Dunántúli Napló, 1974. augusztus (31. évfolyam, 209-238. szám)

1974-08-13 / 221. szám

zást hozott a brigádok életébe. Ü| brigádok alakulnak, a régiek is úgy dolgoznak, mintha most kellene először bizonyítaniuk: méltók a szocialista címre. A fel­ajánlások szűkszavú mondatai nemcsak a verseny időszakára szóló elhatározásokat tartalmaz­nak. Minden brigád magasabb­ra állította a mércét, hogy mél­tó részük legyen az országos versenyoen. Az egyes felajánlá­sok teljesítése szinte próbája is egy-egy kis közösség erejének, A mostani versenyben nem csupán termelési, gazdasági eredmények születnek. Napiól- napra erősödik az együtt dol­gozó emberek kapcsolata és ez megsokszorozza a munkában el­ért teljesítmények értékét. A brigádmozgalom célja — az, hogy az emberek maguk alakít­sák ki munkájuk, közösségi éle­tük szocialista normáit — egy­re több helyen valósul meg. Is­mét megmutatkozik: a munka a legnagyobb közösségteremtő erő. A kongresszusi versenyben önként vállalat feladatok telje­sítéséért mindenki felelősnek ézi magát, tudása legjavát ad­ja. Mégsem csupán az egyéni képességeken és szándékokon múlik, ki mennyit képes hozzá­tenni a közös teljesítményhez. A gyárakban most sokat beszél nek arról is: hogyan szabja meg a termelési folyamatban elfog­lalt hely a lehetőségek mérté­két. Az üzemvezető mérnök nyil­vánvalóan más összefüggések­ben látja a vállalat munkáját, mint az a brigádtag, aki csak saját környezetét ismeri. A szak­munkások, betanított munkások nem végezhetik el a műszaki, gazdasági vezetők dolgát, loguk és kötelességük, hogy az üzemi demokrácia eszközeivel élve részt vegyenek a vezetésben, de tapasztalataik csak kiegészítik a gazdasági irányítást. Megbíza­tása szerint a vezető felelős az üzem életéért, egyaránt száma­dással tartozik a termelésért és a politikai munkáért. Nem lehet eredményes a brigádok össze­fogása ott, ahol a vezetés, az irányítás nem közvetlen része a versenynek. Ezért érdemel különös figyel­met, hogy a kongresszusi ver­senyben mór a csatlakozás pil­lanatától az eddiginél sokkal szorosabb kapcsolat jött létre a munkások és a vezetők között. A termelékenység növelésével, az anyagtakarékosság fokozásá­val és kiszélesítésével gazdasá­gilag rendkívül jelentős tartalé­kok szabadulnak fel. De az em­berekben rejlő „tartalékok” ad­tak rá lehetőséget, hogy mind­ez anyagi erővé váljon. Határozatok szólnak arról, hogy a verseny szervezése, irá­nyítása a vezetők munkaköri kö­telessége. De ez a határozat most, a kongresszusi verseny idején válik napi gyakorlattá. A feladatok ismertetésével, a fel­tételek kialakításával, a dolgo­zók ötleteinek, újításainak tá­mogatásával, a vállalások telje­sítését szolgáló szervezési intéz­kedésekkel a vezetők olyan se­gítséget adnok a brigádmozga­lomnak, melyet nélkülük senki más nem adhat. Azzal, hogy sa­ját munkájuk a versenyhez kap­csolódik, a maguk helyét is megtalálják a brigádmozgalom­ban. Czente Gyula, a Megyei Tanács elnökhelyettese megnyitja o Pannónia '74 eseménysorozatot. Szövetkezeti találkozója szakemberek Francia gyártmányú, FINGON óriásdarút állított fel o Baranya megyei Építőipari Vállalat a pécsi épülő s állodahoz. A dórá­nak 47 méteres gépkinyúlása van és 54 méter magas o maxi­mális emelőképessége. Az itteni munka végeztével ez a daru kerül majd a Megyeri út sarkán készülő 23 emeletes toronyhoz építkezéséhez. Foto: Erb János Ivoví pártmunkásküfdöttség érkezett Baranyába Cseh és lengyel vendéghallgatók a résztvevők között Hamisítatlan továbbképzési idő, lógó esőfelhők fogadták tegnap délelőtt Siklóson a Pan­nónia ’74 részvevőit. A Tudo­mányos Ismeretterjesztő Társu­lat immár ötödször rendezi meg a szövetkezeti szakembe­rek magasszintű ismeretterjesz­tő tanfolyamát. Az idei Pan­nónia ’74-re több mint százöt­ven hazai termelőszövetkezeti, ÁFÉSZ, takarékszövetkezeti, ipari és építőipari szövetkezeti szakember jelentette be rész­vételét. A Pannónia ’74-ről az idén sem hiányoznak északi szomszédaink szövetkezeteinek- képviselői: a csehszlovák és legyei szakemberek vendég hallgatóként vesznek részt o tanfolyamon. Az augusztus 24-iq tartó elő­adássorozat megnyitóját a sik­lósi vár kongresszusi termében rendezték meg. A megnyitón részt vett Nagy Sándor, az MSZMP Baranya megyei vég­rehajtó bizottságának tagja, a MÉSZÖV megyei elnöke, Czen­te Cyu/a Baranya megye Ta­nácsának elnökhelyettese, dr. Pál József, az Országos Szövet­kezeti Tanács titkára, a SZÖ- VOSZ főosztályvezetője. Megnyitójában Czente Gyu­la, a Megyei Tanács elnökhe­lyettese méltatta a Pannónia ’74 , a szövetkezeti szakembe­rek évről évre megrendezett tanfolyamát. Mintegy ötven előadást hallgatott meg o ko­rábbi tafolyamokon részt vett több mint hatszáz hazai szak­ember és a hetven külföldi részvevő. A szövetkezeti szak­emberek eddiqj találkozói, de az idei is szorosan beleillik abba a tíz évre kidolgozott te­matikába, amely a legfonto­sabb szövetkezetpolitikai kérdé­seket öleli fel. Ebben az esz­tendőben a nevelés, az oktatás, a vezetőképzés és továbbkép­zés képezi a tanfolyam temati­kájának gerincét. Czente Gyula megnyitóját követően dr. Pál József, az Or­szágos Szövetkezeti Tanács tit­kóia, a 5Z0VO5Z főosztályve­zetője tartott előadást. Az elő­adó az OSZT és a SZÖVOSZ üdvözletét tolmácsolta a Pan­nónia '74 részvevőinek, majd a magyar szövetkezeti mozga­lom helyzetét elemezte, A magyar szövetkezeti moz­galom elvei tisztázottak, a szö­vetkezetek a párt szövetkezet- politikai irányelvei alapján működnek. A magyar szövetke­zetek ma már a nemzeti jöve­delem negyed részét állítják elő. Az általános fogyasztási és értékesítési szövetkezetek dinamikusan fejlődnek, s a ke­reskedelmi forgalom egyhar- madát bonyolítják le. Az építő­ipari szövetkezetek a hazai la­kás és egyéb beruházásoknak i mintegy húsz százalékát való- | sitiók meg, az ipari szövetkeze­tek termelése pedig meghalad­ja az állami üzemek termelésé­nek tizenöt százalékát. A központi szabályozó rend­szer módosítása, az életbe lé­pett szövetkezeti törvény kedve­zően hatott a szövetkezetek 1 fejlődésére. Azok évről évre 7 : —9 százalékkal növelik terme- j lésüket. A fogyasztási és érté- j késítési szövetkezetek árbevéte­le tavaly már meghaladta a hatvanmilliárd forintot, amely J nyolc százalékkal volt maga- ! sabb az 1972. évinél. A lakás- ! szövetkezetek kezelésében levő j lakások száma idén elérte a J százezret. Jól működnek a Io- I káskarbantartó szövetkezetek, s I egymás után alakulnak a 9°- i rázjsszövetkezetek, A mezögaz- ). dasógi termelőszövetkezetek i dinamikus fejlődésére jellemző, hogy tavaly 9 százalékkal nö­velték termelésüket. Végezetül a szövetkezetek korszerűsödő szervezeti keretei­ről beszélt, A megnyitót követően a Pannónia '74 részvevőit a sik­lósi „várkapitány", a helyi idegenforaalmi hivatal helyet­tes vezetője várlátogatásra in­vitálta. S. G,. Viktor Fjodorovics Dobriknak, az Ukrán Kommunista Párt Lvov Területi Bizottsága első titkárának vezetésével szovjet pártmunkásküldöttség érkezett hétfőn este Baranyába egy hetes baráti látogatásra A kül­döttség tagjai Annb Nyikolo- jevna Kovalj, a gorodokszj já­rási pártbizottság első titkára, Vaszilij Davidovics Marcsenko. a eservonpgrádi városi pártbi­zottság első titkára, Anatolij Dmitrijevics Fjodorov, a Ivoví „Elektron” Egyesülés pártbi­zottságának titkára és Nyikolaj Petrovics V erényiéin a Ivovi Villamosműszerek gyárának marósa. A szovjet vendégeket Pécsett dr. Nagy ^József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkára köszöntötte. Foga­dásukon részt vett Boci lócsef. a megyei pártbizottság titkára és Sebők Béla, a meqyeí párt- bizottság osztályvezetője, Vasöntödét építünk közösen Romániával EgySnmilködés a vegyiparban Vasárnap hazaérkezett Buka­restből dr. Timár Mátyásnak, o Minisztertanács elnökhelyettesé­nek vezetésével a Magyar—Ro­mán Gazdasági Együttműködé­si Vegyes Kormánybizottság XI. ülésszakán részt vett magyar kül­döttség. A delegáció tagjai vol­tak: dr. Gadó Ottó, az Orszá­gos Tervhivatal elnökhelyettese és Asztalos Lajos kohó- és gép­ipari miniszterhelyettes. A kül­döttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Ko­rom Mihály igazságügymiinszter. Ott volt Ion Cotot, a Román A Medicor Művet egyik legújabb konstrukcióin rendelését szerelték fel a Megyei Kórházba*.-t'ktionikus vezérlésű, diagnosztikai röntgen be- Foto; Kóródi Gábor. Szocialista Köztársaság magyar- országi nagykövete. Dr. Gadó Ottó, a Magyar— Román Gazdasági Együttműkö­dési Vegyes Kormánybizottság magyar tagozatának elnökhe­lyettese a következő nyilatkoza­tot adta. A XI. ülésszakon a felek meg­állapították, hogy az előző ülés­szak óta eltelt két év alatt több jelentős gazdasági megállapo­dás jött létre a két szomszédos baráti ország között, s folyama­tosan bővülnek az áruforgalmi kapcsolatok. A két ülésszak között hosszú- lejáratú megállapodásokat kö­töttek a vegyipar területén. Az egyik ilyen szerződés szerint o magyar fél úgynevezett C—5 frakciót szállít Romániába, ohol ebből polirzoprén kaucsukot ! gyártanak majd, — ez a termék ■ a magyar vegyiparnak is fontos nyersanyaga. Egy másik meg­állapodás a növényvédősze'ek szakosított gyártására vonatko­zik. A jelenlegi ülésszakon sé­dig a közúti jórmű-gumicbron- csok szakosított gyártásáról jött létre megá'iapodás. i— A mostani ülésszakon a bizottság két társelnöke pozití­van értékelte a két ország gaz­dasági kapcsolatainak fejlődé­sét, ugyanakkor mindketten hangsúlyozták, hogy jobban ki kell használni az együttműködés további lehetőségeit. Szó va arról, hogy a két fél közösen építene fel egy évi 50 000 tonna kooacitású vasöntödét Romá­niában, a termelést a két ország szükségleteinek megfelelően alakítanák. A tevőben bővülhet az együttműködés a különböző veqyipari ágazatokban, oéldául műszaki gumiáruk kölcsönös szállításával, gyógyszerek és kozmetikumok közös gyártásá­val. A kongresszusi verseny váltó­Világ proletárjai, egyesüljetek Dunántúlt nanio XXXI évfolyam, 221. szóm 1974. augusztus 13., kedd Ara: 80 fillér-TJ& Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Vezetők a munka- versenyben [Siklóson megnyílt a Pannónia 74

Next

/
Oldalképek
Tartalom