Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)

1974-03-19 / 77. szám

Ha!áf02Ós Wé8y fájdalommal tudatjuk, hogy Veretett édesanyánk, anyósunk, nagy* mamánk, dédikém és kedves roko­nunk kr. BAKÓ LAJOSNíd, ériül. Gergícs Anna keszüi (volt pé- esi) lakos 83 éves korában csen­desen elhunyt. Temetése március 20-án, szerdán fél 2 órakor lesz a pécsi központ* temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett, jó feleségem, édesanyám, i anyósom, nagymama, dédikénk és I testvérünk, GALOSFALVI KÁROLYNÉ, sz. Kiss Borbála, közép-áaindoli la- j kos 68 éves korában rövid szenvedés | után elhunyt. Temetése március 20- 1 án, szerdán 3 órakor lesz a központi j temetőben. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ! szeretett édesanyám, özv. PANDUR IMRÉNÉ, sz. Csepregi Katalin, március 15-én 1 rövid szenvedés utón, 70 éves kora- j ban elhunyt. Temetése március 20-árt, | szerdán fél 4 órakor lesz. Gyászolják: fiai, lányai, menyei, vejei, unokái, dédunokái, valamint a széleskörű rokonság. Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett édesapa, após, nagyapa és déd­apa, MECSEKI JÓZSEF, ny. villamosvezető, életének 89. évében csendesen el­hunyt. Búcsúztatása március 19-én, ma du. 3 órakor lesz a szentgotthárdi temető ravatalozójában. Gyászoló gyermekei, unokái, dédunokái, roko­nai. Szentgotthárd, Budapest, Pécs, Körmend. Mély fájdalommal tudatjuk, hegy MAYER JANOSNE, szül. Scharf Mária, volt bükkösdi la­kos, 59 éves korában tragikus hirte­lenséggel elhunyt. Temetése március 20-án, szerdán 2 órakor lesz a köz­ponti temetőben. Gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BORS JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek és bármilyen módon fájdalmunkban osztoztak. Kü­lön köszönetét mondunk a KIOSZ- tagcknak a küldött szép koszorúkért. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ROSTÁS JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek. Gyászoló család. Köszönetét mondunk a kedves is- rerösöknek, szomszédoknak, akik fe­lejthetetlen férjemet, BÓDY JÁNOST utolsó útjára elkísérték. Külön kö­szönöm a Kiég. Parancsnokság tá- • mogatását, koszorúját. Gyászoló özve­gye és családja. Köszönetiinket fejezzük ki mind­azoknak, akik szeretett halottunk, özv. ÓZDI JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek és fájdalmun kot enyhíteni igyekeztek. Külön kö­szönetét mondunk a Xavér utcai Szo­ciális Otthon dolgozóinak és veze­tőségének áldozatos munkájukért. A gyászoló Nagy család. Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak, akik szeretett halot­tunk, özv. LUKSICS ISTVANNÉ temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló csalódó Közle A 6. sz. főközlekedési út pécsi átkelési szakaszának burkolat­felújítási munkáit a KPM Közúti Igazgatóság megbízásából az Aszfaltútépítő Vállalat megkezd­te. Burkolatfelújítás készül össze­függően a Madách Imre utca csatlakozásától a 48-as térig terjedő útszakaszon. A kivitelező vállalat előzete­sen az útpályába eső aknafed- lapok és rácsok felemelését vég­zi, míg az aszfaltszőnyeg készí­tésének kezdete — a Madách Imre utcától haladva — március 18-án (hétfő). A munkák kivitelezése a for­galom fenntartása mellett fél meny pálya szélességben történik, a 6-os útba csatlakozó utcák kö­zötti szakaszolással. A közlekedési torlódások el­kerülése érdekében kérjük a közlekedésben résztvevőket, jár­művezetőket, hogy az építés alatt álló szakaszon lehetőleg csak célforgalom esetén közle­kedjenek. Egyéb esetekben a 6- os útba csatlakozó és onnan ki­ágazó városi utcákat vegyék igénybe. A forgalom átmeneti csökken­tésével az útfelújítási munkák gyors végrehajtását kívánjuk elősegíteni. (x) á gyors, kényelmes és biztonságos utazáshoz A MALÉV OJ TU 154-ES GÉPEI IS SZARNYAKAT ADNAK. FELVILÁGOSÍTÁS, HELYFOGLALÁS, JEGYVÁSÁRLÁS’ Budapest, V., Váci utca 1. és Dorottya utca 2. Telefon: 186-805, Telex: 22-5793, 22-5796, valamint a Megyei Idegenforgalmi Hivatalnál. 1 DB 120 TONNÁS GORGÖSÜLYOS vasúti iker hídmérleg TIP. 477 ITJ 47—21—2 KOMPLETTEN MÉRLEGGEL, HÍDSZERKEZETTEL ÚJ ÁLLAPOTBAN, beszerzési áron eiadé (beruházási tétel elmaradása miatt). 4 DB 560 TIP. 2x25 MP-OS. ELEKTRONIKUS közúti hídmérleg újszerű Állapotban SZINTÉN BESZERZÉSI ÁRON ELADÓ. Mindkét tétel megtekinthető ill. átvehető: A CEMENT ES MÉSZMŰVEK BEREMENDI GYÁRÁNÁL. Érdeklődni: Beremend, telefonszám: 138/214. Tényi Antal. ALLAS Kisgyermek gondozását kertes házamban vállalom. ,,Pálosok környéke” jeligé­re a Hunyadi úti hirde­tőbe^ ____________________ D élelőtti négy, hatórás munkaidőre adminisztrá­ciós munkát vállalok áp­rilis 15-től. Érettségizett gyors- és gépíró 12 éves adminisztrációs munkavi­szonnyal. Ajánlatokat ápri­lis 1-lg „Pontos” jeligére a Sallai úti hirdetőbe. LA KAS Elcserélném II. emeleti kettőszoba összkomfortos uránvárosi tanácsi lakáso­mét, kertvárosi másfélszo­ba összkomfortos tanácsi­ért. „Kockaház” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Elcserélném uránvárosi másfélszobás lakásom kert­városi másfélszobásra. „Emelet nem számít” jel­igére a Bem utcai hirde­tőbe. __________________ L akásért vállalnék szőlő vagy kerti munkát. „Hoz­záértő” jeligére a Bem ut- cai hirdetőbe._ ________ Percce l utcai két és félszo­ba komfortos lakásom el­cserélném egy és fél—két­szobás távfűtésesre. „III. kerület előnyben” a Bem utcai hirdetőbe. _________ K ülön bejáratú bútorozott szoba dolgozó nő részére kiadó. Hajnal u. 13. Elcserélném szoba-konyhás összkomfortos lakásom 2 szoba, esetleg másfél szo­bás összkomfortosra. „An- di” jeligére. Elcserélném nagyatádi für­dő közelében lévő kétszoba összkomfortos lakásomat pécsi hasonlóért. T.: 17-218. Egy kétéves Zsigulit ven­nék. „Egyezség” jeligére, a Bem utcai hirdetőbe. Gomijavitást minden mé­retben vállalatok és magá­nosok részére körfutózást Trabantra vállalok. Toldy gumijavitó, Pécs, Szövet­ség u. 5. Kertváros (Sik- lósl útról nyílik,) _______ T rabant eladó. Érdeklőd­ni: Tolbuhln u. 51. fsz. 3. 18 h után. Jé állapotban lévő 601-es Trabant sürgősen eladó. Érdeklődni; naponta 17 órától. Pécs, Ady S. U. 26. Nagykerekfi Wartburghoz mindennemű alkatrész kapható. Érdeklődni: du. 3 órától. Apaffy u. 34. ugyanott 6 voltos új di­namó Is eladó. S—100-a* Skoda műszaki vizsgázott, garazsírozott eladó. Pécs, Megye u. 11. Dr. Bodó. 358 cm3-ee Welorex eladó. Pécs, Bosnyák u. 8. Hor­váth. 900-ae Wartburg üzemké­pes, olcsón eladó Érdek­lődni lehet 8—17 között a 16-011, 17 óra után a 17-819-es telefonon. ADAS —VÉT EL Fajtinta, törzskönyvi elő­jegyzéssel dobermann köly­kök eladók és egy törzs­könyvezett drótszörü foxi. Wolfram, Szigeti út 62. Eladó új hármas szekrény, kombinált szekrény, 2 sze­mélyes rekamié, zománcos fürdőkád, fürdőkályha. Ülökád, tv-készülék. Több bútorféleség. Érdeklődni péntek, szombat, vasárnap. Cím: Pécs, Damjanich u. 32. gz. Magyar agár szuka 8 he­tes kölykeivel 1200 Ft-ért eladó. Pécs HL, Űttőrő u. 37/». Németországból hasban im­portált német Juhász kis­kutyák kaphatók, azonnali átvétellel. Dr. Mátrai, Baja, Holló u. 3. Eladó 15—20 « rétiszéna. Hosszúhetény, Hársa# 29. Bocz. 2 db egyajtós biedermeier szekrényt keresek „Vilá­gos” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Saép kivitelű kombinált szekrény garnitúrával el­adó. Kertváros, Nyárfa u. 48. 17 órától. Eladó kisméretű tetőcserép é8 épületfa. Érdeklődni le­het Pécs, Vadász u. 78. MODERN, nép bútorokat VESZEK ÉS ELADOK. SZABADSÁG U. 50. Tel.: 18-224. MODERN GARNITÚRÁK 3880 forinttól részletre kaphatók V A J T A kárpitos Pécs. Déryné u. 11. Bélyeget, postatiszta ma­gyar anyagot 960-tól ve­szek, szerdán, szombaton egész nap. Pécs III., Bánki D. u. 17, II. három. 1000-es keltetógép olcsón eladó. Érdeklődni du. 14— 19 óráig Pécs, Székely B. u, 63/1. _________________ El adó kétlapos gáztűzhely, kettő palackkal. 2 db 50 literes vashordó és egy pécsi TV-antenna. Érdek­lődni: Pécs, Ságvári E. u._3J_.___________________ Eladó kétlapos gáztűzhely, palackkal. Érdeklődni: Pécs, ürögl út 49. Eladó 120 literes Lehel hütőszekrér^y, nagyképer­nyős tv. Hajdú automata mosógép, fekete bécsi zon­gora. Érdeklődni: Orsolya u. 17. sz. _______ B ontásból épületanyag tégla, cserép, gerenda, léc, deszka olcsón eladó. SzaJaí A. u. (volt motor- Javitó telep), _______ Betonkeverő 220 literes eladó. Pécs, Székely Ber­talan^ u. 17/2. 150 db anyablrka eladó. Jung Ferenc. Bükkösd. Vennék gáztűzhelyet pa­lackkal egylütt. „Virág” jeligére a Ballal u. hir­detője__________________ A ntik szalon garnitúra el­adó. Érdeklődni: 5 óra után. Doktor Sándor u. 44 Szántó. 6 db süldő eladó. Meszes, Komjáth Aladár u. 13. Földesl. _______________ j Ü j indiai mlntagombos 2 színváltós kötőgép eladó. 14-848 telefon, vagy 17 óra után Kun Béla tér 7. Deákné. Eladó! Egy darab 400-as szalagfűrész és 200-as bar- kácsffirész. Pécs ÜT. kér., Nefelejcs a. 15. Patacs mellett.___________ F afü4éses fürdőkályha alu­mínium hengerrel és Csíbi vaskályha eladó. Érdeklőd­ni kizárólag 15—18 óráig. Alkotmány u, 32. Kovács. Betegség végett lakatos­műhely kétféle hegesztővel, pisztolyokkal. palackkal, összes szerszámokkal eladó. Róth Ferenc 7258 Baté, Petőfi n. 30. ___________ B crlandierl 5 BB vadsző- lővessző kapható. Pécs, Variú dűlő 8., anyateleopn. 200 liter tüzelőolaj, újsze­rű vashordóban ötszázötve­nért, antik szekrény, köves terménydaráló, szalagfű­rész. MIA motor eladók. Málna u. 18. Jó állapotban lévő Igtóo 40 1. hűtő 800.— Ft-ért eladó. Hefner, Athinay u. 6/B. 18-635. INGATLAN 300 négyszögöl szőlő-gyü­mölcsös a Mikszáth Kál­mán u. Magaslati út fölöt­ti szakaszán eladó vagy bérbeadó. Érdeklődni: Kőr- nyel, Aradi vértanúk tl 42. Szőlő eladd 300 négyszögöl, Táncsics út 39. Bogádon a Cseri dűlőben 350 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni Bogád, Petőfi u. 6._______________ Eladó! Szoba konyhás ház­rész mellékhelyiség. Hi­das, Petőfi u. 141. sz. Ér­deklődni: Pécs H. kér. Légszeszgyár u. 2. Czimer- mann. _______________ P écsi főbérletért megélhe­tést biztosító 2 szobás csa­ládi házat adok 2000 négy­szögöl területtel Mohács környékén. Vétel esetén hosszúlejáratú részletfize­tést biztosítok. „Vidéki” jeligére a Bem utcai hir­detőbe. His eladó. Nagy árpád, Pő tér 15. Pécsi tónál már épülő tár­sasüdülőben lakrész eladó. „Kedvezd” jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Kétszobás távmelegvlzes szövetkezeti lakás eladó. Endresz György út 13. II. em. 1. Siklóson Aradi utcában (voit Vásártér) befejezet­len 3 szobás összkomfor­tos ház, 168 négyszögöl területtel betegség miatt minden elfogadható ' árért sürgősen eladó. Érdeklődni lehet Aradi u. 26. szám- ban. Konczos Józsefnél. Balatonon vagy Harkány­ban társasüdülőben lak­részt, nyaralót vennék. „Vízhez közel” Jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Azonnal beköltözhető csa­ládi ház két családnak vagy házrészként is eladó. Pécs, Táltos u. 24. (Gyár­városi __________________ B alatonlellén eladó vizkö- zelben 120 négyszögöl üdü­lőtelek. Schöffer Jenő, Ba- latonlelle, Rákóczi u, 141. Kettősxobás, fürdőszobás, kertes öröklakás betegség miatt áron alul, esetleg fizetési könnyítéssel beköl­tözhetően sürgősen eladó. Bartók Béla u. 47. Reserólném Jókai «tl 1 szoba összkomfortos szövet­kezeti öröklakásunkat na­gyobb összkomfortra. Tele­fon19-024, 17 óra után. Két szobás családi ház, ta­vaszi beköltözéssel eladó. Pécs (Patacs), Patak utca 60._____________________ 200 négyszögöl házhely el­adó. Pécsújhegy, Barázda u. 24. sz. ________ H arkányban 3 szoba össz­komfortos, automata olaj- fütéses családi ház eladó Érdeklődni: Márton Béla, Sellye. Ormánság Kisven- déglö. Telefon: 7. Vidéki 3 szobás ház el­adó kedvezménnyel is. Ér­deklődni 5 óra után. Pécs, Derkovics u. 1. Farkasné. Feliérden 300 négyszögöl terület, hiányos szőlővel, veteményes kert, gyümölcs­fákkal fabódéval 12 eze­rért eladó. Garamvölgyi Ferenc, Semmelweis u. 13. II. 2. __________________ Be rkcsden kétszoba, két konyhás ház melléképüle­tekkel 750 négyszögölön be­költözhetően 40 000 Ft-ért eladó, óránként buszjárat Pécsre. Érdeklődni: Ber- kesd. Alkotmány u. 124. Szigeti útnál ház eladó, vidéki házra elcserélhető. Érdeklődni 12 órától. Ma­darász u. 1._________• E ladó Sellye, Dózsa u. 46. sz. 4 szobás családi ház, nagy gazdasági épületekkel, gyümölcsössel. Érdeklődni helyben.______________ O TP öröklakás, 2 szoba hallos, kedvező feltéte­lekkel, ha szükséges azonnali beköltözéssel Is eladó. Érdeklődni: 6 óra után. Cím: Pécs, II., kér. Surányl M. u. 23. I. 4. Telefon :_14-619. öröklakás életjáradékra, lakáscserével beköltözhe­tően eladó. „Öregek va­gyunk” jeligére Hunyadi úti hirdetőbe. Harkány—máriagyüdl el­ágazás felett müút melletti 400 négyszögöl szőlő-gyü­mölcsös . eladó. Érdeklődni: 19-713-as telefonon. Beköltözhetően olcsón el­adó Szilágy, Petőfi út 2-es sz. családi ház 1474 négy­szögöl telekkel. Sűrű busz- Járat van.______ P écsi kétszobás távfűtéses szövetkezeti lakásom elcse­rélném budapestiért. „Köl­tözés” jeligére a Sallai úti_ hirdetőbe. Eladd különálló házrész beköltözhető 2x1 szoba, konyha. Érdeklődni 5—7 között. Cim; Majtényi Fe­renc u. 24. Harkány belterületén köz­művesített részen 140 n-öl üdülő és családi ház épí­tésére alkalmas terület el­adó. Érdeklődni: Táncsics U. 4—2 sz. Elcserélném Vasas I. 2 ! szoba étkezős családi háza- I mat pécsi szövetkezeti vagy OTP-s lakásra „Búzaka- i lász” Jeligére a hirdetőbe. ócsárdl 81. számú családi ház eladó kerttel. Érdek­lődni a helyszínen. Pécsi kétszobás távfűtéses szövetkezeti lakásom beköl­tözhetően eladom. „230-f OTP” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Balatonlellei társasüdülőben egyszobás lakrész eladó. Érdeklődni a délelőtti órákban a 18-967 telefon- számon. Siklóson öregség, betegség végett szép helyen szőlő, szántó, lucernás, akácos sok gyümölcsfával, lak­ható épülettel a • köves úthoz közel, sürgősen, ol­csón eladó. Buszjárat van, 5 perc gyalog. Meg­osztva Is. Érdeklődni: Wébcr Ádámnál, Villány- kővesd. Házrész beköltözhetően el­adó. Felszabadulás u. 29. Dávid. Bejárat a Ságvári Endre utca felől. Országút mellett, nagyon szép fekvésű, kertészkedés­re Is alkalmas szőlő, és földterület, két helyiségből álló, lakható épülettel el­adó. (Cseri dűlőben.) Ér­deklődni: Pécs I., Csöpp u. 4. du. 16 órától. Száras, nagy helyiség ki­adó. „Raktár” Jeligére a Bem utcai hirdetőbe. Angol, német nyelvokta­tás délelőtt Is. Diákok­nak, tanulópároknak ked­vezmény. Telefon: 19-073. II—in. kerületben helyi­séget bérelnék lakatos műhelynek. Magas bérleti díjat fizetek. „Kezdő ipar” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Gyermeket vállalok nya­ralásra Balatonra. Pécs, HL, Ybl Miklós n, 6. f. 7. Fenyvesi. TELEVÍZIÓ, rádió, centrifuga, porszívó, mosógép JAVÍTÁS GARANCIÁVAL. Tel.: 16-083, 16-519. Értesítjük Tisztelt megrendelőinket, hogy Kossuth téri fényképész üzletünket BAJCSY-ZS. U. 5. SZ ALA HELYEZTÜK AT Bejárat az udvar felől FÉNYSZOV TEGNAP érkezeit ZÖLDBORSÓ 7,— Ft DIOBEL 1 kg J#,— FI Bolgár és szorjot csemegeuborka 14,— Ft helyett 10.—Ft Csokoládés szaloncukor 1 kg 50,— Ft helyett ZS,— Ft PÉCSETT A SALLAI UTCAI OLCSÓ ÉLELMISZERÁRUK BOLTJÁBAN. Értesítjük kedves vásárlóinkat^ hogy 35. sz. Villanyszerelési Hnyagok Boltja (Pécs, Rákóczi út 49/1.) 1974. MÁRCIUS 21-TOL ÁPRILIS 3-IG leltár zárva tart A leltározás ideje alatt a kiszolgálás szünetel. Dolgozókat felvesznek VOLÁN 12. sz. VÁL­LALAT hivatásos sze­mély- és tehergépko­csi vezetői tanfolya- mot indít a vállalattal munka- viszonyt létesítő pécsi lakosú, 21. életévüket betöltött 8 általá­nos iskolai végzettségű, büntetlen előéletű dolgozókkal. Jelentkezés és részletes felvilágosítás: személyzeti és oktatási osztály, Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33. sz. III. em. 6. szoba. <®0U A II. sz. BELKLINIKA szakképzett ápolónőt, beteghordót és fiatalkorú konyhalanyt keres. (5567) TAKARÍTÓNŐT felvesz az OFOTÉRT 107-es Fotólabor. Pécs, Rét u. 25. (137562) A PÉCSI MEGYEI BÍRÓSÁG azon­nali belépésre — tüzcHó előkészítés és felhordásra — segédmunkást al­kalmaz. Jelentkezés: Széchenyi tér 14. I. em. 31. sz. (6043) AZONNALI belépéssel gyors- es gépírót felveszünk. Fizetés megegye­zés szerint. Jelentkezés: BARANYÁ­MÉ*. Meaveri út 66. Munkaügyi osz­VALTOTT műszakos adminisztrátort keres a Nádor Szálloda. (788) ÉRETTSÉGIZETT gyors- és gépírót felvesz a Pannónia Sörgyár. Jelentke- zés a munkaügyi osztályon (780) A KPM Közúti Igazgatóság központi géptelepére egy fő autószerelőt keres azonnali belépéssel. Jelentkezés Pécs, 111., Rácváros 63. sz. alatt. (787) FELVÉTELRE • keres 1 fő cserépkály­hás, 1 fő parkettás, 2 fö bádogos, 1 fő ács szakmunkásokat. Jelentke­zés: VAROSGAZDALKODASI VÁLLA­LAT, KOMLÓ, Munkaügy. (5490) MÉRLEGEST, gyakorlattal rendelke­ző raktárost valamint érettségizett női dolgozót adminisztrátornak felveszünk. Jelentkezés: Buranyamék, Megyeri út 66. Munkaügyi osztály. (792) KEZDŐ gépírónőt felveszünk. Pécsi Bútorgyár. Pécs, Somogyi Béla u. 6. (793) PÁLYÁZATOT hirdetünk számitógé­pes operátori munkakörök betöltésére. A kezdőket betanítjuk. Jelentkezés: Pécs, Rákóczi út 73/b. Személyzeti osztály. (757) FIATALOK, FIGYELEM I Ipari tanuló­kat felveszünk fonó, szövő szakmára. Jelentkezhet: minden 14. életévét be­töltött, 8 általános iskolai végzettség­gel rendelkező fiatal. Juttatások: kü­lönélést pótlék vidékieknek havi 300 Ft. Társadalmi ösztöndíj helybeli la­kosoknak havi 250 Ft. Havi 90 Ft-ért reggeli, ebéd, vacsora, munkaszüneti napokon is. Ingyen tankönyv és mun­karuha. Elhelyezés díjmentesen a gyár munkásszállásán. Kezdő tanulóbér havi 350 Ft, amely a tanulmányi eredménytől függően változik. FIO TANULÓINKAT A SZAKMUNKÁSVIZS­GA UTÁN SEGÉOMÜ VEZETŐVÉ, ké­sőbb MŰVEZETŐVÉ képezzük kil Fel- szabadulás után a kereseti lehetőség havi 2200—2800 Ft között van. Begya­korolt szakmunkásaink 3000 Ft-ot ke­reshetnek! Jelentkezés: szombat kivé­telével bármely munkanapon 7—fél 4- ig személyesen. Levélre is részletes tájékoztatást küldünk. A gyár cime: PNYV. Magyar Pamutipar személyzeti oktatási osztálya, 1046 Budapest, IV., Erkel u. 30. (5151) KORSZERŰ GÉPEK kezelésére FEL­VESZÜNK. BETANÍTUNK FONÓNAK, SZÖVŐNEK, ORSÓZÓNAK 15 éven felüli női dolgozókat. Felvételre keresünk továbbá 18 éven felüji női, férfi segédmunkásokat. Bő­vebb tájékoztatást levélben adunk. Levélcím: Pamiittextilművek Budai Gyára, munkaerőnazdálkodás. 1502 Burfaoest, oostafiók 43. (1095) MAGYAR PAMUTIPAR Budapest. 1325 IV. kér., (Úinest) Erkel u. 30. felvesz 15. életévüket betö’tött lánvn- kaf SZÖVŐ, FONŐ, CÉRNAZÓ, CSÉ- VELŐ betonuíóknak. Szállást biztosí­tunk. Jelentkezés: személyesen vagy levélben a gyár munkaügyi osztálván. '**»2) RAKODŐ MUNKASOKAT felve­sriinV, MÉH-telep, Pécs, Gomba u. 4. (Hőerőműnél.) (60*19) A PÉCSI VÍZMŰ at idényfürdőbe női dolnozókat vesz !e!. Jelentkezés: Pécs. József A’tila u. 10/1., üzem­vezetőnél. továbbá gyors- és aéníró- kaf, aépkorsivezetőket és segédmun­kásokat. Jelentkezés: Pécs, Zó’vom u. 2., munkaügyi osztályon. Bérezés minden munkakörbe« meger»w''-,As szerint. (5212) MOSODAI dolgozót, takarítónőt fetyes-rünk. Kisegítő Iskola, Pécs. lieh 1 f*0«0) CSECSEMŐOTTHON. Pécs. Kínén György u. 2. sz. 2 fő kisegítő eré* ft<-k«rf*ns1 f^’vesz. (6014) KÉT F'"' felv—z a KÖTŰri ff-fM rtf. k«rés: n r«ér'éCT'i*' fi’em vehetőiénél, Pécs, Fefszabadu’ás u. 16. sz. r***»ff T7AA) fjnvAwl iMvAegv.AT /wAn. na15 fÄlv»«»ür*k. — FT-efés szerint. — .le!''r**kezé<: a gondnokságon. 5. ÉPFU. Pécs. M'*- gyerl át 26, (87863) A PANNÓNIA SÖRGYÁR férfi ét női segédmunkásokat felvesz. Jelent­kezés a munkaügyi osztályon. (779) A KESZTYŰGYÁR felvesz gyakorlott gyors- és gépírókat. — Jelentkezés © személyzeti osztályon, Pécs, Sörház u, 36. sz. (87856) TAKARÍTÓ munkakörbe dolgozót fel­veszünk. — Jelentkezés a gondnokság vezetőjénél. Postaigazgatóság. (87860) A MEGYEI Gyermekvédő intézet egf nyolcórás takarítónői állást hirdet. Je­lentkezés személyesen a gazdasági hivatalban. Kulich Gy. u. 22. (137565) JOGI VÉGZETTSÉGGEL rendelkező munkaerőt keresünk jogászi munka­körbe, azonnali belépéssel. Mezőgaz­dasági számviteli képesítéssel ren­delkezők előnyben. Jelentkezni lehet: önéletrajzzal személyesen a PM. Be­vételi Főigazgatóság 8aranya megyei hivatalánál. Pécs, Janus Pannonius u. 11. szám alatt. (137459) GÉPI VARRASRA nőket átképzősnek felveszünk. Kétműszakos szabad szom­batos üzemeléssel. Érdeklődni lehet: Kesztyűgyár 1-es üzeme, Pécs, Hőerő­mű, munkaügy. (137499) SZENTLORINCI Állami Gazdaság bogádmindszenti kerületébe felveszünk mezőgazdasági gépszerelőket és egy vízvezetékszerelőt. Órabér megegyezés szerint. Jelentkezés: személyesen a kerületi gépészmérnöknél, Bogádmin^* szenten. (87829) FELVESZÜNK hidegüzemünkhöz laka­tos, hegesztő szakmunkásokat, férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés Va­sas Ipari Szövetkezet, Pécs, Zsolnay V. u. 9. Munkaügyön. (87845) SZTK és bérelszámolásban jártas nyugdíjast keresünk naoi 4 órai el­foglaltságra. „Ipar” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. (87847) B. m. Tanácsi Magas- és Mélyépí­tő Vállalat felvesz „D” vizsgával ren­delkező gépkocsivezetőt. Jelentkezés: Pécs, Verseny u. telep, Szállítási Cso­portnál. (87854) KÖZGAZDASÁGI technikumot vég­zett könyvelőket, valamint adminiszt­rációban jártas gyors- és gépírót fel­veszünk. Jelentkezés a Dél-dunántúli TUZÉP Vállalat munkaügyi osztályán. Pécs. Rákóczi út 46 (07857) BVM. pécsi gyárrészlege ADK 125- ös autódarura darukezelőt, gyors- és gépírni tudó műszaki adminisztrátort alkalmaz. Jelentkezés: Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 10. (87867) TÖBB éves építőipari gyakorlattal anyag és szállítás ügyintéző*, felve­szünk. ,,2500” jeligére a Sallai ut­cai hirdetőbe. (87873) KÉT műszakos munkakörbe admi­nisztrátort, valamint délutános mű­szakra takarítónőt azonnali belépé,s- sel felveszünk. Gépjárműjavító és Ve­gyesipari Szövetkezet, Pécs, Diósi' u. 49. sz. (87872) PÉCSI „B” kategóriás vállalat be­ruházási pénzügyi csoportvezetőt fel­vesz. jelentkezéseket: a Sallai utcai hirdetőbe „Aktiválás” jeligére kér­jük leadni. (87871) NÖDOLGOZÓKAT raktári munkára felvesz GATSZOV. kirendeltség. Baj- csy-Zs. u. 45. (137533) DÉLELŐTTI műszakos takarítónőt felveszünk. Lehet nyugdíjas is. Leány­kollégium, dr. Heim Pál u. 4. (137625) AUTÓV1LIANYSZERELŐKET, eszter- aályosokat, hálózati villanyszerelőket és segédmunkásokat felveszünk. Je­lentkezés: az üzemvezetőnél, 5. ÉPFU, Pécs, Megyeri út 26. (87874) FELVESZÜNK, azonnali belépésre KONFEKCIÓ SZABÁSZAT! ÜZEMRÉSZÜNKHÖZ, betanított n m női dolgozókat Fizetést és egyéb jutta­tásokat a vállalat kollek­tív szerződése szerint biztosítjuk. Jelentkezni lehet vál­lalatunk munkaügyi osz­tályán, Komló, Kossuth Lajos u. 21. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom