Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)
1974-03-08 / 66. szám
4 DUNÁMTÓL! NAPLÓ W74. március t. 1974. MÁRCIUS 8 PÉNTEK Szeretette/ kőszönt/Ok névnaoiuk alkalmából ZOLTÁN nevű kedvei olvasóinkat • A Nap Ml (.11, nyugszik 17.3« órakor. A Hold Ml 1«.08, nyugszik 5.43 órakor. Szigligeti Ede Czázhatvan évvel ezelőtt, 1814. március 8-án született és 1878-ban, 64 éves korában halt meg Szigligeti Ede (eredeti nevén Szathmáry József) színész, rendező, színműíró, dramaturg, a Nemzeti Színház egykori igazgatója. Bihar megyében, Nagyvárad mellett született, Eredetileg mérnöknek készült, de a budai magyar társulat játéka olyan hatással volt rá, hogy 1834-ben felcsapott színésznek. Mint se- gédszinész, majd színházi titkár, könyvtáros, műszaki vezető nem csupán a színház adminisztratív és gazdasági felépítésével ismerkedett meg, hanem valamennyi pályatársa művészi adottságaival, valamint a fővárosi közönség Ízlésével is. öf esztendőn át (1873—78) volt a Nemzeti Színház igazgatója. Színészként nem volt jelentős; színműíróként száznál több darabbal gazdagította a magyar színházi életet, A legnagyob érdemeket kétségtelenül igazgatói tevékenységével szerezte: elsősorban a műsorpolitika terén volt úttörő és kitűnő szinészgárdát gyűjtött maga köré. A színművészet elméleti kérdéseivel is foglalkozott. Esküvő HAMARICS JULIANNA és GYULA ISTVÁN-»c erúton értesítik minden kedves ismerősöket, hogy 1974. március 9-én, délelőtt 11.00 órakor házasságot kötnek a Pécsi Központi Házasságkötő Teremben (Hunyadi út 2.) (x) — Összecsukható férfi ernyő 240,— Ft, fehér puplin Ing, 36-os, 38-as méret 40,— Ft, gyermek kötött mellény 38,— Ft, gyermek és férfi pulóverek 20—40 százalékos árengedménnyel, női nylon hálóing 87,— Ft, bakfis nylon kombiné 54,— Ft, női kötöttruha nagy méret 140,— Ft, női kötöttruha kis méret 202,— Ft, női szövet kendők, sálak 40 százalékos árengedménnyel kapható. Pécs, Sal- lai u. 6. (x) Időjárásielentés Várható időjárás péntek estig: erőien felhős idő, elszórtan kisebb esővel, hószállingózással. Élénk, időnként erős, a Dunántúlon északi, máshol északkeleti, keleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1, plusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 2—7 fok között. Tegnap történt Az MSZMP KB által közreadott, Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem új tematika-tervezetének megvitatására tegnap került sor Pécsett, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán. A tanácskozáson részt vett dr. Szatmári Miklós, a Központi Bizottság Agitációs és Propaganda osztályának alosztály-vezetője, Bocz József, a Megyei Pártbizottság titkára, az Oktatási Igazgatóság vezetői és tanári kara, valamint a pécsi felsőoktatási intézmények marxizmus— leninizmus tanszékvezető taná— Sikeres bemutatót tartott Pécsett a Jogi kar aulájában március 6-án a Szekszárdi Madrigálkórus és a pécsi jogószkó- rus. A MÉSZÖV által támogatott aranykoszorús szekszárdi együttes nevéhez híven főleg madrigál-darabokat ad elő. Nyolc éve alakultak, szép sikereket tudnak maguk mögött. Júniusra meghívást nyertek Svédországba. » Építkezőknek ajánljuk: Bejórait ajtók 954,— Ft. belső ajtók 561,— Ft-ért kaphatók, 200 litere« olajoshordók, 195 literes permetlétárolók leszállított áron, amíg a készlet tart) Árusítás; Pécs, UU, Rácváros, Úttörő u. 30. (x) — A Baranya megyei Rendórfőkapitányság közlekedésrendészeti osztálya kéri annak az eldalkocsis motorkerékpárnak a vezetőjét, hogy tanúként: kihallgatása végett jelentkezzen, aki 1973. november 16-án lé árakor Pécsett a Rákóczi út és a Bem utca kereszteződésében kanyarodása alkalmával egy haladó gyalogost ellökött. Továbbá jelentkezzenek azok a személyek, akik a fenti esemény szemtant?) voltak. Jelentkezni lehet: Pécs, Lég- szeszgyár u. 6- si. I. em. 39-es szobában, vagy a 12-266-os telet on számon. Kettős gyermekhalál Szomszédjának házából ki- gomolygó füstre figyelt fel Horváth Mihály 6-án délután. Mohács-szigeten szabadsógpusztai lakásában Peretka István és felesége őrizetlenül hagyta két gyermekét. Az öt esztendős Attila és a három esztendős Mária feltehetően játék közben meggyújtották az ágyneműt A segítségükre siető szomszéd néhány vödör vízzel eloltotta a tüzet, de a gyermekeken már nem tudtak segíteni, halálukat valószínűleg füstmérgezés okozta. A rendőrséq a vizsgálatot szakértők bevonásával megkezdte. Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Szava Dezsőt, a Baranya megyei Mezőgazdasági Vállalat igazgatóját több évtizedes eredményes munkája elismeréséül a Munka Érdemrend ezüst, dr. Baranyabán Rezsőt, a megyei tanács csoportvezetőjét a közigazgatásban végzett negyvenkét évi eredményes munkájáért a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntette ki. A kitüntetéseket Horváth Lajos, a Baranya megyei Tanács elnöke tegnap adta át a két kitüntetettnek. A nemzetközi nőnap tiszteletére a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa „Kiváló Szövetkezeti Munkáért” kitüntetésben részesítette Lancz Antal- nét, a pécsváradi önkiszolgáló bolt vezetőjét, kiváló munkája elismeréséül. Csányi Sándor, a Pécsi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet elnöke a nőpolitikái határozatok példamutató végrehajtásáért szintén „Kiváló Szövetkezeti Munkáért" kitüntetést kapott, amit tegnap, csütörtökön vettek át Budapesten a SZÖVOSZ Székházban. — Szavaló- és prózamondó verseny. Tegnap, csütörtökön délután Pécsett a Kesztyűgyár KISZ-klubjában a vállalat mintegy húsz fiatalja a forradalmi ifjúsági napok keretében megrendezett szavaló- és prózamondó versenyen vett részt A városi döntőbe az első három helyezett jutott tovább. — „Csüngőhasú sertés" érkezett ma éjszaka repülőgéppel Zürichből. A különleges állatot tenyésztés céljából hozatták a pécsi állatkert részére. — BIZTONSÁGI LAKATOK 5# SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNNYEL I Zo- máncozott mosogatók, egyrészes és csepptálcós kivitelben, 105,— és 178,— Ft. Zománcozott üstök 71,— Ft. Pécs, 39-es Dandár u. 2/c. Nyitva: szerda, csütörtök, péntek, szombat. tx) Ma nyílik a műszaki és közgazdasági propagandaiiónap Ma ünnepélyesen megnyílik a műszaki és közgazdasági propaganda hónap. Ez alkalomból délután 15.30 órakor dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese tart előadást a POTE aulájában az iparfejlesztés időszerű kérdéseiről. . * Műszaki és közgazdasági könyvekből nyílik dokumentációs kiállítás a Városi Könyvtár fiókkönyvtáraiban március 8-án. A rendervényt a műszaki és köz- gazdasági propaganda hónap keretében tartják meg. A megye iparát bemutató kiállítást rendeznek a műszaki és propaganda hónap keretében a Baranya megye Tanácsa Megyei könyvtárában. A kiállítás március 8—31-ig tekinthető meg. — Ülést tartott Pécs megyei Város Tanácsa művelődéspolitikai bizottsága. A Papp Imre elnökhelyettes vezetésével megtartott tanácskozáson Csorba Tivadar osztályvezető előterjesztése alapján elfogadták a bizottság 1974. évi munkatervét, majd Váradi Géza közművelődési csoportvezető Pécs város közművelődésének jelenlegi helyzete és fejlesztésének feladatai című előterjesztését vitatták meg. A művelődéspolitikai bizottság 1974-ben egyebek mellett megvizsgálja majd a pécsi pedagógus továbbképzés helyzetét, a Pécsi Nemzeti Színház 1973—74, évi színházi évadának értékelését és a művészeti élet közeli és távlati fejlesztési tervét. — Oj járdák. A kertvárosi új lakótelepen nagy ütemben láttak hozzá az elmúlt napokban a járdaépítéshez. A közelmúltban készítették el az építők az új óvoda és bölcsőde környékén, valamint a Berek utcában a járdákat Most készülnek a Varsány utcai gyalogjárók. — Az Országos Fllharménio kSzll, hogy március 10 ás 11-ére tervezett Kolozsvári Filharmonikusok bérleti hangversenye elmarod. Helyette április 7 és 8-án az egyetem aulájában szerepel a LISZT FERENC ZENEMŰVÉSZETI FŐISKOLA ZENEKARA, vezényel: SIMON ALBERT. KSzremőkS- dlk: KOCSIS ZOLTÁN. SCHIFF ANDRÁS és FALVAY SÁNDOR. A bérletekre Jegyeket biztosítunk. (x) Orvosi ügyelet A Város! Rendelőintézet Pécs m. város biztosított dolgozói, ill. gyermekei részére összevont rendelést tart 1974. március 9-én, szombaton. Felnőtt körzetek részére a rendelési Idő: 7—19 óráig. I. kerületben: Korvin Ottó e. 23. (Tel.: 11-169.) II. kerületben: A Városi Rendelő- intézet (Munkácsy M. u. 19.) I. em. 105. (Tel.: 13-833/33. mellék.) III. kerületben: A III. kér. Rendelőintézet dr. Veress E. u. 2. (Tel.: 15-833.) Gyermeklakosság részére a rendelési idő: 8—11 óráig az alábbi gver- mekorvosi rendelőkben: Gábor A. u. 15. (Tel.: 11-752) Vasas, Hősök tere, Meszes I—II. körzete. Ady E. u. 8. (Tel.: 11-587) Borbala- és Pécsbányate'ep Zsolnay V. u. 45. (dr. Kovács körzete), Ady E. u. I—II. körzete. Munkácsy M. u. 19. (Tel.: 13-833/54. mell.) Nyugati bejárati ajtó. Zsolnay V. u. 41. (dr. Telfel körzete). Kertváros I—II., Nagyárpád, Móricz Zs. tér (dr. Barka körzete). Mikszáth K. utcai (dr. Géczi körzete). Semmelweis u. 20. (Tel.: 12-669) Móricz Zs tér (dr. Tóth körzete) Semmelweis u. I—II. körzete. Dr. Veress E. u. 2. (Tel.: 15-833) oz őt újmeesekaljai, a két Endresz Gy. u-l (dr. Görög és dr. Dörömbözy körzete) és a Rácvárosi körzet. Gyermekorvosi ügyelet az egész város részére a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 19.) 1974. március 9-ér», délután 14 órától 19 óráig. (Tel.: 13-833/54. mefl.) március 9-én, szombat este 19 órától március 11-én reggel 7 óráig. (Tel.: 13-833.) Ha a szám nem jelentkezik, a hívást a 12-812 számon kall bejelenteni. Vasárnap 7—19 óráig a Kisfaludy e. 6. sz. alatt kell jelentkezni (volt bőrgyógyászati szakrendelés). Ezen belül halaszthatatlan ellátást Igénvlő járóbetegek részére a rendelési idő: szombaton: 15—17 áráig, vasárnap: 9—10 óráig, 16—17 óráig. Felnőtt ügyeleti szolgálat szombat este 19 órától hétfő reggel 7 óráig. I. kerület részére: Az űjmeszesi körzeti orvosi rendelőben (Tel.: 11-169). II. kerü et részére: A Városi Rendelőintézet (Munkácsy M. u. 19. sz.) (Tel.: 12-812). III. kerület részére: A Ifi. kér. Rendelőintézet (dr. Veress E. á. 2. sz.) (Tel.; 15-833). Járóbetegek részére m rendelési idő: szombaton: 15—17 óráig, vasárnap: 9—10 áráig, 16—17 óráig. Ugyancsak a Városi Rendelőintézet ügyeletes orvosi helyiségében (Munkácsy M. u. 19.) van fogászati orvosi szolgálat 1974. március 9-én, 19 érától március 11-én reggel 7 óráig. Hívást lehetőleg a fenti rendelési Időkben kérjük leadni. Ha a megadott szám nem jelentkezik, a hívást a 09 POSTA keli bejelenteni. Koszorúzás Rajk László sírjánál Születésének 65. évfordulója alkalmából a Mező Imre úti temetőben csütörtökön ünnepélyes külsőségek között megkoszorúzták Rajk Lászlónak, a forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének sírját. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának képviseletében Aczél György, a Politikai Bizottság tagja, a Központ! Bizottság titkára, Jakab Sándor, a Központi Bizottság osztályvezetője koszorúzott. Az MSZMP budapesti Bizottsága nevében Katona Imre, az MSZMP KB tagja, a budapesti pártbizottság titkára és Bakó Ágnes, a budapesti pártbizottság tagja, a Pórttörténeti Intézet igazgatóhelyettese Helyeztek el koszorút A kegyelet virágait elhelyezték a sírnál Rajk László hozzátartozói is. — PÁLYÁZATI Pályázatot hirdetőnk munka- és üzemszervezési előadói munkakör betöltésére. Pályázat tárgya, az eddig általa betöltött munkakör értékelése. Beérkezési határidő: 1974. március 20. „Nagykereskedelmi Vállalat*’ jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (z) a „Kén lény“ Dilije — elfogtak a csalót Szerdán a televízió „Kék fény”-adásában a rendőrség a lakosság segítségét kérte Sző- nyi Béla 61 éves többszörösen büntetett előéletű tatabányai lakos elfogásához, aki sorozatos csalásokat követett el az ország különböző részein. Az egyik néző bejelentése alapján a XIX. kerületi rendőrség Szőnyi Bélát elfogta, előzetes letartóztatásba helyezte és ügyében megkezdte a vizsgálatot. Kórházi ügyeletek Gyermekgyógyászat: Gyermekkórház. Belgyógyászat, Sebészet, Traumatológia: I. Belgyógyászati, I. Sebészeti (400 ágyas) klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház, gyermekek esetében: Gyermekkórház. Koponya- és agysérülések: Ideg se. beszel. Szuez — a legendás víziút (IV.) Titkos ellenállás az egyiptomi hadseregben Alighanem ez volt az a csepp, amitől a pohár kicsordult. Az egyiptomi hadseregben már évek óta titkos ellenállási csoportok alakultak. Ez a hadsereg nem fonódott össze a legreak- ciósabb feudális egyiptomi rétegekkel. Katonának lenni nem volt „előkelő dolog”, egy olyan Egyiptomban, ahol a tényleges katonai hatalom az angolok kezében volt. így a hadsereg tisztikarának zöme az egyiptomi értelmiség, kispolgárság, sőt egyes esetekben a parasztság som'!-',' ' lt(. Pbbon a tisztikcr) cn '■ -nt ' -'ott ki a nagybirtokrendszer, a monarchia és a gyarmatosítás ellen irányuló mozgalom — amely példamutató szervezettséggel és teljes csendben készítette elő a fordulatot. A csapás hat hónappal a januári vérfürdő után, 1952. július 22-ének éjjelén sújtott le. Ezen az éjszakán a hadsereg megszállta a nagyvárosok stratégiai pontjait és hatórás ultimátumot odott át Faruk királynak: csomagoljon és hagyja el Egyiptomot. Az alexandriai királyi palota ablakaira az ultimátum átadásának perceiben egy harckocsiszázad ágyúi ásítottak. Ez volt az a döntő politikai fordulat, amely a Nosszer-kor- ;zak bevezetője lett Egyiptomban, hiszen Nasszer a tisztek forradalmi tanácsának kezdettől fogva vezető és irányító tagja volt Világos volt, hogy az őj utókat kereső Nasszer-rendszer előbb-utóbb hozzányúl a Szue- zi-csatornához. Egy esztendővel a hatalom megragadása után az új kormány azt követelte, hogy teljesen és feltétel nélkül vonják ki az angol csapatokat a Szuezi-csatorna övezetéből. Ekkorra már elmúlt az angol gépfegyverek egyeduralmának kora: szerte a világon gyorsuló ütemben omlottak össze az angol világbirodalom katonai állásai. London, amely korábban a legkisebb mozdulatra már meghúzta a ravaszt — most egyezkedni próbált. Először azt akarta elérni, hogy a Szuezi-csatorna övezetéből csak az úgynevezett „harcoló- alakulatok” vonuljanak ki. „szakemberi minőségben” viszont hatezer angol katona és tiszt ott maradhasson. Ezt Nasszerék visszautasították és az újabb tárgyalások korszaka következett. Végül 1954 októberében sikerűit olyan megállapodást kötni, amely oz egyiptomi függetlenségi erők fontos győzelmét jelentette. Az egyezmény kimondta, hogy húsz hónap alatt fokozatosan kivonják az angol csapatokat a Szuezi-csatorna övezetéből és a szuezi övezet minden katonai objektumát átveszik az egyiptomi haditengerészet osztagai. Ez óriási fordulatot jelentett amelyet számos világpolitikai tényező tett lehetővé. Ezek közül első helyen kell említeni a nemzetközi erőviszonyok változását: azt hogy a második világháborús pusztításból kiemelkedő Szovjetunió katonai súlyával immár a Földközi-tenger térségében is számolni kellett. Mindenképpen része volt a fordulat előidézéseben az amerikai hatalmi számításoknak. Az amerikaiak ugyanis azt remélték, hogy ők veszik majd kézbe az angolok elhagyott katonai pozícióit és az új Egyiptomot a maguk hatalmi körébe vonják. Ezért rafinált sokágú politikai játékba kezdtek. Ennek a játéknak minden részlete máig sincs felderítve. Annyi azonban bizonyos, hogy Washington, legalább részben, London ellen játszott a szuezi mérkőzésnek ebben o szakaszában. A nemzetközi helyzet llymó- don kedvezett a határozottan és óriási tömegtó mogatással fellépő egyiptomi kormánynak. Ez volt az 1954-es októberi megegyezés világpolitikai háttere. Az angolok kénytelen-kelletlen teljesítették kivonulási kötelezettségeiket 1956. június 18-án reggel 8 órakor az utolsó angol katona is elhagyta a Szuezi- csatorna övezetét. Hetvenöt esztendő óta ez volt az első nap, hogy Egyiptom földjén nem tartózkodott angol katona. Az utcákat ujjongó tömegek öntötték el. Egyiptom ünnepelt A világpolitikai boszorkánykonyhában pedig új tervek forrtak. „I Solisti di Roma“ Nagysikerű hangversenyt adott szerdán este a Mesterbérlet utolsó koncertjeként az „I Solisti di Roma” együttes. Nevük egész Európában ismert, neves fesztiválok állandó közreműködői. Céljuk a XVII. és XVIII. századi főként olasz és jórészt ismeretlen kamarazene irodalom felfedeztetése, terjesztése. 1961 óta dolgoznak együtt. A több mint tíz év közös munkája hangzásban, zenei elképzelésekben teljesen egységessé csiszolta őket. Hangszeres összeállításuk (vonósnégyes, fuvola, cembalo) a legkülönfélébb mű- vek előadására nyújt lehetőséget. fgy Petrassj 1973-ban komponált „trió"-ját is hallottuk tőlük. E mű előadása magyarországi bemutatónak számít. Tulajdonképpen ketten játszottál« három hangszeren, hiszen pic- colóra, fuvolára és csembalóra íródott Előadása hol la ti on hangszeres felkészültséget igényel fóleq a fuvolista részéről. Szabad legyen így fogalmaznom: nem is a mű, inkább megszólaltatása volt az, ami mindenki csodálatát kivívta. Úgy érzem, a szerző nem a másként meg nem fogalmazható mondanivaló miatt használta meghökkentő, szokatlan, szinte ovontgarde effektusait, hanem inkább a hangzás újszerűsége vonzotta, hiszen a mű sokszor „pihen meg" a tipikusan olasz fogantatósú can- tilénákon, A sokrétű játékmód, melyen keresztül a fuvola új lehetőségeit ismertük meg, alkalmat adott művészének is fel- készültsége bemutatására. Angelo Persichilli személyében nagy tehetségű, hangszerét virtuóz fokon birtokló, elképzeléseit elfogadtatni bíró fuvolistá- val találkoztunk. Előadásának lendülete az általa játszott Vivaldi szonátában és Boccherini kvintettjében éppoly meggyőzd volt, mint a modern műben. Paola Bemard: csembalojátéka mindvégig méltó partnere volt a fuvolaszólamnak, bár Felici: Concertojában ritmikus bizonytalanság árnyékolta be interpretációját. A vonósnégyes művészi ereje egységükben rejlik. Hangzásuk tömörsége az egyformán kép» zett bársonyos, meleg tónusoknak köszönhető, világos dallamformálásuk, biztos formoér- zékük viszont a hangzás plasz- ticitását eredményezte, így váltak élő zenévé a mór-mór feledésbe menő szerzők alkotásai. Egységük, együttes-voltuk magatartásukban is megnyilvánult. A tapsokat mindig a teljes együttes köszönte meg az előadott mű létszámától függetlenül. Két ráadással honorálták megérdemelt sikerüket. Kircsi László Dolgozókat felvesznek GYAKORLOTT férfi tartfört és egy érettségizett fiatalembert útbemérő- nek felveszünk, azonnali belépéssel. Cím: Építőipari Szállítási Vállalat pécsi szállítási üzemegysége. Pécs, Megyeri út 26. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon. (87793) KOZGAZDASAGI végzettségű női dolgozót felveszünk. Jelentkezési TUZEP 1. sz. telepén, Pécs, Megyeri út 101. (87794) ATADASRA kerülő épületek takarításához megbízható, szorgalmas tak» rítónőket keresünk. Jelentkezés: Építőipari Szövetkezet központjában. Megye u. 19. SZ. (87791) — Szőlősgazdák figyelmébe s|Éé )uki Megérkeztek a 70 literes bőroe- hordók. Különböző méretű kádak» prések, darálók, permetezőkannák, bal ion kosa rak, trágyavillák és 25 százalékos pétisók. Kaphatók: Pécs, III., Rácváros, Úttörő u. 30 Nyitva: 8—12 óráig és 14—-16 óráig (x) SZOLÖSKERT VENDÉGLŐ takarítónőt keres azonnali belépéssel Kisszkókó 4. Telefon: 15-886.