Dunántúli Napló, 1974. július (31. évfolyam, 178-208. szám)
1974-07-18 / 195. szám
Halálozás Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább férj, gyermek, testvér, sógor nagybácsi és rokon, DR. STADTRUCKER PÉTER boldog házasságának 12. évében, 43 éves korában július 11. napján véletlen baleset folytán, váratlanul elhunyt. Temetése július hó 22. napján, hétfőn du. fél 3 órakor lesz a központi temető ravatalozójából. A gyászoló család. A Pécs megyei Város Tanácsa V. B. illetményhivatala dolgozói mély megrendüléssel tudatják, hogy tisztelt és szeretett főnökünk, DR. STADTRUCKER PÉTER 1974. július 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése július 22-én, du. fél 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Az illetményhivatal dolgozói. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, KOVÁCS FERENCNÉ életének 48. évében elhunyt.. Temetése július 24-én, (szerdán) fél 1 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló csatád. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy drága gyermekünk, testvérünk, unokánk, 'keresztgyerekünk, LÖRINCZ DEZSŐ 18 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Temetése július 19-én, (pénteken) 4 órakor lesz a cserkúti temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleségem, édesanyám, anyósom, nagyanyánk, NAGY JÓZSEFNÉ Csepregi Júlianna, 71 éves korában elhunyt. Temetése július 23-án, (kedden) délután 1 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk és dédnagymamánk, OZV. NEMES PALNÉ hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése július 23-án, (kedden) 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló csalód. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk és kedves rokonunk, HAJDÚ JÓZSEF életének 58. évében elhunyt. Temetése július 22-én, (hétfőn) 1 órakor lesz 0 központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, apa, após és nagyapa, KOVÁCS JANOS nyugdíjas, Zsolnay gyári kályhássegéd, Major utca 17. sz. alatti lakos, rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése július 22-én, (hétfőn) 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy MONOSZLAI ENDRE ny. tanár, a legdrágább férj, édesapa, após, nagyapa és kedves rokon, türelemmel viselt hosszú szenvedés Után csendesen elhunyt. Búcsúztatása : a pécsi központi temetőben, július 23-án, (kedden) fél 2 órakor lesz. A gyászoló család. Köszönet Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, OZV. DILI JANOSNÉ temetésén részt vélték és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondok köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem, FENYVESI JANOSNÉ temetésén részt vettek. Gyászoló férje. Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak és ismerősnek, akik édesanyánk, OZV. DOBSZAI MIHALYNÉ temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet az újhegyi hírközlés dolgozóinak. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, kollégáknak, akik szeretett férjem, édesapánk, SZABÓ JÓZSEF temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a MÁV kertészet dolgozóinak, MÁV pfL főnökségnek, Szikra Nyomda dolgozóinak a küldött koszorúkért. A gyászoló elölöd. ÁLLÁS Érettségizett kőműves mester elhelyezkedne tsz- hez, vagy vállalathoz kőművesek mellé művezetőnek. Ajánlatokat ,, Megbízható” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Dolgozókat felvesznek JÓL gépelő adminisztrátort, hosz- szabb helyettesítésre azonnal felveszünk. „Belvárosi vállalat** jeligére, a Hunyadi úti hirdetőbe. (—) ESTI HÍRLAP árusítására fiatalokat felveszünk, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet Pécs 1. sz. Postahivatal Hiriaposztályán. (—) FÉRFI raktári munkást felveszünk. Pécsi Városi Távk. Üzem. Pécs, Rákóczi út 60. sz. (6811) ÉJJELIŐRT, nyugdíjast felveszünk. Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat Faiskola Üzeme, Pécs, Megyeri j út 70. sz. 39-es autóbusz kertvárosi ] végállomásánál. Jelentkezés az üzemvezetőnél. (827) A VOLÁN 12^ sz. Vállalat Szigetvári Főnöksége rakodómunkásokat, autóbusz gépkocsivezetőket vesz fel. Jelentkezni lehet: Szigetvár, Dencs- házai u. 3. (825) PÉCSI Ingatlankézelő Vállalat felvételre keres, kőműves, ács, tetőfedő, vízvezetékszerelő, villanyszerelő, bádogos, parkettás, asztalos, szakmunkásokat, továbbá építőipari gépkezelőket (könnyűgépkezelőket), gépkocsi szervizmunkásokat, rakodókat, kubikosokat és segédmunkásokat. Jelentkezni a vállalat munkaügyi osztályán lehet (824) A SZENTLÖRINC és Vidéke ÁFÉSZ fagylalt-mozgóárusokat vesz fel. Jelentkezés az ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályán. Szentlőrinc, Munkácsy Mihály u. 4. (815) POLLACK MIHÁLY Műszaki Főiskola felvételre keres nyugdíjas kőművest és segédmunkást a nyári hónapokra. Jelentkezés a főiskola műszaki osztályán. (817) AZ ÉLELMISZER és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat felvételre keres: árukísérőket, vagonkirakókat, férfi segédmunkásokat, jogosítvánnyal rendelkező targoncavezetőket, E vizsgával rendelkező, pécsi lakos gépkocsivezetőket. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 59. Raktárbázis, Munkaügy. (761) EPITESZMERNOKOT és BERUHÁZÁSOK LEBONYOUTASABAN JÁRTÁS ÜGYINTÉZŐT, valamint gyakorlott gyors- és gépírót keres iparvállalat Jelentkezés: részletes önéletrajzzal, szakmai tevékenység megjelölésével. „Beruházás” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. KOZfFtSKOlAS jelentkezés . t VIEP, Pétre u. IS. K. közelítés: 4É, 4Ö, SS € (1SSSS7) SZIGETVARRÓL wmm > környékéről gyakorlattal rendelkező „D** vizsgás gépkocsivezetőt felveszünk. Belépés azonnal is lehetséges, járat: Bőszénfa—Pécs—Bőszénfa. Autábuzz típus: Bérautábusz, 630-az IKARUS. Jelentkezés: Pécsi Építőipari Szövetkezet, szállitásvezetönél. Pécs, Felszabadulás u. 1«. Telefon: «1-435, 11-35*. (110545) NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT ALKALMAZ A PÉCSI BŐRGYÁR. Jelentkezés: Bolgár Néphadsereg útja 52. szám. LAK AS Szoba-konyha albérletbe gyermektelen házaspárnak július 15-töl kiadó. Pécs, Dugonics u. 14. Orbán István. ____________ El cserélném két szoba összkomfortos uránvárosi lakásomat 2 db garzonra, vagy másfélszobásra. ,.Uránvárosba, Kertvárosba” jeligére a Szilái utcai__h i rdetöbe._____________ Eg yszobás PÉK lakásom elcserélném szoba-konyha, speízosra. Költséget térítek. ,,Sürgős” jeligére a Sállal utcai hirdetőbe. Kertvárosi másfélszobás, összkomfortos házfelügyelői lakásomat elcserélném 2 szobás, komfortos házfelügyelőire. Belváros blönyben.__Éva u. n. Sz. La kásmegoldást keresek kp. + OTP átvállalással. ..Zsuzsa” jeligére a Sallai utcai hi rd e tőbe. Szoba, konyha, fürdőszobás abérlétet keres házaspár 1 gyerekkel. „En- rikó” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.________ El cserélném komlói 3 szobás lakásomat 2 kisebb lakásért. Érdeklődni: Sallai utca 30. szám alatt. Tálosi Jánosnál. 16 óra után._________ 6 éves lányommal albérletet keresek, iskolaköziben. „Sürgős” Jeligére á Hunyadi úti hirdetőbe. Keresek egyszoba-konyhás belvárosi főbérletet, ajánlatokat. ,,Kp-vel fizetek” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Elcserélném gázfűtéses 75 m2-es, komfortos alagsori lakásomat kisebb, I. emelé'tl utcai II. —III. kerületi lakásra. Egyed, Pécs, József Attila u._ 5._______________________ Eg yetemi tanársegéd feleséggel és egy másféléves gyermekkel lehetőleg külön bejáratú abérletet keres a harmadik kerületben. Telefon: 21-053. Fiatal dolgozó nő albérletet keres, házi munkába besegít. „Napfényes” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Ecserélném uránvarosi 1 szoba, Konyháé, félkomfortos lakásom másfélszobás összkomfortosra, csak uránvárosira. Varga József. Hajnóczl utca 11/c. II. emelet 4. Elcserélem kétszobakonyha, §peizos názrésze- I met házfelügyelőire. „Szép hely” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Szoba, konyha, fürdőszoba használattal kiadó. Érdeklődni: Asóbalokány u. 26. 5-től, Szommer. MODERN GARNITÚRÁK 3880 forinttól részletre kaphatók tf A J T A kárpitos Pécs. Déryné ú. 11 EMPIRE stílusú h&lószo- ba-bútor jó állapotban, olcsón eladó. Rókus u. 3/B. III. 10, ______________ Ve szek és eladok. Varrógépeket, hűtőszekrényeket, televíziókat, gitárokat, olajkályhákat, rekamiékat, heverőket, hálószobákat, csögarnitúrákat, sodronyokat, ágybetéteket, sezlo- nokat, hagyatékot, festményt, Zsolnay porcelánt. Koltai, Rákóczi út 61. 6 éves, nagy tejhozamú kijáró tehén eladó, költözködés miatt. Hetvehely, Rákóczi u. 8._____________ ír szetter, 4 hónapos ka- ( nők eladók, törzskönyvi' előjegyzéssel. Tóth István, Dombóvár. Vörös- marty u. 122. Tel.: 14-32. Pianínót veszek, újszerű állapotban. Telefon: — 16-459. Modern ülőgarnitúra, as*tallal, olcsón eladó. Te- lefon: 11-010. 100 anyanyulas, fiatal, egészséges beindult állomány, Cserkúton hétéves hely- és leadási szerződéssel, 800 n-öl lucernással családi okok miatt 70 000 kp-ért átadó. Táp és átadás helyben. „Két leadás” Jeligére a Bem utcai hirdetőbe,___________ Üj zélandi tenyész süldő nyulak, vemhes anyák el- adók. Telefon: 14-964 Modern, jó állapotban lévő két heverő, 2 fotel, 4 szék, eladó. Pécs, Korvin Ottó u.__5. I. emelet 3, a. Eladó világos íróasztal, rajzasztal, rajzgép, príma vonalzókészletek, csőtoll- I készlet, körzőkészlet, író- | asztalhoz lámpa, szék. | Mártírok u. 42. 16. lépcsőház I. emelet 3. Lantos. Gazdasági igazgatóhelyettest keres felvételre pécsi vállalat KOZGAZDASAGI EGYETEMI VAGY SZÁMVITELI FŐISKOLAI VÉGZETTSÉG SZÜKSÉGES. KORHATÁR 40 ÉV Levélbeni jelentkezéseket: „Ciceró” jeligére Pécs, Pf. 182-re kérjük. Harkányban lévő piactéren lángossütő bódé, felszereléssel eladó. Dava Albert, Márlagyűd. Két hónapos boxerkölykők eladók, érdeklődni 6— 14-ig, a 13-263 telefonon. Papp ____________________ Építésből maradt. 10xl0-es vágatott szarufák, 4,5 m, eladók. Fürst S. u. 45. Német variálható babakocsi eladó. Telefon: 21-365. Hibás motoros hűtőszekrényt veszek, „Szerelő” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Eladó családi ház, fűtésre akalmas, öntöttvas etázs- kazán. Érdeklődni lehet Dr. Fekete, Szigetvár, Vár u. _6.__________________ El adó kis cserép, léc, szarufa, deszka, vasgerenda, fagerenda, padlás-tégla, — járdának is jó — cementlap, ajtók, 2 szárnyas, dupla tükörablakok, tégla kis és nagy meny- nviségben kapható és parketta. Bartók Béla út 37. ABC-vel szemben. 6 éves tehén, 7 hetes borjával, eladó. Pataki Ferenc, Pécs III., Mecsek- szentkút ló._______________ 14 anyás nyúláilomány, haláleset miatt sürgősen eladó. Kozármlsleny-üjte- lep, Toldi u. 4. Tetőfa eladó. Érdeklődni 13-172-es telefonon 8—16 óráig._______________________ Szivárvány színben tündöklő King húsgalambok kiváló szaporodó képesség ge l^eladók^_^nóách_4. Gáztűzhely palackkal eladó. Érdeklődni: 16 h után Kiss Péter Kamilla u. 5. _______________. Ph illips kazettás magnó eladó. Tel.: 12-048 INGATLAN Sikondán ÚJ nyaraló eladó. „Nagyméretű” Jeligére a Ballal utcai hirdetőbe. Osokonyavlsontán beépített sorban villatelek eladó. Balatoni Mária. Zók. ___________ Ma gyarhertelenden üdülő eladó. Érdeklődni: „Melegvíz” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ____ NYUGDÍJAS gépkocsi veretŐt, szükség szerint teher- és személygépkocsi' ro helyettesítésre keres a Pécsi Kémé- j nyítőgyár, Siklósi út 47. (9448) , ASZTALOS szakmunkásokat és se- | gédmunkásokat felveszünk. Pécsi Szol- | gáltatóipori Vállalat. Lotz Károly u. 2. szám. (809) ! A KPM Pécsi Közúti Igazgatóság | gépészete felvesz 1 fő udvaros segédmunkást, azonnali belépéssel. Jelentkezés: Pécs, III., Rácváros 68. sz. (798) PÉNZÜGYI adminisztrációban fár- tas, gyakorlott gépírót keresünk. Fizetés megyegvezés szerint, jelentkezés a főkönyvelőségen, a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalatnál. (799) GYAKORLATTAL rendelkező gyorsés gépírónőt, férfi segédmunkást és 6 órás fiatalkorút felveszünk Pécsi Bútorgyár, Pécs, Somogyi Béla u. 6. szám. (785) UTASELLÁTÓ Vállalat Baranya— Tolna megyei Igazgatósága szakképzett vendéglátóipari vezetőket, helyetteseket azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezés személyesen az Igazgatóságon, Pécs, MÁV főpályaudvar. (805) AUTÓSZERELŐT és hegesztő vizsgával rendelkező lakatost keresünk felvételre. MÉH-telep, TMK, Pécs, Gomba u. 4. sz. (8987) A PÉCSI Gőzmalom női dolgozókat vesz fel, lisztcsomagoláshoz és nyugdíjas férfiakat éjjeliőrnek. Pécs, Fel- szabadulás út 2. (6823) GÉPKOCSIVEZETŐKET keresünk felvételre. Havi munkaidő: 191 óra. Jelentkezés: Posta Gépjármű Szállítási Üzem, Pécs, Diósi út 51. Garázs- vezetőnél. (150516) LABORANS-KISEGITŐ munkakörbe érettségizett fiatalembert felveszünk. Építésügyi Minőségellenőrző Intézet, 7601 Pécs, Boszorkány u. 2. Telefon: 13 076. (75790) DIAKOKAT nyári szünidőre alkalmazunk. Csak középiskolások jelentkezzenek, a Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat központi munkaügyi osztályán, Pécs, Felszabadulás u. 107. sz. alatt. (150566) AQUILA típusú automata tisztítógépre gépkezelőnek, női férfi erőket alkalmaz, mosodai I női dolgozókat (vasaié, száritó), férfi munkaerőt segédimmkÓNifk^ Tfltik tisztító Üzem, Akác •. L Kórház területén.) A komlói ÁFÉSZ pályázatit hirdet A HOSSZÜHETÉNYBEN ÜZEMELŐ, HAVI 120/m FORINT FORGALMÚ (L't W „TAVASZ PRESSZÓ' vezető (nő) és két helyettesi állásra. A vezetői munkakör betöltéséhez üzletvezetői szakképzettség, a helyetteseknek legalább eladói szakképesítés szükséges. Fizetés: csökkentett alapbér -J- jutalék, megállapodás szerint Jelentkezni az ÁFÉSZ Kereskedelmi Osztályán lehet, Komló, Kossuth Lajos u. 13., július hó 20-ig. a A komlói ÁFÉSZ pályázatot hirdet a SZALATNAKI ITALBOLT VEZETŐI MUNKAKÖRÉRE. Legalább eladói szakképzettségűek jelentkezzenek 1974. július hó 20-ig Komlón, a Kossuth L. u. 13. sz. alatt az ÁFÉSZ Kér. osztályán. Az üzlet forgalma havi 70—80 ezer Ft Fizetés: csökkentett alapbér -j- jutalék. Balatonfeny vesen, Fácán utcában 100 n-öl vízparti telek eladó. Érdeklődni lehet 10-töl 18-ig. Richter József né, Vasas II. Posta. Elcserélem 3 szoba Összkomfortos saját házamat városi 2 szoba összkomfortosért. Lehr Imre, Nagykozár, Bogádl u. 9. 400 n-öl szőlő, présház, pince teljes felszereléssel eladó. Pataca, Patak u. 68. BukoVics. KISEBB HÁZ OLCSÖN ELADŐ. Kökény, Kossuth út 23. sz. Azonnal beköltözhető egy- szoba, konyha, kamra, fürdőszoba, 274 négyszögöl telekkel eladó. Komló, Gesztenyés, Rozmaring u. 7. Érdeklődni egész nap. Buszmegállónál gyümölcsös, virágos, családi házban kétszobás öröklakás. esetleg házrész telekkel, olcsón eladó. Körösi Csorna Sándor u. 10. Tóth cipésznél. 220 négyszögöl telek eladó KoZármisleny-üjtele- pen, háromszobás padlástér beépítési engedéllyel, alap megkezdve, kút van, érdeklődni este 7 után, szombat, vasárnap egész náp. Beck Csaba, Pécs, Rlppl Rónai u. 13. Vállalatok, magánosok! Eladom belvárosi telefonos, ötszobás házrésze- ‘ met. Oirvosi rendelőnek kiválóan alkalmas, ajánlatokat „Olcsó vagyok” Jeligére a Bem utcai hirdetőbe kérem. Balatonmárián 262 négyszögöl telek építési engedéllyel, tervrajzzal, alappal, megosztva is eladó. Horváth Tiászó, Kistótfa- lu. 200 négyszögöl jól termő szőlő Istenáldás-tetőn, épülettel, busztól 5 percre eladó. Érdeklődni: B. árt fa u. 14. du. 3-tól, 46, 48. 50-es busszal. Gyódon az országút mellett, 1500 négyszögöl terület, (szántó + szőlő) megosztva is eladó. Érdeklődni: Gyód, Fö u. 115• este 6 után. TTTánvárosl kétszobás szö- vekezeti lakás eladó. ..Beköltözhető” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Öregség miatt családi ház eladó, lakáscserével. Pécs, Marx u. 34. __ Be költözhetően eladó kettő szoba összkomfortos öröklakás. Bessenyei u. 8.. Lovász. Tel.: 13-861. \ Üresen álló családi ház beköltözhetően eladó. Közép-Daindol 49. Rácvárosi templom felett 155 n-öl szőlő szürettől eladó. Érdeklődni: Pécs, Petőfi u. 35. L em. 7. ajtó. Karambolos, iK-s Zsiguli eladó. Cím: Nemes Gyula Hdgyszentmárton, Ege*- szeg u. 36. Homokszinű Zsiguli eladó, érdeklődni Pécs, Gébauér utca 1. I. emelet 5. egte 6 után. AUTÓJAVÍTÁST, vizsgára előkészítést rövid határidőre, GARANCIÁVAL VÁLLALOK. Molnár autójavító Pécs, Gyulai Pál u. 3. Telefon: 11-852. Két családnak való ház nagy kerttel, betegség miatt sürgősen eladó. Cim: 2838 Hirics, Petőfi 8. út 33, ld. Fórlzs Jenő. Eladó Vasas I. Kültelek 19. szám (Zólyom) alatt egy ház; 1100 négyszögöl kerttel. Érdeklődni a helyszínen Kovácséknél. Szoba-konyhás házrész beköltözéssel eladó. Tál- tos u. 24. Gyárváros. ÜJtclepítésű, 5 éves bortermő szőlő felszereléssel eladó + lakható épület. 22-es végállomás, Nagy- Daindol 72. Balatönbogláron, vízhez 3 percre, 200 négyszögöles Ikertelek fele, 100 négyszögöl eladó. Érdeklődni este 8-tól: Kaposvár — 11-630. Másfél, vagy kétszobás szövetkezeti lakást vennék, OTP átvállalással, 100 ezer kp. Választ „összkomfort” Jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Balatonmárián ikertelek fele eladó, érdeklődni levélben, vagy telefonon. Pécs. Titán, Raktárbázis, Megyeri út 59. Simon Antalné, főkönyvelőség. Egyszoba Összkomfortos, szövetkezeti lakás beköltözhetően eladó. Pécs, Toibuhin Út 13. I, 8. | Elcserélném Éndresz ut- I cai kétszobás, Összkomfortos, távfűtéses, második emeleti lakásomat, hasonlóra. „Kertes ház előnyben” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. __________ Be költözhető kertes, két- szoba összkomfortos családi ház Ungvár utcában eladó. Telefon: 16-841. G ÉP j A r m 0 Warszawa 223 alkatrészek bontásból eladók. I. Apafi u‘- 13CM-ea 403-as Moszkvics, most vizsgázott eladó. Telefon: 19-117. 353-as Wartburg CP rendszámú, ugyanott 750-es Zastava CY rendszámú, jó állapotban eladó. Érdeklődni a 21-269-es, vagy a 11-882-es telefonon. Moszkvics 407-es üzembiztos állapotban 12 000 ért eladó, érdeklődni Kertváros: Krisztina tér 1. sz. Baloghnál lehet. Most műszaki vizsgázott 250 köbcentis ikerheuge- res, Adler motorkerékpár, olcsón sürgősen eladó. Siklósi Attila Pécs, Bolgár Néphadsereg út. 40. Rendszámnélküll 1202-es Skoda Combit cserélek, 500-as Trabantra „Trabant” Jeligére a Bem utcai hirdetőbe. 1500-as, Jó állapotban lévő Opel Rekord, karosz- széria, differenciál eladó. Dava Albert, Márlagyűd. ID-s Trabant eladó. Belylye 101. UM-es Trabantot vennék, ajánlatokat a 21-365-Ös telefonon. Misi cukrászdánál garázs eladó. „50 000” Jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. VEOVES A DUNÁD Mözsi üzeme felvásárol minden meny- nyiségben fonógyékényt, kádárgyékényt 6s tavi kákát. Továbbá felvesz export húzáshoz, nádosztályozáshoz férfiakat erdőfűi telephellyel. Részletes tájékoztatást, MÖzs, Petőfi u. 1«., a palánki nádtelepen ée Mohács, Rákóczi út. 8. szám alatt. Állattartásra alkalmas helyet keresek, Pécs környékén „Malacok” Jeligére h Sallai utcái hirdetőbe. A DDGAZ Termelési Üzemegysége karosszéria lakatost, gyors- és gépírót, valamint EC 2 B vagy GC 2 B kategóriájú minősített hegesztőket, magas kereseti lehetőség biztosítása mellett felvételre keres. Jelentkezés: Pécs, Felszabadulás u. 107. Uzemgaz dasági csoport. (150561) VARRODAI munkára szakképzett és betanuló dolgozókat vesz fel a Kesztyűgyár Bőrruházat! Gyáregysége. Betanulási bér: 1000,—Ft. Jelentkezés: Pécsbányatelep, Kórház tér 8. (Széchenyi-aknánál). Megközelíthető: 46-os, 50-es és 11-es autóbuszokkal. (150556) KAPOSVÁRI Ruhagyár pécsi telepe felvesz betanított varrónőnek 8 általánost végzett leányokat. Betanulási időre 5,— Ft-os órabért biztosítunk. Jelentkezni lehet: Pécs, József A. a. 17. m. alatt a munkaügyim. MOST ÉRKEZETT! MOST ÉRKEZETT! MOST ÉRKEZETTI Főzi Süti MARTALI műszakos karfiát koros a Nádor Szálloda. IMS) tRTCKKONYVELOT képesítéssel, vagy technikumi végzettséggel felveszünk, férfiak előnyben. Játékkezelőket, (nyugdíjast is) felvételre keresünk. Mecseki Kultúrpork. Jelentkezés a vidámpark irodában, 8—16 óráig. (830) Fűt! Star de Luxe Építőipari tevékenységet végző osztály vezetői állás betöltésére KERESÜNK építész- vagy általános mérnököt A jelentkezést kérjük: „Osztályvezető” jeligére a Bem utcai Hirdetőbe. TŰZHELY VEGYES TÜZELÉSŰ, MODERN VONALÚ, OLCSÓ! KAPHATÓ A VAS- ÉS MŰSZAKI SZAKUZLETEKBEN ÉS ARUHAZAKBAN Forgalomba hozza: DÉl-DUNANTÚLI VAS- ÉS MŰSZAKI KERESKEDELMI VALLALAT 7631 PÉCS, MEGYERI ÜT 59. MOST ÉRKEZETT! MOST ÉRKEZETTI MOST ÉRKEZETT I 4 1