Dunántúli Napló, 1974. július (31. évfolyam, 178-208. szám)
1974-07-27 / 204. szám
Dfe: SPORT Sakk Napirenden a labdarúgás Elnökségi ülést tarlóit a PMSC Edzőcsere az első csapatnál A Pécsi MSC pénteken dél- utón elnökségi ülést tartott, melyen részt vett Lukács János, a Pécs városi Pártbizottság titkára. Az elnökség elfogadta az egyesület első félévi munkájáról készített beszámolót, majd megvitatta a labdarúgó szakosztály helyzetét. A labdarúgó szakosztály társadalmi elnöke Berki József lett, a helyettes teendőit Bácsván János látja el. Vezetőedző dr. Dunai János, technikai vezető Bendes Tibor. A szakosztályvezetés további tagjai: Szekeres Ambrus, Nagy Albert, Kocsis Ernő, Kincses Tibor és Danka Imre. Az egyesületnek nem sikerült eredeti tervét megvalósítani az első csapat edzője személyét illetően. Garami József a jövőben is az ifjúsági csapatnál kíván tevékenykedni, így dr. Dunai János vezető edző segítője Kincses I. Nándor lesz. A kapusokkal Vass Ottó, a tartalékcsapattal Kovács József foglalkozik. * Elkészült az első csapat felkészülési programja. Ma délután az újmecsekaljai pályán a Komlói Bányász együttesével mérkőznek és a terv szerint több újonnan igazolt játékos is szóhoz jut. Kedden kezdődik a Balaton Kupa, ahol az első ellenfél a ZTE lesz és a mérkőzést Zalaegerszegen játsszák. A visz- szavágó időpontja augusztus 3. A következő mérkőzés időpontjai: augusztus 5 és 7. Augusztus 10-én Újvidékre utaznak a piros-feketék és az FK Növi Sad csapatával mérkőznek. Két nap múlvo érkeznek vissza Pécsre és 15-én máris újabb feladat vár a csapóra. Három mérkőzésből álló finnországi túrára utaznak. A bajnokság augusztus 31-én kezdődik, oz első ellenfél a DVTK együttese lesz Diósgyőrben. * Az MLSZ előírásának megte- lelően az új bajnoki évben az NB l-es csapatokban a iátétco- sok állandó számmal szerepelnek. A PMSC elkészítette a számozást, mely a következő: 1. Rapp, 2. Kincses, 3. Kocsis, 4. | Tóth, 5. Maurer, 6. Konrád, 7. j Kardos, 8. Juhász, 9. Bálint, 10. I Zombori, 11. Bencsik, 12. Dárdai P„ 13. Kiss, 14. Iványi 15. Hámori L., 16. Fábián, 17. Cser- neczky, 18. Dárdai L„ 19. Schul-' J teisz, 20. Katzírz, 21. Hámori I Gy., 22. Rótt. Motoros túratalálkozó Abaligeten A dél-dunántúli tájegységi motoros találkozót szombaton és vasárnap Abaligeten rendezi a PTTE motoros szakosztálya. A találkozó szombaton 15 órakor az ország különböző részeiből o motorosok ügyességi versenyével kezdődik, majd KRESZ vetélkedő következik. Vasárnap reggel 8 órpkor a rallye verseny 155 kilométeres útszakaszának vágnak neki a versenyzők. A motorosok Aba- liget. Remeterét, Arpádtető, Béta-akna, Zobákpuszta, Ma- gyaregregy, Komló, Sikonda, Magyarhertelend, Orfű, Abali- get útvonalon versenyeznek. A program vasárnap délután oz ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul. RÖVIDEN LABDARÚGÁS. Ma délután fél 3 órakor a Mohácsi Járási Labdarúgószövetség a járás labdarúgó vezetői részére értekezletet tart. Az elmúlt évi bajnokság értékelése után megtárgyalják az ősszel induló bajnoksággal kapcsolatos feladatokat. * KOSÁRLABDA. Az Európa_ Bajnokságra készülődő magyar női kosárlabda válogatott Budapesten az NDK válogatottjával játszotta utolsó hazai előkészületi mérkőzését. A magyar csapat jó játékkal 70:48 arányban győzött. A magyar válogatottban szerepelt a PVSK játékosa. Ver- bőcziné is, aki 8 kosarat dobott. * EVEZÉS. Csepelen a hét végén világbajnoki rendszerben bonyolítják le az országos férfi és női ifjúsági és serdülő evezős bajnokságok versenyeit. A legjobb mohácsi evezősök is rajthoz állnak, elsősorban a férfi ifjúsági kormányos négyestől várnak jó szereplést a mohácsiak. ★ ASZTALITENISZ. A PEAC versenyzői közül Szita, Béczi, Erdélyi nevei szerepelnek az év első felében megtartott versenyek alapján összeállított országos rangsoron. Az egyetemisták asztalitenisz szakosztályánál jó az utánpótlás, nemcsak a területi, de az országos versenyeken is eredményesen szerepeltek a tavaszi idényben a PEAC serdülő fiú asztaliteniszezői. * MODELLEZÉS. Szombathelyen az országos hajómodell bajnokságon a pécsiek végeredményben két országos bajnokságot, 2 második és kettő 3. helyet, valamint egy-egy negyedik és ötödik helyet szereztek. A 430 induló közül a pécsi Vönöczky volt a legeredményesebb versenyző, aki két első, és két második helyet ért el. A nem hivatalos pontversenyben Baranya 4. helyen végzett. 2 és 3 lángú gáziűihelyek, színes kivitelű o ajj! ályhák BŐ VÁLASZTÉKBAN KAPHATOK A SZENTLÓRINCI 3. SZ. VASBOLTBAN. Dunámon napio TÚRAAJÁNLATA A nyári időjárás ismét egy fürdési lehetőséggel összekötött túrára invitál bennünket. Egy könnyű, minimális hegymenetet igénylő szép gerinctúrát ajánlunk. Autóbusszal menjünk fel a Misina-tetöi végállomásig. Innen a sárga csík jelzésű turista- útón észak-nyugati irányban induljunk el, a Kis Tubes modern vonalú kilátója érintésével, a János kilátóig. Itt gyönyörködjünk az elénk táruló panorámában. Tiszta időben túránk végcélja, a Pécsi-tó is látható innen. Utunkat továbbra is a sárga csík jelzésen folytassuk, leereszkedünk a Lapis hoz, majd a műútról letérve, északi irányban, a Mecsek egyik markáns északdéli irányú, szinte vízszintes gerincén haladunk. Nemsokára érintjük Vágot-puszta kis települését, majd továbbra ugyancsak a sárga csíkon enyhe lejtőn, ligetes erdőn keresztül elérjük Bános községet. A község volt iskolájában a Pécsi Tervező Vállalat turista kulcsosháza található. Kétnapos túrázás esetén szálláslehetőség kínálkozik itt. A falu központjában levő kis térnél balra, délnyugati irányban (sárga csík jelzés) mintegy két kilométeres gyaloglás után Mecsekrákos főterén érjük el a Pécsi-tavat, ahol fürdési és étkezési lehetőséget találunk. Orfűről a menetrendszerinti autóbusszal juthatunk vissza Pécsre. A gyalogtúra távja kb. 13 km, menetidő kb 2 óra 40 perc. A túra útvonala vízben elég szegény, ajánlatos termoszban, kulacsban ivóvizet A hét vége sportműsora SZOMBAT, JÚLIUS 27, Tenisz, Országos vidékbajnok- sáq versenyei a pécsi versenyzők részvételével Nyíregyháza, 8.00. Atlétika. Megyei serdülő összetett bajnokság első napja PVSK-pálya, 15.00. Evezés. Országos női, férfi, ifjúsági és serdülő bajnokság versenyei 0 mohácsi evezősök részvételével. Csepel, 8.00. Kerékpár. Bükk Kupa első napja a PMSC versenyzőinek részvételével, Miskolc, 8.00. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés PMSC—Komlói Bányász, Üjmecsekalja, 17.00. VASARNAP, JÚLIUS 28. Tenisz. Országos vidék bajnok - sáq versenyei pécsi teniszezők részvételével, Nyíregyháza, 8.00. Atlétika. Megyei serdülő összetett bajnokság második napja, PVSK-pálya, 9.00. Evezés. Az országos női, férfi, ifjúsági és serdülő bajnokság versenyei mohácsi evezősök részvételével, Csepel, 9.00. Kerékpár. Bükk Kupa második napja PMSC versenyzők részvételével, Miskolc, 9.00, A közelmúltban befejeződött PMSC —Komlói Bányász Vjzös rendelésében lebonyolított t osztályú versenyt Balázs és Illés r „ iék, holtversenyben. Mindketten j PMSC II. osztályú versenyzői voitalc, s teljesítményükkel megszerezték az I. o. , minősítést. A következőkben e két • fiatal tehetség egy-egy győzelmét mutatjuk be. SPANYOL MEGNYITÁS ILLÉS—LADING 1. e4, e5, 2. Hf3, Hc6, 3. Fb5, aó. 4. Fa4. Hf6. 5. O-O. b5. 6. Fb3, Fe7, 7. Bel, dó, 8 c3, Fg4 (Szokásosabb 8. —. C—0. 9 h3, Ha5, 10. Fc2, c5, 11. d4, Vc7, 12. Hbd2 stb. folytatás. A Fg4 lépés 8. —, 0—0, 9. d4 után erős. pl. 9. —, Fg4, 10. d5, Ha5, 11. Fc2, có. 12. de:,; Vc7, 13. Hbd2, Hcó: 14. Hfl, Bad8. 15. He3, Fh5, 16. h3, d5, 17. Hd5:, Hd5: 18. ed:, f 5! sötét előnyével) 9. d3!, 0—0. 10. Hbd2, d5. 11. ed:, (Szerencsésebb 11 h3 pl. 11. —, Feó, 12. Hg5, vagy 11. —, Ff 3: 12. Hf3:, de . 13 de:, Vd1:, 14. Bd1 : majd 15. Fd5 gyalognyerés miatt világos jól áll) 11. —, Hd5: 12. h3, Feó. 13. He5:? (13. He4) 13. —, He5: 14. Be5: Fdó? (14. Hf4! 15. d4?. Fdó. 16. Be3, Vg5 sötét előnyével) 15. Bd5:, Fd5:, 16. Fd5:, 16. —. Fh2-f 17. Kh2: (Viláqos nyerése már csak idő kérdése) 17. —. Vd5-, • 18. Hf3, Vdó-f, 19. Khl. Bad8, 20. d4, Bfe8, 21. Fe3, c5. 22. Vd2, Vgó, 23. Bd1, Bd5, 24. Vd3, Vd3:, 25. Bd3:, hó, 26. Bd2, c4, 27. Kg1, g5, 28. Kf 1, Kg7, 29. He5, f5, 30. f4. Kf6, 31. Kf2, Be6, 32. b3, eb:, 33. ab:. Bd8, 34. c4. Bc8, 35. c5, Bee8, 36. b4, Ba8, 37. Hcó, Be4. 38. g3, 8ac8, 39. He5, Ba8, 40. Ba2, Keó, 41. Kf3, Kd5, 42. c6, Ba7, 43. Bc2, Bc7, 44. Hf7, g44-, 45. hg:, fg:-f, 46. Kf2, Be6, 47. Bc5+, Ke4, 48. d5. Bf6, 49. d6. Bf7:, 50. de: és világos nyert (1:0). SPANYOL MEGNYITÁS BALÁZS—KNEZEVIC5 1. e4, eb, 2. Hf3. Hcó, 3. Fb5. a6. 4. Fa 4, Hf6, 5. 0—0, b5, 6. Fb3. Fc5? (6. —, dó vaay 6. —, Fe7 kellett) 7. He5: !, He5:, 8. d4, Ve7 (8. —, Fdó, 9. de:, Fe5:, 10. f4) 9. de:, Fb7, 1C. Hc3, Vc5:, 11. Fe3, Ve7, 12. Fg5 (A változat vége. Világos lényegesen jobban óll.) 12. —, có (Más sem jobb) 13. Ffó:, Vfó:, 14. f4, Hc4, 15. e5? (15. Fc4:. de:, 16. e5, Ve7, 17, Vd4 gyorsan nyer) 15. —. Ve7, 16. He4, 0-0, (16. —. c5 jobb, bár 17. Bel, Fe4:, 18. Be4:, Ha5, 19. Fd5 után vllóaos jól áll) Vívó-Yilágbajnokság Döntőben a női tőrcsapat Rejtő Ildikó, aki Grenoble- ban szerepelt tizennegyedszer világbajnokságon, ismét bebizonyította kivételes klasszisát. A románok elleni elődöntőben vezéregyénisége volt a magyar csapotnak, négy győzelemmel járult hozzá a továbbjutáshoz, vagyis a döntőben való részvételhez. A románok kezdtek jobban, Pascu 4:3-ra leqyőzte Szolnokit, Gyulai pedig 4:2-re Bóbist. így 0:2 után Tordasi és Rejtő győzelmével csak eqyenlíteni sikerült (2:2), aztán a második „forduló" után 4:4 lett az állás, a harmadikban viszont 7:5-re elhúzott a magyar csapat. Rejtő Stahl ellen 4:2-re nyert, 8:3-re vezetett a csapat, s most már Bóbis is nagyon jól vívott, Arde- leanu ellen 4:3-ra nyert, s így o 9:5 meghozta a döntőbe jutást. Magyarország—Románia 9:5. Győzelmek: Rejtő (4), Bóbis és Szolnoki (2—2). Tordasi (1), illetve Gyulai és Pascu (2—2), Ardeleanu (1). A párbajtőr-csapatok befejezték csoportjukban a körmérkőzést. A magyarok a lengyelek elleni győzelemmel csoportelsőként jutottak tovább és a nyolcaddöntőben Angliával kerültek szembe. Kizárták a román kardcsapatot Magyarország bronzérmes 17. Fc4: be , 18. Hd6, BbB, 19 Vd4 Ve6, 20. Vc4;, Vc4:, 21. Hc4: ; fő, 22. Badl, Fc8, 23. b3, Kf7, 24 t q3, Ke7, 25. Bfel. f5, 26. Kf2, h5 27. 04, Bh8, 28. h4, g6, f. 29. Bd6 ' BgS 30. Ke3 Bb7, 3 d4, Ba7 32. Kc5, Kd8, 33. Hb6, Kc7, 34. a5 Kb8, 35. Bed1, Bc7, 36. Bfó (Világos bár lassan, de biztonságosan valósítja meg elképzelését. Gyorsabban nyert volna itt pl. 36. eó, de:, 37. Be8. Be8:, 38. Be8:, Kb7. 39. Bc8 :. Bc8:. 40. Hc8:, Kc8: 41. Kc6:) 36. —. Fb7. 37. Bddó, Fc8, 38. Bg6, Bq6:, 39. Bq6:, d6H , 40. ed:. Bh7, 41. Bq8, Kb7, 42. Bcé, 6g7, 43. d7, Bg3, 44. dSH-4- és víláaos nyert (1 :0) Koszorús Pál BIRKÓZÁS Király és Nagy győzelme Az észak-svédországi Haparandc ban megkezdődtek a junior birkózó Európa-bajnokság küzdelmei. A kötöttfogás első napi eredményeiről érkezett jelentések szerint két mogyar szereplését siker kisérte. A 90 kilogrammos súlycsoportban Király László 1:07 perc alatt két- vállra fektette a finn Tapnititinent, a nehézsúlyban pedig Nagy József 2:04 perc alatt győzött tussal a svéd Gustavsson ellen. A Nemzetközi Vívószövetség péntek délután bejelentette, hogy a Románia—Magyarország kardesapat-mérkőzés után végzett vizsgálatnál Alexandru Nilca román vívónál pozitív eredményt mutatott ki a dopping-ellenőrzés. A vizsgálatot Párizsban végezték el, s miután az első eredmény megérkezett, a románok fellebbezésére újabb vizsgálatot végeztek, ez is pözitív volt Ezért történt meg a kizárás, amely a vívósportban az első ilyen eset. Ezzel megváltozott a kardesa- pat-világbajnokság végső sorrendje. A Szovjetunió mögött a további helyezettek egy hellyel előbbre léptek, így Olaszország lett az ezüst-, Magyarország a bronzérmes. Arra vonatkozólag, hogy a hatodik helyet miként osztják meg, még nem hoztak döntést. A kardcsapat világbajnokság végeredménye tehát: 1. Szovjetunió, 2. Olaszország, 3. Magyarország, 4. Franciaország, 5. Kuba. A változással természetesen módosult a VB éremtáblázata és o nemzetek nagydíjáért folyó pontverseny is. Kemény diónak bizonyult az angol válogatott a magyar párbajtőrcsapat számára, de ugyanúgy, ahogy a női elődöntőben a románok ellen Rejtő Ildikó, itt Schmitt Pál mutatott kimagasló formát, és négy győzelmével döntően hozzájárult a sikerhez. Végeredményben a magyar válogatott 9:6 arányban győzött és ezzel bekerült a szombat regqeli negyeddöntőbe, ahol el | lenfele Svájc csapata lesz. Horváth. (U. Dózsa) a Magyar Népköztársaság 1974. évi felnőtt öttusabajnoka /zinház i rádió televízió Dunántúlt tlanlo Az MSZMP Baranyo megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főrzerkeszlő-helyettesek; Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráia »0-053 20 ára után 15-726 Kiadio a Baranyo megyei lapkiadó Vállalat Felelős kiar-o Biaun Károly Szer'tesztÖseg és kiadóhivatal 7601 °écs Hunyadi út 11. sz Teleton. 15-000, 15-726. 15-852 15-245, 15-264 Telex: 12-320 pécsi Szikro Nyomdo 7621 Pécs. Munkácsy Mihály u. 10 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti 3 Maqyar Posto Előfizethető o iie'v postahivataloknál es a kézbesítőknél Előfizetés» di| egy nónap'O 20 Pt Indexszám: 25 054 SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Nyári szünet! MOZI Park: Koncert szólópisztolyra (4, r*7, f9) Park: Kert: Felszarvazzák őfelségét (•) . Petőfi: Anno és a farkasok (4, 6, 8) Kossuth: Anno és a farkasok (10, 12), Koncert szólópisztolyra (n3, f5), Meghívó szombat délutánra (hn7, hn9) Fekete Gyémánt: Merénylők (6). Jó- szerencsét: Solaris. I—II. (5), Rákóczi: La Mancha lovagja (5, 7), Május 1.: Zeppelin (f6), Harkány: Féltékenység és orvostudomány (f8), Komló, Május 1.: Majd én megmutatom (4), Az audiencia (6, 8), Mohács: Ordasok között (6, 8), Sellye: A nagy zsákmány (8), Siklós: Égy különös szerelem (8), Szigetvár: így látták ók (8). Pannónia Bér: Éjféltől Mini-varieté. Nyitva: 22—04 óráig. Olympia Bár: „Szamuráj show". Nyitva: 22—04 óráig. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.45: Turistáknak. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: A lengyel kultúra hete. Epizódok a régi lengyel zene történetéből (ism.). 9.45: Operaáriák, 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: A lengyel kultúra hete. Arcképvázlat Adam Mickiewiczről (ism.). 10.50: Zenekari muzsika. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva .. . 12.45: Melódiakoktél. 14.05: Tézisek a nagyvárosról. II. 14.15: Kóruspódium. A Magyar Néphadsereg Kinizsi énekkara énekel. 14.25: Új zenei újság. 15.00: Hirék. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Slágermű« zeum (ism.). 15.55: Reklám. 16.00: 168 óra. Közben: 17.00—17.05: Hírek. Időjárás. 17.30: A lengyel kultúra hete. Ródiószínház. Lépcsők. 17.59: Schubert: VII. szimfónia. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Jelentés a grenoble-i vívó világbajnokságról és a Tungsram Kupa vízilabdatornáról. 19.40: My fair Lady. Részletek Loewe zenés játékából. 20.09: Mi újság? Az Újvidéki Rádió és a Magyar Rádió közös szórakoztató műsora a 6-os stúdióból. 21.29: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: A beat ked- [ velőinek (ism.). 23.05: Századunk zenéjéből. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10— 1.58: Melódiakoktél. Közben: 0.55— 1.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben: 7.50: Múzeumi híradó, 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Radnai István: Honvédtáborban. 8.11: Boross Jolán, Solti Károly és Zala Tóth Erzsébet énekel, Bicskei Géza cimbalmozik (ism.). 9.00: Hírek. 9.03: Pompadour. Részletek Fali operettjéből, 9.44: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. Közben: 10.00. 11.00, 12.00: Magyar nyelvű hírek. 11.45—11.50: Néhány szó zene közben. 12.03: A pikk dáma. Részletek Csajkovszkij operájából. 12.50: „Jelképek erdején ót. . (ism.). 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Hangszerszólók. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Napraforgó. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.00: Orvosi tanácsok (ism.). 15.05: Mozart: D-dúr zonqo rave rsey. K. 175. 15.27: „Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél . . .” 15.57: Műsorismertetés. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05: Verbunkosok. katonodalok. 16.28: A hét műsorából (ism.). 17.12: S^ort, táncdal. könnyűzene. Körvetítés a vívó viláqbajnoksáaról, Gre- nob!e-ból. Párbajtőr csaoat döntő. 19.18: Chopin: Néqy ballada. 19.50: Jó estét, gyerekek I 20.00: Hírek. Időjárás. 20.10: öt perc sport 20.15: Új könyvek. 20.18: A főszerepben: Jussi Björling. Verdi: A trubadúr. Négyfelvonásos opera. 22.31: Népi zenekarok műsorából. 23.00; Hírek. Időjárás. 23.15: A lengyel kultúra hete. Tánczene Varsóból. 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. 3. MOSOK 12.00: Déff krónika. 12.20: Műsor- ismertetés. 12.23: Zenekari muzsika. 14.00: Holnap közvetítjük . . . 14.20: A titkos házasság. Részletek Cimaro- sa operájából. 15.14: Kurtág György— Bálint István: Négy capriccio. 15.15: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Délutáni hangverseny. Közben: 16.00—16.05: Hírek. Időjárás. 16.50: ötórai tea, 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Don Juan kővendége. Puskin egyfelvoná- sosának rádióváltozata (ism.). 18.47: Évfordulók nyomában. 19.17: Mozart összes szimfóniái. VI. A Berlini Filharmonikus Zenekar játszik. 20.23: Art Blakey együttese játszik. 20.57: Új lemezeinkből. 21.35: Rendezte: Rácz György. Élők, holtak és félhoí- tak, 23.00; Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek 17.05: A beat kedvelőinek. Dám László műsora 17.45: Ismerőseink közelről. Vértessy Sándorral beszélget Tiszay László 18.00: Hírek, tudósítások 18.10: Operakórusok 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor Hallgatóink kérésére. Zene. — Baranyán át. összeállítás. — Szórakoztató zene. 10.15: Német nyelvű műsor Zenés szombat este. Közben: A hét krónikája, Neue Zeitung előzetes és a jövő hét műsorából 20.00: Műsorzárás, 10.20: Parasztok. Lemgyel filmsorozat X. rész: Boryna halála (isim., színes) 11.10: A költő felel. 30 év magyar költészetének tárlata. III, Mit rejt e térkép (ism.) 11*55: Szívesen hallgattuk .... 1971 dalai 4 12.25—12.50: Korszerű háztáji. Riportműsor (ism.) 14.57: Műsorismertetés 15.00: Zenés ajándékkosár. Hitetvízró- átvétel az NDK Televízió szó- i rakoztató műsorából ' j 15.55: „Nekem szülőhazám . l ! 16.15: Hírek j 16.20: Reldámműsor 16.30: Magyarország—Egyes Ott Afférnak vízilabda-mérkőzés e Tungsram Kupáért 17.30: Műhely. Különkiadás 18.00: Vívó VB. Párpajtőr esopert*-- döntő (színes) 19.05: A kacsacsőrű emlős. Ausztrál ismeretterjesztő rövidfiira 19.15: Cicavízió 19.30: Tv-híradó 20.00: Az én kabarém. KeMéf Dezső műsora. Különleges Színész- múzeum, III. 21.05: Balettcipő. Kun Zsuzsa műsora. III. rész. (színes) 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás 22.10—23.35: Greta Gorbo-sorozot. Színes fátyol. Amerikai film (1934) JUGOSZLÁV TV j 18.15: Sibenik: Gyermelcfesztivóf (fel- I vételről). 19.15: Mit csináljunk vasár- J nap — humoros adás. 20.30: Egy ju- , goszláv játékfilm. 22.00: Találkozó- 1 sok — szórakortató-zenei adás. 23.10: Ivó Lotka Kalinski: Matija Gubec, Opera, MAGYAR TV 9.30: Műsorismertetés I .9.31; Tízen Túiick Társasága 2. MŰSOR ‘ 50.30: Rosszakarók — Tv-drámo. 21.10: I Dokumentumok az időben. 21.40: Hét i tenget. i