Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)

1974-11-02 / 301. szám

1 DUNÁNTÚL! NAPLÓ 1*74. november 2. 1*74. NOVEMBEK SZOMBAT Szeretette/ kőszöntjük névnapluk alkalma bő< ACHILLES nevű kedves olvasóinkat * A Nap Ml * 21 — nyugszik 14.24 érakor. A Hold kél 17.S9 — nyugszik 9.04 órakor. Weil Emil H úsz évvel ezelőtt, 1954. november 2-án halt meg — 57 éves korában — Weil Emil orvos, a munkásmozgalom régi harcosa, Kossuth-dijds egyetemi tanár. Dombegyházán született} pályafutását röntgen-szakorvos­ként kezdte. 1928-ban kapcsoló­dott be a munkásmozgalomba, s egyik szervezője volt a szoca- lista orvoscsoportnak. Ugyan­ebben at évben tagja lett az illegális kommunista pártnak Is. 1932-től Csepelen dolgozott, az ottani üzemi kórház röntgen­laboratóriumában, s közben a KMP pártapparátus szervezőié­ként tevékenykedett. Amikor 1936-ban letartóztatták, tíz évi börtönre ítélték; ebből kilenc évet le is töltött. A felszabadulás után részt vett az orvos-szakszervezet létre­hozásában és jelentős szerepet vállalt a magyar orvostársada­lom mozgósításában, a szocia­lista egészségügy építésében. Ö keltette újból életre az orvosi sajtót és szorgalmazta az orvo­sok, valamint az egészségügyi dolgozók közös szakszervezeté­nek megalapítását. A szakszer­vezet főtitkára, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöké, országgyűlési képviselő, (évekig a Magyar Népköztársaság wa­shingtoni követe) volt. Egyetemi előadásaiban főleg az orvos­tudomány fejlődésének elvi kér­déseivel foglalkozott. Tiszteleté­re róla elnevezett emlékérmet alapítottak. Esküvő GERGEUTS MARIA és LUKACS BÉLA szeretettel értesítik kedves is­merőseiket, hogy november 6- án du. 5 órakor házasságot köt­nek a III. kérületi Tanács há­zasságkötő termében. (z) — Egy hovf átlagkeresetük két és fél százalékát ajánlot­ták fel az AGROKER szocialis­ta brigádjainak tagjai a Pécsi Felszabadulási Emlékmű építé­séhez. — A Kazinczy étterem tűzká­ra. Az Állami Biztosító szakér­tői felmérték a Kazinczy étte­remben október 23-án hajnal­ban történt tűzeset által oko­zott károkat Az ideiglenes megállapítás szerint a tűz több mint 60 ezer forint kárt okozott. Lottó A Sportfogadási és Latié igazgatás ág közlése szőrint a 44. háti lőtté sorso­láson a kővetkező számokat húzták ki: 14, 44, 46, 48, 67 A 44. hét lottószelvényeinek értékelése közben ötta Iá latos szelvényre akadtak. A szelvény száma: 5 409 007 — a szelvé­nyek értékelése még tart — „Hétfő esti párbeszéd" cí­mű rendezvénysorozat kereté­ben november 4-én este fél hat­kor Pécsett a Hunyadi utca 72-ben Benkő László, a Haza­fias Népfront Baranya megyei Bizottságának alelnöke tart vi­taindító előadást a Szovjetunió­ról és orvnak békepolitikájáról. ■ — A Tolcsvoy Trió Pécsett, november 2-án este hat óra­kor az 500. sz. Szakmunkáskép­ző Intézet ifjúsági klubjában hangversenyezik. Estjükön dia­filmeket is vetítenek, melyek a népművészet egyes ágait mu­tatják be, ezen kívül magnó- felvételről egyebek között er­délyi népdalokat mutatnak be. Érzékeltetni kívánják, hogy egyes zeneszámaik megalkotá­sához milyen folklorisztikus ele­meket használnak fel. — A bolygóközi érintkezés. November 2-án este fél hétkor Pécsett, a Steinmetz Művelődé­si Házban a bolygóközi bioló­giai érintkezés lehetőségeiről és veszélyeiről tartanak elő­adást és vitát egy tudományos- fahtasztikus filmeket bemutató sorozat keretében. Ma, „Az Androméda-tőrzs” című filmet vetítik. — „Nemzedékek" címmel november 2-án este hot órakor Pécsett, a Gárdonyi Géza Mű­velődési Házban a Mecsek Táncegyüttes tartja kamaraest­jét. Kórházi felvételes ügyeletek Cyerm skgf égfás tof: mindennapos felvételi ögyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város PÖTE Gyermek­klinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és o volt sellfei járás: Megyei Gfermekkérbáz. Gyermeksebészeti, gfermekfülészeti betegek részére pá­ratlan napokon POTE Gyermekklini­ka, páros napokon Megyei és Pécs egész területéről Gf érmék kórház. Belgyógyászat, Sebészet: Városi Kór. ház. Traumatológia: II. Sebészet, Égési sérülések: Honvéd Kórház, Koponya- és agysérülések: Idegsebé­szet. November hónap a budapesti Duna-hidak ünnepe. November 4-én harminc été, hogy a második világháborúban felrobbantották a Margit-hidat. November 20-án 125 éve, hogy megnyitották a Lánchidat és 25 éve, hogy felavatták az újjáépített Lánchidat. No- vember 21-én ünnepelhetjük az újjáépített Erzsébet-hid felavatásának tizedik évfordulóját. Végül november 22-e az újjáépített Pe- tőfi-hid felavatásának 22. évfordulója. Képeinken: Budapesti látkép az ostrom után a rombadőlt Erzsébet-hlddal, Lánchíddal és a Margit-hiddal. Budapesti látkép az újjáépített fővárosról az újjáépített Erzsébet-híddal, Lánchíddal, Margit-hiddol. dőjárás;e!entés Várható időjárás szombat estig: Vál­tozóan felhős idő, inkább csak keleten néhány helyen kisebb esővel. Több­felé élénk, főként a Dunántúlon meg­erősödő, helyenként viharos lökések­kel kísért északnyugati, északi szól. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet mínusz 3, plusz 2, legmaga­sabb nappali hőmérséklet szombaton 4—10 fok között. — Bolgár ének- és tánc­együttes Pécsett. November 4- én este hét órakor Pécsett, a Nemzeti Színházban a Pirin Állami Népi Ének- és Tánc- együttes szerepel. A műsorve­zető dr. Várady György. — Rádióműsor Erzsébetről. Negyvennyolc perces műsor hangzik el vasárnap 18.10 óra­kor a Kossuth-adón a Faluról falunak — muzsikával című so­rozatban Erzsébetről. A műsort Várnai Ferenc állította össze. — Az Országos Rendező Iroda a Pé­csi Nemzeti Színházban nov. 4-én este 7 órai kezdéssel előadást tart . . . Fel­lép: ,.Pirin" bolgár állami népi­együttes. Műsoruk: ének, 2ene, tánc. Műsorvezető: Dr. Várady György. Je­gyek a Filharmóniánál (Színház tér 2. sz.) válthatók. Telefon: 10-539. (x) — Diaest, november 4-én este 19 órakor. Pécsi Székesegyház kincses­tára című színesdia előadás lesz a Dr. Doktor Sándor Műv. Központban. (Déryné u. 18.) összeállította: Dr. Antos Árpád és Ifj. Vadász István. (x) — A pécsi 1. számú posta értesíti a város lakóit, hogy november 4-étől megkezdi a felvételi csarnok korsze­rűsítési munkálatait. A körülményekre tekintettel kéri az esetleges okozott kellemetlenségekért szíves türelmüket és elnézésüket, mivel a munkálatok a kulturáltabb kiszolgálást biztosítják majd. (x) FELHÍVÁS A VADASZTARSASACOKHOZ. A hosszantartó esőzések súlyos helyzetbe hozták a mezőgazda­ságot. Ezért a MAVOSZ Baranya megyei Intéző Bizottsága felkéri a vadásztársaságokat, hogy szombati és vasórnopi napokon ne vadásszanak azokon a helye­ken, ahol a betakarítási munkák bővített erőkkel folynak. Helyes, ha a vadásztársaságok is részt vállalnak a betakarítási mun­kákból. — A szakmunkástanulók filmbaráti köre keretében, amely Pécsett, az 500. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet mintegy hetven tanulójának a részvéte­lével működik a Kossuth Klub­moziban kéthetenként tartják a foglalkozásokat. Ezeken o fil­meket bevezető előadás készíti elő, majd beszélgetés, vita kö­veti. A 12 film között szerepel az „Eper és vér”, a „Szelíd mo­torosok”, „Kő a szájban” című alkotás. —• Ügyelőiét áflatorroeí szolgálat Pécs .árat területén november 1-án déli 12 árától november 4-én reggel S áráig dr. Velin Utrán. Lakatos Csend Utca 4. Tel.: 11-262. — ÚTLEZÁRÁS. A Pécsi Vízmű Válla­lat értesíti a lakosságot, hogy a Dobé István utca, Komjóth utca, Kocsis István utca között! szakaszát 1974. november 4-án 8 árától kb. 3 hét időtartamra vízvezeték építése miatt lezárja a forgalom elái. — Értesítjük kedves vendégeinket, hogy november 2-án 17 órától e Ná­dor kávéházban és az étterem összes helyiségében zártkörű rendezvény lesz. Sörözőnkbe, a Mecsek cukrászdába, a Pannónia étterembe és bárba sze­retettel várjuk vendégeinket. NÁDOR SZÁLLODA. (z) — Kllás fehér damaszt 179 Ft/Vg, és bevasalhatá bélés 1 m kb. 10,— Ft, érkezett a meszes! Ruházati Bolt­ba. Pécs, Szeptember 6. tér. (x) — A Centrum dlratboltban X. 29-én találtak egy aranyékszert, igazolt tu­lajdonosa átveheti a Centrum Áruház áruforgalmi irodájában. (x) Meggyilkoltak egy idős asszonyt Ozv. Erdélyi Mótyósné, 69 éves, nyugdíjas, Pécs, Palahegy u. 44. sz. alatti lakost 1974. ok­tóber 29-én, a délutáni órákban lakásának konyhájában halva találták. A rendőrség a helyszíni vizsgálat során megállapította, hogy az idős nő bűncselekmény áldozata lett, — lakásában megölték. Az ügyben a rendőr­ség széleskörű vizsgálatot indí­tott MQURIST — 3 nap LENINGRÁD-bcn, utúrás repülőgéppel, teljes ellátás l. o. szál­lodában. Részvételi dfj útleVólköltség- gel: 2250,— Ft (x) Uremavatás Székesfehérváron Színes televfzlógyártás a Videotonban Oj egységgel bővült a Székes- fehérvári Videoton Gyár: pénte­ken felavatták az új, színestele­víziót gyártó üzemet Három éves rekonstrukcióval korszerűsí­tették a Videoton vidéki gyárait és elkészült a színes televíziókat sorozatban gyártó új üzem. A szlnestelevízió gyár több mint 40 millió forintos költséggel épült, és a magyar—szovjet műszaki együttműködés jegyében alakí­tották ki. A székesfehérvári színes tele­vízió üzemben szovjet dokumen­táció és alkatrészek felhasználá­sával megkezdték az új „Cotor- sztár" elnevezésű színes készülék sorozatgyártását Az üzem brigádjai a XI. pártkongresszus tiszteletére vállalták, hogy még az idén összesen háromezer da­rab színes televíziót állítanak elő. A következő feladat novem­ber végén a teljesen hazai al­katrészből tervezett új színes készülék, a „Munkácsy-sztár" sorozatgyártásának megkezdése. — Rábxzlnhái; november 3-ém dél­előtt 10 órakor a Dr. Doktor Sándor Műv. Központban (Déryné u. 18.) műsoron a Bojusztalan cica és az Elillant a pecsenye. Jegyek a hely­színen válthatók. (x) — Diáktánciskola kezdődik novem­ber 3-án, vasárnap du. fél 4 órakor a Vasutas Klubban. Várady Antal u. 7/2. Vezeti: Balog. Cx) A BARANYAMÉK árai Olcióbb lett a tavanyúkápotzta, kilónként 6 forintért árusítják. A vörös hagyma ára amelkodott, most 4,J0 forint kilónként, a lila hagyma ára 7,60 forint, a fejeskáposzto 2,20 forint, a vSrüskáposzta kilója 4,20 forint. A fekete retket 4,80 forintért, a tormát I 14,40 forintért, a salátát 1,40 forintért ; kínálják a MEK boltokban. A tőltení- ' »olé paprika kilója 10,40 forint, az egyéb paprikafajtákat 4,84 forintért kínálják. A karfiol kilója 9,60 és 6 I forint, a körte 8,20 forint az alma kilója 6,60 és 3,60 forint. A fehér alma i kilója 4,40 forint. A szálát kilónként I 13,60 forintért, a tojást pádig 1,40 és I 1,90 forintért árusítják. 5. Apa, mihelyt belépett, s a királynőt kísérő pózból fölegye­nesedett, meglátva engem, egy fél percre kizökkenve a mosoly­gásból, rómvillantotta fekete szemét: — Hol csavarogtál már me­gint?! — pattogtak a szavai olyan hegyesen és röviden, mint amikor azt kívánja jelezni va­laki, hogy nem vár választ. Megtudta tehát, hogy nem voltam iskolában? — Ilyenkor is veled bajlód­junk?! Hallgattam. A fiú miatt se akartam megszólalni, más előtt nem fogok mentegetőzni. Leg­följebb anyu segíthetett volna, de az ő szobájának ajtaja már be is csapódott, — Nézd meg a nővéred! ö miért talál magának tenniva­lót?! Vagyis, hogy én miért tébló- bolok itt, miért nem segítek a konyhában? Ahogyan Hédi. Tovább ózonban nem törő­dött velem, nem figyelte, hogy valóban kimegyek-e. Hanem a fiúhoz fordult, s ezentúl csak az izgatta, amit tői« hallott Gyorsan, szinte szü­net nélkül dobta föl neki a kér­déseket, közben sürgetően ko- cogtatta körme hegyével az íróasztal üveglapját. Miklós alig győzte sorolni a délutáni tele­fonokat, de vitézül helytállt, bi­zonyisten, egyszer se akadt el o lélegzete. Igaza volt opának, érthető a sietése, hiszen már csöngetett is az első meghívott. Éppen csak annyi ideje maradt, hogy megveregesse a fiú tarkóját, és már az előszoba felé, menet közben hátrafordulva ejtette a szavakat: — Derék ... Köszönöm ... Es természetesen, ittmaiad velünk estére. S az ajtóból: — Szükségem lesz magára. Ahogy kifordult apa, én ak­korát ugrottam öömömben, hogy Miklós tgazán nem ért­hette, mi bajom lett hirtelen? Kifutott a számon, talán kiál­tásnak is beillett: — Éljen! Szerencsére, most már iga­zán pem ért ró arra, hogy el­tűnődjék, tépelődésre már nem futotta, hiszen a csengő egyre sűrűbben jelzett, egymásután érkeztek a vendégek. Cídvözült mosoly az arcokon, a taps mámora a szemek alá fagyva, a gratulációk öröme a szájak szögletébe merevülten, óriásira nyílt tekintetek, sugár­zó homlokok, lakkos frizurák, és a felső cé közelében lebegő, egymást csodáló, egymást ma­gasztaló hangfoszlányok: köz­ben mindenki önmagára figyelt, másra senki. Hédi egyszeresek megrántot­ta a karom: — Gyere gyorsan! Húzzunk mi is valami tisztességesebb göncöt Sikerült úgy eltűnnünk, majd visszalopóznunk, hogy senki se figyelt föl ránk. Miklós se. Mire előkerültünk, mindenki kezében szendvicses tányér, Az egyik sarokban a halsaláta fölé hajoltak, mások óvatosan ka­cérkodtak a süteményes tállal. Anyu az italt kínálta. Például ezt sem értem. Ez az asszony, aki most koccintásra emelte a poharát, borzas tün­dérekre, elhízott énekesekr« •* ehhez az alkalomhoz kissé túl­öltözött szmokíngos urakra, s minden mozdulata szinte dalolt: olyan bájosan segítette a fél­szeg, megilletődött, újdonsült nevezetességeket, mintha mind­egyiknek külön-külön is a leg- meghittebb barátja volna. Mintha nem tudtuk volna, mi­lyen jóízűen mosolyog közben befelé valamennyiükön! Hová tűnt a fél órával ezelőtt bevo­nuló dáma? A mindenek fölött magasan elnéző tekintet? A szobájából egy egészen más nő tért vissza. Csupa megértés, csupa tapintat! — Most a há­ziasszonyt alakítja? Ezt is el kell játszania valakinek? Hogyan képes így magába nyelni, ami a nyelve hegyéről előkívánkoz­na, ennyire fölülemelkedni és legyőzni a legigazabb érzését: ezeknek a semmibevevését?! Azért is! Persze, hogy azért is! Senkinek se megy máskép­pen. És közben egyetlenegyszer se nézett apára. Véletlenül se ke­rültek szembe egymással. [folytatása következikJ November 4-töl Politikai könyvnapok November 4-én Zalaegersze­gen lesz a XIII. politikai könyvna­pok országos megnyitója. A politikai jellegű művek nagy­szabású seregszemléjéről Bere? Andor, a Kossuth Könyvkiadó igazgatója tájékoztatta pénte­ken az újságírókat. Hangsúlyoz­ta, hogy amíg az 1962-ben meg­rendezett első akció során 500 000 forint értékű könyv talált gazdára, tavaly már több mint négymillió forintért vásároltad különböző politikai tárgyú kiad­ványokat. A politikai könyvnapol« választéka ezúttal is gazdag, csaknem félszáz mű kéről a bol­tokba, közöttük számos újdon­ság is. Berel Andor elmondotta azt is, hogy miként készül a kiadó a közelgő XI. pártkong­resszusra, illetve milyen munkák megjelentetésével járul hozzá „felszabadulásunk 30. évforduló­jának megünnepléséhez. Egész sor munka lát majd napvilágot, amelyek a munkásosztály szere­péről, helyzetérői szólnak, s megjelenik például az a kiad­vány is, amely az 1957 utáni pártkongresszusokat egy kötet­ben tárgyalja. A felszabadulás­sal kapcsolatos könyvek sorát a kiadó húsz új kiadvánnyal gazdagítja. Többek között szov­jet hadvezérek memoárjai, a magyar ellenállási mozgalom­ról szóló írások, illetve a megyék és városok 30 éves fejlődését tükröző írások kerülnek majd az olvasókhoz. — Az EXPRESS Ifjűságt ás DI4» Utazási Iroda Idegenvezetői tanfolya­mat Indít bentlakással. Feltételek* érettségi, német vagy orosz nyelvtu­dás társalgási szinten. Jelentkezni lehet november 20-lg. EXPRESS, Rá­kóczi u. 39/b. (x) — Az „OLYMPIA" bárműsor ne. vember 6-ón — szerdán — nem tart szünnapot. (i) — Fehér-fekete sárga színű foxi hím kutyám 22-én eltűnt. Nyomravezetőt jutalmazom. Zlrezy. Jurislcs M. u. 21. (z) — 30-án elveszett fekete-fehér cica. Nyomravezetőt jutalmazom. Mátrahe- gyl. Bokréta u. 8. (x) ÜE-os­572 Gyermekbaleset. Figyelmetle­nül futott át az úttesten 31 -én délután Öcsárd belterületén Szabó Csaba 7 éves kisfiú, és elütötte motorkerékpárjával Tóth Zoltán 26 éves kisasszonyfal lakos. A kisfiú 8 napon túl gyó­gyuló sérüléseket szenvedett + Kigyúlladt a személygépkocsi. Tegnapra virradó éjszaka, rövid­del éjfél előtt eddig ismeretlen ok miatt kigyúlladt egy személv- ! gépkocsi Borjád és Boly közsé- j gek között. A CZ 85—92 forgo i- , mi rendszámú Polsky Fiatban, — melyet Radiavics Radivcj mohácsi lakos vezetett — becs­lés szerint 40 ezer forint kár keletkezett, a kivonuló mohácsi tűzoltóknak csupán mintegy 20 ezer forintnyi értéket sikerült megmenteniük. Személyi sérülés nem történt i *

Next

/
Oldalképek
Tartalom