Dunántúli Napló, 1974. május (31. évfolyam, 118-147. szám)

1974-05-18 / 134. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt Itaplo Kádár János fogadta Jakubovszkij marsallt XXXI. évfolyam, 134. «ám 1974. május 18-, szombat Ara: 80 title' Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja BUDAPEST 1974 Péntek délután 2 órakor ün­nepélyesen felavatták a buda­pesti nemzetközi vásárközpon­tot, s új helyén megnyílt az el­ső szakosított Budapesti Tavaszi Nemzetközi Vásár. Az ünnepsé­gen megjelent Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnöke, Óvári Mik­lós, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, Borbándi Já­nos, Huszár István és Lázár György, a Minisztertanács el­nökhelyettesei. Ott volt a kor­mány több tagja, jelen voltak a BNV alkalmából hazánkba ér­kezett külföldi küldöttségek, ott volt a budapesti diplomáciai testület sok vezetője és tagja, a külföldi és hazai kiállítók képviselői. A himnusz elhangzása utón dr. Biró József külkereskedelmi miniszter mondott ünnepi meg­nyitó beszédet. Dr. Biró József beszéde Dr. Biró József beszédében üdvözölte a párt Központi Bi­zottsága és a kormány megje­lent tagjait, a diplomáciai tes­tületek képviselőit, a külföldi és hazai kiállítókat, valamennyi vendéget, majd így folytatta: — örömmel állapíthatom meg, hogy a szakosító1-; ve*- közi vásár megteremtése mind külföldi partnereinknél,, mind a hazai ipart képviselő vállala­toknál egyetértő visszhangra talált. Az ú| budapesti nemzet­közi vásárközpontban 25 ország kereken 1500 kiállítója mutatja be a világ ipar( élvonalát kép­viselő'termékeit. A rendelkezés­re álló kiállítási területnek több múlt a felét külföldi vál­lalatok t'jl-voTiórészt réqi üz­leti pa "tn' ink foglalják el, ami " n- v,n érdeklődésüket tanúsh: • o Maqyarországqal fennál’ó kereskedelmi gazda­sági kapcsolataik fejlesztése iránt. Szeretném mindjárt hozzáten­ni, hogy a külföldi és hazai részvételi szándék méq nagyobb volt, mint amennyit ki tudtunk elégíteni. Jelentős eredménynek tekint­hető, hogy az új vásárközpon­tot jelenlegi formáidban átadhat­juk rendeltetésének. Az eddigi előrehaladás egyben biztosíté­ka annak, hogy népgazdasá­gunk e fontos nemzetközi keres­kedelmi fóruma rövidesen min­den igényt kieléoítően töltheti be elsődleges célját: külgazda­sági kapcsolataink továbbfej­lesztését Az elmúh negyedszázad alatt az egész viláq tanúja volt an­nak, hogy a KGST keretében a sokrétű fejlődésnek páratlanul gyors üteme bontakozott ki. Eb­ben az időszakban a KGST or­szágok ipari termelése tizenkét­szeresére nőtt, nemzeti jöve­delmük nyolcszorosára. Része­sedésük a világ ipari termelé­sében az 1950. évi 18 száza­lékról mintegy 33 százalékra emelkedett, A szocialista országokkal, elsősorban a legnagyobb keres­kedelmi partnerünkkel, a Szov­jetunióval való gazdasóqi kap­csoltok sokrétű fejlesztése to­vábbra is meghatározó jelentő­ségű számunkra. Különösen nagy fontosságot tulajdonítunk a szocialista országok közremű­ködésével megvalósuló, a köl­csönös igények kielégítésén ala­puló központi fejlesztési prog­ramoknak, amelyekhez a mos­tani vásár is számos értékes hozzájárulást tartalmaz. Ugyanakkor mindinkább nő a jelentősége a gazdasági együtt­működés olyan korszerű for­máinak, mint a gyártásszakosi- tás, a kooperáció, a közös munka kialakítása a fejlesztés­től kezdve a termelésen át egészen az értékesítésig. Biz­tosra vesszük, hogy a vásár ez­úttal is hozzájárul ennek a köt­és többoldalú együttműködés­nek a továbbfejlesztéséhez a szocialista gazdasági integráció komplex programjának clapel- vei szerint. Változatlan kereskedelem­politikai alapelvek mellett: az egyenjogúság és kölcsönös elő­nyök elveinek közös talaján to­vábbra is készek vagyunk keres­kedelmi-gazdasági kapcsola­tainkat bővíteni bármely or­szággal, Befejezésül köszönetét mon­dott Bíró elvtárs mindazoknak, akiknek — az idén különösen nehéz körülmények között vég­zett — munkája lehetőve tet'e, hogy az új magas színvonalat képviselő budapesti nemzetközi vásárközpont határidőre fel­épüljön és megkezdhesse mű­ködését. Dr. Bíró József ünnepi beszé­de után Fock Jenő, a Minisz­tertanács elnöke a szalag át­vágásával felavatta a Buda­pesti Nemzetközi Vásárközpon­tot. Ezután a vendégek a vásár megtekintésére körsétára inául­Dombvidéken — országos átagoknál jobb eredmények Kiváló szövetkezeti gazdaság a sásdi r,Búzakalász »» KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Pénteken az első szakositett tavaszi Nemzetközi Vásár megnyitá­sával felavatták a budapesti új vásár-központot. Képünkön: Fock Jenő miniszterelnök átvágja a szalagot, jobb oldalt dr, Bíró József külkereskedelmi miniszter. tok. Útjuk első állomása volt o vegyipari bemutató B-pavilcn, amelynek főbejárata mellett dokumentációs kiállítással em­lékezik meg a KGST megala­kulásának 25 éves jubileumá­ról: s azokat a nagy hazai ve­gyi ipartelepeket és termékeket mutatja be. amelyek megszüle­tését, munkáját a szocialista or­szágok baráti együttműködése tette lehetővé. A KGST orszá­gok közötti szakosítás és koope­ráció alapián 2000-nél több ve­gyi cikk készül a szocialista or­szágokban, s e termékekből ió- néhányat a B-pavilonban kiállí­tó 40 magyar vállalat és tröszt, s a KGST-tagországok négy je­lentős vállalata is bemutat. A pavilonban dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter ismertette a vendégekkel a vegyipari be­mutató legjelentősebb termé­keit. A sásdi járás dimbes-dombos földjein a kiváló termelési ered­ményekért sokkal többet kell fáradozni, mint a megye, az or­szág más területein. Ezért is illeti külön elismerés a sásdi „Búzakalász" Termelőszövetke­zet valamennyi tagját: 1973- ban országosan is figyelemre­méltó eredményeket értek el, a kukorica, a búza, ősziárpa, cu­korborsó termésátlagaik messze meghaladják az országos átla­got. Állattenyésztésük szintén kiváló eredményekkel büszkél­kedhet A tizennégy esztendős, a sás­di, mezódi, vargai, vázsnoki, felsőegerszegi községek terüle­tén gazdálkodó termelőszövet­kezet most első ízben nyerte el a Mezögazdasáqi és Élelmezés- ügyi Minisztérium és a Terme­lőszövetkezetek Országos Taná­csa által meghirdetett verseny­ben a Kiváló szövetkezeti qaz- dqsáq címet. A tegnapi ünnep­ségen a szövetkezet 428 tagja közül többen is meghatott sza­vakkal fejezték ki, mennyire örülnek a kitüntető címnek, munkájuk elismerésének. Ez al­kalommal Szarka István, Ács Ferenc, Kovács lenő, Szenna László és Rénner Tibor, a szö­vetkezet elnöke miniszteri kitün­tetést. tizenhatan pedig a Szövetkezet kiváló dolgozója ki­tüntetést kaptak. Munkájuk igazi elismerése azonban, mint azt Czégény Jó­zsef, az MSZMP Baranya me­gyei Bizottságának titkára az oklevél átadása alkalmával mondott beszédében hangsú­lyozta, a tagsáq javuló életkö­rülményeiben keresendő, Há­rom esztendeje 15—16 ezer fo­rint volt az egy tagra jutó éves jövedelem, ma pedig 23 ezer fari nt. A szövetkezet tagságának eqynegyede fiatal — ők is a többiek ,is élvezni szeretnék munkájuk gyümölcsét, A folya­matosan emelkedő jövedelmek mellett azonban nem feledkez­nek meg arról sem, hogy a jö­vőre gondoljanak: a megyei át­lagnál 25—30 százalékkal töb­bet fordítanak beruházásra, a következő esztendők jó gazda­sági eredményeinek megalapo­zására, Az ünnepi közgyűlésen részt vett dr. Vida József, az MSZMP Sásdi járási Bizottságának el­ső titkára, Vétek Dezső, a Me­csek és Dráva menti Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezetek Szövetsége titkárhelyettese, Kiss Béla, a Baranya megyei Tanács csoportvezetője, Szilágyi Mihály Sásd nagyközséq titká­ra, Farkas László, a járási ta­nácsi hivatal osztályvezetője és az MNB járási fiókjának veze­tői. A vendégek közül többen gratuláltak a néhány esztende­je még gondokkal küszködő, s immár o járás legjobb szövet­kezetei közé tartozó gazdaság tagságának. Az ünnepi közgyűlésen Czégény József átadja a Kiváló szövetkezeti gazdaság címet tanúsító oklevelet Renner TÜMr elnöknek. Lippón és Srentdénesen Új iskola Általános iskolai diákotthon Bolyban Alsófokú központnak jelölték ki Lippót, de a környező falvak felsőtagozatos gyerekei mégis Bezedekre járnak, s ott is rossz az iskola épülete. Ezért új is­kolát építenek fel még ebben az évben Lippón. Ebben Irat tanterem lesz. Négy teremben a lippói és a környékbeli felső­tagozatos gyerekek tanulhat­nak, kettőben pedig a helybeli alsótagozatosok. Az építkezés négymillió forintba kerül és a tervek szerint augusztus végéie befejeződik. Az iskolaépületet úgy alakítják ki, hogy később bővíthető lesz, mégpedig két újabb osztályteremmé! és egy tornateremmel. A későbbi évek­ben szedetnék megvalósítani Lippón, hogy a körzet felsőta­gozatos gyerekei párhuzamos osztályokba járhassanak. De nemcsak Lippón építkez­nek. Szentdénesen, ahol rossz állapotban van egy tanterem és egy pedagóguslakás, mind­kettő helyett újat létesítenek, előreláthatólag 800 ezer forin­tért. A megye többi pedagógiai jellegű építkezése felújítás. Évente 10—11 millió forint áll a megye rendelkezésére, hogy a kulturális jellegű épületeket fel­újítsa. Ebből mintegy 2—2 mil­lió jut a közművelődési intéz­mények, illetve az óvodák rend- behozatalára, s mintegy 6 mil­lió az általános iskolákéra. Eb­ből az összegből a következő nyáron mintegy tíz falusi álta­lános iskolát újítanak fel je­lentősebb mértékben, egyenként átlagosan félmillió forintos költ­ségen. Idén egy általános iskolai diákotthon építése is megkez­dődik Bolyban. Itt szervezik majd meg o baranyai német nemzetiségű felső, caozntösok anyanyelvi oktatását, s már ku­tatják, hogy a nemzetiseg-lak- ta falvakból előreláthatólag hány gyerek venné igénybe ezt a diákotthont. Persze, nemcsak a német anyanyelvűek jöhetnek , majd ide. A diákotthon ételí­tésének az teremt' meg o; alap­ját, hogy az idén véglegesen megszűnik o bólyí Mezőgazda- sági Szakközépiskola. Most érettségizik benne az utolso osz­tály. Épületét formálják át diák­otthonná. Eddig ebben az épü­letben ötven gyerek lakott, most száz férőhelyesre növelik a be­fogadóképességét, s erre a cél­ra összesen 5 millió forintot for­dítónak. KS/D NAPLÓ TELEFOTO Kádár János, o Magyar Szó- I cialisto Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára pén­teken délelőtt az MSZMP Köz ponti Bizottságának székházá­ban fogadta a hazánkban tar­tózkodó I. I. Jokubovszkiit. a Szovjetunió marsalljáí, a Varsói Szerződés tagállamai egyesí­tett fegyveres erőinek főpa­rancsnokát; törzsföpökét, Sz. M. Stvemenko hodseregtábornokot M. Dzur hadseregtábornokot, a i Csehszlovák Szocialista Köztár­saság nemzetvédelmi miniszte­rét; K. Busov vezérezredest, a csehszlovák néphadsereg vezér­kari főnökét, a nemzetvédelmi miniszter első helyettesét. A szívélyes, baráti hangulatú eszmecserén rés-t vett Fock Je­nő, a Minisztertanács elnöke, Czinege Lajos vezérezredes, honvéde'mi miniszter és Csémi Károly altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár. Helmut Schmidt kormány­nyilatkozató [2 old.) Térkép és valósáo (3 old.) Kit tisztelünk * (3 old.) Ünnepélyesen felavatták a Budapesti Nemzetközi Vásárközpontot Megnyílt a tavaszi BNV HUNGEXPO

Next

/
Oldalképek
Tartalom