Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)

1974-10-03 / 271. szám

1974. október 3. DUNANTOLI NAPLÓ / 3 Bolgár barátaink ismerkedése Baranyával Szeptemberi munkasiker a „XI. pártkongresszus" vágatban A Mecseki Ércbánya Válla­lat 4-es üzemében kimagasló teljesítménnyel készü1 a több kilométer. Hosszúra tervezett „XI. pártkongresszus” vágct, amely ezer méternél mélyeb­ben, új bányához nyit utat. A 21-es vágathajtó szocialista bri­gád szeptemberben 42,8 száza­lékkal haladta túl előirányza­tát. A csapat technikai felsze- rellsege és kitűnő munkaszer­vezése teszi lehetővé a gyors előrehaladást. Automatikusan működő fúrókocsi, nagyteljesít­ményű munkahelyi hűtőberen­dezés szolgálja, segíti a bá­nyászokat. Az iránykitűzést is a legkorszerűbb eljárással, la- ser-sugórral végzik, tehát pon­tossággal sincs probléma. A vállalat a milliókat igénylő gépvásárlással minden nehéz fizikai munkától mentesítette a csapatot. Az eredmények mégsem csak ennek köszönhetők, hanem an­nak is, hogy a szorgalmas, szakmailag jól képzett brigád rövid idő alatt szakszerűen, jó hatásfokkal alkalmazza a mun­kahelyükre juttatott berendezé­seket Valamennyien tanulnak, tovább képezik magukat, s az újat mindig szívesen fogadjak. A tavasz óta a felajánláshoz mért időarányos vállalásnál is előbbre jutottak. Ha így halad­nak, nem lesz akadálya, hogy a XI. pártkongresszus vágat ki­ll ajtósat a tervezettnél két hó­nappal hamarabb befejezzék a jövő ev őszén. Az időnyereség nagyje'entőségű a vállalat iö- vője, a folvamatos termelés szempont iából. A fokozotl tem­póval 'ehetővé válik a föld alatti kutatás az új geszte- nyésí bánya feltárásának gyor­sítása. A 21-es szocialista vágathaj­tó csapat a társadalmi munká­ban is jeleskedik. Műszak után ők is közreműködnek az End- resz György utcai óvoda bőví­tésénél. A MÉV központjában Tóka Jenő, a Magyar Köz­gazdasági Társaság Baranya megyei Szervezete elnöke baráti beszélgetésben a bolgár vendé­gekkel. Jobbról a második Mincso Delev Szliven megye Pártbizottsága titkára, búiról a második Iván Atanaszov Szliven város Pártbizottsága tit­kára. Látogatás a M ÉV-központban Kétnapos látogatásra Baranyába érkezett Mincso Delev, a Szliven megyei Pártbizottság ideológiai titkára és Ivan Atanaszov, Szliven vá­ros Pártbizottsága titkára. A vendégeket kedden este az országhatárnál fogadta Rajnai József, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága osztály­vezetője és dr. Kisvári András, a Magyar Köz- gazdasági Társaság Országos Választmánya tag­jo­A vendéglátó, a Közgazdasápi Társaság Ba­ranya megyei Szervezete képv.seletében Tóka lenő elnök és dr. Várszegi Károly, a szervezet titkára tegnap délelőtt Pécsett, a MÉV-központ- ban köszöntötte a szliveni küldötteket Mincso Delev és Ivan Atanaszov tegnap délután elláto­gatott a Marx Károly Közgaz duságtudományi Egyetem pécsi kihelyezett tagozatára, tanulmá­nyozva a közgazdászképzés helyzetét, az oktatás módszereit. Szerdán délután a Mecsek Áruházát, az új- mecseéaljai szupermarkettet tel intették meg a szliveni vendégek, majd a Meciekvidéki Üzemi Vendéglátó Vállalat gasztrofol üzemét keresték feL A Dunántúli Napló Szerkesztősége vendége Ka­men Vaszevszki, a Szlivenszko Delo főszerkesztő­je. Képünkön Mitzki Ervin főszerkesztő köszönti a vendéget, mellette jobbról a szliveni testvérlap vezetője. Erb János felvételei Ismerkedés a szerkesztőségben A Dunántúli Napló Szerkesztősége meghívá­sára Pécsre érkezett Kamen Vaszevszki, a bul- 1 gáriai Szlivenszko Delo főszerkesztője. A bolgár testvórlap vezetője szerdán délelőtt találkozott a szerkesztőség vezető munkatársaival, amely során Mitzki Ervin főszerkesztő tájékoztatta me­gyénk életéről, a lappal kapcsolatos szakmai kérdésekről. Tegnap délután Bocz József, a Megyei Párt- j bizottság titkára a pártszékházban fogadta Ka- I men Vaszevszkit, és szívélyes eszmecserét folyta­tott a kedves vendéggel. Ezt követően a szli­veni főszerkesztő ellátogatott a Magyar Rádió pécsi stúdiójába, majd felkereste Simon Béla pécsi festőművészt Hatnapos Itt-tortózkodása során a bolgár vendég látogatást tesz Szigetváron és Mohá­cson, a városi pártbizottságon, találkozik a pécsi j írókkal és költőkkel, megismerkedik több- bara­nyai üzem és termelőszövetkezet munkájával, ; megtekinti Baranya nevezetességeit A Megyei Tanács vezetői Bükkösdön A Megyei Tanács VB. határo­zata nyomán immár rendszeressé vált, hogy a tisztségviselők elláto­gatnak a megye községeibe, s ott kötetlen beszélgetés formájában tájékozódnak a község helyzeté­ről. Tegnap délelőtt a Bükkösdi Közös Községi Tanácsra látoga­tott dr. Földvári János, a Baranya megyei Tanács általá­nos elnökhelyettese, Bruck Jó. z s e f, a Pécsi Járási Hivatal el­nöke társaságában. Az igen őszinte, és az élő problémákat érintő beszélgetésen o közös köz­ségi tanács vezetői, a társadalmi szervek, valamint a gazdasági | egységek képviselői vettek részt. | Szó esett Bükkösd fejlesztéséről, a bekötőutak kérdéséről, az egész- 1 ségügyi és az oktatási helyzetről, ! s nem utolsó sorban a közös köz- ' ségi tanácshoz tartozó tanácsi ki- | rendeltségek munkájáról. A KISZ fontos feladata: a vezetőképzés A KISZ Baranya megyei Bi­zottságának végrehajtó bizott­sága tegnapi ülésén értékelte a pécsi megyeközi KISZ iskola 1973.—74-es tanévben végzett munkáját Az iskola oktató-nevelő mun­káját többek között meghatá­rozza az a tény, hogy a hallga­tók a társadalmi aktivitás ob­jektív feltételeivel rendelkez­nek, társadalmi szervezetek élén állnak, önállóan döntenek saját ügyeikben, anyagilag füg­getlenek, ugyanakkor nem ren­delkeznek még kellő élettapasz­talattal, politikai, mozgalmi is­meretekkel, jártassággal. Az is­kolára kerülő KISZ-vezetők po­litikai, ideológiai ismerete is meglehetősen eltérő, emellett a képzés ideje elég rövid. így oz iskola tartalmi munkájának hatékonyabbá tétele érdekében meg kellett keresni azokat a sa­játos módszereket, tematikát, amellyel minél több KISZ veze­tőt minél jobban fel lehel ké­szíteni a gyakorlati munkára. A KISZ iskola ennek a feladatnak jól eleget tett, s más megyé­ket és a helyi vezetőképzést is segítette. Az iskola működését azonban behatárolja, hogy az utóbbi időszakban erősen meg­csappantak az oktatás objektív feltételei. A végrehajtó bizottság kö­vetkező napirendi pontként az idei nyári KISZ és úttörő veze­tőképzés, valamint az építőtá­borok tapasztalatait tárgyalta meg. Ezen a nyáron 4300 bara­nyai fiatal vett részt az építő­táborok munkájában, a moz­gósítás azonban gyengébb volt a tavalyinál. A megyében két központi építőtábor működött, az egyik Villányban, a másik Grécz-pusrtán, A végrehajtó bi­zottság megállapította, hogy a táborok ellátása a gazdaságok részéről közepes volt, a gyere­kek panaszkodtak az étkezésre, a munkaruhákra, az elhelyezési körülményekre. A villányi kollé­gium pedig alig alkalmas már építőtábor működtetésére, mert az épületben sere a tisztálko­dást, sem az étkezést nem lehet biztosítani. Az igény nem túl­zott; amit ennek fejében a fia­talok „letesznek az asztalra”, minden bizonnyal ellensúlyozná a befektetést A balatonfenyvesi és a si- kondai KISZ- és úttörővezető­képző táborok nyári munkájá­nak értékelését követően a tes­tület tájékoztató jelentést hall­gatott meg a megyében ren­dezett ifjúsági parlamentek ta­pasztalatairól. Losoüczí Pál Kazincbarcikán A Borsod megyei látogatáson tartózkodó Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke szerdán a várossá alakulásának huszadik évfordulóját az idén ünneplő Kazincbarcikára látogatott dr. Bodnár Ferencnek, a Borsod megyei Pártbizottság első tit­kárának és dr. Ladányi József­nek, a Borsod megyei Tanács elnökének kíséretében. Kazincbarcika város díszterén, a párt- és tanácsi székház előtt, dr. Vékony Ernő, a Városi Párt- bizottság első titkára és Takács István, a Városi Tanács elnöke fogadták a vendéget és tájé­koztatták a vegyipar egyik ha­zai központjának fejlődéséről. A tájékoztatót követően Lo­sonczi Pál megtekintette a vá­rost, majd a Borsodi Vegyi Kom­binátot kereste feL Olvasó szakmunkásképző intézet A szovjet szerkesztőnő az 500-as Iparilanulő Intézet pedagógu­sai között Hatszázan járat’ák a Szovjetunió c. folyóiratot A Szovjetunió c. folyóirat ha­zai és szovjet munkatársai talál­koztak tegnap, okt. 2-án Pécsett az 500. számú Zrinyi Miklós Ipari Szakmunkásképző Intézet­ben a lap olvasóival. Mintegy kétszáz tanuló jött össze az in­tézet dísztermében, hogy kér­dést intézzen Tamara Nyikota- jevna Spigovóhoz, a lap moszk­vai szerkesztősége munkatár­sához, aki a folyóirat budapesti szerkesztőségének meghívott vendégeként tartózkodik ha­zánkban. Az újság moszkvai és budapesti szerkesztősége rend­szeres találkozókat szervez o magyarországi olvasókkal és így került sor erre a látogatás­ra is. A vendéget Baranya me­gyei útjára elkísérte Winter­mantel István, a folyóirat bu­dapesti szerkesztőségének szer­kesztője, Thán Tamara fotóri­porter, valamint Lukács István, a Budapesti Lapkiadó Vállalat főelőadója. Az ünnepélyes fo­gadáson, a pécsi szakmunkás- képző intézetben ezenkívül megjelent Vadász Tibor, a Pécs városi Hírlaposztály vezetője is. Blesz József, a szakmunkás­képző intézet igazgatóhelyette­se tájékoztatta a moszkvai szerkesztőség munkatársát az iskolában folyó oktató-nevelő, kulturális és mozgalmi munká­ról. Az iskola 12 féle szakmai és egyéb folyóiratot, újságot járat, köztük a Szovjetuniót több mint hatszáz példáiiy- számbon. A találkozónak külö­nös jelentőséget ad az a tény, hogy a munkatársak az elkö­vetkező számokban részletesen foglalkoznak majd a pécsi ta­nulók kéréseivel, kérdéseivel. A lap szovjet munkatársa el­mondta, hogy a jövő évi szá­mok a fasizmus felett aratott győzelem harmincadik évfordu­lójáról részletesen emlékeznek meg és még nem publikált fo­tóanyagokat közölnek a máso­dik világháborúról. Ezenkívül oz olvasók szóbeli és levélben be­érkező kéréseit mindinkább igyekeznek kielégíteni. A szovjet vendég és kísérete megtekintette az intézet osztá­lyait, tanműhelyeit, majd mo­hácsi, siklósi és szigetvári vá­rosnézésen vett részt. ”f”-nI'-784,0X568, Számolás egy millisecundum alatt A mini-zsebkalkulátoron egy szemvillanás alatt feltűnik az eredmény: 445 823 200. Igen jól el lehet „játszani” az elektroni­kus asztali komputerrel és a hozzá kapcsolódó úgynevezett digitális plotter PL—2-es be­rendezéssel is, amely a kalku­látorba táplált adatok eredmé­nyeit grafikonon rajzolja meg. Mindkét számítógépet — több társával együtt — tecjnap Pé­csett a Hírlapolvasó termében láthattuk, azon az egynapos vándorkiállításon, amelyet az amerikai Litton céq Monroe el­nevezésű leányvállalata rende­zett. Ulf Lindwall, a vállalat kelet­európai centrumának Igazgató­ja és Erdész József, a GELKA elektronikus számítógép-szervi­zének vezetője adott tájékozta­tást az amerikpj vállalat ma- i gyarorszáqi kapcsolatairól és a számítógép-technika néhány kérdéséről. A több mint 60 éves múlttal rendelkező cégnek a világ 70 országában mintegy 400 űzte e és szervizállomása van. Ma­gyarországon elsőízben két esz­tendővel ezelőtt mutatták be termékeiket A METRIMPEX-el kötött szerződés alapján 1973 nyara óta háromhavonta félmil­lió forint értékben a Monroe számítógépgyártó Vállalat zseb- számológépeket, valamint a ke- re.'kedelmi, műszaki és tudo­mányos életben használatos asztali komputereket szállít a magyar megrendelőknek. Évekkel ezelőtt nagy fejlődés­nek indult hazánkban is az elektronikus számítógépek gyár­tása és azok alkalmazása. A manimuí-komputerek — melyek a KGST országokban készülnek — az úgynevezett R-sorozatok — világszínvonalon állnak, a mini- és a közepes kalkuláto­rokból azonban hiány van. A METRIMPEX feladata olyan ké­szülékek beszerzése, amelytsk szocialista relációban nem ké­szülnek. Ilyenek a Monroe-cég számítógép típusai is, amelyek­nek felhasználási területe igen sokrétű. A zsebszámítógépek például a legkülönbözőbb tár­gyalásokat könnyítik meg, mert a partnerek az üzletkötések al­kalmával felmerülő adatok alap­ján a szükséges műveleteket, a géppel egy millisecundum alatt elvégezhetik. A tájékoztató során a szak­emberek elmondták, hogy a Jö­vő útját, a fejlesztés irányát to­vábbra Is miniatürizált, Integrált áramkörökkel működő berende­zések sokrétű kifejlesztésében látják. Az utóbbi évek legnehezebb szürete kezdődik A szeptember végi és októ­ber eleji esőzések után a hét második felére várható a szü­reti csúcsszezon kezdete. A sző­lészek szerint az érés idén or­szágszerte két-három héttel megkésett — ugyanúgy, mint az egyéb növényi kultúráknál —, és ráadásul a csapadékos időjárás is nehéz helyzetet te­remtett, főképpen azért, mert a korábban érő borszőlők héja megrepedt. A szüreti előkészületek az állami gazdaságokban befeje­ződtek. A mezőgazdaság álla­mi nagyüzemei birtokolják a szőlőterület egyötöd részét és a forgalomba hozott bor mint­egy egyharmadát adják a fo­gyasztóknak, miután évről évre az országos termésátlagot 'é- nyegesen meghaladó termést szüretelnek. Ehhez sokat segít a területi koncentráció: a terü­let 80 százaléka 22 állami gaz­daság kezelésében van, s ily- módon a rendelkezésre álló gépi és kézi munkaerőt jól ki­használhatják. Az állami gazdaságok zárt termelési rendszerei évről évre kiemelkedő hozamokat érnek el. Jelenleg 6 ilyen termelési rendszer működik az ország- i ban, és továbbiak engedélye- I zése elbírálás alatt van. Az üzemek szoros kapcsolatot ala­kítottak ki a téeszekkel, amit az is jelez, hogy 1^73-ban feldol­gozásra több mint félmillió mázsa szőlőt vettek át a közös gazdaságoktól. Egyéb koope­rációs megállapodások is lét­rejöttek. Az idei szüretet szőlőkombój- nokkal gyorsítják, 28 nagytelje­sítményű gépet állítanak mun­kába, az elmúlt évi 21-gyei szemben. A várhatóan nagy tö­megben érkező szőlő gyors fel- i dolgozására óránként 60 mázva szőlőt feldolgozó nagyteljesít­ményű gyors-préseket helyez­nek üzembe. A szállítótér befo­gadóképességét is megnövel­ték, úgyhogy idén 1,4 millió li­terrel több mustot és bort tá­rolhatnak a szüreti időszakban. A termelőszövetkezetekben is október első napjaiban kezdő­dött meg az utóbbi évek egyik íegnehezebbikének ígérkező szürete. Elsőnek az ezerjó és a kadarka fajtákat szedik, eze­ket viselte meg ugyanis legjob­ban a csapadékos időjárás. A termés fogadására az ország­ban több helyen bővítették a tárolótereket. A borgazdasági vállalatok ideiglenes tárolókat is üzembe helyeznek és szük­ség esetén éjszaka is átvesz'k majd a szőlőkből érkező ter­mést t

Next

/
Oldalképek
Tartalom