Dunántúli Napló, 1974. szeptember (31. évfolyam, 239-268. szám)

1974-09-29 / 267. szám

Ausztria—Magyarország 1:0 Nem vall szerencsénk Több az öröm, mint a bánat a PMSC birkózóinál / Nincsenek teremgondok (Televíziós felvétel) A PMSC birkózóit a Pécsúj- helyi Bányász Sportházban ta­láltam meg. Török Sándor ve­zető edző éppen Mérei László­val, a PMSC módszertani elő­adójával beszélte meg az ügyes­bajos gondokat. Szeptember lé­vén, az iskolai, kollégiumi ki­kérők elintézése az egyik téma. Csak úqy kíváncsiságból bele­néztem a nyomtatványba: Koz­ma István kikérője. Kozma Ist­ván ... Micsoda név egy ifjú birkózópalóntának! Közben egyre-másra érkeztek a gyerekek az edzésre. Ez az első a héten, így mindenki még magával hozta egy kicsit a va­sárnapi verseny emlékét: örö­met vagy bánatot. Szerencsére találta el. A legnagyobb gól­helyzet azonban a 82. percben alakult ki, amikor Török veszé­lyes beadásába az újonc Kir- cher ügyetlenül lépett bele és lábáról maidnem a hálóba pat­tant a labda, most Maurer re­mek védéssel mindent helyre­hozott. A 86. percben Krankl átadása után Köglberger ügye sen emelgetett az 5-ösön, lö­véshez azonban nem jutott, mert Mészáros jól jött ki ka­pujából. Becsei mellészálló fe­jese, majd Kozma erőtlen lövé­se okozta az utolsó izgalmat, j a teljesen visszaeső osztrák j csapat megtartotta vezetését j Az első 45 percben az oszt- { rákok technikáztak, gyorsabbak és erélyesebbek voltak a ma­gyaroknál, különösen a közép­pályán múlták felül magyar el­lenfeleiket A szünet után fel­lelkesült, erőteljesebb játékot mutatott a magyar válogatott s kis szerencsével nemcsak a döntetlent, hanem talán még egy gólos győzelmet is kihar­colhatott volna. Sokat számított a jó csere, Török beállása és Fazekas harcos, ügyes szervező játéka. A győztes osztrák csapatban a kapus Maurer mindkét kapu­fánál „elaludt", de aztán Kir- cher hibája után gólhelyzetben tisztázott. A magyar együttesben Mé­száros a gólnál hibázott csak, de sajnos ez a vereséget jelen­tette. A védelemben az élsó ízben kapitányi tisztséget ellá­tó Horváth higgadtan és nagy akarással küzdött, igen sok tá­madásban is kivette a részét. Rajta kívül elsősorban a máso­dik félidőre beállt Török nevét lehet említeni. A középpályán az első félidőben Karsai, a má­sodikban Fazekas volt á leg­jobb. A csatársor sajnos ezút­tal sem volt igazán veszélyes, Kozma hol lesen feledkezett, hol gyámoltalanul próbálkozott. A két szélső elmaradt a vára­kozástól. Miniautók versenye Budaörsön Hét Európa-bajnok, világ- és Európa-rekorderek rajthozállása tette rangossá az MHSZ MOM modellező klubja által, a fegy­veres erők napja alkalmából ki­Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megy«! Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852. 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 Fi Indexszám: 25 054 írt nemzetközi autómodellezó versenyt, amelynek első napi futamaira szombaton délelőtt került sor a Budaörsi repülőte­rén. A szombati versenyeken meg­lehetősen sok volt a géphiba, mert az előző nap hűvös időjá­rásának megfelelően állították be a motorokat, s a „korrigálás­ra" a viadal előtt már nem volt idő. Eredményeit: 1,5 cm* (15 In­duló): 1. Szilim (szovjet) 183,48 km/óra, 2. Kóstyák (MÖM) 177,51, 3. Klimenko (szovjet) 176,99. 2,5 cm* (17 induló): 1. Popov (szovjet) 211,51 km/óra, 2. Szo- lovjov (szovjet) 210,77, 3. Szilin 205,95. 5 cm* (16 induló): 1. Tronyev (szovjet) 230.17 km/óra, 2. Rú­zsa (MOM) 227,56, 3. Klimenko 222,49. 10 cm* (16 induló): 1, Bog­dán (Kaposvári M.-gép) 249,65 km/óra. 2. Szolóvjov 249,65, 3. Zangg (svájci) 242,58. A végső helyezéseket, vala­mint a csapatverseny győztesé­nek járó díszes serleg sorsát el­döntő második napi futamokat vasárnap délelőtt 10 órakor bo­nyolítják le ugyancsak Buda­örsön.. Siiyemeii vb Manilában szombaton a ne­hézsúlyú versenyt bonyolították le a súlyemelő világbajnoksó. gon. A legjobban a szovjet Usztyuzsin szerepelt a mezőny- ben, oki megnyerte a szakítást és első lett az összetettben is. A lökés aranyérme az NDK-s Cieskié lett Nehézsúly összetett világbaj­nok: Valerij Usztyuzsin (Szov­jetunió) 380 kg (167.5, 212.5) 2. Cieski (NDK) 377.5 kg (165, 212.5) 3. Zajcev (Szovjetunió) 367.5 kg. (160, 207.5) Szakításban világbajnok: Usz- tyuzsin 167.5 kg. 2. Cieski 165 kg. 3. Zajcev 160 kg. Lökésben világbajnok: Cieski 212.5 kg. 2. Usztyuzsin 212.5 kg. 3. Zajcev 207.5 kg. Vasárnap az ólomsúlyúak versenyével fejeződik be a vb. Á kajakozok elutaztak a világbajnokság színhelyére Kikapott az MTK A néhánynapos magyarorszá­gi vendégszereplésre érkezett szovjet C5ZKA moszkvai labda­rúgó együttese szombaton dél­előtt a Hungária kőrúton lépett pólyára és barátságos találko­zón 1:0-ra legyőzte az MTK csapatát. CSZKA MOSZKVA—MTK 1:0 (0:0) Hungária körút, 600 néző, ve­zette: Bana, góllövó: Kopejkin. A túlságosan is kényelmesen, az edzés-jelleget hangsúlyozva játszó MTK megérdemelten szenvedett vereséget a közepe­sen játszó moszkvaiaktól. A magyar kajakozok és kenu- zók tavaly Tamperében 16 ér­mes helyezésükkel alaposan ki- ! tettek magukért. A 18 döntőből csak kettőben (női k—1 500 m és c—2 500 m) nem tudtak do­bogós helyezést kiharcolni. A I tamperei csapat 7 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzérmével min- ! den eddigi vb. közül a legered­ményesebben szerepelt Sikerül-e az idén megismétel- I ni ezt a teljesítményt? — ezt , kérdezte mindenki szombaton : reggel a Ferihegyi légikikötőben ! Péhl Józseftől, a magyar kajak­kenu válogatott technikai veze- tójétől. mielőtt a 21 versenyző- j bői álló küldöttség elindult vol- j na Mexikóba, az október 13— 20. között megrendezésre kerülő XI. világbojnokság színhelyére. — A vizisportok sok megle­petést tartogatnak, de azok a versenyzők, akik rendesen fel. készültek, azok a váratlan hely­zetekben is megállják a helyü­ket — mondta Péhl József, — A mi csapatunkba az idén min­den eddiginél nehezebb volt be­kerülni, Minimális célunk, hogy minden számban a döntőbe ke­rüljünk és ott versenyben' le­gyünk a dobogós helyezésekért Jó szereplést, a tavalyihoz ha­sonló teljesítményeket várok a csapattól. A 24 éves szegedi Csapó Gé­za sok biztatást, szerencsekivá- natot kapott az indulás előtt. — Tavaly én akartam min­denkit legyőzni, ez sikerült is, most én vagyok a „célpont" — mondta a háromszoros világbaj­nok Csapó. — A mezőny nem változott, a szovjet Saporénko és Truskin, a lengyel Siedziewski és a belga Bumy mellé csak egy újabb komoly vetélytárs zárkózott fel, a svéd Andersson. Sajnos, a felkészülés legutolsó szakasza nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, az esős, hideg napok alatt nem tudtam elvégezni az előírt távokat. Re­mélem, hogy a Mexikóban ren­delkezésünkre álló két hét alatt sikerül pótolni a hiányt, és ak­kor nem okozok csalódást szur­kolóimnak. A magyar sportolók a MALÉV járatával utaztak el Bécsbe, on­nan Brüsszel és a Bahamo-szi- getek érintésével vasárnap reg­gel érkeznek meg Mexikó-város- ba, a világbajnokság színhelyé­re. a siker.: sűrűbben látogat el a PMSC birkózókhoz, mint a ku­darc,. így több az öröm is mint a bánat. Felmentünk a terembe. Két szőnyegen tucatnyi pár birkó­zott. — Ma víszonylaq kévésén vannak — mondta Török San- dór, — Főleg a serdülők közül hiányoznak, mert ma vannak az úttörő foglalkozások a meszesi iskolában. Ez az iskola adja a szakosztály „gerincét". Elcsodálkoztam a pécsi mér­tékkel mérve „hatalmas", több mint kétszáz négyzetméteres ter­men, Ráadásul egy szinttel lej­jebb, még egy — igaz. hogy kisebb — áll a birkózók ren­delkezésére. Nagyon kevés bir­kózó-szakosztály lehet az or­szágban, amelyik ilyen jól áll terem szempontjából. A két he­lyiség lehetővé teszi, hogy Tö­rök Sándor és Szemán János — az úttörők edzője —; két csoportra oszthassák a verseny­zőket, A kezdők lent, a hala­dók pedig fent edzenek. A szakosztály szabadfogású birkózókkal foglalkozik. 60—65 fős a létszám, ebből két ver­senyző junior, a többi mind if­júsági, serdülő vagy úttörő ko­rú. A legnagyobb gondja a birkózóknak, hogy nagyon kel­lene már egy főfoglalkozású edző. Rajtuk kívül Pécsett méq két egyesületnek van birkózó-szak­osztálya, a Kinizsinek és a PVSK-nak. Utánpótlás gondja­ik azonban nincsenek. Verseny­zőik többsége bányászgyerek. Jó kötésű, bátor, grundon ed­ződött fiúk. — Nézze azt o lila nadrá- gos gyereket — mondja Török Sándor, — Ez a „srác" a kör­nyéken csak a tévé-tornyot nem mászta meg, de a villanypóz­náról már egyszer úgy kellett leszedni. Most nálunk tombol­ja ki az energiáját 8. Cs, Versedben az olimpiai pontokért 0 Előbbre lépett a PM3C 0 Eredményesen szerepeltek az úszók 0 14-15 sportág képviselői a legjobbak között Az elmúlt évben ötödik al­kalommal állította össze az OTSH o sportegyesületek és a megyék országos rangsorát Az 1973- as év a XXI. nyári olimpiai játékokra való felkészülés meg­kezdését jelentette. A sportegye­sületek és a megyék rangsorá­nak összeállításánál az olim­piai játékokon szereplő verseny­számokat vették figyelembe. Az országos bajnokságokon (fel­nőtt, junior, ifjúsági és serdülő) szerzett helyezések alapján ka­pott pontok összesítéséből ala­kulnak ki a rangsorok. Baranya az elmúlt évben 305 I pontjával a megyék rangsorá­ban a 10. helyen végzett, csak­úgy, mint 1972-ben, de akkor ehhez 242 pont is elég volt Az egyesületek országos rangsorá­ban szerény hely jutott az el­múlt évben a Baranya megyei egyesületeknek. A PVSK 94 pontjával a 31., a PMSC 87 pontjával a 34. helyen szere­pelt a rangsorban. A megyék, a sportegyesületek 1974- ben is versenyben vannak. Az idei versenyek zömén már túl vannak. Jogos a kérdés: Ba­ranya megye, a pécsi, a komlói és a mohácsi sportegyesületek, hogyan állnak az olimpiai sport­ágakban. — Legjobban úgy tudjuk érté- J kelni az eredményeket — mon­dotta kérdésünkre dr. Szepezdi István, a Megyei Sporthivatal munkatársa —, ha megvizsgáljuk az egyes sportágak versenyein, milyen eredményeket értek el tavaly, és milyen eredmények­kel rukkoltak elő az idén spor­tolóink. Az atlétáknak az elmúlt év­ben 98 pontjuk volt, az idén a váltóbajnokságok nélkül, ahol még bőven lesz lehetőség « pontszerzésre, eddig már 90 pontot szereztek. Jelentős előbb- relépés történt az úszóknál: 1973-ban 8, ebben az évben pedig 60 olimpiai pontot gyűj­töttek. Várkonyi. Dombi, Jelics még serdülő gyermekúszók, de ifjúsági és junior bajnokságon is helyezésekhez jutottok. A mo­hácsi evezősök is sokat fejlőd­tek. 12-ről 24-re növelték olim­piai pontjaik számát, különösen a fiú-kormányos négyes szere­pelt eredményesen. 1973-ban o cselgáncsozók 25 ponttal örven­deztették meg a sportág híveit, az idén a jelentős versenyek még hátra vannak, — Figyelemre.méltó, hogy 14 —15 sportágban számíthatunk olimpiai pontokra. Ez azt jelen­ti, hogy széles alapok, nem pe­dig egy-két kiemelkedő sporto­ló eredményei jellemzik Bara­nya sportját — Eddig Baranyának 200 pont­ja van - folytatta dr. Szepezdi István. - De ez a szám év végé­re 350-360 ponttal növekedhet Érdekesen alakul a sportegyesü­letek versenye. A PMSC 152 pontjával lényegesen előbbre került máris a rangsorban, a PVSK eddig 70, a Komló 30 pontot szerzett év végére a PMSC pontjainak száma elér­heti a 200-at Mindez azt bizo­nyítja: az edzésfeltételek jelen­tősen javultak, a rendszeres, szisztematikus edzésmunkának az eredményei máris lemérhe­tő. De jövőre még jobb ered­ményeket várhatunk a PMSC sportolóitól, hisz a létesítmény- helyzet 1975-re lényegesen ked­vezőbb lesz, Hegyi Isfváe 1 7 1 Szombaton délután a bécsi Práter Stadionban napsütéses, szeles időben került sor a 117. Ausztria—Magyarország labda­rúgó mérkőzésre, amelyen nem­csak a két újonc, Becsei az MTK-ból és Nagy III. a Video­tonból, hanem Bozsik József szövetségi kapitány is debütált A vendéglátó együttes is első válogatott játékosokat „dobott" be, így a kapus Maurert, a hátvéd Kirchert és Pajenket. Bécs, Práter Stadion, 40 000 ■néző. Vezette: Hungerbüchler (svájci) góllövő: Krankl (16. perc). Ausztria: Maurer — Hof, Kircher, Pajenk, Kriess — Hat- tenberger, Hasil, Starek — Sto­ring, Krankl. Köglberger. Magyarország: Mészáros — Nagy III., Harsányi, Horváth, Kántor — Fazekas, Karsai, Pó- czik, Fekete, Kozma, Becsei. Horváth, aki először volt a magyar válogatottban kapitány, és Hof választott, a svájci bí­ró sípjelére a hazaiak kezdtek. A 7. percben veszélybe került az osztrák kapu, Fekete ügye­sen szerzett meg egy labdát, 14 m-ről futtából lőtt és Mau­rer csak másodszorra tudott há­rítani. A 16. percben Hatten- berger az osztrákok legjobb középpályása kapott labdát a baloldalon, Nagy III. mellett jól adott be, s mivel Mészáros a gólvonalon maradt, Kranklnak, a Rapid gólgyárosának nem volt nehéz dolga, amikor a bal alsó sarokba fejelt (1:0). A 30. percben Nagy III. hibájából ala­kult ki veszélyes osztrák akció, amelyet ismét csak az ötösön sikerült feltartóztatni. A félidő lefújása előtt, baloldali be­adás után Mészáros a labda alá futott, Krankl fejesét Har­sányi a gólvonalról vágta ki. A szünetben cserélt a magyar válogatott, Póczikot Török vál­totta fel. A 46. percben jobb­oldali szabadrúgás után Sto­ring bombalövése akadt el a védőfalon. Az 58. percben Fe­kete nagy rúgást kapott a tér­dére, csak rövid ápolás után tudott újra játékba avatkozni. A 62. percben Fazekas jutott hasonló sorsra. Ezytán megle­petésre az osztrák csapat visz- szaesett, fáradni látszott, ezt észrevették a magyarok is és a második félidőre százszázaléko­san feljavuló Fazekas vezérle­tével támadásba lendültek. Nagy nyomás nehezedett Mau­rer kapujára, de a szerencse az osztrákok oldalára állt A 65. percben Fazekas jó indí-- tása után Török váratlanul lőtt, a bal kapufa hárított a késle­kedő Maurer helyett A 73. percben Fekete pontosan gu­rított Fazekas elé, aki a 16-oson kívülről a felső lécet Mai sportműsor Labdarugó»: NB It «térközé*. Vo­lán SC—Komlói Bányász« Budapest 15.00. NB III. mérkőzések: Véménd— Pénzügyőr, Véménd 15.00, PVSK—Tö­rekvés, PVSK-pálya 15.00. Máza-Szász- várl Bányász—Április 4, Vasas, Szász­vár 15.00, Sashalmi Elektronikus—Szi­getvár, Sashalom 15.00. Megyei I. osztályú mérkőzések: BTC—Sásd, Bőr­gyár-pálya 10.00, PEAC—Boly, ifjúsá­gi Stadion 15.00, István-aknai Bányász —Siklás, Pécsszabolcs 15.00, Vasas II. Bányász—Vajszló, Vasas II. 15.00, Porcelángyár—Mágocs, Porcelángyár- pálya 10.00, Kesztyűgyár—Pécsi Ki­nizsi, Pécsbányatelep 10.00, Sellye— Steinmetz SE, Sellye 15.00, Mohács— Beremend, Mohács 15.00. Kézilabda. NB I. mérkőzés: PMSC— Elektromos, férfi csapatok, Üjmecsek- aljö 10.00. NB I B mérkőzés: Komlói Bányász-—Szegedi Volán, férfi csapa­tok, Komló 11.00. NB II. mérkőzés: Pécsi BTC—Naqykanizsoi Gozdász, női csapatok. Bőrgyár-pálya 10.00­Atlétika. Az ifjúsági NB I. harma­dik fordulójának versenye Baronyc fiúcsapatának részvételével, Veszprérr 5.00. Az. ifjúsági NB I B női horma dik fordulójának versenye Baronyc női csapófának részvételével. Nagy­kanizsa 9.45. A serdülők B. kóróst tálya országos bajnoksága, Budapes' 9.00. Kosárlabda. NB L mérkőzések: PV SK—Bp. Spartacus, női csapatok PVSK-csamok 10.00, PVSK—BKV Elő re. férfi csapatok, PVSK-csamok 11.20 NB II. mérkőzések: PMSC—Csepe Autó, férfi csapatok, Építők úti Is kola 10.00, Tanárképző Főiskola—Ta tabónya, női csapatok, Tanárképző Főiskola, szabadtéri pálya 9.00. Dom bóvár—Szigetvár, női csapatok, Dom bávár 11.00, Komlói Bányász—Szolgál totó Spartacus, női csapatok, Koml< 11.30. Röplabda. NB IT. mérkőzés; Pécs Vörös Meteor- -Keszthelyi Haladás férfi csapatok, Ifjúsági Stadion 11.00 Zalaegerszegi Építők—Steinmetz SE férfi csapatok, Zalaegerszeg 12.00 PÉAC—Szombathelyi Dózsa, férfi csa patok, Ifjúsági Stadion 9.00, Pécsi Vö rős Meteor—Tatabányai Petőfi, nő csapatok, Ifjúsági Stadion 9.00, PEAC —Ajkai Videoton, női csapatok, Ifjú sági Stadion 10.00, Székesfehérvár Volán—Pécsi Tanárképző Főiskola, nő csapatok, Székesfehérvár 10.00. Telre. NB II. mérkőzés. PMSC—Pénz ügyőr. férfi csopatok, újmecsekalja PMSC-csarnok 13.00, Tájékozódási futás. A megyei egyé ni bajnokságok második napja. Kő lyuk 9.00,

Next

/
Oldalképek
Tartalom