Dunántúli Napló, 1974. szeptember (31. évfolyam, 239-268. szám)
1974-09-01 / 239. szám
í Természet — Látás —Alkotás 1. ábra: készítője 15 éves leány, A feladat az adott négyzetrács kitöltése szabadon választott elemekkel. Az összeállítás egyszerre jó példa az elem-sorolásra, és az elem-variálásra. 2. ábra: készítője 18 éves fiú. A feladat az adott négyzetrács kitöltése szabadon választott elemekkel. Az összeállítás példát mutat egyetlen elem pozitív—negatív változatának variációs ösz- szeállitására. Tizenkét héten ót jelentek meg cikkek lapunk hasábjain — több más megyei lappal egyidőben —, Környezetünk kultúrája címmel. E cikksorozat az első nagyszabású vállalkozás volt a napisajtó hasábjain, hogy mindenkit rádöbbentsen: lakásunk, ruházatunk, mindennapi használati tárgyaink beleszólnak az életünkbe. Alakítják magatartásunkat, hangulatunkat, befolyásolják teljesítő-képességünket Ugyanakkor egy tévhitet is megpróbált eloszlatni ez a sorozat, nevezetesen azt, hogy a formák, színek világa csak a magas művészetek szférájába tartozik, tehát gyakorlatilag meghódít- hatatlan a köznapi ember számára. A színek, formák beszélnek — csak éppen érteni kell ezt a nyelvet írni, számolni mindenki megtanul — a képzőművészetet azonban misztikus tévhitek övezik. Erre születni kell, különleges tehetség kell hozzá ... A vizuális nyelv megtanulhatóságának egyre több szószólója van, a közszemlélet azonban meglehetősen lassan változik. Művész természetesen nem lehet mindenki, de rajzolni, formát alakítani, a színekkel bánni, a vizualitás nyelvén beszélni mindenki megtanítható. Ennek az ügynek a szolgálatában állított össze immár három kiállítást Lantos Ferenc — Természet—Látás—Alkotás — címmel. A kiállítássorozat átütő sikert hozott, mindenekelőtt azért, mert nem kárhoztatta a látogatókat egyszerű nézelődésre, el- íogódott árnuldozásra, hanem módot adott a játékra, kísérletezésre is. A kiállítóterem tulajdonképpen műhely volt. Különböző formájú és színű papírelemek, ragasztó, fehér lapok ... Es a látogatók nem rohantak el a terem körbejárása után: o fél országot bejárt kiállítássorozat vendégei több tízezer „feladatlapot" töltöttek ki, vagy ha úgy tetszik, több tízezer egyéni alkotást hoztak létre... Melléktantárgy ? Környezetünk kultúrája és az alkotó játék Környezetünk kultúrája dm3 sorozatunk számos megállapítása összecseng Lantos Ferenc Természet—Látás—Alkotás című funkcionális kiállítássoroza- tónak mondanivalójával, mostani beszélgetésünk tehát egyrészről a cikksorozat lezárása, másrészt pedig továbbvitele, de most már egyetlen kérdésre, a vizualitásra koncentrálva. — Vágjunk a dolgok közepébe: a rajz, az ének, a testnevelés nálunk úgynevezett „melléktantárgyak’’, melyeket sem a szülők, sem a pedagógusok többsége nem értékel megfelelőképpen ... — így van. Érdemes megfigyelni, a gyerek ceruzát vesz először a kezébe, rajzolni kezd, önfeledten, értelmesen és szépen, de aztán a felnőttek elkezdenek belebeszélni, javítgatni, irányítani, hogy mindent úgy csináljon, úgy lásson, ahogy ők — és ettől kezdve fokozatosan elhagyta a gyerek a rajzeszközöket. — Egy megfigyelés, mely nyilván összefügg a rajz meiiéky- tantárgyként való kezelésével: még egyetlen szellemi vetélkedőn, kvíz-műsorban se kellett a résztvevőknek rajzolniuk . .. — A lexikális ismereteket keressük szinte mindig, mindenütt. A kor intelligens, okos embere az, aki minden adatot, számot, fogalmat lexikonszerű pontossággal citál — tehát előbb-utább szemügyre kell vennünk az intelligencia fogalmát is, mert ez így nem maradhat soká. Az alkotókészséget, a kreativitást szinte sohasem kérjük számon, pedig a modern kor intelligens emberére éppen ez a jellemző. A legfontosabb dolgok ismerete, mely kreatív készséggel párosul, azaz a helyzetfelismerés, a kutatás, a kombinálás, egyszóval a teremtés, az alkotás készségével. Hány eminens gyerek bukik meg az élet iskolájában, s hány iskolai szempontból szürke, jelentéktelen gyerek visz végbe nagy dolgokat! Ez az alkotókészségen múlik, melynek alapja a kíváncsiság! Sok ezer „alkotás” — Kíváncsiság. A Természet—Látás—Alkotás látogatóinak sok ezer feladatlapja mögött is ez von vajoní — Nagyrészt. Az alkotókedv, a játék szeretete, s a kíváncsiság a legtöbb emberben adott. A kitöltött feladatlapok óriási tömege azt bizonyítja, hogy a látogatók vissza tudtak köszönni... A lapokat egyébként feldolgozzuk. Ügy tűnik, két nagy kategória különböztethető meg. Az egyik, aki tudatosan épít, felismerve a színekben, a formákban és az elemekben rejlő lehetőségeket, a másik inkább rakosgat, a káoszban keresgélve saját helyét. Nagyon érdekes megfigyelés: azok voltak felszabadultabbak, és jobbak, akiknek nem volt szakmai „fertőzésük”. A szakmailag „elő- képzettek” gyakran merevek voltak, érezhetően kötötte őket valami, nem merték szabadon engedni a fantáziájukat — Térjünk vissza a gyerekekhez. A gyermekkor játékai: tulajdonképpen az életet készítik elő... •— Ezért Is olyan .nyugtalanító, hogy szinte minden gyerek kezében kész játékot lát az ember; autót traktort, puskát valamit, ami kész, amire vigyázni kell, amihez a gyerek nem tud már semmit se hozzátenni, legfeljebb szétszedni tudja, de ezért meg szidás, vagy verés jár... Játékban is az a magasabbrendű, amit nem készen kap az ember, hanem amit ó csinál, vagy legalábbis, amit ki-ki a maga ízlése szerint átalakít... A gyu- fásdoboz, a kocka, a papírszelet — mind-mind alkalom az alkotásra, s pont ez tűnik el a gyerekek játszószobáiból... — Lantos Ferenc nemrégiben tért haza Tokajból. Itt, a Tisza partján már évek óta ösz- szejönnek fiatal képzőművészek, népművelők, s valami egészen új dolgot próbálnak csinálni... — A Népművelési Intézet vizuális művészeti osztálya mint a képzőművészeti szakkörök gazdája, szervezi évről évre ezt a tábort. A képzőművészetet szeretnénk megfosztani az idők folyamán rárakódott misztifikációtól, a felesleges glóriától, hogy ezzel is segítsük kialakítani az emberekkel való új típusú kapcsolatot. A közönség fogalmának új tartalmat kell nyernie, azaz a nézőnek alkotótárssá kell válnia. Korunkat a nagyipari sorozatgyártás és a komputer jellemzi. Ebben a helyzetben az uniformizálódós igazi ellenszere csak az lehet, ha a maga világában alkotóvá válik mindenki. A tokaji tábor középpontjában tehát az alkotókészség, a kreativitás fejlesztése áll. Éppen ezért úgy határoztunk, hogy jövőre például szinte minden erőt a játékok témaköre vizsgálatának szentelünk. Elemezni fogjuk a régi, népi játékokat, újakat csinálunk. Ezeket kitesszük a terekre, hogy játszanak velük a gyerekek, hogy lássuk, mit váltanak ki, mire ösztönzi őket... — £s ezzel ismét eljutottunk a Természet—Látás—Alkotás kérdéskomplexumához. Ennek az úttörőjellegű kiállitássoro- zatnak az első témája a különböző forma-elemek témája volt. A második kiállítás a szerkezetet vizsgálta, a harmadik a színeket. Es a folytatás? — E három kiállítás aktív látogatóinak nagy iszáma bizonyítja, hogy érdemes folytatni a sorozatot. Most a tér témáját érintő rész kiállítása következik, majd a sort az „Analógiák” című összefoglaló rész zárja. A tér című anyag az elemek, a szerkezetek és a színek csoportosítását mutatja be — konkrét célok érdekében. Ez az anyag azt vizsgálja, hogy a két és három dimenzió milyen optikai problémákat vet fel, az emberi környezet alakításának szempontjait tartva természetesen mindenütt szem előtt Az Analógiák című anyag a természet, a képzőművészet, az építészet, a zene, az irodalom, a matematika stb. közötti kapcsolatok problémáját próbálja megközelíteni. Azokat a területeket keresi, ahol a különböző tevékenységek és művészeti ágak között átfedések vannak. Játszva tanulni — A cél — aktivizálni —, nyilván változatlan ... — Mind az öt egység oly módon igyekszik feltárni és magyarázni a szakmai kérdéseket hogy közben — a mindennapi beszédhez, íráshoz hasonlóan — különösebb technikai és mesterségbeli ismeretek nélkül biztosítja a gyakorlás lehetőségét. Az öt egységen végigvonuló vizsgálati módszer egyébként a dolgok és jelenségek közötti „hosszmetszeti” és „keresztmetszeti” kapcsolatok dialektikájára épül. Hosszmetszet alatt egy adott dolog vagy jelenség sajátosságainak vizsgálatát, keresztmetszet alatt pedig több dolog vagy jelenség közötti azonosságok, vagy rokonvonósok és tendenciák feltárását értjük. A kiállítás a játék lehetőségének biztosításé val vált egésszé, ez hozta az el vontabb és nehezebben megkö zelíthető kérdéseket emberközelbe. A játszó emberek nagy tömege — a feladatlapokon három évestől hatvanon túli életkorig minden korosztály képviselve van —, bebizonyította, hogy az alkotóigény nemre, korra és műveltségre való tekintet nélkül gyakorlatilag mindenkiben adott és csak a lehetőségre vár, hogy kibontakoz- hassék. Békés Sándor Új tanév előtt 3. ábra: készítője 13 éves fiú. Feladata az adott négyzetrács kitöltése a kiállítás szerkesztési szempontjai szerint. Az összeállítás példa a tükrös szerkesztésre. 4. ábra: készítője 27 éves nő. A feladat ez adott négyzetrács kitöltése a kiállítás szerkesztési szempontjai szerint, Az összeállítás példa a forgó-szerkezetre» Szeptember, vége a nyárnak. Újra kezdődik az iskola. Megbolydulnak a falvak, városok, mindenki készülődik. A szülőkön, gyermekeken, pedagógusokon átfut az izgalom: új gondok, új feladatok. Első csengetés, tanévnyitó. így van ez már régóta. S mégis mint mind'g, most is van valami különös varázsa, ünnepélyessége a dolognak. Talán Ady örökéletű szavai jelentik ezt: „ . . . éhe a szónak, éhe a szépnek, hajt titeket”. Az újabb és újabb „éhség", a szépség, az emberség, a több tudás iránt De most nem csupán a tudásról, a magasabb műveltségről van szó, hanem arról is, hogy feladataink megoldása megköveteli a társadalom magasabb kulturáltságát és helyzetünk nemcsak lehetővé, hanem szükségessé is teszi, hogy a végbemenő átalakulás mindinkább szocialistává alakítsa a családok, az egyének életfelfogását, életformáját is. Egyesek hajlamosak arra, hogy a nevelési feladatokat másod- és harmadrendűnek tüntessék fel. Ezt elsősorban azért tesszük szóvá, mert meggyőződésünk, hogy a tudomány és a technika fejlesztésének célja nem önmagában van, számunkra a munka és a kultúra összefüggése nem korlátozódik az ember és a gép kapcsolatára, a munkaeszközeivel bánni tudó, technikailag képzett szakember fogalmára. Véleményünk szerint az új, modern, a jövőben megvalósuló szocialista • ipar nem valaminő félelmetes, a társadalomtól függetlenedett gépek világa lesz, amit mi csak kiszolgálunk, hanem a világ, amit mi teremtettünk meg és teremtünk meg a jövőben. Ezért a mi szemünkben a kultúra elsajátítása, a műveltség megszerzése, a közoktatás ügye, nemcsak azt a célt szolgálja, hogy „okszerű üzemi gazdálkodásra" készítse fel dolgozóinkat és nem is öncélú: műveltség a műveltségért, hanem lényegében a sokoldalú ember kibontakozásának eszköze, ha úgy tetszik, a szabad ember természetes jellemzője. Azaz a kultúra a mi értelmezésünkben életforma. Jelenti az életmód, a közgondolkodás, közéleti magatartás és a közízlés jellegét; tartalmát, sőt a mi számunkra, feladataink szempontjából most elsősorban ezt jelenti így vált a nevelés, a szocialista, kommunista ember formálása társadalmunk egyik legfontosabb kérdésévé. Olyan össztársadalmi feladattá, amelynek megvalósításában az iskola szerepe nagymértékben megnövekedett Elég ezzel kapcsolatban csak arra utalni, hogy a nők munkába állításának természetes folyamataként a gyerekek kevesebb időt töltenek együtt a szülőkkel, hogy a család korábbi zártsága sokat oldódott A közösség után vágyódó gyermeknek tehát jogos igénye az iskolai kollektíva. Ha ezt nem találja meg az iskolában, az ifjúsági szervezetben, másutt keresi és esetleg rossz közösséget talál. Pedagógusainktól, nevelő- intézeteinktől ezért azt kérjük, hogy vállalva a feladat bonyolultságát többet tegyenek azért, hogy az iskola neveljen, hogy az iskola ne csak tanintézet legyen. Ez jobb alapot adna ahhoz is, hogy visszautasíthassuk az olyan nézeteket amelyek a nevelés minden problémáját a neveléssel hivatásszerűen foglalkozó intézmények nyakába varrják. Azt, hogy a nevelésért az egész társadalom felel, kölcsönhatásában kell látnunk és fel kell lépnünk minden felelőtlen közömbösség ellen. Itt tenném szóvá, hogy az üzemeknek, termelőszövetkezeteknek, társadalmunk összes közösségeinek — közülük a nagyon fontos szülői munkaközösségeknek — törekedniük kel! arra, hogy közelebb kerüljenek az iskolához, támogassák jobban munkáját. Mint már említettük, társadalmunk — gazdasági fejlődésünk — egyik feltétele, hogy mennyiben tudjuk a megnövekvő igényeknek megfelelően képzett embereket felkészíteni. Ezért iskoláinknak a jelenleginél jobban kell törekedniök az egyéni hajlamok és képességek kifejlesztésére. Nem szeretnénk ezzel kapcsolatos részletekbe bocsátkozni, annál kevésbé, mert véleményünk szerint konkrét lépésekre csakis kísérletek nyomán kerülhet sor. Annyi azonban bizonyos, hogy az általános iskolai differenciálás csakis a széleskörű, mindenki számára kötelező tananyaggal párhuzamosan történhet. Arról ugyanis semmilyen differenciálás kedvéért sem mondhatunk le, hogy minden tanuló elsajátítsa az emberi tudás alapjait. Csakis ebből, a jelenleginél nagyobb követelményt kielégítő műveltségi anyagból nőhet ki az a többlet, amely az egyes gyerekek érdeklődési körének, hajlamának, képességeinek megfelel. Pártunk Központi Bizottságo az ifjúságpolitika és a közoktatáspolitika kérdéseivel foglalkozva nagy súlyt helyezett a nevelési eredmény megfogalmazására: a közösségi ember kialakításának fontosságára. Milyen következtetést vonunk le ebből? Sokan idáig csak any- nyit vontak le belőle, hogy a növendékekkel beszélni kell a közösségről, politikai fogalmak és eszmék értelmében kell őket nevelni. De a gyerekek csak akkor fogják ezeket helyesen elsajátítani, ha a gyakorlatban is követjük ezeket az eszmeket és elveket Korunk változásával bővül az iskola hatóköre is. Ma már kellő határozottsággal beszélünk az iskolai és a közművelődési tevékenység kapcsolatáról, egységéről is, hisz tudatosult a permanens nevelés és továbbképzés, az egész életen át tartó nevelés fontossága. E korszerű célkitűzések azonban csak úgy valósíthatók meg, ha a felnőtt nevelés kikerül periférikus helyzetéből és a köznevelési rendszer szerves részévé válik. A nyitott iskola a kapcsolatok sokasodása maga után vonja a nevelők közéleti szereplésének igényét. Ez azt jelenti, hogy az amúgy is szerteágazó nevelői tevékenység újabb terhekkel növekszik, s bizony időnként az elfoglaltság a tanóra rovására megy. Oktatásügyi és társadalmi szerveinknek ezért arra kell törekedniök, hogy kíméljék pedagógusainkat a felesleges munkától, másrészt a pedagógusoknak is tisztában kell lenniök azzal, hogy környezetük elvárja tudásuk, tapasztalatuk széleskörű hasznosítását Az elmúlt tanév mozgalmas és nehéz volt Nagyon sok halaszthatatlan feladatot kellett elvégezni és nevelőink jól vizsgáztak. Készséggel és megértéssel vállalták a többletmunkát, sokat tettek az új törekvé- tették, hogy a társadalom gyors sek sikere érdekében. Megér- fejlődésével az iskolának is lépést kell tartania, s ezért az oktatás korszerűsítéséhez vezető folyamat nélkülözhetetlen állomásának tekintették a változásokat. Azokat a változásokat, amelyek megteremtették további munkánk szervezeti alapjait, lehetőséget adva a tartalmi kérdések gyorsabb ütemű megoldására. Tudatában vagyunk annak, hogy elképzeléseink valóra váltása jórészt pedagógusainktól függ, mert hisz a nevelői munka gazdagságát, a hivatásszeretet áradását nem lehet rendeletekkel szabályozni. A nyugodt, alkotónevelői tevékenység azonban elképzelhetetlen a tantestületek demokratikus vezetése, harmonikus együttélése nélkül. Ennek megvalósítása, általános gyakorlattá tétele következetes feladatmegjelölést, számonkérést, a jogok és kötelességek felismerését és elfogadását feltételezi ... Azzal a reménnyel köszöntjük az új tanév kezdetén az óvónőket, a tanítónőket, a tanárokat, az egyetemi és főiskolai oktatókat, az oktatásügy irányítóit, hogy a hivatás- és gyermekszeretetből fakadó szolgálatot továbbra is szívesen vállalják azért, hogy az édesanyáknak és édesapáknak, a nagyszülőknek gyerekeikről, unokáikról szőtt legszebb reményei valóra váljanak — valamennyiünk boldogulására. Ojvári Jenő M a
