Dunántúli Napló, 1974. július (31. évfolyam, 178-208. szám)
1974-07-25 / 202. szám
Edzőrrerkőzés ! Mennyit kereshet egy edző? A Sportiskola kerékpárosai : *,.>11». ii * < PMSC—Szigetvári VSSZE 3;0 0:0) Szigetvár, 800 néző. Vezette; Kozma. A pécsi csapot első előkészületi mérkőzésén o következő összeállításban játszott: Raop — Kincses (Iványi), Kocsis, Maurer, Tóth — Bálint (Dárdai P.), Konród, Zom- bori — Kardos. Juhász (Kiss), Bencsik. Nagy mezőnyfölény ellenére aránylag kevés gólt szerzett a PMSC, mert csatár- iátéka kissé körü!márt''ss és lassú volt. A sziqehiíri együttes remek edzg'ársnak b'rgiyult, de csatárai túlságosan tisztel— ‘ék a pécsiek rutino- »'IVrnát. A gó'okat Zombori Bencsik és Kardos szerezték. Dunai János dr, edző a végén azf mondotta: végeredményben e'égedett "aavok a látottakkal, hiszen 'lélelőtt komoly edzésünk volt és most itt Szigetvárott kétszer is volt oh'an hús’nerce a csa- natnok. amely a íol»a'”!i'os 'á- ,ék szempontjából bíztató volt. A labdarúgás időszerű kérdései Budapestre várják a FIFA elnökét gyorsasági edzést végeznek a Sportiskola kerékpárosai az újhegyi pályán. Foto: Bognál J. 3 csoportban 50 versenyző — Tehetséges fiatalok Dévai Andor 31 pontja Délutánonként fehér sapkás, színes mezes, versenykerékpáros gyerekek „rajzanak” ki a pécsújhegyi volt Bányász-pályától a hatos útra. Edzenek a Sportiskola kerékpárosai. Ilyenkor nyáron van a nagy készülődés a fontos őszi pontszerző versenyekre: minden percet ki cell használni. 18 fő nemrég jött haza az orfűi edzőtáborból. Az országos négyes csapat- bajnokság Budapesten, az országos hosszútávú bajnokság Fonyódon lesz és ezen a két erőpróbán kívül még több versenyen kell helytállniuk az őszszel a fiatal kerékpárosoknak. A legtehetségesebbek: Török, Lóki, Cálosi, Szabó, Ber- nóth, Sülé, Illés és Karácsonyi tavasszal is rendre ott végeztek az országos versenyek élmezőnyében, Raffai, (aki azóta már, 15 éves korában abbahagyta a versenyzést!) áprilisban a Sió Kupán lett első: ugyanitt lett 3. Gálosi, 4. Szabó. A háztömbkörüli kritérium bajnokságon Török és Lóki vitte a „főszerepet”, Török első lett a második napi versenyen, első nap 4. lett Lóki egy 2. és egy 3. helyet szerzett. Folytathatnánk még a sort a Dózsa Kupával vagy a nagykanizsai területi csapatbajnoksággal: a pécsiek mindenhol jól szerepeltek. Mintegy ötven főből áll a versenyző létszám. A legfiatalabbak edzője a régi, neves kerékpáros szakember, Dévai Andor. Az „oktató bácsi” — így hívják a gyerekek — már túl van a hatodik x-en, de ma is felszáll negyven éve csináltatott kerékpárjára és viszi a gyerekeket a daindoli kaptatóra, a sörgyári emelkedőkre. Elméleti képzés is van: Dévai bácsi híres 31 kérdésére minden „lurkónak" fújni kell a választ. Ez a „teszt-lap”, magában foglalja a versenyzés ös{Evezés Nemzetközi Duna Kupa Mohácson Két jugoszláv és 14 magyar egyesület evezősei a rajtnál Nagy versenyre készülődnek a mohácsiak. Augusztus 18., 19. és 20-án a Duna-partj város lesz a színhelye az evezősök Nemzetközi Duna Kupa versenyének. Eszéki és vukovári evezősök mellett 14 magyar, köztük számos fővárosi egyesület küldi el evezőseit Mohácsra. 50 versenyszámot bonyolítanak le a háromnapos versenyen. A férfi és a női felnőttek mellett az ifjúságiak és serdülők is versenylehetőséghez jutnak. Rangos versenynek ígérkezik a Duna Kupa. A. vidékbajnak- sáq mellett a sportág legnagyobb vidéki eseményeként tartják számon már évek óta. A mohácsiak nagy igyekezettel kezdtek a rendezéshez. Közel 400 versenyző részére kell három napon keresztül szállást és ékezést biztosítani. A tervek szerint a vendégsportolókat a középiskolás kollégiumban, a Farostlemezgyár nyári üdülőjében helyezik el és a Béke étterem biztosítja ellátásukat. A megnyitót ünnepélyes külsőségek között bonyolítják le, jugoszláv és mogyar evezősök sportfelszerelésben a város főterére vonulnak, oho| a város vezetői köszöntik őket A díjkiosztást és a záróünnepséget ugyancsak ünnepélyes keretek között tartják. Legjobban szereplő evezősök részére a mohácsi vállalatok ajánlottak fel tiszteletdíjat A mohácsi evezősök ebben az évben jő eredményeket értek el, három vidékbajnokságot nyertek. Remélhető, hogy a Nemzetközi Duna Kupa viadalon újabb sikereket érnek el az MTE versenyzői. I szes alapkövetelményeit, a helyes testtartástól kezdve a szélirány okos kihasználásáig. A KRESZ ismerete is kötelező, anélkül ki sem mehetnek az pr- szágútra a gyerekek. Nem is akárhogy tudják: o tavalyi vá- j rosi KRESZ vetélkedőt a legif- I jobb kerékpárosok nyerték. Az I úttörők edzője, Rajnai György, S a közelmúlt sokszoros bajnok versenyzője, a serdülőkkel Ho- ' mányi Árpád foglalkozik, á a „beteg kerékpárok orvosa" is. Az olapokat elsajátított gyerekek az ő irányításukkal kerülnek a „mélyvízbe" és érik el sorra a jobbnál-jobb eredményeket. Persze, vannak nehézségek, amik hátráltatják a szakosztály működését. Gyenge minőségűek o kerékpárok és a gumik. Egy kerékpár 3250 Ft, és sok közülük egy év olott tönkremegy. Jelenleg Lőrinc József, a PMSC és a Sportiskola kerékpárosainak a szakosztályvezetője, intézője és még ki tudja, milyen szerepkört kénytelen ellátni. Egy ember csak egy ember, bármilyen lelkesen és szakértelemmel is végzi a feladatát Ezért aztán néha kicsit magára van maradva o szakosztály. Nincs megoldva a versenyzők és a kerékpárok szállítása és kísérése sem. Nagyon jó lenne — bármilyen költséges is _ ha a kerékpárosok a nagy versenyekre mikrobusszal utazhatnának, ez megoldaná ezeket a problémákat B. Cs. Kirrsnrsnlás úslfssliíks A hírüavnökségek a keddi zürichi UEFA kupa sorsolásokról azt jelentették, hogy a BEK-ben 15 mérkőzés lesz, köztük a Bayern München (nyugatnémet)—Magdeburg (NDK) találkozó. Barcs Sándor, az UEFA alel- nöke, aki részt vett a sorsoláson, hazaérkezése után „javította” a hírt, s a következőket mondotta: — Az ide1 BEK-re csak 30 csapat nevezett. Hogy a következő fordulóra páros legyen a létszám, két csapatot ki kellett emelni. „Szabadnapos” lett a BEK-védő Bayern München és nem játszik az első fordulóban a KEK tavalyi győztese, a Magdeburg sem. A tévedést, mérkőzésük felvételét a programba az okozhatta, hogy o két együttes valószínűleg — megegyezésük szerinti időpontokban — a szuperkupáért játszik. Ez azonban egyenlőre még kérdéses, a két csapat vezetői folytatják a tárgyalást Magyarország — Bulgária UEFA-selejtező Szerdán délután Zürichben az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elkészítette az 1975. évi svájci UEFA torna selejtezőinek a beosztását. Magyarország ifjúsági válogatottjának az ötödik csoportban Bulgária lesz az ellenfele. Az OTSH szokáSös heti sajtó- tájékoztatóján az MLSZ számolt be a sportág jelenlegi helyzetéről. Az újjászervezett MLSZ alakulásakor kitűzött feladatokat teljesítette. Az MLSZ ismertette az érdekeltekkel az OTSH állásfoglalását, mely többségében megértésre talált. Az MLSZ különböző bizottságai megfelelően végzik munkájukat. A közelmúltban két újabb bizottságot is létrehoztak. Az egyik az edzők érdekvédelmével foglalkozik, a másik a labdarúgás különböző, a jövőt meghatározó kérdéseit vizsgálja. Átszervezték a bajnokságot, csökkent az N3-s csapatok száma. A szakmák közül a vasioarnak van a legtöbb NB-s csapata, szám szerint 21, utána a vasutasok következnek 14, a bányászok 13 együttessel. A területi csapatok (ide tartozik o PMSC) szama 10 az NB-ben. Eredménynek tűnik a bajnoki rend rögzítése. A jövőben a túraidőszak nem zavarja a bajnokság menetét. A csapatok — a Tatabánya, DVTK és Videoton kivételével — hozzájárultak ahhoz, hogy mérkőzéseiket szombaton játsszák. Ez a rendelkezés az alsóbb osztályban szereplő csapatok érdekeit szolgálja. A bainokok tornája és a különböző kupák lehetővé teszik a csapatoknak a jó felkészülést. A már ismert augusztusi labdarúgó-műsor a 19—20-i nemzetközi tornával bővül, amelyen a Rába ETO, a Ferencváros, a Mönchengladbach és valószínűleg a Magdeburg vagy egy bolgár csapat vesz részt. Az MLSZ követelményrendszert határozott meg a klubokkal szemben. A fizikai teljesítményrendszer szabályozóinak végrehajtását az MLSZ ellenőrzi. A labdarúgás alapjainak ki- szélesítésére is születtek intézkedések. Az utánpótlás birtosí- táa érdekében nogyobb játéklehetőséget kell biztosítani a fiataloknak. Korosztályonként kell felmérni a helyzetet és jobban ki kell használni a nyári szünetet a legfiatalabbak foglalkoztatására. Az ősztől egyébként már országos jellegű lesz az ifjúsági bajnokság. Rendezték az edzők fizetését és öszt/nzését. Egy szakedző legmagasabb havi bére NB I- ben 7000 forint lehet. Ehhez ion a vezetőedzői pótlék, mely 2500 forint. A mesteredzőknek meg I 1500 forint pótlék jár. (Jelenleg I hárman vannak az NB l-ben.) Ezen kívül csapata szereplésé- j tői függően (bajnoki helyezés, kupaszereplés, nevelés, csapat- 2pí*és, szakosztályi munka) évi jövedelmének ötven százalékát kaphatja kiegészítésként. Szeptember 1-től o játékosok fizetését és jövedelmét is rendezik. Rendszereződött a szakosztályok munkája. A vezetőedző lett a teljes jogú felelős, akivel mellérendeltségi állapotban dolgozik a technikai vezető. A szakosztály elnöke és a szakosztályvezetés tagjai továbbra is társadalmi munkások lesznek. Új átigazolási szabályzatot hoztak létre, mely a közelmúltban napvilágot látott. Rendezték a játékvezetői díjakat is, és az őszi fordulótól a küldést csak 48 órával a mérkőzés előtt ismerik meg a csapatok. Nem kerül bevezetésre a sárga lap, érvényben ma'adnak továbbra is a már alkalmazott rende'ke- zések. Az MLSZ illetékesei mór nemzetközi téren is kifejtettek munkát, részt vettek a FIFA és az UEFA kongresszusán. Októberben Budapestre várják Joao Havalangét, a FIFA elnökét. Az UEFA technikai bizottságába bekerült Baráti Lajos, a rádiós és tv bizottságba Szepesi György. Az MLSZ javaslatot tett a Duna Kupa kiírására. Megegyezés jött létre az OTSH, valamint a rádió és a tv között Ősztől csak bizonyos számú egyenes közvetítések lesznek a tv-ben és megszűnik a rádió körkapcsolásos műsora, fordulónként mindössze egy vogy két mérkőzést közvetítenek. Lázár Lajos E HETI totótippjeink 1. SZVSE-MiUok 2. Cegléd S*. MÁV 3. S. Teztiles—Gy. Dézsa 4. S.-újhely—Leninváros 5. B. Volán—Rudabánya 6. III. kér.—Székes. MÁV 7. Esxtergonv—KOMSP 8. Kisvárda—Nyiregyházo 9. DMTE—H. Vasas 10. Véménd—PVSK 11. Vác—ELGfP 12. AURAS—Kisterenye 13. B. YTSK—Gyula + 1 14. Sashalom—Növényolaj Hétfői Miiek 1 x 1 x Magyar Nemzet x 1 2 V 1 T 1 X 1 1 M 1 2 z 1 1 X Népsport i 1 2 Dunántúli Napló 1 x 1 x 1 1 x 2 RÖVIDEN KÉZILABDA. Pénteken kezdődnek Fonyódon a Balaton Kupa mérkőzések. Pécsről az országos ifjúsági kupa döntőjére készülődő PMSC férfi ifjúsági és a Porcelángyár női csapata vesz részt a mérkőzéseken. Komlóról a Bányász férfi csapata nevezett a Balaton Kupára. A PMSC női együttese augusztus 2—5 között Veszprémben nemzetközi tornán vesz részt. ELNÖKSÉGI UIES. Július 26-őn, pénteken du. elnökségi ülést tart a PMSC. melyen a klub első félévi munkája mellett a labdarúgó szakosztály tevékenységét értékelik és megvitatják az első félévi gazdálkodásról szóló jelentést. ÖTTUSA. Az országos Junior bajnokságon nem kíséri siker a pécsiek szereplését. Már az első számban, a lovaglásban elvesztették minden reményüket a jó szereplést illetően, Sápi, Cserna és Nyitrai igen gyenge lovat kaptak. Sápi, Cserna nem szereztek pontot, és így nagy hátránnyal küzdötték végig a bajnokságot, Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Bizottságának lapjo Főszerkesztő Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráic 10-053. 20 óro után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalót Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiodóhlvotoL 7601 Pécs, Hunyadi út 11. tu Telefon: 15-000. 15-726 15*52 15-245. 15-264 Telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti o Magyoi Posta Előfizethető O helyi postahivotolokná* és o kézbesítőknél Előfizetési díj egy nónap'O 20 ft Indexszám: 25 054 /zinhaz mTYJl színház mu/or Színház; Nyári szánét! ♦ Pannónia Bár: Éjféltől Mini-varieté. Nyitva; 22—04 óráig. Olympia Bár: „Szamuráj show’*. Nyitva: 22—04 óráig. MOZI Park: Koncert szólópisztolyra (4, »7, Pqrk Kert: Felszarvazzák őfelségét (8). (Rossz idő esetén o Kertmozi műsora fél 9 órakor a teremben l) Kossuth,:, Meghívó szombat délutánra (10, 12, hn7, hn9), Koncert szólópisz- tólyro (fél 3.. fél 5) Petőfi: Anna és a farkasok (4, 6, 8) Fekete Gyémánt: Ordasok között (6), Jószerencsét: Egy különös szerelem (5, 7), Rákóczi: Jog az ugrásra (5, 7), Május t.; Merénylők (fó). Bóly: Jó estét, mrs. Campbell (8). Harkány: özvegy Coudercné (f8), Kom'ó, Május 1.: Majd én megmutatom (4), Az audiencia (6, 8), Komló, Zrínyi: Lázadás a Bountyn. I—II, (4), Mohács: így látták ők (6, 8), Sásd: A bíbormadár. I—II. (f8). Sellye: Féltékenység és orvostudomány (8), Siklós: Solaris, I—II. (5, 8), Szigetvár: Lo Mancha lovagja (8). KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggeltI A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.35: Filmszemle. 7.45: Orvosi tanácsok. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Sánta Ferenc népi zenekara játszik, Csőr József nótákat énekel. 9.00: Monda és valóság. II. A „kutyofojű tatárok” (ism.). 9.25: Sándor Judit és Bende Zsolt énekel. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: A Senki szigeti nagy kaland. Borbély László ródiójótéka folytatásokban. VI. rész (ism.). 10.32: Beetho- ven-rmhrat 11.14; Gondolat A Rádió ! irodalmi lapja (ism.). 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. 14.05: Hét bagoly. Krúdy Gyula regényének rádtóváítozata. VI. rész: A bolond báró lelke (ism.). 14.31: Magyar előadóművészek felvételeiből, 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Zengjen dalunk! 15.40: A lengyel kultúra hete. Színház, film — és a néző. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világ- gazdaság hírei. 16.05: Ferencz Éva, és Lukács Huba népdalokat énekel, Daróczy Jenő gitározik. 16.30: Művelődés és szociológia. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Kéler Béla: Francia vigjátéknyitány. 17.15: A magunk érdekében, a magunk védelmében. Tiltott munkahelyek. 17.40: Pablo Casals gordonkázik. 18.08: így történtl Irodalmi műsor Kuba nemzeti ünnepe alkalmából. 18.48: Miért igen — miért nem? 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Jelentés az országos öttusa-bajnokságról és a Tungsram Kupa vízilabdatornáról. 19.35: Kritikusok fóruma. 19.45: Kocsár Miklós: Nogyrédei lakodalmas. 20.02: A lengyel kultúra hete. Varsói könnyűzenei magazin. 21.02: Hírek. 21.05: Adottsáqok, lehetőségek. 21.25: Lemezek közt válogatva . . . 22.00: Hírek. Időiárós. Kb. 22.15: Jelentés Grenoble-ból, a vívó viláqbajnokságról. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Nóták. 23.03: A len- qyel kultúra hete. A k'rsértetkastély. Részletek Moniuszko oDerájából. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—0.25: Hawaii rózsája. Részletek Ábrahám Pál—Harmath Imre operettjéből, PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Bach: Musikalisches Opfer. 9.00: Hírek. 9.03: A lengyel kultúra hete. Zbigniew Namyslowski és együttese játszik. 9.39: Menteni a menthetőt. 10.00: 7enés műsor iidű'őknek. Közben: 10.00, 11.«0. 12.00: Maavor, 10.30: Német, 11.05: Angol, 11.30: Orosz nyelvű hírek. 11.45—11.50: Néhány szó zene körben. 12.03: Szimfonikus zene. Körben: 12.43: Miskolci stúdiónk jelentkezik, 13.00— 13.08: Hírek. Időjárás. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14;00: Ifjúsági randevú — kettőtől ötig . . . Közben: 14.30, 15.30, 16.30: Hírek. 16.33— 16.36: Műsorismertetés. 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben! Az Ifjúsági Rádió sportdélutánja. Közben: 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hírek Időjárás. 18.10: Csak fiataloknakI 19.10: Reklám. 19.13: Grabócz Miklós ei- gónydól feldolgozásaiból. 19.34: Aggteleki séta. 19.54: Jó estét, gyerekek 1 20.00: Esti krónika. II. 20.25: ŰJ könyvek. 20.28: Közvetítés a Győri Kisfaludy Színházból. Trónörökös. Pa- dlsák Mihály színműve. 22.38: Kórus- muzsika. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: Könnyűzene Vükén György szerzeményeiből. 23.45: Kotlári Olga yirág- énekeket énekel, Béres János furulyázik. 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. Z MOSOR 15.5S: Kapcsoljuk ■ Bayreuth: Festspielhaust. Wagner: Trisztán és Izolda: Háramfelvonásos zenedráma. Közben: Kb. 17.20-18.00: Rendezte: Rácz György. Csodálatos emberkék (ism.). Kb. 18.00—18.10: Hírek. Időjárás. Kb. 19.35—20.22: Mint oldott kéve. Jelenetek Sárközi György regényéből. Kb. 20.22—20.25: Hírek. Kb. 21.50: Dzsesszfelvételeinkből. 22.25: A lengyel kultúra hete. Krzysztof Penderecki saját műveit vezényli. 23.00— 23.15: Hírek. Időjárás. PSCSI RADIO T7.2Ű: Műsorismertetés, hírek 17.35: Könnyűzene — változatokkal 18.00: Visszaeső bűnözők. Beszélgetés dr. Csiky Ottóval 18.18: Eisemann Mihály műveiből 18.38: Dél-dunántúli híradó 18.45: Nóták, csárdások 19.80: Szerb-horvát nyelvű műsor Zenés találka. Közreműködik: Terézia Kesovlja. — Hírek. — Lapszemle. — Útközben. — Baranyai dcrlok és táncok. Előadja a Lado-együttes. 19.38: Német nyeh/ö műsor Kirak. - Béka rí tó*. térafife rádió televízió Riport. — Hallgatóink kérésére. Zenés műsor 28.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 17.08: Hírek 17.15: Szobinov. Szovjet lövidfilm 17.35: Tízen Túliak Társasága 18.25: Reklámműsor 18.35: Amíq az energia felszabadul (ism., színes) 19.05: Eredményes, negyedszázad 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Parasztok. Lengyel tévéfilmso- rozat X. rész: Boryna halála (színes, 18 éven felülieknek!) 20.50: Szavak nélkül . . . Bemutatjuk Molnár Lajos táncművészt. 21.18: ,,A költő felel”. 30 óv magyar költészetének tárlata. III. Mit rejt e térkép. 21.55: Tv-híradó 3. 22.05—22.15: Tv-tükör. A tevészemélyi- ség. 2. MOSOR 20.00: Műsorismertetés 20.01: Rekordok és margaréták 20.45: Az ókori Róma vízvezeték«!. Olasz rövidfilm. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20—23.00: Születésnapi vacsora: Francia film. JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Történetek kutyáktól — adás gyermekeknek. 18.30: Balkáni folklór-fesztivál. 19.00: Tv-tonócsadó. 19.40: Zöld jelzés. 20.30: L. N. Tolsztoj: Gyermekkor — drámasorozat 21.30: Nagy esatók — dokumentumadás. 22.50: Hangverseny a dubravniki Nyári Játékokról. 2. MOSOR 20.30: Kör — Informatív adás. 21:15; Zenei műsor: Moravai találkozások. 21.50: Huszonnégy óro 22.05t Repülő esósaea!jak. Rí m^orozert, t * f t