Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)

1974-10-07 / 275. szám

1 lét uég íftcli mlékünnepség Aradon Ünnepségek az Man (Folytatás az 1. oldalról) A Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottsága, az NDK Államtanácsának és Mi­nisztertanácsának határozata alapján Leonyid Brezsnyevnek, a Szovjetunió Kommunista Pgrtja Központi Bizottsága főtitkárának q marxizmus— leninizmuj eszméinek diada­láért vívott harcban szerzett kiváló eredményeiért, a Szocio- listq Államközösség hatalmá­nak és egységének erősítéséért, az SZKP és az NSZEP Harci Szövetségének, q Szovjetunió és az NDK népei barátságá­nak és testvéri, mindenoldalú együttműködésének szilárdítá­sáért az NDK legmagasabb kitüntetését, a Kqrl Marx Ren­det adományozta. Az ünnepélyes átadáson je­len voltak Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára, Willi Stoph, az NDK Államtanácsá­nak elnöke, Horst Sindermann miniszterelnök, továbbá oz NDK-bq érkezett szovjet pari­es kormányküldöttség tagjai. ♦ BELFAST: Szombaton Oiabb két áldozata volt a csaknem öt éve tartó észak-írországi zavar­gásoknak, Newry közelében bombarobbanás következtében egy fiatalember vesztette életét. Londonderryben, az észak-ir tar­tomány második legnagyobb vá­rosában egy orvlövész brit ka­tonákra és rendőrökre nyitott tü­zet, s egy közelben haladó fia­talasszonyt halálos találat ért. A halálos áldozatok száma ez­zel 1082-re emelkedett. Furcsa gépkocsibaleset A gépkocsi feltalálása óta . a legfurcsább balesetre a spanyolországi Puente Genii- bért került sor egy autósze­relő-műhelyben. Az történt, hogy Juan Lara Morend a kocsija belsejét tisztogatta, amikor egy hidraulikus daru a magasba emelte a kocsit, hogy a 1 szerelők alaposan szemügyre vehessék az alvá­zat. A gépkocsi tulajdonosa annyira elmerült a takarítá­si munkában, hogy észre sem vette, milyen magasan lebeg. Kinyitotta az ajtót, és — mivel azt hitte, hogy szi­lárd talaj van a lába alatt — hanyagul kilépett az autó­ból. Súlyos zúzódásokat és lábtörést szenvedett ♦ BARCELONA: A spanyol rendőrség letartóztatott 47 sze­mélyt, többnyire a kataloniai Egyesült Szocialista Párt tagjait egy, a Barcelona közelében fék. vő kisvárosban tartott gyűlés so­rán. A rendőrség közlése szerint a gyűlés szónokai beszédeikben a kataloniai tartomány munká­sainak problémáival foglalkoz­tak. ♦ OUILDFORD: Két bomba­merénylet történt szombaton es­te a Londontól 48 kilométerre délnyugatra fekvő Quildford vá­roskában. Egy órán belül két gyújtószerkezet robbant két egy­mástól 100 méter távolságra fekvő kiskocsmában, amelyeket többnyire a környéken állomá­sozó brit katonák látogattak. A katonák egy csoportja nemrég tért vissza tszak-lrországból. A két merénylet következtében öt személy vesztette életét és több mint hatvanon megsebesültek. A brit rendőrség azonnal a rob­banások után átkutatta a kör­nyéken fekvő összes többi szó­rakozóhelyet is, esetleges továb­bi robbanószerkezeteket keres­ve. A merényletet feltehetően az ir köztársasági hadsereg ((IRA) szélsőséges tagjai követ­ték eh 4- LIMA: A legfrissebb jelen­tések szerint a csütörtöki perui földrengés 83 halálos áldozatot követelt, míg a sebesültek szó­rna elérte a '2500-at Csaknem 20 000 ház dőlt össze, vagy sú­lyos károkat szenvedett 4 Ol-DELHI: Vasárnap 77 éves korában meghalt Krisna Menőn neves indiai politikus és közéleti személyiség. egykori hadügyminiszter. Krisna Menőn Nehrunak, a független India el­ső miniszterelnökének egyik leg­közelebbi politikai tanácsadója volt. Több ízben képviselte or­szágát az ENSZ-ben és más nemzetközi fórumokon, nagy szerepet játszott India békesze­rető külpolitikai irányvonalának megszilárdításában, az imperia­lizmus, a gyarmati rendszer és a fajüldözés elleni harcban. Életének utolsó éveiben Krisna Menőn aktivan részt vett az in­diai békemozgalomban, 4- SANTIAGO: A chilei kgto- nai junta szombaton közlemény­ben jelentette be, hogy o chilei rendőri erők egy Sqntiago külső negyedében tartott razzia során megölték Miguel Enriquest, a baloldqli forradalmi mozgalom (MIR) vezetőjét. Miguel Enri­ques a fasiszta junta által leg­jobban üldözött személyek egyi. ke volt. A baloldali forradalmi mozgalom a véres államcsínyt követően illegalitásba kénysze­rült, és így folytatta az ellenál­lást a fasiszta rezsimmel szem­ben. Az NDK megalakulásának 25. évforduló'a alkalmából magas állami kitüntetésekben részesültek a szocialista Németország ki­váló személyiségei. Képünkön: Willi Stoph, oz NDK Államtaná­csának elnöke átnyújtja a Karl-Marx érdemrendet Anno Seghers világhírű NDK-i írónőnek­Lézerrel a Itmsfüypá'yáB Egy kanadai biróság bű­nösnek találta és szabadság­vesztés-büntetésre ítélte Sal­ly Wynert Az elítélt ugyanis lézer segítségével szélhámos- kodott, Megjelent o lóver­senypályákon és hordozható lézersugár-vetőjével | megcé­lozta annak a lónak a lábát, amely éppen lehagyni ké­szült Wyner jelöltjét. így azután a vádlott az egyes futamokon igen nagy össze­geket nyert. Bűnösségének bebizonyításához a bíróság híres szakemberek közremű­ködését kérte. Rossz ételek szakácskönyve Mit készítsünk vendé­geinknek, ha azt akarjuk, hogy másodszor ne látogas­sanak el hozzánk? — ez a címe annak a szakácskönyv­nek, amelyet nemrég adtak ki az Egyesült Államokban. Az amerikai háziasszonyok száz olyan receptet olvashat­nak a könyvben, amelynek alapján szemre tetszetős, izüket tekintve azonban po­csék ételféleségeket készít­hetnek. Jellemző, hogy a könyv Amerikában rövid idő alatt bestsellerré válL 4- MEXIKÓVÁROS: Mexikó- városban közös közleményt ad­tak ki a Chilej Kommunista Ifjúsági Szövetség küldöttségé­nek látogatásáról, amely Gladys Marinnak, a KB főtitkárának vezetésével folytatott megbe­széléseket a fővárosban. A do­kumentum hangsúlyozza, hogy a delegáció tagjai találkoztak különféle mexikói ifjúsáqi szer­vezetek képviselőivel, a Mexikói •—Chilei Szolidaritási Bizo’tság tagjaival, s fogadta őket Ech- verra köztársasági elnök. ■4 BELGRAD: Az aradi vér­tanúk kivégzésének 175. évfor­dulójáról Jugoszláviában is megemlékeztek. A Belgrádiól 100 kilométerre lévő Elemir községben, ahol a 13 honvéd tábornok egyikének, Kiss Ernő­nek a hamvai nyugszanak, va­sárnap délben koszorút helye­zett el Tóth Elek, hazánk nagy­követe. Az ünnepélyes aktuson jelen volt Mirko Celar, Zrenja- nin város tanácsának elnöke, Kelemen Dezső, a végrehajtó tanács tagja, valamint a Ju­goszláv Néphadsereg képviselői. 4- TEL'AVlV, Izrael szomba­ton este újabb fegyveres pro­vokációt követett el Libanon el­len. Az izraeli tüzérség 15 per­cen keresztül lőtte o dél-liba­noni Blida várost. Az esemény­ről kiadott libanoni hivatalos közlemény szerint a támadás következtében három polgári személy éle'ét vesztette, kilen­cen pedig sebesüléseket szen­vedtek. Három személy álla­pota súlyos. Vasárnap délelőtt Aradon .özös román—magyor ünnep­ség keretében emlékeztek meg az aradi vértanúk halálának 125. évfordulójáról. A magyor kormányküldöttséget dr, Orbán László kulturális miniszter, oz MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a román kormány­delegációt Dumilru Popescu, o Román Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács elnöke, az RKP Központi Bizottságának titkára vezette. A magyar és a román himnusz elhangzása után a felsorakozott díszszázad előtt oz emlékünnepségen megjelent többezer ember gyű­rűjében a kormánydelegációk elhelyezték koszorúikat, miután oz obeliszk oldalában ö ök nyugalomra helyezték a vérta­núk közül tizenegynek földi maradványait A koszorúzás után a részt­vevők az aradi kultúrpalotába vonultak át, ahol mintegy 800 meghívott vendég előtt beszé- , det mondott Dumitru Popescu és dr. Orbán László­Dumitru Popescu beszédében örömmel üdvözölte a magyar kormányküldöttséget és hang­súlyozta : „megelégedéssel tölt el bennünket, hogy házigazdái lehetünk ennek a román és O magyar nemzetek közötti ha­gyományos baráti kapcsolatok tekintetében, mélységes törté­nelmi jelentőségű megnyilvá­nulásnak." A román kormány- delegáció vezetője ezután ér­tékelte és méltatta oz 1848-os forradalom jelentőségét és rá­mutatott arra, hogy az új vi­lág építésében vállvetve halad egymás mellett a román és a magyar nép. Dr. Orbán László beszédé­ben többek között a követke­zőket mondotta: Emlékezni jöt­tünk Aradra és azért, hogy el­helyezzük a kegyelet virágait a 125 évvel ezelőtti vértanúság színhelyén, a hősök sírjára; azokéra, okik eddig is itt pi­hentek, s azokéra is, okik ed­dig másutt nyugodtok. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc —, melynek vérbe fojtására Világos mellett Arad emlékeztet — egyike a társadalmi haladásért, a füg­getlenségért harcoló magyor nép dicső tetteinek, emlékei­nek. Forradalmaink, függetlenségi és szabadságharcaink a múlt­ban sorra elbuktak a réakciá túlerejével szemben. Történel­mileg gyökeresen új helyzet állt elő 1944—45-ben, amikor a hős szovjet hadsereg felszo- hódította országainkat a fa­siszta elnyomás alól. Szövetsé­günk a Szovjetunióval, a szo­cialista közösség országaival, a világ haladó, anti-imperialis- ta erőivel véglegessé teszi nagy történelmi vívmányainkat, vé­dőpajzsként biztosítja nemzeti függetlenségünket, szabadsá­gunkat. Hasonló utat járt be a román nép: a munkásosztály és pártja vezetésével győze­lemre vitte a szocialista forra­dalmat, és sikeresen építi ha­zájában, Romániában a szo­cializmust. Dr. Orbán László emlékbe­szédét a következő mondattal fejezte be: — Mély meggyőződésünk, hogy é közös megemlékezés és baráti találkozás is a múlt forradalmi hagyományainak kölcsönös tiszteletére tanit és a történelmi tanulság szellemé­ben népeink barátságát erősíti. Gierek az USA-ba utazott Bizalom kérdése Egy római fényképész név­jegykártyáján a következőket olvashatjuk: „Emlékfotó-spe- cialista. Meg akarjq nagyí­tani a családját? Forduljon hozzám bizalommal." I r Fdward Gierek, a LEMP KB ; első titkára és felesége, Gerald \ Ford elnök vendégeként, vo- sárnop . ze,ggje,l..külonrepülógé- pen hivatalos, látogatásra az Egyesült. Államokba utazott. A lengyel • pártvezetőt útjára elkísérte M. Jqgielski, a LEMP PB tagja, miniszterelnök-he­lyettes, S. Qlszowskj, a LEMP PB tagja, külügyminiszter, R. Frelek, a LEMP KB titkárság tagja, a KB külügyi osztályá­nak-vezetője. Edward Gierek a hétfői na­pot Williamsburgban tölti. Hi­vatalos látogatása kedden kez­dődik. Ennek során tárgyaláso­kat folytat Ford elnökkel, Kis­singer külügyminiszterrel, to­vábbá a kereskedelmi, egesz- ségügyi-oktatási és népjóléti miniszterrel, valamint a sze­nátus több tagjával a len­gyel—amerikai kapcsolatok to­vábbi fejlesztéséről és idősze­rű nemzetközi kérdésekről, Gierek október 10-én Wa­shingtonból New Yorkba megy, ahol találkozik Kuft Waldhejm ENSZ-főtitkárraf és beszédet mond a világszervezet közgyű­lésén. Elutazása előtt Edward Gie­rek nyilatkozatot adott az As­sociated Press amerikai nír- ügynökségnek. Ebben megelé­gedését fejezte ki, hogy az amerikai—lengyel kapcsolatok, különösen a gazdasági és ke­reskedelmi együttműködés, a legutóbbi években igen ered­ményesen fejlődtek. „Remé'em, hogy küszöbönálló i tárgyalá­saim új utakat nyitnak állam­közi kapcsolatainkban" — hangoztatta. 4- VARSÓ: Piotr Jaroszewicz, a LEMP PB tagja, a Lengyel Minisztertanács elnöke 65 éves. Ebből az alkalomból az Állam­tanács a Lengyelország Újjászü­letése Érdemrend nagykereső­jével tüntette ki a kiemelkedő politikust. A varsói Belweder- palotában — szombaton - Ed­ward Gierek, a LEMP KB első titkára bensőséqes ünnepség keretében adta át a kitüntetést Piotr Jaroszéwicznek. Katonai parádé Kairóban A sebesüli v5rmedwe iild&zől e"fen fordult Drámai vadászat Az egyiptomi fővárosban va­sárnap délelőtt nagyszabású katonai parádé volt, a Szuezi- esatornán való átkelés első év­fordulójának emlékére, A Npsz- szer névé' viselő stadionban fel­állított díszemelvényen Szadat egyiptomi államfő katonai egyenruhában jelent meg Ah­l*HTEI«g med Iszmail Ali hadügyminisz­ter társaságában, A kairóiak ezrei zászlókkal és az októberi háború sikerét mél'ató felira­tokkal üdvözölték az ország vezetőit. A díszszemlén elmondott be­szédében o hadügyminiszter hangoztatta, hogy Egyip'om szi­lárdan elhatározta: mindenkép­pen felszabadítja még meg­szállót területeit, ha lehet bé­kés eszközökkel, ha nem, a fegyverek segítségével. — Medve! Segítség! Szét­tépi — hallatszott a kiáltás kezdetben erősen, oetán mind halkabban. És csend lett, csak a madarak riadt csicser­gése, morgás, a levelek suso- gása halló szott, A bokrok, cserjék, hajladoztak a súlyos teher alatt és a hatalmas ál­lat előbukkant a sűrűből. Körülnézett, dühösen horkan- tott egyet, majd eltűnt. A Kakonj fölött emelkedő Kremenik hegyet borító erdő­ben vérbe fagyva maradt Vezir Begic 50 éves zqgradai földműves. Ruhája rongyok­ban lógott rajta, sebeiből öm­lött a vér. Zagrada, Vukanovic és a ] többi. Kakanj környéki falu népét hónapok óta rettegés- ben tartja eqy medve. Meg­keseríti életüket. Elhurcolja jószágaikat pusztítja a vetést. Az emberek már kora este bezárkóznak lakásukba, a juhászok, pásztorok nem szí­vesen hajtották ki állataikat a legelőre. Mindenki rette­gett a medvé’ől, A nyomok­ból ítélve megtermett vqd- állat lehetett. És oz állam védelme alatt áll. Nem lehet csak úqy egy­szerűen lelőni, A kakanji va­dászegyesület mégis kieszkö­zölte az engedélyt s elhatá­rozta, hogy hajtóvadászatot rendez, megszabadítja a ret­tegéstől a falvak népét. Vasárnap virradatkor tör­tént. A Kremenik lábánál 40 egynéhány vadász gyüleke­zett össze. Aliiéi felfegyver­kezve: vállukon puska lógott, övükben nagv vadászkés. Rö­vid megbeszélés után két cso­portra oszlottak és megindul­tak fölfelé. Az egyik csoport feladata volt kiűzni a vad­állatot a sűrűbál, a többiek meg majd puskavégre kap­ják. Igenám, de . .. ember tervez, — medve végez. A hajtőkből pillanatok alatt ül­dözöttek lettek és négy va­dász csaknem az életével fi­zetett a kalandért, Iqy is sú­lyosan megsebesültek, de ál­lapotuk' nem életveszélyes, — A % erdőőrrel együtt mentem a bokrok közt — kezdte Vezir Begic. Puskán­kat lövésre készen tartottuk. Én magam már néhány nap­pal is nyomoztam a medve után, láttam, mekkora a ta1-, pa nyoma, Tudtam, hogy jó­kora vaddal lesz dolgunk. Az erdőőr meg én elindul­tunk. Egy fiatal fenyvesben áll unk lesben. Kiabálást hal­lottam, lövés dörrent sejtet­tem, hogy a medve meg­sebesült. — Ott van! mutatott előre qz erdőőr. — Vagy két kilométernyire von tőlünk. Megsebesült, A mienk! Még keményebben meg­szorítottam a puskám tusát, s azt gondoltqmi hoqy most nem viszi el aj irháját Aztán jócskán múlt az idő, a medve azonban nem jelent meg. Néhány gyerek szaladt oda hozzánk, és a sűrű felé mu­togattak. Menet közben dörmögést, levélzizegést hallottam. Meg­fordultam. Aliq öt méterre tőlem, egy kiemelkedő szik­lán, fölöttem állt a medve. Kieresztett mancsokkal, fo­gát vicsorítva indult felém, Erős ütést éreztem. Elejtettem a puskát, a medve azon- nyomban fölkapta és ütni- verni kezdett vele. Kiáltoztam, talán ettől riadt meg, mert of hagyott — fejezte be a történetet Vezir Begic. Elájultam . .. A legsúlyosabban Mijo 5i- pic sebesült meg. A sokk szobában ápolják. Arcán mély nyomokat hagytak a . medve karmai. — Veszedelmes állat a medve, furfangos, okos! Az ember sosem tudhatja, mire készül. Amint megpillantot­tam magam előtt, tüstént, lőttem. Azt hiszem, jó helyen találtam el, de... Megindult felém. Elvesztettem az esz­méletemet. Vadásztársaim azt mondják, hogy ide-odo dobált, ütött, harapott Néz­ze csak meg gz orcomatl De leginkább a karom se­besült meg .,. Még moit is, minden este, amint lehunyom a szememet, magam előtt látom a medvét. Mijo Bozic két bordája törésével úszta meg a dol­got — Hót Igen, alaposan el­bánt velem a medve. Nem sikerült elejtenünk, de leg­közelebb végzünk vele .. . Amikor megpillantottam, má közvetlen közelemben volt. Rólöttem és biztos vagyok benne, hogy el is találtam. Mégis megragadott Szörnyű fájdalmat éreztem, elsötétült előttem a világ. Ahogy visz- szagondolok, legalább 400 kilósra becsülöm. Nem sokai árt neki a kis kaliberű go­lyó. A legjobb lenne gép­pisztollyal nekimenni, de még jobb kézigránáttal. Szétrobbantani. Eleget kese­rítette mór az emberek éle­tét így számolt be a három vadász a vadmedvével voló találkozásról. Csak a vélet­len szerencse mentette meg őket a haláltól. ♦ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom