Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)
1974-10-19 / 287. szám
1974. október 19. DUNANTOll NAPLÓ 5 A munkaidő-csökkentés baranyai tapasztalatai a kereskedelemben Átállás és ellátás A kereskedelmi vállalatok 1974. július 1-től bevezethették a csökkentett munkaidőt, ha eleget tettek a minisztériumi rendeletben meghatározott feltételeknek. Az átállás a 44 órás munkahétre Baranyában közel 15 ezer kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozót érintett. A megyei Kereskedelmi Koordinációs Bizottság valamennyi kereskedelmi egységet üzemeltető vállalat és szövetkezet felkészülési tervét felülvizsgálta. A Baranya megyei Vendéglátó Vállalat, a Baranya Kereskedelmi Vállalat és tizenhárom ÁFÉSZ felkészülési tervét nem tartotta megfelelőnek és visszaadta átdolgozásra. Ezt követően a KPVDSZ Baranya megyei Bizottságával egyetértésben engedélyezték a munkaidő csökkentés július 1-í hatállyal történő bevezetését Mikor adnak szabadnapot? A 44 órás munkahétre történő átállás kilencezer bolti eladót érintett, nagy többségük nő. A kereskedelmi forgalomtól független csoportban az állami kiskereskedelemben a dolgozók kéthetenként szombaton kapnak teljes szabadnapot Intézkedtek viszont, hogy a kiskereskedelmi vállalatok áruforgalmi osztályain és az ellenőrzési osztályokon megfelelő számú ügyintéző teljesítsen szombaton is szolgálatot A kiskereskedelmi bolthálózatban és a vendéglátóiparbari különböző megoldásokat dolgoztak ki a dolgozók szabadnapjának kiadására. Létszám- bővítés elsősorban a vendéglátóiparban, az öt dolgozónál többet foglalkoztató melegkonyhás éttermeknél vált szükségessé. A kisközségek zömében egyszemélyes bolt működik, ezen a területen a mimkc- időcsökkentést csak a nyitvatartási idő csökkentésével lehetett végrehajtani. A munkaidőcsökkentéssel Juttatott szabadnapot az állami kiskereskedelemben a dolgozók 33,5 százaléka, a szövetkezeti kiskereskedelemben 22,7 százaléka, az idegenforgalomban 16,8 százaléka szombaton vesd! ki. Közel ekkora számban kapják meg a dolgozók a szabadnapjukat hétfőn, kivéve az idegenforgalmat A legtöbb dolgozó valamennyi kereskedelmi ágazatban kedd és péntek között veszi ki szabadnapját A kiskereskedelemben egyébként nagyobb volt a lehetőség ana, hogy a dolgozók a szabadnapot « heti pihenőnaphoz kapcsolva »egyék ki, $ ez lényeges is. mert az érintettek 75 százaléka nő. A vendéglátásban viszont — a szakma sajátosságaiból adódóan — kedd és péntek között biztosíthatják csak a szabadidőt A mumkaidőcsőkkentés bovs* zetésékof alapelvnek számított hogy ne szenvedjen csorbát a lakosság ellátása. Ahol csökkentették a nyitvatartási időt —, mert csak így oldhatták meg a szabadnap kiadását — ott csak a legkisebb forgalmú napokon engedélyezték a nyitvatartási idő csökkentését Eddig egyébként egyetlen észrevétel érkezett csupán — egy dohánybolt nyitvatartási idejének csökkentése miatt. Valamennyi vállalat és szövetkezet a szállító partnerekkel egyeztette az előkészítést, módosította a szállítási szerződést, így a szállításban nem történt komolyabb fennakadás. Az idegenforgalmi területek ellátásában sem voltak zökkenők, valamennyi ipari és kereskedelmi szállító partner a főszezonban maradéktalanul teljesítette kötelezettségét. Az idegenforgalmi szempontból jelentős területeken a kereskedelmi dolgozók szabadidejét az éves szabadsághoz kapcsolva adják ki, mert ezeken a helyeken mind a kiskereskedelem, mind a vendéglátóipar munkaerő- hiánnyal küzd. A változó Majs Rővidebb munkaidő, nagyobb termelékenység Az óllami kiskereskedelemben a felkészülés során munkabizottságok foglalkoztak munka- és üzemszervezéssel, s felmérték a termelékenységet növelő lehetőségeket A lehetőségekkel pedig éltek a vállalatok. A Baranya megyei Vendéglátó Vállalat például egyre többet használ fel mirelit és gasztrofol készítményekből. ennek érdekében egymillió forintért újabb hűtőgépeket vásárolt A Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat hárommillió forintért konténereket, takarító, szeletelő és hűtőgépeket optikai mérlegeket vásárolt A Baranya megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat három nagy boltját átalakította önkiszolgáló rendszerűvé, s még ebben az évben további kettő átalakítását tervezi, Valamennyi kereskedelmi vállalat keresi az újabb megoldásokat hogy kisebb létszámmal is megtartsa ét növelje forgalmát A csökkentett munkaidő a kiskereskedelem munkaerőhelyzetében nem hozott számottevő változást a vendéglátóiparban viszont változatlanul kevés a felszolgáló. A csökkentett munkaidő a felszolgálók körében nem vált népszerűvé. Olyan alacsonyak ugyanis az alapbérek, hogy a munkaidőcsökkentés miatti jutalék növekedés szinte elenyésző a jövedelemkieséshez képest A kereskedelemben végrehajtott munkaidőcsökkentés tapasztalatai — a munkaerőhelyzet kivételével — biztatóak. Maradéktalan végrehajtásának azonban feltétele, hogy a minisztérium sürgősen módosítsa az üzletek nyitvatartási rendjét. Az idejétmúlt, központilag kiadott merev jogszabály helyett célszerűbb lenne, ha a boltok nyitvatartási idejének szabályozását a helyi viszonyokat jobban ismerő tanács jogkörébe adnák. P. Gy. Együttműködési szerződés A Pannónia Sörgyár és a Pé- i.«s| Tanárképző Főiskola Gyakoris Általános Iskolája tegnap együttműködési szerződést írtak alá. A szerződés értelmében a sörgyár szocialista brigádjai segítséget nyújtanak az oktatás korszerűsítésében, vállalják, hogy szemléltető eszközöket készítenek és megismertetik a sörgyártás folyamatait azokkal a tanulókkal, akik érdeklődnek a szakma iránt A Gyakorló Általános Iskola részéről a dolgozók általános iskolai tanfolyamán való óraadás és korrepetálás felajánlása szerepel a szerződésben. g Megoldott a tüzelőellátás g Öt varrónő a faluban g Húsz személy- gépkocsi, tíz motor- kerékpár g Lesz-e kozmetikai szalon? A fiatalasszony a szembe« lévő ház udvarából siet kifelé, cipőj're vastagon tapad a sár. öregember jön mögötte és félhangosan dörmögi: klumpa kellene Ilyenkor, nem óm cipői Csakhogy a klumpa már Maj- son is kiment a divatból, s helyette jött a fapapucs. Persze a járdával együtt A fapapucsot és cipőt ugyan Mohácson veszik a majsiak, de ha kell, helyben is készít vagy javít lábbelit a cipészük. A férfiak közül már csak az idősebbje, a „csizmás időből" származók ragaszkodnak inkább a masszív bakancsokhoz, csizmákhoz, mint a divatos, tetszetős cipőkhöz. Néhány évvel ezelőtt még az is nagy szó volt a faluban, ha A Kisőruhőz mintájára egy szóig áltatóházot is el tudnának képzelni a majsiak. Szokoiai fel*. «alaki fodrásszal csináltatta a haját Manapság három magánkisiparos férfi és egy szövetkezeti női fodrász látja el a lakosságot Persze akad, aki Mohácsra megy frizurát csináltatni és egyben beszalad a kozmetikushoz is. Az arcápoló*, szépítis ugyan még nem sok hívet toborozott a településen, leginkább mulatságok, esküvők, rendezvények előtt szánják rá magukat az asszonyok, lányok. A község vezetői szerint többen vennék igénybe ezt a szolgáltatást, ha helyben lenne egy szaküzlet önerőből nem tudják vállalni, de talán segítene a Baranya megyei Fodrász Szövetkezet Legutóbb e TCIZÉP-től kértek támogatást egy helyi telep létrehozásához, a vállalat segítette is őket, de végül kiderült hogy Sokoldalú csecsemővédelem a szigetvári járásban Mo gy «/ ne apaion ats édesanya teje, van agy csalhatatlan módszer. A kifejt tejből egy keveset el kell ásni a szoba sarkába, majd faszenet hinteni rá. Nem, nem a babonák könyvéből másoltuk a „receptet", két éve még megtörtént Kisdobszán, s még ma is megtörténik ilyen vagy hasonló. A körzeti orvos a fejét csóválta ekkora balgaság hallatán, de mit lehet tenni? Csak egyet: lakoznia felvilágosító munkát ez édesanyák és a születő új nemzedék érdekében. 4 A szigetvári járásban, beleszámítva a 44 községet és a tíznél is több pusztát, 22 ezren laknak. Tavaly, az év első felében összesen 152 újszülött jött világra ebben a járásban. Nyolc csecsemő halt meg közülük. öten koraszülés, hárman szervi betegség következtében, nem sokkal a szülés után. Idén, az év első felében még kedvezőbb volt a helyzet: 187-en születtek, a csecsemőhalálozások száma hatra csökkent. Köztük fele-fele arányban oszlott meg a koraszülés és a betegség. Túlságosan egyszerű volna a véletlennel magyarázni a javuló tendenciát, sokkal inkább a kisBabonák helyett gondoskodás mamák egyne bővülő Ismereteivel. A tájékoztatás egyik eszköze az anyák iskolája, amelynek nagy hagyományai vannak a szigetvári járásban. A megyében itt kezdték elsőnek. A leendő édesanyákat, kismamákat rendszeres időközönként összehívják, az előadásokon védőnők, szakorvosok ismertetik a legfontosabb tudnivalókat Visznek kis kádat megmutatják, hogyan kell fü- röszteni a gyermeket, egy re- zsón tápszert főznek, ismertetik az elkészítés és adagolás helyes módját A gyermekorvos felhívja a figyelmet miről ismerhetők fel a gyermekbetegségek, az egészséggel kap. csolatos rendellenességek. A legelemibb kezelésekről, például a lázcsillapításról is kioktatják a résztvevőket Az anyák iskoláján természetesen csak olyanok kapnak hasznos tanácsokat akik el is mennek. A szétszórt apró településeken erre nincs mindenkinek módja. Itt hárul igen nagy feladat a védőnőkre, vöröskeresztes aktívákra. A szigetvári járás tíz orvosi körzetében 12 védőnői állás won. Általában egy védőnőre 1500—2000 lakos jut Ez az arány megfelelő is lenne. Csakhogy jelenleg hatan vannak gyermekgondozási szabadságon. A gondokat helyettesítésekkel próbálják enyhíteni, illetve úgy, hogy a megmaradtak nagyobb terhet vállalnak magukra. Sok helyre el tudnak menni autóbusszal, máshová kerékpárral. Ha rossz az idő, vannak olyan puszták, amelyeket csak gyalog, gumicsizmában lehet megközelíteni. Felkutatják a terheseket, tanácsadásra küldik, életmódjukra, táplálkozásukra vonatkozóan tanácsokat adnak. Ez sem mindig egyszerű. Van, akinek elég egyszer szólni, másokhoz hetenként háromszor is el kell menni. Minden alkalommal elmondani, hogy vegye be a gyógyszert, ne sózza túlságosan az ételt, mérsékelje a folyadékfogyasztást és a többi. Még egy nagyon fontos feladat, s ez nem tűr halasztást soha: ha az édesanya kijön a szülészetről, 24 órán belül meg kell látogatni. Milyen eredményekkel járnak ezek a látogatások, hosyan fogadják a «'édőnő'keí? Általában nem idegenkednek, szívesen fogadják, hiszen ismerik őket, bíznak is bennük. Nagy a felelősségük, ehhez mérten magasak a felkészültségi követelmények is. A védőnő-jelöltek érettségi után kétéves, bentlakásos védőnői Iskolában tanulnak. Minden valószínűség szerint ez az iskola nemsokára felsőfokú végzettséget nyújt, Újszerű kezdeményezése volt a szigetvári járás egészségügyi és társadalmi szerveinek, hogy ellátogattak valamennyi orvosi körzetbe. Ott személyesen ismerkedtek az anya- és gyermekvédelmi helyzettel, hogy a tennivalókat is a valós állapot ismeretében határozhassák meg. Ezeken a munkaértekezleteken részt vett a járási főorvoson és vöröskeresztes titkáron kívül a körzet orvosa, védőnője, a helyi. tanács és gazdasági egység képviselője is. Egészében véve az volt a tapasztalat, hogy nincs szégyenkeznivalója a járásnak. Szentegáton például mindösz- sze egy szociális veszélyeztetett csecsemőt találtak. — Az egész járásban az első félév összes, 225 terhessége közül 59 a veszélyeztetett terhesség, etek zöme is egészségügyi Óitok miatt került ebbe a kategóriába. A legtöbb helyen « társadalmi és állami szervek maximális segítőkészségó- vel találkoztak, ha a szociális veszélyeztetettség megszüntetésére kellett intézkedni. So- mogyhárságyon például Orsós Ilona szülés előtt állt, és egy lakásnak alkalmatlan, összetákolt odúban lakott Oda újszülöttet vinni nem lehet. A tanács intézkedett, jobb körülményeket biztosított a leendő anyának. Sajnos, olyan helyeket Is találtak, ahol szinte megrekedt a középkor. Rózsafán például egy szobában, két ágyban cludt a héttagú család. A féléves csecsemő az ágy végében a dunna alatt kapott helyet. Persze, az alkoholista, alkalmi munkából élő apa nem sokat törődött az ilyesmivel. A vöröskeresztesek azonban Igen. Egy gyermekágyat adtak a családnak. Néhány helyen a problémák összesűrűsödnek: a csertői szőlőhegy például valóságos veszélyez- tetettségi góc. Ezek felszámolása nem megy máról holnapra. De mint ezek a közös megbeszélések is bizonyították, a védőnők munkája, a tanácsi, társadalmi és gazdasági szervek összefogása sokat segíthet Kurucz Gyula a község nem tud megfelelő és biztonságos tároló helyet kijelölni az anyagoknak. így aztán továbbra is marad a már jól bevált gyakorlat; a termelőszövetkezetben összeírják, hogy kinek miből mennyi kell és kihozatják a meszet, cementet, üveget A tüzelőellátás sem gond, a község lakóinak zöme már tavasz- szal beszerezte a télire valót Igaz, hogy sokan — szám szerint négyszáz család — olajjal fűtenek. Ez év eleién olajtöltőállomást is létesítettek a faluban. A tanács építtette 172 ezer forintért Azelőtt három maszek fuvaros szinte szünet nélkül hordta a tüzelőolajat Mohácsról. Az olajellátás tehát megoldódott, de a 400 kályha közül időnként el-e!romlik egy-kettő. Az is jól jönne Majsnak, ha lenne egy autó- és motorszerelőjük, hiszen a húsz gépkocsin és tíz motoron azért mindig akad valami csinálnivaló. Ez a szakemberhiány azonban nem nagy gond, hiszen Mohácsra viszik a kocsikat, szükség esetén pedig kollektív tudással javítják ki a hibákat A televíziókhoz, rá. diókhoz, porszívókhoz, hűtőszekrényekhez és más elektromos háztartási berendezésekhez viszont nem nyúlnak, mert azokért jön a GELKA. Szervezés kérdése az egész — mondják a majsiak. Csaknem túlzottan jó példa erre, hogy a nap szinte bármely órájában, akkor is, ha vacsorafőzés közben fogy el a gáz, telire cserélhetik a palackot Pillanatnyilag két telepük van három-három tárolóval. Egy-egy tárolóban 18 gázpalack fér el. Októberben újabb tárolót várnak, amely ugyancsak 18 palack elhelyezésére lesz alkalmas. Az asszonyok otthon szívesebben mosnak, vasalnak, tisztítanak. Ruhát is szívesebben csináltatnak Majson, mint a városban. Az öt iparengedélyes varrónőnek és egy kötődésnek bőven van munkája. A helyben varratott és a készen vásárolt ruhák mellé csak akkor készíttetnek valamit Mohácson, ha különleges alkalomra különleges ruha kell. A közös községi tanács végrehajtó bizottsága titkárának. Borka Istvánnak véleménye szerint Majs, mint alsófokú központ az utóbbi években behozta azokat a lemaradásokat, melyek a szolgáltatás területén mutatkoztak, s most egy szusszanásnyi pihenőhöz juthatnak. Törők ferai