Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)
1974-06-25 / 172. szám
2 DUNANTOU NAPLÓ 24 ora a nagyvilágban Brezsnyev és Nixon üdvözlő üzenele a moszkvai nemzetközi konferenciához Leonyid Brezsnyev. az SZKP Központi Bizottságának főtitkára üdvözletét küldött a Moszkvában hétfőn megnyílt nemzetközi konferenciához, amelyet a nemzetközi iparigazdasági és tudományos-műszaki együttműködés fejlesztése érdekében hívtak össze, A konferencián több mint 30 ország legnagyobb vállalatai képviseltetik magukat „A Szovjetunió, amely aktívan követi az összes országok közötti gazdasági és tudományos-műszaki kapcsolatok kiszélesítésének irányvonalát, üdvözli az üzleti és a tudományos világ, valamint a közvélemény képviselőinek együttműködési törekvését" — írja üzenetében Brezsnyev. „A béke alapjainak megszilárdítása, a fordulat a hidegháborúból a feszültség enyhülése felé, kedvező feltételeket teremt az államok közötti üzleti kapcsolatok elmélyítését és fejlesztését célzó erőfeszítések-f BEIRUT: Egy szudáni bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a „Fekete szeptember" szervezet nyolc tagját, akik múlt év márciusában megrohanták Szaud-Arábia khartoumi nagykövetségét, és miután követeléseiket nem teljesítették, megöltek két diplomatát Nimeri elnök az ítéletet hét évi börtön- büntetésre csökkentette. Az elítélteket kiadják a szervezetnek, hogy hajtsa végre az ítéletet ♦ SANTIAGO: Július közepén hozzák nyilvánosságra a hadbíróság Ítéletét a chilei légierő 57 volt tagja és 10 polgári személy ellen - közölték a chilei fővárosban törvényszéki forrásokból, A hadbirósági tárgyalás a napokban ért véget. Az államügyész „hazaárulás" címén hat vádlottra halálos ítéletet kért. LAPZARTA Az amerikai atomenergia bizottság szóvivője bejelentette, hogy néhány héttel ezelőtt a Nevada államban lévő amerikai kísérleti telepen az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közös földalatti nukleáris robbantást hajtott végre. * Az amerikai képviselőhöz jogügyi bizottsága újabb idézést küldött Nixon elnöknek, annak ellenére, hogy az már korában kijelentette: több dokumentumot nem bocsát a törvényhozók rendelkezésére. Az idézés 12 elnöki megbeszélés magnetofonfelvételét kéri. * A lisszaboni vízművek munkásai és tisztviselői elfoglalták a társaság hivatali j épületét. A munkásbizottság felkérte az ország fegyveres erőit: biztosítsák a víztárolók védelmét és akadályozzák meg a reakciós elemek szabotázsát. Követelik, hogy államosítsák a vízműveket, az igazgatóságban végezzenek tisztogatást. ♦ Henry Kissinger sajtóérte- ! kezleten kijelentette, hogy ; a moszkvai csúcstárgyalások j fő célja: az omerikai és a I szovjet vezetők közötti párbeszéd folytatása, a nuk- : ! leáris összetűzés veszélyé- i nek enyhítése és a világ- j béke számára szükséges I pozitív feltételek megtelem i j lése. Hozzáfűzte, hogy az I ■ Egyesült A'lamok és a Szov- j \ jeíunió kapcsolata rendki- \ vül fontos az egyetemes béke fenntaitcjsa szempontja egyesítéséhez, és ezt fel kefl használni a béke és a haladás javára, az egész emberiség javára" — hangsúlyozza az SZKP Központi Bizottságának főtitkára. Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke a konferencia részvevőihez intézett üdvözletében hangsúlyozza: „A béke és a virágzás keresésében égető szükség van az összes népek gazdasági együttműködésének megszilárdítására. A kereskedelem nemcsak gazdasági előnyöket nyújt számunkra, hanem ki is szélesíti a népek és a kormányok közöti kontaktusokat.” „A népeknek kölcsönös érdekeiket tekintve, tovább kell ha- ladniok a gazdasági együttműködés útján, amely biztosítja a nemzetközi kereskedelem kölcsönösen előnyös fejlődését és a beruházások hatékony kihasználását" — fűzte hozzá Nixon. 4 SANAA: Ibrahim Al-Hamdl ezredes, a Jemeni Arab Köztársaságban nemrég hatalomra jutott forradalmi tanács vezetője alezredessé fokozta le önmagát A jövőben az alezredesi rang lesz a legmagasabb katonai fokozat az országban. ♦ WASHINGTON: Az amerikai kormány ígéretet tett Izraelnek, hogy nem szállít fegyvereket Egyiptom és Szíria számára - jelentette be vasárnap a washingtoni külügyminisztérium szóvivője. 4- LONDON: Folytatódik annak a nemzetközi munkabizottságnak az ülése, amelyet a békeszerető erők moszkvai világ- kongresszusán hoztak létre azon elfogadott határozatok gyakorlati végrehajtásának koordinálására. 4 BERN: Elutazott Svájcból Dolores Ibárruri, a Spanyol Kommunista Párt elnöke és Santiago Carrillo, a párt főtitkára. A svájci kormány elutazásukkal körülbelül egy időben kabinetülésen úgy döntött, hogy a két spanyol pártvezetőt „meghatározatlan időre" kiutasítja az országból. A kormány szóvivője hétfőn a döntést ismertetve arra hivatkozott, hogy a Spanyol KP vezetői - a tilalom ellenére - vasárnap „felszólaltak" egy Genfben megtartott tömeggyűlésen. 4 SZÓFIA: A bolgár fővárosban megkezdte munkáját a KGST tudományos-műszaki együttműködési bizottságának 8. ülése. 4 WASHINGTON: Szarka Károly, hazánk állandó ENSZ képviselője a világszervezet főtitkáránál letétbe helyezte azt az okiratot, amellyel a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa megerősítette az apartheid bűn- cselekmények üldözése és megbüntetése tárgyában elfogadott nemzetközi egyezményt Az egyezmény nemzetközileg üldözendő bűncselekménynek nyilvá- nyitja a faji megkülönböztetés és elkülönítés, a fajüldözés gyakorlását. Mongolia Aj 1 565 000 km3 területű (bárónknál kb. 17 szer nagyobb), de csupán 1,25 millió lakosú ázsiai szocialista ország, a Mongol Népkfiztársaság 1974-ben ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját. Mongólia az elműt« átveri év serén jutott el a feudalizmusból a szocialista társadalom építéséig. A népgazdaság fejlődése a tervgazdálkodás bevezetésével — 1948-ban indult az e’sd ötéves terv — gyorsult meg. A beruházások összege 1950-hez képest 1971-re közel1 30-szorosra növekedett. Az ipari termelés évi átlagos névé kedési üteme megközelítette a 10 százalékot ugyanezen időszakbem. A nomád pósztorkodást fokozatosan fel váltja o modern belterjes, öntözéses mezőgazdaság. Mongólia fejlődését jórészt a cialisto országok internacionalista támogatása segítette elő. A baráti országok által, 1950—1975 között nyújtott, illetve nyújtandó 3 milliárd rubel hitelből és segélyből gyárakat, erő műrveket építettek, m utóbbi sdőfe«® 4 KUVAJT: A kuvaiti miniszterelnök nyilatkozatban szólította fel az arab országok kül- ügy- és hadügyminisztereit, hogy üljenek össze és vegyék fontolóra: milyen kollektív lépéseket tehetnének a Libanon elleni izraeli támadások elhárítására. 4 RÓMA: Sikerrel folyik Olaszországszerte a kommunista párt által kiadott újságok és folyóirotok 1974. évi előfizetési kampánya. A párt lapjaira eddig több mint 900 millió lí ra folyt be. 4 PEKING: Hétfőn reggel Pekingben újabb politikai falragasz jelent meq a falakon és azt adta tudtul, hogy a Kuanghszi-Csuan tartományban végbemenő „osztályharcban” olyan súlyos összecsapások zajlottak le, amelyek 200 idős ember, illetve gyermek életébe kerültek. 4 WASHINGTON: Az amerikai külüqyminisztérium cáfolta Jackson szená'ornak azt az állítását, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok állítólag titkos meqállapodást írt alá a a hadászati fegyverrendszerek ama szintjének módosításáról, amelyet a hadászati támadófegyverek korlátozásával kapcsolatos egyéb intézkedésekről szóló szovjet—amerikai ideiglenes megállapodás rögzít. A szóvivő kijelentette: nincs semmiféle titkos megállapodás és minden ezzel kapcsolatos állítás alaptalon, * Hangos bélyeg Régi megfigyelés, Hogy minél kisebb és szegényebb egy állam, annál pompásabbak és változatosabbak a forgalomba hezott postabélyegei. A postabélyegek kibocsátása tetemes jövedelmet biztosit az államkincs- ' tár számára, minthogy a bélyegeket a gyűjtők nagy összegekéit vásárolják fel. Az utóbbi években már teitíllára, bérre nyomott bélyegek is megjelentek. Mindezek a filatéliai furcsaságok eltörpülnek azonban amellett a cikk mellett, amelyet Bhutan királyság postai hatáságai hoztak forgalomba. Olyan béiyogeket bocsátottak ki, amelyek parányi, fémből készült hanglemezek, s rögzítették rajtuk Bhutan nemzeti dalait, valamint a himnuszt. A „hangos bélyegek” azonban nem kerültek fel egyetlen levélre sem. A gyűjtök már előzetesen megvásárolták Őket, jelentős bevételt biztosítva a királyság postája számára. * 4 KAIRÓ: Az egyiptomi legfelsőbb állambiztonsági bíróság e héten kezdi meg 103 személy — túlnyomórészt kairói és alexandriai egyetemi hallgató — perét. Azzal vádolják őket, hogy közreműködtek a katonai műszaki akadémia ellen április 18-án végrehajtott fegyveres támadásban, erőszakos .“fon, fegyveres banda felhasználó savai meq akarták dönteni az egyiptomi rendszert és meg akarták változtatni az ország alkotmányát. Ez a bűncselekmény halállal büntethető. 4 MOSZKVA: A jelen Icq! ötéves tervben a szovjet Ipar 1 millió 700 ezer traktort, 1 millió 100 ezer tehergépkocsit, 1 millió 500 ezer pótkocsit, 543 ezer gabona-, 230 ezer siló- és 60 ezer cukorrépa kombájnt szállít a mezőgazdaságnak. | Argentin jpártküídöttség látogatása Június 15—24. között az Argentin Kommunista Párt kyl- I döttsége — Hector B, Agosti, I az AKP Végrehajtó Bizottságá- j nak tagja és N, lsearo, a KB tagja — látogatást tett ha- I zánkban. A küldöttséggel megbeszélést folytatott Nemes Dezső, a Politikai Bizotsáq tagja, Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára, Brutyó János, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke. A megbeszélések és találkozók során az MSZMP és az AKP képviselői 'tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységéről. Áttekintették pártközi kapcsolataikat, a nemzetközi helyzet, a kommunista és munkás- mozgalom időszerű kérdéseit. Az elvtársi egyetértés és a testvéri szolidaritás légkörében tartott megbeszéléseken megállapították, hogy a megvitatott kérdésedben a két testvérpárt között teljes a nézetazonosság. A küldöttséq hétfőn elutazott Budapestről. ♦ 4 KUNEITRA: Az izraeli haderő vasárnap délutánra végrehajtotta a csapatszétválasztási egyezményben rögzített terület- kiürítési program harmadik szakaszát. Az izraeliek visszavonultak az októberi háborúban megszállt izírlai terület utolsó négyzetkilométeréről Is, amely a továbbiakban az ütköző-zóna egy részét alkotja majd. A feleknek június 26-ig kell befejezniük a csapatok szétválasztását 4 MOSZKVA: Vasárnap megérkezett az amerikai űrhajósok csoportja,' amely szovjet kollégáival együtt részt vesz a Szojuz—Apolló-program közös gyakorlatain. Az amerikai csoportot Thomas Stal ford dandártábornok vezeti. 4 MOSZKVA: Nyikolaj Pod- gornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke hétfőn a Kremlben találkozott Jumzsagijn Cedenballal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkárával, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnökével, aki Magyarországra utazóban időzik Moszkvában. 4 PORTO: Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára, a kormány tagja, egy nagygyűlésen arra szólította fel a dolgozókat, hogy ne fogadjanak e| noqyobb béremeléseket a munkáltatóktól, mert ezek elkerülhetetlenül áremelést és Inflációt vonnak maguk után. Felhívta a dolgozókat, hogy megmozdulásaikban elsősorban az állam érdekeit tartsák szem előtt 4 PHNOM PENH: A kambodzsai hazafias erők hétfőre virradóra 107 milliméteres aknavetőkkel lőtték Phnom Penht. A rezsim egységeit sietve megerősítették, mivel attól tartanak, hogy a felszabadító erők áttörik a védelmi qyűrűt és tömegesen elözönlik a főváros egyes részeit. Mély fői.9 « yatőey Itiwénttt km uő feltárását segítik elő. Hazánk mindenekelőtt a dartiani bio-, ás húskombinát. Tatamink at Ulánbátort ruhagyár felépítéséhez nyújtott: segítséget. Eia« túlmenően a megrar szakain 1 borai tSbbstát kút lírásáról IW ara. ; hektár mezőqoidnsági terület őntö- : zését tették lehetősé, részt vállalunk e-en túlmenően ipari szakemberek ' ' X, „ kutatások n-vá ’ -i «yug lelőhelyek 'n is, 1974. június 23. Mongol vendégeink életrajza Jumzsagijn Cedenbal I Jumzsagijn Cedenbal 1916| bon született, szegény állattenyésztő család gyermekeként, előbb otthon, később a Szovjetunióban a munkásegyetemen, majd a pénzügyi-gazdasági főiskolán folytatta tanulmányait. 1939-től tagja a Mongol Népi Forradalmi Pártnak. 1939-ben pénzügyminiszterhelyettessé, majd pénzügyminiszterré nevezték ki, s egyúttal a mongol kereskedelmi és ipari bank elnöki teendőit is ellátta. A Mongol Népi Forradalmi Párt X. kongresszusán, 1940-ben választották a Központi Bizottság tagjává, a Központi Bizottság elnöksége tagjává, a párt Központi Bizottságának főtitkárává. A második világháború esztendeiben a Mongol Népi Forradalmi Hadsereg főparancsnok- helyettese volt. 1944-ben Lenin- renddel tüntették ki. A második világháborút kővető években az állami tervbizottság elnöke, 1948-tól miniszterelnök-helyettes volt, s 1952-ben, Csojbalszan halála után választotta miniszterelnökké a Nagy Népi Hurál. 1954 áprilisában saját kérésére felmentették az MNFP KB főtitkári tisztsége alól; négy esztendővel később, 1958 októberében választották meg a Központi Bizottság első titkárává, 1974 júniusában a Nagy Népi Hurál - a Központi Bizottság javaslatára - felmentette miniszterelnöki tiszte alól, s egyidejűleg megválasztotta a Nagy Népi Hurál Elnöksége elnökévé. Kimagasló tevékenységének elismeréséül megkapta a Mongol Népköztársaság Hőse és a Mongol Népköztársaság Munka Hőse magas kitüntetéseket. A Maqyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Zászlórend qyémón- tokkkal ékesített első fokozatával tüntette ki. Zsambin Batmönh Zsambin Batmönh 1926-ban született, pásztorcsaládban. A mongol állami egyetemen 1951-ben kapta kézhez közgazdász diplomáját, 1958—1961 között a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága mellett működő társadalom- tudományi akadémián tanult, s megszerezte a közgazdaságtudományok kandidátusa címet 1951- ben és 1952-ben a mongol állami főiskola tanára volt 1952— 56 között a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága mellett működő pártfőiskola tanára volt. 1956 —1958 között a pártfőiskola igazgatóhelyetteseként, majd igazgatójaként tevékenykedett 1958—1962 között az MNFP Központi Bizottságában dolgozott. A kővetkező éveket ismét a tanításnak szentelte: 1962— 1967 között előbb a közgazdasági főiskola tanszékvezetője, majd igazgatóhelyettese, igazgatója volt. 1967—73 között a mongol állami egyetem rektor- helyettese, majd rektora volt 1972-ben kapta meg a profesz- szori címet. 1973 júliusában a Központi Bizottság tudományos és művelődésügyi osztályának vezetőjévé nevezték ki, 1974. május 8-án lett a Mongo! Nép- köztársaság miniszterelnök-helyettese, június 11-én pedig ml- i niszterelnöke. 1948 óta tagja a Mongol Népi Forradalmi Pártnak. A párt XVI. kongresszusán választották a Központi Bizottság tagjává. 1974 júniusa óta tagja az MNFP Politikai Bizottságának. A Nagy Népi Hurál képviselője. * lüírláii a magyar-mongol kormányközi bizottság tárgyalásainak jegyzőkönyvét Borbóndi János, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, az MSZMP Központi Bizottságának tagja és Tumenbajarin Ragcsa, a Mongol Minisztertanács első elnökhelyettese, a Mongol Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának póttagja, a magyar— mongol gazdasági és műszaki tudományos együttműködési kormányközi bizottság két társelnöke hétfőn a Parlament Gobelin-termében aláírta a bizottság június 21—24 között Budapesten megtartott 8. ülésszakának jegyzőkönyvét A tárgyalásokon a magyar és | o mongol küldöttség áttekintette oz előző ülésszak határozatainak érdekében tett intézkedések eredményeit. Megvizsgálta a magyar segítséggel felépített darhani húskombinát további üzemeltetésében fontos együttműködési lehetőségeket és a magyar műszaki támogatással korában létesített mongol ipari üzemek termelésének fejlesztéséhez nyújtható szakmai támogatás lehetséges módjait így a magyar szakemberek elsősorban a szonginói biokombinátban, az Ulánbátort ruho gyárban és a darhani húskombinátban segítenek majd a ! termelésnövelésben, a termék j választék szélesítésében és a i minőség javításában, A KGST komplex programjának megfelelően a magyar szakemberek részt vesznek a szervezett nemzetközi geológiai expedíciók munkájában. A mongol vízgazdálkodás fejlesztése érdekben Magyarország segítséget nyújt egy mongol kutató intézet létrehozásához, vízgazdálkodási berendezések, anyagok és egyéb eszközök szállításával korszerű öntözőrendszer kialakításához, komplex vízgazdálkodási tervek kidolgozásához. Az ülésszakon a két küldöttség tájékozódott a magyar- mongol külkereskedelmi forgalom helyzetéről, bővítésének lehetőségeiről, a két ország nép- gazdasági terveinek kölcsönös koordinációjáról. A kormányközi bizottság pozitívan értékelte az 1976—1980. évekre szóló magyar—mongol tervkoordinációs munkát, amelynek első szakasza júniusban zárult. Megvizsgálták és jóváhagyták a két ország bizottságai és minisztériumai között létrejött közvetlen műszaki-tudományos, pénzügyi, vadgazdálkodási és könnyűipart együttműködési megállapodásokat Az ülésszakon végezetül megállapodtak abban, hogy a darhani húskombinát — július 8-án történő — felavatására magyar küldöttség utazik Mongóliába.