Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)

1974-03-29 / 87. szám

2 DUNÁMTÓL! NAPLÓ 1974. március 29. öra a nagyvilágban Kissinger Londonban Dr. Henry Kissinger amerikai külügyminiszter csütörtökön Moszkvából Londonba érkezett. Megbeszéléseket folytatott Harold Wilson miniszterelnökkel és James Callaghan külügyminiszterrel, majd az esti órákban folytatta útját Washingtonba. Tájékozott körök szerint Kissinger tájékoztatást adott a brit vezetőknek a Moszkvában folytatott tárgyalások kimeneteléről, megbeszélés foly­tatott velük az európai biztonsági értekezlet és a haderőcsökken­tési konferencia helyzetéről, a Közös Piac és az Egyesült Államok viszonyáról, s feltehetőleg a közel-keleti helyzetről is. KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Jankó Smole jugoszláv pénzügyminiszter francia kollegájával Giscard d'Estaign-el tárgyalt Párizsban. A két miniszter jugoszlá­viai francia beruházásokról irt alá egyezményt. Sskoldatóaa fc]l6diek hazánk és a VOX kapcsolatai Fölösleges munka (Folytatás az t. oldalról) ban, tehát maguknak, mások­nak több értéket teremtve. Marx történelmi távlatokat nyitó megállopítása az, hogy a szocializmusban a munka em­beri szükségletté válik. Vannak, nem kevesen, akik ma már így, nemcsak a kenyérért, hanem szükségletből dolgoznak. Örö­möt, kielégülést, emberi bol­dogságot találnak tevékenysé­gükben. Hisznek annak értel­mében, rendeltetésében, amit csinálnak, legyen az esztergá- lás, állatgondozás, házak terv­rajzainak elkészítése. S első­sorban őket, de a csupán a kenyérért dolgozót is sérti, dü­híti, ha látja: kár volt a fára­dozásért. Milyen lelkesen, sza­bad idejüket sem sajnálva ál­lították össze az ifjú közgaz­dászok javaslatukat az egyik termék gyártásának gazdaságo­sabbá tételére, s mire elkészül­tek, megtudták, javaslataiktól függetlenül abbahagyják az előállítását. Miért nem szóltak nekik? Valahogy elfelejtődött. És a munkájuk, az izgalomtól hevített órák? Legyintés. Több is veszett Mohácsnál. A legyintés, a fölényes okitás, a cinikus grimasz, a vállhúzoga- tás láttán, hallatán a tisztesség­gel igyekvő ökle Összerándul. Mert neki napjai, hetei, nem egyszer hónapjai mentek rá ar­ra, amit a másik lesöpör az asztalról, vagy annak fiókjába dobja; amit a raktár mélyére süllyesztenek, irattárak poros polcaira löknek; ami veszteség, s nemcsak neki, hanem a tágabb közösségnek is, s végső soron az egész társadalomnak. A ma­gunk kincsét herdáljuk tehát, s éppen ez az, miért a közöny, S restség? Szónoki kérdés? Vagy inkább a közgondolkozás némely réte­gének feszegetése, az erkölcs, s nem is akármilyen, hanem a szocialista erkölcs pengéjével? Ezt véljük célravezetőbbnek. Annak a kérdésnek újra és újra való megfogalmazását, hogy miért hagyjuk, fogadjuk szótla­nul, tűrjük mérgelődve, vagy éppen közömbösen a magunk és mások melléfogásait, a mun­ka, az emberi veríték és ener­gia pazarlását. A legegyszerűbb alkatrész is négy-öt munkamű­veleten át formálódik. Van szer­szám, amely hetvenezer forintba kerül. Felületes beállításkor egy másodperc alatt tönkremegy. S ha az ennyire nyilvánvaló ügyek nem kavarnak hullámokat, miért tennék ezt a rejtettebbek? Megszoktuk. Megszokhatjuk ezt? Sok a munka, rengeteg a dolgunk. A fejünk sem látszik ki a tennivalók közül. Néha úgy érezzük, már-már beleszaka­dunk, hogy minden feladatot pontosan, szépen teljesítsünk. Közhely-szótárunk gazdag, elő­szeretettel használjuk. S mig lapjait forgatjuk, eszünkbe sem jut, hogy rákérdezzünk: szük­séges ez a munka? Kell ez iga­zán valakinek, értelme, célja van, hasznot hoz, közösséget gyarapít? Vagy a buzgó sem­mittevéshez adjuk nevünket, eszünket, erőnket? Nem bánt bennünket? Dehogy nem bánt! Csak odáig kell már eljutnunk, hogy saját, olykor halk szavunk föl­erősödjék a közösség hangszó­róin, s a közönyösek, a kényel­mesen süketek is meghallják: a fölösleges munka tűrhetetlen. Mert az értelmes cselekvés ru­góit töri el, rokkanttá téve az embert, inaiban, idegeiben. Tűrhetetlen, mert embertelen. M. O. + ÜJ DELHI: Delhiben meg­kezdte munkáját a Central News Agency nevű hírügynök­ség. Az új hírügynökség az In­diai Kommunista Párt országos tanácsának lesz hírközlő szer­ve. WASHINGTON: Alan Cranston, Kalifornia állam de­mokratapárti szenátora a sze­nátus költségvetési bizottságá­ban elhangzott felszólalásában azt javasolta, hogy 100 000 fő­vel csökkentsék a Dél-Koreá- ban, Thaiföldön, a Fülöp-szige- teken, és Japánban állomásozó amerikai légierők személyzetét. Mint mondotta ez évi egy- milliárd dollár megtakarítást je­lentene. A Délkelet-Ázsióban ál­lomásozó amerikai haderők fenntartási költségei jelenleg 2 milliárd 730 millió dollárra rúgnak, ♦ VARSÓ: Karina Badura szerdán lett két és fél éves. A koraszülött kislány születésekor mindössze 450 grammot nyo­mott. A világon először sike­rült életben tartani és normális fejlődéshez segíteni ilyen súlyú koraszülött csecsemőt ♦ RIO DE JANEIRO: Szerdán Curitibában kétszázezer dollár váltságdíj fejében elrablói sza­badon engedték a hétfő óta fogva tartott Cesar Rego Al­meida If éves kisfiút, egy brazil nagyiparos gyermekét - közöl­ték csütörtökön a brazil fővá­rosban. ♦ MOSZKVA: Mihail Leszecs- ko szovjet miniszterelnök-helyet­tes csütörtökön fogadta Moszk­vában Rapai Gyula magyar nagykövetet és meleg, baráti beszélgetést folytatott vele. + TUNISZ: Az arab liga kül­ügyminisztereinek tuniszi tanács­ülésén úgy döntöttek, hogy az arab állam- és kormányfők leg­közelebbi csúcsértekezletét szeptemberben Marokkóban rendezik meg. Az eredeti el­képzelések szerint a csúcskon­ferenciára áprilisban Kairóban került volna sor. A hirt a MEN közel-keleti hírügynökségre hi­vatkozva jelenettték a nyugati távirati irodák. 9- MEXIKÓVÁROS: Amerikai hivatalos forrásból csak szerdán közölték, hogy ismeretlen sze­mélyek az elmúlt hét péntekjén elrabolták John Pattersont, Her- mosillo mexikói város amerikai konzulátusának kereskedelmi at­taséját. A mexikói elnöki hiva- ! tál szóvivője azt állította, hogy I a kormánynak „nincs tudomá­sa" az emberrablásról. ♦ BRIONI: Csütörtökön „ba­ráti munkalátogatásra" Brionl szigetére érkezett Szadat egyip­tomi államfő, hogy tárgyaláso­kat folytasson Tito jugoszláv el­nökkel. A háromnapos tárgya­lás-sorozat napirendjén a kö­zel-keleti helyzet fejleményei, az el nem kötelezett orszáqok tevékenysége, valamint a két­oldalú kapcsolatok fejlesztésé­nek kérdései szerepelnek. + DAMASZKUSZ: Ismét fel­lángoltak a harcok a Szíriái— izraeli frontvonalon. Csütörtö­kön reggel a damaszkuszi fő- parancsnoksáq közleménye sze­rint az izraeliek akciót kezdtek állásaik megerősítésére. A Szí­riái tüzérség beavatkozott és heves tűzpárbaj alakult ki, amelynek során — mint a köz­lemény mondja — megsemmisí­tettek egy izraeli műszaki egy­séget. Az ellenségeskedések eb­ben a térségben 17 nap óta megszakítás nélkül folynak. ♦ ÚJ DELHI: India csütörtö­kön hozzájárult ahhoz a meg­állapodáshoz, amelynek kereté­ben kétmillió tonna nyersolajat vásárol Iraktól mintegy 110 mil­lió dollár értékben.-f DAKAR: Leopold Senghor szenegáli államfő szerdán ren­deletet írt alá, amelynek értel­mében kegyelmet kapott és visz- szanyerte szabadságát Mama- dou Dia volt szenegáli minisz­terelnök, valamint egykori kor­mányának két minisztere. Ma- madou Diát 1962 decemberé­ben államcsíny-kísérlet vádjá­val tartóztatták le, majd élet­fogytiglani börtönre ítélték. Az ítéletet 1973-ban húsz évi sza­badságvesztésre enyhítették.-f BUKAREST: Csütörtökön a román nagy nemzetgyűlés ün­nepi ülésén a Román Kommu­nista Párt Központi Bizottságá­nak és a Szocialista Egység­front Országos Tanácsának ja­vaslatára Nicoíae Ceausescut, a Román Kommunista Párt főtit­kárát a Román Szocialista Köz­társaság elnökévé választották. Ceausescu eddig az Államta­nács elnöke címmel töltötte be az államfői tisztséget. 4- BOGOTA: Eduardo Santos Montejo, volt kolumbiai elnök szerdán 86 éves korában szív­rohamban meghalt. + BILBAO: Antonio Anoveros bilbaói püspök, akinek a baszk nép számára nagyobb szabad­ságjogokat és autonómiát sür­gető pásztorlevele válságot idé­zett elő a spanyol állam és az egyház kapcsolataiban, szerdán este kétheti dél-spanyolországi tartózkodásáról visszatért bil­baói rezidenciájára. + BRÜSSZEL: Szerdán dél­után néhány órára fiatalok egy csoportja szállta meg a Portu­gál Idegenforgalmi Hivatal brüsszeli kirendeltségét. A cso­portot, amely Bissau-Guinea ha­ladéktalan elismerését követel­te, rendőrök és csendőrök osz­latták szét. + TUNISZ: Burgiba tunéziai elnök csütörtökön fogadta Isz- mail Fahmi egyiptomi külügymi­nisztert, aki szerdán érkezett Tuniszba, az Arab Liga külügy­miniszteri tanácsának ülésére. Az egyiptomi politikus pénteken találkozik Hédi Nuira tunéziai miniszterelnökkel. KAIRÓ: Csütörtökön egyip­tomi, amerikai és brit szakér­tők kezdték meg tárgyalásaikat' Alexandriában a Szuezi-csator- nóban maradt robbanóanyagok eltávolítására irányuló tervek egybehangolására. + HAVANNA: Agostino Ca- saroli, a vatikáni diplomácia ve­zetője szerdán este Havannába érkezett, ahol részt vesz a kubai püspöki kar konferenciáján. Ca- saroli a Vatikán legmagasabb rangú személyisége, aki a Ku­bai Köztársaság megalakulása óta Havannába látogat. ♦ ATHÉN: Jarosz börtönszi­getre deportálták szerdán a törvényen kívül helyezett Gö­rög Kommunista Párt három funkcionáriusát: a 62 éves Jan- nisz Palavoszt, az 52 éves Konsztantinosz Kukuvitiszt és a 61 esztendős Krisztosz Papa- nasztasziut — közölték athéni jólértesült forrásból. Mindhár­mukat — mintegy 75 személlyel együtt — februárban tartóztat­ták le. Valamennyiük ellen az a vád, hogy az Illegális kommu­I nista párt tagjai és a katonai rezsim megdöntésére törtek. ♦ JERUZSÁLEM: Jeruzsálem­be érkezett Bengt Liljestrand Svéd vezérőrnagy, aki átveszi az ENSZ tűzszünet-ellenőrző szer­vezetének (UNTSO) irányítását Richard Bunworth ír ezredestől. ♦ GUATEMALA CITY: Agua- temalai rádió jelentése sze­rint szerdán gépkocsijában hol­tan találták a 42 éves Mario Monterroso Armast. Armas is­mert élharcosa volt a legutóbbi elnökválasztás során alulmaradt kereszténydemokrata pártnak. ♦ BUENOS AIRES: Juan Pe­ron argentin elnök szerdán a kormány tagjaival, az üzleti élet képviselőivel és a szakszerveze­tek vezetőivel folytatott tanács­kozás után gazdasági intézke­dés-sorozatot jelentett be. Ezek magukban foglalják a bérek ál­talános emelését és bizonyos szolgáltatások árának emelését Is. Az április 1-én életbe lépő Intézkedések értelmében meg­kétszereződik a dolgozók csalá­di pótléka és csökken a szemé­lyi jövedelmekre kivetett adó. Testvéri, baráti kapcsolatai I vannak a Magyar Népköztársa­ságnak a Vietnami Demokrati­kus Köztársasággal. Ez a ha­gyományos jó viszony államkö­zi és társadalmi vonatkozásbon egyaránt kedvező légkört bizto­sít az egyre szélesedő együtt­működéshez. A VDK párt- és állami veze­tése elismeréssel nyilatkozott a vietnami nép szabadságharca idején és azt követően is az MSZMP és a magyar kormány politikai, gazdasági, katonai és diplomáciai támogatásáról, nagyra értékelte a népünk szé­les köreiben kibontakozott szo­lidaritási mozgalmat. Különös jelentőséget tulajdonított an­nak, hogy a magyar párt és ál­lam vezetői hazai és nemzet­közi fórumokon mindenkor ha­tározottan támogatták a VDK és a Dél-Vietnami Köztársaság kormányának a vietnami háború politikai megoldását célzó ál­lásfoglalásait, javaslatait. Párt- és államközi kapcsola­taink elmélyítéséhez nagyban hozzájárultak a magasszintű küldöttségek kölcsönös látoga­tásai. Ilyen kiemelkedő esemény volt az elmúlt években a ma­gyar párt- és kormányküldött­ség — Fock Jenőnek, az MSZ­MP Politikai Bizottsága tagjá­nak, a Minisztertanács elnöké­nek vezetésével — Hanoiban tett látogatása. Ebből az alka­lomból a magyar kormány el­nöke meghívta hazánkba Phom Van Dong miniszterelnököt és a VDK párt- és kormányküldött­ségét. Erre a hivatalos, baráti látogatásra 1973. július 16—23. között került sor. Politikai együttműködésünket segítik elő a két ország külügy­minisztériumai között 1970-ben megkezdett, s az elmúlt évek ; során gyakorivá vált konzultá­ciós tárgyalások is. A barátság elmélyítését szolgálták továbbá a különböző szintű tömegszer­vezeti és szakmai küldöttségek kölcsönös látogatásai. Kapcsolataink különböző te­rületeken tovább szélesedtek az elmúlt év második felében és ebben az esztendőben is. Ta­valy decemberben hazánkban járt a Dél-vietnami Köztársaság küldöttsége Nguyen Huu Thó- nak, a Dél-vietnami Nemzeti Moszkva Korábbi megállapodás értel­mében március 24—28-án Moszkvában tartózkodott Henry Kissinger, az Egyesült Államok külügyminisztere, az amerikai el­nök nemzetbiztonsági főtanács­adója. Kissinger megbeszélése­ket folytatott Leonyid Brezsnyev- vel, az SZKP KB főtitkárával és Andrej Gromikóval, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió külügyminiszte­rével. A felek Nixon elnök szovjet­unióbeli látogatásának előké­szítésével kapcsolatban véle­ményt cseréltek a kölcsönös ér­deklődésre számottartó kérdé­sek széles körében. Megelége­déssel szögezték le, hogy a fe- szültség enyhítését és a két or- zág közötti kapcsolatok gyöke­res megjavítását célzó irány­vonaluk az eredményes megva­lósulás útján halad, és jó ered­ményekkel jár. A felek leszögez­ték: rendkívül fontosak azok az alapvető megállapodások, ame­lyeket a két előző szovjet— amerikai csúcstalálkozókon fo­gadtak el, mindenekelőtt a szovjet—amerikai kapcsolatok alapjairól szóló nyilatkozat, a nukleáris háború megakadá­lyozását célzó egyezmény és a hadászati fegyverek korlátozá­sára irányuló egyezmények. A felek elhatározták, hogy a vállalt kötelezettségek szigorú betartása alapján tovább köve­tik az elhatározott irányvonalat azzal a céllal, hogy a szovjet— amerikai kapcsolatok javításá­nak visszafordíthatatlan jelleget adjanak. A megbeszélések során nagy figyelmet szenteltek a hadásza­Felszabadítási Front Központi Bizottsága Elnöksége elnökének vezetésével. Borbándi János — mint az MSZMP Központi Bi­zottságának osztályvezetője — magyar pártmunkásküldöttséget vezetett a VDK-ba. Földvári Aladár, a SZOT elnöke vezeté­sével magyar delegáció is részt vett a Vietnami Szakszervezetek III. Kongresszusán, Erdei tászló- né, a Magyar Nők Országos Tanácsa elnöke vezetésével pe­dig a VDK Nőszövetségének IV. Kongresszusán. A magyar—VDK gazdasági kapcsolatok jellegét az elmúlt időszakban alapvetően az ame­rikai agresszió elleni harc tá­mogatásának feladatai határoz­ták meg. Pártunk és kormá­nyunk internacionalista állás­foglalásainak, határozatainak megfelelően gazdasági és ka­tonai segítséget nyújtunk a test­véri vietnami népnek. Az ilyen irányú támogatást, valamint a két ország között fennálló gaz­dasági, műszaki-tudományos és kereskedelmi kapcsolatokat az általában évenként aláírásra kerülő egyezmények és megál­lapodások szabályozzák. Gaz­dasági kapcsolataink fejlődésé­nek eredményeként 1971-ben például létrejött a Magyar- Vietnami Gazdasági és Műsza­ki-Tudományos Együttműködési Bizottság megalakításáról szóló egyezmény, és aláírtuk a Gaz­dasági Együttműködési Bizott­ság alapszabályzatát. Egyéb­ként országaink gazdasági kap­csolataiban kezdettől fogva meghatározó szerepet játszott a katonai és gazdasági térítés nélküli segély, illetve az ilyen jellegű hitelmegállapodások. A gazdasági és katonai se­gítségnyújtást kiegészítik a két ország minisztériumai és külön­böző intézményei közötti együtt­működési megállapodások. Pél­dául a kulturális, az egészség- ügyi, valamint az akadémiai és egyetemi munkatervek alapján sok vietnami fiatal és szakem­ber vesz részt magyarországi képzésen, illetve továbbképzé­sen. Az elmúlt években több­száz vietnami fiatal szerzett diplomát magyar egyetemeken és főiskolákon. Évente átlagban 15—20 vietnami aspiránsjelölt kezdi meg tudományos kutató­munkáját az MTA intézeteiben. ti fegyverek további korlátozása problémájának. Egyetértettek abban, hogy e probléma bonyo­lultsága ellenére van lehetőség kölcsönösen elfogadható meg­oldások kidolgozására. A felek energikusan folytatni kívánják az ilyen megoldások felkutatá­sára irányuló erőfeszítéseket Megvizsgáltak néhány más, a fegyverkezés korlátozására és a leszerelésre vonatkozó kérdést is. Megállapították, hogy a két­oldalú kapcsolatok kedvezően fejlődnek számos olyan irány­ban, amelyet a Szovjetunió és az Egyesült Államok á'Vil aláírt megállapodások rögzítettek. A felek tovább szándékainak fej­leszteni a kölcsönösen előnyős kapcsolatokat és az üzleti együttműködést különböző terü­leteken, közöttük — hosszútá­vú alapon — kereskedelmi és gazdasági, valamint tudomá­nyos és műszaki területeken. A nemzetközi problémák megvitatásakor különös figyel­met szenteltek a közel-keleí békés rendezéssel összefüggő ügyek állásának. Megegyeztek, hogy a közel-keleti qenfi béke- konferencián betöltött különle­ges szerepüknél fogva erőfeszí­téseket tesznek annak érdeké­ben, hogy előmozdítsák a kö­zel-keleti rendezés kulcskérdé­seinek megoldását. Megvitatták az európai biz­tonságra és együttműködésre mindenekelőtt az európai biz­tonsági és együttműködési ér­tekezlet egész munkamenetére, valamint a közép-európai had­erőcsökkentési tárgyalások állá­sára vonatkozó kérdéseket is. KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Súlyos árvíz Brazíliában. Szerdán Tubarao városát elöntötte az ' azonos nevű folyó. Az áldozatok számáról és az anyagi kár mér- 1 tekéről egyelőre nincs pontos jelentésünk. * 1 Közlemény H. Kissinger, az Egyesült Államok külügyminisztere szovjetunióbeli tanácskozásáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom