Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)

1974-10-13 / 281. szám

Illyés Gyula drámájának ősbemutatója

)s

Fotó: Erb János

Küzdelmünk

a sorssal

ünnepi díszelőadással, Illyés Gyula művének ősbemutatójával kezdődött meg október 5-én a Pécsi Nemzeti Színház új évadja. Az élő irodalom nagy alakjának neve és műve immáron negyedszer fémjelzi a pécsi színház legértékesebb törekvését: felelősségvállalását és alkotó közreműködését a mai magyar dráma ügyéért.

Illyés Gyula műveinek bemutatói egész színházkultúránk szemponjából kiemelkedő jelentőségűek, s a pécsi együttes legnagyobb erőpróbái. „Dupla wacjy semmi, azaz két életet vegy egyet se” — ez az új dráma játékos-tragikus hangulatú címe, s a mű — Illyés fogalmazásában — egy „nagy költői és bölcselői eszme” kifejezésére vállalkozik. Értelmes-e, érdemes-e az emberi lét? Változtatható-e, jobbítható-e az emberiség? Kilátástalan-e az ősi küzdelem a sorssal, vagy van mégis remény? Az egész emberiség sorskérdései ezek, puszta felvetésük, de kiváltképpen a felelős válasz az egyéni és a közösségi lét, a személyes sors, a nemzeti történelem és az emberiség fejlődésének végiggondolását igényli.

De nem csupán a felelős válasz nehéz. Nem kisebb feladat a kérdés és a válasz művészi megformálása, különösen pedig színpadra fogalmazása. Az író maga jegyzi meg, hogy a két legjelentősebb világirodalmi példa, a Faust és Az ember tragédiája nem a színpadon, hanem olvasva él és hat a legteljesebben.

Illyés Gyula merőben a színpad eszközeire épített, s példátlan tömörségű, két órában előadható drámát alkotott. A bölcseleti eszme első pillantásra végtelenül egyszerű, valójában rafinálton bonyolult és sokrétű drámái játékból sugárzik.

Erdős hegyvidék magánya* fogadójában egy viharos estén ketten várják a bábjátékost A fogadót, aki maga hívta, mert segítségét reméli, és egy zsoldos katona, aki „magánügyben” keresi. Amint megérkezik, a fogadós elmondja kérését: a korábban békés, testvéri közösségben élő tanyák népe közt az új gazda ördögi parancsai folytán gyűlölködés és háborúság támadt; játsszék másnap nékik a bábuival, avatkozzék az életükbe, térítse őket észhez, szüntesse meg a gyűlölködést

A bábjátékos nem vállalja. Nem hisz benne, högy játéka megváltoztathatja az embereket, illetékességét is tagadja. Igaz, valamikor még erre tette életét, de most már megtör, öreg. — Szobájába tér, s ott a különös idegen, a zsoldos, e halál várja. Érte jött, hogy magával vigye. Hiába minden vita, könyörgés; utolsó érvnek a fogadóssal szemben megtagadott feladat marad. Haladékot kér a játékhoz, hogy megmentjelenet Illyés Gyula darabjából.

se az embereket és emelt fővel

követhesse a zsoldost.

A zsoldos-halál megadja a haladékot, sőt a siker esetére új, örök életet ígér. A bábjátékos előveszi zsákjából bábuit és hozzákezd a kísérlethez. Sietnie kell, rövid a haladék: míg öt kancsó bort iszik a zsoldos ...

Két favágó-család három nemzedékét, néhány szomszédot, barátot, ismerőst kelt életre a bábjátékos, hogy történetükkel sorsfordító példát mutasson majd a gyűlölködőknek; belátásra és él.etük megváltoztatására bírja őket. Tudja, hogy hazudni nem szabad: meggyőző példát csak az igazi sors felmutatása adhat. Csudaszép történet, tiszta, nagy szerelem nyílik a hegyek között, s az első kupa bornál még diadalmasan koccint a bábjátékos a halállal. Aztán szívszorongató fájdalmassá torzulnak a sorsolt: a családok egymás ellen fordulnak, felcsap a gyűlölködés lángja, s hiába minden jobbra törő szándék. A bábjátékos is hasztalan könyörög, érvel teremtményeinek, és hasztalan fenyeget is: nincs többé hatalma felettük. A szerelmeseket szétszakítják, csattognak már a fegyverek, az állattá aljasultak magát a bábjátékost is megölnék.

Kiürül az utolsó kancsó^ b«r a halál kezében, a bábjátékosnak mennie kell. A tehetetlen kudarc szégyenével és átkozód- va búcsúzik. Aztán az össze- csuklott bábok lassan ismét felemelkednek, magukra eszmélnek — és elkezdik újra a játékot Onnan, ahol a bábjátékos először szakította félbe őket Annál a végszónál: „Az embert nemcsak a zabálhatnékja vezeti, mint makkoltatóson a disznót'”

A dráma tüzetesebb kérdéseit és válaszait a cselekményvázlat önmagában nem érzékeltetheti. Ha a végső üzenetet tragikus optimizmusnak neveznénk, talán nem járnánk messze az igazságtól, de keveset ragadnánk meg a játék gazdagságából. Az egyszerű mese is színpadi megjelenésében igen sokarcú, többdimenziőjű. Jól jellemzi Czimer József dramaturg: „Innen ha nézem, egyszerű erdei mese. Onnan ha nézem, egy

világháború története. Innen ha nézem, modern, formabontó dráma, onnan ha nézem, ősi bábjáték. Innen ha nézem, egy színpadi mű születése, onnan a próbája, eminnen az előadása, amonnan maga a valóság, amelyet játszik. És mindenhonnan együtt az alkotó ember, az emberiség végső nehéz gondja: érdemes-e, eredményes-e."

A színjáték megrázó hatáséhoz hozzájárul a költői egyéniség szuggesztív ereje is, az a tény, hogy mögötte, bemre érezzük az egész lllyés-életmű fedezetét A bábjátékos, a közösség sorsába avatkozó ember, a dráma legszubjektívabb pólusa; alakja a legtöbbet fogad magába az író lírai vallomásából, ars poeticájából, életprogramjából — és ugyanakkor természetes rokona Faustnak s a Tragédia Ádámjának is. A maroknyi közöség sorsa viszont a tágabb közösségeknek is mintája: a nemzetnek, az emberiségnek. A dráma gondolati erőtere tehát öthatja a legszemélyesebb egyéni $ a legáltalánosabb „nembeli" emberi szférát anélkül, hogy akár a Faust bonyolult idő- és térbeli tágasságát akár a Tragédia mitológiai és történelmi, sőt a jövőt is felölelő teljeségét megjeleníteni törekednék. Talán ez is okozza. hogy a Dupla vagy semmi_ vallomás-szintje, érzelmi tónusa nem a Faustot vagy a Tragédiát, hanem sokkal inkább Bci- bitsoh a Jónás könyve világát vonzza.

A végső üzenet bizakodó: ess egyéni sorsok kudarca nem lehet végleges. A közösségnek szentéit élet nem hiábavaló. A nembeli ember, az emberiség örök. Bármit mutat a történelem, a változó, jobbító szándék és cselekedet az egyedüli, emberhez méltó életprogram.

Az értékes drámai anyagból Sík Ferenc rendezői munkája emlékezetes, szép előadást épített Tiszteletben tartotta a szöveg épségét, alkotó módon alkalmazkodott A sokszínűségből legtöbbet a népi meséből ragyogtatott Illyés költőiségé- nek lényegét s ugyanakkor saját legmélyebb rendezői vonzalmait egyszerre tudta felmutatni. A gondolatiságot magas mozgáskultúrával és a vizuális

élménykeltés számtalan leleményével dúsította. A színház új főrendezőjéhez méltó teljesítményt nyújtott

Nem kiemelt szerepekre, hanem az együttes játék tökéletes megvalósítására törekedett. S az ismert, kitűnő, megbízhaló „régi” színművészek mellett bátran szerepeltetett jelentős posztokon az új évadra érkezett fiatal művészeket

A bábjátékos Győry Emil pályájának egyik legnagyobb szerepe. Alkatára szabott, de talán még kissé nyomasztja is a súlya; alakítása bizonyára fokozatosan érik majd egyenletessé az új előadásokon. Holl István (János) és Pásztor Erzsi (Márta) kettőse az előadás legbiztosabb alapja, ök adják a játék tónusát gondolatiság és mozgáskultúra, érzelmiség és Intellektus szép harmóniáját Pákozdy János (Péter) Pécsre kerülése óta legjelentősebb szerepében eddigi legérettebb alakítását nyújtja. Hibátlanul, egyenletesen magas színvonalon. Méltó partnere a most bemutatkozott s ugyancsak kiváló Petényi Ilona (Eszter). A fiata- talok közül Vallói Péter (Máté) alakítása a kiérleltebb, teljesebb, de Szilvássy Annamária (Viola) is szép ígérettel játszott Kézdy György a zergevadász. Ifi. Kőmíves Sándor a zsoldos, Paái László pedig a fogadós szerepében nyújtott jó alakítást Hibátlanul illeszkedett az előadásba Dávid Kiss Ferenc (Menyhért), Kovács Dénes (András), Bódis Irén (szomszéd- asszony) és Vári Éva (Zsuzsanna) is.

Vota Emil díszlete ö tendezői felfogást erősítve a népi játék színhelyét hangsúlyozta, de a mű gondolati dimenzióinak tágasságát is meggyőzően jelezte. Vujisics Tihamér zenéje éppúgy harmonikusan e népi és modem elemekből építkezett mint maga az egész dráma.

A Tisztáik, a Bölcsek a fán és a Testvérek után ismét értékes, gondolatgazdag drámával ajándékozta meg Illyés Gyula Pécset A színház pedig méltó előadással közönségét Maradandó, emlékezetes, szép élménnyel kezdődött az új évad.

Szederkényi Ervin

Százhatvan ÁFÉSZ-könyvesbolt, ötszáz könyvárusítőhely

Könyvek —186 millióért

Hogyan tudja kielégíteni a vidéken, elsősorban kisebb településeken élő emberek olvasói igényét a könyvkereskedelem? — erről adott rövid tájékoztatót Hajós Tibor, a Könyvértékesítési Vállalat igazgató- helyettese:

— Hazánkban jelenleg több mint négy és félmillió lakos él olyan településen — községekben, falvakban — ahol az állami könyvesboltok hiányában, az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek végzik a könyvterjesztést. A falusi üzlet- hálózat fejlesztésének eredményeként ma már 160 ÁFÉSZ könyvesbolt gondoskodik a klasszikusok, a kortárs írók műveinek, valamint a tudományos és kulturális ismeretterjesztés kiadványainak ajánlásáról. A könyvesboltok mellett csaknem ötszáz könyvárusítóhely működik és több ezer könyvbizomó- nyos szerez mind több új olvasót, tanyán és falvakban é;S

könyvbarátot Az új olvasók számának növelésében jelentős szerepet vállalnak a könyvbizományosi teendőket is ellátó pedagógusok.

Az ÁFÉSZ könyvesboltok 1973-ban 186,4 millió forintért adtak el könyvet, ami 19 százalékos növekedést jelent az előző évvel szemben. Egyes megyékben a könyvvásárlás átlagon felül emelkedett. Ezek közé tartozik Bács-Kiskun, Csongrád, Szabolcs-Szatmár és Tolna megye. Kisebb mértékben, de emelkedett a forgalom Baranya, Borsod, Fejér, Somogy és Zala megyében. A szövetkezeti könyvkereskedelem dinamikus

fejlődését bizonyltja az Is, hogy 1973-ban már 51 bolt forgalma haladta meg az évi 1 millió forintot

■— Eredményeink elsősorban annak köszönhetők, hogy mind nagyobb és választékosabb készlet áll az ÁFÉSZ boltok rendelkezésére. A Könyvértékesítő Vállalat szövetkezeti osztályai 1973-ban csak könyvújdonságot 154 millió forint értékben kínáltak fel megrendelésre az ÁFÉSZ boltoknak. A boltok éltek a lehetőséggel, amit az is bizonyít, hogy — a tankönyveket nem számítva — a Könyvértékesítő Vállalat 146 millió forint értékű megrendelést teljesített

— k forgalom nagymértékű növekedését üzletpolitikai intézkedéssel is segítettük. A szövetkezeti könyvesboltok kedvezményes visszáruzási lehetősége — a nggyobb beszerzés mellett is — javította a bolti készletek forgási sebességét. Elég talán ha azt említjük, hogy az ÁFÉSZ boltok 1973. évi záró könyvkészíete csupán 61,6 millió forint volt

— Az elmúlt év sikerei, eredményei biztatóak. Úgy gondoljuk, hogy a párt közművelődési határozatának végrehajtása során a falusi könyvforgalom további fellendülésével lehet számolni,

L l

HALHATATLANOK

Halhatatlanok nincsenek. Bármilyen hűségesen szolgálnak is bennünket szerveink, egyszer csak felmondják a szolgálatot Kifáradnak, elkopnak, idejük lejár.

Halhatatlanok mégis vannak. Ha szerveik felmondják a szolgálatot, művük tovább szolgál. Fáradhatatlanul, kophatatlanul, az idők végzetéig.

Amikor közülük a legnagyobbak egyikétől, Pablo Picossótál kellett elbúcsúznunk, eszembe jutott a róla készült dokumentumfilm: kiottnadrágban áll egy üveglap előtt, s villámgyors kézmozdulatokkal varázsolt képet az üveglapra, ugyanazzal a teremtő erővel és fürgeséggel, amellyel húsz éves korában a picassói életművet megalkotni kezdte, mintha még az a képesség is benne rejlett volna, hogy az utolsó pillanatig elhitesse velünk: ő lesz az első, aki testileg sem hal meg. Kilencvenkét éves volt, s mert új és új alkotásokkal lepte meg a világot már csakugyan azt hittük, hogy örökké fog élni.

De erről a csodálatos emberről az is eszembe ötlött: wsjon nem a hozzá hasonló Nagy öregek korát éljük-e? Vajon a nyolcvanhárom évet élt Goethe vagy Hugo nem kivételes példái- e a múlt századnak, s nem a korán távozott halhatatlanok jellemezték-e inkább századukat: a Byronok, a Petőfik, a Rimbaud- ok? Vajon gondolunk-e arra, hogy a Sziget fái közt sétáló aggastyán, az Őszikéket író Arany János mindössze hatvanéves volt, vagy hogy az Emberi Színjáték hatalmas művét feltorrtyozó Balzac, akit szintén aggastyánnak képzelünk, ötvenegy éves korában halt meg? És vajon a mi korunkat nem az jellemzi-e inkább, hogy nagy írója, Thomas Mann, nyolcvanéves koráig alkotott hogy nagy filozófusa, Lukács György húszéves tudományos tervéről nyilatkozott hetvenévesen egy interjúban (és e tervet csaknem teljesítette is), hogy Kodály Zoltán a nyolcvanötödik születésnapja előtt távozott hogy Bemard Shaw kilencvennégy évig élt hogy a század nagy nevettetője, Charlie Chaplin, nyolcvanöt évesen is elnyűhetetlennek látszik, hogy a rákkutatás egyik vezetője, a nyolcvanévesen is fáradhatatlan Szent-Györgyi Albert, hogy a hetvenévesként tavaly ünnepelt Illyés Gyula újabb és újabb művekkel lepi meg híveit vagy hogy a pesti fiatalok egy hetvenkilenc éves Nagy öreg, Déry Tibor új műve kedvéért állnak sorba a Vígszínház pénztára előtt?

Az ilyen névsorokban mindig van valami önkényesség. Hiszen felsorakoztathatnánk egy eleven névsort is, a fiatalon meghalt József Attilától Franz Kafkán át Kondor Béláig. De a következtetés mégsem hamis, a tendencia igenis létező: valóban a Nagy öregek korát éljük. S erről akkor győződtem meg végeredményesen, szinte statisztikai bizonyossággal, amikor kézbe vettem a Szép versek című antológia legutóbbi kiadását Mert ez az antológia olyan pillanatot rögzít amilyen még soha elő nem fordult a magyar Irodalom történetében: a mai magyar költészetet képviselő hatvankilenc antológia-beli költő átlagos életkora ugyanis ötven év. Költők ezt az életkort ennyien, soha nem érték meg nálunk. Harmincon innen ketten vannak az antológiában, harminc és negyven között tizenkilencen, negyven és ötven között tizenheten, s az ötvenen túliak vannak legtöbben; huszonegyen. Ha ugyanilyen antológia készül, mondjuk, 1848-ban, az életkor- arányok pontosan fordítva alakulnak. Huszonegy költő harmincon innen, és két költő ötvenen túl. Már-már azt hittük, hogy a költői életpálya törvényszerűen rövid. Hogy költő csak lobogó hajjal, égő-fiatal szemekkel képzelhető el. Mai költőink rácáfolnak a hiedelemre: végre, először, sokáig élnek.

Honnan ez az életerő? Hormon a kilencven éves Picasso fürgesége? Honnan a halhatatlanoknak ez az elnyűhetetlen fiatalsága? Miféle csoda magyarázza, amit a hetvenöt éves Lukács György derűs öniróniával mesélte el tanítványainak, hogy tudniillik: most kezdett kinőni az egyik bölcsességfoga? Az ember hajlamos arra a magyarázatra, hogy ennek az örökfiatalságnak egyetlen titka van: a munka. Az ecset, a véső, a toll kemény szorítása. A magamegnemadás. A teremtő nyugtalanság az utolsó pillanatig. Szép magyarázat, sőt, tulajdonképpen igaz is. Én mégsem elégszem meg vele. Van tudniillik egy másik, legalább ilyen fontos magyarázat is. így hangzik:

Ezek a Nagy öregek azért tudják megőrizni fiatalságukat mert van mit megőrizniük. Volt fiatalságuk. Robbantani tudtak már húszévesen. Sikerre vinni tehetségüket Elismerést szerezni ifjúi fővel. Picasso huszonhárom éves, amikor túllép úgynevezett kék korszakán, huszonöt évesen már a rózsaszín korszakon is túljut és huszonhat éves, amikor új képzőművészeti időszámítást jelentő képét Az avignoni kisasszonyokat megfesti, s mór egész Európa zengi a nevét! Lukács György huszonhárom-huszonnégy évesen a Nyugat és a Huszadik Század munkatársa. Illyés Gyula huszonéves, amikor versköteteit már Babits méltatja! Chaplin huszonhárom évesen tűnik fel Hollywoodban, néhány év múlva az egész világ az ő filmjein derül, s még harminc éves sincs, amikor saját filmstúdiót vezeti

Ám ez a magyarázat: egyúttal ez érem másik oldala. Meghosz- szabbodott az életkor, de meghosszabbodott a mai fiatal tehetségek fiatalkora is. Túlságosan sokáig maradnak kezdő státuszban, szinte beleragadnak ebbe az állapotba, nem tudnak robbanni húszévesen, elismerést szerezni ifjúi fővel. Ismerünk-e most huszonhat éves világhírű festőt? Ir-e most valaki huszonnégy évesen olyan alapművet, mint Lukács drámatörténete volt, illetve, ha ír: tudunk-e róla? Vannak-e „befutott” költőink a húszonévesek nemzedékében, s nem számítanak-e még a harmincasok is kezdőknek? Vezetnek-e huszonévesek filmstúdiót, kutatólaboratóriumot? Szerkesztenek-e folyóiratot? (Csak emlékeztetőül: Einstein huszonhat éves, amikor speciális relativitás-elméletét megalkotja, és harmincévesen már egyetemi tanár; Németh László harmincegy évesen folyóirat szerkesztője, vezető kritikusa és ideológusa a népi írók mozgalmának.) Az érem egyik oldala tehát: sok a Nagy öreg a Szép versek antológiában. És az érem másik oldala: kevés a Nagy Fiatal a Szép versek antológiában. De nem azért, mert kevés a tehetséges fiatal (nagyonis sok van belőlük), hanem azért, mert nem férnek bele az antológiába.

Oj helyzet ez, nem szoktunk hozzá, nem készültünk fel rá. De úgy látszik, most már gyonsan fel kell készülnünk, a társadalmi munkamegosztás új arányainak kialakítása érdekében, a tehetség-gazdálkodás egészsége érdekében. Mert örvendetes, hogy a halhatatlan Nagy öregek korát éljük. De a következő csak akkor lesz ugyanilyen örvendetes, ha már most élni kezdjük a halhatatlan Nagy Fiatalok korát is.

Faragó Vilmos

t

4