-kony- hás lakrész gyermektelen: házaspárnak kiadó. „Föld- | szint” jeligére a Bem u-i hirdetőbe. ; 2 szobás. összkomfortos,1 távfűtéses lakásom elcserélném hasonlóra, vagy I, 5 szobásra, távfűtésesre. Érdeklődni minden nap 16 óra után. Pécs, Építők útja 12/b. m. em. II. Tóth Józsefné. ADAS—.VÉTEL RÉGI külföldi — magyar bélyeggyüjteményt, tömeg- bélyeget, képeslapokat, régi pénzt veszek. Bélyeg- bolt. Zrínyi u. 19. ______ K ÉTHÓNAPOS törzskönyvezett vizsla kölykök el- adók. Pécs. Árnyas u. 15. Ssemfelszedö gép eladó. „Vibromjat” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Üres nagy szoba, konyha fürdoózobá használattal kiadó házaspárnak .1 év előrefizetéssel Irányi Dániel téren. Érdeklődni: 15-954 telefonon, ' Elcserélném Szigeti úti kétszoba összkomfortos lakásomat kétszoba étkezőfülkés vágj’ 2Va szobás összkomfortosra. „Megegyezünk’* jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. SZÉP BÚTOROK VETELE, ELADÁSA. Mártírok útja 18. szám. Telefon: 20*571. 1 A M férőhelyes nyúl- k^trec, és egy debreceni mély babakocsi olcsón eladó. Kertváros, Tolsztoj a. 48. Német juháss kölyök eladó. Vasas. Orosz Oy. a. 41. VESZEK i régiséget, fali- és állóárát, réztárgyat, szamovárt, festményt, dísztárgyat, tölcséres gramofont, mozsarat, gyűjteményt stb. TELEFON: 18-623 Mápfélsaoóáa összkomfortos távfűtéses szövetkezeti lakás Sürgősen eladó. „Állomás környékén” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ANTIK bútor, régiség, ezüsttárgyak. pénzérmék, képek, gramofon eladók, igényesnek. „Komoly vevő” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném 1 szoba, komfortos lakásom másfél vagy I szobásra. Tolbuhin Út, 3, L cm. a. Elcserélnék Kórház téri szoba, konyha, éléskamrás I házfelügyelői lakást ha- ] sonlóra. tanácsira vagy j garzonra. „Kórház tér” jeligére a Ballal utcai hirdetőbe. Stffl barokk garnitúra, faragott tölgyfa ebédlő, bőrgarnitúra, rekamié, tükör, hálószoba igényesnek el- adó. Juhász Gyula u, 2/1. S dk logarléc eladó. Jó- zeéf utca 24. Érdeklődni 21-447 telefonon a délutá- rtii órákban. Piro» ribiszkebokor kétévesek. RED LAKK JOKH- ER ARTtETS és kétéves korai meggyfák eladók. Rábai. Kővágószőlő«. Rákóczi U. 44, Eladók: rotációs kapálógép. kerti traktor, pótkocsival, léghűtéses benzinmotorok, MIA és MIB motorok szalagfűrészek, kőr- fürévzek, különböző terménydarálók, morzsolók. egy-, .és , háromfázisú,, -.yilr, lány motorok, hidrofor tartályok, búvár- és egyéb szivattyúk, ÍOÖ fm csővel, komplett szórófejek, hagy teljéeitméhyÜ pumpáskút, garázskompresszorok, asztali csiszológépek, kézi- és asztali fúrógépek, szecska- vágók — répavágők, hegesztőtrafók. satuk, kovács- üllők. ée tábori fújtató, villamos éa kézi barkács- sserszámok, és magánjáró szalagfűrész, Érdkelődnl 14-043-as telefonon. Kerékpdrosokfigyelmébel A KÖZLEKEDÉS BIZTONSÁGÁT SEGÍTI, HA klvflásftott kerékpárral közlekedik... EZT ANNÁL IS INKÁBB MEGTEHETI, MERT DECEMBER 31-IG A TM/8 típusú kerékpár világítási garnitúra. 2Q8r— Ft helyett 166,— Ft-ért siereihetö b* a MECSEK ÁRUHÁZ mftszaki osztályán U sz. JARMUBOLTBAN, Pécs, Rákóczi út 90. 112. sí. MŰSZAKI BOLTBAN, Komlón, 202. sz. JARMUBOLTBAN, Mohácson, 304. sz. MŰSZAKI BOLTBAN, Siklóson. SZOt ©OLTVÁNYT AZONNAL SZALUTOK, berkmdi elanyen. Fajtáim: irixfíftgszffváni, elonrizlinf, Ürsai Olivér, máskát atoméi, satzle, csa- bagyángya, szőlő»’ kartek királynői«, Kocsis Irma, kardinál sftxt a. tie— Pt, EL a. 7,—” Flféh, ZaHa- grénejp« L a. 18,— Ft Roetás ktvófmé, Abosáf, Fő *. 163. Most vizsgázott 900-as Wartburg megkímélt állapotban olcsón eladó. Pécs- szaboics Sudár István út 18. Kovácsék. ______________ V ’• gk(mélt állapotban Tévő 601-és Trabant, eladó, el- caer élhető. Karambolos vegy nem karambolos Zsigulira. I. Iter. Kocsis István u. 12. INGATLAN KW kertee ház gaadaaávl épülettel és 1066 n-öl telekkel beköltözhetően eladó. Érdeklődni: asebény, Táncsics u. 10. Ssölőföld, 281 négyszögöl telepítésre kiváló talaj és terület betegség miatt eladó. Konyhakertet felesbe kiadnák. Rácváros 35. Beköltözhető családi hás eladó. Kovácstelep. Ar- v ácska u. 22.______ K étaser kétszobás komfortos ház belváros központjában lakáscserével azonnal beköltözhetően eladó. „Kétszásezerért” jeligére a Bem u-1 hirdetőbe. 866 négyszögöl szántó parcellázva is eladó. Kovácstelep alatt. Pécs, ITT. Hajnalka u. 8. Árverés A MSC3-BARANYA BERUHÁZÁSI ▼. 1874, NOVEMBER lé-AN (SZERDÁN) DC. 9 OKAKOR nfflvános árverésen barnásra értékesíti ax alábbi épületeket: Szabadság ét—" Szalai A. a. tömbbelső é db garázs, Katalin «. L—Kossuth L s. 99. saroképület, Alkotmány atca 87. Alkotmány utca 69. Alkotmány utca 71. Petőfi utca 14. Petőfi atca 16. Petőfi utca 16 Petőfi atca 28. Arad! vértanúk a< SS. Sofia! «tea 7. Harkányi társasüdülőben HAROMSZOBAS LAKRÉSZEK elő jegyezhetők a Pécsi 2. számú Ügyvédi Munkaközösségnél. Pécs, Kossuth Lajos u. 22. Telefon: 10-535. ftzcntlőrlnee* kétszoba, komfortos öröklakás eladó. „Aladár” jeligére a Sallai u ócai hirdetőbe. ________ P écs, Kalinyin úti másfélszobás összkomfortos öröklakás eladó. Érdeklődni: Siklós 357 telefonon. Kettöszoba, komfortos, ga- rázsos, fürdőszobás családi házamat eladnám, vagy elcserélném 1 szoba, összkomfortos örök vagy szövetkezeti lakásra. költségtérítéssel. „Ilus” jeüigé- . re a Sallai utcai hirdetőbe. Péesújhegyen. Kakukk u. 12. számban szoba-konyha 600 n-öl kerttel eladó. _________ E lcserél uém peremváros! házamat, gazdasági udvarral, 419 n-öl szőlővel és gyümölcsössel. Víz. villany van. Cim: 7628 Pécssza- boics, Szőlőhegy 182. Szilágyi József. 478 n-öl szóid és szántó, présház teljes felszereléssel eladó. Érdeklődni: Garé. Rákóc2á u. 36. _________ E ladó 286 n-öl szőlő fiatal gyümölcsfákkal. Gyönyörű kilátás. Ady E. u. 34.__________________________ | Hosszúhetény, Iskola út i 64. sz; ház szoba-konyha, : éléskamra beköJtözhetően eladó. Makár-tetőn 200 négyszög- i öl szőlő eladó. Érdeklődn' i Radnfcs út 3. Redőnyött javítása. ;ása. Málom. Felső Müller János. felují- U. 65 VARRÓGÉPEK javítása, vétele-eladása. Tel.: 21-864. Tételek gépelését vállalom Ajánlatokat „Gyors” jeligére a Bem u-i hirdetőbe. KULCSSZOLGALAT. Autó-lift- . biztonsági. Tel.: 21-864. iSzölómunkáért, kb J200 o- öl munkabérrel vagy, terméssel fizetnék. Értesítést nyugdíjas jelijgére a B-. x» u-i hirdetőbe kérek. ítLhVíZiG MOSÓGÉP, RADIO. CENTRIFUGA PORSZÍVÓ javítás O A R A -X Cl AVAL 16-083, 16-519, i Mindennemű föld, szőlő- munkát. forgatást piuc- j kiásást vállalunk. - „Prs- j cíz” jeligére a Sallai u-i 1 hirdetőbe. Dolgozókat felvesznek 388 négyszögöl újtelepítésű szőlő lakható szoba^kony- ha Bpeiz melléképülettel elő dó. Felsőgyükés 7. Érdeklődni Nagy János. Uszögpuszta. ______________ S ZEKSZARDON Szluhft Gy. u. 34. sz. alatt 2 szobás esaládi ház eladó vagy pécsi lakásra elcserélhető. Érdeklődni a helyszínen,__________________ G cresdl^k Rózsahegy U, 17. számú hás két szoba, konyha, melléképületek, pince. 486 négyszögöl telek, 90 db gyümölcsfával, azonnal beköltözhetően eladó. Irányár: 35 600 Pt. Cím: Steauter Józsefné, Komló, Vörösmarty Étterem. Szanálásra ítélt területen 2 szoba komfort és 1 szoba félkomfort OROKLAKASOK lakottan eladók. Üres szuterinrésxt adok hozzá. Zsolna? 18. Tiger, vagy 10-091. 15 után. Cs&l&di hás beköltözhetően eladó. György út 16. szám. Megtekinthető minden nap. Bolatonkeresztúren, Balatonhoz köze! 600 négyszögöl, központban lévő telek kis házzal eladd. Érdeklődni: Siófok, Széchenyi utca lP/b. m. 8. Nemes. Lány csókon. Dózsa u. 120. sz. háromsaobáe esaládi hát beköltözhetően — elköltözés miatt — sürgősen. olcsón eladó. Megte- klnthejg bármikor. Svlgetvárbo* csatolt Zsibó- ton gazdálkodásra alkalmas 1300 négyszögöl szóló, lakással, felszereléssel, -főútvonal mellett eladó. Wé- ber Szilárd 7900 fitelget- vár. Almás u. 12. Kettőszoba. összkomfortos házrész garázzsal, beköltözhetően eladó. Pécs, György u. 1. SS. Peldl. Székely B. utca sarok. BELVÁROSI TARSASHAZ ÉPfTKEZlSHEZ Jeleittkomi lohol • Pécsi V számú Ügyvédi Munka- közösségnél. 7621 Pécs, Kossuth L «. % PANNÓNIA Sörgyár gépfárműsze- tolö segédmunkást, valamint férfi segédmunkásokat 40 órás munkahétre alkalmat azonnali belépéssel. (2357) SZENTLORINCI ÁFÉSZ 1 fő gépko csivezetöt keres felvételre. Jelentkezni lehet az ÁFÉSZ központi irodájában (Szentiörinc, Munkácsy M. u. 4. st.), szállítási előadónál. (2359) PÉCS I. Megyei Postahivatal érettségizett és 8 általánost végzett nő dolgozókat keres felvételre. Bérezés 1600,— Ft-tó4. Jelentkezés: főnöki iroda, munkaügy. Jókai u. 10. (9899) ,,D*’ vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt, szcllítmánykisérőt, éjjeliőrt azonnali belépéssel felvesz a Pécsi Tejüzem. Tüzér u. 15. (9881) GYAKORLATTAL rendelkező gyors- ős gépirónöt felveszünk. Jelentkezés a Dél-dunántúli TUZÉP Vállalat Munkaügyi Osztályán, Pécs, Rákóczi út 46. (2343) AUTÓSZERELŐKET és szép írással rondolkező portást felveszünk. Tolipari Szállítási Vállalat, Pécs, Ifjúmunkás u. 2. (2344) A PÉCSI FÉMIPARI VÁLLALAT felvételre koros: gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót, valamint érettségizett dolgozót könyvelési munkára. Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom u. 13. Személyzeti osztályon. (2338) AZ OTP Baranya megyei Igazgatósága ügyviteli munkára érettségizett dolgozót felvesz. Jelentkezni lehet a személyzeti előadónál, Pécs, Bem u. 10. sz. (2233) AMMONIAKOS hűtőkompresszor kezeléséhez vizsgázott kompresszor^ kezelőt, olajtüzelésű kazánhoz vizsgázott kazánkezelőt keresünk felvételre. Mindkét vizsgával rendelkezők előnyben. Pécsi Teiürem, Tüzér u. 15. (9861) MAGASNYOMASO vizsgával rendelkező fűtőt felveszünk. Jelentkezés.: EIVRT Sopiana Gépgyára, Pécs, Szalai A. u. 8. Üzemgazdasági oszt. (2314) BUDAPESTI FinomkőtŐttárugyár kéz. zeT és géppel varrá nőkét1 felvesz kétműszakos munkára. Betanítást vállalunk. Megközelíthető a 32-es buszjárattal. Cím: Pécs, Edison tt. 11. (2281) AZ ÖNTÖDEI VALLALAT Mohácsi Vasöntödéje tmk-lakatosokat felvesz azonnal] belépéssel. Érdeklődni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. (2277) A PÉCSI Fémipari Vállalat felvételre keres: György-aknai üzemébe: esz. tergélvos, lakatos szakmunkásokat, TMK-munkaro géplakatosokat, csőszerelésben jártas segédfűtőket, Felsőmalom u. 13. sz, . alatti üzemébe: présgépekhez, kézi és gépi lánchegesztéshez betanított munkára női dolgozókat. Jelentkezés: Felsőmalom u, 13. sz. alatt, a munkaügyön. (2241) MAGYAR PAMUTtPAR, Budapest, 1646 (Újpest) Erkel u. 30. felvesz 15. életévüket betöltött lányokat, szövő, fonó, cémázó, csévélő betanulóknak. Szállást biztosítunk. Jelentkezés: személyesen vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán. (419) PERFEKT gyors- és gépírót, valamint közgazdasági technikumi, vagy közgazdaság! szakközéoiskolai végzettségű adminisztrátort felveszünk. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél, Textil- nopyker. Vállalat, Pécs, Kőroktár u. 1. sz. (2326) SZAKVIZSGÁVAL rendelkező iparvágány kezelőt keresünk felvételre. Lehet nyugdíjas is. MecSekvidéVi Pincegazdaság Borpalackozója, Pécs. Batthyány a. 2—4. (2336) KARBANTARTÓ rérrtenünkhöz asztalos szakmunkáit f«»te«zí1hk. Jelentkezés: Mecsekvh'éki Pinceanzdaság, István tér 12. Munkaügyi osztály. (2337) Pécsi Tejüzem KAZÁNFŰTŐT és 6 órás fiatalkorút felveszünk. Pécsi Bútorgyár, Pécs, Somogyi Béla u. 6. sx. (2330) SZERB HORVAT Diákotthon december 15-i belépéssel felvesz egy vizsgázott és egy betanított kazamütqt. Jelentkezés a Bercsényi úti iskolában. (307593) GÉPI VARR AS betanulására női dolgozókat felveszünk. Gyakorlati után szakmunkás képesítés megszerzésére lehetőséget biztosítunk. Vidékieknek útiköltséget térítünk. Jelentkezés: Kesztyűgyár, (. Üzem, ■ Hőerőmű, Edison út. (433050) TAKARÍTÓNŐKET felvételre keresünk. Jelentkezés- Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 92. sz. alatt(43307 3) SZÖVŐ- és műanyag üzemünkbe betanított munkára női dolgozókot, férfi segédmunkásokat, valamint szerszámkészítő lakatost azonnal felveszünk. B. m. Háziipari Szövetkezet, Pécs, Déryné a. 35. (43307**) MECSEKTEJ OKV gyakorlottal ren delkező mitővillamessági szerelőt azonnal felvesz. Jelentkezés: Kacsétén, • TMK-vexetőnél. Telefon: 71-171. (433079) ADATRÖGZÍTÉSRE női munkaerőt felvessünk. Számítástechnikai és Ugv~ vitel szervező Váll. Pécs, Szántó K. J. u. 3. sx. (307630) NAPPALOS műszakos őr-portást fel* veszünk. DÉLVIÉP, Pólya u. 15., jelentkezés a telepvezetőnél. (43307?) METEOROLÓGIAI Intézet Pécs-Repii- főtéri Obszervatóriuma felvételre keres egy érettségizett, katonaviselt fiatal férfit meteorológus technikusi munkakörbe. Telefon: 20-996. (165) MECSEKTEJ OKV „D” vizsgával ren. delkező gépkocsivezetőt NISA mikrá- buszra azonnal felvesz. Jelentkezés: Kacsótán a szállításvezetőnél. Telefon: 71-171. (433082) A DDGÁZ Termelési Üzemegységé műszaki rajzolót, valamint gyors- %9 gépírót azonnali felvételre keres. Jelentkezés: Pécs, Felszabadulás u. 107. Üzemgazdasági csoport. (433089) KESZTYŰGYÁR központi gyáregysége anyagmozgatásra és késiáwrakfqr* bö férfi munkaerőt félvesz. JelelíTke- zés: Pécs, Sőrhár u. 36. (43309?) A MECSEKI SZÉNBÁNYÁK \k.and^ Karbantartó Üzeme felvételre keres asztalos, vírvezetéksíerelő, fűtésszerelő szakmunkásokat. Fizetés kollektiv szerződés szerint. Hűségjutalom, itfet- ményszén juttatás. Jó szállói elhelyezés. Jelentkezni lehet Komlón, Kossuth Lajos u. 1. sx. alatt, o munka- BbtS csoportnál. (433891) •AUTÓVILLAMOSSÁGI szerelőt, e*z- tergályost, szervizmunkást, karosszéria- lakatost, géplakatost, szerkezeti lákp- tóst és segédmunkást felvételre kérésünk. Jelentkezni lehet a műszaki osztályon. 5. ÉPFU, Pécs, Megyeri út 26. (433076) VILLANYSZERELŐ szakmunkást, gyakorlott gyors, és gépírónőt, úiosónőt, valamint 6 órás házimunkáit keres felvételre a Dr. Veress E. utcai’ Rendelőintézet. Jelentkezés a gazdasági igazgatóságon. (433077) BETANÍTOTT varrónőket és szakképzett varrónőket jó kereseti lehetőséggel felveszünk. Betanulási időre biztosított bért fizetünk. Szakmunkásvizsga letételét elősegítjük. Jelentkezés: Kaposvári Ruhagyár Pécsi Telepe. Pécs, József A. u. 17. Munkaügy- (433049) Szenr £icTö-<!>i I i ■G r 0 ■5 N C <D N ü) 400 OOOftWYEREHÉNY- 52G .nyertes! Ön is lehet szerencsés. MERT 1975. JANUÁR 11 -IG KIJELÖLT BOLTJAINKBAN minden üveg gyümölcs-szörp, doboz halkonzerv, szardínia doboz, húsos éteíkonzerv mellé egy-egy ajándéksorsjegyet adunk! NYEREMÉNYEK; 23 db 500 Ft, 18 db 200 Ft, 100 db 300 Ft, 215 db 100 Ft értékű A NYERTES kívánsága szerint összeállított ÉLELMISZERCSOMAG. SORSOLÁS; 1975. január 21. 0) N <D 3 N » 0 •W# 0I a MINDEN CSAUDNAK ELET MZIDSfffiST t