Dunántúli Napló, 1974. augusztus (31. évfolyam, 209-238. szám)

1974-08-25 / 232. szám

Tettekkel, felelősséggel — Németh Károly könyvéről — A beszédeket mintha csak tegnap hallottuk volna és a cikkeket is közelről idézi oz emlékezet: mindössze egy évtizedet fognak át Németh Károlynalc, az MSZMP Poli­tikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárá­nak nemrég a Kossuth Ki­adó gondozásában megje­lent könyvének dokumentu­mai. A legkorábbi munka, az MSZMP Politikai Akadé­miáján a szocialista mező- gazdaság fejlesztésének fel­adatairól szóló előadás 1964-ből keltezett, az utol­só, a chilei terror ellen til­takozó nagygyűlésen elmon­dott felszólalás pedig 1973 októberéből való. Amennyire változóak a té­mák, amelyekről a szerző szól, annyira változatlan az eszmei alap, a nézőpont, amely az egyes munkákat áthatja. A kommunizmus ügyének tettekkel, felelősség­gel elkötelezett politikus, a vezető pártmunkás szól hoz­zánk akár a munkásosztály szerepéről, a vele való törő­désről, akár a mezőgazda­ság, vagy a főváros fejlesz­tésének feladatorról szól, vagy éppen nemzetközi kér­désekről nyilvánít véleményt. Szóljon bármiről és bár­mely posztról, az élettel igen szoros kapcsolatot tartó gya­korlati pártmunkás-vezető igazít el bennünket, ad ta­nácsot, a munkánkkal ösz- szefüggő ideológiai kérdé­sekben, és a pártmunka hét­köznapjainak feladataiban. A témák sokoldalúsága mellett is vannak a könyv­ben újra és újra visszatérő kérdések, amelyek politikánk alapvető elveihez, feladatai­hoz kapcsolódnak. Az egyik ilyen témakör a pórt veze­tőszerepe. Fontos elvre fi­gyelmeztet bennünket a szer­ző: a párt vezető szerepe nem automatikusan valósul meg. „Érvényre jutásáért, vagyis a párt politikájának gyakorlati megvalósításáért — olvassuk A pórtélét idő­szerű kérdéseiről 1965. októ­berében tartott előadásá­ban — naponta dolgozni kell, kitartóan... A töme­gek bizalmon alapuló támo­gatását újból és újból csak így szerezhetjük meg.” A másik téma, amely vissza- visszotér o könyvben, a párt egysége. „A párt vezető sze­repe nem valósítható meg a párt marxista—leninista egysége nélkül ... A párt egysége harcban erősödik. Harcban a szektásság el­len, amely a pártot elszige­teli a tömegektől, ha enge­dünk befolyásának; harcban a jobboldali opportunizmus­sal, amelynek térhódítása a szocialista pozíciók feladá­sát jelentené". Jelentős helyet kap a szer­ző minden megnyilatkozásá­ban a munkásosztály törté­nelmi szerepének hangsú­lyozása és az osztállyal való gondos törődés feladata. „Nagyobb figyelemmel kell fordulnunk társadalmunk vezető osztályának, a mun­kásosztálynak a problémái felé. Minden vonatkozásban javítani kell a munkásság, elsősorban a nagyüzemi munkásság között a tevé­kenységünket Többet kell törődnünk anyagi helyzetünk­kel, politikai, szakmai fejlő­désükkel, az őket foglalkoz­tató problémákkal, jobban oda kell figyelnünk vélemé­nyükre”. 1965 októberében, altkor még a budapesti párt- bizottság első titkáraként jelölte meg ezt a feladatot a pártmunkások számára, s elmondhatjuk: ezek az út­mutatások szó szerint érvé­nyesek ma is, alapját képe­zik politikánknak, a pártmun­kának. A IX. és X. pártkongreszr szusi felszólalásokban újra és újra visszatér a szerző az üze­mi demokrácia fejlesztésének fontosságára. A IX. kongresz- szus arra figyelmeztetett, hogy a gazdasági vezetők önálló­ságának növelése nem jelent­heti az üzemi demokrácia szű­kítését, ellenkezőleg, növelni kell a munkásdemokráciát. A X. kongresszuson a párt po­litikáját, a munkások önérze­tét sértő tűrhetetlen magatar­tásnak minősíti azt, hogy egyes vezetők ,,terhesnek" tartják a munkások bevoná­sát a döntések előkészítésé­be. A beszédekben, a cikkek­ben jelentős szerepet kap­nak a szocialista demokrá­cia fejlesztésével, a párt szö­vetségi politikájának erősíté­sével kapcsolatos kérdések, nemcsak mint a párt politi­kájának alapelvei, hanem az ezekből adódó gyakorlati tennivalók is. A kommunisták, a párt­munkások hivatásáról, szinte a könyv minden lapján olvas­hatunk elismerő és útbaiga­zító, ha kell intő szavakat. A nép szolgálata, az összefor- rottsóg a tömegekkel, a fe­lelősség, a munka nehezeb­bik részének vállalása — ezek­a kommunistákra kötelező nor­mák újra és újra visszatér­nek a beszédekben, a cikkek­ben. Különösen megszívlelen- dőek a bírálatról és a saját hibáinkhoz való viszonyról száló figyelmeztetések. Szenvedélyes bíráló sorokat olvashatunk a könyvben a társadalmunk életében ta­pasztalható negatív, ant'- szocialisto jelenségekről. „A munkában vétett hibák, a tár­sadalmunkban meglévő nega­tív jelenségek elleni határo­zottabb fellépés sürgetése, a lazaságok, a fegyelmezetlen­ség, az eszméinktől idegen nézetek és gyakorlat szen­vedélyes bírálata, az ezek megszüntetésére vonatkozó sok javaslat is abból a jogos igényből következik, hogy legyünk még következeteseb­bek politikánk, határozataink végrehajtásában" — olvas­suk a ma is időszerű soro­kat a pórt X. kongresszusán elhangzott felszólalásban. A Szovjetunióhoz fűződő testvéri barátságunkról, a nemzetközi munkásmozgalom­ban, a szocializmus és a bé­ke erőinek összefogásában ránk váró hivatásról, felada­tokról szólnak azok az írá­sok, beszédek, amelyek ün­nepi megemlékezéseken hangzottak el. „A ml népünk négy évszázados független­ségi harcát a Nagy Októberi Szocialista Forradalom orszá­gának fegyveresei segítették győzelemre... A virágok so­hasem hervadnak el a szov­jet hősök sírján" — így be­szélt a szerző a szocialista forradalom 50. évfordulója alkalmából 1967 májusában rendezett baráti nagygyűlé­sen, Moszkvában. Ugyanitt mondotta: „Mindazok az erők, akik a szocialista országok, a nemzetközi munkásmozgalom egységéért küzdenek, saját országuk és népük önállósá­gát és egységét erősítik. Mindazok, akik összefogásunk ellen vannak, akarva-akarat- lan gyengítik saját országuk és népük szuverenitását is egységét”. Történelem, egy évtized történelmének foglalata a Tet­tekkel, felelősséggel című könyv. És e rövid ismertetés után hozzátehetjük: egyben olyan kötet is, amelynek szin­te minden oldala a máról és a mához szól, elvi és gyakor­lati útmutatásokat ad. Ezért ajánljuk Németh Ká­roly könyvét mindazoknak, akik hasonló tettekkel, hason­ló felelősséggel még jobban kívánják szolgálni a szoctolis- ta építés ügyét a gazdaság­ban, a politikában, a párt­munkában. Faragó Jenő 30 é*«, ezekben a napákban UWmW ■ 11 | I P\ I f . ■ 1J Kik gyilkoltak meg Radnótit?... bori rézbányáktól. Hazafelé.», M »Tisztelt Szerkesztőségi Jelenlegi munkahelyemen te pé­csi maradtam és rendszeresen olva­som a Dunántúli Naplót. Érdeklő­déssel olvastam az érettségi vizsgák­ról szóló cikket és obbon ezt a mondatot: „... és sajnos igen nagy számban Írták le, hogy Radnótit a németek lőtték agyon...“ Eddigi legjobb tudomásom szerint a bori rézbányáktól nyugatra vezető „erőltetett menet” során a Győr me­gyei Abdánál igenis németek lőtték agyon Radnótit Meglehetősen is­merem a kérdés irodalmát, nem em­lékszem, hogy bárhol ez tételesen szerepelt volna, akár nyilasok, akár németek tekintetében. De egyrésjt az a tény, hogy a munkaszolgálato­sok Jugoszláviában dolgoztak, a né­metek Irányítását valószínűsítette előttem, bár ez nem döntő érv. Vi­szont döntőnek látszik a Razglednl- cákban szereplő sor: „Der springt noch auf” —. hangzott fölöttem — vérrel kevert sár száradt fülemen .. .“ Tehát a versben szereplő német mon­dat Radnóti tanúsága, hogy a keret tagjai, legalábbis részben, németek voltak. Az pedig ma már nem dönt­hető el és valószínűleg soha nem tisztázható, hogy személy szerint W volt a gyilkos. Hálóra kötelezne, ha ebben a kér­désben felvilágosítana, hogy részem­ről és az „igen nagy számú diák" ré­széről az említett érvek alapján ért­hető tévedésről van-e szó, vagy pedig a cikkben szerepel értelemzavaró saj­tóhiba. Szíves üdvőzletteb dr. Tánczos Géza oszt, »ez. főorvos, Edefény" A válasz, úgy érzem, nyilvánosságot kíván. Lényege százezrek vagy milliók kérdése is lehet, amelynek tisztázása sem a történelmi igazság, sem a tör­ténelemszemlélet tudatos szocialista formálása, de a nemzet becsülete szempontjából sem lehet mindegy. Egészen pontosan: «... vétkesek kört cinkos, aki néma ..Hallgatunk és hazudunk-e önmagunknak is. vagy becsülettel, őszintén elmondjuk a gyerekeinknek: hogyan is volt abbon o korban .., Az említett érettségi dolgozatok óta sok ismerősömnek: elsősorban ma­gyar tanároknak és irodalomszerető, Radnóti költészetét jól ismerő embe­reknek föltettem a kérdést: ők ho­gyan tudják? „Radnótiékat Abda mellett néme­tek lőtték agyon” — hangzott a vá­lasz. A közvéleményben így tudato­sult — ami érthető is. Azon egyszerű okból, hogy az irodalomtörténet leg­utóbbi kutatásai tisztárták ugyan a valóságos tényeket, ám ezek mindösz- sze két csekély példányszámú iro­dalmi, illetve Irodalomtörténeti folyó­iratban láttak napvilágot 4—5 éve. Persze Radnótit megölhették volna SS fogolykísérők is. Csak a véletlenek sorozatán múlt, hogy nem így történt. A szükségszerű folyamatában mindig jelenlévő véletleneken múlt... És aki Ismeri ezt a kort, a negyedszázados magyar fasizmus legutolsó felvoná­sét, az előtt nem kétséges, miért vé­letlen az előbbi alternatíva, és miért volt szükségszerű mégis az utóbbi. Az, hogy a magyar költészet és mondjuk ki: a XX. századi világirodalom egyik legnagyobb alakját magyar kezek lő­jék tarkón egy tömegsír előtt Nem „magyar SS-ek" és nem nyilasok: magyar katonák. (A „miért“-re kü­lönben már jóval előbb megszületett a költö látnoki válasza: „Oly korban éltem én e földön I Mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt nemcsak parancsra".. J A pontos igazságot sajnos kövese« ismerik. Pedig azt újra és újra ki kell mondanunk, hogy mindenki meg­tudja és általa is megismerhesse a kort, amely mind jobban halványul, és féló, hogy lassan érdektelenné vá­lik; három-négy sornyi történelemmé, „leckévé" töpörödik a tankönyvek­ben. Különös halál a költő halála. Iszo­nyatosan különös. A költészet csú­csain egyfelől, minden előbbi korsza­kát felülmúló müvekkel a zsebében, amiket fantasztikus módon megőrzött a kétesztendős enyészet: a vizenyős obdai televény, s amiket báiki elol­vashat o most kiadott Boti notesz fak­szimile-kötetében is. Másfelől: a legemberteJenebb, a legostobább gyilkosok keze által pusztult el, félig agyonverve és a leg- szégyenletesobb módon legyilkolva. Lorcénak megadatott a mártirium. Tudta, miért, milyen közvetlen politi­kai cél sodrában keH meghalnia, és hóhérai is azt. hogy kit veszejtenek el és miért. Radnóti halála körülményei, oz ob­dai tömeg mészárlás közvetlen okai viszont esetlegesnek, véletlennek tűn­nek, de sajnos mégsem egészen azok, irtózatosan nem azok...! Egy ember — ember? — egy ma­gyar altiszt, talán jutási, talán haj­máskéri őrmester, aki Écsen paran­csot kap, hogy két szekémyi beteg munka szolga latost vigyen el valaho­vá ... Egy magyar katona, aki — szadista kínzásokkal, ütlegelésekkel megtoldva — végrehajtja a paran­csot Hogy mi történt aznap reggel­től másnap délutánig? Valóban vé­gigkilincselte volna először a kórhá­zakat —, ahogyan az egyik forrás ál­lítja —, vagy meg se kísérelte? Volt egyáltalán ilyen parancs? Talán a Róbca-menti füzes-bokros terület sugallta a végső megoldás szörnyűséges „ötletét”?... Nem messze odalátszanak ugyan a falu szélső házai, de itt viszonylag keve­sen járnak ... Egy gátőrhöz a töltés mellett, az országút másik oldalán csárda. S akkor indult el ásóért, ka­páéit?... Bár oz oloptényet hiteles tanúkká) bizonyítottak, mindebben csak talál­gathatunk. Az előzmények részletei, a tömeggyilkosság szubjektív elemei olighanem örökre tisztázhotatlanok. Nincs lehetőségem Ht részleteiben ismertetni a kutatások eredményeit, lényegük viszont a következő: 1944. november 8-án a bori „ho- láimenet” munkaszolgálatos orvosa, dr. Bárdos József a Győr melletti Écs községben parancsot kap a leggyen­gébbek kiválogatására. Huszonkét — jártónyi erővel se rendelkező — „musz”-ost két szekérre ültetnek, köz­tük Radnótit is. A menet megindul. Győrött valahol a szekerek lemarad­nak. A többiek úgy tudják, kórházba kerülnek... A beteg foglyokat egy magyar ok­liszt és két vagy három? (ezt ponto­son máig sem tudni) — magyar hon­véd kíséri. Mindannyian a bori tábor magyar keretének a tagjai, okik Szentkirályszobadjónél csatlakoztak a menetelő munkaszolgálatos ezredhez. (Addig ugyanis a délbácskai Cserven- ko községtől német őrség kísérte őket) Cservenka előtt — még október elején — egy Waffen SS-divfzió éri utol a menetelő egységet leparon­csolják őket — e mű út az átvonuló német alakulatoké... Egyúttal haj­nalban erőszakkal leváltják a magyar keretet Továbbiakban az árokparto­kon haladó muszosok mellett az őr­séget a szinte naponta és községen­ként változó helybéli ón. „Volks SS” adja. Helyenként, például Cservenka mellett borzalmas tömegmészárlást rendeznek a foglyok között Egy öt­százas csoport valamennyi tagjót a közeli homokbánya gödrében legép- puskázzák. Radnótiéi csoportja ek­kor mór úton van tovább, észak felé. Oszlvác főterén egy szétvert német gépesített alakulat robog keresztül. A fogolykisérók „Feküdj"-öt, majd „Nie­der kopfI"-ot (Fejet lel) vezényelnek, és dühödten közéjük rohanva talá­lomra beléjük lövöldöznek. Itt hang­zott el a „Der springt noch auf I” ... (Ez még mozog I) is. A túlélő szemta­núk egybehangzó állítása szerint ez Lorsi Miklós hegedűművésznek szólt aki kevesek között kezdettől Radnóti barátja volt és itt is a közelében. Egy lövés megsebesítette, erősen vér­zett. Radnóti egyik fogolytársóval át akarta támogatni az árkon, amikor egy SS-altiszt Lorsit közelről fejbe- lőtte. A lövésre — a keret nagy de­rültségére — a foglyok ismét rémül­ten a földre vetették magukat. („... vérrel kevert sár száradt füle­men ...”) Mohácstól már vonotto! szállították őket. Itt a bevagonlrozást is a Volks SS irányítja. Szentkirályszabadjára ér­ve azonban a sínek mentén már a bori magyar keret várja az egységet Innen már velük, gyalogmenetben In­dulnak tovább Győr felé. Győrben a keret altisztje — hosz- szabb időzés után — a bécsi ország óba vezényli a két szekeret a beteg foglyokkal. Áthaladnak a Rábca-hídon, majd nem sokkal Abda község előtt meg­állnak. Némi tanakodás után szer­számokat kerítenek, és a töltésen túl, a füzesben -gödröt ásatnak a foglyok­kal. Egészen közelről, puskával fövik tarkón őket. Bele a maguk megásta sírba ... Az eset 1944. november 9-én, a ko­sa délutáni órákban történt. Négy-öt közvetlen szemtanú vallott minderről részletesen a kutatóknak. Azok, akiket elzavartok és megfenye­gettek ügyen a keretlegények, ám a lövések hangjai után a valamivel tá­volabb álló gótőrházból és az út menti csárdából (ahonnon a szerszá­mokat elkelték) nem volt nehéz kita­lálni, mi történik a teljesen összetört, összevert, elcsigázott foglyokkal a töl­tés másik oldalán ... A tomeggyilkos- ságnak von egy-két koronatanúja is, köztük egy akkor 15 éves fiú — ma az abdoi népfront elnöke —, akit a füzesben parittyázva ott értek az ese­mények. Egy bokorban lapulva nézte végig, mi történik ... A köze« csárda udvarán német ulyáságyú" működött, két osztrák szakáccsal, akik a lövések halla­tán futva a helyszínre siettek. A szem­tanúk egyike — a kivégzés vége felé hangzó pisztolylövés-csattanásokra olapozva — állítja, hogy ők is részt vettek a vérengzésben, bár utána szörnyülködve háborogtak a magyar keretlegények szadizmusón ... Ha valóban részt vettek, akkor Is csupán „asszisztálhattak” ennél a tö- meggyilkossúgnál. Maga a körülmény mindenesetre alkalmasnak bizonyult arra, hogy a helyi emlékezet hosszú ideig áthárítsa a gaztett elkövetését Olyannyira, hogy a költő utólagos abdoi halotti anyakönyvezésében is így szerepel: „Dr. Radnóti Miklós..» akit SS-alakulatok a falu határában legyilkoltok.. Radnótit és társait magyar kato­nák golyója ölte meg. Egy altiszt és két vagy több katona; az újvidéki gyilkosok közvetlen rokonai: Szálasi- kotonák a bori keretből. Hogy kik személy szerint, ért valóban nem si­került megállapítani. Talán meghal­tak, talán köztünk élnek ma Is. Tisz­tes —- annak tartott — családapák, nagyapák ... Akik beszéltek velük — akiknek gondosan letisztítva és meg­köszönve visszaadták a szerszámokat — azt mondják, beszédük nem hason­lított a Gyár vidékiekéhez. Ennyit tu­dunk. He valakit bővebben érdekelne a költő halála és a bori rézbányáktól megtett „halálmars”, olvassa el Kő­szegi Ábel „Töredék" (Új írás, 1970. 12. szám) és Tolnai Gábor A „Me­redek út“ végső szakasza c. munkáját (Irodalomtörténet, 1969. 2—3—4. szám.) Csak a két legjelentősebb művet említettem, amelyeket mi is forrásul használtunk. Ezenkívül leg­alább öt-hat kötet és számos cikk, tanulmány, dokumentum-írás foglal­kozik e bori tábor űtjáveri, a Zsagu- bica feletti hegyektől — o „Láger Heidenau”-tól — Berlinig. S ezzel e Radnóti-irodalom idevágó szakasza aligha merül ki. „További kutató munkán, újabb tanúk jelentkezésén és lappangó iratok előkerülésén mú­lik, hogy teljes legyen a még min­dig töredékes kép a költő életének utolsó fél esztendejéről" — írja egyik kutatója.* A kép teljesebbé válását bizonyá­ra elősegíti az idei évforduló, amikor kegyelettel emlékezünk Radnóti Mik­lósra —, akinek Ortutay Gyula sza­vaival „egész élete, költészete méltó emelkedés volt a könyörtelen, meg­rendítő magaslathoz” —; s amikor kegyelettel emlékezünk az éppen most 30 éve megkezdett és végigjárt, kegyetlenül és véresen hosszú kálvá­riájára — az első stációtól a „meg­rendítő magaslat" legvégső pontjáig. Wallinger Endre • Id« tartozik az Iroda lom történőt •gy szinte krimibe illő talánya it. Dienes András, a jeles író és iroda­lomtörténész — oki Petőfi születési helyének és halála körülményeinek Is neves kutatója volt az ötvenes évek­ben — 1960-ban már egy másik köl­tőóriásunk halálának körülményeit vizsgálja, kutatja: Radnótiét Ha­talmas mennyiségű anyagot gyűjt össze, megkeres mindenkit, aki él és valamit is tudhat arról, hogyan halt meg Radnóti. Neki volt o* legtöbb adata, ám azokat teljes titoktartás­sal kezelte. A cikkünkben is szereplő IC. Á.-nak 1s csupán annyit árult el, hogy Radnótit b'uonyíthatáon mo- gyár katonák ölték meg . . . 19é0 nyarán Balatonalmádiba utartóban fekete Irattáskájo f— benne e jeay- zetanyaggal és a kézirattal — kö- lönös módon eltűnt. Soha nem ke­rült elő. Akkortájt valamennyi na­pilap közleményekben kérte e be­csületes megtalálót, hogy a táska tartalmát nagy jutalom ellenében juttassa el az íróhoz. Dienes And­rás néhány nap múlva megholt Szívbeteg volt PtlfMB 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom