Dunántúli Napló, 1974. szeptember (31. évfolyam, 239-268. szám)

1974-09-03 / 241. szám

6 DUNÁMTÓL! NAPIÖ 1974. szeptember 3. Tiszta VÍZ a Rajnából! A brémai Krupp-Atlas ! gépgyár Európában egyedül- I álló nagyarányú kísérlettel j bebizonyította, hogy még az ! „Európa legnagyobb szenny- | vízcsatornájának” nyilvánított ; Rajna vízéből is viszonylag csekély ráfordítással forrás­víz tisztaságú ivóvizet lehet nyerni. A gelsenkircheni hi­giéniai intézet megerősítet­te, hogy a kísérlet szakem­berei kifogástalan ivóvizet desztilláltak az erősen szeny- nyezett folyóból. Az elemző vizsgálat olyan értékeket ál­lapított meg, amelyek meg­haladják a világ egészség- ügyi szervezetének szigorú, minimális ivóvíznormáit. Az eljárás olyan energiát hasz­nált fel, amelyet eddig, a környezetet szennyezve a le­vegőbe fújtak: az ipari üze­mek sok millió kalóriát je­lentő fáradthőjét. A brémai mérnökök a konszern egyik alsó-rajnai acélműve mellett alkalmazták kissé átalakított tengervíz-sátalanító beren­dezéseiket, belevezették egy­felől a Rajna piszkos vizét, másfelől a gyár fáradthőjét, és ily módon párologtatással és kondenzálással kristály- tiszta, higiénikus, bakteroló- giailag és íz szempontjából kifogástalan ivóvizet állítot­tak elő. A visszamaradt üle­dék nem párolgó sókból, mérgekből és savakból állt. A folyóvíz párolgó anyagait az eljárás előtt vegyileg le­bontották. Az eredménnyel kapcsolatos összehasonlító adatok: a párologtatás előtt a Rajna vize 800—1000 mg sót tartalmazott literenként, utána már csak 50 mg-ot, ammóniatartalma előzőleg 8 mg volt, utána 0,45 mg; kar­bonátmennyisége 8 fokról 0,03 fokra süllyedt, az orga­nikus alkotórészek mennyisé­ge pedig 50 mg-ról 0,5 mg- ra. A gelsenkircheni higié­niai intézet szakvéleményé­ben az úgynevezett 1302-es desztillátumot színtelen, tisz­ta és üledék nélküli víznek nyilvánította, A rózsa története A rózsa története sok ezer éves. A régi sumérok ismer­ték, a babiloni rózsákról pe­dig Hérodotosz tesz emlí­tést. A Távol-Keleten már időszámításunk előtt a 6. században ismerték a rózsa- olajat. A görög Theophrasz- tosz adta, időszámításunk előtt három évszázaddal, a különféle rózsatermesztési módszerek leírását. Vergilius Paestum rózsá­ját énekelte meg. A római kor legjelentősebb rózsakró­nikása az idősebb Plinius. Legalábbis tőle származik az az ismeretünk, hogy Rómá­ban időszámításunk első éveiben nem csupán a vad­rózsák virágzottak, hanem korai nemesített formákat is termesztettek. Az egyház kez­detben tiltakozott a „po­gány” virág ellen. A római birodalom bukása általában válságos időt hozott a w- i zsákra. A germánoknak csak csipkerózsikáik voltak, amefy- lyel szent ligeteiket övezték. A nemesebb fajta nyugati rózsa a keresztény kolostor­kertekben maradt fenn. Szer­zetesek termesztették. Nagy Károly elrendelte, hogy kirá­lyi palotájában is termessze­nek rózsát. A rózsák első tudományos ismerője Alber­tus Magnus volt (1193— 1280). A keresztesek hozták el az első rózsákat, főként a damaszkuszi rózsákat Eu­rópába. A . kereszténység, amely eleinte oly elutasító volt, ké­sőbb szimbólummá tette a rózsát. A tüske nélküli rózsa lett Mária tisztaságának jel­képe, U_ _____________________________________1 A repülés századai Kubába utazik az ifjúsági labdarúgó-válogatott Háború után - háború előtt A versailtes-i békeszerződés előírta a leszerelést a háború­ban vesztes központi hatalmak­nak, a többi között Németor­szágnak és Magyarországnak is. Ennek ellenére különféle úton- módon ezek az országok is fej­lesztették repülőgép-iparukat. A huszas évek elején a megszorí­tásokat módosítják, majd felol­dották. A /unkersek Németországban a két hábo­rú között addig soha nem látott módon feli lendült a repülőgép- gyártás. A Junkers ebben az idő­ben minden tekintetben kiváló gépeiből sokat exportált is. Jel­lemző, hogy például 1925-ben a világon meglevő 57 ezer kilo­méternyi nemzetközi légijárat- hálózatból csaknem húszezer kilométeres úton Junkersek jár­tak. Általánossá vált a fémépítés és a mind nagyobb teljesítmé­nyű motorok készítése és beépí­tése. A háború utáni repülőipar országonkénti fejlettségére utal, hogy 1929-ben a nyilvántartott 82 repülő-világcsúcsból Anglia hetet, Franciaország tizenhár­mat, az Egyesült Államok tizen­hetet, Németország pedig her- minchármat vallhat a magáé­nak. A többi más országok kö­zött oszlott meg. Ez a rekord­megoszlás egészen más képet mutat 1936-tól kezdve, amikor- is a Szovjetunió belépett a Nem­zetközi Repülőszövetségbe, és teljés jogú tagként elismerték rekordjait. A szovjet gépek A Szovjetunióban 1924-ben készül az első teljesen fémépí­tésű konstrukció. Tupoljev ANT 2-je. 19ß4-ben szovjet többmo­toros gépek európai körrepülést hajtanak végre, teljesítményeik­kel általános meglepetést kelt­ve. 1919. június 14-én 16 órás re­pülés után John Alcock és Arthur Whitten Brown, az új­fundlandi St. Johnból átrepül­ték az óceánt és Írországban szálltak le egy Vickers-Vimy bombázógéppel. Ez volt az első óceánátrepülés. Igaz, a pilóták, a repülés alatt többször is ki­kúsztak a szárnyra, hogy az el­jegesedett porlasztótorkot kitisz­títsák. De a célt elérték. 1928-ban Charles A. Lindberg, egy amerikai belföldi postagép pilótája a teljes ismeretlenség­ből egyszerre világhírűvé vált azzal, hogy adományokból fel­épített repülőgépével egyedül átrepülte az Atlanti-óceánt, a karórájára és egy iránytűre bíz­va magát 33 órai repülés után Párizsban szállt le. Két db JOHN DEERE 970-es KOMBÁJNNÁL 1974. szeptember 15-től BÉRMUNKÁBAN A BATASZÉK1 „BÜZAKALASZ" MGTSZ Ügyintéző: Sióvölgyi József föagr Tel.: Bátaszék 135. A Pécsi Ingatlankezelő Váll, felvételre keres knbikosokat és segédmunkésokat Jelentkezés: Pécs, Bojcsy-Zs. n. 4. sz. alatt munkaügyi és bér­osztályon 8—12 óráig. Három iiaranyai jálálios a kertiből \ Egy szovjet ANT-4, Sz. A. Sesztakov parancsnoklása alatt 1929-ben Moszkvából New York­ba repült. A szakaszosan meg­tett útvonal hossza 21 242 kilo­méter, és ebből mintegy nyolc­ezer kilométer a nyílt tenger fö­lött vezetett, i Hurricane. A Spitfire-vadászgép első változata. Rolls-Royce-Mer- lin motorral (1000 lóerő!) elérte az 560 km/'ó végsebességet. Az egy-két fedélzeti géppuska tűz- kápacitása már kevés volt. A Spitfire-gépekről nyolc géppus­ka tüzelt abban a pillanatban, amikor a pilóta benyomta a kor­mány végén levő piros gombot... 1931-ben 8 és háromnegyed nap alatt, több szakaszban kör­be repülték a földet az ameri­kaiak. Mind gyorsabban és magasabban Az Északi-sarkon át 1937-ben egy ANT—25-tel Cskalov, Bajdukov és Beljakov szovjet pilóták Moszkvából az Északi-sarkon ót az Egyesült Udet, a híres német pilóta 1938-ban egy különleges He 100 típusú vadászgéppel 634 km/, órás világcsúcsot repült 1939- ben egy Me 109-es harcigépen F. Wendel 755,1 kilométeres óránkénti sebességgel új világ­csúcsot állított be. Államokba repültek, 63 óra alatt 9130 kilométert tettek meg. A sebesség is nőtt: 1939-ben a szovjet pilóták a Moszkva—New York útvonalat már 22 óra 56 perc alatt tették meg. Ennek az IL—4 típusú kétmotoros gépnek az átlagsebessége már 347 km/ óra volt A repülés 168 nyilvántartott rekordjából 1941-ben 62-t szov­jet pilóták és gépek tartottak. Eközben már fenyegetett a kö­vetkező háború, éppen ezért a 30-as évek elején sok országban gyorsan fejlesztették a repülő- gépipart. Kutatóintézeteket hoz­tak létre, és megnőtt a hírszer­zés feladata is. Egy-egy légi­bemutatón, vagy találkozón már nem voltak olyan közlékenyek a pilóták és a mérnökök, mint haj­danán. Minden egyes műszaki adat és eredmény titkossá vált. A vadászgépek sebessége ak­kor már elérte, sőt túlszárnyalta a bűvös 500 km/órát. Az angol légügyi minisztérium pályázatára 1935-ben olyan világhírű tervek érkeznek, mint a Spitfire és a I Ez idő alatt az amerikaiak a többi között kifejlesztették a Douglas (DC) családot, amely később a háború legmegbízha­tóbb szállítógépeit adta. Az amerikai Boeing mérnökei kidolgozták a túlnyomásos kabi­nokat a nagy magasságban re­pülő gépekhez. Később ilyen túlnyomásos kabinokkal láttákéi az ismert repülőerődöket, hogy a földi légelhárítás hatósugarán túl tudjanak sértetlenül közle­kedni. Ugyanebben az időben már elfogadható eredményeket pro- j dukáltak a helikopter-konstruk- ] tőrök is. A német Messerschmidt I és Heinkel művek kísérleti üze­meiben próbapadokra kerültek az első gázsugár-hajtóműves va­dászgépek kísérleti példányai. Ismét befejeződött egy nagy felkészülési korszak. A német és olasz hadiipar megtartotta „fő­próbáját” a Spanyol Köztársa­ság leverésével. Közeledett 1939 véres szeptembere, a háború. (Folytatjuk) Labdarúgásban az idei IBV-t Kuba rendezi meg. A mérkő sorozaton a magyar ifjúsc; válogatott is részt vesz, amely kedden repül el Budapestről és Madridon keresztül kubai idő szerint szeptember 4-én 20.15- kor érkezik Havannába. A magyar csapat vezetője Váradi Géza az OTSH csoport- vezetője, a küldöttség tagjai: Mesterházy Sándor technikai vezető, Rákosi Gyula ifjúsági szövetségi kapitány, Szakály László gyúró, és Körös László játékvezető. A játékosok: Payer (Bp. Honvéd), Horváth L. (Vi­deoton), Giron (SBTC), Gellert (Danuvia), Kiss Gy. (Haladás), Hámori Gy. és Hámori L. (Pé­csi MSC), Szűcs (Diósgyőr), Ná­das (FTC), Mayer (Videoton), Kiss J. (Komló), Becsei (Vasas), Hágelmann (SZEOL), Tóth Gy. (Salg. Kohász), Molnárfi (KSI), Rummel (Hódmezővásárhely). A magyar együttes a Szov­jetunióval, Bulgáriával, Cseh­szlovákiával és Kuba ll-vel ke­rül egy csoportba. Gyulai és Kiinga ötödik lett Isztambulban Hétfőre ismertté vált az isz­tambuli szabadfogású birkózó világbajnokság teljes ered­ménylistája. Ebből kiderül, hogy a magyarok közül a 48 kg-os kategóriában Gyulai az 5. lett, s ugyanezen a helyen végzett az 57 kilósoknál Kiinga is. A szabadfogású vb éremtáblázata Szovjetunió Arany Ezüst Bronx 6 2 1 Bulgária 1 4 1 Japán 1 1 — Mongólia 1 » 1 Románia f r—- 1 Törökország &3 2 2 Öttusa-világbajnokság Tartják helyüket a magyarok Eredmények: Lövészet egyéni: 1. Nikolov (bolgár) 196 kör, 1054 pont, 2. Werner (NSZK) 196 — 1044, 3. Malkki (finn) 195 — 1022, 7. Kancsal 194 —1000, .... 13. Villányi — 192 — 956, ...22. Maracskó 189 —890. Lövészet, csapat: 1. NSZK 3022 pont, 2. Bulgária 3000 pont, 3—4. Magyarország és Szov­jetunió 2846—2846 pont Egyéni összetett, három szám után: 1. Lednyev 3067 pont, 2. Onyiscsenko 2975 pont, 3. Ftizgerald (amerikai) 2886 pont, 6. Villányi 2853 pont, ....10. Smeljov 2834 pont, .... 16. Kancsal 2793 pont, 18. Maracskó 2760 pont Tttitájékeztati A Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság tájékoztatása szerint a 35. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos 3 darab, nyereményük egyenként: 248.214 forint, 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt, 12 talá­lata 105 fogadónak volt, 4728 forint­tal egyenként, 11 találatos 1577 da­rab, nyereményük egyenként 315 fo­rint, 10 találatos 11 849 darab, nyere­ményük egyenként 63 forint, és a 36, hétre átmenő jutalomösszeg 1 132 908 forint. Összetett csapatban; 1. Szovjetunió 8888 pont, 2. Magyarország 8382 pont, 3. Románia 8124 pont, 4. NSZK 8060 pont. Megkezdődött az atlétikai EB Hétfőn a római Stadio Olim- picoban megkezdődött az atlé­tikai Európa-bajnokság. A sok qyenge eredmény után a nőj távolugrás selejtezője hozta az első örömöket a ma­gyar tábornak. Ketten indultak a selejtezőkben a magyarok kö­zül. (A döntőbe jutáshoz ele­gendő selejtező szint 630 cm volt.) A a-csoportból Szabó Il­dikó 635 cm-t teljesítve negye­diknek jutott tovább, míg a fa­csoportból Bruzsenyák 651 cm- rel elsőként jutott a döntőbe. 3000 m női síkfutás: Európá­ba j nők: Nina Holmen (Finnország) 8:55.2 p. Női súlylökés: Európa-baj- nők: Nagyeszda Csizsova (Szov­jetunió) 20.78 m. Lapzártáig a 10 000 méteres síkfutás döntőjéről nem érkezett jelentés. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház; Nyári szünet MOZI i Park: A fej nélküli lovas (4, n7, f9) Park-Kert: Az utolsó völgy (f8) Petőfi: Ne hagyd magad Pitkin (4, 6, 8) Kossuth; Ma éjjel kár lenne meg­halni (10, 12, f7, f9). Az inkák kin­cse (f3, f5) Fekete Gyémánt: Macbeth (6). Jósze­rencsét; Az Olsen banda nagy fo­gása (5, 7). Rákóczi: Lépj olajra! (5, 7), Május 1.: Az ördög bájitaja (fó). Boly: A halál válogat (8), Har­kány: Ki van a tojásban? (7, 9). Komló, Május 1.: Szerelem a ten­geren (4, 6, 8). Komló, Zrínyi: Eoer és vér (4, 6). Mohács: Dorellik jön! (6, 8). Mohács, Kert: Hé barátom, itt van Sabata! (f8). Pécsvárad: Sza­kítás (f8). Vasas I., Kodály: Lóháton ágyútűzben (6). Sellye: La Mancha lovagja (8). Siklós: A vizsgálat lezá­rult. felejtse el! (8)ú Szigetvár: Az Aranyember (6), Gyerekkocsi (8) HANGVERSENY Szabadtéri Színpad: Magyamóta-est (este 8 órakora rossz idó esetén 4- ón). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rá­dió reggeli műsora. Közben 7.45: Or­vosi tanácsok. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05- Műsorismertetés. 8.15: Budapest és o vidék kulturális programjából. 8.20: Slágermúzeum. 9.12: Harson a Kürtszó! A Gyermekrádió műsora. — 9.47: Fúvósesztrád. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.15: Iskolarádió, 10-35: Zenekari muzsika. 11.39: A VDK Kul­túrájának Hete. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer resa? Játék és muzsika tír percben. 12.35: Melódiakoktél. — 14.01 : A 25 éves Uyermekrádió. — 14.47: Éneklő Ifjúság. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: A VDK Kultúrájának Hete. 15.22: Népdalcsokor. 15.49: Geszler György: Két prelúdium és fúga. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Tudósítás az öttusa világbajnokság­ról, Moszkvából. '16.15: Elhangzott „ . 16.33: Bellini-áriák. 16.51: A kalocsai pol-beat együttes énekel, 17.00: Hí­rek. Időjárás. 17.05: Tudósítás az öt­tusa világbajnokságról, Moszkvából. 17.15: Fiatalok stúdiója. 17.35: Az MRT Szimfonikus zenekarának új fel­vételeiből. 17.49: Óriások a mikrosz­kóp alatt. A Láng Gépgyár. 18.14: Dékí Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 18.30: A Szabó család. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Tudósítás az öt­tusa világbajnokságról, Moszkvából. 19.35: Lemezmúzeum. Kathleen Fer­ner énekel. 20.09: Kritikusok fóruma. 20.20: örökzöld dallamok. 21.00: Hí­rek. 21.03: Kilátó. A Rádió világiro­dalmi folyóirata. 22.00: Hírek. Idő­járás. kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kórusok és népi zenekarok műsorából 23.05: Századunk zenéjéből. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—0.25: Eper és vér. Részletek Neil Young filmzenéjéből. > PETŐFI RÄDIÖ \ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli ze­nés műsora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Troilusz és Kreszida. Részletek Walton operájából. 9.00: Hírek. — 9.03: Mozart-kórusok. 9.15: Népi ze­ne. 9.52: „ . . .hova a lelkem vissza- vissza tér . „ Versek. 10.00: Zenés műsor üdülőknek Közben: 10.00—10.05: Hírek. Körzeti időjárás. 10.17—10.20: Reklám. 10.30—10.33: Babaszerviz. — 11.00—11.05: Hírek. Időjárás. 12.00: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek. Idő­járás. 13.05: Törvénykönyv. 13.20: Vi­lághírű zongoraművészek Domen;<-o Scarlatti-szon^tákat Játszanak. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi ród’ó ze­nés délutánja. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Együtt a tudományos-technikai forradalomban. 18.35: Concertino Prá­ga ’74, Részletéi a nemzetközi ifjú­sági zenei verseny magyar részvevői­nek műsorából. 19.00: Schubert: C- dúr. fantázia. 19.25: A szakma művé­szei (ism.). 19.39: Gitárral angolul. 19.54: Jó estét, gyerekek. 20.00: Esti Krónika II. 20.25: Új könyvek. 20.28: Behár György szerzeményeiből. 20.46: Prokofjev: A három narancs szerel­mese. Négyfelv'onásos opera. Közben: 21.51—21.56: Versek. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: Operettmuzsika, — 24,00—0,10: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Durkó Zoltán: II. vonósnégyes. 18.30: Dzsesszfelvételekből. 18.52: Renata Tebaldi énekel. 19.32: Rádiószínház. Katonák. Rádiójáték. 20.00: Zenekari muzsika. 21.12: Hírek. 21.15: Magnó­sok figyelem. 22.00: Schönberg zene­szerzői arcképe. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés, hírek 17.35: üdülők kedvére 18.00; Az első csengetés. Ä riporter Hídvégi József 18,15: A Mecseki Ércbánya Vállalat fúvószenekarának hangverse­nye a salzburgi Mirabel! park­ban (hangfelvételről). 18.30; Dél-dunántúli híradó 18.45: Donizetti operáiból 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Az ifjúság hullámhosszán. Ze­nés ifjúsági műsor. •— Hírek. 19.30: Német nyelvű műsor Hírek, események, tudósítások. — Tudósítóink jelentik. — Új­donságok innen-onnan. — Hall­gatóink kérésére. Zenés műsor. 20.00: Műsorzárás MAGYAR TV 8.05—8.35: Matematika (cft. isk. 5. osrt.) 9.05—9.25: Környezetismeret (ált. isk. 1. oszt) 9.55—10.15: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) 10.15—11.05: Cimbora. Irodalmi maga­zin gyerekeknek (ism.) 13.35— 14.05: Matematika (ism.) 14.35— 14.55: Környezetismeret (ism.) 15.25—15.45: Fizika (ism.) 15.48: Műsorismertetés. 15.50: Hírek. 16.00; Atlétikai EB. Közvetítés Rómá­ból. 17.50: Kilométerek és köbméterek. Közvetítés NyírmadáróL 18.15: A barátság útjain. 18.45: Játék a betűkkel, 19.10: Reklámműsor,, 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hínadó. 20.00: Heinrich von Kleist: Heilbron- ni Katica, avagy a tűzpróba. Játék két részben (14 éven fe­lülieknek!) 22.20; Tv-híradó, 3„ 2. MŰSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01; Beethoven: V. szimfónia. A Berlini Filharmonikusok zene­karát Herbert von Karajan ve­zényli. 20.35; Az ember öröksége. Svájc! kultúrtörténeti sorozat. III. rész. A románkori életérzés. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20—23.30; Maríus. Francia film. JUGOSZLÁV TV 14.40: Magyar nyelvű fv-rtapló. 15.50: Róma: Atlétikai Európa Bajnokság. 18.30: Alice a csodák országában — filmsorozat gyermekeknek. 19.00: Tu­dományos stúdió. 20.30: Külpolitikai adás. 22.05: Filmzene. 2. MŰSOR 20.30: Zenészek — humoros adás (ism.). 21.10: A belgrádi dokumen­tumfilm stúdió. 21.30: Szórakoztató zene. 22.05: Huszonnégy óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom