Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)
1974-03-14 / 72. szám
Mägys’rorszsc ÜK U. váiogalolt 1:0 (1:0) Komárom, 5000 néző, vezette: Hévízi. Góllövő: Bene (24. perc). Magyarország: M észá ros (Géczi) — Kolór (Megyesi), Harsányi, Horváth, Bálint — Kovács J., Kű, Zámbó (Somogyi) — Bene, Fazekas, Máté (Kovács I.), a cserék o szünetben történtek. NDK: lakubowski — Sekora, Hamann, Krebs, Decker (a 26, percben Enge) — ' Terletzki (Schade 53. p.), Pommerenke, Tyll — Müller (Ramlow 76. p.), Heidler (Schumann, szünetben), Kotte. A két együttes nagy becsvággyal vetette magát a küzdelembe, ebből nagy iramú játék és több kemény összecsapás lett. A 24. percben Máté tört előre, jó cselek után lövése a tömörülő védőkről kipattant és Bene nyolc méterről a kapuba helyezte a labdát. (1 :0). Kiegyenlített játék folyt, a közönség elég sokat bosszankodott azért, hogy a magyar csapat többször hibázott. A mérkőzés után lllovszky Rudolf szövetségi kapitány így nyilatkozott: — Szünet után valamit már lehetett látni, de ez a találkozó is igazolta, hogy igen sok javítani való van a játékban. ! Asztalitenisz Európa liga Magyarország-Szovjetuniá 6:1 Szigetvári nisz, teke és tollaslabda sportágakban. A szabad szombatok kihasználása érdekében „Ki a pályára" mozgalmat szervezünk. Dunántúlt rtanlo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának 'apja Főszerkesztő: Mitzkí Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Sáling József és Békés Sándor Szerkesztőség* ögyeiet 8—20 óráig 10-053. 20 óro után 15-726. Kiadjo o Baranya megye* Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7501 pécs, Hunyadi út 11. sz Telefon 15-000. 15-762 15-852. 15-245. 15-264 Te-ex 12-320 Előfizethető o helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Pécs* Szikro Nyomdo 7621 Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. Pelelős vezető Melles Rezső rerjoS7ti ' Maqvcr °ostc Előfizetés' di* eqv honapro 20 Ft Indexszám: 25 054 ELMARADT A HOLLANDIA— MAGYARORSZAG MÉRKŐZÉS A labdarúgó utánpótlás Európa-bajnokság negyeddöntőjében kellett volna szerdán este a hollandiai Deventer városában lejátszani a Hollandia —Magyarország 23 éven aluliak találkozóját. A mérkőzés azonban a nagy köd miatt az első félidő 30. percében 2:1-es holland vezetésnél félbeszakadt. A két szövetség közötti megállapodás értelmében a csapatok csütörtökön délután két órakor újra találkoznak. Az új találkozót természetesen 0:0-lal kezdik. Röviden CSELGÁNCS. Debrecenben rendezték a II. osztályú országos vidéki bajnokságot. A PMSC versenyzői közül Tóth Imre a 3. helyen végzett, rajta kívül Budai és Burda jutott az országos bjnokság döntőjébe. — A hétvégi I. osztályú összevont bajnokságon a PMSC színeit Fekete, Zala- vári, Edelényi és Szabó képviseli. BIRKÓZÁS. Szombathelyen az úttörő csapatbajnokságon a szigetvári birkózók a 4. helyen végeztek. ÖKÖLVÍVÁS. A Keszthelyen megrendezett Dunántúl ifjúsági bajnokságon a Steinmetz SE versenyzői mellett a Szigetvári VSZSE ökölvívói is eredményesen szerepeltek. Aracs súlycsoportjában első. Takács második lett. ATLÉTIKA. A Siklósi járási Sport- felügyelőség mezei futóversenyt rendez március 17-én délelőtt 9 órakor Sellyén és Siklóson. Kérik a járás fiataljait, minél többen nevezzenek a versenyre. Gyülekező Sellyén a sportpályán, Siklóson a II. sz. általános iskolában. TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS. Tu- rony mellett 80 résztvevővel rendezték meg az év első tájékozódási futóversenyeit. Eredmények: felnőtt férfiak: 1. dr. Benkovics (PVSK), 2. Antalo- vics (PEAC), 3. László (PMSC), ifjúságiak: 1. Gyertis (PMSC), 2. Horváth (PMSC), 3. Jádi (Gépipari). Serdülő csapat: 1. Széchenyi, felnőtt nők: 1. Illés (OEU), 2. Palatinszki (Tanárképző Főiskola), 3. Rác* (Tanárképző Főiskola), Ifjúságiak: 1. Szigecsán (Gépipari), 2. Mező (OEU), 3. Kaponyj (Gépipari). Ki-ki kedve szerint választhat szereket, labdákat és sportolhat szabadnapján. (Lázár) Magyarország asztalitenisz válogatottja szerdán Moszkvában Európa Liga mérkőzésen 6:1 arányú győzelmet aratott a Szovjetunió válogatottja felett. A mérkőzés előtt Bérezik Zoltán úgy döntött, hogy Jónyer mellett Gergely játsszon a férfi egyesben, Klampár a férfi párosban szerepel. A mérkőzések így következtek : Gergely—Sarhojan 2:0 (19, 13), Jónyer—Gomozkov 2:0 (16, 19), Rudnova—Magos 2:1 (—16, 18, 19), Jónyer, Klampár—Gomozkov, Sarhojan 2:0 (16, 23), Jónyer,. Magos—Gomozkov, Rudnova 2:0 (17, 18), Jónyer— r Egyesült a MEV és a PMSC tömegsportja- 1 WÉiiltiW % Egy»?üier ; OOjnokSOgoK % Nogv ehetőségek A Mecseki Ércbányászati Vó; ; lalat tömegsport bizottsága o j szakszervezeti bizottság egyetértésében egyesült a Pécsi Munkás Sportkör tömegsport bizott- í ságával, i Közelmúltban fontos határo- í zatok,' elképzelések láttak nap- | világot, melyek tartalmazzá*. hogy a fiatalok és az idősebb 1 korúak testedzéseinek problémáit megoldják, A dolgozók tekintélyes része igényli |St hogy szabad idejében a felfrissülés és egészség megőrzése céljából alkalma nyíljon az aktív kikapcsolódásra. Ezt hivatott biztosítani a tömegsport mozgalom. A feladat társadalmi méretű és ennek megoldásában saját területén a MÉV is részt vállal a lehetőségein belül. Ezek a lehetőségek viszont nem tudják kielégíteni a vállalat dolgozói sportolási igényeit. A MÉV tömegsport bizottsága felismerve a sportmozgalom fejlődésének és biztosításának alaplehetőségeit, fuzionált a PMSC-vel. Az egyesülés nagymértékben elősegíti nemcsak a MÉV dolgozóinak, hanem a bázis-vállalatok dolgozóinak is a rendszeres testedzését a PMSC színeiben. A MÉV volt tömegsportig több mint alapja lesz az egyesület tömegsportjának: ez abban nyilvánul meg, hogy a bázisvállalatok csapatai részére masabb színtű és rendszeres bajnokságokat biztosít. A, PMSC biztosítja a versenyek és bajnokságok feltételeit pálya, öltöző, szerelés ellátásban, s a lehetőségein belül az anyagi és Sarhojan 2:1 (—18, 19, 17), Gergely—Gomozkov 2:1 (—9, 9, 13). A mérkőzés után Bérezik Zoltán az MTI tudósítójának nyilatkozta : — Nagyon örülünk a győzelemnek, a csapat minden tagja jól játszott, Magos Judit is. Jó- nyer volt a mieink közül a legjobb, szinte vitte magával a többieket. Gergely felgyógyulása utáni első szereplésén jól játszott. Gennyagyij Averin, a szovjet válogatott edzője: — Nem vált be a közmondás, hogy „otthon a falak is segítenek”, játékosaink a nemrég befejeződött nehéz szovjet bajnokság után álltak asztalhoz és ez érződött is a játékukon. JÉGKORONG VB. A jégkorong világbajnokság C-csoportjának kedd esti eredményei : Lyon: Svájc—Koreai NDK 15:0 (1:0, 5:0, 9:0). Grenoble: Franciaország— Ausztrália 10:0 (5:0, 4:0, 1:0). Gap: Olaszország—Kínai NK 5:1 (0:1, 4:0, 1:0). A szerdai szünnap után, csütörtökön: Gap: Franciaország—Magyarország, 20.30 ó. Négy forduló utón a táblázaton a következő a helyzet: 1. Olaszország 4 4 0 0 23-6 8 2. Svájc 4 3 0 1 49-2 6 3. Magyarország 4 2 2 0 20-10 6 Asszonytorna a MÉV-nél erkölcsi támogatást is. Az egyesület <? rendezvényeit az SZMT és a bázis-vállalatok tömegsport bizottság tagjai bevonásával kívánja biztosítani. Ez évben sor kerül; női-férfj kispályás labdarúgó — nagypályás is — kézilabda, sakk, asztalitenisz, teke, lövészet, kosárlabda, tollaslabda bajnokságaira. A PMSC tömegsport bizottsága minden bajnokság kezdete előtt versenykiírást és jelentkezési lapot küld a bázis-vállalatok és intézmények szakszervezeti bizottságok részére, amely jogot biztosít a részvételre. Az egyesület vezetősége a volt ércbányász sporttelepen négy, He- lyíipar pályán kettő, a bányász stadionban és az építőknél egy napot biztosít hetenként a bajnokságok, a különböző versenyek zavartalan megrendezéséhez. Nemcsak a minőséai SDortErb János felvétele ban, hanem a tömegsportban is követendő példa az erők összevonása amellyel egységes irányítás mellett, a lehetőségek biztosításával szélesebbre lehet tárni a tömegsport mozgalom rapuit a dolgozó tömegek előtt. Kovács Miklós NDK—BELGIUM 1:0 (0:0) Az NDK labdarúgó válogatottja világbajnoki előkészületként szerda délután Berlinben barátságos nemzetközi mérkőzést játszott Belgium ellen. 30 000 néző, vezette: Kopcio (csehszlovák). Góllövő: Streich (80. p.). E HETI totótippjeink Magyar Hétfői Dunántúli Nemzet Hírek Népsport Napló 1. Egyetértés—MTK 2 X X 2 X X 2. Rába ETO—Bp. Honvéd 1 X 1 1 X 1 3. Tatabánya—Csepel 1 I I I 4. Békéscsaba—Diósgyőr X 1 2 X 2 1 V 5. Kecskemét—Budafok X 2 1 X X f 2 1 6. Olajbányász—Komló X 2 1 X 2 X 1 2 7. Eger—Szolnok X X 1 1 X X 8. Szegedi Dózsa—FÖSPED 1 X 1 X 2 1 X 1 9. Cegléd—Bp. Építők 1 1 1 X 1 10. Cesena—Bologna X X 2 X 1 X 2 11. Internazionale—Lazio 1 X 1 x 2 1 X X 12. Juventus—Milan 1 X 2 1 X 1 X 13. Lanerossi—Napoli X 1 2 1 X 1 14. Sampdoria—Genoa 1 X 1 f X 2 I /zínház mozi j Li E EL P . födő 1 televízió 1 Úszás Két versenyen álltak rajthoz a PMSC és a Sportiskola úszói. A Bp. Honvéd versenyén Várko- nyi Katalin ismételten bebizonyította tehetségét, a 200 méteres serdülő leány mellúszásban egyéni csúccsal győzött. Ugyancsak jól szerepelt ebben o számban Dombi és Bódis. A 200 méteres delfin leány mellúszásban Horváth és Pesti a harmadik, illetve negyedik helyet harcolták ki. A 800 méteres gyermek gyorsúszásban Jelics egyéni csúcsot ért el. Tatabányán rajthoz állt a teljes vidéki úszómezőny. Kiemelkedő eredményt ért el Dombi Ágnes, aki a 200 méteres leány serdülő hátúszásban 2:43.3 mp- es idővel új megyei csúcsot ért el és az első helyen végzett. Rajta kívül a 200 méteres férfi hátúszásban dr. Mátrai, valamint a 4X200-as delfin vegyesváltó nyert aranyérmet. Az ösz- szesített pontversenyben a pécsiek a Tatabánya és a Kecskemét mögött a harmadikak lettek. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Terézia órakor) Bakos-bérlet. (este 7 HANGVERSENY Szigetvár: Középiskolai béri. hangverseny (de. 11 órakor). Mohács: Középiskolai béri. hangverseny (du. 13.30 órakor). MOZI Park: A diktátor (f4, hnó, 8). Petőfi: A diktátor (4, n7, f9). Kossuth: Pluto és Puck (10, 12, (3, 4), Bíbormadár l—II. (6). Fekete Gyémánt: A kalóz menyasszonya (6). iószerencsét: Az Anderson magnószalagok (5, 7). Rákóczi: A szerelem határai (5, 7). Május 1.: Estély habfürdővel (f6). Komló, Május 1.: Mindenki szép, mindenki kedves (4, 6, 8). Komló, Zrínyi: Nószéj- szaka a börtönben (4, 6). Boly: A szerelem anatómiája (7). Harkány: Megvárom, míg ölsz (f7). Mohács: Felszarvazzák őfelséqét (6, 8). Sásd: A sziklabarlang titka (7). Sellye: Harkály (7). Siklós: Síkos út (5, 7). Szigetvár: Sutjeska (8). Pannónia Bár: Éjféltő! Mini-varieté. Nyitva: 22—04 óráig. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.35: Filmszemle. 7.45: Orvosi tanácsok. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Népzenei magazin, (ism.) 9.00: Rádió Szabadegyetem. 9.25: Artur Grumiaux hegedül. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Két kettősverseny. 11.29: Mindenki könyvtára. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. 13.50: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 14.10: A Lipcsei Rádió ének- és zenekara Eisler-műveket ad elő. 14.20: Sugár Rezső: II. vonósnégyes. 14.35: Hírek, időjárás. 14.45: A világgazdaság hírei. 14.50: Rádiószínház. Bánk bán. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Muszorgszkij: Egy kiállítás képei. 17.35: Körmikrofon — a munkáról. 18.00: Mozart: Kis semmiségek. — Balettzene. 18.24: Feltámadás. Rádiójáték. I. rész. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Faragó Laura énekel, Béres János furulyázik. 19.41: Verdi: Traviata. Háromfelvonásos opera. Közben: 20.13: Kritikusok fóruma. 20.23—20.36: Hírek. 22.00: Hírek, Időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika, 22.30: Nóták. 23.00: Miért szép? 23.15: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10— 0.25: Musicalekből. PETŐFI RADIO 4.25—7.59; A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek, Időjárás. 8.05: Mahler: I. szimfónia. 9.00: Hírek. 9.03: Rudolf Schock operettdalokat énekel. 9.30: A 04, 05, 07 jelenti .. . 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 10.30—10.35: Néhány szó zene közben. 11.00—11.05: Hírek, időjárás. 11.50: Miért nem tetszik, ami tetszik? Jegyzet. 12.00: XIX. századi ooerákból. 13.00: Hírek, időiárás. 13.03: Pécsi stúdiónk lelentkezik. 13.20: Liszt: XIII. zsoltár. 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenés délutánja. 14.00: Az MRT qyermekkó- rusa énekel. 14.06: Tudományos könyvespolc. 14.11: Néni zene, 14.15: Onerettdolok. 14.48: Ifiúsáq! krónika. 15,00: Grabócz Miklós—Várnai Zseni: Világok mozqatóia. — Kgntáta. 15.12: Versek, 15.17: Snnti Latorq orgonái. 15.30: Hírek. 15.33: Reifer Frigyes két Johnon Strauss-kerinaőt vezénvei. 15.50: Párb^sr^d e^v magnészglgn- qa). 16.00: Mallóth Jú,;n táncdalaihől. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Rácz Aladár Couperin-mflveket clmbarlmozfk. 16.46: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. 16.49: örökzöld dallamok, (ism.) 17.30: Hírek. 17.33: Richard Strauss: Salome. — Zárójelenet. 17.50: Heim: Vidám alkotás. — Nyitány. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Csak fiataloknakI Komjáthy György tánczeneműsora. 19.10: Rádióhangversenyekrő». 19.40: Fred Frohberg énekel, Karel Vlach zenekara játszik. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00; Esti krónika — II. 20.25: Új könyvek. 20.28: Húszas stúdió. Állam- polgársága magyar. 21.28: A Muzsikás együttes játszik. 21.39: A magány árnyai. 21.59: 150 éve született Smetana. Smetana: g-moll trió. 22.30: Közvetítés a Magyarország—Francia- ország jégkorong VB-mérkőzésről. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Verbunkosok, nóták. 24.00—0.10:- Hírek, időjárás. 3. MOSOR 18.00: Hírek, Időjárás. 18.10: Iskola- rádió. 18.25: Bartók: I. zongoraverseny. 18.51: Részletek Weber operájából. 19.30: Megyék — egy szinten. Riportsorozat. I. rész. 19.40: Orosz szerzők műveiből. 20.22; Hírek. 20.25: Bígband-felvételekből- 21.16: Üj Bach-lemezeinkből. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: A zenei szerkesztő postája. 18.00: Egy hét Mágocson. Ipartelepítés. 18.10: Részletek Kacsóh Pongrác: János vitéz című daljátékából. 18.20: Dr. Kiss István egyetemi tanár előadása. 18.25: Trombitaszólók. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Vico Torriani énekel. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Ajándéktekercsen érkezett. Zene. — Szomszédaink életéből. — Városi dalok, románcok. — Hírek. — Lapszemle. 19.30: Német nyelvű műsor. Falusi kisüzemek. Bemutatjuk a bólyi szőnyeg öze met. — Hallgatóink kérésére, összeállítás. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00—9.05: Énekeljünk együtt! 9.05—9.40: Környezetismeret. (ólt. isk. 4. oszt.) 14.30—14.35: Énekeljünk együttI (ism.) 14.35—15.10: Környezetismeret, (ism.) 16.28: Műsorismertetés. 16.30: Autó-motor sport A Telesport technikai magazinja. 16.55: Hírek. 17.00: Honfoglalás. Tévéfilm. I. rési. (ism.) 18.05: Síppal, dobbal, énekszóval. 18.45: Egy évszázados terv megvalósulása. Dokumentumfilm. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. | 20.00: Virágot ültettem . .. Népdal ^ popzene. 20.25: Március tizenötödike. Történelmi összeállítás. 20.55: Nyitott könyv. Nagy Lajos válogatott művei. 21.40: Maszk nélkül. . James King énekei. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. Z MOSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Hétvége, 20.55: Tv-híradó — 1. kiadás, (ism.) 21.25—22.20: Adóm és Éva Jugoszláv film. JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tv-nap!6. 17.85: Történetek kutyákról. 18.30: Népi muzsika. 19.00: ív-tanácsadó. 20.30: Tv- dráma. 22.35: A. VivaldiJudit diadala. (Virtuosi dl Roma.) 2. MOSOR 20.30: Kör. 21.15: Gitár a tengeren. 21.45: lehetetlen vállalkozások. — Filmsorozat. 22.45: Huszonnégy óm. , A Szigetvári VSZSE-ben megindult az élet. A szervezés izgalmai után megkezdődött a munka, hogy aztán az eredmények igazolják majd az összevonás szükségességét. Az egyesület új vezetésének mindenekelőtt fel kellett mérni a lehetőségeket és ez alapján meghatározni az 1974-es év feladatait. — A Szigetvári VSZSE-ben nyolc minőségi szakosztály működik — mondotta Györkő János ügyvezető elnök. — Legsürgősebb feladatunk volt a szakosztályvezetések kiválasztása. A volt egyesületek szakvezetői közül választottuk ki a legjobbakat. öt szakosztályunknál adott volt a választási lehetőség, új emberekre volt szükség a most alakult asztalitenisz és kézilabda szakosztályoknál. Meg kell mondani azt is, hogy egyelőre a minőségileg legrangosabb szakosztályunknál, a kosárlabdánál problémák vannak, a vezetés kiegészítésre szorul. A nyolc szakosztály közül a labdarúgó és a kosárlabda a legnépszerűbb. A kosaras lányok jelenleg oz NB II. nyugati csoportjában látszanak. Távlati tervük: visszakerülni az NB l-He. A megfiatalított csapattól 1974- ben méa nem várható bajnok-, sáq, de két-három év múlva ismét ott lehetnek a legiobbak között. A férfi csapat az NB Ill- ban szerepel. A fúzió szervezésekor gondot okozott a labdarúgás. Nos, az alakuló közgyűlésen a kérdés megoldódott, a Volán is csatlakozott, íqy a csúcsegyesületnek NB lll-as csapata van. A szakvezetés szeretné, ha megtartanák helyüket az élcsoportban és ősztől az átszervezett NB lll-ban játszhatnának. A birkózók Módos János volt olimpiai kerettag vezetésével készülnek a versenyekre. A szakosztálynak csak szabadfogású birkózói vannak és szeretnének minél több olimpiai pontot összegyűjteni. Az ökölvívók a birkózókhoz hasonlóan ifjúsági korúak. Kerekes Imre edző tanítványai legutóbb a Dunántúl bajnokságon remekeltek. A jó szereplés következményeként Aracs tagja lett a magyar ifjúsági válogatott keretnek. Az atlétáknak szeretnének nagyobb versenyzési lehetőséget biztosítani, a sakkozóktól előrelépést, az asztaliteniszezőktő! és • kézilabdásoktól helytállást várnak a megyebajnokságban. Az egyesületnek 35 tagú elnöksége van és az alábbi bizottságokat alakították meg: tömegsport, propaganda, gazdasági, szervező és létesítmény fejlesztő. Megalakult a baráti kör is. A bizottságok közül nagy feladat vár a tömegsport bizottságra. A tervekről Csik Jenő városi sportfelügyelő beszélt: — A bázisszervek dolgozói ingyen használhatják az egyesület létesítményeit. Dzemi bajnokságokat szervezünk a VSZSE tnmnnntn?rivnl «snlík. asztnlite- Murkokezdés a VSZSE-ben- Megtartani a labdarúgók je emegi helyezéséi- „Ki a pályára' mozgalom