Dunántúli Napló, 1974. szeptember (31. évfolyam, 239-268. szám)

1974-09-18 / 256. szám

4 DUNÁNTÚLI NAPIÓ 1974. szeptember 18. 197 4. SZEPTEMBER 18 SZERDA Szeretette/ köszöntjük névnapluk olko'mából DIANA nevű kedves olvasóinkat * A Nap kél S.24, nyugszik 17.52 érakor. A Hald kél 8.24, nyugszik 18.38 órakor i&mammmms O’Casey 7' 'íz évvel ezelőtt, 1964. szeptember 18-án halt meg Sean O'Casey, ír dráma- és regényíró. Dublinban született és szülő­városa nyomornegyedében nőtt fel; olyan nehéz anyagi körül­mények között, hogy már gyer­mekként vasúti és kikötői rako­dómunkával kellett pénzt keres­nie. Egész fiatalon magáévá tette a szocializmus eszméit, s 1913-ban, a szállítómunkások nagy sztrájkja idején élelmi- szergyüjtést szervezett a sztráj­kolok támogatására. Ez az él­ménye szolgált később 1949- ben irt tragikomédiája (A vö­rös rózsát szeretem) témájául. Alig volt 17 éves, amikor írni kezdett. Drámaírói pályáján mérföldkő jelentőségű az 1923- os év, amikor az Abbey színház elfogadta A puskás ember ár­nya című darabját. 1929-ben Londonba települt át és halá­láig Angliában élt. Egymás után írta társadalomkritikai drá­máit (Eke és csillagok, luno és o páva), amelyekben szülőváro­sa szegényeinek csüggesztő vi­lágát ábrázolta, háttérben az ír ieiszabaditási küzdelem képei­vel, A püspök máglyája című, 1949-ben megjelent komédiája a bigott vallásosság szatírája. Vörösbe lordul a csillag (ná­lunk 1959-ben látott napvilá­got) című drámájában az it stabadságeszme a proletárfor­radalommal ötvöződik. A BARANYAIAK árai Változatlanul nagy mennyiségű zöldség-gyümölcs érkezik a MEK- boltokba. Nem változott a fejeikó- poszta ára, kilója: 1,80 forint, a kel­káposzta kilója pedig 3,60 forint. A paprikafajták ára: a töltenivalóé 4,50 Ft, a cseresznyepaprikáé 7,— forint, a piros paradicsompaprikáé 5,80 és 8,80, a lecsópaprikáé 2,40 forint ki* lónként. A paradicsom ára az első osztályú magyar és a külföldi bősz- szúkás egyaránt 3,— forint. A vö­röshagymát is változatlanul 3,90 fo­rintért vásárolhatják a háziasszonyok, a fokhagyma ára 18,— és 24,— fo­rint. A zöldségfélék ára a múlt heti­hez viszonyítva nem változott, a sár­garépa kilója 1,80 és 3,60 forint, o gyökéré pedig 5,20 és 6,60 forint. A salátauborka kilója 1,50 forint, a ko- vászoinivaló 3,80 forint, az ecetesnek való 5,20 és 9,50 forint. A főzeléknek való tök kilója 1,80 forint, a zeller­zöld gumóval együtt 2,— forint, a karalábé ára 4,— forint, a vöröská­poszta ára sem változott, szintén 4,—• forint. A karfiolt 4,50 és 7,— forintért vásárolhatják, a görögdinnyéből é héten kevesebb fogyott, ára még min­dig 2,80 forint kilónként. Az ősziba­rackot 2,60 és 7,— forintért vásárol­hatják, a csemegeszőlőt pedig 8,60 forintért. A kardinál ára 16,— forint. Az alma ára 6,60 forint, a körtéé 7,— forint. A szilva kilója 2,80 és 3,40 fo­rint, a dióbelet 40,— és 60,— forintért árusítják, a fürjbabot pedig 24,— forintért. Esküvő SPIEL MARTA és BODNAR SÁNDOR ezúton értesítik minden ked­ves ismerősüket, hogy 1974. szeptember 20-án, 16.00 órakor házasságot kötnek a pécsi köz­ponti házasságkötő teremben (Hunyadi u. 2.). TÖKÖLI ÉVA és PAPP JÁNOS ezúton értesítik minden ked­ves ismerősüket, hogy 1974. szeptember 21-én, 14.30 órakor házasságot kötnek a pécsi köz­ponti házasságkötő teremben (Hunyadi u. 2.). I — Értesítjük a lakosságot, hogy Pécsett, a Kodály Zoltán út 4. sz. alatti részlegünkben (ABC áruház mellett) megnyitottuk kozmetikai üz­letünket. Figyelmes kiszolgálással várjuk kedves vendégeinket. B. m.-i Fodrászipari Szövetkezet. (x) Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estig: kevés felhő, napos idő. Eső nem lesz. Hajnalban és reggel, főként a nyu­gati, délnyugati megyékben erős párásság, néhány helyen köd. Éj­szaka mérsékelt, napközben időnként megélénkülő délkeleti, déli szél. Hűvös éjszaka, a legalacsonyabb hő­mérséklet hajnalban általában 7—12 fok között, északkeleten 5 fok körül lesz. Mérsékelten meleg nappal, várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 21—25 fok között. — Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Pécsi Szervezete 1974. szeptember 22-én engedelmességi tanfolyamot indít a fehérhegy! víz­torony mögötti pályán, 8 órai kez­dettel. Jelentkezés a helyszínen, (x) — A Centrum Áruház vasműszaki közületi raktára: Pécs. Rákóczi út 78. (x) — Leányka szövetruhák 35,— Ft- tól, bakfis szövetruhák 60, — Ft-tól, női szövetruhák 80,— Ft-tól, valamint leányka, bakfis és női pantallók, aljak, kosztümök 50—80 százalék árengedménnyel, női szatén-karton pongyola 98,— Ft-ért kapható Olcsó Áruk Boltja, Pécs, Sallai utca 14. (x) — Országos gépíró- és gyorsíró versenyre jelentkezni lehet 1974. szeptember 24-ig Szabadság út 23. — Keresem őzt a barna hajú leányt —, aki IX, 15-én a „Mecseken" uta­zott a 1Ö T. kocsi 2. fülkéjében — elcserélt táskám miatt. „Fehér jac- kie” jeligére a Hunyadi úti hirde­tőbe. (x) — Elveszett Dick nevű, hím, drót­szőrű foxterrier kutyánk. Kérjük meg­találóját, jutalom ellenében adja le Tiborc o. 2. sz. alatt. (x) Tagnap elutazott Olaszországba a Pécsi Nevelők Háza 31 tagúkamarakórusa. Szeptember 18— 22-én nemzetközi kórustalálkozót rendeznek lengyel, angol, magyar és francia együttesek részvételével Torinóban, a helyi Egyetemi Énekkar fennállásának huszadik évfordulója alkal­mából. Erre a találkozóra kapott meghívást a pécsi kamarakórus is. A pécsiek 19-én lépnek fel az egyik torinói színházban és Dobos László, Tillai Aurél vezényletével magyar, valamint külföldi szerzők klasszikus és modern alkotásait szólaltatják meg. WWW KUN BELŐNE (1899-1974) Mély megrendüléssel és fáj­dalommal tudatjuk, hogy hosx- szantartó súlyos betegség után kedden hajnalban elhunyt Kun Béláné, született Gál Irén elv- társnő, pártunk és d magyar forradalmi munkásmozgalom régi harcosa. Kun Béláné temetése szep­tember 20-án (pénteken) 14 óra 30 perckor lesz a Mező Imre úti temető munkásmoz­galmi panteonjában. Elhunyt elvtársunk barátai, elvtársai és tisztelői 14 óráiéi róhatják le kegyeletüket a ra­vatalnál. Budapest, 1974. szeptember 17-én. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága. — Ma délután nyitja meg a mohácsi Kossuth filmszínház ki­állítótermében Gábor Péter mű­velődési osztályvezető dr. Szász János .fotókiállítását. Kórházi ügyeletek Gyermekgyógyászat: Gyermekkór­I ház. Belgyógyászat, sebészet, trau- j matológia: Városi Kórház, II. Sebé- J szeti Klinika. Égési sérülések: Hon- I véd Kórház, gyermekek esetében: Gyermekkórház. Koponya- és agy­sérülések: Idegsebészet. — Török hódoltságkori tele­pülés-maradványokat, mázas kerámiákat találtak a napok­ban Dunaszekcső határában. A Baranya megyei Vízmű Vállalat dolgozói egy 200 köbméteres víztárolót építenek ezen a te­rületen, s a tároló földmunkái során bukkantak a leletekre. 1 ■ Tájékoztatjuk a kertvárosi lakosságot, hogy o Pécs Város és Vidéke ÁFÉSZ, a Viktória u. 3/C. épületben (TV-oblakos épületcsoport mögött) 1974, SZEPTEMBER 18-AN (SZERDÁN) megnyitja r ■ UJ zöldség-gyümölcs boltját, melyben állandóan friss áruk kaphatók, udvarias kiszolgálással. Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! PÉCSI ÁFÉSZ — Tegnap délelőtt 10 óra­kor a „TV-antenna rendszerek" című előadással folytatódott a szakmai előadássorozat az In­gatlankezelő Vállalatok Társu­lása rendezésében megnyílt „Lakóházfenntartási gépkiállí- tás"-on. Az érdeklődéssel várt előadás előadója Farkas Fe­renc főépítésvezető, referens Rózsás István művezető volt. Az előadást követően a vállalat főgépJsze rövid összefoglaló­ban ismertette a thermikus be­tonvágás alkalmazásának pécsi tapasztalatait, majd a korrózió- védelem korszerű lehetőségeiről tartott beszámolót Földes Ár­pád, az FTI tervezője, referátu­mot Kalocsai Ferenc üzemveze­tő mondott. A kétnapos kiállí­tás, gépbemutató és szakmai szimpozion a délutáni órákban megtartott helyszíni bemutatók­kal ért véget Bolgár veteránok Baranyában Tegnap, a koradélutáni órák­ban bolgár veteránok érkeztek Pécsre. A 36 fős csoport két na­pot tölt Pécsett és Baranyában. Ma délelőtt tisztelgő látogatást tesznek Harkányban, a bolgár hősök emlékművénél, majd Sik­lóson, a várban megtekintik a bolgár múzeumot. Délután fel­keresik a Dráva menti harcok színhelyét, ahol a német fasisz­ták ellen harcoltak a második világháború idején. Drávasza- bolcson baráti találkozón vesz­nek részt a vendégek, ahol a község lakóival találkoznak. — Folytatásos regényünk anyagtorlódás miatt a mai új­ságból kimaradt. Pénteken temetik Gulyás Gyulát Gulyás Gyulának, a Magyar Rádió vasárnap elhunyt munka­társának temetése szeptember 20-án, pénteken 14 órakor lesz a rákoskeresztúri köztemetőben. Magyar Rádió, Magyar Újságírók Országos Szövetsége Gyalogos balesete. Lajos Ká- rolyné tegnap, kedden délelőtt 11.50 órakor Pécsett, a Rákóczi út és a Jókai utca kereszteződé­sénél úgy lépett le a kijelölt gyalogátkelőhelyen, hogy neki­ütközött Harcos Miklós 47 éves pécsi lakos által vezetett teher- gépkocsi jobb hátsó oldalának. A tehergépkocsi áttért a menet­irány szerinti bal oldalra és ott nekiütközött a gyalogátkelőhely előtt álló bolgár személygépko­csinak. Lajos Károlyné 55 éves pécsi lakost a mentők a Hon­véd Kórházba szállították nyolc napon belül gyógyuló sérülések­kel. a VI. békekiícsön 1974. szeptember 17-én megtartóit utolsó snrsnlásáról Sorozat Nyeremény Szám 60126 01—50 200 60140 01—50 200 60216 01—50 1000 60222 01—50 200 60224 01—50 200 60235 01—50 200 60237 01—50 200 60270 01—50 200 60414 01—50 500 60498 01—50 200 60518 01—50 200 60538 01—50 200 60642 44 5000 60642 01—50 200 60647 01—50 200 60666 01—50 500 60755 01—50 200 60775 01—50 200 60836 01—50 200 60891 01—50 200 60939 01—50 200 60987 01—50 200 60080 01 5000 61080 01 5000 61080 01—50 200 61152 01—50 200 61154 01—50 200 61195 01—50 200 61273 42 5000 61273 01—50 200 61428 35 10 000 61428 01—50 200 61537 01—50 200 61556 01—50 200 61616 01—50 200 61738 01—50 200 61781 01—50 200 61849 01—50 500 61872 22 5000 61872 01—50 200 61913 01—50 200 61920 01—50 200 61924 28 25 000 61924 01—50 200 61959 01—50 200 61963 01—50 200 61993 01—50 200 61995 01—50 200 62050 01—50 200 62134 01—50 500 62151 01—50 200 62228 01—50 200 62236 01—50 200 62334 01—50 200 62356 01—50 200 62416 01—50 200 62509 01—50 200 62685 01—50 200 62803 01—50 200 63047 01—50 200 63060 01—50 200 63120 01—50 200 63121 01—50 200 63136 01—50 200 63144 01—50 200 63334 01—50 200 63386 01-50 200 63407 34 5000 63407 01—50 200 6342S 21 5000 63425 01—50 200 Sorozat Nyeremény 63527 Szám 01—50 200 63630 01—50 200 63644 01—50 200 63650 01—50 200 63652 01—50 500 63771 01—50 200 63870 01—50 200 63949 01—50 200 64031 01—50 200 64037 01—50 200 64173 01—50 200 64238 01—50 200 64316 01—50 200 64391 01—50 200 64590 01—50 200 64603 01—50 200 64678 01—50 200 64694 01—50 200 64821 01—50 200 64865 01—50 200 64865 01—50 500 64872 01—50 200 64084 01—50 200 64954 01—50 200 64986 01—50 200 65048 01—50 200 65052 01—50 200 65072 01—50 200 65136 01—50 200 65140 01—50 200 65156 01—50 500 65219 01—50 200 65327 01—50 200 65395 01—50 200 65438 01—50 200 65480 01—50 200 65566 01—50 200 65607 01—50 200 65625 01—50 200 65673 01—50 200 65685 01—50 200 Nyolcadik osztály 65694 28 100 000 65694 01—50 200 65839 01—50 200 65920 01—50 200 65973 01—50 200 65979 01—50 200 66045 01—50 200 66101 01—50 200 66210 01—50 200 66228 50 10 000 66228 01—50 200 66442 01—50 200 66459 01—50 200 66547 15 5000 66547 01—50 200 66566 01—50 500 66556 01—50 200 66610 01—50 200 66639 39 50 000 66639 01—50 200 66776 01—50 500 67102 01—50 200 67102 01—50 200 67118 01—50 200 67140 01—50 200 67198 01—50 200 67316 01—30 200 Sorozat Nyeremény Sorozat Nyeremény Szám Szám 67322 01—50 200 71217 01—50 200 67358 20 5000 71237 01—50 200 71319 01—50 200 67358 01—50 200 71354 01—50 200 67488 24 50 000 71437 01—50 200 67468 01—50 200 71449 01—50 200 71517 01—50 200 67517 01—50 200 71616 01—50 200 67519 01—50 200 71682 01—50 200 67530 01—50 200 71774 01—50 200 67536 01—50 200 71778 01—50 200 67639 01—50 200 71894 01—50 200 67858 01—50 200 71906 01—50 200 67730 01—50 200 71923 01—50 200 67781 01—50 200 72038 01—50 200 67827 01—50 500 72141 01—50 200 67929 01—50 200 72150 01—50 200 68050 01—50 200 72172 01—50 200 68074 01—50 200 72174 01—50 200 68099 01—50 200 68151 01—50 500 72338 26 5000 68170 01—50 200 72338 01—50 200 68327 01—50 200 72399 01—50 200 68514 01—50 200 72487 01—50 200 68611 25 5000 72516 01—50 200 68611 01—50 200 72550 01—50 200 68652 01—50 200 72559 01—50 200 68653 01—50 200 72687 01—50 200 68701 01—50 500 72721 01—50 200 68737 01—50 200 72749 01—50 200 68878 01—50 200 72754 01—50 500 68884 01—50 200 72791 01—50 200 68987 01—50 «00 72841 01—50 200 69081 01—50 200 72943 01—50 200 69123 01—50 200 73010 01—50 200 69149 01—50 200 73077 01—50 200 69231 01—50 200 73078 01—50 200 69240 01—50 200 73088 01—50 200 69264 01—50 200 73339 01—50 200 69282 01—50 200 73363 01—50 200 69353 01—50 200 73445 01—50 200 69358 01—50 200 73571 01—50 200 69434 01—50 200 73582 01—50 200 69457 01—50 200 73695 01—50 200 69474 01—50 200 73924 01—50 200 69487 01—50 20 0 73926 01—50 200 69514 01—50 200 73927 01—50 500 69519 01—50 200 73971 01—50 200 69635 01—50 200 74003 01—50 200 69665 01—50 200 69700 01—50 200 74033 01—50 1000 69760 01—50 200 74049 01—50 200 69821 01—50 200 74064 01—50 200 69827 01—50 200 74125 01—50 200 69832 01—50 200 74134 01—50 200 69957 01—50 200 74141 01—50 200 69994 01—50 200 74162 01—50 200 70055 01—50 200 74235 01—50 200 70282 01—50 200 74443 01—50 200 70427 01—50 200 74511 01—50 200 70468 01—50 200 74613 01—50 200 70482 01—50 200 74663 01—50 200 70579 01—50 200 74687 01—50 200 70613 01—50 200 74703 01—50 200 70835 11 10 000 74707 01—50 200 70335 01—50 200 74774 01—50 200 70910 01—50 200 74787 01—50 200 70939 01—30 200 74780 01—50 200 70969 01—50 200 74797 01—50 200 70995 01—50 200 74865 01—50 200 71133 01-50 200 74902 01—50 200 71142 01—50 i 200 74904 01—50 200 71196 01—50 200 74974 01—SP 200 Sorozat Nyeremény I Sorozat Szám 75131 01—50 500 75193 01—50 200 75221 01—50 200 75275 01—50 200 75394 01—50 200 75456 01—50 200 75502 01—50 200 75700 01—50 200 75783 01—50 200 75797 01—50 200 75860 01—50 200 75998 01—50 200 76012 01—50 200 76075 01—50 200 76087 01—50 200 76237 01—50 200 76251 01—50 200 76302 01—50 200 76308 01—50 200 76281 01—50 500 76382 01—50 200 76391 01—50 200 78466 01—50 200 76516 01—50 200 76547 01—50 200 76606 01—50 200 76646 01—50 200 76666 01—50 200 76672 01—50 200 76720 01—50 200 76734 01—50 200 76745 01—50 200 76809 01—50 200 76812 01—50 200 76880 01—50 200 76919 01—50 200 76976 01—50 200 76992 01—50 200 77090 01—50 200 77119 01—50 200 77257 01—50 200 77269 01—50 200 77370 01—50 200 77491 01—50 200 77513 01—50 200 77518 01—50 200 77569 01—50 200 77578 01—50 200 77598 01—50 200 77618 01—50 200 77638 01—50 500 77655 01—50 200 77658 33 25 000 77658 01—50 200 77694 01—50 200 Tizedik osztály 77702 48 100 000 77702 01—50 200 77712 01—50 500 77773 40 10 000 77773 01—50 200 77799 01—50 500 77802 01—50 200 77819 01—50 200 77839 01—50 500 77889 01—50 200 77893 01—50 200 77932 01—50 200 77958 01—50 200 Nyeremény Szám 77969 77971 78045 78066 78136 78139 78182 78355 78355 78383 78384 78384 78441 78448 78464 78470 78471 78478 78481 78485 78494 78556 78588 78609 78636 78693 78930 79036 78947 78947 78974 79036 79143 79149 79277 79294 79398 79421 79448 79475 79565 79575 79678 79706 79756 79779 79784 79810 79817 79821 79868 79959 79976 79983 78936 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 14 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 29 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—30 01—50 01—50 01—50 500 200 200 200 200 200 200 5000 200 200 200 500 2C0 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 500 5000 200 200 500 200 500 200 200 500 200 §09 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 700 A gyorsHsta a 71 815 600 forint Bssrze- cjű nyereménysorsolás (1974. első és második félévi sorsolás) adatait torta Smcizza. Ezen be­lül névértékben vissza­fizetésre kerül 129 884 400 forint, ami az .1974, évi törlesztés összege. A gyorsít sta közvetle­nül a húzás után ké­szült, ezért az esetleges számhibákért non* vő h latunk felelősségei. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom