Dunántúli Napló, 1974. július (31. évfolyam, 178-208. szám)

1974-07-21 / 198. szám

Heti jegyzetünk Szenzációk nélkül Az olasz labdarúgóbajnokság szünidejében mindig az átiga­zolások jelentették a nagy szen­zációkat. Ilyenkor cseréltek egye­sületet a nagy csillagok — csil­lagászati összegekért. Mint a legutóbbi híradások arról be­számolnak, az idei átigazolási szezon szenzációk nélkül zajlott le. Még Gigi Riva sem kelt el a piacon, pedig a Cagliari sza­badlistára tette. Tavaly még bi­zonyára a legnagyobb összegű lelépést kaphatták volna az „isteni” Gigi-ért. Dehát változ­nak az idők. A világbajnokság­ról hazatért, vert olasz sereg klasszisai egyszeriben „elfekvő árukká” váltak. És úgy látszik rájöttek valamire Itáliában is... Nos igen, pontosan arra, hogy megújulni csak új szellemben, új emberekkel lehet. Egyáltalán kár lenne a ma­gyar labdarúgást az olasszal összehasonlítani. Hiszen ott adásvétel folyik, itt igazolási rendszer szabályozza a játéko­sok áramlását. Egy valami azon­ban közös: mindkét labdarúgás szeretne megújulni. És talán éppen ezért nálunk sem történt semmi szenzációs az átigazolási időszakban. Néhány, a váloga­tottból is ismert névtől eltekint­ve az alsóbb osztályokból igye­kezett valamennyi élvonalbeli csapat megerősíteni a sorait és felkészülni az „új életre”. Ebben a tényben van valami rendkívül biztató. Mégpedig az, hogy szinte egységesen ismerték fel mindenütt, a nagy és kis­csapatoknál egyaránt, hogy nem c nevekben rejlik az erő, hanem o tehetségekben, és azok szá­mára kell zöld utat biztosítani. Korábban persze sok vád hang­zott el, hogy az elsőosztáílyú csapatok kizsigerelik a kicsiket és minden valamirevaló játéko­sukat „elrabolják". Ügy tűnik, hogy az alsóbb osztályokban is tűnődtek azóta ezen, mert az Idei átigazolásokra az volt a jel­lemző, hogy „alul” sem támasz­tottak nehézségeket a játékosok feljebb jutása elé. Hadd említ- s ik meg itt a kaposváriakat, akik neheztelés nélkül kiadták Kisst a PMSC-nek. De említhet­nénk sok másik csapatot — Ba­ranyában o Komlót, Dárdai II. kiadásáért — akik felül tudtak emelkedni a klubérdekeken. Na­gyon jó dolog, hogy szinte min­denütt átérzik azt, hogy a jelen­legi élvonalat meg kell erősíteni o legtehetségesebb játékosok­kal, még olyan áldozatok árán is, hogy netán a kiadó egyesü­let néhány bajnoki pontja bánja a játékosa távozását Tegyük hozzá, hogy az NB l-es klubok Is jócskán „adtak le” játékoso­kat, akik már beleszagoltak az NB I. légkörébe és sok hasznot jelenthetnek az alacsonyabb osztályú egyesületeknél. Az ember még fel is sóhajt­hat, ,ha végignézi az igazolási listákat: bárha korábbon is minden évben ennyi új — és hasonló képességű ember került volna az élvonalba! Ma talán előrébb tartanánk néhány lé­péssel, Talán nem kellett volna a játékosuralom korszakát át­élnünk, talán mór új nevek sze­repelnének a válogatottak lis­táján ... A labdarúgásban az átigazo­lás kulcskérdés. Nem először feitegetjük ezt ezen a hasábon. Nálunk különösképpen nagyje­lentőségű. Gondoljunk csak, ar­ra, hogy a mi vezető egyesüle­teink nem szerepeltethetnek kül­földi sztárokat. De elvárjuk, hogy becsülettel állják meg a helyüket a nagy nemzetközi ku­pákban. Például olyan csapat ellen is, mint amilyen a Barce lona, amelyik a Cruyff mellé vett egy Neeskenst... Nekünk csak egy fegyverünk marad: a saját tehetségeinket tömöríteni. Mert tehetség, minden kétkedő nézet­tel szemben állíthatjuk ezt, van nálunk bőven. Csak azt utat kell megnyitni előttünk, ami sokáig csak félig volt nyitva. Természetesen azt, hogy az átigazolások valóban jól sike- rültek-e, azt majd a hamarosan sorra kerülő előkészületi mérkő­zések és majd a bajnokság mu­tatja meg. Túlzás lenne arra számítani, hogy most már min­dent megváltottunk, bizonyára nem tűnnek fel üstökösként „csodacsapatok”, de jónéhány új név egészen biztos hamaro­san közismert lesz. Ez is nyere­ség lesz, az egész magyar lab­darúgás nyeresége. És nagyon bízunk abban, hogy lesz jóné­hány új fiú, aki segít majd négy év múlva az Argentínába szóló tepülőjegy megváltásában is.,.. [Budapest rendezi az 1975. évi vívó-világbajnokságot VerheleíJen négyes A mohácsiak veretlen négyese. Eioi.öi: Sztárcsevics, Leber, Lakatos és Sende. Végre magyar siker született szombat délelőtt a grenoblei j vívó-világbajnokságon. Igaz, ; még nem a pástokon, hanem o | Nemzetközi ,Szövetség Végre­hajtó Bizottságának ülésén: Budapestnek ítélték az 1975. évi VB rendezési jogát. I A sportág nemzetközi vezér­karának tanácskozásán Kovács ; Pál, a Magyar Vívó Szövetség elnökségének tagja számolt be ' a budapesti előkészületekről, s ezt követően egyhangúan dön­töttek a magyar főváros mel- ! lett. Miközben szép sikert aratott a magyar sportdiplomácia, a pástok környékén gyakran hangzottak el a kérdések: mi történt a magyar kardvívókkal? Arra bizony senki sem számí­tott, hogy olyan világbajnoksá­gon, amelyen részt vesznek az egyéni versenyben a magyar kardozók, első ízben' nem jut egyikük sem a döntőbe. Szombat reggel, a világbaj­nokság negyedik napján, a harmadik számban kezdődtek meg a versenyek, mégpedig o tőr-csapatban. Huszonegy or­szág nevezett, az együtteseket hét csoportba osztották, s eze­í. Viktor Krovopuíkov (Szov­jetunió, 3 gy.), 3. Viktor Szigyak (Szovjet­unió, 3 gy.). 4. Irimiciuc (Románia, 3, gy)­5. Vinokurov (Szovjetunió, 2 gr )• 6. Valle (Franciaország, 1 gy.). Mai sportműsor Labdarúgás. Nyári toto Kupa mérkőzés: Móza-Szászvári Bá­nyász—PVSK, Szászvár, 16.00. Táncsics SE—Véménd, Kapos­vár, 16.00. Teke. Misina Kupa mérkőzé­sek. PMSC, újmecsekaljai csar­noka. A Pécsi Gázmű, a PMSC A, a PMSC B, a Szegedi AK. a Szegedi Vasutas és a Szegedi Építők férfi csapatainak rész­vételével. 7.00. Atlétika. Az országos felnőtt­bajnokság versenyei a legjobb Baranya megyei atléták részvé­telével, Budapest, Népstadion, 16,30. lég? föshácsi evezäs az ^fjísági vilásbaisfÉságra koszi! A Mohácsi TE ifjúsági férfi , kormányos nélküli négyese az j ifjúsági evezős világbajnokság- j ra készül. Ebben az évben ma­gyar hajótól még nem kaptak | ki a mohácsiak. Nyolc ifjúsági j versenyen indultak, mind a nyolcat megnyerték. Két alka­lommal juniorok között is rajt­hoz álltak és ott is győztek. A vidékbajnokságon csak Bled- ben kaptak ki. NSZK és olasz hajó szorította őket 3. helyre. Remek teljesítmény. A világ- bajnokság következik. Edzőjük, Szabó Károly készíti fel őket a versenyre. — Július 30-án indulunk az NSZK-ba, augusztus 2-ón és 3-án lesz a verseny. Ezt megelő­zően a fiúknak a legnagyobb hazai erőpróbán az országos if­júsági bajnokságon keli bizo­nyítaniuk. Augusztusban még három nagy versenyük lesz. A VB mellett Szófiában az ifjúsá­gi Barátság Kupa versenyen veszünk részt, idehaza a Duna Kupa és Tatán a lengyel—ma­gyar ifjúsági válogatott viadal. Szép feladat vár a négy mo­hácsi fiúra. Már harmadik hete táboroznak a mohácsi Duna parton a csónakházban. — Mindennap kétszer tartunk edzést — hallottuk az edzőtől. A fiúk napi edzésadagja 30 ki­lométer. A négy sportoló szorgalmá­val nincsen baj. Ha valamit elhatároznak, elvállalnak, ak­kor azt végrehajtják. Az idén már több mint 3000 kilométert eveztek. Az első ember a hajóban Sztórosevics János, 186 centimé­ter magas, 90 kiló, 1956-ban született, 1969-ben országos serdülő bajnokságot nyert, vil­lanyszerelő. — Amióta együtt evezünk, már sok nagy versenyen indul­tunk, de VB-n még nem jár­tunk. Léber László csak úgy mint három másik társa 1956-ban született, négy éve evez rend­Duncmtuli napló Az MSZMP Satanya megyal Bizottságának lapja Főszerkesztő Mitzki Ervin Főzzerkesztő-helyettesek: Báling iózset és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—26 áráig í0-053. 20 óra után 15-724 Kiadja 0 Baranya megyei Lapkiadó Váiialat Felelős kiadó: Biaun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7401 Pécs, Hunyadi ú» 11. sr Telelőn: 15-000. 15-726 15-852, 15-245. 15-244 Teles: 12-320 Pécsi Szikro Nyomda 7471 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Maqyor Posta Előfizethető O helyi postahivotalokná1 és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónap'O 20 Ft Indexszám: 25 054. szeresen, azt megelőzően átté­te volt. 1000 méteren az orszá­gos serdülő csúcsot ostromol­ta. 184 centiméter magas, 72 kiló. Esztergályos, — Nem bántam meg, hogy az evezést választottam. Nehéz sport, de nekem a legszebb. Lakatos Tamás festő. 1968 óta evez rendszeresen. 186 cen­timéter magas, 72 kiló. — Mi lesz a VB-n? — A döntőbe szeretnénk ke­rülni, ott pedig kiderül, mire vagyunk képesek. Bende Gábor esztergályos, ö is 1968-ban kezdett evezni, hal­latlan erő van benne. Képes magával ragadni társait. —.. Sokat, nagyon sokat ed­zőnk, de úgyérzem megérte. Magyar válogatottok lettünk, ez jó szereplésre kötelez bennün­ket. Predács Iván, o Mohács TE ügyvezeti elnöke, o mohácsi üzemek, vállalótok megértő tá­mogatásáról és segítségéről be­szélt, mely lehetővé tette, hogV a fiúk zavartalanul készülhes- | senek fel a versenyre. — A vállalatok megértik, ! hogy a fiúknak sokat, nagyon sokat kell edzeniük ehhez pe­dig idő kell. Csak valamivel jobb minőségű hajójuk lenne, j Bledben a mohácsiak irigy- ! kedve nézték az NSZK, az olasz evezősök nagyszerű hajóit. Ná­lunk 40 ezer forintba kerül egy közepes minőségű hajó, de 50 ezret is elkérnek egy igazán korszerű hajóért. — Nem mindegy, hogy e | nagy nemzetközi versenyeken milyen hajókkal állunk rajthoz I — mondotta Szabó Károly. Az : ilyen nagy viadalokon, egészén kis dolgokon sok minden mú- J lik. Ami bíztató, a fiúk jó íor- l mában vannak, nagyon készgl- j nek. Már oz is nagyon szép, i hogy idáig eljutottak. Hegyi István A PMSC kilenc új játékost igazolt 15 játékos más csapathoz távozik A hét elején lezárult oz ót- j igazolási időszak, és az MLSZ j eddig száz játékos klubcseré- j jéhez járult hozzá. PMSC: összesen 9 áj já­tékost igazolt, akik a követke­zők: Rótt, Dárdai Lajos (mind­kettő Véméndi TSZSK), Dárdai Pál (Komlói Bányász), Kiss (Ka­posvári Rákóczi), Máté II. (Bonyhádi Vasas), Papp (Pápai Textiles), Schulteisz, Zoltai (mindkettő Pécsi Steinmetz SE), Csurqó (Szondy SE). A Pécsi MSC o következő já­tékosokat engedte el: Telek, Jánosi, Kelemen a Véméndi TSZSK-ba, Oláh, Ling! a Kom­lói Bányászba, Rékási és Kon- I rád László a Kaposvári Rákó- j cziba, farkas és Bizderi a Pé- j esi Kinizsibe igazolt, Borovácz, valamint Staub Szigetvár csa­patába távozott. Dékány, Kál­mán a Pécsi Kesztyűgyárat, Tóth István o Dunaújvárosi Ko­hászt, Kovács Ferenc pedig a Békéscsabát választotta új | egyesületének. Ar alábbiakban ismertetjük j azokat az ismertebb játékoso- J kot, akik a többi NB l-es csa­pathoz kerültek átigazolással. : Ű. Dózsa: összesen 15 új já- J tékost igazolt, köztük ismer- | tebb labdarúgó Rothermel (Ta- ! tabánya) Juhász (MTK), Törő- I esik (BVSC). ■ L;! :, ‘ ,., - j Ferencváros: Pusztai (Bp. Honvéd), Szabó (Haladás), Si­pos (Telefongyár), Miklósi (Ti­pográfia). Bp. Honvéd: Páncsicr, (FTC). Bqrtos (Csepel), Weimper (Egyetértés), Dicső (Diósgyőr), Dienes (MTK) mellett még húsz (!) játékost igazolt. *TK: Siklási (Egyetértés), Pázmándi (Csepel), Pallagi, Lugosi (mindkettő Bp. Sparta­cus), Palicz (Volán) és még 14 labdarúgó. Vasas: Kü (Ferencváros), Bárányos (Dunaújváros), Pó­lyák (Leninváros), Huszárik (26-os ITSK), Szabó (BEAC), Császár (Bp. Sütőipar), Ba­logh (Budakeszi Petőfi), Csepel; Ruzsinszki, Lévay (Bp. Honvéd) és még hét lab­darúgó). Rába: Szintén sok játékost (összesen tizenhetet) igazolt alsóbb osztályokból. Egyetértés: Huszonnégy új játékos került o klubhoz, s köz­tük MTK-ból Kanász, Be- recz, továbbá Budavári, Bódi (Bp, Honvéd), Tóth István (Ú. Dózsa), Aspirány (Dorog). Békéscsaba: Pogács (ZTE), Kovács (Pécsi MSC), Harmati, Száz (Békéscsabai VTSK), ZTE: Bogáti (Videoton), An­toni, Ács (mindkettő Vasös). Haladás: Tizenhét labdarúgó került az egyesületbe, köztük Pálinkás (FTC), Szalay (ZTE). Tatabánya: Hegyi (0. Qó- zsa), Czaká (Bp. Honvéd) mel­lett méa 11 játékost igazolt Diósgyőr: Mortis, Borsodi (mindketten Özd), Tokár (Sá­toraljaújhely), Tóth (Miskolci ÉMTE), Kutasi (Szegedi VSE). Salgótarján; Tíz játékost iga- zcife. I í ken belül körmérkőzést vívtak. A magyarok első ellenfele o brazil válogatott volt, s minden megerőltetés nélkül 14:2 arányban győztek. * Az 1974. évi egyéni kardvivó világbajnok: Mario Aldo Mon­tano (Olaszország, 4 győzelem). I Úszás. Az országos bajnok­ságok versenyei o legjobb pé­csi úszók részvételével, Buda­pest, Sportuszoda, 16,00. öttusa. Az országos felnőtt- és junior bajnokságok versenyei. A PMSC versenyzők részvételé­vel. Lovaglás. Budapest, nem­zeti lovarda, 9.00. Áz NB III. délnyugati csoport őszi sorsolása 1. forduló: Vili. 4., 16.30 óra III. kér. TTVE—Siófok, Törekvés— Április 4. Gép., Lőrinci Fonó—Szi­f ietvár, Dunaújv. Építők—Kaposvári áncsics. Pénzügyőr—Kaposvári Va­sas, Bp. Építők—BVSC, Véménd— XV. kér. Növ. Olaj. Erdért-MEDOSZ | —Sashalom, Székesfehérvári MÁV— Máza-Szászvár, Pécsi VSK—Bp. Előre. ] II. forduló: Vili. 11., 16.30 óra Siófok—Pécsi VSK, Bp. E'őre—Szé­kesfehérvári MÁV. Máza-Szászvár— Erdért-MEDOSZ Sashalom—Véménd, XV. kér. Növ. Olaj—Bp. Építők, BVSC—Pénzügyőr, Kaposvári Vasas-i Dunaújv. Építők, Kaposvári Táncsics —Lőrinci Fonó, Szigetvár—Törekvés, Apr. 4. Gépgyár—Ili. kér. TTVE. lit. forduló: Vili. ti., 16.00 óra Siófok—Apr, 4. Gépgyár, III. kér. TTVE—Szigetvár, Törekvés—Kaposvári Táncsics, Lőrinci Fonó—Kaposvári Va­sas, Dunaújv. Építők—BVSC, Pénz­ügyőr—XV. kér. Növ. Oíqj, Bp. Épí­tők—Sashalom, Véménd—Máza­Szászvár, Erdért-MEDOSZ—Bp. Elő­re, Székesfehérvári MÁV—Pécsi VSK. IV. forduló: Vili. 21., 16.00 óra Szí eh érvárt MÁV—Siófok, Pécsi VSK—Erdért-MEDOSZ, Bp. Előre— Véménd, Máza Szászvár—Bp. Építők, Sashalom—Pénzügyőr, XV. kér. Növ. Olaj—Dunaújv. Építők, . BVSC—Lő­rinci Fonó, Kaposvári Vasas—Törek­vés, Kaposvári Táncsics—III. kér. TTVE, Szigetvár—Apr. 4. Gépgyár. V. forduló: Vili. 29., 16.00 óra Siófok—Szigetvár,. Apr. 4. Gépgyár —Kaposv. Táncsics, III. kér. TTVE— Kaposv. Vasas, Törekvés—BVSC, Lő­rinci Fonó—XV. kér. Növ. Olaj, Du­naújv. Építők—Sashalom, Pénzügyőr —Máza-Szászvár, Bp, Építők—Bp. Előre, Véménd—Pécsi VSK, Erdért- MEDOSZ—Srfehérvári MÁV, VI, ferduló: IX. 1., 15.30 óra Erdért-MEDOSZ—Siófok, Szfehór- várl MÁV—Véménd, Pécsi VSK—Bp. Építők, Bp. Előre—Pénzügyőr, Máza- Szászvár—Dunaújv. Építők, Sashalom —Lőrinci Fonó, XV. kér. Növ. Olaj —Törekvés. BVSC—III. kér. TTVE, Ka­posvári Vasas—-Apr. 4. Gépgyár, Ka­posvári Táncsics—Szigetvár. VII. forduló: IX, I., 15.30 óra Siófok—Kaposvári Táncsics, Sziget­vár—Kaposv. Vasas, Apr. 4. Gépgyár —BVSC. Hl. kér. TTVE—XV. kér. Növ. Olaj, Törekvés—Sashalom, Lőrinci Fonó—Máza-Szászvár, Dunaújv. Épí­tők—Bp. Előre, Pénzügyőr—Pécsi VSK, Bp. Építők—Szfehérvári MÁV, Véménd—Erdért-MEDOSZ. Vtft. forduló; DL ti., 19.30 óra Véménd—Siófok, Erdért-MEDOSZ- Bp. Építők, Szfehérvári MÁV—Pénz­ügyőr, Pécsi VSK—Dunaújv. Építők, Bp. Előre—Lőrinci Fonó, Máza-Szász­vár—Törekvés, Sashalom—ill. kér. TTVE. XV. kér. Növ. Olaj—Ap. 4. Gépgyár, BVSC—Szigetvár, Kapos­vári Vasas—Kaposvári Táncsics. IX. forduló: IX. 22., 15.00 óra Siófok—Kaposvári Vasas, Kaposvá­ri Táncsics—BVSC, Szigetvár—XV. kér. Növ. Olaj, Apr. 4. Gépgyár— Sashalom, III. leér. TTVE—Máza-Szász­vár, Törekvés—Bp. Előre, Lőrinci Fo­nó-Pécsi VSK. Dunaújv. Építők— Srfehérvári MÁV, Pénzügyőr—Erdért- MEDOSZ, Bp. Építők—Véménd, X. forduló: IX. 29., 15.00 óro Bp. Építők—Siófok, Véménd—Pénz- E*dér*-MEDÖSZ—Dunaújvárosi ' Építők, Szfehórvári MÁV—Lőrinci Fo­nó, Pécsi VSK—Törekvés, Bp. Előre— III. kér. TTVE, Máza-Szászvár—Apr. 4. Gépgyár, Sashalom—Szigetvár, XV, kér, Növ. Olaj—Kaposvári Tán­csics, BVSC—Kaposvári Vasas« XI. forduló: X. 6.* 14.00 óro Siófok—BVSC, Kaposvári Vasas— XV. kér. Növ. Olaj, Kaposvár? Tán­csics—Sashalom, Szigetvár—Máza- Szászvár, Áo*, 4. Gépgyár—Bp. Elő­re, Hl. kér. TTVE—Pécsi VSK, Törek­vés—Szfehérvári MÁV, Lőrinci Fonó— Erdért-MEDOSZ, Dunaújvárosi Épí­tők—Véménd, Pénzügyőr—Bp. Építők. XN. fordaló: X. 13., 14.00 óra Pénzügyőr—Siófok, Bp, Építők— Dunaújv. Építők, Véménd—Lőrinci Fonó, Erdért-MEDOSZ—Törekvés, Szfehérvári MÁV—III. kér. TTVE, Pé­csi VSK—Apr. 4. Gépgyár, Bp. Előre —Szigetvár, Máza-Szászvár—Kaposv, Táncsics, Sashalom—Kaposv. Vasas, XV. kor. Növ. Olaj—BVSC. XIII. forduló: X. 20., 13.30 óra Siófok—XV. kér. Növ. Olaj, BVSC— Sashalom, Kaposvári Vasas—Máza- Szászvár, Kaposvári Táncsics—Bp, Előre, Szigetvár—Pécsi VSK, Apr. 4. Gépgyár—Szfehérvári MÁV, III. kér. TTVE—Erdért-MEDOSZ, Törekvés- Véménd, Lőrinci Főné—Bp. Építők, Dunaújv. Építők—Pénzügyőr. Dunaújv. Építők—Siófok, Pénzügy- • őr—Lőrinci Fonó, Bp. Építők—Törek- í vés, Véménd—III. kér TTVE, Erdért- ; MEDOSZ—Apr, 4. Gépgyár, Szfehér- I vári MÁV—Szigetvár, Pécsi VSK— Kaposvári Táncsics, Bp. Előre—Ka­posvári Vasas, Máza-Szászvár—BVSC. Sashalom—XV. kér. Növ. Olaj. XV. forduló: Xf. 3., 1300 óro Siófok—Sashalom, XV. kér. Növ. Oíaj—Máza-Szászvár, BVSC—Bp. Előre, Kaposvári Vasas—Pécsi VSK, Kaposvári Táncsics—Székesfehérvári MÁV, Szigetvár-Erdért-MEDOSZ, Apr. 4. Gépgyár------Véménd, III. kér, TT VE—Bp. Építők, Törekvés—Pénz­ügyőr, Lőrinci Fonó—Dunaújvárosi Építők. XVI. forduló: XI. 10., 13.00 óra Lőrinci Fonó—Siófok, Dunaújvárosi Építők—Törekvés, Pénzügyőr—Hl. kér. TTVE, Bp. Építők—Apr. 4. Gépgyár, Véménd—Szigetvár, Erdért-MEDOSZ— Kaposvári Táncsics, Szfehérvári MÁV —Kaposvári Vasas, Pécsi VSK—BVSC. Bp. Előre—XV. kér. Növ. Olaj. Má? za- Szászvár—Sashalom, XVII. forduló: XI. 17., 13.90 órakar Siófok—Máza Szászvár, Sashalom— Bp. Előre. XV, kér. Növ. Olaj—Pé­csi VSK. BVSC—Szfehérvári MÁV. Kaposvári Vasas—Erdért-MEDOSZ, Kaposvári Táncsics—Véménd, Sziget­vár—Bp. Építők, Április 4. Gépgyár —Pénzügyőr, III. kér. TTVE—Duna­újvárosi Építők, Törekvés—Lőrinci Fonó, XVIII. forduló: XI. 24., 13.00 óra Törekvés—Siófok, Lőrinci Fonó—III. kér. TTVE, Dunaújvárosi Építők—Apr, 4. Gépgyár, Pénzügyőr—Szigetvár, Bp. Építők—Kaposvári Táncsics, Vé­ménd—Kaposvári Vasas, Erdért-ME­DOSZ—BVSC. Szfehérvári MÁV—XV. kér. Növ. Olaj, Pécsi VSK—Sasha­lom, Bp. Előre:—Máza-Szászvár. XIX. forduló: Xd. 1., 13.00 óra Siófok—Bp. Előre, Mázq-S?ászvar— Pécsi VSK, Sashalom—Srfehérvári MÁV, XV. kér. Növ. Olaj—Erdért- MEDOSZ, BVSC—Véménd, Kaposvári , Vasas—Bp. Építők. Kaposvári Tán­csics—Pénzügyőr, Szigetvár—Dunaújv, Építők, Api. 4. Gépgyár—Lőrinci Fonó, HL kér. TTVE—Törekvés,

Next

/
Oldalképek
Tartalom