Dunántúli Napló, 1974. augusztus (31. évfolyam, 209-238. szám)
1974-08-15 / 223. szám
r 1974. augusztus 15. DUNANTOLI NAPLÖ Nagygyűlés Zobák-bányán Eücmelték Kaszás Ferencet Szerdán a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában katonai tiszteletadással temették el Kaszás Ferencet, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagját, nyugállományú vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettest. Koszorúkkal borított ravatala, bíborpárnán elhelyezett kitüntetései előtt gyászolók sokasága búcsúzott tőle. A végtisz- tessegen családtagjain kívül — megjelentek és díszőrséget álltak a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság, a Minisztertanács, a Honvédelmi Minisztérium, az MHSZ, a Partizán Szövetség, a Munkásőrség képviselői, s több társadalmi szerv vezetői. Lerótták kegyeletüket a Néphadsereg tábornoki karának tagjai, s az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet Déli Hadsereg- csoport parancsnoki karának magasrangú képviselői. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és Központi Ellenőrző Bizottsága nevében Szerényi Sándor, a Központi Ellenőrző Bizottság tagja vett végső búcsút az elhunyttól : — Kaszás Ferenc elvtárs fzig-vérig katona volt éspedig a szó kettős értelmében: pártunk és népünk katonája! 1949- től katona-pártmunkásként tevékenykedett, feladatát a magyar nép szolgálatának tekintette, erre tette fet egész életét. A pártmunkásoknak ahhoz a felszabadulás utáni generációjához tartozott, akiket a forradalmi elődöknek a felszabadulás előtti nehéz küzdelmei ihlettek. Méltó utódává vált elődeinek, s méltán megilleti a „párt és a magyar forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő hatcosa” megtisztelő elnevezés — mondotta. A Honvédelmi Minisztérium Katonai Tanácsa, a Magyar Szocialista Munkáspárt néphadsereg! bizottsága, elvtársai, barátai, volt munkatársai, a Néphadsereg tiszti és tábornoki kara, egész személyi állománya, szerettei és családja gyászát Csémi Károly altábornagy, honvédelmi államtitkár tolmácsolta. — Olyart elvtárs volt — mondotta —, aki rendelkezett az avatott vezetőknek azzal a tulajdonságával, hogy munkatársait is magával ragadja, alkotó [ munkára lelkesítse, — hangzottak búcsúszavai. Ezután a koporsót vörös drapériával borított ágyútalpon vontatták a munkásmozgalmi panteon nagy sírkertjébe, ahol az elhunyt tiszteletére felsorakozott díszegység díszsortüze, s az Internacionálé hangjai mellett bocsátották örök nyugovóra. (Folytatás az 1. oldalról) — Baranya megyében jelentős hagyományai vannak a szovjet és magyar nép közötti barátság ápolásának. Termékeny kapcsolat alakult ki Nyugat-Ukrajna gazdaságilaq és kulturális vonatkozásban igen fejlett területével, Lvov megyével. Tizennégy esztendő alatt 18 párt- és számos kulturális, gazdasági delegáció cserélte ki tapasztalatait. Baranyában többszáz a Szovjetunióban végzett gazdasági szakember, mérnök, közgazdász dolgozik ... Évente indul barátsági vonat, de a naay érdeklődés, a részvétel miatt a jövőben többet kell indítani. A következőkben dr. Nagy József, a Mecseki Szénbányák és a cservonográdi szénbányák gyümölcsöző kapcsolatairól beszélt, majd dicsérő szavakkal elemezte a szénbányászok kiváló MSZBT munkáját, amelynek során az elsők között kapták meg — éppen a zobákiak — az MSZBT aranyplakettjét a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50 esztendős évfordulóján. Végezetül a barátsági nap alkalmával a bányaüzem kollektívájának kívánságát kifejezve így fejezte be beszédét: — E helyről kérem Dobrik elvtársat, adja át forró elvtársi, testvéri üdvözletünket Lvov megye kommunistáinak és dolgozóinak. Kívánunk Önöknek újabb munkasikereket, mindennapi munkájukhoz Jó erőt, egészséget és egyéni boldogulást a szovjet embereknek ... V. F. Dobrik J Sok szép létesítmény övezte utunkat Ezután Viktor Fjodorovics Dobrik elvtárs köszöntötte a nagygyűlés részvevőit a Ivovi kommunisták, munkások, a .cservoncgrádj bányászok nevében. Elmondotta, hogy az SZKP XXIV. kongresszusán meghatározott feladatok megvalósításán dolgoznak. — A mi országunk — mondotta — boldogabb és gazdagabb, mint eddig bármikor volt, s ez egyben azt is jelenti, hogy az egész szocialista tábor, Ma- gyarorszáq is erősebbé vált. A mi dolgozóink is egyre jobban — Az Országgyűlés Kereskedelmi Bizottsága szerdán a Velencei-tóhoz látogatott A testületet Agárdon, a Velencei-tavi Intézőbizottság székházában dr. Dabrónaki Gyula, az Intézőbizottság elnöke tájékoztatta á Velencei-tavi tájegység fejlesztésének eddigi eredményeiről és távlati terveiről. Az ülésen ott voltak Fejér megye országgyűlési képviselői is. élnek... Togliattiban az idén már egymillió autót gyártanak, de nálunk például Lvov megyében annyi az igénylő, hogy talán hosszú évekig sem tudják a várakozókat kielégíteni. Ha a szovjet emberek rosszul élnének, nem autóért állnának sorba . . . — Méq csak alig két napja járunk Baranyában, de máris annyi látnivaló, olyan szép létesítmények övez'ék utunkat, hogy meggyőződhettünk: g magyar nép, q baranyaiak is nagyon szépen élnek . . . A szovjet pártküldöttséq vezetője ezutá” q cservonográdi bányászok eredményeiről, a mecseki szénbányászokhoz fűződő meleq barátságról szólt, maid ennek jegyében Lenin mellszobrával ajándékozta meg a Mecseki Szénbányák Pártbizottságát ... L J. Ezeregyszáz vállalati szakember Pécsett Be'sft ellenőrzési konferencia Pécs mától kezdve három napig országos rendezvény színhelye, 1100 szakember találkozóhelye. Az Orvostudományi Egyetem aulájában ma délután két órakor kezdődik a II. belső ellenőrzési konferencia. A rendezők: a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság és a Gépipari Tudományos Eqyesület, a házigazda: az SZVT pécsi szervezete. A nyitány: plenáris ülés, amelynek elnöke Drecin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, az SZVT elnöke. Az ünnepélyes megnyitót dr. Naay József, a Megyei Pártbizottság első titkára tartja. Az első nap központi előadója dr. Trethon Ferenc pénzügyminiszter-helyettes, a téma: a belső ellenőrzés fejlesztésének időszerű kérdései. A konferencia holnap szekcióülésekkel folytatódik. Az ipari szekció elnöke Kiss Ernő kohó- és gépipari miniszterhelyettes, az élelmiszergazdaságié dr. Lénárt Lajos mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, a kereskedelmi és szolgáltatási szekció elnöke dr. Fe- kete-György László, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője. A szekcióüléseken öt—öt előadás hangzik el, melyeket vita követ. Az előadók között több pécsit is találhatunk A konferencia szombaton délben fejeződik be. A záróülésen dr. Szabó József ország- gyűlési képviselő, a Baranya megyei NEB elnöke elnököl. Ekkor hangzanak el a külföldi — NDK-beli és lengyel — referátumok, majd összefoglalják a konferencia eredményeit. Az Orion gyár öt új tv-típussal jelentkezik az őszi BNV-n, a készülékek alkalmasak a Magyarországon vehető összes adóállomások vételére, 61 centiméteres képcsővel rendelkeznek. Az új készülékek néhány új műszaki meglepetést hoznak, ezeket egyelőre titokban tartja a gyár. Az AT 5561 P típusú készülék sorozatgyártása már megkezdődött A felvásárlás félévi mérlege Több zöldség és tojás Kevés a méz, bab, gyógynövény Jelentős segítséget nyújtottak ez év első felében a kistermelőknek megyénk fogyasztási szövetkezetei. Egyebek között 15 ezer gyümölcsfa csemetével, 80 ezer szőlő szaporítóanyaggal, 4 ezer tenyésznyúllal és közel 2 millió napos- és előnevelt baromfival látták el a háztáji gazdaságokat. Az állattartás megkönnyítésére 1600 vagon tápot és szemesterményt szereztek be és értékesítettek a gazdáknak. Az AFÉSZ-ek hizlaldáiból ugyanakkor 2700 sertés húsa került az üzletekbe, javult a húsellátás. Nőtt a termelési kedv, Baranya fogyasztási szövetkezetei Az üzletek ünnepi nyitvatarfása Ez év augusztus 19—20-i kettős ünnep alkalmából a boltok és vendéglátóipari egységek ünnepi nyitvatartása a következőképpen alakul Pécsett: Augusztus 17. (szombat): vendéglátó üzletek a szombati nyitvatartás szerint üzemelnek. Augusztus 20. (kedd): Valamennyi bolt zárvatart, kivéve a mozibüféket Baranya megyében, Pécs megyei város kivételével az üzle- Valamennyi bolt és vendég- tek és vendéglátó egységek látó üzlet a pénteki napokon szokásos módon tart nyitva. Augusztus 18. (vasárnap): Az összes bolt a szombati nyitvatartási rendben árusít, kivéve a 18 óra előtt záró élelmiszerboltokat, amelyek ezúttal 18 órá'g nyitvatartanak. A Sütőipari V. kenyér szaküzletei 20 óráig árusítanak. A vendéglátó üzletek is a szombati nyitvatartás szerint üzemelnek. Augusztus 19. (hétfő): Valamennyi bolt zárva lesz, kivéve a vasárnapokon is rendszeresen nyitvatartó élelmiszer- üzleteket és mozibüféket A nyitvatartása a következő: Augusztus 17. (szombat): Minden üzlet és vendéglátó egység a pénteki nyitvatartási rend szerint üzemel. Augusztus 18. (vasárnap): A 18 óra előtt záró kijelölt élelmiszerüzletek meghosszabbítják nyitvatartásukat 18 óráig. A többi élelmiszer, iparcikk, ruházati és vendéglátó, üzlet a szokásos szombati nyitvatartás szerint üzemel. Augusztus 19. (hétfő): Minden üzlet zárva lesz, kivéve az egész évben vasárnap nyitvatartó élelmiszerüzleteicet és a nyári idényben vasárnap is nyitvatartó tej boltokat. A vendéglátó egységek szombati nyit- vatartással üzemelnek. Augusztus 20. (kedd): Az összes üzlet zárvatart, kivéve a mozi büféket és a következő, üdülőterületeken lévő élelmiszerboltokat: Harkány ABC büféje 7—20 óráig, Harkány 238. sz. élelmiszerbolt 6—10 óráig, Harkány 284. sz. élelmiszer- csemege 7—18 óráig, Harkány 529. sz. strandbüfé 8-18 óráig, Harkány 530. sz. strandbüfé 6- 18 óráig. Sikonda 238. sz. csemege 8—18 óráig, Orfű 299. sz. élelmiszerbolt 8—15 óráig. Abaliget 527. sz. büfé 8—18 óráig. A vendéglátó egységek a vasárnapi rend szerint tartanak nyitva. Augusztus 21. (szerda): Valamennyi kereskedelmi egység és vendéglátó üzlet a hétfői nyitvatartás szerint üzemel. 110 millió forint értékű árut vásároltak fel az első félév során a háztáji gazdaságoktól. Az árbevétel 22 millió forinttal volt több, mint 1973 hasonló időszakában. Zömmel zöldség- termesztésre — újabb tíz szakcsoport alakult, s ezzel 134-re emelkedett megyénkben a mezőgazdasági csakcsoportok száma. Eredményes működésük tette lehetővé, hoqy a szövetkezetek 107 vagon zöldárut vásároljanak fel. így a falvak ellátásán kívül, a BARANYAMÉK- nek is nagy mennyiségű zöldpaprikát, salátát, retket, káposztát, gyümölcsöt szállítottak. Tojásból, nyúlból, éticsigából és borból is lényegesen többet vittek az átvevőhelyekre, mint korábban, A szakcsoportok tagjaitól kétszer annyi élőnyu- lat vettek át 0 szövetkezeti felvásárlók, annak ellenére, hogy a megye területén több szerv foglalkozik felvásárlással. Javult a szerződéses fegyelem, a magántermelők és szakcsoportok szerződésben vállalták 56 vagon burgonya, 338 vagon zöldség, 31 vagon gyümölcs, 4 vagon élőbaromiig 15 millió darab tojás, 20 vagon méz, 700 vagon széna és szalma, 4 vagon bab és 51 ezer forint értékű gyógynövény leadását Sajnálatos, hogy amíg a zöldáru, gyümölcs, tójás termelése nőtt, kevés a bab, gyógynövény a kedvezőtlen időjárás miatt a méz is. Az igazi szezon most kezdődik, a felvásárlóhelyek már felkészültek a dömpingre, a paprika, paradicsom, uborka, szilva, alma fogadására. Egyidejűleg megkezdődjek az előkészületek a téli tárolásra és a — jövő évi — termeltetési szerződések megkötésére. A fogyasztási szövetkezetek felkutatják, kiválasztják a legjobb minőségű árukat, amelyből 100 vagonnal tárolnak télire. Elismerés vasutasoknak MAR VISSZAFELÉ TOLATOTT AZ ADRIATICA Mint már arról hírt adtunk, augusztus 8-ra virradó éjjel 0 óra 53 perckor, a MÁV Pécsi Igazgatósága területén, a Somogy megyei Szento vasútállomásra behaladó tehervonat — az akkori vizsgálat szerint fékhiba miatt — nem állt meg az állomáson, hanem azon áthaladva 20 kilométeres sebességgel beleütközött a jelzőnél qlló Adriatica nemzetközi gyorsvonatba. A baleset következtében 24 utas és a mozdonyvezető könnyű sérülést szenvedett, akik közül 16 embert a helyszínen elsősegélyben részesítettek, nyolc személyt szállítottak a kaposvári kórházba, ghon- nan elsősegélyben részesítés után elbocsátották őket Annak, hogy tragikusabb kimenetelű baleset nem történt jelentős szerepe volt Csarankó László motorvezetó és Iglói János vonatvezető budapesti lakosoknak. Látták, hogy a tehervonat nem állt meg a kijelölt helyen, nyomban igénybe vették a gyorsféket, megkezdték az Adriatica visszafelé tolatását. Ennek következtében az ütközés ereje minimálisra csökkent A két vasutast, augusztus 13-án, kedden, Budapesten a Hámán Kató vontatási főnökségen jutalomban részesítették. Az erkölcsi elismerés. mellett Csarankó László motorvezető 5000, Iglói János vonatvezető pedig 2000 forint jutalmat kapott, melyet Földesi Gyula, a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetőhelyettese adott át ■— ni — Időszerű növényvédelem Július harmadik dekádjában megkezdődött az almamoly második nemzedékének rajzása, s a napokban várható a lárvák megjelenése. A kártevő rajzása ;nen elhúzódó, több hétig tartó, ezért védekezzünk má' most — a meqielenéskor — ellene, így a további kártételüket is megakcdálvoriiatiuk. A védekezéseket az alkalmazott rovarölőszerek határideiének megfelelő qyako'iscngal kell megismételni. A házike'tekben a szüret idejétől függően az élelme- zésepészséqügvi várakozási időt *iaypi-»nbe véve használható: Bi—58 EC 0.1%, Ditrifon 40 SCW. Folithion 50 FC, Sevm 85 WP, Sulmithion 50 EC, Unit- ron 40 EC 0.2%. valamint a Sc- fidon 30 EC, Satox 20 WSC 0.4%-os oldata. Szőlőben a lisztharmat, a tarka szőlőmoly, a bagolylepke hernyók és a peronoszpóna esetleges fertőzése ellen kell permeteznünk. A szőlőlisztharmatral fertőzött bogyók felrepedése, a most megjelent szőlőmolylárvák, valamint a mechanikai kár (eső, jég) okozta bogyósérülés, a szürkepenészes bogyórothadás (Botrytis) számára teremt optimális feltételeket. A szőlőliszt- harmat, szőlőmoly és szürkepenész ellen kombinált védekezés szükséges. A permetlevet 0.3%- os töménységű Kumulusból, Pol- Sulkolból, Kolosulból, vagy Microlux 81-ből -j- 0.2% töménységű Dithane M—45-ből + 0.2% töménységű Ditrifon 40 SCW-ből, vagy 0.4%-os Satox 20 WSC-bői készítsük. Az augusztus közepétől érő csemegeszőlőket már csak a 10 napos várakozási idejű szerek (0.2%-os Ditrifon 50 WP, Ditrifon 40 SCW, Satox P—50) valamelyikével védjük a hernyókártevők ellen. Káposztaféléinket a különböző hernyókártevők és levéltetvek ellen szükséges védenünk. Ha mindkét kártevőt észleljük, 0.1% töménységű Unifosz 50 EC-vel permetezzük. Esedékes a paradicsom kó-ó- kozói, főleg a paradicsomvósz elleni következő permetezés,-A védekezést most is a 0,2% töménységű Dithane M—45-tel vagy Antracollal végezzük. Figyeljük kertünkben az amerikai fehér szövőlepke kis hernyófészkeinek megjelenését A tojásokból ezekben a napokban várható a lárvák kelése, amelyek a szövedékükkel összenőtt levelek védelmében károsítanak. Lombpusztításukat addig kell megakadályozni, míg csoportosan élnek. Vágjuk le és égessük el a fertőzött hajtásrészeket. Vegyszeres védekezés esetén nem szabad megvárni, amíg szétmásznak. A rovarölószerek közül á Ditrifon 50 WP, a Satox P— 50, a Ditrifon 40 SCW 0.2%, a Sa'tox 20 WSC 0.4%-os töménységben hatásos ellenük. Várakozási idő szigorú betartására ügyelni kell. A kéregmoly elleni védekezés céljából rendszeresen figyeljük a csonthéjas gyümölcsfáink törzsét Amint a rajzás megkezdődik, óztatásszerűen permetezzük le a törzset és a vázágak alsó részét Safidon 40 SCW 0.25%-os, vagy Safidon 30 EC 0.4%-os oldatával. MAGYAR KORMANYKULDOHSÉG UTAZOTT BUKARESTBE Világnépesedési akcióterv Az ENSZ az 1974. évet világ- népesedési évnek nyilvánította, amelynek keretében augusztus második felében Bukarestben ENSZ népesedési világkonferenciát rendeznek. Az ENSZ tagállamai kormányszintű delegációval vesznek résrt a konferencián, amelyre szerdán utazott el a magyar kormányküldöttség dr. Szabadi Egonnak, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettesének vezetésével. A konferencián megtárgyalják a világ népesedésében bekövetkezett változások tapasztalatait, és a várható fejlődés irányait, a népesség, az erőforrások éso környezet közötti összefüggéseket, más fontos témákat, s világnépesedési akciótervet dolgoznak ki. Bányásznapra i CARBON mintalilt felkészült bö választékkal, divatáru és cipőárukkal egyaránt Vásárodon MINTABOLTBAN (Komlón) k