Dunántúli Napló, 1974. augusztus (31. évfolyam, 209-238. szám)
1974-08-25 / 232. szám
Hilllca Silvekoski: Szél kerekedne, Olavi Ryyppö: Öntöde, Kija Ikövalko: Nögyűlés, Rauno Salminen: Szabadság nélkül, Eia Markkanen: A föld hamva Beszélgetés Marlyn Ferenccel Irodalmi ügyben keresem Martyn Ferencet Antológia készül Pécsről szóló versekből a felszabadulás 30. évfordulójára; hatvan költemény gyűlt össze, s a festőművész szívesen vállalta, hogy rajzokkal illusztrálja a gyufásdoboznyi méretűre tervezett mini-kötetet. ♦ A versek kézirat-kőtegével a hónom alatt, csengetek be a pécsi műterem-lakásba. Martyn Ferenc nyit ajtót, s mielőtt a tárgyra térnénk, engedélyt kapok a festmények megtekintésére. A régebbiek, köztük több kedves ismerős, most is — a nyári csillogásban — főként a színeikkel ragadnak meg. Szólni nehéz, dadogni kellemetlen, könnyűbúvárként lebeg az ember a napsütötte tengermély vibráló fényeiben, körülötte csodálatos halakként úsznak a pirosak, a sárgák, a zöldek, a kékek ... Némán lépkedünk tovább, majd hirtelen véget ér a csillogás, kihunynak a színek, és megállunk egy különös, fakó kép előtt. Martyn Ferenc székeket húz elő, az egyiken helyet kínál, a másikra lovaglóülésbe telepszik s megszólal;- Ezt nemrég fejeztem be. Még nem tudom, mi ez, címe sincs, de ugye nincs benne semmi feltűnő, semmi agresszív? A képen szemben ülő nő-akt félig háttal ugyancsak ülő, vagy Inkább kuporgó férfi, teste zárt amorf tömb, fején furcsa, tevefejre emlékeztető sapka, jobb kezében zsebóra nagyságú kerek tárgy, rajta háromszög-ábra. Az alakok egymás felé fordulnak, de tekintetük nem kapcsolódik. A férfi a kezében tartott háromszög-szimbólumot nézi, a nő inkább a férfit, s mellette talán a végtelent, mert a háttér olyan, mint egy hatalmas tenger vagy sivatag, tárgyak, levegő, viz és fényforrás nélkül. S az ismertebb Martyn-képekkel szemben a legfeltűnőbb, hogy az uralkodó színek egészen tompák, a sárga és a barna különböző árnyalatai, de talán mégis inkább barnák.- Mondd, milyen címet lehetne ennek adni? — szólal meg újra Martyn Ferenc. - Meg szók- tam kérdezni a vendégeimtől. Nemrég járt itt A. Gy., ő azt a címet javasolta; A kísértés előtt. Mit gondolsz? — Zavartan beszéltem valamit Időről és Végtelenről, az Egzaktság, Törvény, Szabály és Szépség kapcsolatáról és dilemmáiról, a „Görög és barbár" egyik darabján már látott háromszög-szimbólumról — a képpel való ismerkedés első néhány percében bizonyára elég homályosan. Martyn Ferenc azonban nagyon finoman és udvariason megnyugtat, hogy igen, ilyesmik is jártak a fejében, ami- kor festette, — aztán visszaté- rünk a színesebb, csillogó világba. *- Azt a kis dél-francia tájképet ismered? — mutat Martyn az ojtó mellé a falra. - Az a Col- lioure. - Tihanyban is ki volt állítva, Nem tudom, Maupassant jórt-e Collioure-ban, de a tengerparti kép és alkotója egy pHlanatra az írót idézte: utazás- és tengerimádatát, remek hajóit, melyekkel bejárta a Földközitengert, s a pompás és vidám asszony-vendégeket, akikkel a forró szigeteken sétálgatott... — Az utazás és a víz a Mar- tyn-életműben sem lényegtelen - kockáztatom meg a hirtelen felötlő párhuzamot — Igen, a hajó, a vitorlás, a kikötő, a tenger, ezek nálam is óriási fontosságúak. Es.. „ és ezek a furcsa francia nevek, hogy Poincaré, ami szó szerint „négyszögletes pont”, vagy Bouchenoire, azaz „fekete száj”. Vagy maga Maupassant Tulajdonképpen a „baj" jelentésű mai van benne .,. Nagyon érdekesek ezek a régi francia nevek .., Martyn Ferenc alighanem negyvenesztendős emlékek szárnyán hajózik már a dél-francia partokon, különös csengésű, titokzatos nevek merülnek fel a múltból... Aztán hirtelen a pécsi jubileumi verseskötet rajzaira terelődik a szó. * — A tartalomjegyzéket láttam mór, ismerem a kötet felépítését, s gondolkodtam is a rajzokon — kezdi a művész. - A legelső gondolatom az volt, hogy mivel kis formátumú kötetről van szó, valami ex-libris-szerű megoldást kellene választani. A másik lehetőség a vonalas rajz, esetleg itt-ott folttal. A kötet tervére első villanásra úgy reagáltam, hogy vizuálisan ez egy világos könyv. Tehát én látok itt nagyon világos szerkezeteket, vonalakat, sok levegőt... Hogy egy kicsit megvilágítsam, gondoljunk egy Stefan Zweigre vagy Kafkára vagy Proustra; ezeknek a rendkívüli bonyolultságára, a Guer- mantes-okra vagy Swannra .. „ hogy dagad, örvénylik minden... Ez nem ilyen világ, ez a pécsi antológia! És ha ez így vart, én itt inkább vonalakat látok, szerkezetet. Nem szaggatott vonalakat! összefüggő vonalakat, olyanokat, amilyenek itt a városban is adódnak, amikor látsz egy pécsi városképet, akár messziről, akár olyankor, amikor nem az autódömping foglalja el a figyelmet, hanem a városnak a szeikezete, ez a karéjos felépítés. Ugye, ez a lényeg: lépcső, terasz és karéjok. Ez a jellemző! — Van azonban a kötetben egy ciklusra való Weöres Sándor álomszerű, látomásos pécsi verseiből... - szólok közbe. — Bár gondolom, ez a világ is ismerős számodra?... — Ismerős?! Nemcsak ismerős, hanem közös világunk volt az annak idején Weöres Sándorral, Csorba Győzővel, Várkonyi Nándorral és a többi íróval. Weöres akkor írta ezeket a verseket, amikor itt élt Pécsett. Én pedig ezeket a képeket festettem. Ott szemben — mutat a falra — az Hommage á Uccello például akkor megvolt mór... De több is ... Sok emlékem van Weöres Sándorról.,. Egyszer felhívott qt otthonába. A Mecsek utcában lakott akkor. Hideg volt, amikor megérkeztem, éjfél felé, Sándor télikabátban ült az asztalon és másfél-két órán keresztül Arany János-verseket szavalt A kínai fordításokat... Aztán elég volt; javasoltam, menjünk ki a szabadba. Leszivórgunk a Petrezselyem utcába, elmegyünk egészen a Klimó utca elejéig, s ott észreveszi Sándor a városfalat. Azt mondja, hogy ő erre most fölmászik..., mint egy piedesz- tálra. Meg is próbálta, de nem tudott fölmászni... Tovább kószáltunk. Éjjel három óra körül az egyik kis ablakban fény..; Azt mondja Sándor, menjünk be, látogassuk meg őket - Nem is tudtátok, ki lakik ott?- Nem. Sanyi egy kicsit tartózkodó volt, és engem engedett előre. Bekopogtunk, kinyílik az ajtó és megjelenik egy hórlhor- gas, lapos, csapott vállú férfi, éjszakai köntösben, mögötte pontosan az ellentéte, egy gömbölyű, tésztaszerű, kissé borzas asszony. Sanyi bemutatkozott, megmondta, hogy kik vannak itten, és azt mondja: Hoztunk egy kis pénzt. A férfi csak ott állt, de érdekes módon, nem is volt nagyon meglepődve. Átadtuk a néhány pengőt - alig volt nálunk valamennyi -, aztán elbúcsúztunk ... Nemegyszer volt ilyesmi; többet el tudnék mondani ,.. ♦- Művészetről is szó esett a találkozásokon?- Mindenről. De Sándort érdekelte a képzőművészet is. A szerkezet, a szerkesztés nagyon érdekelte ... De a legfontosabb, hogy társaságban éltünk. Nagyon érdekes atmoszféra volt, .*. Én akkor fent laktam a Pálosok környékén. Sándorhoz akkor Szedő Dénes is járt, a barátja volt. Meg mások ... Egy francia- tanár... Aztán volt fit egy-két színésznő a pécsi színházból, nagyon kedves teremtések ... Nagyon érdekes atmoszféra volt... Sajnálom, hogy ma már ez nincs így meg... Társaságban éltünk ..., mint a barcelo- niaiak a század elején ... Akkor már folyt a háború. Egyáltalán nem volt pénzünk. Nem is tudom, hogyan csináltam azt, hogy volt vászon, festék, minden ... Nem igaz óz, hogy pénz meg bankbetét kell ahhoz, hogy dolgozzunk, alkossunk valamit.» Miliő kelll... Igaz, annak idején bementem a festékeshez -» szegényt elhurcolták! —, és azt mondja: „Vigye kérem, a festéket I Meg itt van ez a rengeteg nagy keret. Vigyen belőle 1”... Persze, nem fogadtam el.- Nem is kellett volna kifizetni?- Semmit! Egyáltalán ... ♦- De azért a miliő, a jé társaság mellett más is keik még az alkotáshoz?...- Furcsa dolog ez ... Tegnap is, tegnapelőtt is hozzáfogtam néhány készülőben lévő nagy vászonhoz. Van egy-két adósságom, magammal szemben .,. Amikor az ember elkezd dolgozni, akkor az első pillanatban nem tudja, hogy fog menni vagy nem fog menni aznap ... Aztán csak dolgozik az ember, de a megbízható, jó közepességen túl ez csak nem olyan, amilyennek kellene... És akkor belép az a bizonyos dolog, egy bizonyos időben, munka közben, - belép az az energia, ami elintézi a dolgot. S akkor már nem én dirigálok .,.- Az ihlet, a múzsa csókja?...- Nem, ez egyáltalán nem valami megszállottság, ez nem ihlet ez egy energia, amely csalhatatlanul... Az ihletnek éppen az a jellemzője, hogy bizonytalan,- A közvetlen táji környezet és a helyszín meghatározza-e a művészi munkát?- Nem, a miliő és az említett energia más természetű. Mindegy, hogy hol vagyok. Állandóan jövök, megyek, utazom. Elmehetek Pestre, Kaposvárra, a Balatonra ... Holnap is éppen .,, •f Búcsúzom. Collioure-tól, a tengertől, a színektől, a csillogástól, és minden vizek urától, a kedves házlgozdótól. Martyn Ferenc biztató szavakkal bocsát el;- De a nyáron gondolkodom majd a pécsi rajzokon ... Ez a jubileumi verseskötet egy világos könyv ... Vonalakat lótok és szerkezetet... És ugye a lépcső, á terasz és a karéjok! Ez a jellemző... Szederkényi Ervin Ml IBM 7 Jelek és nosztalgiák Finn grafika Testvérvárosi kapcsolataink eredményeképpen 1972-ben ren- deztek először kollektív kiállítást városunkban lahti-i képzőművészek. A mai Csontváry Múzeum helyiségében megrendezett kiállítás 1972-ben is a „finn” jelzőt hangsúlyozta, s a jelenlegi bemutatkozás katalógusa is azt állítja, hogy egyben o mai finn grafikáról ad jellemző képet a Pécsett bemutatott - majd Kaposvárra, Szekszárdra, Szabadkára, Zomborra, Zrenjaninra, To- j pólyára továbbvándorló anyag. Ügy tűnik, hogy az 1972-es tárlat több ötletet, több meghökkentő gégét tartalmazott, míg a mostani - Déryné u. 9. sz. alatt látható — anyagban ismét a grafikai elemek dominálnak, s a reklám íz teljesen eltűnt, mint ahogy az nemzetközi viszonylatban is tapasztalható. Arról már Matti Koskela egyéni kiállítása is meggyőzött bennünket, hogy Lahti képzőművészeti élete eleven kapcsolatban áll a nemzetközi áramlatokkal. Ez nem színvonalat jelent, csupán a törekvések irányát jelzi. Mint minden csoportos bemutatkozás, ez az anyag is egyenetlen. A felületes szemlélő döbbenten állapítja meg, milyen sok a konzervatív mű a kiállításon. — Ha alaposabban vizsgáljuk a grafikákat, kiderül, hogy a hagyományosnak tűnő megjelenítési mód, mindig egy gesztustöbbletet is hordoz még. Mintha az első jelzőrendszer és az úgynevezett egyvesszős jelzőrendszer egyszerre jelenne meg ezeken a munkákon, s az az egy- vessző mindig a nosztalgia jelenlétéből fakad. A legszembetűnőbb ez Olavi Ryyppö, a századelő használati tárgyait és jelenségeit ábrázoló mezzotinta nyomatain. (Anyósom kávédarálója, Anyósom rádiója, Legalább só és kenyér stb.) Ide tartozik Hilkka Silvekoski — számunkra Anna Margit formavilágát idéző — két fametszete, Eija Markkanen rézkarcai, amelyek a modern ember szemléleti fölényére apellálnak a tes- tamentumi könyvek barbár szépségének felidézésével. Furcsa módon a nosztolgia inspirálta a legfiatalabb kiállítókat, Tuomas Ruokolainen-t és Rauno Salmi- nen-t is. Az utóbbi progresszivitása és groteszk iránti érzékeny, sége jelentős művészi ígéret. Szimbolikus jelentőségűnek Is fölfoghatjuk Jorma Kardén: Finnország ma c. szitanyomatát. A modern sokszorosító grafikai eszközökkel készült szeriográfia nonfiguratív grafikai darabokból „szőtt" mezejében emléktárgyak jelennek meg: díszkagyló, díszkanál, csákós-katona, díszkés, serleg, köcsög, iátékló, fűszertartók, virág, díszmadár, díszgyümölcs, díszdísz, s a nemzeti lobogó... Semmi olyan, ami funkcionál, hanem mind csupán emlékeztet valamire, amit kegyelettel vagy megszokásból, de őrizünk. Érdekesen jelentkezik a nosztalgia az egyik legerőteljesebb alkotó egyéniségénél, Matti Kos- kelánát. Pécsett készült, s egyéni kiállításán egyedi grafikaként már bemutatott Csomag ismeretlentől c. sorozatának három darabját most ofszetnyomásban látjuk viszont. (így szerepelt a Krakkói Grafikai Biennálén Is.) Koskela eredménnyel hasznosítja mindazt, ami az információelméleti problémák vizuális megjelenítése során tanult, s mindazt, amit konceptualista korszakában gyűjtött. Formai eredményei új életérzéssel gazdagodtak, a várakozás, a „valakitől várok valamit — de naqyon” megfogalmazhatatlan, furcsa korélményével. Koskela korábbi - igen jelentős - korszakát képviseli a Téma 02. c. szeriográfia-sorozat, amely a geometrikus elemek konstruktív rendjén belül adódó j színvarióclós lehetőségeket játsz- sza végig. Ehhez az irányzathoz tartoznak Antti Ukkonen munkái is. Nagyon Izgalmas színfelületeket hoz létre Ukkonen. Hazai szerioarófiókon méq nem láttunk árnun'nti átmeneteket' egy szfnmezőn belül. A modern városi ember szorongásos életérzéséről ad számot Antero Olin három agua- tlntával kezelt rézkarca. A város adta Strukturális rend és az örök emberi romatika szembeállításával. (Elidegenülte1'. Lebe- tődnek, Karambolos -jutó.) Ritva leinonen *<4t. o‘szet technikával készült kAne. a Nézz a szemembe és a Kn'áncsi a konceptualista eredményekre én'"TŐ, ám már szintézist eredményező mű. Bükkösdi László Műhelyek, alkotók
