Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)

1974-06-12 / 159. szám

/ lubiieumi' sakkverseny Szászváron A Máza-Szászvári Bányász Sportkör 50 éves fennállását ün­nepli. — A sakkozók mesterje­lölt! verseny rendezésével nyit­ják meq az ünnepi rendezvé­nyek sorát. Szentes, Hódmező­vásárhely, Orosháza. Makó, Kecskemét. Kaposvár, Siklós, Mohács, Komló, Pécs, Szek- szárd küldi e| versenyzőit. 8 mesterjelölt, 12 csillagos és 12 I, o. versenyző ül június 16—23. között asztalhoz, hogy eldöntse ki a legjobban szereplő ver­senyző és kik nyerik az értékes tiszteletdíiakat. A Tolna—Bara­nya határán fekvő két község sakkozói mindiq aktív szervezői és résztvevői voltak a környék sbkkéletének, A megyehatáro­kon túl is ismerik és értékelik versenyzőiket. Sánta mesterje­lölt évek óta oz országos elő­döntők résztvevője, tanítványa Karsa László mesterjelölt a jö­vő ígérete. Szászváron élénk érdeklődés­sel várják a sakkozók vetélke­dőjét. DRS: SPORT Hét vége a labdarúgópályákon Vasárnap véget ér az 1973— 74-es bajnokság a labdarúgó NB I B-ben, az NB ll-ben és az NB lll-ban. Az NB I B-ben és az NB ll-ben a záróforduló va­lamennyi mérkőzését vasárnap, azonos időben, 16 órakor'ren­dezik. Az MLSZ-ben elkészítet­ték a bíróküldést az NB I B-s fordulóra. A műsor: Szekszárd— DVSC, Somlai, MÁV DAC— DVTK, Tóth J., Oroszlány—Ganz- MÁVAG, Nagy B., Szolnoki MTE—Budafok, dr. Demeter, Dunaújváros—Komló, Petri, Eger—Olajbányász, Teuschler, Bp. Spartacus—Kecskemét, Hé­vízi, Pénzügyé?—Várpalota, Emsberger, Kossuth KFSE—Bé­késcsaba, Szilvási. Az NB ll-ben az utolsó for­dulóban a PVSK labdarúgói Szombathelyen a Sabariával játszanak. A Máza-Szászvár vendége Fűzfő lesz. A forduló további mérkőzései: Körmend— D. Építők Gy. Dózsa—K. Rá­kóczi, KOMÉP—Bakony Vegyész, SZSE Dózsa—S. Textiles, Tán­csics SE—Sz. MÁV, Gy. Elektro­mos—BKV Előre. Az NB lll-ban az utolsó for­dulóban a legérdekesebb mér­kőzés a Veménd—Siófok talál­kozó lesz. A további program: | PEAC—Bátqszék, Kaposvár— Szekszárd, BTC—Porcelán, Barcs i —Nagyatád, Nagymányok— Szigetvár, Mohács—Steinmetz SE, Mezőfalva—Paks. | A megyei I. osztályban az j utolsó előtti forduló mérkőzéseit bonyolítják le: Beremend—Pos­tás, Vajszló—Siklós, István-akna —Boly, Sásd—Sátorhely, Vasas II. B.—Sellye, Kesztyűgyár—Má- I goes, P. Gázmű—Kinizsi. Indul a vifágűainokság Tudósítónk frankfurti jelentése jsfcb ipze'eoi csapat eSíiye a Továbbra is jól szerepe! a magyar sakkválogatott Nizzá­ban, a XXI. sakkolimpián. A ne­gyedik fordulóban is 4:0 arányú győzelmet aratott a csapat — ezúttal Szíria ellen, tovább nőtt a magyar válogatott előnye a spanyolokkal szemben; Malaysia—Belgium 1:2 (1), Spanyolország—Chile 1,5:0,5 (2), Tunézia—Japán 0,5:1,5 (2), Ma­gyarország—Szíria 4:0. A csoportok élén ez a helyzet: 1. csoport: 1. Szovjetunió 15,5- Pit a irpr iGlinia pont, 2. Wales 14 (1). 2. cso­port: 1. Egyesült Államok 13 (1), 2. Kanada 11. 3. csoport: 1. Kuba 13,5 (2), 2. Jugoszlávia 13 (2). 4. csoport: 1. Magyar- ország 15 pont, 2. Spanyolor­szág 8,5 (2). 5. csoport: 1. NSZK 13,5 pont, 2. Dél-Afrika 10,5 (4). 6. csoport: 1. Csehszlová­kia 15 pont, 2. Norvégia 11,5 (1). 7. csoport: 1. Bulgária 12 pont (1), 2. Indonézia 10,5 pont. 8. csoport: 1. Argentina 14,5, 2. Ausztria 12 pont. Huszonegy játékossal a isvéd vá­logatott is megérkezett az NSZK-ba és elfoglalta a helyét a Mönchen- gladbach melletti nyugalmas kis szállodában. A skandinávok nem tud­ták kikerülni a repülőtéren az au*o- gramm-vadászok ostromát és ezért nagy késéssel jutottak csak el lak­helyükre. Dino Zoff, az olasz labdarúgó vá­logatott kapusa, akinek 1097 perce nem kellett a kapuban „maga mögé nyúlni’1, azaz nem kapott gólt, egy ludwigsburgi sportüzletben újabb kapuskesztyüt vásárolt magának, mégpedig „Sepp Maier" márkával. (Maier az NSZK válogatottjának ka­puvédője.) Minden bizonnyal leglelkesebb ar­gentin szurkolók egyike a rosarioi Carlos Tula, aki három hétig hajóval, autóstoppal tette meg a 15 ezer ki­lométeres utat az NSZK-ba. Egy ha­talmas trombita volt fő útipoggyásza, amelyre Peron államelnök, a játé­kosok és a szövetségi kapitány, Vla- dislavo Cap képét festette. Ezzel a trombitával akarja egyébként üdvö­zölni majd — mint mondotta — az argentinok világbajnoki győzelmét. Több „sokkos” eredmény lesz a vi­lágbajnokságon — nyilatkozta a skót labdarúgó válogatott vöröshajú kapitánya, Bi'lly Bremner. S hogy ezt ki okozza? Elsősorban mi, akikre ta­lán sokan nem figyelnek. ounantuií l.OHl.O ________ A z MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Biaun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-726, 15-852, 15-245. 15-264. Telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posto Előfizethető o helyi postahivctaloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 054 Ismét „háború" tört ki a holland labdarúgó válogatott tagjai és a szövetség vezetői között. A játékosok elkeseredettek, mert még mindig nem kapták meg a vb 16-os mezőnyébe jutást eldöntő Belgium elleni mérkő­zésért járó 65 ezer gulden prémiu­mot, valamint keveslik a vb máso­dik fordulójába jutásért kitűzött 35 ezer guldent. Hangoztatják, hogy ez az összeg kevés és ha a szövetség nem tér jobb belátásra, otthagyják a szálláshelyüket. Belgrádon keresztül at NSZK-bo érkezett Pelé, a brazil labdarúgás „fekete gyöngyszeme”, az újságírók természetesen már megnyilatkoztat­ták. Arra a kérdésre, hogy milyen lesz a világbajnokság döntőjének párosí­tása, így válaszolt: — Az egyik együttes minden bi­zonnyal a brazü'a—Jugoszlávia mér­kőzés győztese lesz, a másik Olasz­ország vagy az NSZK. Pécsi /'órás Nagykozár—Kozármisleny 8:1, igsrág—Újpetre 0:0, Kővágó- S'.őlös—Ócsárd 1:1, Bics, Csonkamindszent 5:1, Király- egyháza—Bikái 1 :1. Mohácsi járás Versand—Újmohács 1 :4, Köl- ked—Dunaszekcső 2:2, Lány­csók—Bár 3:5, Geresdlak— Nagynyárád 3:3, Somberek— Székel/szabor 1:1, Himesházo —Mohács II. 4:2, Szajk—Palo- iabozsok 0:3, Dunafalva—502- es ITSK 4:0. . Szigetvári járás Patapoklosi—Somogyhatvan 4:2, Hóból—Szentlászló 3:4, Nogypetard—Kishórsógy 2:0, i Ibafa—Merenye 5:1, Görösgal —Csertő 3:5, Mozsgó—Rózsafa 3:1, Tótszentqyörgy—Somogy- apáti 4:3. Sásdi járás I. osztály: Bikái—Szalatnak 7:0, Kishajmás—Köblény 1:5, Felsőmindszent—Mekényes 5:1, Liget—Hegyhátmaróc 1 :2, Ma- gyaregregy—Magyarszék 1 :5, Felsőegerszeg—Oroszló 2:2, Komlói Kőbánya—Mecsekpölös- ke 5:1, Oroszló—Felsőmindszent 0:4, II, osztály: Gödre—Komlói Postás 10:3, Komlój Beton—Or- fű 14:1, Kaposszekcső—Ma- gyarhertelend 3:5, Abaliget— Hetvehely 1 :2. Junior [3 u án — Felnőtt Vd előtt... Hétfőn hazaérkezett Kijev- bői, a junior EB-ről a ma- ayar ökölvívócsapat, szer­dán pedig már újabb kül­döttség indul a Szovjetunió­ba, pontosabban Leningród- ba, nemzetközi tornára. A jelenlegi helyzet sze­rint ez a rangos leningrádi torna lesz a maqyar ököl­vívók utolsó külföldi erőpró­bája az augusztus 17-én Ha­vannában kezdődő világbaj­nokság előtt. Papp László vezetésével utaznak a vb­jelöltek: Botos András (köny- nyüsúly), Kovács István (vál­tósúly), Roocsák Mihály (nagyváltósúly), Csizmadia Tibor (középsúlv) és Pákozdi László (nehézsúly). KAJAK Mai sportműsor | Kézilabda. NB I. mérkőzés: PMSC —Újpesti Dózsa, férfi csapatok. Üj- | mecsekalja, 17.00. I Kajak-kenu. A területi seregszemle • első napi versenye, Orfű, Pécsi-tó, ! 15.00. Területi seregszemle Orfttn Szerdán és csütörtökön Or- fűn, a Pécsi tavon bonyolítják le a területi seregszemle ver­senyeit. Bajáról, Szekszórdról érkeztek nevezések, s rajthoz állnak a pécsi sportiskolások is. 141 versenyzőt várnak a ren­dezők. Szerdán délután 3 óra­kor kezdődnek meg a verse­nyek, majd csütörtökön délelőtt 10 órakor folytatódnak. A Pécsi Sportiskola versenyzői ma, szer­dán 12.30-kor indulnak külön- autóbussral a Kossuth térről. Első frankfurti jelentkezése­met a X. labdarúgó világbaj­nokság megnyitójának színhe­lyéről legstílszerűbb talán oz időjárással kezdeni. A iegta- lálóbb talán az, ha csak ar.y- nyit mondok, olyan az idő, mint­ha oz ördög verné q feleségét. Hol esik, hol süt a nap, rol fúj o szél, de legtöbbször mind­egyik együtt. Frankfurtban nagy a sürgés­forgás. Most elsősorban nem az épülő földalattira gondolok, mely bizony alaposan próbára teszi a közlekedni vágyókat, hisz a külföldi gépkocsivezetők csak több tiszteletkor után ta­lálják meg a keresett célt. Hadd valljam be, így voltunk mi is, magyar televíziósok, ami­kor elsőízben kerestük meg szál­láshelyünket és televíziós iro­dánkat. A világbajnokság saj­tóirodájában hosszú sorban áll­nak az újságírók egy fényké­pész előtt. Mindenkiről színes fénykép készül, hogy azután a riporterek, krónikások kitűzhes­sék kabátjukra a féltve őrzött belépőjegyet, mely tulajdon­képpen semmire sem -jogosítja fél viselőjét. Kiderült, hogy jegy nélkül még a stadionba sem léphetünk, mármint külön jegyre gondoltak a rendezők, amit csak korlátozott számbon adtak a sajtó munkatársai szá­mára. Sajnálkoznak is az ott dolgozó tisztviselők, mondván, hogy a Nyugatnémet Labdarú­gó Szövetség nagyon kevés in­gyen munkajegyet adott és így bizony komoly nehézségek elé nézünk. Nemcsak o rendezők, de a rendőrség is fokozott mértékben készül a megnyitóra. A csapa­tok már eddig is külön fegyve­res őröket kaptak, és a belépő határállomásokon szigorúan megnézik az érkezők csomagja­it. A megnyitó ünnepségen a leköszönő ' államelnök, Gustav Heinemann mond majd meg­nyitó beszédet, és az illetéke­sek figyelme minden rendzava­rás elkerülésére irányul. A meg­nyitó további programia egyéb­ként a következő; 2100 frank­furti iskolás a világbajnokság emblémáját rajzolja o stadion gyepére. Ezt o színpompás ké­pet tánccsoportok felvonulása követi. Közöttük skót dudások és táncosok, holland facipőben. Zászlólengető csoportok Firen­zéből érkeztek a világbajnok­ság megnyitására és biztos nagy sikere lesz a brazilok balettjé­nek és a zaireiek tam-tam- egyűttesének. Egy lengyel akro­bata csoport is bemutatja tu­dását, majd egy 1500 tagú fiú­kórus emeli az ünnepség han­gulatát. Ezután kerül sor a Ju­goszlávia—Brazília mérkőzésre. A találgatások, a tippelések is lassan befejezéshez közeled­nek. Érdekes olvasmány a mai frankfurti újságokban, a nyu­gatnémet válogatott kapitányá­nak, Beckenbauernak a nyilat­kozata. A népszerű „császár" a következő szavakkal fordul a közönséghez: „Ne hagyjatok minket cserben, ha kezdetben nem úgy megy, ahoqy szeretnénk!" Szerinte az olaszok, a nyugatnémetek,, a brazilok a legesélyesebbek, de meglepetést vár Hollandiától és Jugoszláviától. Úgy tartja, hogy kilátásuk a győzelemre, mert az olaszoknak van a legtöbb játékos egyéniségeik most van­nak a legjobb formában.- Az újságok eqyébként azt is hírül adják, hogy 0 hazai csapat já­tékosai qyőzelem esetén 60 ezer márka prémiumot kapnak. Egyelőre csak az aranyéremre gondolnak. A közvélemény na­gyon csalódna, ha ez máskép­pen történne. A győztesen és a helyezette­ken kívül egy nagyszerű 15 ezer márkát érő trófeát ajónJ lottak fel a legsportszerűbb csapat számára. Talán vigasz- díjnak szánták valamelyik qyen- gébb képességű csapat számá­ra? Ha már a gyengébb tudású együtteseknél tartunk, egy na­gyon kedves történet a zaireiek- ről: minden csapat ugyanis autóbuszt kapott, mely őket az edzésekre szállítja. A derék Zai­réink azt hitték, hogy az autó- búszt ajándékba kapták a szer­vezőktől és elég búsak voltak akkor, amikor megtudták, hogy ha leszerepelnek az autóbuszt is vissza kell adni. Egy másik érdekes nyilatko­zat Gerd Müllertől származik. Ő csúcsjovításra törekszik: a francia Just Fontaine rekordját akarja meq javító ni, amelyet a neves csatár 13 góljával az 1958-as svédországi világbaj­nokságon ért el. Müller már Mexikóban megpróbálkozott a trónfosztással, de akkor csak 10-szer sikerült az ellenfél há­lójába találnia. Most többre számít, és ha az első ellenfele­ket tekintjük erre reménye is le­het. Chile és Ausztrália kapu­sai biztos nem szívesen néznek vele farkasszemet. Hót ezek foglalkoztatják itt Frankfurtban a sztorira éhes új­ságírókat a VB nyitánya előtt. Most méq tehetik, hiszen nem indult méq el a pettyes. A VB nyitánya előtt vagyunk, csütör­töktől azonban már inkább az előadás lesz a főszereplő, Szőnyi János /zínház műsor Joao Mavfilange a FIFA új elnöke Kedden Frankfurtban a FIFA kong­resszusán megtörtént a nagy érdek­lődéssel várt elnökválasztás. Mint is­meretes, a tekintélyes pozícióra az eddigi elnök, sir Stanley Rous és a brazil Joao Havelange pályázott. A választási szabályzat értelmében az első szavazási fordulóban kéthar- I mad többség kellett az elnöki meg­bízatáshoz, de ha ez nem sikerült, J akkor a második fordulóban már a I minimális kü’önbség is dönthetett. így is történt. Az első fordulóban Havelange 62, Rous 56 szavazatot kapott, tehát hiányzott a kétharma­dos többség. A második fordulóban Havelange 68, Rous 52 szavazatot kapott, így te­hát az eddigi angol elnököt Have­lange váltja fel. Vitorlázórepülés Őreiben (Szovjetunió) megkezdő­dött a szocialista országok nemzet­közi vitorlázó repülőversenye. Eddig két számot bonyolítottak le, s a 100 kilométeres háromszög re­pülésben női standard osztályában Szabadfiné Bolla Mária 992.343 pont­tal a helyen végzett. Első lett Pólus! a (szovjet) 1000 ponttal. összetett csapatversenyben: 1. Magyarország 5104.329 p. 2. Csehszlovákia 4985.087 p. 3. Szovjetunió II. 4918.630 p. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Bolond vasárnap (este 7 órakor), Csortos-bérlet. MOZI Park: A vizsgálat lezárult, felejtse el! (4, n7, f9). Park Kert: Harc Rómáért I—II. (8). Petőfi: Ordasok között (4, 6, 8). Kossuth: Feliini — Róma (f 10, hn12, f7. hn9). A holnap lovasai (T3, f5). FÉK Klubmozi: Két bal láb az ezred­ben (fó. 8). Rákóczi: A diktátor (5, 7). Harkány: Sutjeska (7, 9). Komló, Május 1.: Életünk legszebb napja (4, 6, 8). Komló, Zrínyi: Santa Vit­torio titka (4, f7). Mohács: A török­fejes kopja (6), Kutyák és emberek (8). Mohács Kert: Pisztolypárbaj (8). * Pannónia bár: Éjféltől Mini varieté. Nyitva: 22—04 óráig. Olimpia bár: Szünnap. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben 7.45: Kertbarátok műsora. 8.00: Hírek, idő­járás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.22: Felicia Weathers és Bruno Prevedi énekel. 9.00: Ádám­csutka. Mykolas Sluckis regénye foly­tatásokban, II. rész. 9.20: Fáy András szerzeményeiből. 9.45: A qöllei néD- dalkör műsorából. 10.00: Hírek, idő­járás. 10.05: Iskolarádió. Történelmi arcképcsarnok. — 10.37: Pergolesi­művek. 11.30: A Szabó család (ism.). 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei / koktél. 13.20: Lakatos Lajos cimbal-^ mozik, Lakatos Antal népi zenekara játszik. 13.50: Válaszolunk hallgató­inknak. — 14.05: Alexandr’s Ragtime Band. Epizódok Irving Berlin életé­ből. 14.30: Nőkről nőknek. Borsodi asszonyok. 15.00: Hírek, Időjárás. — 15.10*. Harsán a kürtszó! (Ism.). — 15.45: llosfalvy Róbert operettdalokat énekei. 15.59: Hallgatóink figyelmé­be! — 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Szerdahelyi János nótáiból. — 16.25: Az MRT Közönségszolgálatá­nak tájékoztatója. — 16.30: Pro és kontra — a minőségről, II. rész. — 16.45: Szól ista parqdé. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Székely Mihály énekel. 17.44: A magunk érdekében, a magunk vé­delmében. A sokgyermekes családo­kért. 18.09: Riga reggeltől regge­lig. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Kritikusok fóruma. — Hallama Erzsébet; Odaát Arizonában. 19.35: Kapcsoljuk o 6-os stúdiót. Az MRT szimfonikus zeneka­rának hangversenye. — Közben kb. 20.20—20.35: Leselkedő magány. Dsida Jenő versei.'* Kb. 21.15: Hírek. Kb. 21.18: Hogyan tanuljunk meg alkot­ni? III. rész: Kamaszok. Kb. 21.48: Verbunkos muzsika. 22.00: Hírek, idő­járás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Slágermúzeum. — 23.00: A Francia Rádió modrigálkórusa Arma Pál nép­dalfeldolgozásaiból énekel. — 23.15: Könnyűzene Gyulai Gaál János szer­zeményeiből. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Rácz Aladár Couperin- műveket cimbalmozik. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli ze­nés műsora. Közben 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Népdalcsokor. 9.00: Hírek. 9.03: Kí­váncsiak klubja '(ism.). 10.00: Zenés mŰTor üdülőknek. Közben 10.00, 11.00, 12.00: magyar, 10.30 német, 11.05 an­gol, 11.30: orosz nyelvű hírek. 11.45— 11.50: Felhívjuk figyelmüket! 12.03: Zenekari muzsika. 12.40: Házunk tája. A Falurádió műsora. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Magyar muzsika. — 13.40: Orvosi tanácsok (ism.). 13.45: Hő'^rás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől ötig ... — A Petőfi rádió szórakoztató délutánja. Közben 14.30, 15.30. 16.10: Hírek. 17.00: Reklám. — 17.03: Ötórai tea. Közben 17.30— 17.33: Hírek. 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). — 18.20: Rendezte: Cserés Miklós dr. Kis Dorrit, II. rész (ism.). 19.32: A Belügyminisztérium Duna Művész- együttesének népi zenekara játszik, Armos Ami népdalokat énekel. 19.54: ló estét, gyerekek! 20.00: Esti kró­nika, II. 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: Új könyvek. 20.33: Nyáridéző kaleidoszkóp. 21.46: Puccini: Manón Lescaut. Négyfelvonásos opera. Köz­ben 23.00—23.15: Hírek, időjárás. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. HARMADIK MŰSOR 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Iskola­rádió. Orosz nyelvvizsga-előkészítő. 18.20: Pro és kontra — a minőséqről, Ml. rész. 18.30: Petrovics Emil: Jónás könyve. 19.15: Külföldi tudósoké a szó. Leonardo da Vinci gépei. 19.30: A Tokió Vonósnégyes hangversenye az 1973-as Enescu fesztiválon. 20.52: Hírek. 20.55: A szegedi dzsessznapok •felvételeiből. 21.40: Beethoven-művek. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés, hírek 17.35: Hét közben. Zenés magazin. Szerkeszti: dr. Nádor Tamás 18.30: Dél-dunántúli híradó 18.45: Janis Joplin és a Dave Qark Five együttes lemezeiből 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Sokac dalok. — Bemutatjuk: a Baranya megyei Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vállalat mohácsi telepét. Riportműsor. Dalok a Dunáról. Hírek 19.30: Német nyelvű műsor. Ifjúsági műsor: A Pécsi Tanárképző Fő­iskola végzős német hallaatói- óak szakdolgozataira1. Riport- műsor. A mesekönyvben lapo­zunk. Hírek. Tánczene 20.00: Műsorzárás. rádió televízió MAGYAR TV 9.30; Műsorismertetés 9.31: Delta. — Tudományos híradó (ism.) 9.55: Maigret felügyelő. — George» Simenon bűnügyi regényének tévéfilm-változata. Maigret kis tréfája (ism.) 10.45: Képes krónika (ism.) 16.18; Műsorismertetés 16.20: Hírek 16.25: Tatabányai Bányász-^Szonefy SE bajnoki férfi kézilabda-mérkő­zés I 17.45: Ma alakítjuk a holnap anya­gait. II. Film a félvezető anya­gok kutatásáról 18.25: Postafiók 250. — Takács Mária műsora I 18.40: Játék a betűkkel 19.05: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója I 19.10: Esti mese Tv-h íródó A qyógyszerész tévedése. Olasz film ; 20.55: Chile, szeptember előtt és után . . . Rioort-dokumentumfi.lm 21.45: Tv-bérlet. A Magyar Televízió hangversenysorozata. Berlioz: Rókóczi-induló : 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Műsorismertetés 20.01: G. B. Shaw: Szent Johanna. Dráma két részben. A Szolnoki Szigligeti Színház előadása — felvételről (14 éven felüliek­nek !) 19.20: ! 20.00: JUGOSZLÁV TV i í 15.50: Magyar nyelvű tévénapló. — j 16.50: Messzelátó. — 17.20: Reqqeltő! takaródéig. 17.50: lelenkori tudomány. — 18.15: Kosárlabda: Junoszlávia—* Óla szorzón. 20.30: Családi élet — angol játékfilm. 22.00: Előtérben. MÁSODIK MŰSOR 20.30: Szabadeavetem. 21.15: Dzsessz a képernyőn. 22.00: A feleségem. Itt mellettem — humoros adás. ?árási Eabdarigé- ja nokságok

Next

/
Oldalképek
Tartalom