Dunántúli Napló, 1974. május (31. évfolyam, 118-147. szám)
1974-05-14 / 130. szám
Világ proletárjai, egyesül jetek! B n >1111 LC l< intuit ia LJ3 XXXI. évfolyam, 130 III 197«. május 14. MM Ara: 8C . szám , kedd 1 fillet Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja ! ! i Soron kívül M indannyian tudjuk — a párt és a kormány fokozódó támogatása és segítségnyújtása ellenére —, ma még nehéz a többgyermekes családok helyzete; küzdelmesebbek mindennapjaik, nagyobbak gondjaik, mint ahol nincs, vagy akárcsak egy-két gyermek felneveléséről gondoskodnak a szülök. Éppen ezért őket, — a három és többgyermekes családokat — megkülönböztetett gondoskodás illeti meg nemcsak a kormány népesedéspolitikájában, hanem egész társadalmunkban. Ezt a célt szolgálja — egyebek között — az a rendelet is, amely elsőbbséget ad a sok- gyermekes családoknak a lakás- kiutalásoknál. Az önálló és kellő nagyságú lakás hiánya ugyanis ezt a társadalmi réteget különösen nyomasztja; az egy-egy szobában összezsúfolódó nagylétszámú családokban aligha lehet megteremteni a harmonikus életvitelhez szükséges legalapvetőbb feltételeket; a családtagok pihenését, nyugalmát, vagy akár a gyermekek számára nélkülözhetetlen mozgás- és játékteret, a gyermekek és felnőttek tanulásához, művelődéséhez szükséges körülményeket. A lakásprobléma megoldása ezért e családokban szinte ugrásszerűen növeli az életszínvonalat, gyökeresen megváltoztatja életmódjukat. Az Építésügyi- és Varosfejlesztési Minisztérium felmérése szerint 1973 végén több mint 220 ezer lakásigénylöt tartottak nyilván az országban, s közülük mintegy 6500 volt a három és többgyermekes. Különösen súlyos a helyzet Budapesten: c lakásigénylök száma itt meghaladja a százezret is, a sokgyermekeseké pedig mintegy kétezer, több mint hatezer gyermekkel. Mindennek tükrében méginkább fontos és időszerű a fővárosi tanács azóta közismertté vált januári döntése, miszerint a jövő év, azaz 1975 végéig lakást kapnak azok a három és többgyermekes családok, akik az elmúlt esztendő végéig beadták, vagy megújították igénylésüket. A januári döntés óta egyébként a kerületi tanácsok külön nyilvántartást készítettek e családokról. Természetesen a későbbi kérelmezők is sorra kerülnek majd, de általában 1975 után, hisz mindenekelőtt az említett kétezer családnak kívánnak új otthont adni. A három—négy szobás lakás ugyanis — márpedig a sokgyermekeseket végeredményben csak ilyenekbe szabadna elhelyezni — nagyon kevés. Ezért sok esetben több lépcsős cserére kerül majd sor a szükséges méretű lakás eléréséig. Ezzel egyidejűleg azonban a fővárosi tanács arra törekszik, hogy az új lakótelepeken az eddiginél több három- és négyszobás lakás épüljön az elkövetkező években. Hogy mit jelent nekik, az érintett családoknak majd a lakáskiutalásról szóló értesítés — s mit jelent azoknak, akik már megkapták a lakást! — aligha kell részletezni. Annál kevésbé, mert hiszen többségük csak rendkívül nehezen vagy egyáltalán nem lenne képes csupán a saját anyagi erejéből önálló otthont teremteni. Ott, ahol naponta három—négy kisgyermeket kell óvodába vagy akár iskolába elindítani, s ahol reggel-este sokan ülik körül az asztalt, — nehezen jut a család költségvetéséből másra, mint a legfontosabbakra: élelemre, ruházkodásra, a gyermekek iskoláztatására. Ezt tanúsítja egyébként az is, hogy (Folytatás a 2. oldalon) Kádár János Salgótarjánban Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és felesége szombaton két napra Salgótarjánba látogatott. Kádár lánost és feleségét elkísérte Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Salgótarján országgyűlési képviselője, Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Központi Bizottság osztály- vezetője. A vendégeket a Megyei Pártbizottság székházában Matuz József, Devcsics Miklós, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkárai, valamint Hoffer István, a Nógrád megyei Ta- I nács elnöke fogadta. A szívélyes, elvtársi be- | szélgetésen jelen voltak: Pothornik József, az j MSZMP KB tagja, Ozsvárt József, az MSZMP ; Salgótarján Városi Bizottságának első titkára I és Fekete Nándor, Salgótarján Városi Tanácsának elnöke. Ezt követően Kádár János és fe- I lesége a házigazdák kíséretében megtekintették j a város és környékének nevezetességeit, és meg- j jelentek a munkáskórusok Salgótarjánban rendezett országos találkozóján. Kádár János és felesége kíséretével együtt vasárnap délután érkeztek vissza Budapestre. Gönyei Antal megnyitó beszédét mondja A Káptalan utcai műemléki épületben Megnyílt a felújított Zsolnay Múzeum Pécs Európa-hírű Zsolnay Múzeumát — felújítva és kibővítve — ismét megnyitották a látogatók előtt a Káptalan utcai, XIV. századbéli műemléki épületben. A május 12-i, vasárnapi ünnepi megnyitón megjelentek Bocz József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára, Takács Gyula, a Baranya megyei Tanács elnökhelyettese, Antal Gyula, az MSZMP Pécs városi Bizottságának osztályvezetője, dr. Németh Lajos, Pécs megyei város Tanácsának elnökhelyettese, Bosnyák János, a Zsolnay-gyár igazgatója, Pécs és a megye kulturális életének vezetői, képviselői és több mint 150 érdeklődő, kiállításlátogató. A pécsi Janus Pannon'us Múzeum igazgatója, Sarkadiné, dr. Hárs Éva üdvözlő szavai Leonyid Brezsnyev, az SZKP | Központi Bizottságának főtitkára hétfőn a Kremlben megbe- j szélést folytatott Horst Sinder- I mann-nal, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökével. Sindermann — mint Ismeretes — rövid baráti látogatásra érkezett a szoviet fővárosba. A szovjet kormány héttőn ebéden látta vendégül Horst Sindermannt .Az ebéden részt [ után Gönyei Antal, a Műveiő- ! désügyi Minisztérium múzeumi | főosztályának vezetője mondott megnyitó beszédet. Szólott arról, hogy a zárvatartás sok érdeklődőben türelmetlen hiányérzetet váltott ki. Ez is bizonyította egyebek között a közönség visszatérő ragaszkodását [ ehhez az állandó kiállításhoz, i Az újjászervezett kiállítás nem csupán vizuális élményt nyújt. A kerámia-anyag rendezésében i az a törekvés is jelentkezik, amely a művészi gondolat és szép megértését igyekszik megvalósítani. A Zsolnay-pocelán forma- és színvilága benne van jelenünkben; az iparművészetben, sőt az iparban is. Zsol- nayék jól ismerték fel, hogy az iparnak nemcsak jót, hanem szépet is adni kell. A megnyílott kiállítás annak a nagyszabású vett Alekszej Koszigin, az SZKP KB PB tagja, miniszterelnök, Kirill Mazurov, Mihail Szolo- mencev, valamint több miniszter és hivatalos személyiség. A baráti és szívélyes léqkörű ebéden Koszigin és Sindermann pohárköszöntőt mondott. Sindermann hétfőn hazautazott Moszkvából. A vendéget a vnukovói repülőtéren Alekszej Koszigin, Nyikolaj Bajbakov, a Minisztertanács elnökének he lyettese és több más hivatalos személyiség búcsúztatta. kulturális programnak a szerves része, amely a művészet- szeretetéről közismert városban és Baranyában megvalósul. A | kiállítás — mondotta egyebek i mellett —, közművelődési feladatot teljesít azzal, hogy a hagyomány és a modernség összhangjának megtalálásával közelebb viszi ezt a sajátos művészeti ágat a dolgozó emberekhez. A műemlék-rekonstrukciót még 1973 januárjában kezdiék meg. A rekonstrukció qrtéke egymillió 250 ezer forint. Kicserélték a XVIII. századi parkettákat, felújították többek között a belső padlózatot, a vitrineket, a folyosóburkolatot. Az első kiállítás 1955-ben nyílott itt. Többször átrendezték a kiállításanyagot azóta. A jelenlegi kerámia-kiállílás ugyancsak felújított, sőt felfris- f sített anyagot vonultat fel; bemutatja időrendi sorrendben a Zsolnay-gyár tevékenységét, legszebb, legjellemzőbb remekműveit. A rendezők kevés, de köny- nyen áttekinthető, jól megvilágított kerámiagyűjteményt he- j lyeztek el az új üvegvitrinekben; így egyebek között az őskori mészbetétes agyagedények mintájára készült tárgyakat. A mennyezetre Zsolnay-csillárok kerültek. A falak mentén a Zsolnay-kálvhák sorakoznak, i Egy üvegasztalon pedig 24 személyes étkészlet található. Lát- j hatjuk még Martyn Ferenc, Kossuth-díjas festőművész, Gádor István, Kossuth-díjas keramikusművész kerámiáit és a fiatalabb nemzedéket képviselő Fekete János, Fürtös György, Gazder Antal, Nádor Judit és Török János alkotásait is. Hars! Sindermann befelezte tárgya ásaif a Szovjetunióban Budapestre érkezeti Allende özvegye Dusán Ulcak, az NDSZ elnöke hegyi repülőtéren. Hortensia Bussi Allende, a meggyilkolt Allende elnök özvegye hétfőn a magyar fővárosba érkezett, a Nemzetközi Diákszövetség Budapesten ülésező XI. kongresszusára. Látogatásával eleget tesz a Magyar Béketanács és a Hazafias Népfront korábbi meghívásának is. Allende asszony részt vesz a Nemzetközi Diákszövetség kongresszusának még hátralevő eseményein, majd az Országos Béketanács és a Hazafias Népfront vendégeként - várhatóan május 19-ig tartózkodik hazánkban. * Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának K5/D. NAPLÓ. TELEFOIO üdvözli Allende asszonyt a Ferielnöke hétfőn a Parlamentben fogadást adott a Nemzetközi Diákszövetség Budapesten ülésező XI- kongresszusa alkalmából. Megjelent a fogadáson Hortensia Bussi Allende, a meg gyilkolt chilei elnök, Salvador Allende özvegye, Dusán Ulcak, a Nemzetközi Diákszövetség elnöke, valamint dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszter és dr. Maróthy László, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. Ott voltak az NDSZ titkárságának tagjai, a KISZ Központi Bizottságának titkárai, a budapesti felsőoktatási intézmé nyék képviselői. A fogadáson Losonczi Pál pohárköszöntőt mondott. Gyengélkedik a PMSC PVSK-győze!em az Nß II. baranyai rangadóján A PMSC vasárnap a Vasas vendége volt és a piros-feketék küzdelmes mérkőzésen maradtak alul a fővárosi csapattal szemben. A PMSC csatárai to-, vábbra is qyengélkednek, ezúttal se értékesítették a helyzeteket. A vereséggel a PMSC lecsúszott a kilencedik helyre. Az NB II. nyugati csoportjában baranyai rangadóra került sor, Szászváron. A kiegyensúlyozott mérkőzésen a hazaiak 11-est hibáztak, amelyért nagy árat fizettek. Néhány perccel a büntető kihagyása után a PVSK megszerezte a győztes gólt. A PMSC férfi és női kézilabda csapata is bajnoki mérkőzést játszott a hét végén. A nők legyőzték a Csornát, míg a férfiak találkozóia a rossz idő miatt Ózdon félbeszakadt. Kíváncsian várjuk a Magyar Kézilabda Szövetséq döntését. Jól szerepelték a Steinmetz SE ökölvívói a különböző versenyeken. Kovács II., a Budapesti Honvéd nemzetközi jubileumi: versenyén, Pandurrcs az országos ifjúsági bajnokságon nyert aranyérmet súlycsoportjában. Kosárlabdában a nőknél is befejeződött a tavaszi idény, A PVSK az utolsó fordulóban vereséget szenvedett, íqy a hetedik helyen állnak. A' Tanárképző Főiskola NB ll-es női együt- ' tese Zolaegerszege :n kétszeri hosszabbítás ' utár a mérkőzést. . i veszítette el Az N 1 w áüása 1.O. Dózsa 27 17 5 5 65-28 39 2. Ferencváros 27 14 8 5 50-25 36 3. Tatabánya 27 13 9 5 35-32 35 4. Rába ETO 27 13 7 7 35-32 33 5. Videoton 27 13 6 8 33-28 32 6. Bp. Honvéd 27 13 5 9 49-31 31 7. MTK 27 11 6 10 42-34 28 8. Vasas 27 8 12 7 31-28 28 9. Pécs 27 9 10 8 24-26 28 10. Saig. BTC 27 7 12 8 22-28 26 11. Csepel 27 10 5 12 34-35 25 12. Szomb, Hal. 27 8 7 12 29-38 23 13. ZTE ?7 9 4 14 24-39 22 14, Egyetértés 27 3 13 11 22-47 19 15. SZEOL 27 4 9 14 25-43 17 16. Dorog 27 2 6 19 22-48 10 izgalmas pillanat. Kollárt (PMSC) szerelik a csornaiak. , Arató László felvétel#,