Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)

1974-03-28 / 86. szám

ÁPRILIS 2-AN Erdei futóverseny a Mecseken A Városi KISZ Bizottság és a Városi Sportfelügyelőség rende­zésében tömeges erdei futóver­senyt tartanak az Országos Sport­napok és a Forradalmi Ifjúsági Napok Kupa keretében. A fu­tóversenyt április 2-án, kedden délután 15 órai kezdettel az erdei futópályán (Mandulás) bonyolítják le. Találkozás a kempingnél. A résztvevők tizes csoportokban rajtolnak. A For­radalmi Ifjúsági Napok Kupa igazolványait a résztvevők hoz­zák magukkal. Harcius 31-én bajnoki nyitány Pécsett Autós hegyi gyorsasági verseny a Mecseken Országos sportaktiva Szerdán budapesti, megyei párt, állami, társadalmi és sportszervezetek vezetői, az MLSZ elnökségének tagjai, az NB l-es labdarúgó csapattal rendelkező sportegyesületek és bázisaik vezetői, valamint sport- újságírók részvételével országos értekezleten tárgyalták mea a labdarúgás fejlesztésének idő­szerű feladatait. A tanácskozá­son megjelent és felszólalt Biszku Béla, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a KB titkára. A napirend előadója dr. Beckl Sándor államtitkár, az OtSH elnöke volt SAKK. Félidejéhez érkezett a városi li. osztályú egyéni bajnokság döntő­je. A hetedik forduló után az élme­zőny állása: 1. Asztalos 6 porit (egy függő), 2. Balázs 6 pont, 3. Surányi 4 pont (egy függő), 5. Decsi 4 pont (egy függő), 5—6. Kiss és Illés 3,5 —3.5. Surányi kivételével, aki a Vö­rös Meteor versenyzője, valamennyi a PMSC sakkozója. Rajt: délelőtt 10-kor Hetvenöt nevezés érkezett Március 31-én, vasárnap dél­előtt 10 órakor Pécsett magas­ba lendül a nemzetiszínű rajt­zászló, s ezzel ünnepélyesen megkezdődik az 1974. évi autós versenyévad. A magyar hegyi­bajnokság első futamát rende­zik ekkor a Hunyadi út (Péter utca sarka) és az üdülőszálló közötti 2,63 kilométeres szaka­szon. A verseny rendezőjéhez, a Pécsi Autóklubhoz hetvenöt ne­vezés érkezett, jóval több, mint eddig bármelyik esztendőben. Tavaly óta megszaporodott az elsőosztályú versenyzők száma, de egyébként is: a rallyenál könnyebb feltételű hegyiver­senyzés mindig sok versenyzőt vonzott. Főként az év első fu­tamát várják türelmetlenül a versenyzők és az autósport sze­relmesei. Eddig minden évben ezrek és ezrek szorongtak a me­cseki szerpentin kanyarjaiban. Nagyszámú közönségben — va­lószínűleg — idén sem lesz hiány: Pécsett hagyománya van az autósportnak, s hogy idén is jó versenyre, remek küzdelemre számíthatunk, arra bizonyosság a nevezési lista. Itt lesz a pályarekorder, a ta­valyi mecseki hegyiversenyen korai rajt miatt kizárt Kiss De­zső, a budapesti Volán ver­senyzője R—8-as Gordinijével, s ő most nyilván bizonyítani sze­retne ... Rajthoz áll Ferjáncz Attiláék régi R—12-es Gordini­jével Gaál Pál, aki eddig Sko­dával versenyzett, s idén a ma­gyar rallyebajnokságban is a Gordinit igyekszik majd sikerre vinni. Pécsre jön a tavalyi he­gyin kitűnően szerepelt Szabóki László FIAT 124 Special T-vel, Cserkúti László, a special NSU- val, melyet bátyjával, a sokszo­ros magyar motorkerékpáros bajnokkal közösen készítenek fel a futamokra. Szurkolhatunk a bonyhádi Baumgartner Lászlónak, aki BMW 2002 TI ko­csijával már sokszor utasította maga mögé a mezőnyt a Me­cseken. Különösen nagy küzde­lemre van kilátás három gép­osztályban: a második csoport harmadik kategóriájában áll a rajtvonalra Benyák János, ki­fejezetten hegyiversenyzésre előkészített Trabantjával, Mor- vay László 6!>0-es Puch-hal, Zi- ma János, ugyancsak Puch-hal, valamint a hegyin újonc, egyéb­ként „régi róka" Klink János. A 2. géposztály érdekessége: csupa „tunningolt”,, azaz spe­Indul a kispályás lakdarúgá-kajiiiksia Már tizenöt éve működik Pé­csett a kispályás labdarúgó bajnokság. Baka Antalnak és Szőke Gábornak, a MÁV Villa­mosműhely dolgozóinak kezde­ményezésére indult és jelenleg olyan népszerűségnek örvend, hogy négy csoportban játsza­nak a résztvevő csapatok: egy első-, egy másodosztály 12—12 csapattal és Icét harmadosztály működik 14—14 csapattal. Terv­be vették ezenkívül egy újabb, ötödik csoport szervezését is. — Eleinte jobban kidomboro­dott a kispályás labdarúgás üzemi bajnokság jellege — mon­dotta Szőke Gábor, az intéző bizottság titkára. — Jelenleg azonban egy-egy csapatban különböző munkahelyen dolgo­zó játékosok is játszanak és ez kicsit a versengést, a rivalizá­lást tompítja. Nem örülünk an­nak sem, hogy a kispályás csa­patokban egyre kevesebb az idősebb — 30 éven felüli — játékos, hiszen a fiatalok, a tí­zen-, húszévesek előtt egy se­reg más sportolási lehetőség is nyitva áll. Ha egy fiatalokat felvonultató csapat játszik az idősebbekből állóval, nem egyenlőek az erőviszonyok. En­nek ellenére a bajnokság nagy népszerűségnek örvend, egyre több a jelentkező. Előfordul, hogy egy-egy hétfői napon 2— 300 néző is kijön a PVSK-pá- lyára szurkolni, ahol több volt labdarúgót láthatnak a pályán: Kresz, Vajda dr., Győri-Kiss, Vincze, Grozdics és a többiek még mindig szép dolgokat mű­velnek a labdával. Az első forduló április 1-én lesz, a továbbiakat mindig hét­főn rendezi az intéző bizottság, mert ekkor szabad a PVSK-pá- lya. A kispályázóknak ugyanis a PVSK adott otthont, a salakos pályán hétfőnként 6—6 csapat játszik az egymás mellett kije­lölt pályákon. Tavalyi bajnokságban az el­ső osztályban az István-akna bizonyult a legjobbnak. Az idén is ők az esélyesek, de jó erőt képvisel a Bőrgyár és a Gázmű is. Minden osztályban az első három helyezett csapat oklevél díjazásban részesül, az első osztály bajnoka ezen felül elnyeri a Sportfelügyelőség vándorserlegét is, amelyet vég­legesen anna< a csapatnak ad­nak, amely sorrendben harmad­szor végez a:: első helyen. Kü­lön vándorserleg vár a leg­sportszerűbb csapatra vala­mennyi osztályban. Bércesi Ferenc ciálisan előkészített Trabant. Itt nemcsak a vezetni tudás, ha­nem a „motorfésülési” tehetség is dönt. A széria Zsigulik kate­góriájában viszont — lévén csupa teljesen egyforma autó — a vezetni tudás a fő. Ez utóbbi géposztályban ver­senyez egyébként a pécsi Bá­lint Árpád és Bállá Sándor, de a pécsi volánosok közül többen is ott lesznek a hazai pályán: Simor Gyula, a Volán új Polski­jával, Prekesztics Ferenc és Bo­dor László FIAT Sport Coupé- val, Gulyás Imre, a tavalyi tú­rabajnok, Trabanttal. Az idei hegyibajnokságon egyébként már az új bajnoki szabályzat érvényes. Eszerint kötelező a gépkocsikban a szab­vány bukócső, a versenyzőknek pedig a vércsoportvizsgálat, melynek eredményét fémkarkö­tőn, vagy a bukósisakra festve kell viselni. A kötelező edzés vasárnap 8 óra 20 perckor kezdődik, a ver­seny pedig 10 órakor, percen­kénti indítással két futamban. Ezért a Hunyadi út, Aradi Vér­tanúk útja és üdülőszálló kö­zötti szakaszát 31-én 8-tól 13 óráig lezárják a közúti forgalom elől. Ez alatt a mecseki és a tettyei autóbuszok nem közle­kednek. A verseny rendezői ké­rik a Hunyadi úton lakó gép­járműtulajdonosokat, hogy a verseny ideje alatt biztonsági okokból járműveiket ne hagy­ják az út mentén. Az eredmény­listát az Autóklub Citrom utcai klubhelyiségében függesztik ki délután 3 órakor. (Pánics) A PMSC férfi kézilabdázói szorgalmasan készülnek a bajnoki rajtra. Képünkön: egy bejátszásos variáció befejező része, amikor Pados lőheti kapura a labdát. Arató László felvétele A komlói nos kosárlabdázók és mesterük Aktív játékosként jött Komló­ra, még 1961-ben. Néhány évi játék után utolérte a sportoló­kat fenyegető sérülés: orvosi tanácsra abba kellett hagynia az aktív versenyzést. Ekler Já­nos azonban nem maradt hűt­len sportágához, a kosárlabdá­hoz. A Komlói Bányász színei­ben női csapatot szerveztek, s megbízták az edzői teendőkkel. Akkor — 1967-ben — nem táp­lált senki sem vérmes reménye­ket e sportág iránt: inkább a labdarúgókra, kézilabdázókra, atlétákra figyeltek. Sikerült ütőképes csapatot ki­alakítania, s néhány év „ismer­kedés” után már az NB ll-ben kezdték a bajnokságot. Nagy siker ez, hiszen 1971-ben nem­csak feljutottak a magasabb osztályba, hanem az újoncok közül egyedül nekik sikerült megkapaszkodni. Tavaly az erős mezőnyben az ötödikek voltak. — A sikert nem ingyen adják — mondja Ekler János. — Meg kellett küzdenünk minden pontért. A csapatépítés során E HETI totót 1. Magyarország-Bulgária 2. Kecskemét—DVTK 3. Bp. Spart.—Dunaújváros 4. Pénzügyőr—Szolnoki MTE 5. Szolnoki MÁV—FÖSPED 6. Leninváros—Rudabánya 7. Székest. MÁV—Győri D. 8. Cesena—Napoli 9. Morentina—Milan 10. Internazionale—Bologna 11. Juventus—Torino 12. Roma—Lazio 13. Sampdoria—Verona 14. Brindisi—Ascoli Magyar Nemzet 1 2 x 1 x 2 1 x 2 2 1 z 2 1 Nép­szabadság 1 2 z x 1 z 2 2 x 1 x 2 1 1 1 z 2 2 z 1 1 z 2 Népsport 1 z 2 x 2 x 1 x 1 z 1 1 1 z 2 2 x 1 1 z 2 1 Dunántúli Napló 1 z z 2 1 Z z 1 1 z 1 1 z z 2 1 2 csak a ikomlój lányokat vehet­tük figyelembe, főleg a gimna­zistákat. Aki nálunk játszik, azt a sportszeretete hozta közénk. — A csapatot kevesen isme- rik... — Igen — sajnos. Nmcs fl városunkban egyetlen olyan te­rem sem, ahol közönség mellett játszhatnánk. A kökönyösi isko­la tornatermét béreljük, oda nem jöhetnek a szurkolók. Leg­utóbb Veszprémben játszottunk, s az ott katonáskodó komlói fiatalok egy csoportja szinte belehajszolta a csapatot a győ­zelembe. Itthon ez elképzelhe­tetlen. — Az edző.. ,9 — Van bőven szabad időm a kosaras lányok számára, hi­szen a feleségem is a csapat tagja. Iqy otthont jelent a heti négy edzés és a rengeteg uta­zás \s. — A tervek.. .t — Állandó csapattal a kö­zépmezőnyben végezni. A fel­sőbb osztályba jutásnak több akadálya van, de nem elérhe­tetlen. Talán, majd egyszer... Találkoztunk már NB l-es csa­pattal is, győztünk is ellenük. Tehát egyáltalán nem rossz a komlói gárda, habár az edző, egy kicsit nehezen mondja ezt ki, ha a saját csapatáról van szó. Ekler János — fiatal ember. Harminckét éves. a Baranya megyei Vízmű Vállalat dolgo­zója. A vállalata minden támo­gatást megad, de nemcsak az edzőnek, hanem a csapatnak is. A komlói női kosárlabdázók meg is érdemlik a támogatást. Kozma F. Edzőmérkőzés PMSC—Komlói Bányász tar­talékok 7:0 (6:0). Újmecsekalja, vezete: Kövesi. PMSC: Katzirz Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin főszerkesztő-helyettesek: dating József és Békés Sándoi ozerkesztőségi ügyelet 3—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Valialat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal. 7601 Pécs. Hunyadi út 11 sz. • e efon I5-V'i2, 15-352. .„-24J, lj-2„4 íelex: i2-320 Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10.-3?• re:ő" vszetc Melles Rezső iei.’eí . ’ j Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 054 — Iványi, Cserneczki, Maurer, Tóth I., Tóth II. (Rónai), Konród II. (Jánosi). Zombori, Kardos (Kovács F.), Juhász (Tapaszd), Bencsik. Az első félidőben a komlói fiatalok túlságosan könnyű ellenfélnek bizonyultak, könnyen ment a góllövés is. Fordulás után már nem erőltet­ték túlzottan a támadásokat a pécsiek, inkább a mozgáson volt a hangsúly. Ekkor már a komlói kaput Katzirz védte. Az edzésről a megbetegedett Ropp, a niéq mindiq sérült Bá­lint és az utánpótlás váloga­tottal elutazó Kincses és Kocsis hiányoztak. A PMSC szomba­ton délután saját tartalék csa­patával játszik edzőmérkőzést. KÉZILABDA. A Tanárképző Főiskola rendezésében játszották a Tanácsköz­társasági Kupa mérkőzéseket. A tor­nát 1972-ben és 1973-ban a Tanár­képző Főiskola nyerte, az idén a szentlőrinciek bizonyultak a legjobb­nak. A döntőben 9:8 arányban győz­tek a PEAC ellen. A 3. helyet a Sportiskola csapata szerezte meg, 19:18-ra legyőzte a Tanárképző Fő­iskola együttesét. A Széchenyi Gim­názium középiskolás bajnokságra ké­szülő csapata végzett az 5. és a Műszaki Főiskola a 6. helyen. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Terézia (este 7 ára­kor), Jászai-bérlet HANGVERSENY Budapesti Zene-akadémia: A Pécsi Filharmonikus Zenekar hangversenye Budapesten. MOZI Park: Érintés (4, n7, 19). Petőfi: Illatos út a semmibe (f5, f7, f9). Kossuth: Az elveszett kutya (10, 12. f3, f5), Az ördög fogadója (f7, hn9). Fekete Gyémánt: Fennakadva a fán (6). Jószerencsét: Éva és Adóm (5, 7) . Rákóczi: Csínom Palkó (5, 7). Május 1.: És hamarosan a sötétség (f6). Komló, Május 1.: Kabaré (4, 6, 8) . Komló, Zrínyi: Modesty Blaise (4, 6). Boly: A kaktusz virága (7). Har­kány: Modern idők (f7). Mohács: Az ördög bájitala <6, 8). Sásd: öt köny- nyű darab (7). Sellye: Te és én (7). Siklós: Lila ákác (5, 7). Szigetvár: Nincs idő (8). Pannónia Bár: Éjféltől Mini-varieté. Nyitva: 22—04 óráig. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rá­dió reggeli műsora. Közben: 7.35: Filmszemle. 7.45: Orvosi tanácsok. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsor­ismertetés. 8.15; Budapest és a vi­dék kulturális programjából. 2.20: jelentkezik. 13.20: Operahármasok. 13.45: időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Rádiónapló — kettőtől hatig . . . 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Csak fiataloknak I 19.10: Peter Schreider Mendelssohn-dalokat én» 19.26: Az Ifjúsági Rádiószír nutatója. A csónak. Fehér l< rádiójátéka. 19.54: Jó estét, gyerekek 20.00: Esti krónika II. 20.25: Új könyvek. 20.28: Berlioz operájából. 21.00: Nótacsokor. 21.50: Zoe Olden­burg: Nagy Katalin. 22.00: Rádió­hangversenyekről. 22.30: Félóra san­zon. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: A XX. század zenéjéből. Zenekari muzsika. 9.00: Nobel-díjos felfedezés — Mörklin-építőjátékkal. 9.25: Híres énekesek könnyűzenei felvételeiből. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Lendvay Kamilló: A bűvös szék. Egyfelvonásos opera. 11.18: Mezők, falvak éneke, j 11.29: „Tolmács nélkül.” 12.00: Déli ' krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. 13.40: Fogadóórán. 14.00: Kóruspódium. 14.12: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 14.40: Történelmi társasjáték az általános iskolák 5. osztályosai­nak. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Sárai Tibor: De profundis. — Kantá­ta József Attila verseire. 15.26: A fehér ló. 15.55: Reklám. 15.59: Hall­gatóink figyelmébe I 16.00: A világ- gazdaság hírei. 16.05: Gyulai Gaál János: János vitéz — szvit. 16.34: Yolanda Marcuiescu énekel. 16.49: „Szebb az asszony, ha hamis.*' 17.00: Hírek, Időjárás. 17.05: Nóták. 18.10: Szemünk fénye. 18.35: Csajkovszkij: Diótörő — szvit. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Bemutatjuk új népzenei felvételeinket 20.00: A Rádiószínház bemutatója. Dokumen- tumjáték-szemle. Hangok tiszta fe­hérben. 21.04: Hírek. 21.07: A Rádió lemezalbuma. Közben: 22.00: Hírek, időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: Nyugaton a helyzet változatlan. 22.52: A Deller-énekeqyüttes Morley-f el véte­leiből. 23.00: Tánczene. 23.30: Ope­rettdalok. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Rossini: Otelló — részlet. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli ze­nés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Tánczene négy városból, 9.00: Hírek. 9.03: Beethoven: F-dúr szoná­ta. 9.30: Gazdaságáról — mindenki­nek. 10.00: A zene hullámhosszén. Közben: Kb. 10.30: Néhány szó zene közben. 11.00: Hírek, időjárás. 11.50: Hívatlan hivatalok. 12.00: Zenés képek Egyiptom múltjából és jelenéből. 12.10: Brahms: D-dúr szerenád. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Győri stúdiónk 3. MOSOR 18.00: Hírek, Időjárás. 18.10: Iskola­rádió. 18.25: Magyar zeneszerzők. 18.51: Leopold Simoneau énekel. 19.14: Magyar Irodalmi Arcképcsar­nok 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadé­mia nagytermét. Közben: Kb. 20.25: Legkedvesebb verseim. Elmondja: Fü- löp Zsigmond. Kb. 21.30: Woody Her­mann bigbandje játszik. 21.50: Ml újság? A Magyar Rádió és az Új­vidéki Rádió közös szórakoztató mű­sora az újvidéki M. stúdióból. 21.00 —23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: Beat-kívánságok 18.00: Állandó készenlétben. — A tűzoltók. Gombár János és Várkonyi Balázs riportja. 18.15: Színes népi muzsika. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: László Margit és Melis György énekel. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Munkásarcképek. Zenés műsor. — Hírek. 19.30: Német nyelvű műsor. Mikrofonnal útközben: Évkez­dés a szajki téglagyárban. — Pillanatképek a mezőkről. — Hallgatóink kérésére. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV ».00—12.25: Iskolatévé. 14.30—17.50: Iskolatévé. (Ism.) 17.58: Műsorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05: Tíz perc a Szovjetunióban. A Moszkva folyótói a Néváig. 18.15: Süllyedő kultúra. 18.50: Költözik a gyár. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Erzsébet királynő. Angol filmsorozat. I. rész: Az orosz* lánkölyök. 21.25: Családi kör. 22.25: Tévé-tükör. 22.35: Tv-híradó — 2. kiadás. 2. MOSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Ibsen: John Gábriel Borfc- man. Háromrészes színmű, (ism.) JUGOSZLÁV TV 14.35: Magyar nyelvű tv-napló. 15.25: Labdarúgás: Dinamo—Vojvodina. 17.30: Történetek kutyákról. 18.15: Kongresszusi krónika. 18.30: Népi muzsika. 19.00: Tv-tanácsadó. 20.30: Walter Szarajevót védi. Drámasoro­zat. 21.15: Stop. 22.20: Kongresszusi krónika. 22.35: A Belgrádi Rádió- Televízió zenekarának hangversenye. 2. MOSOR 20.30: Kör. 21.15: India klasszikus táncai. 21.45: Lehetetlen vállalkozá­sok. — Filmsorozat. 22.35: Huszon­négy ára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom