Dunántúli Napló, 1974. március (31. évfolyam, 59-89. szám)

1974-03-28 / 86. szám

4 DUNANTOL! NAPLÓ 1974. március & 1974. MÁRCIUS Szeretette» kószöntiük névnooiuk oika'mábó GEDEON 28 nevű lceave> olvasóinkat •k CSÜTÖRTÖK A Nap kél 5.32, nyugszik 18.08 órakor. A Hold kél 7.34, nyugszik 23.44 órakor. Madrid eleste H armincöt évvel ezelőtt, 1939. március 28-án esett el Madrid, a spanyol köztál sasá­giak, s az őket segítő hős inter­nacionalista osztagok csaknem ezernapos nagyszerű helyállásá­nak, küzdelmének befejező ak­kordjaként. Ezzel Spanyolor­szágban Franco fasiszta rend­szere került uralomra. A spanyol fasiszta tisztek el­lenforradalmi lázadása a nép- fronlkormány megdöntésére 1936 júniusában robbant ki. Hamarosan kiderült, hogy e tiszteket a puccsra Rómában és Berlinben készítették fel. A lá­zadás rövid idő alatt polgárhá­borúba, a Spanyol Köztársaság elleni intervenciós háborúba torkollott. Az 1934-ig még több­nyire szembenálló olasz és né­met fasizmus itt már közösen lépett fel a demokratikus spa­nyol kormány ellen; a köztár­saság erőinek a nagyhatalmak közül csupán a Szovjetunió nyújtott tevőleges segítséget, s rajta kívül csak Mexikó támo­gatta fenntartás nélkül a köz- társaságiakat. A spanyolországi fasiszta in­tervenció a világ felosztására irányuló stratégiai előkészületek szerves része volt. Alapvető cél­jai is hamar kitűntek: az anti­fasiszta koalíció létrejöttének a megakadályozása, ellentétek szítása a lehetséges szövetsé­gek közt, továbbá Franciaország pozícióinak gyöngitése és a Szovjetunió kiszorítása az euró­pai politikai életből. Mindezt azonban csak átmenetileg tud­ták a fasiszták orvtámadásukkal elérni. — Több, mint egymillió kis­csirke, kacsa, liba és pulyka látja meg a napvilágot havonta a Mezőgazdasági Vállalat pécsi keltető üzemében. Március a keltetés csúcsidőszaka s szinte szünet nélkül üzemelnek a kel­tető gépek. Májusig csaknem hatmillió csibe és víziszárnyas bújik ki a tojásokból. Pulykát egész évben keltetnek, s nagy részét Csehszlovákiába és az NDK-ba exportálják. — A Volán 12. sz. Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy az újme- csekaljai autóbuszállomáson a régi bérletárusító helyet megszünteti és helyette 1974. március 23-tól azt a forgalmi iroda melletti helyiségbe, a 10-es, 20-as járatok indulási helyéhez teszi át, ahol a szokott időben tart nyitva a bérletpénztár. Pécsi filharmonikusok a Zenealadémián A Pécsi Filharmonikus Zene­kar Breitner Tamás vezénylésé­vel ma, március 28-án este Bu­dapesten, a Zeneművészeti Fő­iskola nagytermében vendég­szerepei, a budapesti filharmó­niai bérleti sorozat keretében. Rossini Olasz nő Algírban című operájának nyitányát és Prokof- jev Hegedűversenyét mutatják be a műsor első részében. A versenymű koncertáló szólamát Gyermán István pécsi hegedű- művész játssza. A második rész­ben Brahms I. szimfóniáját ad­ják elő. — Kitüntetés. A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Taná­csa a forradalmi ifjúsági napok alkalmából Mike Mártának, a szigetvári ÁFÉSZ könyvelőjének, KISZ-titkárának kiemelkedő munkája elismeréséül „Kiváló Szövetkezeti Munkáért” kitünte­tést adományozott. Péter Ma­nót, a sásdi ÁFÉSZ baranya- szentgyörgyi vegyesboltjának vezetőjét a „Belkereskedelem Kiváló Dolgozója” címmel tün­tette ki. KBT-szskbizoüság alakult Szigetváron Hétfőn délután 21 taggal megalakult a Baranya megyei Közlekedésbiztonsági Tanács szigetvári városi-járási szakbi­zottsága. Az alakuló ülésen Osz- topányi Ferenc rendőr alezredes, a Szigetvári Városi és Járási Rendőrkapitányság vezetője ér­tékelte a város és a járás köz­lekedésének jelenlegi helyzetét és felvázolta a megoldásra váró feladatokat Bejelentette, hogy a szigetvári vár nyugati oldalán közlekedési park épül, melynek kivitelezési munkálatait már megkezdték. A szakbizottság el­nöke Osztopányi Ferenc rend­őr alezredes, elnökhelyettese Láng János, a Szigetvári Városi j Tanács műszaki osztályának ve- j zetője lett I i*r FELICE CHILANTI Bf íré irh íií Sszii ÍT 0 A•• / 7. A dohány- és kábítószer­csempészésre gondolt egyéb­ként, amelyet már kezdtek újjá­szervezni. — Azt hiszem — mondta a partinicói —, hogy ez a terület nem érdekli. És Memeco, a borgettói fő­nök: — De hát mit akar egyálta­lán ez a Giuliano? — Memeco bátyám, csodál­kozom magán! — mosolygott az öreg Don Caló. — Mit akar­hat egy fiú, aki alig múlt húsz­éves? Hogyan t'idha::nánk mi, ha r rv----" >~''o biztosan? Egy. . 3 ,o verekedni magát, parancsoiásra és győ­zelemre vágyik. És nekünk se­gítenünk, támogatnunk kell... — Mégse kéne mindent fel­markolnia — jelentette ki a borgettói. Ebben Don Calo is egyetér­tett. — Nem, mindent nem sza­badna felmarkolnia: vetésre szükség van, aratni is kell, per­sze neki, de a részünket ki kell adnia. A bankett végén elhatároz­ták: nem kezdenek ugyan igazi tárgyalásokat Giulianóval, de a partinicói és a monrealei főnö­köket megbízzák: tartsák vele a közvetett és a közvetlen kap­csolatot. Az egész partmenti, de a beljebb fekvő maffiáknak is, Monrealétól Trapaniig, beleért­ve Corleonét, Álcámét, Partini- cót, Castelvetranót, a vezérek döntéséhez kellett tartaniok magukat, vagyis ahhoz, hogy nem indítanak frontális táma­lüatos út a semmibe Az elveszett kutya (I műszaki és kö/gidasági propagmaSur-ap rendezvényei Ma a DDGAZ tanácstermében 14 órakor a gázmentőszolgálat elmélete és gyakorlata címmel Berki József, a villamosberendezések szerepe a gázkészülékeknél címmel pedig Ko­vács Gyula műszaki csoportvezető tart előadást 14 órakor. A Kesztyűgyárban 28-án 14 órakor szintetikus alapanyagok a kesztyű és bőrruházati iparban (előadás és ter­mékbemutató). Előadók: Csillag ló- nos és Déri János. A MÁV Pécsi Igazgatóságán elő­adássorozatot tartanak. Önműködő sorompók alapkapcsolásának válto­zásai és céljuk címmel Répás And­rás mérnök tanácsos, kábel hibahely­mérések címmel Tóth Gábor m. fő­tiszt, üzemeltetési problémák a szak- szolgálat területén címmel Geisz And­rás mérnök-főintéző, a szakszolgálat új szervezésével kapcsolatos haté­konysági célkitűzések az üzemeltetés területén címmel Horváth József mér­nök-főintéző tart előadást. — Ifjúsági parlament. A hé­ten Bolyban tartottak ifjúsági parlamentet, 28-án pedig Duna- szekcsőn és Kátolyban beszélik meg a fiatalok az ifjúsági tör­vény végrehajtásának tapaszta­latait — Sásdon a KiSZ-szervezet névadóját ünnepelték. A Derko- vits Gyula KISZ-szervezet fiatal­jai ebből az alkalomból új klubhelyiséget kaptak a Bara­nya-csatorna menti Vízgazdálko­dási és Talaivédelmi Társulatnál a Járási KISZ Bizottság segít­ségével. —< MEGHÍVÓI A kereskedelmi vállalatok tervezési és szervezési tevékenységének néhány aktuális problémája címmel a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Ba­ranya megyei Szervezete ankétot ren­dez 1974. március 28-án és 29-én a Pécsi Tudományeayetem Állam- és Jogtudományi karának aulájában, a nyitó előadás időpontja: 9 óra. Min­den érdeklődőt szeretettel várunk. SZVT B. m. Szervezete, Kereskedelmi Szakosztálya. (x) © ldőjárás*;e!entés Várható időjárás csütörtök estig: Időnként megnövekvő felhőzet, né­hány helyen futó zápor, eset­leg zivatar. Mérsékelt, napköz­ben megélénkülő változó irá­nyú szél. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet: 3—8, legmaga­sabb nappali hőmérséklet holnap 18 —23 fok között. A HÉT FILMJEI ILLATOS ÚT A SEMMIBE _ Magyar József, a színes, magyar film írója ás rendezője alko­tásában humoros és szatirikus eszközökkel mutatja be egy építő ktsz korrupt vezetőit, akik a leleplezésük után a felelősség alól különböző módon szeretnének kibújni. A film zenéjét Gyulai Gaál János szerezte. A főszerepeket Bárdy György, Kállai Ferenc és Sinkovits Imre játsszák. AZ ELVESZETT KUTYA Iskolai kórusba járó gyerekek és egy kutya barátságáról szál a színes, szinkronizált, szovjet ifjúsági film. A filmet Naum Birman rendezte, zenéjét pedig Venjamin Baszner szerezte. A főszereplők között láthatjuk többek között Andrej Popovot, Ludmilla Ivanovát és Mila Vaszjutyinszkaját — Magyar küldöttség utazott a stockholmi Vietnam-konferen­ciára. Vass Istvánnénak, az Or­szágos Béketanács aielnökének vezetésével magyar békemoz­galmi küldöttség utazott Stock­holmba a hét végén megrende­zésre kerülő nemzetközi vietna­mi konferenciára. — Szociális otthonba látogat­tak. A Jókai utcai általános is­kola VI. c. osztályának tanulói dr. Biró Leóné vezetésével eb­ben az évben két ízben láto­gattak el a III. számú Srociólis otthonba. Maguk készítette ajándékkal kedveskedtek az ott­hon lakóinak. — Kitüntetés ifjúgárdlsták­nak. Pécsett először eredményes munkájukkal a Janus Pannonius gimnázium ifjúgárdistái nyerték el a KISZ Központi Bizottságá­nak kitüntető oklevelét Az ok­levelet Lukács László elvtárs, a Városi KISZ Bizottság titkára adta át Az ünnepélyes aktusra a minden évben megrendezen­dő Janus-nap alkalmából ke­rült sor. — Budapesten, a Népművé­szeti Intézetben ma nyílik a pé­csi 500. számú Szakmunkáskép­ző Intézet tanulóinak fekete-fe­hér fotókiállítása, ugyanott Tóm László tanár a szakmunkástanu­lók és középiskolások országos dia-bemutatójának anyagát is­merteti. —■ Parkolás-korlátozás a Pető­fi utcában. Ma reggeltől meg­változik a Petőfi utca Doktor Sándor utca és József Attila utca közötti szakaszának forgal­mi rendje, $ az úttest keleti ol­dalán — a Kolozsvár utcához hasonlóan — várakozási tilal­mat léptetnek életbe. A Petőfi utca forgalmának növekedése megkívánja a két tiszta, mozgó nyomsávot — EGYRESZES, ZOMÁNCOZOTT MOSOGATÓK 105,— FORINTOS EGYSÉGÁRON <30%-OS AR), KAP­HATOK. S9-ES DANDAR U. 2/C (*) MURIST — Irodalmi est A POTE „A” kollégiumában a Tanárképző Főiskola irodalmi színpada adott műsort görög versekből a forradalmi ifjúsági napok alkal­mából. — A Potlaek Mihály EpMIparl Szakközépiskola igazgatósága érte­síti az érdekelt szülőket, hogy az 1974—75. tanévi felvételi, illetve szak­mai alkalmassági vizsgát 1974. ápri­lis 8-án reggel 8 órai kezdettel tart­ják. A vizsga tárgyai: matematika- mértan, fizika írásbeli, szabadkézi rajz és szakmai alkalmassági vizs­gálat. A vidéki szülőknek, vizsgá­zóknak előzetes bejelentés alapján a Pollack Mihály Kollégium, 7621 Pécs, Jókai M. u. 8. a. vizsga előtt és után szállást biztosit. Az esti és le­velező tagozatokon a jelentkezés má­jus 15-én kezdődik és július 5-ig tart. PÉCS, AGGTELEK, ROZSNYÓ, PÉCS AUTÓBUSSZAL 2 nap, IV. 27—28. 680,— Ft ERDÉLYI KÖRŰT autóbusszal 9 nap, VI. 4—12. 3190,— Ft SZLOVÁK—LENGYEL-TATRA autóbusszal 6 nap. VI. 24—29. 2460,— Ft ODOLÉS MAMAlA-ban repülővel 8 nap, VII. 13—20. 3080,— Ft ÜDÜLÉS POREC-ban autóbusszal 10 nap, VI. 21—30. 3410,— Ft ÜDÜLÉS DUBROVNIK-txm autóbusszal 8 nap, V. 25.—VI. 1. 2850,— Ft EURÓPAI KÖRŰT—SPANYOLORSZÁG autóbusszal 16 nap, VII. 20.—Vili. 4. 9860,— Ft Jelentkezés: Pécs, Alkotmány u. 3. (*> dóst Giuííano és emberei ellen, hanem pártfogásukba veszik, támogatják és tájékoztatják; ennek ellenében viszont meg­felelő ellenszolgáltatásokra szá­mítanak. Semmi esetre se tanú­síthatnak lekezelő magatartást, inkább jó tanácsokkal kell el- látniok, ha hozzájuk fordul. Szemmel kel! tartaniok az em­bereit, hátha akad köztük, aki­nek megnyerhetik a bizalmát És a politika? És a rendőr­ség? Ezt kérdezte néhány maffia­vezér a nagyfőnöktől, Don Ca- lotól. — A monrealei és a partini­cói testvérek kapnak majd uta­sításokat — felelte Don Caló. mielőtt távozott. A szálloda előtt fiáker várta, fehér lóval, aztán a többiek is elindultak egyen­ként, testőreik kíséretében: ki vonaton, ki -távolsági buszon, páran autóval. * Giuliano híre gyorsan szállt a városi szervek, az államgépe­zet összeomlása, a szövetséges csapatok parancsnokságain fel­tűnő sötét amerikai—szicíliai ügynökök — azelőtt közismert gengszterek — és azok a körül­mények, amelyek közt a maffia újjászerveződött a rendórura- lom összeomlása után, mely uralom egyébként komoly gon­dokat okozott annak idején a maffiának a hagyományos stí­lusú vezérek körében — mindez és még más tényező is hozzá­járult ahhoz, hogy Giulianónak legendája kerekedjék a sziget nyugati felének „szicíliai haza- fiságra” szomjas népei közt Giuliano már első megmoz­dulásaitól kezdve arra töreke­dett, hogy bizonyos szabályok vagy törvények szerint gyakorol­ja hatalmát Maguk a régi stí­lusú maffiavezérek környékez­ték meg: vesse latba minden erejét, hogy megint legyen va­lami rend az alvilágban. És az alvilág akkoriban a társadalom igen széles rétegét jelentette. A kisebb-nagyobb banditák, akik szabadon garázdálkodtak Nyugat-Szicíliában, valódi ve­szélyt rejtettek a maffiahatalom számára. Csak Giuliano „tartott ren­det". Sikerült összefognia a ré­gi stílusú maffiások hatalmából kicsúszott legerősebb csoportok parancsnokságát. A tiszteletre méltó társaság vezérei bölcsen döntöttek Palermóban: bizo­nyítsák be Guffianónak a ba­rátságukat, és vállalkozásait — állatlopásait, utonállásait, zsa­rolásait — segítsék informá­ciókkal. Giuliano is bölcs vezére volt bandájának: a zsákmány elosz­tásakor nem feledkezett meg a biztonsági alapról; egyre tekin­télyesebb tőkét gyűjtött a várat­lan kiadósokra és a szervezet erősítésére. A montelepreí banda a ma­ga eszközeivel tökéletes zsivány- hálózatot épített ki az állatlo­pástól egészen a húskereskedé­sig. Szakítva a különböző cos- cák hagyományos munkameg­osztásával, a működési terület egészére rátette a kezét. A ha­gyományos stílusú maffia kény­telen volt annyi sáppal beérni, amennyivel a „montelepreí király” szíveskedett megajándé­kozni. Egy híres szicíliai—amerikai gengszternek viszont, aki Par- tinicóbon, Santo bátyámnál a gyerekrablás fortélyait magyo- rózgatta neki, azt felelte, hogy ilyen becstelen vállalkozásokba sosem fog bocsátkozni. (Folytatása következik) Folyóiratszemle Egy esztendeje annak, hogy a MŰVÉSZET című folyóirat for­májában és szemléletében egy­aránt gyökeresen átalakult. A szerkesztő. Rideg Gábor a leg­utóbbi szám bevezetőjében összeg^ és mérlegeli az elmúlt év tapasztalatait, s megállapít­ja, hogy a lap átalakítása min­den tekintetben hasznára vált képzőművészeti életünknek. Számos bonyolult kérdést tisztá­zó vita zajlott le a folyóiratban, bevonták érdeklődési körükbe a képzőművészet eddiq mostohán kezelt területeit. A szerkesztő röviden vázolja az új elképze­léseket. A jövőben évenként több alkalommal bemutatnak egy-egy jelentős, élő alkotót, A mostani szám egyben ennek az elképzelésnek gyakorlati meg­valósítását is reprezentálja! Barcsay Jenő életművével is­merkedhetnek meg az olvasók. Műtörténészek, írók, tanítvá­nyok vallanak a nagynevű mes­terről, pályájának különböző korszakait bőséges képanyag il­lusztrálja. Az értékelő írások nem hallgatják el a kritikai észrevételeket sem. , Ugyancsak egy életmű kísér­leti jellegű felmérésére vállal­kozik az ÚJ IRAS márciusi szá­mában Rózsa Gyula fiatal mű­történész, mikor a korán el­hunyt Kondor Béla pályafutását próbálja mérlegre tenni. Kon­dor művészi útja nem mentes az ellentmondásoktól, kiállítá­sait elutasító és magasztaló írá­sok tömege kísérte. Rózsa Gyu­la a valóságos Kondor Bélára kíváncsi, művészetét a maga szabta értékrendszerben igyek­I szik felmérni. A közelmúltban több folyá­i iratban éles hangú viták foly­tak a strukturalizmusról. A strukturalista műelemzést ma már a gyakorlatban is alkal­mazzák. Éppen ezért válik mind fontosabbá értékének tisztázá­sa. A VALÓSÁG új számában Szerdahelyi István alapos ta­nulmányban foglalkozik a struk­turalizmus problémáival (Vita a a strukturalizmusról a magyar irodalomtudománybanJ, Szerda­helyi írása nem csupán részlet- kérdést boncol, hanem a tárgy­ban eddig megjelent tanulmá­nyok alapján meghatározza o strukturalizmus fogalmát, ismer­teti a pro és kontra vitákat, rá­mutat jelentőségére és mód­szerbeli hiányosságaira. A TÁRSADALMI SZEMLE már­ciusi számában két fontos gaz­dasági vonatkozású cikket talá­lunk. Hoós János napjaink gyors- ütemű műszaki fejlődésérek a modern gazgaságirányításra ki­ható tényezőit tárgyalja (A mű­szaki fejlődés és a gazdaságirá­nyítás néhány összefüggése), Serény Péter pedig az új gaz­daságirányítás eddigi tapaszta­latait ismerteti a szovjet gazda­sági életben (A gazdasági me­chanizmus kérdései a Szovjet- unióban)' A külföld művészetéről tájé­koztató NAGYVILÁG új szórná-' bon Mihályi Gábor a jelenlegi amerikai színházról rajzol átfo­gó képet (Az amerikai színház nagysága és nyomorúsága) és közli azt az interjút, melyet a világhírű svéd filmrendező, Ing­mar Bergman adott a L’ Ex­' pressnek legutolsó filmje, a Suttogások, sikolyok bemutatá­sa alkalmából. K. S. Kórházi ügyeletek Gyermekgyógyászat: Gyermekkór­ház. Belgyógyászat: cebészet. Trau­matológia. Égési sérülések: Honvéd Kórház, gyermekek esetében: Gyer­mekkórház. Koponya- és agysérül©1 sek: Idegsebészet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom